Jégvirágok (Johnny Rotten fiction) pt.02.

A karácsony lement.Volt rossz is és jó is benne. De szerencsére több jó, mint rossz.
Lássuk csak:
- A fenyőfa illata még mindig érezhető a lakásban, különleges hangulatot adva.
- Remek volt a családi vacsora, tényleg, semmi balhé, semmi ordítozás és ez évek óta most először történt így.
- A kaják nagyon finomak voltak, és azok is jól sikerültek, amiket én itthon készítettem.
- A. rám írt, hogy találkozzunk a héten- tehát nem haragszik rám semmiért.
- Klassz ajándékokat kaptam, amiknek örültem.
- Reggel akár 8-ig is alhattam.
És a rossz momentumok:
- Pasim 24.-én tök gyökér volt, ki tudja miért, csak ordított, mint a vad szamár :/ Azt hittem, már fejbe vágom egy serpenyővel.
- Ajándékot sem adott aznap. Aztán észbe kapott, mert másnap vett az éjjel-nappaliból illatszert, meg sütit.
- Írtam Sz.-nek a fb-n, hogy boldog karácsonyt, de le se sajnálta...
- Elkezdett fájni a torkom és ez még most is tart.
- Esett a hó, de nem maradt meg.
- Híztam a sok kajálástól szerintem. De hát az ünnep erről szól.
Most már csak a szilvesztert kell átvészelni és kezdődik az új év, ami remélem hogy kicsit könnyebb lesz, mint az idei. Találunk egy normális albérletet és anyagilag is jobban kijövünk majd. Na,meg pasimmal is. Az fontos lenne.
Na, asszem ennyi. Itt a novellám befejező része. Boldog új évet mindenkinek,aki néha-néha erre jár és olvasgat.

Te kellesz, érted?! Nem a feloldozás. 

Egy végtelenül hosszú perc vonult el felettem, mire John megszólalt.
- Állapotos voltál ? – a hangja elcsuklott. Ahogy ránéztem, láttam az elképedést és a sápadtságot rajta.
Idegesen biccentettem. A rossz emlékek elleptek és marták a mellkasomat.
- Miután a szüleim eltiltottak Sidtől, rájöttem, hogy terhes vagyok. Váratlanul ért, de nem lepett annyira meg. Mi soha semmit sem tettünk az ellen, hogy ne legyen így. Persze nem csinálhattam mást, minthogy elmondtam a szüleimnek. Apám őrjöngött, anyám zokogott és rögtön abortuszra akartak küldeni…- a hangom itt elakadt, felpattantam és az asztalról elvettem a pohár italt, amit John öntött ki nekem, majd a kezemben a pohárral visszaültem az ágyra. Ittam egy kortyot és elméláztam, miután az alkohol égető érzést varázsolt a gyomromban. John elnyomta a cigarettáját és a szürkés füstön keresztül meglepve pislogott felém. Kereste a szavakat, ahogy én is. De egyikünk sem szólalt meg jó ideig.
- És te elmentél….- kezdett bele óvatosan John, mire hevesen megráztam a fejemet.
- Én akartam azt a gyereket! Isten a tanúm rá, hogy akartam! Őrlődtem, hogy felkeressem e Sidet, elmondjam e neki, hiszen ez olyan tény, amiről tudnia kellene. De nem volt rá elég bátorságom. Sokat szobroztam a klub előtt, vadul dübörgő szívvel, ott voltam majdnem minden iskolai nap után, de mégsem tettem meg azt a pár lépést. Aztán elvetéltem…
A bejelentésem, ha lehet az előbbinél is jobban meglepte Johnt.
- Hogyan ? – és szomorúság látszott rajta. Mintha átérezte volna azt a helyzetet, amiben akkor vergődtem.
Bár már hónapokkal ezelőtt volt, de még mintha most is éreztem volna a kórházi fertőtlenítő szagát, a nővérek és orvosok hangja még a fülembe csengett, ahogy szemeim előtt volt az infúziós állvány, a sok egyforma kórterem és a hűvösen fehér csempék a falon. És ott élt bennem még a könnyes fájdalom is a veszteség miatt.
- Igen…Elkezdtem vérezni és mikor a kórházban az orvos megvizsgált, azt mondta, már nincs gyerek a hasamban. Nincs már ott semmi…csak egy élettelen sejthalmaz…
- Jó ég…- hallottam Johnt és láttam, ahogy megissza az italát, aztán gyorsan újat önt magának. Az én poharam is kiürült, ezért szó nélkül kaptam én is egy újabb adagot a whiskyből. Nem mondtam nemet, az elmondottak felkavartak belülről.
- A szüleim persze vigasztaltak a maguk sajátos módján. Azt mondták, a természet elvégezte a feladatát és hogy úgysem tarthattam volna meg, mert ők nem engedték volna. És csak nem képzelem, hogy egy drogostól szülök gyereket, így tönkre téve az életemet. Azt is mondták, hogy egy nap hálás leszek, amiért ez történt. Valahogy így akartak lelket önteni belém, de nekem inkább okoskodóan fölényesnek hatottak ezek a szavak. – idéztem fel az akkor hallottakat és felrémlett előttem apám, meg anyám szánakozó képe a kórházi ágyam felett. Nem tudhatták, mit is érzek valójában, és nem érthették, miért üt szíven ennyire a dolog.
- Ez nehéz lehetett. – állapította meg John.
Fáradtan bólogattam.
- Most is az. Nem árultam el senkinek, a barátnőim sem tudták. A szüleim meg azt nem sejtik, hogy még mindig sokat gondolok a babára. Főleg, hogy lassan közeleg az az időpont, mikor megszületne. Januárban…
 John elmosolyodott.
- Én is januárban születtem.
Erre én is mosolyogtam, de bárminemű reakció helyett, csak ittam az italomat, ami homályos és enyhe szédülést okozott, amiért hálás voltam, józanul nem volt könnyű ezekkel szembenézni.
- Bánod, hogy nem mondtad el Sidnek? – érdeklődött John.
Vállat vontam.
- Rá is tartozott volna. De azt hiszem, már mindegy.
És nem szólaltam meg egész sokáig. Kínoztak a könnyek és háborgott a lelkem.
- Ha akarod, elmegyek és idehozom neked Sidet. Beszélhetsz vele erről, vagy akármiről. – ajánlotta John készségesen.
A szívem hevesen kezdett el dobogni és forróvá vált az arcom. Régóta nem láttam Sidet és az ötlet az első másodpercben tetszett. Figyeltem, ahogy John a kabátjáért nyúlt, hogy felvegye és elinduljon Sidért, talán a  klubba, talán oda, ahol lakik. De valami ekkor figyelmeztetett. Talán a realitás, hogy túl sok idő telt el.
- Kérlek inkább ne ! – szóltam utána.
John elcsodálkozott.
- Miért?
A konkrét okot hirtelen nem tudtam megfogalmazni, össze voltam kavarodva, csak abban voltam bizonyos, hogy egyáltalán nem akarom.
- Jobb lesz, ha inkább nem találkozunk. – válaszoltam végül.
- Komolyan ? – kérdezte még egyszer John.
- Mindkettőnknek így lesz jó. Nem szabad a múltban élni. – mondtam erre halkan és kicsit akadozó nyelvvel, amit az alkoholnak köszönhettem.
John bizonytalanul bólintott és leült mellém az ágyra. Nem biztos, hogy egyet értett a döntésemmel, de nem faggatott többet. Előkeresett egy szál cigarettát és rágyújtott. Néztem őt a whiskytől szédelegve és egyre jobban beugrottak a klub béli őrült éjszakák. Valóban többször láttam Sid közelében, néhányszor még egy asztalnál is ültünk. De míg Sid általában hamar kiütötte magát kábítószerrel vagy itallal, aztán csinálta a balhékat, ő többnyire csak ült a sörével és nem csinált semmit, csak közönyösen figyelte az embereket maga körül.

- És te sosem drogoztál ? – kérdeztem váratlanul.
John szeme elkerekedett, aztán a válasza inkább mosolyba torkollott, amit nem tudtam mire vélni.
Ismét csak sokáig hallgattunk és ahogy jobban megnéztem őt, egészen helyes fiú volt. Különleges. Érdekesen jeges kék szemekkel, vörösesszőke hajjal, sápadt fehér bőrrel. Egészen más volt, mint Sid. Mindenben.
Nem tudom, mi ütött belém, biztos az alkoholos befolyásoltság volt az oka, de kivettem a szájából a cigarettát és a sajátomba raktam bele, majd mélyen bele szívtam és élveztem, ahogy a nikotin erősen átjárja a tüdőmet.
- Oh…- John megilletődve sóhajtott a cselekedetemtől.
- Ez már túl személyes ? Nem kellett volna ?- tettettem a meglepődöttet, erre ő szelíden ellent mondott.
- Nem, csak…
- Ez már majdnem olyan, mintha csókolóznánk. – nevettem fel, mire ő értetlenül csóválta a fejét. Végigszívtam a cigarettát, aztán elnyomtam az ágy mellé rakott hamutálban. Úgy sejtettem, John felháborodott a ribancos viselkedésemtől, lehet hogy azokra a lányokra emlékeztettem, akiket megvetett. De meglepetésemre, semmi ilyesmit nem véltem felfedezni rajta. Idegességet, feszültséget azt igen, de gyűlölködést nem. Egyáltalán nem.
- Tudod, mikor a klubban láttalak, azt gondoltam, milyen mázlista fickó ez a Sid. – mondta ki alig hallhatóan.
- Már nem vagyok kegyetlen és üres szívű?- kérdeztem vissza és viccnek szántam, de John rögtön magyarázkodni kezdett.
- Nem és biztos sosem voltál, azt csak azért mondtam, mert dühös voltam rád, amiért faképnél hagytad Sidet. De most már tudom, hogy te is szenvedtél, pedig nem kellett volna, mert jó vagy…
Tiltakozóan legyintettem, de jól esett ezt hallani.
- Baromság! Leléptem, mikor szükség lett volna rám…
John ekkor megragadta a csuklómat és gyengéden szorította. A szemében lángolt valami, amit eddig nem láttam. Idegen tűz.
- De ott voltál, amíg lehetett. Láttam. Tapasztaltam. És mikor ott voltál, teljes szíveddel vele voltál. – suttogta.
- Köszönöm. – leheltem és az alkohol adta ideiglenes bátorságomnál fogva nyomtam az ajkamat az övére. Láttam, ahogy teljesen elképed a mozdulatomtól, de rögtön viszonozza a csókot. Cigaretta és alkohol ízét éreztem, ahogy a nyelveink találkoztak és a szédülés, ami akkor úrrá lett rajtam, már nem a részegségtől volt. Ahogy csókolt és én őt, bizsergető izgalom áradt szét minden tagomban. Hallottam John egyre gyorsabb lélegzet vételeit és éreztem a testének túlfűtött melegségét, mellkasában hevesen kalapáló szívét. Lihegve szakítottam meg a csókot és toltam el magamról ölelő karjait, de csak azért, hogy levegyem a cipőmet, azután lefeküdjek az ágyra, közvetlenül a hanyagul ott felejtett kabátja mellé. Lassan elkezdtem gombolni fehér, iskolai ingemet.
- Biztos, hogy ezt akarod, Sheena ? – kérdezte reszkető hangon John, amikor a kigombolt ing mentén előbukkant melltartóm és csupasz bőröm. Vágy táncolt a szemeiben, a szája nyitva maradt. Csak ült és nézte, mit csinálok, teljesen falfehéren.
- Igen! – vágtam rá azonnal és nem érdekelt semmi. Sem a hely, sem az idő. Sem a múlt, sem a jövő. És a következmények sem. Megsimogattam a haját és az arcát, aztán benyúltam a ruhája alá és ujjaim lassan simítottak a mellkasán. Ettől hideg szaladt át a testén. Nem vesztegetve az időt és igencsak bátornak mutatva magam, felültem az ágyon és közelebb hajoltam. A pulóverét félre tolva az útból, csókolni kezdtem a bőrét. Elcsukló sóhaj tört fel belőle, de hagyta. Szoknyám vékony anyagán keresztül, éreztem kemény izgatottságát és tétova kezeit a vállaimon. Zavartan megcsókolta az arcomat. Olyan óvatosan vette le rólam a harisnyát, mintha törékeny üvegből lettem volna. Ajkai végig haladtak a combomon és megállapodtak a szoknyám szegélyénél. Tűzpiros arccal és szenvedélytől izzó szemekkel nézte, ahogy a szoknyám alá nyúlva leveszem magamról a fehérneműmet, aztán az ő nadrágját kezdtem el bontogatni. Rekedt és szemérmes nyögést hallatott, ahogy ujjaim végigfutottak kőkemény férfiasságán, azután egy határozott mozdulattal lejjebb húztam róla a nadrágot az alsóneművel együtt, majd magamra vontam őt. Ajkait végighúzta a nyakamon, a vállamon és a melltartóval fedett melleimen, aztán kérdőn pillantott rám, mintha tiltott dolgot cselekedne. Kicsit elmerültem a szemeiben, majd mindketten tanácstalanul, cinkosan elmosolyodtunk. Nem is tudtam, mit gondoljak Johnról. Meglepett. Valahogy túlon-túl bátortalan volt, amit hitetlenkedéssel vettem tudomásul, egyszerűen nem ezt feltételeztem róla. De aranyos volt a félszegsége, ami végig megmaradt. A félénk csókjai, amikkel szégyellősen beborította a testemet, a gyengéd mozdulatai, amikor belém hatolt és magamban érezem őt. A szemeim lecsukódtak és a csípőm egyszerre moccant az övével. Hallottam, ahogy kimondta a nevemet, halkan és olyan egyszerű módon őszintén, ahogy még senkitől sem hallottam. Ott voltunk együtt, az igazi közelségben, a bennem viaskodó jó és rossz ellentmondásában. Ott, ezen a hidegnek és átlagosnak indult téli hétköznapon. De hogy mégsem lett átlagos és főleg nem hideg, azt Johnnak köszönhettem.
John…Éreztem a haját az arcomban, majd az ajka a homlokomat súrolta, aztán a vállaimat, ahogy mozdulatai mind gyorsabbak, ritmusosabbak lettek. A levegővételei pedig átmentek zihálásba, majd hangos nyögésekbe és ez keveredett az ágy reccsenéseivel, az én sóhajaimmal, na meg a whisky, és az izgalom miatti körhinta szerű szédüléssel. Végül John az öröm legnagyobb fokára érve, felnyögött és kihúzta magát belőlem. Aztán teljes súlyával rám borult és csak kapkodta a levegőt. Karjaimat szorosan fontam köré és ruhái alatt éreztem a hideg izzadtságot végig a gerincén. Bőrömre és kigombolt ingemre meleg cseppek csorogtak, én pedig hálás voltam, hogy vigyázott rám.
- Olyan ügyetlen voltam…- szabadkozott és nem tudtam pontosan, mire gondol.
- Szerintem egész jó volt. – suttogtam neki, de láttam rajta, hogy nem hitte el. Pedig nem hazudtam, tényleg nem volt rossz, mert kedves volt velem. Túl pár tényleg pocsék szexuális együttléten, egy magamfajta, tizenéves lány nem is akarhat többet a gyengédségnél. Feküdtünk némán, John finoman simogatta a hajamat, miközben éreztem a remegéseket a testén, izzadt homloka az arcomhoz nyomódott és még mindig alig kapott levegőt. Lehunytam a szemeimet és az előbb átéltek emlékei kergették egymást a fejemben. Félálomban lehettem, mikor John kibontakozott a karjaimból, hallottam az öngyújtó kattanását és rövidesen a cigifüstöt is megéreztem, aztán a lemezjátszó felől zenét véltem hallani.
John hangjára eszméltem fel és hogy nyílik a szoba ajtaja. Kábán ültem fel az ágyban és csodálkozva meredtem a fiúra, aki az ágy előtt álldogált. Mereven bámulta a még mindig szétgombolt ingemet. Mikor ezt észrevettem, gyorsan észbe kaptam és összébb húztam magamon. Aztán megkerestem a fehérneműmet és a harisnyámat is.
- Kivel beszéltél az előbb? – kérdeztem, miközben vettem pár mély levegőt, mert hányingerem támadt. A fejem is hasogatott, persze megérdemeltem, kellett nekem whiskyt innom.
- Csak a házi néni kérdezte, hogy itt maradsz e vacsorára. – felelte halkan John. Hirtelen melegem lett, úgy éreztem magam, mintha ránk nyitott volna.
- Istenem, tudja, hogy itt vagyok ? És nem haragszik ? – érdeklődtem, mire John nemet intett és átadta nekem a kezében lévő bögrét, amiben kávé gőzölgött.
- Én csináltam…Remélem, nem túl erős. – mondta.
Zavarba hozott ezzel a törődéssel, a szívem máris zakatolni kezdett.
- Kedves tőled. – hálálkodtam és megkóstoltam a kávét.
John biccentett, aztán az ablakhoz sétált és elhúzta a függönyöket.
- Mennyi az idő ? – kérdeztem, mert ahogy kipillantottam az ablakon, csak tejszínű ködöt láttam mindenfelé és változatos mintázatú jégvirágokat az ablakban. Biztos jó hideg lehetett odakint és nagyon elszaladhatott a nap, csak remélni mertem, hogy nincs még túl késő.
John rágyújtott egy cigarettára.
- Három óra. – felelte, mire kicsit megnyugodtam. Nem akartam, hogy a szüleim kiabáljanak, elég nehezen szereztem vissza a bizalmukat a Sid dolog után.
- És mi a terved mára ? Lemész a klubba egy italra ? – kérdezősködtem, mert oldani akartam a kétségkívül kínos helyzetet, amit éreztem magunk körül, lévén hogy alig ismertük egymást, de együtt töltöttük az egész napot és pár ital után szeretkeztünk.
- Nem. Éjszakára megyek dolgozni a gyárba. – válaszolta John.
- Gyár ? Nahát, nem is tudtam, hogy ott dolgozol…Bár igazából semmit sem tudok rólad, ahogy te sem tudsz sokat rólam…- dadogtam, miközben begomboltam az ingemet. Ujjaim végigsimították a fehér anyagon lévő árulkodó foltot, ami a pár órával ezelőtti cselekedetünk következménye volt. Belepirultam a ténybe, hogy lefeküdtem egy majdnem idegennel. Ami amúgy nem volt eddig szokásom.
John, ha lehet ennél is vörösebb lett, ahogy hozzám fordult az ablaktól. A kék szemei szinte vakítottak.
- Ezen könnyen változtathatunk, ha mindketten akarjuk. – és választ várva bámult engem, de én ehelyett kikászálódtam az ágyból és gyorsan lehajtottam a kávét, majd a bögrét az asztalra tettem. John csüggedten nézte a mozzanatot, aztán sóhajtott egy mélyet.
- Szeretnél haza menni most ? – kérdezte, mikor látta, hogy felveszem a cipőmet és előhúzom a kabátomat a feltúrt ágy párnái közül.
- Igen, indulnom kell. – bólogattam és ő szintén előkereste a kabátját.
- Akkor elkísérlek.
És nekem nem volt ellenvetésem. Együtt léptünk ki a komor téglaházból, de előtte hangosan és illedelmesen köszöntem a konyhában sürgölődő házi néninek, aki lefogadom, hogy tudta mit műveltünk nem is olyan rég.
A kinti levegő józanítóan hűvös volt, kövér hófelhők úsztak lassan a szürkés égbolton.
- Sejtem, mit hiszel most rólam. De én nem szexelek akárkivel. – igyekeztem mentegetőzni, mert eléggé elhatalmasodott rajtam a szégyenérzet, miután tiszta fejjel átláttam a tetteimet.
- Semmi rosszat nem hittem rólad. És helyes, nem is szabad akárkivel szexelni. – helyeselt John.
- Én nem vagyok olyan…- kezdtem volna újra bele, de aztán inkább elhallgattam és csak mentem John mellett.
- Tényleg nem bánod, hogy ma nem találkozhattál Siddel ? – kérdezte egyszer csak John.
- Befejeztem vele, egyszer és mindenkorra. Én nem tudok neki segíteni és nem szeretném sem őt, sem magamat bántani a viszontlátás keserűségével, így is olyan zavaros néha minden. – dadogtam megütközve, hogy John felhozta a témát, azok után, amit csináltunk.
John beérte ezzel, mert utána csak hallgatagon lépdeltünk egymás mellett, ő folyamatosan dohányzott, én meg az eget bámultam, mert nem akartam rá nézni.
- Talán havazni fog. Az nagyon jó lenne. – jegyeztem meg ábrándosan.
- Ennyire szeretnéd, ha esne a hó ? – kérdezett vissza John.
- Hát persze ! Olyan régen volt már fehér a karácsony. Hiába vártam, mindig elmaradt a hóesés. De hátha most nem így lesz, talán akkor végre nekem is előjön az ünnepi hangulatom és nem csak rossz dolognak élem meg, egy rakás idióta rokonnal és kötelező vigyorgással.– álltam meg az úton és most már vettem a bátorságot, hogy ránézzek Johnra. Éppen akkor, mikor ő is rám pislantott.
- Karácsonyi fogadalom ? – kérdezte érdeklődően.
- Olyasmi. Szeretnék egy olyan karácsonyt, amit nem felejtek el soha. Úgy állni szenteste a feldíszített fa előtt, hogy megfogadom, ezentúl minden más lesz, magam mögött hagyom az összes múltbéli eseményt. – magyaráztam neki nagy hévvel.
Láttam, hogy elgondolkodott, érzelmek vonultak át az arcán, szemei furcsán csillogtak. Néztem őt és most már tudtam, nem csak helyes, hanem rendes is. És egészen különleges és szeretetre méltó, ahogy vacogott a hidegtől zsebre dugott kezekkel, reménytelen arckifejezéssel. Várva, hogy megszólaljak, hogy mondjak véleményt erről a felettébb kaotikus napról. Bátorítóan elmosolyodtam, de ő nem vette észre, mert lesütötte a tekintetét.
- És miután elhagytam a múltban történteket, csak a jövőbeli változtatásokra szeretnék figyelni. Azt hiszem, te is benne lehetnél ezekben a változtatásokban. Akarod ezt, Johnny?
Reggel még egyáltalán nem tudtam, de most már tisztán beugrott, hogy ki is ő, és hogy így hívták a többiek a klubban. Én nem figyeltem meg őt eléggé, pedig ott volt, de biztos így kellett lennie és talán még nincs késő.
- Persze!– szólalt meg rögtön és kicsit elmosolyodott. Ahogy én is, és nem csak kívülről, de belülről is. Akkor úgy éreztem, nevet a szívem, mintha semmi gondom nem lenne. Mintha a nehéz heteket elfújta volna a téli szél.
Már négy óra is elmúlt és besötétedett, mikor elváltunk egymástól John, meg én. Sétáltunk és néha beszélgettünk, de inkább csak mentünk egymás mellett és hiába fáztunk nagyon mind a ketten, egyikünk sem akarta, hogy véget érjen a nap. Az utcasarkon aztán átöleltem és adtam egy csókot a szája környékére, mire ő bátortalanul viszonozta, aztán megvárta, míg elsétálok a házunkig. Intett és el is tűnt a korai sötétedésben. Feldúltan, de a nyugalmat magamra erőltetve nyitottam be a házba. Az ajtó csukódására anya kukkantott ki a konyhából, ahonnan a vacsora hívogató illatai szivárogtak.
- Szia drágám, na, jól telt a szünet előtti utolsó nap ? – köszöntött barátságosan.
- Szia anya. Igen, ez egy remek nap volt. – állapítottam meg, ahogyan kibújtam a kabátomból.
- Azt el is hiszem, gondolom ma nem volt tanítás. – mondta még anya szórakozottan, majd eltűnt a konyhában.
Megilletődve, kicsit átfagyva, de felforrósodott szívvel álltam az előszobában és álmodozó szemekkel néztem magam elé. A gondolataimban máris megjelent John arca és alig vártam, hogy ismét láthassam majd.
Tanítás ma számomra tényleg nem volt. De én, Sheena Grace Whitmore mégis megtanultam pár fontos leckét.

Jégvirágok (Johnny Rotten fiction)

Egy nappal karácsony előtt....ma feldíszítem a fát, elkezdem a főzést. Nem fogok unatkozni :D
Hallottam a rádióból egy dalt, amit sok éve nem és rögtön az jutott eszembe, mikor ez a szám folyt a csapból is kb., én éppen otthon bőgtem, ettem a csokit, ittam a forralt bort, és rohadtul magam alatt voltam, mert a pasim megcsalt :/ Nosztalgia, rossz értelemben...Remélem, soha többet nem fordul elő ilyesmi. Ez a szőke csajos táncikálás kicsit felkavart na...
Ettől függetlenül tekintsünk pozitivan az ünnepek elé, nem lesz családi botrány, a hangulat jó lesz, nekem ennyi már elég is.
És itt az írásom, amolyan karácsonyi ajándék, vagy mi. Johnny Rotten-OC fiction, mert nem bírok leakadni a témáról :O
Nézzétek el, nem teng túl benne a karácsonyi feeling, én nem olyan vagyok. És siettem vele, kicsit béna is lett. Két részes lett végül, a másodikat is befejezem nemsokára.
Békés, boldog karácsonyt! <3

Szívből szívbe

A téli szünet előtti utolsó nap nem mentem iskolába. Persze otthon ezt nem tudták, mert az a nap is ugyanúgy indult, mint az összes többi. Felvettem az iskolai egyenruhát és megreggeliztem, majd a szokott időben kiléptem a ház kapuján. De már akkor tudtam, hogy nem megyek be és inkább lógok egész nap a  hidegben. Úgy gondoltam, megjutalmazom magam egy szabadnappal, ami csak az enyém és azt csinálhatok amit akarok. Holnaptól úgyis otthon kell majd lennem a család állandó ellenőrzése mellett és karácsonyra jönnek majd a rokonok is, akik egészen újévig ott felejtik magukat nálunk. Hiába kecsegtetett a téli vakáció a szabadság lehetőségével, nálunk ezek a napok sosem erről szóltak. Hanem az kényszerű összezártságról és az ünnepek miatti idegeskedésekről, amiktől már előre borsódzott a hátam.
Körbenéztem a még eléggé kihalt utcán, majd az iskola helyett a másik irányba indultam el. Láttam egyenruhás diákokat a suli felé menni, de lelkesített az elhatározásom, miszerint ma a tanulás engem nem érint. Különben  is a szünet előtti utolsó nap mindig lazább szokott lenni, talán a tanárok fel sem fedezik, hogy nem vagyok ott, ha meg mégis, majd kimagyarázom valahogy. Tettem egy jó nagy kört és mire teljesen elhagytam az ismerős környéket, már bőven elmúlt nyolc óra. A kezdeti jókedvem egy kicsit alább hagyott, nem volt ötletem, most hogyan tovább. Ráadásul hideg is volt, a szoknyám és vékony kabátom alá kellemetlenül és hasítóan befújt a szél. A hűvös időtől fagyott kezeimet zsebre vágva tanácstalanul sétálgattam a szürke betonkockákon, szinte tízpercenként a karórámra nézve és már nem is tartottam olyan nagyszerű ötletnek a lógást. Vagyis nem volt rossz elhatározás, de talán tavasszal jobb lett volna véghez vinni. Éppen azon morfondíroztam, hogy második órára bemegyek és az egész késést az elalvásra fogom majd, mikor egy  alakba botlottam. Ott ült az egyik leharcolt pad támláján és nem törődöm arckifejezéssel szívta a cigijét. Hosszú, sötét színű kabátja volt, égnek meredő, vörös haja és hevesen fénylő kék szemei.
- Túl rövid a szoknyád. – állapította meg, amint elhaladtam mellette és alaposan végigmérte a harisnyás lábaimat.
- Kötelező iskolai viselet. – vágtam vissza.
- Fázol ? – tudakolta meglepetten.
- Ennyire látszik ? – kérdeztem vissza és megtorpanva néztem a fiút. Elég ismerősnek tűnt, mintha találkoztunk volna már valahol, csak azt nem tudtam, hol. Néztem, és ő is rám pillantott, igaz nem annyira nyíltan, mint én, de talán az ő fejében is hasonló dolgok járhattak, mert két slukk után halkan megszólalt.
- Téged már láttalak. Tudom is hol, a klubban.
Ja persze, a klub…ahová már nem igazán jártam pár komoly okból. Megrohantak a régi emlékek, mikor még a klub volt a második otthonom és ez akaratlanul is látszódott az arcomon.
- Igen, az meglehet…- nyögtem ki fájdalmas képet vágva, a srác pedig folytatta.
- Te voltál Sid barátnője…
A szívem nagyot dobbant a név említésekor. Rögtön be is ugrott Sid fekete haja, a barna szemei, a mosolygása és ahogy átölelte a vállamat. Keserűség szalad végig a lelkemen. Sid, bár csak néhány hétig volt része az életemnek sok jót, de sok szomorúságot is okozott, amit máig nehezen dolgoztam fel.
- Nem tudom, a barátnő jelzés mennyire illik rám.- motyogtam elvörösödve.
- Nekem azt mondta a barátnője vagy és hogy szeret téged. – állította a fiú és leugrott a kopott pad támlájáról.

- Ennyire jó haverok vagytok Siddel, hogy megosztotta veled a magánéletét? – érdeklődtem és nagyokat sóhajtottam, hogy ne lepjék el a szememet a könnyek. Még mindig rossz volt Sidről beszélni, vagy rá gondolni.
- Néha elég jóban vagyunk, máskor nem annyira, attól függ mennyi heroint szúrt be magának. – mondta erre a srác, és mellém sétált.
Megcsóváltam a fejemet.
- Nem akarok Sid önrombolásáról beszélni. Igazság szerint mennem kellene az iskolába, el fogok késni. – tértem ki a fiú elől, mentségeket keresve.
- Már elkéstél és különben sem akartál bemenni. – jegyezte meg, ahogy tettem néhány lépést.
- Honnan veszed ezt ? – fordultam hátra felháborodva. A srác úgy tűnt, mintha jól ismerne engem, vagy a szándékaimat. És ez zavarba hozott. Megvártam, míg oda ér mellém.
- John vagyok. – mutatkozott be.
- Sheena Grace Whitmore. – mondta merre én, aztán elpirultam, mert elég hivatalosra sikeredett.
- Nagyon hideg van. Így meg fogsz fázni, Sheena Grace Whitmore. – futott végig rajtam a pillantása és eldobta a cigijét.
- Igen, ezért is indultam el az iskolába. Igazából tényleg nem akartam bemenni, de nagyon hideg van ahhoz, hogy egész nap az utcán legyek. Haza nem mehetek, mert a szüleim otthon vannak, pénzem pedig nincs…Marad az iskola. Úgyis ez az utolsó nap a téli szünet előtt. – rántottam meg a vállamat érdektelenül.
- Én éppen haza tartok. Gyere fel hozzám. – ajánlotta John. A szemei félénken és reménykedően villantak felém.
- Ez nem valami jó ötlet. – nevetgéltem zavartan.
- Ideges vagy ? – szegezte nekem a kérdést John.
- Dehogy, csak nem ismerlek eléggé! – tiltakoztam.
John elmerengett egy pillanatra. A feltámadt téli szél erőszakosan borzolta világos színű haját. Meg az enyémet is.
- Én ideges vagyok. De tegyünk egy próbát. – vallotta be és elindult az úton. Én meg nem tudtam mit tegyek. Menjek vele, vagy inkább válasszam a sulit, ott mégiscsak nagyobb biztonságban vagyok. Ezt a fiút meg két ital közt láthattam a klubban, de semmi sem derengett róla, mert állandóan Siddel voltam elfoglalva.
John hátrafordult.
- Jössz? – kérdezte.
Egyáltalán nem voltam meggyőződve, hogy ez jó ötlet, de utána eredtem.
- És messze laksz ? – tudakoltam, miután pár percig némán gyalogoltunk az egyforma, lerobbant házak és kerítések előtt. Szinte már fájtak a kezeim a decemberi csípős hidegtől.
- Csak pár perc innen. – válaszolta John.
És valóban, jó száz méter után, John megállt egy régi, téglaépület előtt. A ház elég elhagyatott volt, az ablakokon behúzott függönyök, a kertben kopasz fák, bokrok árválkodtak, komor és szigorú látszatot keltve. John keresgélt a kulcsai után, majd miután megtalálta, kinyitotta a rozsdás kaput és beléptünk. Ő ment előre, én bizonytalanul követtem, folyton hátrasandítva és arra gondolva, nem késő még kimenekülni.
Végre kellemes meleget éreztem, ahogy az apró, szűk előszobába értünk. Csicsás virágos tapéta, szobanövények és nikotintól sárga mennyezet fogadott. A sötét folyosóról szobák nyíltak, egyforma ajtókkal, John benyitott az egyik helyiségbe.
- Gyere. – invitált, én pedig mentem utána. Picike szobája volt, egyszerű, fehérre mázolt fallal, egy ággyal, egy szekrénnyel és az ablak alá tolt asztallal, ahol italos üvegek és cigarettás dobozok sorakoztak. A fénytelen, kikopott parkettát, régi szőnyeg borította, az ablakon napfénytől színevesztett sötétítő lógott. Habozva álltam az ajtónál és még mindig nem tartottam magam komplettnek, amiért eljöttem vele.
- Az egész a te házad ? – csodálkoztam és megszabadultam a kabátomtól.
- Nem, csak ezt a szobát bérlem. – felelt John és a kabátját az ágyára tette, aztán két poharat vett elő, majd az egyik italból töltött.
- Szereted a whiskyt? – kérdezte.
- Kicsit korai az időpont az alkoholhoz. – ítéltem meg válasz helyett, mire ő meghökkent.
- Hát persze. – John gúnyos mosollyal bele ivott a saját italába, az enyémet meg az asztalon hagyta. Biztos egy gyáva cafkának tartott abban a percben.
- Ülj le. – kínált hellyel. Bólintottam és helyet foglaltam az ágya szélén. Ő pedig előkeresett néhány lemezt az asztalon lévő kartondobozból.
- Hallgassunk zenét ? – lépett az ágyhoz, kezében a lemezekkel.
- Oké. – futottak át szemeim a nála lévő együttesek lemezein. Egész jó gyűjteménye volt, a legfrissebb punk zenekarok dalaival. Nagyjából ismertem mindet, Sid jóvoltából. Elkomorultam, ahogy újabb emlékkép ugrott be egy estéről, amit Siddel töltöttem. A szüleim azt hitték, egy barátnőmnél vagyok, ezt hazudtam nekik. Csak feküdtem a karjai között a szobájában, beszélgettünk, ittunk és mentek ezek a zenék. Sid annyira kedves volt hozzám, gyengéden simogatta az arcomat, finoman csókolgatott. Azt akarta, hogy maradjak ott éjszakára is, de mennem kellett. Kikísért a megállóba és megvárta velem a buszt.
Sid…milyen jó is volt vele…
Álmodozásomból John hangja ébresztett fel. Biztos jó régóta ültem ott magam elé révedve.
- Melyik dalt szeretnéd hallani ?
A dalok, mind keserédesen kedvesek voltak nekem. Sebek, amiket nem kellett volna feltépnem. Ahogy nyilván ide sem kellett volna jönnöm.
- Nekem mindegy…- vontam vállat kedvetlenül.
John gyanakodva nézett rám, aztán végül nem rakott egy lemezt sem a lemezjátszóba.
- Baj van? – kérdezte.
- Semmi csak…
- Sid. – fejezte be a mondatomat John és gondterhelten sápadttá vált.
Elszorult a torkom.
- Ne beszéljünk Sidről!- vágtam rá dacosan.
- Szerintem beszélni kellene róla, mert attól, hogy tagadod, még igenis létezik. Vagyis olyasmi. Mert tudod, a drog…Lassan végez vele.- ingatta a fejét John.
- Jó ég. – a szemeim megteltek könnyekkel.
Leginkább a heroin miatt mentünk szét. Mindig is tudtam, hogy kábítószerezik, de éltek bennem a naiv elképzelések, hogy majd miattam abba hagyja. Tévedtem. A helyzet hamarosan tarthatatlanná vált, mikor Sid állandóan szúrta magát, csak a szerre bírt gondolni. Kétségbe voltam esve, mert nem tudtam rajta segíteni, ő meg teljesen kifordult magából, agresszív lett, sokat veszekedtünk, féltem tőle. Közben a szüleim megtudták, hogy vele vagyok és irtó nagy botrány tört ki otthon. Eltiltottak a klubtól és főleg Sidtől. Ez egyik napról a másikra történt, még lehetőségem sem volt Siddel beszélni, csak úgy eltűntem az életéből.
- Ráadásul az új nője, az a Nancy kurva kihasználja, rongyként bánik vele és persze együtt lövik magukat. – tette még hozzá John undorral a hangjában, majd cigaretta után nyúlt.
Igen, hallottam, hogy Sidnek lett új kapcsolata, de csak ennyit tudtam, többet nem is igazán akartam. Igyekeztem lezárni magamban az egészet. Igazság szerint, mikor otthon szobafogságot kaptam, egyik részem teljesen összetört, míg a másik áldásként élte meg, hogy nem kellett naponta néznem Sid kábítószeres szenvedéseit. Tudtam, hogy nekem így lesz a legjobb, de éreztem, ez önző lépés Sid felé.
- Szegény.- sóhajtottam, de úgy láttam, John nem hisz nekem. Kétkedés volt a szemében.
- Úgy teszel, mintha meglepne. Sid már akkor heroinfüggő volt, mikor te vele voltál. Gondolhattad volna, ha magára hagyod, csak mélyebbre süllyed.
- Mit tehettem volna ?! A szüleim nem engedtek a közelébe, amit meg is lehet érteni. Ő nem éppen az a fiú, akivel szívesen látják a szülők a lányukat. De attól én még szerettem őt.- vágtam John szavába.
John a cigije mellől hosszan nézett rám, mintha bele akarna látni a fejembe. A fakó kék szemei szinte égettek.
- És most is szereted ? – kérdezte végül.
Zavartan elfordítottam a fejemet.
- Nem!
Valójában tényleg nem tudtam mit érzek iránta. A szívem mindig fájdalmasan ugrott össze, ha olykor rágondoltam, de hogy ez még szerelemből volt e, vagy csak a múlt miatt, nem bírtam eldönteni.
- Hát ő most is szeret téged. – jelentette ki John.
Hitetlenkedve néztem rá.
- Van barátnője, nem szerethet engem! – fortyantam fel.
- Nancy csak egy állomás, vagy egy rossz kikötő, ahová azért sodródott, mert magányos volt. Vagy te azt gondolod, könnyen túl tette magát rajtad ? Hogy csak úgy elfelejtett ? Hát nem! Sokszor emlegetett, és nem értette, miért léptél le hirtelen. Egyszer teljesen be volt kábulva és azt kérte, menjek el hozzátok, beszéljek veled, kérjelek meg, menjél vissza hozzá. Szánalmasan viselkedett, sajnáltam őt, akármilyen is, nem ezt érdemelte. Kaphatott volna valami indokot, de ehelyett csak a kérdések maradtak neki. Ilyet kegyetlen, üres szívű ribancok tesznek. – mesélte John és olyan hidegek lettek a vonásai, gyűlöletet véltem felfedezni a hangszínéből, mint amikor Nancyt említette. Mintha ugyanolyannak tartana.
Forró könnycsepp csorgott végig az arcomon.
- Nem vagyok kegyetlen! És tudd meg, hogy én sem tettem túl magam egyszerűen Siden! Ott volt minden gondolatomban, vágyódtam utána, vele akartam lenni. Naponta mentem el a klub előtt, vagy csak álltam a szemközti oldalon, arra gondolva, hogy bemegyek és ha Sid ott van, magyarázat helyett csak átölelem. De nem tettem meg. És van még valami, amit tudnod kell, mielőtt ítélkezel…
John érdeklődve pillantott felém füstölgő cigarettája mellől.
- Hallgatlak…- bólintott.
- Én gyereket vártam Sidtől…- hadartam el egy szuszra, aztán lehajtottam a fejemet és nyeltem a könnyeimet. 

folytatása következik...

Kikérdezés, avagy a haver exe, na meg a karácsonyi visszaszámlálás

Rákérdeztem pasimnál, ki volt az a  cafat  hölgyemény, akivel oly vidáman táncolt és még ő volt felháborodva *-* 

A csaj amúgy, ha hihetek pasimnak, tegyük fel, igen. Drágám egyik haverjának Cs.-nek a nője volt. Egyik szombaton összejöttek, másikon szakítottak, úgy hogy közben nem is találkoztak, szóval komoly volt a kapcsolat :P De ne már, hogy ilyenekkel legyen pasim!! Sőt senkivel se legyen, úgy lenne fair. De hát ez nem egy fair világ amúgy sem, nem is tudom, mit hittem :S Öh...ja...
A betegségem múlóban van, de nincs okom ünneplésre, mert hamarosan ugye jön a karácsonyi családi rémálom. Tavaly azt írtam, el sem megyek idén, annyira rossz volt múltkor, de sajna el kell mennem és csak reménykedem, hogy nem tör ki megint balhé a drága családtagok között, mint legutóbb.
Imádom, ahogy rám akarják erőszakolni ezt a szeressük egymást gyerekek feeling-et. Meg úgy alapjáraton a karácsonyt.
Egy súlyos kis video erről a végére. Nekem bejött :D
És készüljetek fel, mert csak azért is felrakom az írásomat, csak elkészüljek vele mihamarabb!

Csendes éj mi? Én meg elborulok, mint az ég!

Azért nem írtam idáig, mert dögbeteg voltam. Vagyok. Fáj a torkom, a fejem, a fogam, náthás vagyok, ráz a hideg, szóval nem vagyok a topon.

Meg attól sem, hogy már megint mit látok? A pasim egy konyak szőkével táncikál!! Pf...ki ez a ribanc már megint?! Kell nekem a szaros rock kocsma honlapját böngésznem :S
A kép nem túl éles, de azért szemem még valamennyi van, már amennyire ez a giganátha látni enged. Eh...ez szép... És én épp meg akartam dícsérni, mert megkérdezte, mit akarok karácsonyra, és hogy tud használtan laptopot. Jó, hát ez elkapkodott lépés lett volna. Majd előveszem és megkérdezem, van e hozzá fűznivalója, úgysem lesz, lefogadom.
A képet átküldtem J.-nek fékbukkon, véleményezze már ő is. Hogy azt látja, amit én. Majd ír rá valamikor. Amúgy hétfőn voltak itt a picurral! Jó volt kicsit dumálni, bár pár dologban még mindig szöges ellentét a véleményünk, de ő legalább még jelen van az életemben és az amúgy szűk baráti körömben, másokkal ellentétben.
A.-ra kicsit neheztelek, mert mióta Amcsiból hazajött, egy sort sem írt. Ráírtam, hogy mizu, és rövid tőmondatokban válaszolt, szóval nem volt csevegős kedvében, nem tudom, mi baja.
H.-val is összefutottam és röhögtünk egyet a hidegben, az utcasarkon. Megvolt annak is a feelingje. Bírom H.-t, klassz a humora, sulis korunkban is szétröhögtünk az agyunkat, annyi súlyosságot kitaláltunk.
Az írásom a betegségem miatt nem haladt, nem is vagyok benne biztos, hogy felrakom, nem tudom, jelen állás szerint az a véleményem róla, hogy nem publikálható. Vagy a betegség, meg a konyak szőke lédi elvette az önbizalmamat :/
És még mindig sehol sem tartok a karácsonyi vásárlásban...ajh..

Kedv, egészség és celsius mínuszok

Mai kérdés: hogy lehet tíz perc alatt több, mint ötvenezer forintot elbaszni???
Írnám azt, hogy karácsonyi ajándékra, de a válasz más.
Fizess albérletet :/
Sajnos...
Megint beszedtem valami nyavalyát, ami gyomor, torok és fejfájással jár. A pasimtól kaptam el, hét elején ő nyűglődött ebben az izében. Most meg én, fantasztikus. Pedig be kéne már szerezni az ajándékokat, de ilyen szar közérzettel, most nem fog menni. Áttoljuk jövő hétre. Talán még akkor sem késő.

Jaj, az exem megint írt, a sok sületlenség mellett, némi kedvességet is. Mert /idézem/ úúúúgy szeretne látni. Kedves...Kár, hogy az én részemről már nem így áll a helyzet.

És Á., egy régen látott barátnőm is felbukkant. Jövő héten kellene vele találkozni, de ha ilyen dögbeteg maradok, lehet nem lesz abból sem semmi. Szóval akkor borítékolhatóan megsértődik és megint évekig nem hallok felőle. Annyira nem hat meg. Évekkel ezelőtt eléggé megbántott, szóval azóta csak óvatosan kezelem a kapcsolatot vele. Néha írkálunk, aztán ennyi. Most meg rám írt, hogy találkozzunk már, meg hogy venni akar nekem valamit karácsonyra, mert úgysem vett még sosem. Menjek el vele vásárolgatni, szétnézni és ami tetszik, megkapom. WTF?! A találkozás része oké, de nem kell nekem ajándék, főleg nem drága, mert azt nem tudom viszonozni. Ő, meg én anyagilag finoman fogalmazva is ég és föld. Ő lazán meg tudna venni egy lakást a bankban félretett pénzéből, én meg az albérletet is nehézkesen nyögöm ki. Nem kellenek drága izék, barátság az jöhet, az mindig jó, ha van. De ennyi. Én sosem lógtam azért valakivel, mert pénze volt, nem úgy mint Sz. pl... De hagyjuk a személyeskedést.
Az írásom halad, bár kétségek gyötörnek, hogy felrakjam, de ha mégis úgy döntök, akkor idén még megteszem.

Változó idők

A hét, pontosabban az elmúlt két nap magával hozta ezt a faszfagyasztó hideget. Ismét nem esik jól kimenni kora reggel az utcára, mert tuti fagyási sérülés közelbe kerülök. 

De nem baj, mert ha felnézek a fb-ra, rögtön melegem lesz, ha látom, Mr. Népszerű plusz az új nője émelyítően gusztustalan szeretlek-én is-én jobban szeretlek-nem én szeretlek jobban - típusú képeit. Ölelkeznek jobbra, balra, a házban, az udvaron, az utcán, a téren. Jó, nem basz fel, de felbasz. Vagyis inkább kiábrándító, hogy a piercinges, vad rocker expasimból egy gügyögő, nyügyögő megapapucs lett. J. ugyanígy vélekedik, szerinte a srácnak annyi, legalábbis addig, amíg szerelmes *-*
Amúgy a héten más is borzolta a kedélyeimet, J.-től megtudtam, hogy egy közös ismerős pár válik. Egy harmadik fél bejött a képbe a nő oldaláról, aki már el is cuccolt a közös házból, vitte a gyerekeket is. Pedig hát ők voltak a nagykönyvben megírt tökéletes és szép pár. Voltak. Kár értük.
Egy másik csajról, M.-ről meg kiderült, hogy daganatos. És nem sokkal idősebb nálam :/
Anno egy helyen melóztunk és bár nem csíptem túlzottan, mert elég fura stílusa volt, de ilyet nem kívántam neki. Eddig a szerencse lánya volt, jóképű férj, mintaházasság, ház, pénz, erre jön a nyavalya. Remélem, meggyógyul.
És hogy velem mi az ábra? Semmi új, fáj a fogam, gyakran fázom és belevetettem magam egy sztoriba, amiből majd igyekszem mielőbb, minél többet kihozni.
Addig is, hello december! Magaddal hozhatnád már a karácsonyi hangulatot is :S

Szopóálarcot fel, avagy én az infantilis

Mióta rendes kávé helyett többnyire kavarósat iszom, nem igazán tudok észhez térni, mondjuk úgy reggel 9-ig. Most is tiszta kábult vagyok. Ráadásul hajnalban arra ébredtem, hogy valami állat, illetve ember állatiasan ordít az utcán. Hát remek volt. Szerencsére nem a pasim volt, mert ő még viszonylag hamar haza is talált, pedig a szülinapját ünnepelte, vagy mi. De hát ma is ment dolgozni, szóval a party hard ideje nem most jött el *-* De biztos meg lesz ez még rendesen is tartva, attól félek :/

Velem amúgy nem túlzottan sok minden történt mostanában sem. Telnek a napok, karácsonyi hangolódás a kanyarban, ajándékok, ötletek a kanyarban (pedig praktikus lenne), a koncert sem igen fog összejönni, mert pasim a fővárosban melózik a jövő héten és nem ér addigra haza. Most írjam azt, hogy meg vagyok lepve?! Nem vagyok, nyugi...
Tegnap J.-vel írogattunk hülyeségeket, néha kicsit előjön az infantilis énem. Pl. anno mikor egy jó kis programot találtam a neten, amivel delikvensek képeit be lehetett rakni és átalakítani. Higgyétek el, nagyon durván nézett ki a zakkant srác fb-s profilképet berakva az alkonyat Bella szerepében. J. meg azt írta vissza, hagyjam ezt abba, mert annyira röhög, hogy kirúgják a munkahelyéről :D :D
És még egy kérdés, mi az a szopóálarc és konkrétan mire való??????????

Barátság életre halálra, na meg sörre és vodkára

Oh igen...
És az én barátaim hol vannak??????
Erről a képről Sz. jut eszembe. Vele annyit lehetett hülyülni és röhögni. És mi lett vele? A pasija miatt szépen eltűnt és hónapok óta egy kibaszott sort sem írt. Oké, túl teszem magam rajta, vagyis megpróbálom. De hát a régi barátság az nem egykönnyen múlik el. Vagy lehet hogy el sem múlik?

Nem alszom, ez brilliáns, avagy ilyen az , ha egy fanfiction is felhúz :/

Bassza meg, fáj a fogam, biztos erre a hirtelen, hülye hidegre. Nem vészes, de idegesít, ki kéne verni (ezt a poént már ellőttem tudom). És rosszul is aludtam, mert minap olvastam egy fanfictiont és azon agyaltam. Elég fura, hogy egy sztori ilyen hatást vált ki belőlem, de ez úgy volt megírva és +18-al bőven megtűzdelve, hogy ezen kattogott az agyam. Alvás helyett *-* Hiába, ami jó az jó, elszabadulnak a fantáziák éééés éljen a szexuális frusztráció...

És én is elkezdtem ám írni valamit, ha már a beteg dolgoknál tartunk. Mondjuk, amit olvastam, annak a nyomába sem érhet.
Készülni kellene a pasim szülinapjára is. Ajándékkal meg lelkiekben is, mert ilyenkor két hétig tuti mindig lesz indok az ivásra ah...
Én már a hónap végi koncertet várom, már ha eljutok oda. Na, akkor én is bevágok egy forralt bort. Ami most is jól esne :P

Túl lendülni a napokon

A hét a nagy büdös novemberi deprimáltság jegyében telt el. Semmi érdemleges nem történt, leszámítva, hogy összefutottam olyan emberekkel, akiket a hátam közepére sem kívánok, mert a szar sulis éveimre emlékeztetnek, ja meg egy bunkó fogdokival, akinél szerencsére csak öt percet kellett töltenem. 

A pasim tegnap csatak maxosan jött haza, a vicces hogy állítólag csak sört ivott. Abból igaz jó sokat, itt szenvedtem, mire ágyba került. Fura, de egyre kevesebb italtól beáll. Ez nem jelent jót, ugye? Szerintem eljött az idő, hogy ne igyon, de tudjátok, mikor fog hallgatni rám :S
Olyan passzív vagyok, túlon-túl lehangolt és nyugodt. És az sem izgat fel különösebben, ha látom a fb-n Mr. Népszerűt ölelkezni, nyáladzani az új csajával, továbbgörgetek és kész.
Ez a november mindig olyan szürke és hosszú. Hát próbálok túl lendülni rajta.
Hónap végén lesz egy szabadtéri rock koncert, a pasim kapacitál, hogy menjünk el. Igaz hétköznap lesz, de lehet bele megyek, jó lenne már valami, ami felpörget. Pl. a rock!
Talán el kellene kezdenem karácsonyi ajándékok után nézni, esküszöm múltkor egy nő az utcán egy másiknak azt ecsetelte, hogy már mindent megvett, a csomagolópapírt is. OMG. Le vagyok maradva.
És írni is fogok valami mást ezen a kicseszett picsogáson kívül. Megígérem.
Élvezzétek a novembert, ha van benne nektek valami klassz. 

De miéééért???!

Van, aki még nem kap agyfaszt ettől a reklámtól???? (valaki nagyon súlyos egyén megcsinálta az Apple-pen verzióját, amitől most mindenkit megkímélek, pedig amúgy röhögtem rajta).

Itt egy tök jó paródia :D
De miééééért???? Anyád picsájáért...A matricás srác ismét felbukkant és elárasztotta matricával a fb-met ,vagyis üzenetben küldte, meg szép napot kívánt...Más egyéb nincs, fázom. De ki nem, lassan itt a tél.

Kívülállónak lenni

A négy napos hosszú hétvége úgy-ahogy lement. Anyám ajánlására, felhívtam apámat és ha ki nem is békültünk, de beszélő viszonyt ápolunk. Ja, és mehettem velük az éves, szokásos családi gyertyaégetésre! Ez az utazás mindig úgy felvillanyoz, végre nem ebben a béna városban kell unatkozni, meg szenvedni. Most is jó volt, apró kis falvakon, városkákon vezetett át az utunk, plusz a Tisza tó, aminek partján mindig gyönyörködhetek a természet szépségében, ha a túloldat lévő őszi színekben pompázó fákra nézek. És irigylem azokat, akik ilyen közel lehetnek ezekhez a csodás dolgokhoz.
Na, persze volt egy kis rokonlátogatás is, aminek annyira nem örültem, lévén hogy a múltkor is mi lett belőle :S
Szóval az egyik rokon pedig meghívta a szüleimet, meg tesómékat a hamarosan tartandó esküvőjükre. Engem, meg pasimat viszont nem. Ezt onnan vettem le, hogy konkrétan nekem nem adott meghívót. Ezt a csajt, meg a fickóját kedveltem, nem volt köztünk nézeteltérés soha sem. De ezek szerint nem volt kölcsönös a szimpátia. Nem írom, hogy jól esett, de már megszoktam, hogy mindig kívülállóként kezelnek engem és a páromat. Amúgy nem hiszem, hogy elmentem volna az esküvőre. Egyrészt utálom az ilyen összejöveteleket, az erőltetett jó pofizást, rokonok hülye kérdéseit stb., másodszor anyagilag sem állok úgy hogy ajándékra, fodrászra költsek, plusz ruhát, cipőt beszerezzek., harmadszor pedig az utazást sem tudjuk megoldani. Pasim szerint ez elég bunkó dolog volt, akkor legalább már ne előttem adták volna át a meghívókat, de én már nem is csodálkozom semmin.
Albérlet ügyben fejlemény nincs, nem is néztem most új hirdetéseket. Idén még szeretnék itt maradni.
És tudom, hogy mostanság alig írok értékelhetőt, csak a nyomorom van mindig terítéken, most van egy-két ötletem, majd meglátom lesz e erőm leírni. Inkább nem ígérek semmit.

Hot stuff XD

A négynapos hosszú hétvége eddig eseménytelenül telik, főzök, takarítok, majd megyünk a pasimmal a temetőbe gyertyát égetni, ennyi. 

Anyám azt mondja, hívjam fel fatert és béküljek ki vele. Hm...Én össze sem vesztem apámmal, ő rágott be rám, nekem semmi bajom, csak nem értem az egészet. De átgondolom és majd felhívom. Mondjuk az utazás szerintem már úgy sem jön össze.
Áh, tegnap az egyik kedvencem volt a tv-ben. Az alul semmi, iszonyat nagy film!!!!!!Imádom. Még ennyi év után is szakadtam a röhögéstől a poénokon. És Robert Carlyle amúgy is annyira jól hozza a munkanélküli, reménytelen srácot, amellett meg iszonyat szexi :P A film összes főszereplője szerethető és az egész film úgy klassz, ahogy van. Nem vagyok egy színházba járós, de mivel ezt musicalban is megcsinálták, azt megnézném! 

Pofavizit, nézeteltérések, betegség, albérlet, avagy minden a dézsában

Eseménydúsan szar napokon vagyok túl. A vasárnapi rokonlátogatásos pofavizit, naná hogy nem jól sült el (én valahogy sejtettem előre). Én igyekeztem becsszó, de mikor templomba kellett menni, talán kiült arcomra valami olyan érzés, amit apám nem nézett jó szemmel. Kaptam is tőle, hogy "engem semmi sem érdekel", "nem tisztelek senkit, semmit" etc., aztán ezen vitáztunk egy keveset. Most ott tartunk, hogy nem szólunk egymáshoz, ami már csak azért tré, mert a hétvégén utaztuk volna jó messzire gyertyát égetni, ez mindig családi program és hát ugye én imádok utazni. Na, erre most keresztet vethetek, stílusosan így írom. És azt sem értem, apám mikor lett ilyen nagy vallásos :O Nekem nem cikk ez a túlzott szenteskedés, pláne úgy, hogy soha életében nem járt templomba és nem gyakorolta a vallást. Tesómmal mi sem így nevelkedtünk. 

Ja, vasárnaptól egészen keddig meg elkaptam valami hányós vírust, itthon fetrengtem két napig, nem ettem, lázas voltam, csúcs szuper volt.
És a héten felhívtam négy albérletet is, három kapásból már nem volt aktuális, egyet még vissza kéne hívnom, de szabódom, mert két havi kauciot kellene előre kipengetni és az nagyon sok, annyi nincs. Bízom benne, hogy tavaszig akad még albérlet ebben a tetves városban, ha nem, akkor nagyon nagy bajban leszünk.
De félre a negativitással!Inkább hallgassunk Breaking Benjamint, mert az jóóó!

Nyúzott macska

Hát kb. úgy érzem magam. Fáj a fejem, hajnali öt óta nem bírok aludni, mert anyum sms-ezgetett velem, aztán a pasim ment melóba és akkor már nem tudtam vissza aludni. És ha mindez nem lenne nekem elég, még ma rokon látogatóba megyünk. Lehet sejteni, mekkora kedvem van...

A tegnap amúgy jó volt, vagyis jó lett volna, ha egy-két tényező jobban alakul. A pasim végre elvitt vacsorázni, már jó régóta tervezzük és most végre meg is valósítottuk. A kaja finom volt, az összeset meg sem bírtam enni, a pasim viszont bevágott egy akkora adag kaját, hogy csak lestem, hova fér abba az emberbe ennyi kaja?!
Utána még beugrottunk egy közeli kocsmába egy italra. És egy olyan rossz boros kólát adtak, hogy nem is bírtam meginni. Valami tabis különlegesség lehetett, de tudtam, hogy ha megiszom, rosszul leszek, így passzoltam. Szóval a piát leszámítva, minden jó volt, de aztán otthon össze szólalkoztam anyummal telefonon. Nem tudom, mi baja volt, valszeg fáradt lehetett, vagy passz, de nem a legjobb hangulatban váltunk el. Aztán reggel öttől írta az sms-t, hogy bocs., stb. Hát én nem haragszom, mindenkinek lehet szar napja, én már csak tudom.
Ja, és a zakkant srác, meg a matricás srác után egy újabb delikvens tűnt fel a színen. Míg első kettőről nem hallok jó rég óta, az új gyerek, egyelőre nevezzük matricás srác II.-nek, mert ő is ilyesmiket küld, naponta ír egy jó reggelt üzenetet, vagy küldi a matricát. Amúgy nős és három gyereke van, meg ismeri a pasimat is. Nem értem, miért jó ez neki, de amíg csak matricákat küld és nem perverz dolgokat, nem leszek bunkó.

Huh bazdmeg, avagy...I have a pen I have an apple :O

Bocs a fenti trágárságért, de mikor az alábbi "művet" megláttam, csak ennyit tudtam kinyögni.

Ez mégis mi a szar?????
Felrakom, hogy értsétek(bár ég a pofám tőle). Ez elképesztően beteg...Szavak nincsenek rá. Cucc a csávónak, tánc a csávónak, meg amúgy az egész. Agyfasz a köbön!!! Jézusom, ki képes ilyeneket kitalálni?!?!

De én felfedeztem a nem kevésbé beteg, de hallgathatóbb verzióját, íme:

Oké, Apple-pen...akkor kimaxoltuk :D
És tudom, hogy régen írtam, de vagy nem tudtam mit, vagy lehangoltság volt csak, azt meg nem akarom mindig nyomatni.
Az albérletünkből jövő tavasszal ki kell cuccolnunk, ez a héten vált tutivá, nem mondom, hogy repdestem az örömtől. Rühellek költözni, de ez van. Meg közben ugye keresni kell másikat is, úgy nincs ehhez kedvem, hogy az leírhatatlan. Ilyen árban úgysem találunk, szóval a következő "állomás" tuti drágább és lerongyoltabb lesz, igen ennél is!!!!!

Lehettem volna akár én is...

Egy álmatlan vasárnap reggelen (amit megelőzően a narkomán srácról álmodtam nem túl jókat)nem valami kellemes azzal szembesülni, hogy Mr. Népszerű megint "kapcsolatban"-ra változtatta a státuszát. 

Ráadásul még olyanokat is kiirkált, hogy megtalálta az igazit...Húú, nagy szavak ezek olyan embertől, aki gyakrabban vált barátnőt, mint alsógatyát :/ A múltkor még az ex csaja szórta teli az üzenőfalát érzelmes idézetekkel, amelyből egyből  levettük, hogy faképnél történő hagyás klasszikus esetet forog fent. Szóval Mr. Népszerű nem húzza az időt, megtalálta az IGAZIT. Yeah. Megnéztem a csaj adatlapját. Eddig két kategóriából válogatott emberünk, vagy a minimum 2-3 gyerekes középkorú nőcik, vagy huszonéves kis csajok. Na, ez a csaj a kettő között van valahol félúton és gyereke sincs. Kinézetre nagyon átlag, sem lehúzni, sem felmagasztalni nem lehet. Tizenkettő, egy tucat.
És itt jön a fránya emlékezet, ami ilyenkor mindig elragad és hát bevallani sem szeretem, de irigységgel tölt el. Mert nekem mi jutott Mr. Népszerűből? Pár igencsak jóféle csók, kézfogás, néhány részeg, de atom romantikus koncert, meg még a rock feszt ahol összegabalyodtunk egy fél napra, na meg lebeszélte a telefonjáról a pénzt, sms-t írt, hogy szeret. És azt mondta, összecuccol velem és csinálok neki túrós tésztát, reggelig csavarogtunk a kihalt városban koncert után. És ennyivel aztán örökre be kell érnem, mert aztán eltűnt az életemből és reméltem, hogy az emlékeimből is. De be kell lássam, Mr. Népszerű az az emlékkép, akitől mindig keserű félmosoly szalad a számra, ha meglátom, hogy újra barátnője van.
És az elcseszett vasárnap margójára...A. írt emailt, hogy a héten utazik az USA.-ba. A kés, amit Mr. Népszerű "belém döfött" még fordult egyet-kettőt. Nem irigylem persze, megérdemelte,nagyon régóta tervezte már, de azért belemásznék a bőröndjébe, hogy vigyen magával.

Én nem akarok semmit...

Csak hogy végre ne ázzak meg minden áldott kora reggel!!! Ma úgy fél hét táján még egy kamion is beterített vízzel és alapból bokáig állt az eső a cipőmben.Gyűlölöm az esőt és ezt a rohadt kora reggeli hideget is!

Holnap már péntek, talán megúszom megázás nélkül. Addig meg csinálok egy kakaót vagy tejeskávét magamnak, és bedöngetem...
Mondjuk ezt (Billie...aaahwww).
Szóljon csak!!!
Ja, bekapcsoltattuk a fűtést, volt itt a gázos pasi, akivel jól eldumáltunk, végre valaki, aki kérdez és őszintén kíváncsi rám és az én néha rémregénybe illő életemre. Nem csak udvariaskodott, különben nem kérdezett volna még többet. Bírom az ilyen jófej embereket *-*

A születésnapomról

Ja, mert hogy a héten az is volt ám. Rekordmennyiségűen köszöntöttek fel a fékbukkon, ez jól esett. Sz. egy sort sem írt viszont, nah ennyit a barátságról, amúgy is fel van szívódva rendesen, semmit se tudok róla. H. sem köszöntött, de betudom annak, hogy nincs eszébe az ilyesmi a babázás miatt.

A pasim meg ismét hozta a formáját és ajándék helyett egy jó adag taplóságot adott át nekem. Hát nem bájos? Nem tudom megint mi a franc ütött belé, de ismeretlen oknál fogva ma reggel úgy döntött, nem tárgyal velem. Közöltem is, akkor hogy amíg tart a szeptember végi, október elejei depije, ne is jöjjön haza. Így váltunk el, ő elhúzott dolgozni, én meg itthon maradtam. Nem valami jó, hogy az ilyen-olyan frusztrációit rajtam vezeti le.
Az ősök este jönnek és hoznak tortát, mivel hét közben senki sem ér rá, így ma tartjuk. Hogy pasim csatlakozik e, azt csak ő tudja, én nem tartom kötelezőnek, azt csinál, amit akar.

Valóságos álom, kontra álmos valóság

Valamelyik nap olyan furát álmodtam, lehet hogy majd papírra is vetem. Tiszta valóságos volt, egy srácra teljesen emlékszem (fekete haja volt az tuti), meg hogy vele voltam és mikor felkeltem, annyira realisztikusnak hatott, mintha még mindig ölelt volna...
Wehehe álmomban megcsaltam a pasimat, vagy mi :D Jaj...Szexuális frusztráció XD
Felkavaró volt, az tuti...És pont ide illik ez : Can you feeel a looove tonight? Power metal, csak mert jó :P
De álomnak egész jó volt. 
A valóság ezzel szemben gáz, itt a hideg, az ősz. Egy nyomoronc suttyó megint bunkó volt reggel. Jött velem szembe a kis ecsethajú barátkáival és köszönt, holott nem is ismer, visszaköszöntem, mert én nem vagyok tuskó, erre valami pofázott a hátam mögött és röhögtek. Nekem nem kellene felszívnom magam miattuk, de mit tehetek, ha folyton a rohadt sulis korszakot hozza vissza, nem magyarázom megint, úgysem érdekel senkit, de akinek volt ilyen sulis csesztetésben része, tudja hogy mennyire rossz.
És az emberiség halálra van ítélve, ha ilyen tíz kiló vasággyal, Misi mókus hajzatú, melegítőgatyás, fukszos, én vagyok a Janik kezében van az ország sorsa *-*
Jah, s totál szétszakadt a tornacipőm, legutóbb egy kisfiú jegyezte meg a buszról, hogy néni, neked szétment a cipőd...És hát igaza is van. A héten akarok majd venni másikat, tervbe van véve.

NBS

Tudod, mit utálok?!

Ha kihasználnak. Ha bank automatának néznek. Mondjuk, én vagyok a hülye, minek bízok meg olyanban, akit alig ismerek?! Az a baj, hogy túl jó a szívem és megesik olyanokon, akiken nem kéne. Példának okádék, ott van az a pusztulat nő, aki sötét, mint az éjszaka és a saját bevallása szerint is, csak ahhoz ért, hogy gyereket csináljon (no komment), bár a gyerekét nem ő neveli. Az arcomba zúdítja az életét, az összes nyomorát, kedvesen mosolyog, majd van pofája könyörgő képpel pénzt kunyerálni, én meg jó balek módjára adok egy keveset, mivel hogy nekem sincs. Nem tetszik neki, elégedetlenkedve kérdi is, ennyi az összes (na, akkor kellett volna megcsapni otthagyni), másnap meg már nem is köszön. Gőzöm sincs, mit gondoltam róla, miért álltam vele egyáltalán szóba, miért sajnáltam meg, de ez is egy fajta tanuló pénz volt. Pont aznap láttam régi kedvencemet, a Bosszú börtönében-t és ott mondják mindig, hogy NBS, vagyis ne bízz senkiben. Elméletileg én is tudom a leckét, akkor miért felejtem el időről-időre?!

Ja, ma összefutottam H.-val a boltban, épp a babával volt. Segítettem neki bevásárolni, és kicsit dumáltunk. A picilány tündéri, egész végig aludt. Ami viszont meglepett, hogy nem az apuka vezeték nevét kapta *-* Vajon miért?!
Amúgy itt a hideg, itt az ősz és megint tré minden. Éjjelenként szarul alszom, már hajnali 5-től ébren voltam és csak forgolódtam. Ráadásul pasim egyik lány haverja is meghalt. Ebben az évben már ő a harmadik, aki fiatalon és értelmetlenül megy el :( 

Reped, törik, tönkremegy

A héten a telefonom is beadta a kulcsot, várható volt, legutóbb leejtettem és ettől a kijelzője tört be, szóval idő kérdése volt csak, de nem igazán hiányzott ez most nekem. Tegnap aztán fogta magát, letiltotta a kártyámat, nem lehetett a számokat beüti rajta, felidegelt. Még este fél 10-kor is itt tököltem velem, mert addigra kerítettem el ő a PUK kódot.
Fater adott egy kölcsön telefont, aztán ahogy anyagilag jobban leszek, veszek én is egyet. Addig ez tökéletesen megfelel. Igazából nekem is ilyesfajta kellene, nem okostelefon, nem bírom az okostelefont, felidegesít és nekem még a kijelzőt is sikerül betörni. Jó vagyok :S
Remélem a héten már semmi sem megy tönkre.
Előbb fel akartam hívni H.-t, mert üzent anyummal, hogy nem ér el, de nem vette fel a telefont, pedig jó lett volna megtudni, mi újság vele, meg a babával.
Pasim megint kikészít, a héten eddig mindig későn került haza.
Az exnek, akivel úgy volt hogy talán találkozunk, megírtam, hogy egyelőre nem érek rá, úgy tűnt felfogta, de ma meg neki állt hívni vezetékesen, mobilon stb., nincs kedvem vele beszélni, pláne nem találkozni, így nem vettem fel.
Az előbb meg egy pók mászott a lábamon, elő is hozta az amúgy sem kicsi pókfóbiámat.
Ahhh...ősz...kellemes napsütés...meg némi agyfaszság, plusz ideg.

This ain't a love song

Ma olyan klassz napsütéses őszi idő volt! Flangáltam a városban és turkáltam magamnak egy klassz kockás inget, J. azt mondja,a kockás ing totál gáz, mint a favágóknak, de szerintem nincs igaza. Én mindig is imádtam a kockás inget.

Az exem, akiről már nem rég írtam, hogy egész jó fejjé vált, egy ideje már kapacitál, hogy találkozzunk és dumáljunk. 

Én meg nem mondtam rá se igent, se nemet konkrétan. Most abban egyeztünk meg, hogy talán jövő hét végén valamikor. De igazából nem is tudom. Van mikor mennék, máskor meg - pl. most kifejezetten - abszolút nincs kedvem hozzá. Lehet, hogy le is mondom. Mégis miről beszéljek vele? Jó pár éve nem találkoztunk, meg amúgy is, bár van családja, lehet hogy neki áll nyomulni. Mondjuk akkor fogom magam és ott hagyom a francba, szóval ha találkozom is vele, csakis nyilvános helyen.És csakis mint barátok, remélem ő sem gondolja ezt másképp. Régen elég tapadós volt és pont leszarta, hogy van e nője vagy sem, nem tudom, most hogy házas meg minden, mennyire változtak az ilyen irányú gondolatai.Még meggondolom mi legyen.

És ha már pasik, Mr. Népszerű meg még a rockfeszt idején ott hagyta a három gyerekes csaját, aztán beújított egy másik szintén gyerekes nőt (neki csak ilyenek jönnek be vagy mi), akivel viszont biztos csúnyán szakíthatott, mert a nő azóta is idézeteket, meg más egyéb hülyeségeket rakosgat ki Mr. Népszerű fb falára, holott a csávó már egy másik csajt fűzne, és hát ez így rém kellemetlen, mert az ex csak írja, a "jövendőbeli" meg nem érti, mi a franc van...És hát ez nem tünteti fel jó színben a srácot ugye :D Hiába, Mr. Népszerű már csak ilyen...Népszerű :D A nők körében.

In progress, avagy Jeremy 2.0

A hétvége olyan gyorsan eltelt és holnap megint egy újabb hét veszi kezdetét. Az új dolgokat még nem szoktam meg, nem lesz egyszerű, de rajta vagyok a dolgon. 

A Wattpad meg egy csodás találmány, 44 követőm van és a Jeremy történetnek 1,2 K megtekintése volt eddig, sőt kaptam pár kommentet is, ami ritka esemény és amiknek nagyon örülök. Akik írtak, mind azt írták, hogy velük is megesett az iskolai zaklatás és hogy felkavaró, szomorú, de hasznos élmény volt nekik elolvasni Jeremy sztoriját. Arra gondoltam, átolvasom és javítok rajta, szerintem tele van helyesírási meg más hibákkal, szóval feljavítom kicsit, lehet rakok még képeket, stb. Most van hozzá kedvem. És tök jó, hogy elértem azt amit el akartam, hogy más is megértse, mekkora károkhoz vezethet, ha valakit a suliban bántanak, magányos és otthonában is mellőzött.

Aki szabad...

A hétvégi party meglepően jól sikerült. Volt babamosoly, gügyögés, finom ételek, ismerősök és ismeretlenek. Volt hajnalig pálinkázás és kornyikálás. J. pasija is normális volt, lehet be lett fenyítve, hogy vegye takarékra magát, én is befogtam a pofámat. Pasim berúgott, de mindenki ivott.
Szóval jó volt.
Ültem a hintaágyban, bámultam a felhőtlen, fekete eget és a csillagokat, közben szólt a zene és arra gondoltam, ez a pillanat igazán tarthatna egy örökké valóságig. Mert olyan jó. És őszintén, jó volt távol lenni a zajos várostól, irigylem J.-éket, a vidéki élet miatt. Teljesen más életforma, mintha a gondok is távolabbiak lennének és kisebbek. Mintha ott a szabadság jobban jelen lenne. Persze, lehet hogy én gondolom csak így. Valahogy én is úgy mennék, de nem tudok, jelenleg minden ide köt. Sajnos...
Holnap meg már szeptember és újabb változás az életemben. Kicsit aggódok. Mint minden változás előtt, mert igen csak nem szívlelem őket.
Nyomaszt az albérlet gondunk is, ami igazán majd csak jövő tavasz körül lesz esedékes, de már nézelődtem ez ügyben és igencsak siralmasak a kilátásaink :/
Helló szeptember, légyszi hozz valami jót is!!!
Ha valaki olvassa a soraimat és nem csak a pornó oldalakról tévednek ide perverzek, küldjön pozitív energiát.
Köszönöm :)

Kösz, elvagyok, de momentán nem kell több boldog ember

Az extrém lehangoltság nyár végével jár, most már egészen biztos vagyok benne. Főleg, hogy ismét nehéz dolgok elé kell néznem egy röpke hét múlva. Nyomaszt is rendesen. Nem szeretem az új dolgokat. A régi megszokott dolgok jók voltak, de hát az élet ilyen, mindig bedob valamit.
A pasimmal sem vagyunk túl jóban, múltkor is megbántott. De sírni sem tudok már az ilyenek miatt.
A rokonunk pedig, akihez járunk (bár én mostanában elég kevésszer jutottam el hozzá) meg minket bántott meg, helyesebben pasimat, mert megvádolta valamivel, ami nem igaz. Sosem értettem az öregeknek mire ez a nagy rosszindulat, amíg beteg és elesett addig minden jó ahogy van, de ha már jobban lesz, hirtelen semmi sem megfelelő,megy a kavarás...áh....hagyjuk is...
J. meghívott egy hétvégi összejövetelre. Amolyan babapartiszerűség lesz. Ott lesz egy csomó ember, egy részét nem is ismerem. Meg ott lesz az a gyík pasija, akit kimondottan rühellek, mondjuk ez oda-vissza igaz. Nem volt igazán kedvem igent mondani, de nem tehettem mást, csak a baba és J. kedvéért megyek. És remélem jól sülnek el a dolgok, pasim sem rúg be, nem szól be J. barátja.
J. azt mondta, olyan boldog így Zselykével és nem cserélne senkivel sem életet. Jó hogy, meg is értem :D

A másik, aki mondta hogy boldog, az egyik exem, akivel emailt váltottam minap. Ő lehet is boldog, tele van zsével, jó állás, 14 millióért most vettek házat, meg ugye van gyerek, asszony. Kérdezte, hogy vagyok és én ráömlesztettem az elmúlt nyolc hónapomat, rokonápolásostól, pénzhiányostól, hogy bármennyire is szeretnénk saját lakást, nem tudunk venni etc. És meglepő módon meg is értett, sőt még azt is mondta, hogy jó ember vagyok (éééééééén?nemár). Na, ezzel bearanyozta a napomat. Meglepően normálissá ette őt a házas élet és gyereknevelés. Elégedett és mint  fentebb írtam, boldog.

Remélem idén még én is le tudok ilyesmit írni.
Ez egy tökéletesen össze-vissza és értelmetlen bejegyzés lett. Nem vagyok formában, bocs.
És inkább jöjjön egy bájos kis klip, kb. így érzem magam :S

Régi idők, gyertek vissza!!!

A borzasztóan szar általános iskolai fizikai-lelki bántalmazásokon és az oda járó, azt elkövető faszfejeken, meg a gyakorlati hely alkalmazottain és az ott történt megaláztatásokon kívül szerintem egész okés volt a gyerekkorom. Sok minden hiányzik, ami most már nincs. Nem lehet.
Visszaidézve:
- A régi nyarak hangulata.
- A haj és ruhakatasztrófák, amikért senki sem szólt, mert mindenki úgy járt.(ahh a kedvenc Coca-colás fehér pólóm, egy hozzá abszolút nem illő piros-khaki mintás szoknyával...felülmúlhatatlan...)
- A családi nyaralások, sátorral, vagy kempingben, közös zuhanyzó-ahol bazi nagy pókok voltak, de a nyársalások, csavargások mindent feledtettek. Vagy mikor fater bepattant a kocsinkba és mentünk amerre láttunk. Hegyet másztunk, patakokban köveket gyűjtöttünk.
- A mamámnál töltött nyári napok, mikor az akkori barátnőkkel bunkert építettünk, egész nap a játszótéren lógtunk.
- Azok a mamámnál töltött reggelek, mikor az ágyban walkment hallgattam. Full hangerőn mentek az akkori kedvenc számaim.
- Mamám pörköltje, rántott húsa, sütijei és hogy olyan jóban voltunk.
- Mikor papám elővette az ő régi kedvenceit és egész délután lemez játszót hallgattunk.
- Hajnalig lestem az akkori Music Tv-t (headbangers ball, Beavis and Butthead,Greatest hits, egyebek)
- Anyum hétvégente hamburgert és sajtos-tejfölös lángost hozott reggelire.
- A hétvégi piacos bevásárlások.
- Szabad strandolás hülye fürdőruhában, közben szólt a zene.
- Mikor titkos szép idézetes képeslapokat küldözgettem annak a fiúnak aki tetszett a szakmunkás osztályból és meg voltam győződve, hogy nem tudja ki vagyok. Valószínűleg tudta, de pont leszarta :/
- A nagy röhögések suli utáni haza úton A.-val és H.-val, meg néha E.-vel is (vajon mi lehet vele, évek óta nem hallottam róla).
- A régi regényeim és az akkori naplóim, amiket mamám sajna csak úgy szemétre dobott.
- Amikor gondtalanul énekelgettem a Green Day-től azt, hogy :Bite my lip and close my eyes, take me away to paradise...anélkül, hogy teljesen értettem volna, miről szól a dal :D
- A szabadság érzése, amit azóta sem tudok újra tapasztalni.
És még sorolhatnám...Számomra a régi dolgok jóval vidámabbak és

élhetőbbek voltak. A mostaniak meg...oké van egy-két jó oldala is a mai időknek, de nekem hiányzik a múlt. Bár biztos jó lehet annak is, aki teljesen elégedett a jelenben...Irigylem ...Bár nekem is ennyire menne.

Ja, voltam bent H.-nál. A baba tündéri, de olyan picike. A neve végül nem Zsófia Alexandra, hanem Lara Norina lett.Szerintem azóta már haza is mehettek.

A pasim meg két napja kiállhatatlan, gőzöm nincs miért.Hazajön jókedvűen, aztán bekattan és ordítozik, vagy nem is szól hozzám. A telefonszámlánk is indokolatlanul magas lett ebben a hónapban, pedig én nem beszéltem senkivel sem sokat. Távol álljon tőlem bármilyen gyanúsítgatás, de anyum szerint a körmére kellene nézni.Hát nem tudom, most nem érzek rá indíttatást.

És a legfontosabb-majdnem kihagytam!!!- anyumnak semmi baja!!!!!A vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak!!!!

Derengés (John/Sid slash fiction)

Újabb gólyahír, megszületett H. babája is!!! És ami a legdurvább otthon...Édes Jó Isten :O
Nem tudom, így tervezte e, vagy így jött össze (gyanítom ez utóbbi), de lepadlóztam a hírtől. Szerencsére mindketten jól vannak és remélem meg tudom látogatni őket még a kórházban. Most egyenlőre a ledöbbenés fázisában vagyok *-*

És tudom, hogy ezer éve nem írtam a novellát, mert vagy idő, vagy ihlet nem volt hozzá. De most és nagyjából a lőtéri kutyát nem érdekli, hoztam a befejező részt. +18 (kicsit), meg fluff, a helyesírást meg ne nézzétek pls.

Pt. 05. Érzelmek börtöne +18: John ujjai még mindig az italos pohár hideg üvegén voltak. Eltelt pár perc, míg minden gondolat átrohant az agyán. Sid csak bámult rá, már-már idegesítően ostobán, ő meg nem tudott mit tenni, csak kínlódott az igazságtól és a másik pillantásának izzó tüzétől. Végül keserű mosollyal vállat vont.
- Igaz…Hogyan is lehetnénk barátok ezek után?!
Sid megrémült.
- Hogy érted ezt?! Most el fogsz menni?
- Nem, csak nyertél. – mondta erre John kissé gúnyosan.
Sid nagyokat pislogott rá.
- Nyertem?! – kérdezett vissza.
- Nem megyek el, egyszerűen igazat adtam neked. Ez már nem barátság, tiszta sor. – vágott a szavába John idegesen.
Sid ijedtsége rögtön elégedett vigyorba ment át, amit John eléggé utált, viszont csak ült ott mereven, elfogadva a valóság tényeit.
- Nem megyek el, ha csak te nem akarod. – tette még hozzá és azt kívánta, bárcsak ez lenne a másik kérése. Lehajtotta az italát, mire Sid hevesen megrázta a fejét és John bizonytalan bólintással nyugtázta a helyzetet. A csendet csak az üveg halk koccanása törte meg, ahogy John újabb pohárt alkoholt töltött magának és gondolatai ismét elragadták.
Emlékezett, nem is figyelte, meddig feküdtek ott a kórházi ágyon, és meddig hagyta, hogy Sid a karjaiban tartsa. A valóság eltompult, egyfajta vesztes közönnyé változott. Egy szót sem beszéltek, Sid gyengéden simogatta, mialatt ő csak nyelte a könnyeit és legszívesebben jó mélyre ásta volna magát.
Aztán hangok verték fel a folyosó csendjét, váratlanul nyílt a kórterem ajtaja és John olyan gyorsan ugrott el onnan, mintha sohasem feküdt volna ott. Mire a nővér belépett a gyógyszerekkel, mindketten rendezett ruházatban, egymástól távol voltak. John az ablaknál álldogált, mintha mi sem történt volna. De arca vérvörös volt, a torkán pedig szüntelenül ki akart ugrani a szíve. Úgy érezte, rajta kapták, pedig a nővér nem észlelt semmit, letette az éjjeli szekrényre a pirulákat, aztán közölte, hogy vége a látogatási időnek. John erre elindult az ajtó felé. Köszönt a nővérnek és valamit odamotyogott Sidnek is, aki csüggedten figyelte a távozását.
A lábai remegtek, ahogy a folyosót rótta és elhagyta a kórházat. Rázuhant a végtelen űr, a hűvös, magányos éjszaka és fejében ismét megelevenedtek a nemrég történtek. Nem szeretett volna egyedül lenni, ezért betért az útjába eső legelső kocsmába. Az este hátralévő részét céltalan ivással töltötte. Az ital elmosott, elviselhetőbbé tett mindent. A cigarettája szürke füstjében elbújhatott kicsit saját maga elől, a szerelem elől, amit annyira nem akart érezni. Nem tudta, hány órakor hagyta el a kocsmát, az időérzéke a józansággal együtt a semmibe tűnt, hallotta a közeli templom harangját, és néhány autó zaját, a kihalt, halvány fényű utcalámpákkal szegélyezett környéken. Csak futott, homlokán nagy cseppekben csorgott a veríték, hányingere volt és légszomja. Rohant, ameddig bírta, végül lihegve állt meg egy bolt kirakatánál és levegő után kapkodva bámulta a piszkos üvegen át a saját arcát. Nézte magát, akár egy idegent, figyelte az ajkát, amit nem rég Sid csókolt lázasan, a szemeit, amikkel teljesen máshogy nézett Sidre. Még érezte magán Sid kezének nyomait és hallotta azokat vágyakozástól túlfűtött hangokat, amik nem csak a kórteremben, hanem a fejében is hangosan visszhangoztak. Szánalmasnak érezte magát az összes tette miatt, amiatt hogy nem tudott ellene tenni. Szégyent érzett, amiért minden viszolygása ellenére is annyira akarta Sidet. Újra és újra, mindennél jobban. Olyan volt ez, mint valami méreg, ami a testében keringett és mind betegebbé, kétségbe esettebbé tette.
- Hányadik pohárral iszod már ? – érdeklődött halkan Sid, amikor John a saját emlékképei elől menekülve, egy újabb pohár italt öntött magának, aztán a zsebében keresgélt cigaretta után.
A délután észrevétlenül átszáguldott felette és ő nem csinált mást, csak ivott némán.
- Számít? – rántotta meg a vállát fölényesen.
- Korán van. – mondta erre Sid.
John meggyújtotta a cigarettát.
- Ne akarj a lelki ismeretem lenni Sid, nincs erre szükségem. Tudod mit, józanul egyáltalán nem vagy szórakoztató, sőt unalmas vagy ! – vetette oda dühösen Sidnek, aki kicsit elpirult ettől.
- Te is vigyáztál rám. – suttogta, mire John felcsattant.
- Az más, mert te kábítószeres vagy, de rám nem kell vigyázni. Elég ebből a baromságból!
- Ne haragudj ! – mentegetőzött Sid, de John csak lenézően legyintett.
- Fejezd már be, egész életedben magyarázkodsz, annyira unom! És ez egészet is, úgyhogy elmegyek. – és hogy szavait nyomatékosítsa, felpattant a kanapéról.

- Ne menj ! – szólt utána Sid kérlelő hangon, de John elszántan elsétált az ajtóig.
- Már nem akarok itt maradni Sid. – sóhajtotta türelmetlenül.
- Akkor veled megyek. – vágta rá Sid, felkapta az ágyon heverő bőrdzsekijét és rögtön ott termett John mellett.
- Még én sem tudom, hol lyukadok ki. – próbálta leszerelni John,
- Nem baj. - Sid állhatatosan ragaszkodott ahhoz, hogy vele tartson és ahogy egy fél percre John elmerült sötét szemei fényében, máris elgyengült, de nem akarta ezt kimutatni. Kilelte a hideg, maga sem tudta mitől.
Fagyosan biccentett.
- Legyen, de félre az ostobaságokkal ! – ezzel kinyitotta az ajtót és rövid időn belül már mindketten az utcán voltak. John nem tudta, merre menjen, semmihez sem volt kedve különösebben. Vagyis szíve szerint beült volna egy kocsmába, de tudta, hogy Sid miatt nem teheti. Elhajította a cigijét és rögtön újat gyújtott, mialatt szótlanul lépdeltek a járdán, rákanyarodva a közeli park ösvényére. A hely elég üres volt, így John levágódott az egyik padra és csak nézte a tőlük nem messze lévő halastavat, aminek sima víztükrét csak egy-két vizimadár kavarta fel. Sid leült mellé és ugyanúgy bámult előre, minden egyéb cselekedet helyett. Johnnak kínos volt a csend, nehéz volt a megjátszott ridegség.
- Otthon kellett volna maradnod. – bökte ki egy idő után.
- A terhedre vagyok ? – érdeklődött szomorúan Sid.
- Hát ha nem lennél itt, valószínűleg inni mentem volna. – dünnyögte válaszképpen John és Sid eléggé nem tudott mit kezdeni a felelettel. Zavartan nézte a néha-néha felbukkanó, harsány vadkacsákat a tóban. Gyermeteg és egyszerre gyönyörű arckifejezéseitől forróság ébredt John gyomrában.
- De veled nem mehetek kocsmába, érthető okokból. – magyarázott, aztán gyorsan eloltotta a füstölgő cigarettáját.
- Köszönöm, hogy törődsz velem. – suttogott hálásan Sid.
- Csak nem akarom, hogy ismét lecsússz. – vágott a szavába John és elfordult, hogy Sid ne lássa, ahogy elvörösödött.
- Szeretlek. – mondta Sid és John és le merte volna fogadni, hogy valamit várt,  visszaigazolást, hogy nem feleslegesen ismételgeti ezt a szót folyton, de ő csak hagyta bizonytalanságban vergődve a másikat.
- Oké, ezt már mondtad…- bólogatott erőtlenül és szemei gondosan elsiklottak Sid búskomor arckifejezésén.
- Miért jöttünk ide? – kérdezte Sid némi csend után.
- Mi bajod ezzel a hellyel? – kérdezett vissza közömbösen John.
- Semmi, csak nem tudom, miért vagyunk itt. – felelt Sid értetlenkedve.
- Ott ülni nálad időpazarlás. Egy baromság, én iszom, te pedig ülsz és számolod, mint egy kéretlen pártfogó. – háborgott John.
- Ide szerelmes párok járnak. – jelentette ki Sid.
- Oh, meg egy csomó más ember is. – javított az állításon John.
Ám ekkor tényleg letelepedett tőlük nem túl távol egy párocska. A fiú szenvedélyesen ölelte magához a lányt és nem törődve semmivel, csókolózni kezdtek. John és Sid egyszerre sóhajtottak a csodálkozástól. A pár nem húzta az időt és nem is zavartatta magát, a fiú vágyakozva kezdte gombolni a lány ruháját.
- Francba! - John dühödten nézett más irányba. De Sid érdeklődve szemlélte az eseményeket. Barna szemeiben a csodálat és az egyértelmű gyönyörködés látszódott, amitől John jött zavarba. Reflexből Sid vállára tette a kezét.
- Hé, ennél feltűnőbben már nem is tudod őket bámulni. – morgott, mire Sid végre elfordította onnan a tekintetét. Ekkor John is észbe kapott és elhúzta a másik válláról az ujjait. Majd gondterhelten dugta zsebre a kezét.
- Két szerencsétlen, akik nem bírnak magukkal.- csóválta a fejét felháborodottan és megvetően. Aztán látva Sid megütközését és a tekintetét, cinikusan elmosolyodott.
Hiszen amit mondott, akár rájuk is illett volna.
John érezte a hátánál a csempe hidegségét, a nyakánál pedig Sid ajkának forróságát, ahogy nedves nyomokat hagy a bőrén és egyre közelebb kerül a szájához. Enyhe huzat rezegtette a félig nyitott régi ablakszárnyakat, a csap pedig szünet nélkül, idegesítően csepegett. A zuhanyzóban voltak, ami nem feltétlenül ideális hely a szorosabb érintkezésekre, de jobb híján megtette. Sid agya amúgy is ködös volt már a vágyakozástól, neki mindegy volt, hol történik vele a dolog. John nehezebben engedett fel, de meggyőzte magát, hogy itt még mindig kevesebb az esélye, hogy valaki felfedezi őket, mint a kórteremben. Persze az egész őrültség volt, amibe nem kellett volna belemennie, de a józan ész érvei már akkor megdőltek, amikor Sid furcsán ragyogó szemekkel várta a kórterem ajtajában, már az csillapíthatatlan lángokat gyújtott fel John testében, igyekezett leplezni, de nagyjából tudta, mi fog következni. És így is lett. Kettesben maradt Siddel, félre érthetetlen helyzetben.
- John…- mondta ki a nevét Sid és ettől John csak izgatottabb lett. Beharapta az ajkát és a szemei lecsukódtak. Magához húzta Sidet, beletúrt a hajába. Tenyere kíváncsian végig futott mellkasán és hasán. Sid zihálva tapadt a szájára és mélyült el a csókban, teljesen átadva magát a helyzetnek. Kezei Johnt simogatták, mind közelebb férkőzve a nadrágjához, majd végül férfiasságához és John is ugyanazt tette. Most is elámult a fiú végtelen és kőkemény izgatottságán, amit az ő érintései, csókjai váltottak ki. Ez mindig megdöbbentette és tetszett is neki.
- Kívánlak…- suttogta a fülébe Sid, miközben a mozdulatai hamar ritmusosak és gyorsak lettek, hasonlóan John mozdulataihoz. Nem vesztegették az időt, John tartott a lelepleződéstől, a izgalom pedig szinte elszédítette. De nem csak őt. Sid, ha lehet még ennél is jobban tűzbe jött. Hangosan nyögdécselt, teste folyamatosan remegett, a bőre nyirkos volt, ahogy egyszerre mozdult a csipője John kezével.
- Túl hangos vagy, meg fogják hallani. – tolta el magától aggódva John. De Sid igazán nem foglalkozott ezzel, sőt talán még lenyűgözőnek is találta az egészet.
- Az én gyönyörű Johny-m, szeretlek…- nyögte kábán az élvezettől.
- Nem vagyok gyönyörű, ne mondd ezt! – hördült fel John, de hasztalanul.
- Gyönyörű vagy…gyönyörű…és én vagyok a legszerencsésebb a földön, hogy veled lehetek…- tette még hozzá Sid elcsukló hangon. John ezt túlzásnak érezte, csak nem volt ereje megcáfolni. Sid kölcsönös érintései őt is elragadták és bár próbált hangtalan maradni, egyre kevésbé sikerült. Tudta, hogy nem a legjobb amit csinál, sőt rettenetesen ügyetlennek érezte a cselekedeteit. De Sidnek láthatóan jó volt, sőt a világon valószínűleg neki volt jó ez egyedül. Arca teljesen kipirult, a homloka izzadt lett és teste minden része vibrált John karjai között, egyre gyorsabban és hevesebben. Míg végül hangos nyögésekkel elérte az öröm tetőfokát és reszketve, levegőért kapkodva borult Johnra, akit szintén ezekben a pillanatokban ért el az extázis. Nem tudott ésszerűen cselekedni, agyából mindent kisöpört a megsemmisítő érzés. Felnyögött és Sid nyakába temette az arcát, majd szédülve, fáradtan dőlt a jéghideg csempének, Sid pedig hálásan ölelte át. Mindketten vadul dübörgő szívvel ziháltak. John meg sem mozdult, csak Sid simogatta lágyan és szavakat suttogott neki, amiket nem is mind értett. A jól ismert forróság lassan csordogálva, cseppekben gyűlt alattuk a padlón.
Ellentmondásos momentum volt ez, nehezen szavakba önthető. John sosem hitte volna, hogy ez ilyen, főleg hogy közöttük. Olyan volt, mintha egymásnak lettek volna kitalálva, mintha azonosan működtek, egyformák lettek volna. Legalábbis ilyen téren.
Hűvös, hirtelen éledő szél cirógatta John arcát, ahogy a múlt kanyargós útvonalát bebarangolva, újra visszaérkezett a valóságba. A parkba, a padra, Sid mellé, nem messze tőlük egy szerelmes pár egyértelmű hangjaival. Cigarettát vett elő és meggyújtotta.
- Menjünk, oké ? – állt fel váratlanul és Sidre sandított, aki helyeslően követte. Kisétáltak a parkból, a lármás városi forgatagba. Sid kíváncsian várta, merre tovább.
- És most mit csinálunk ? – érdeklődött.
John vállat vont, de belülről már tudta, inni szeretne, legalább egy pohárral. Az emlékek olyan megrendítőek és ő egyre gyengébbé válik a súlyuktól.
- Akarsz édességet ? Mert veszek, ha akarsz…– kérdezett vissza. Az édesség nem fedi a keserűséget, de alibinek megfelelő, gondolta magában, miközben kiszúrt egy kis sarki bárt.
Sidnek tetszett az elképzelés.
- Jó lesz, köszönöm. – bólogatott és mintha olvasott volna John gondolataiban, a bár felé vette az irányt. Átrohanva az úttesten közlekedő autók előtt. John elképedt, milyen gyorsan eltűnt mellőle, fékcsikorgást, dudákat és káromkodást hallott és mire oda nézett, Sid már át is ért az út túloldalára. John bosszúsan sietett utána.
- Mi bajod van neked ?! Elüt az a nyavalyás autó! – üvöltött Sid arcába és megragadta a bőrkabátját, a falhoz szorítva őt.
- Ne haragudj…- mentegetőzött meglepve Sid.
- Eszelős Isten barma vagy ! – vágta hozzá a szavakat idegesen John, aztán felszedte a földről a cigarettát, ami kiesett a kezéből. Az ijedtségtől kapott szívdobogás majd kiszakította a bordáit.
Hasonlóan érzett, mikor egyik látogatás alkalmával, az ápolók nem engedték be Sid kórtermébe, azt mondták, történt valami és most nem mehet be. John több mint egy órát szobrozott a folyosón, mikor végre kinyílt az ajtó és két mérges ápolónő viharzott ki rajta, szinte átnézve John felett, nem adva választ a kérdéseire. John így vette a bátorságot és bement a kórterembe, idegesség hatolt a gyomrába, mert nem értett semmit.
- Sid mi a franc van ? – kérdezte az ágy szélén ülő fiút, de mire az felelhetett volna, John már észre is vette a csuklóján lévő fehér kötést. A kép azonnal össze állt a fejében. Düh, féltés és értetlenkedés lett úrrá rajta. Sid csak nézett maga elé, teljesen falfehéren és egyértelműen szégyellte magát.
- Miért csináltad ? – John csak ennyit bírt kinyögni.
- Nem tudom…- vonogatta a vállát bizonytalanul Sid, kerülve John tekintetét. Idegenkedve vizsgálta a kezére tekert  vastag kötést, aminek fehérségét egy nagy piros folttal megtörte a vére sötétsége. John akkor látta, hogy az ágyneműje és a ruhája is véres. Émelyegni kezdett, és tehetetlen sóhajjal csóválta a fejét.
- Nem tudod?! Az nem válasz. Valamit csak tudsz, érzel! Valami csak volt, ami miatt meg kellett ezt tenned! – emelte fel a hangját.
A harag ellepte a gondolatait. Nem értette, mire kellett ez az egész, hiszen elég jól mentek a dolgok. Folyt a Metadon kezelés és ő mindig itt volt Siddel, többet is mint, szükséges. És most kiderül, hogy hiába volt minden.
- Nem tudom. – ismételte meg az előbbieket halkan Sid.
- Adj értelmes feleletet Sid, vagy itt hagylak ! – kiáltott rá idegesen John és leült vele szemben az ágyra.
- Csak rossz napom volt, úgy keltem fel, hogy nem akarom már ezt így tovább. Gondoltam a kábítószerre is, valahogy ma sóvárogtam utána. Fogalmam sincs mi ütött belém, de be akartam fejezni az egészet. Ott volt az a repedt üvegdarab a folyosó egyik ablakában, már régen észre vettem, mikor nem látta senki, kiszedtem, aztán nem gondolkodtam, csak az alkalmas pillanatban végighúztam a csuklómnál. Egyszer, kétszer, rögtön elöntött a vér és minden olyan volt mint a régi időkben…- Sid szomorúan elhallgatott és meredt előre kifejezéstelen szemekkel. John idegessége lassan elpárolgott, csak a szánalom maradt meg és a kétségek, mit tehetett volna másképp.
- Felejtsd el a múltat. Mert az nem jön vissza, soha többé. – mondta tárgyilagosan.
Sid leverten vette tudomásul a hallottakat.
- Gondolom…
- És nagyon fáj a kezed? – érdeklődött John összeugró gyomorral nézegetve a másik alaposan bekötözött sérülését.
- Nem annyira. – válaszolt Sid és úgy látszott, nem tulajdonít jelentőséget annak, ahogy bánt magával.
John bólogatott, aztán perceken át zavartan hallgattak mind a ketten.
- Ugye nem hagysz itt ? – kérdezte Sid esdeklő pillantásokkal és közel hajolt Johnhoz. A bőre lázasan forró volt, ahogy John karjára tette a tenyerét. John kedvetlenül húzódott el tőle.
- Hagyj most békén. – utasította és nem is értette, miért hiszi azt Sid, hogy könnyen lép túl ezen. Siden látszott a csalódás, de hajthatatlan fények villantak a szemeiben, a mosolya kiéhezett és vágyódó volt.
- Az én tökéletes Johny-m, kiugrik a szívem a helyéről, ha csak rám nézel. Csoda, hogy még nem történt meg…Veled akarok lenni…Érezni akarlak…- hajolt az ajkaihoz epekedve Sid és John tudta, hogyan érti ezt. Már szóba hozta párszor, de John mindig kitért az egyenes válasz alól. Érdekelte, de félelemmel is töltötte el a dolog.
- Nem Sid…azt nem…- ellenkezett és amint megérezte Sid nyelvét a szájánál, elfordította a fejét, hogy ne tudja megcsókolni.
- Azt álmodtam, megtörtént, veszettül jó volt. Mikor felébredtem, minden nedves volt körülöttem és a legnagyobb izgalomban voltam…- motyogta fájdalmas arccal Sid.
- Csak a gyógyszerek miatt van. – vágott a szavába elvörösödve John és az izgalom hideglelésként szaladt végig a gerincén.
- Rosszul gondolod, azért van, mert szeretlek John… bármit megteszek érted, vagy neked. – tett még egy kísérletet Sid, hogy Johnhoz közeledjen, de csak ellenséges visszautasítást kapott. Johnnak elege lett Sid patetikus viselkedéséből. Hogy mint egy szerencsétlen, ugyanazt ismételgeti és azt hiszi, emiatt majd sajnálatból enged neki.
Felállt az ágyról, a szemei indulatos szikrákat szórtak.
- Nem fogok veled lefeküdni Sid, vedd tudomásul! Itt és most biztosan nem ! És ha még egyszer ártasz magadnak, esküszöm az életemre, hogy nem jövök többet ide! – közölte mogorván.
Sid szája tátva maradt, még talán levegőt is elfelejtett venni egy darabig, csak bólogatott, jelezvén hogy úgy lesz, ahogy John akarja. Józanabb ész szerint.
- Érted, amit mondok?! – kérdezte John.
- Igen. – válaszolta szűkszavúan Sid.
John pedig rájött, hogy Sid még mindig mennyire labilis és sosem lehet tudni, mi jár a fejében. Olyan, mint egy időzített bomba. És ez rohadtul nyomasztó.
Késő délután volt már, mikor vissza értek Sid albérletébe. Bár John tudta, leghelyesebb az lenne, ha haza menne. Csak néhány italt ivott, de ettől is ittasnak érezte magát. Az ajtó előtt hezitált, aztán mégis eleget tett Sid invitálásának és belépett a lakás ajtaján. Üres és szomorú volt és ezt tetézte kissé alkoholos állapota. Sid előrement és mire John megjelent a szobában, ő már öntött is neki egy pohár italt.
- Nem kérek…- intett John és inkább leült az ágyra. Sid visszarakta a poharat az asztalra, levette a bőrkabátját és szintén leült. Mélabús csend feszült közöttük. Csak ültek egymástól nem túl messze és John lopva szemügyre vette Sidet.  A kócos haja és a kicsit sápadt arca, a lángoló szemei, még mindig különlegesek voltak John számára. Sid gyönyörű volt és punk, tiszta és mocskos, féktelen és szelíd egyszerre. Veszélyes kombináció… John meg akarta állítani az időt, hogy még nézhesse kicsit, ám ekkor észrevette Sid karján a már gyógyult, halvány tűszúrás nyomokat. Ezek az kicsi, már szinte láthatatlan pontok, fájdalom, könnyek és halálvágy útját bejárva emlékeztették arra mennyit szenvedett Sid a kórházban. És ő tehetetlen szemlélőjeként küszködött vele minden egyes, átkozott nap. Összeszorult a gyomra és homályos lett a szeme.
- Látod, már majdnem eltűntek és a vágás nyoma is alig látszik. – mosolyodott el Sid, amikor meglátta, mit néz annyira John, aki ettől zavarba jött.
- Hiányzik még a heroin? – érdeklődött alig hallhatóan.
Sid meglepődött a kérdésen.
- Csak az eufória, amit okoz. – válaszolta habozva, de őszintén és John arra gondolt, milyen nehéz lehet most neki. Küzdeni és élni a valóságban, mindenféle tudatmódosítás nélkül.
- Minden nappal könnyebb lesz. – mondta, hogy bíztassa Sidet.
- Igen tudom, és nem akarom újra elkezdeni a drogozást. Soha többet. Ha te velem maradsz, minden rendben lesz. – jelentette ki Sid elszántan csillogó szemekkel.
- Nem maradhatok örökké veled, mindkettőnknek megvan a saját élete. – csóválta a fejét John, de Sid közbevágott, miközben arcán rózsaszín pír tűnt fel.
- Nekem te vagy az életem John! – és a hangja megremegett.
- Sid, ne kezdjük újra. – ellenkezett fásultan John, de Sid nem hagyta abba.
- Szeretlek, az első perctől fogva, ahogy megláttalak. Te nem hagytál el, még a legsötétebb napokon sem. Megmutattad a kiutat ebből az egészből és el is tudom hinni, hogy lehet jó is. Hogy számomra is lehet. – Sid próbálta elmagyarázni, de John csak a fejét rázta makacsul, hogy neki és magának is mást bizonyítson.
- Ez csak hála, azért mert veled voltam. Majd jön más, akit valóban fogsz szeretni.
- Igen, hálát is érzek mindenért, amit értem tettél. De csodálatosnak tartalak és szeretlek, ezt tudom! Semmi más nem biztos, de ez igen! – Sid óvatosan John felé mozdult, égető vágy látszott a szemeiben. John erre elutasítóan az asztalhoz ment és kezébe vette a pohár italt, amit Sid töltött ki neki az imént. Sid letörten pillantott rá, és ölébe ejtett kezekkel bámult bele egyenesen John arcába. Szemeiben ezerféle érzelem kavargott a fájdalmakon át, a reménykedésig, a kérdéseken keresztül, a magában érzett bizonyos válaszokig.
- Nem értelek, párszor azt mondtad, kedvelsz, megcsókoltál, hozzám értél. Máskor egyértelműen undorítónak tartottál, gyűlöltél, amit meg is tudok érteni. Én is így érzek magam iránt… Teljesen összezavarsz !
- Én nem gyűlöltelek egy percig sem. Hiszen már mondtam…én csak nem vagyok a szavak embere, sem az érzelmeké. – szólt közbe John.
Igyekezett kimértnek látszani, de ez mind kevésbé ment, főleg ha olyan kevés volt a távolság közte és Sid között. Akármit is csinált, Sid valahogy mindig keresztezte az útját, feltárva John előtte egy csomó ismeretlen és ambivalens érzelmet. Persze választhatott volna máshogy, hagyhatta volna a sorsára, de magát is meghazudtolva, akkor félretolva ridegséget, vele maradt azokon az embert próbáló napokon. Ezáltal betekintést nyerhetett néha kilátástalan szenvedésébe. Azok a szörnyű napok rajta is nyomot hagytak, még most is futkosott a hátán a hideg, ha ezekre a pillanatokra gondolt. Az egyértelmű vaksötétre, amiben sokáig nem látszott semmilyen kiút. Mégis ott maradt, mert látott valamit, ami fogva tartotta. Sid tekintetének fénytelen ragyogását, meggyötört arcának szépségét. Érezte az erőtlen érintéseit, amikor arra kérte, maradjon még. Később pedig ott lángolt ajkán Sid odaadó csókja, a sóhajai szenvedélyesek voltak, ahogy teste szorosan simult hozzá. Ezek kapcsolták Sidhez. Felbonthatatlanul. És be kellett látnia, akárhogy harcolt, nem sikerült közönyösnek maradnia, tagadásban élnie. A lelke egy része örökre Sidnél  maradt, még ha nem is akarta, hogy így legyen.
Letette az italt és vett egy mély levegőt, aztán vissza ült Sid mellé az ágyra.
- Mondj valamit…- kérte Sid és John érezte simítását a csuklóján amitől megborzongott. A mellkasa nehéz volt, ahogy Sidre tekintett és összeakadt a pillantásuk.
- Egy átkozott vallomást akarsz? Az igazat ? Rendben, legyen így Sidney. Kimondom, megérintettél belülről. És én féltem, szabadulni akartam az egésztől, de nem tudtam. Lehetetlen volt. Már messzire mentünk, sok mindent tettünk együtt. És már túl jó volt…Mindent felborítottál Sid. De nem jelenthettem ki csak úgy, hogy szeretlek, mert azt gondoltam, azzal az egy szóval nem mondtam volna el semmit. Ez régen több, mint egyszerű szeretet. Ez már túlmutat ennek a fogalmán. Beleivódtál a vérembe ! A puszta létezéseddel, az összes Istenverte ballépéseddel, a függőségeddel, ahogy rám pillantasz, ahogy hozzám szólsz, ahogy csókolsz, és ahogy kinézel.  - hadarta el lángoló arccal John és lehajtotta a fejét. Izzadt a homloka és kapart a torka az idegességtől. Még soha senkinek nem mondott hasonlót, mert nem is érzett még ilyet.
Sid elképedt a hirtelen jött igazságtól, hiszen eddig jobbára csak az ellenkezőjével találkozott John részéről. Az önámításba gondosan csomagolt ellenkezéssel.
- Ott vagy minden szívverésemben…- John hangja rekedt és elmosódott lett. A keserűség mardosta, a megkönnyebbüléssel keveredve.
Sid ujjai megmozdultak és a karjáról váratlanul a mellkasára kerültek. John meghökkenve látta, ahogy ő is elpirul és fénylő mosoly jelenik meg felhevült, gyönyörű arcán.
- Érzed ?! – kérdezte John reménykedve.
Sid pedig sokat sejtetően, jelentőségteljesen bólintott.
- Érzem…- suttogta hevesen bólogatva, ragyogó szemekkel.Végigsimított John mellkasán, majd visszatért az előbbi helyre. John karjára, onnan pedig a tenyerére és ujjaik találkoztak. John nem tiltakozott a közelség ellen, csak elmerült Sid igazi, gyerekes mosolyában. Sid így volt boldog, ezen az egyszerű módon. Sosem akart ennél többet, csak hogy John is felfogja, kimondja, azt, amit ő már talán régebb óta sejtett, mint John saját maga. A tények nem vakítottak, de most már számára is láthatóvá váltak és John ráeszmélt, hogy minden egyértelmű, kristálytiszta körülötte. Még sosem találkozott ehhez fogható fájdalmasan gyönyörű, valódi dolgokkal. Az érzelmek börtönének ajtaja hangos csattanással bezárult. De nem előtte. Hanem mögötte. És ő Siddel együtt életfogytiglan bent rekedt. Bent, a sötét, pulzáló, szív alakú cellában.