Pocak belázad :D

Jó látni, hogy nem csak nekem van agymenésem ettől az idétlen reklámtól. Komolyan a csajnak súlyos mentális problémái lehetnek ha a gyomrával beszélget :D
Ez még az "omlósz csirkénél" is gázabb...
Szerencsére a youtube tele van klassz kis pocak paródiákkal,íme egy gyöngyszem.

Hülye álmok

Már napok óta egyik exemről álmodom :S
Mindenfélét...
Hogy még együtt vagyunk (jaj csak azt ne), vagy hogy el akar jönni hozzám látogatóba (szintén ne), meg más faszságokat.
Szóval jó felébredni, mert látom hogy ez a seggfej sehol sincs.
Nem tudom miért álmodom róla, mikor kifejezetten UTÁLOM már és örülök hogy nem része a mindennapjaimnak.
Megnéztem a faszbúkon az adatlapját, mert volt már hogy valakiről álmodtam és azzal történt valami, de november óta be sem lépett oda az a gyökér.
Egyik ismerősöm látta pár napja, szóval éli az életét.
Egészségére. Csak engem hagyjon békén.
Álmaimban is!!!

Jaaaaaaa, és van új rész a Jeremy blogban.

Do you believe in God ?

Még mindig szarul vagyok, a fejem is fáj és bár vannak tűrhető napok, általában ez a helyzet megváltozik.

És akkor még mindig Columbine. Jó tudom unhealthy obsession :S
Íme a Nulladik óra tv változatából kivágott (de nem értem miért) "Hiszel Istenben?" jelenet.
Val : - Kérlek, nem akarok meghalni...
Dylan : - Hiszel Istenben ?
Val : - Igen ?
Dylan : - Miért ?
Val : - Hiszek mert...mert...a szüleim így neveltek...
Végülis ez elég kielégítő válasz lehetett mert életben hagyták...

Wáhh...

Oké, pancser vagyok amiért nem írtam eddig. Csak hát nem is tudom mi van. Ezerrel körbe vesz a barmok bolygója és olyan tré most minden. És sehogy sem jövök ki senkivel. Még magammal sem (ez hogy lehet nem tudom). Mindenki idegesítő, vagy okoskodó, vagy túl érzékeny, vagy mindhárom egyszerre.
Jó lenne ha már véget érne a tél, mert ez a depressziós idő még csak rosszabbá teszi mindenki kedvét.
Igyekszem össze szedni magamat. Holnap már kaptok új részt a Jeremy blogba. Ígérem.

Amit látnotok kell : Nulladik óra : Tömeggyilkosság a Columbine középiskolában

Ma este 21:55-kor kezdődik a Discovery World csatornán ez a 2004-ben készített lenyűgöző, megdöbbentő dokumentum film, ami az 1999. 04.20.-i eseményeket eleveníti fel pontos időrendi sorrendben.
Szerintem ALAP.
Kihagyhatatlan.
Miért?
- Mert Columbine (wehehe evidens).
- Mert kurvajó.
- Mert a valódi szemtanúk elbeszélései alapján elevenedik meg az egész.
- Mert így akit kicsit is érdekel a sztori képben lesz (és nem dől be olyan hamis állításoknak miszerint pl. Cassie Bernall-t úgy ölték meg hogy megkérdezték hisz e Istenben, aztán mikor azt mondta igen bumm...) és tudni fogja mi miért, mikor és hogyan történt.
- Mert Josh Young (Dylan) olyan jól néz ki és piszok jól játszik.
- Mert szerintem nincs még egy ilyen összeszedett dokufilm erről a témáról.
Én még csak angolul láttam, szóval király lesz végre magyar szinkronnal is megnézni.
Tehát aki ugyanígy gondolja és tudni akarja az igazat a (lassan) tizennégy éve történt eseményről, annak ott a helye a tv készülék előtt!!!!!!!!!Nem fogjátok megbánni!

Fordítás : Columbine: The Untold Story Of Dylan Klebold /Disneygirl8/

Hell !
Valaki mondja már meg mi a retkes fasznak esett megint ennyi hó ?! Megvan, hogy tökig (ja az nincs) vizes legyek mire haza érek ! Hát hurrá ! Sikerült !
Meghoztam a fordítás befejező részét. Bevallom szerettem ezt a történetet fordítani, szerintem nem volt rossz teljesítmény egy tizenakárhány éves csajtól (respect, hogy legalább nem Justinkáról meg arról az 1D nevű bandáról írt) még ha nagy valószínűséggel nem ilyen is volt a főszereplő a valóságban. Mert ugye ebből a történetből nagyjából az jön le, hogy Dylan kedves, cuki fiú aki nem akart úgy senkit sem bántani (és aki - szerintem - túl sokat sír majd minden részben könnyezett). Holott szerintem ugyanolyan dühös volt és elszánt mint a barátja. Jó, ettől függetlenül kedves és cuki fiú lehetett mondjuk kis korában, vagy a mészárlás előtt.
Na jó, elég a személyes véleményből, itt az utolsó rész. És Ígérem hogy ha találok értelmes sztorit azt is elhozom nektek lefordítva. Ja és reggel raktam új részt a Jeremy blogba is.
Chapter 9.: Itt vagyok
Esküszöm éreztem, ahogy a golyó keresztül ment a halántékomon. Lezuhantam a földre és csak néztem a mennyezetet. Láttam, hogy Eric lenézett rám. A szemei könnyezni kezdtek. Ez volt az első alkalom hogy valaha sírni láttam őt. Kapkodtam a levegőt, de igyekeztem nem hangot adni. Nem akartam hogy Eric észre vegye, hogy még mindig hallom őt. Ő a könyvespolc elé ült és átölelte a térdét. A feje megpihent a térdén és sírni kezdett. Én is éreztem egy könnycseppet legördülni az arcomon. Hallottam a rendőr autók szirénáit és a szülők sikoltozásának hangját.
- Bazd meg. - hallottam Ericet suttogni.
Felemelte a fejét és rám nézett. Majd megtörölte a szemeit és újra megragadta a fegyverét. Miközben töltötte a puskáját, a szemét nem vette le rólam. Majd a fegyvert a fejéhez tette és lőtt.
Elkezdtem sírni.
Miért ?!
A pulzusom lassulni kezdett és éreztem hogy az én rövid és szomorú életem vége egyre jobban közeledik. Ahogy egyre szabálytalanabbul lélegeztem, eltűnődtem. Vajon anyám tudja ezt ? Érdekli őt ? Az emberek tudni fogják az igazat ?
A szemem elkezdett lecsukódni és az utolsó lélegzetemmel együtt az utolsó könnycsepp is legördült.
És most itt vagyok. Valahol a menny és a pokol között. Nézem azokat, akik élik az életüket és azt kívánom, bárcsak én is ott lehetnék. Egyedül vagyok és fogalmam sincs hol van Eric, vagy azok akik meghaltak azon a napon.
Nézem azoknak az arcát, akik először olvasnak arról, hogy mit tettem. És ezek az arcok undorral és gyűlölettel néznek a képemre. Minden nap arra gondolok amit tettem és azt kívánom bárcsak ne így lett volna.
Nézem a családom mindennapjait, ahogy élik az életüket és azt kívánom, bárcsak tudtak volna tenni valamit hogy segítsenek nekem.
Minden egyes alkalomal, mikor valaki ír egy történetet, egy verset, vagy egy esszét a Columbine mészárlásról, minden egyes alkalommal amikor valaki rám gondol, vagy arra amit tettem, én ott vagyok velük.
Harminc éves lennék, ha életben vagyok ma és nem telik el nap, hogy ne gondolnék arra, hogyan állt meg az idő számomra tizenhét éves koromban.
És nézem a világot és nem telik el nap, hogy ne remélném hogy mások nem teszik meg azt amit én.
Mert megbántam és fizetek érte most.

Fordítás : Columbine: The Untold Story Of Dylan Klebold /Disneygirl8/

Na sziasztok !
Jöttem az utolsó előtti fejezet fordításával. Hogy még lehangoltabbak legyetek, ha eddig nem voltatok azok :P Én az vagyok. Komolyan napok óta itt van rajtam ez a téli depresszió, nincs kedvem semmihez, szar a közérzetem, szar a kedvem, nem sorolom...
Chapter 8.: Nem, te nem !

Ahogy sétáltunk a könyvtár hátsó része felé ahogy elterveztük, én csak nézelődtem. Iskolatáskák voltak mindenütt, vér és azok akik holtan maradtak ott. Néztem az emberek testét és azt sem tudtam, hol találtuk el őket. Eric biztos megölte valamennyit. Vissza pillantottam a fogyatékos srác testére a számítógépnél. Eric hogy tehette ezt ?! Tudom hogy én nem lettem volna képes erre.
Ahogy megérkeztünk arra a helyre, ahol úgy terveztük hogy befejezzük az egészet, megálltunk és körbe néztünk. Eric mosolygott, de én nem tudtam magam rávenni egy hamis mosolyra sem. A könnyeim, amiket egész nap vissza folytottam, előtörtek. Erőszakosan letöröltem őket, de Eric nem vette észre. Ő csak tovább mosolygott, nézelődött és elégedett volt magával.
- Talán vissza kellene fordulnunk. - mondtam neki kétségbe esetten, remélve hogy ő is ugyanazt érzi. Hogy mást nem tehet.
Rám nézett, de már nem mosolygott. Annyi harag volt a szemeiben.
- Hallod amit mondasz ? - kérdezte és úgy beszélt velem, mintha hülye lennék.
- Lehet hogy a halál nem elég büntetés. - mondtam, bár ezen a ponton úgy tűnt valójában inkább áldás.
- Bazd meg nem. - mondta és nem is gondolkodott ezen.
- De mi a helyzet azokkal az emberekkel akik nem bántottak minket ? Mi őket is megöltük...- Megérdemelték. Mindannyian. - mondta és vissza nézett a pusztításra amit okozott.
- Ennyi...én vissza fordulok. - elindultam és könnycseppek gördültek le az arcomon újra.
Egész életemben a véget kerestem, de anélkül, hogy valamiféle büntetést kapjak azért amit tettem.
Az öngyilkosság talán a könnyebb kiút lenne.
- Nem, nem fogsz ! - hallottam Eric kiáltását.
Megfordultam. Ő már a fegyverrel célzott rám. És mielőtt bármit is mondhattam volna, lőtt.
folytatása következik...

Jeremy...22 éve

1991.01.08.-án reggel 09:45 tájban történt hogy a tizenöt éves richardsoni diák Jeremy Wade Delle, Mrs. Barnett angol óráján egy Magnum lőfegyverrel szájba lőtte magát és azonnal meghalt.
Tettét nem sokkal a 16.-ik születésnapja előtt követte el. Februárban lenne 38 éves. Ha nem történik meg ez az egész, ha nem érzi magát kirekesztettnek, elszigeteltnek a világban, ha nem bántják az iskolában, ha vannak barátai, ha minden rendben megy a családjában, ha van egy lány aki valóban szereti talán ma egy átlagos családapa lenne.
Ki tudja...
Sosem derül ki.Mint ahogy az sem, mi játszódhatott le a fejében, mikor az osztály társai előtt a szájába vette azt a Magnumot és meghúzta a ravaszt. Egyáltalán gondolt valamire?!

Gyújtsatok érte egy gyertyát ha gondoljátok!!!
http://www.gyertyaláng.hu/gyertyagyujtas/erteeg.php?erteeg=42492

UI:tegnap raktam új részt a róla szóló blogba.

Year 2000

Már megint ez a francos megfázás, meg köhögés...ááááááááá...

Teen mom

Egyik ismerősöm ismerőse (de én is ismerem, tehát az én ismerősöm is, értitek na) nagy nagy zűrbe került. Ugyanis kiderült róla hogy kisbabát vár. Mindez nem lenne olyan nagy gond, ha ez a bizonyos ismerős nem lenne még nagyon bőven kiskorú (értsd. még személyi igazolványa sincs!!!).
De az.
És várandós.
Megmásíthatatlanul.
Eléggé előre haladott állapotban van, cirka 2-3 hónap múlva jön a baba. Nincs mit tenni !Anya lesz, ha akar, ha nem.
És mindezt végig titkolta(??????), vagy úgy tett mintha ez az egész nem lenne igaz, csak egy rossz álom lenne, amiből van felébredés, vagy tudomást sem vett róla nem tudom. De a napokban derült ki az egész. Képzelem a családtagokat, az apukát, az anyukát, a testvéreket.
Az a durva a dologban, hogy a szűkebb környezete sem vette észre hogy valami nem klaffol, vagy ha gyanítottak valamit, elhessegették a gyanút.
Sőt én sem, pedig láttam párszor a csajt és fel sem tűnt. Augusztusban még tök vékony volt. Aztán október táján már kicsit ducibbnak hatott, de gondoltam a jólét, vagy mittudomén. Aztán most ünnepek környékén találkoztam vele és akkor már 8-10 kiló plusz simán volt rajta. Mégsem fordult meg a fejemben hogy esetleg az az oka hogy babája lesz.
És ez az ismerősöm most magát okolja, amiért nem tett valamit.
Nézem ahogy a csaj fb-n posztolgat mindenféle faszságokat, hülye dalszövegeket stb. Szerintem fel sem fogja hogy mi történik körülötte.
Hogy az élete, a gyerekkora, úgy ahogy van, most megy a kukába.
Hogy felelős lesz valakiért. A saját gyerekéért, amikor még ő is gyerek.
Hogy a barátok kámforrá lesznek és magára marad, mert melyik tizenéves akar büfiztetésről, pelus cseréről beszélgetni, mikor berúgni és bulizni is lehet.
Hogy ezután pokoli nehéz idők jönnek...
Nézem, ahogy a csaj írogat mintha mi sem történne, mintha ez is csak egy átlag nap lenne a többiből. És arra gondolok, elég szörnyű lehetett neki végig titokban tartania az egészet, tudván hogy egyszer úgyis kiderül, a gyerek apja ráadásul már a fasorban sincs. Borzasztó lehetett ilyen nyomással élni, úgy hogy közben lett volna kitől segítséget kérni, mégsem tette.
Nem értem.
Nézem, ahogy a csaj írogat és sajnálom.
Sajnálom a meg születendő kicsit. Ő aztán végképp nem tehet semmiről.
Egy film (vagy könyv nem tudom) címe jut az eszembe.
Mi lesz veled kisember?!

Nem ide tartozik, de van új bejegyzés a másik blogomba is...