One way or another

Hugiék megint hoztak három bazi nagy zsák ruhát. Örültem, meg minden de gőzöm sem volt mikor tudom átnézni és főleg hogy addig hova rakom. Jobb híján a nagyszobába dobta le tesóm pasija, egyik zsák ki is szakadt. Én meg néztem, hogy már megint mi ez az országos kupleràj körülöttem, zsák hátán zsák pfffg. Hétvégén majd így fogadom a szülinapomra érkező ősöket, hogy csüccsenjetek le az egyik zsákra nyugisan, máshol úgysincs hely.

Aztán végül neki láttam a szortirozasnak, és két zsák fölös cuccot ki is termeltem, csak még azt nem tudtam, kinek passzolom tovább. Végül szerencsémre egyik délután belefutottam apámba, aki vállalta, hogy elviszi a ruhagyűjtő konténerbe, kapva kaptam az alkalmon és éltem az ajánlattal. Plusz még egy adagot Tinimamcira is rácsűröltem hihi. Így most már csak egy nagy zsák vár rám. 

Ja, tesóm szemöldököt tetováltatott magának. Nem rossz, de fura és én ezt nem vállalnám be, nekem annyira nem tetszik a tetovált szemöldök, annak idején R. is megcsináltatta, mondjuk, az övé elég botrányos lett, ilyen bitang vastag, feltűnő, durva fekete, brrrr. 

Rocker R. rám írt ma, hogy rég látott. Meg K. is, hogy új albérletbe költözött. 

Láttam H.-t is és integettünk egymásnak, meg N.-el is. Meg egy csaj aki a hely2-n van, reggel köszönt, én meg nagy ostobán bámultam rá, míg leesett, ki is ő. Fura, hogy emlékezett rám. 

Csütörtökön megyek a nőgyógyászati uh-ra, semmi kedvem, meg fel is fáztam kicsit, de nem húzom tovább, így is hátra van még majd a citologia és az elég nyomasztó. Remélem nem lesznek sokan a dokinál. 

Apám meg meló közben talált egy retro képeslapokkal tele táskát és hozott párat nekem is, mert tudja, hogy szeretem az ilyeneket. A lapok írója egy bizonyos Laci, aki az ő drága Margitkájának ír a Balcsi partról, ahol minden évben nyaral 10 napig (jól ment annak idején, én még sosem jártam a Balatonon, de még a környékén sem). Amúgy megfigyeltétek, hogy annak idején nem volt ennyi túlsúlyos ember? 

Tök cukinak találtam ezt a sztorit, így rákerestem csak úgy kíváncsiságból Margitkára a neten, és mivel elég egyedi neve van,  meg is találtam. Pedagógus volt egy gimiben és írták róla, hogy 1994-ben átvett valami kitüntetést és a helyi lap gyászhirdetése alapján 2006-ban meghalt sajnos. A lapokat küldő Laci lovagról a keresztnevén kívül nem tudok semmit, így a romantikus nyomozás itt meg is feneklett, de össze nem házasodtak szerintem, mert Margitkáról mindenhol leánykori néven tesznek említést. 

A sikerhez vezető út karbantartás miatt zárva

Szerdától itthon vagyok, mert leterített valami kórság. 

Semmi komoly, fejfájás, nátha, rossz közérzet, köhögés, jobbnak láttam kivonni magam a forgalomból. 

Voltam a haziorvosnál is, kellemes meglepetés ért. Új orvos van, végre nem csak állandó helyettesek, akik tetűlassúak, vagy épp belém kötnek hogy miért nincs kovid oltásom. Végre nincs ugyanarra az időpontra beirva 10 ember. Ketten voltak előttem. Az orvos meg fiatal és szimpi, nekem bejön ez az idilli állapot. Szerencsére túl sokszor nem járok orvoshoz, de jó tudni, hogy most már gördülékeny a rendelés.

A héten sok minden nem is történt, igyekeztem meggyógyulni. Ittam a kamillateát, pihentem, ettem sütiket(félek, mignon függőségem lesz), néztem a tv-t, zenét hallgattam, fictionokat olvastam, ilyesmi. Meg tudnám szokni az tény. Most már egész jól vagyok, csináltam ebédet és tervezem hogy míg pasim kaja utáni sziesztáját tölti, vágok a hajamból, mert már kegyetlenül össze-vissza áll. 

Ja, tegnap átcsengetett a szomszéd, hozott levest, meg finom, de rohadt erős töltött káposztát. És mondta, hogy a fiának kiújult a betegsége és sugárkezelés, meg jövő héten műtét vár rá. Szegény srác, meg szegény szomszédom, eléggé ki van, érthető módon. Igyekeztem lelket önteni bele, hogy oké lesz minden, tavaly nekem is felmerült a sugár és féltem én is rendesen. Tulajdonképpen most is bennem van a félelem, a kétségek, ez már szerintem így is marad mindig.

Ah, jövő héten én is elmegyek már az uh-ra, amit eddig húztam-halasztottam, aztán majd a citologiat is megejtem novemberben, mert akkor esedékes. Meg még elruccanok a bőrgyógyászatra is idén. Szóval lesz még teendő, de ezeket a köröket muszáj lefutni. 

The weird time of life pt. 11.

Valami hiányzik...Pedig csodás az ősz, persze ha nem esik az eső,  imádnék ilyen időben sétálgatni, egy padon üldögélni, elmélkedni. De beszippant a mindennapok lelombozó mókuskereke, a lélekgyilkos napi tömegközlekedés, a hely végnapjai, a hely2 körüli bizonytalanság, az anyagi totál csőd, a bank állandó basztatása, a családi viszálykodások, meg úgy minden.
Ja, a vízvezetékszerelő megcsinálta a Wc-t, igaz belekerült egy kisebb vagyonba, mert nem csak a tömítés lett kuka, hanem kellett egy új öblítőbigyó is. A szerelővel amúgy egy csomót dumáltunk (remélem, nem hoztam le az agyáról), ő is művészlélek, dalokat ír, gitározik, énekel, ő is el akarna rugaszkodni a földtől, de visszahúzza a valóság. Úgy megértem, jó néha rokonlelkekkel eszmecserélni. 
Úgy volt, hogy ma este Á. hív. Nem tudom, mit akart, mert rámírt messengeren, hogy beszélni akar velem. Egész nyáron le se tojt, mikor írtam neki, hogy mizujs, nem is olyan régen, 3 óra alatt küldött 6 sort kb., de okés, tőlem beszéljünk, rajtam ne múljon semmi. Bár most én sem vagyok valami nagy társalgós kedvemben, de úgy voltam vele, hogy muszáj szociálisnak lennem, még ha nem is esik jól. Erre reggel dobott egy üzenetet, hogy ma mégsem jó neki az időpont és majd pótoljuk. Kedvetlenül vettem tudomásul, igazság szerint meg is könnyebbültem, most nem tudtam volna neki mit mondani, a hallgatásoktól meg agyhúgykövet kapok.
H. is el van borulva, hív, hogy írassak neki fel Frontint. Cöhhh...hát ez nem így működik. Veszélyes vizeken jár, meg valami nem oké a háza táján, de nem nagyon beszéltünk, mert miután közöltem, hogy nem tudok ebben neki segíteni, el is búcsúzott.
Erre nem tudok már mit reagálni, de tényleg...
Inkább jöjjön, jó sok kihagyást követően a sztorim új része. Semmi, de semmi extra, csak egy kis +18!!!Ja, hétvégén meghallgattam pár új YB dalt, egész jók, de őszintén megmondva-illetve leírva-a régebbiek jobban bejöttek.

ch eleven.

You help me sleep at night, help me turn off the lights, calm down my obsessed mind, You're my religion: El akartam felejteni azt, amit Dominic magával művelt, és a haragomat is, ami ezzel együtt járt. Nehezen fordultak meg bennem az érzések, de legalább eseménytelenebb napok következtek, amik kis megnyugvást hoztak magukkal. A munka után, a szabadidőnkben általában együtt voltunk. Volt, hogy főztünk, máskor meg a tv képernyő előtt néztük az ostoba műsorokat, vagy beszélgettünk, Dominic annyi hülyeséget mondott, hogy komolyan elfáradtam és fejfájást kaptam, ugyanakkor jól esett, hogy az összes gondolatát megosztotta velem, én ennyire nem tudtam megnyílni, de nem is várta el tőlem. Soha semmit sem erőltetett, de minden szavamat itta. Valójában ha Dominic nő lett volna, valószínűleg az összes férfi rá vágyik. De nem volt az...

Sokszor elővettük a dalunkat és írtunk hozzá, vagy javítottuk a már meglevő sorokat. Aztán egy nap Dominic megkérdezte, van e kedvem lejönni a próbaterembe, hogy szétnézzek és esetleg dolgozhatnánk a közös művünkön is. Nem voltam elragadtatva, mert a múltkori kis találkozásunk után nem akartam Adam közelében lenni és azt „élvezni”, hogy a banda tagjai mind egy seggfejnek tartanak és ezt nyilván érzékeltetik is majd velem. De Dominic megnyugtatott, hogy estefelé nem lesz ott senki, így hát jobb híján éltem az invitálással és kora este arra kanyarodtam a kocsimmal. Persze Dominic jóslatai nem jöttek be, mert éppen akkor léptek ki a próbaterem ajtaján, mikor leparkoltam. Káromkodtam egyet magamban, de már nem volt időm menekülőre fogni, így egykedvűséget színlelve kikászálódtam az autóból és a cigim utolsó slukkjait szívva mélán bámultam őket, ahogy elhaladnak mellettem. Adam tekintete nem volt valami szívélyes, de nem érdekelt. Megvártam, amíg mindenki beül az autójába és elhajt, majd csak ezután nyitottam be a garázsba. Dominic egy széken ült hangszerekkel körbevéve a gondolataiba mélyedve, de amint megpillantott az ajtóban, felhőtlen mosoly terült szét az arcán.

- De jó, hogy eljöttél! - az öröme őszinte volt és mintha kicsit nem is hitte volna, hogy betartom az ígéretemet.

- Mondtam, hogy itt leszek. - vontam vállat és szemügyre vettem az enyhe felfordulást, a szerte-szét hagyott papírlapokat, fekete filctollakat, a tele hamutálakat, az üres üdítőspalackokat és az egész helyiséget betöltő különféle hangszereket.

- Hát itt szoktunk próbálni. Tetszik?- érdeklődött Dominic azt nézve, ahogy a szemeim végigsúrolják a garázs szinte összes pontját.

- Nem rossz. - állapítottam meg és lezöttyentem a Dominic mellett álló székre.

- Szerettem volna, ha látod. Mindent meg szeretnék mutatni neked! - Dominic lelkes volt, a mosoly, ami a legelső perctől kezdve az arcán volt, még mindig ragyogott rám és megdobogtatta a szívemet.

- A barátaid nem örültek nekem túlzottan. Főleg Adam van kiborulva rám. Gondolom, még mindig engem okol azért a múltkoriért...- említettem, de meg is bántam, hogy ezt felhoztam, mert egyből eltűntettem Dominic varázslatos mosolyát.

- Pedig minden az én hibám. Felfordulást okoztam. De bennem is az volt és most is az van...akárhányszor rád nézek...- vallotta be halkan és ezzel zavarba is hozott. Gyorsan másfelé néztem szemeinek vadító színétől és attól a csodálattól, amit felém közvetített és amit sosem tudtam helyre rakni magamban. Hogy tud valaki így nézni a másikra? Mintha a lelke teljes egészét beleadta volna. Mintha tálcán elém tolta volna a szívét. Beleborzongtam és inkább határozott mozdulattal felkaptam egy padlón heverő papírt.

- Ez is az egyik dalotok?- érdeklődtem, mire Dominic is felocsúdott.

- Igen. Ha szeretnéd, eljátszhatom neked. - ajánlotta előzékenyen.

- Oké. - dőltem hátra a széken, míg Dominic a gitárjáért nyúlt.

Az este tehát Dominic hangjával telt. Annyira feldobott volt és tényleg betekintést akart nyújtani az összes folyamatban lévő, vagy már elkészült dalukba. Egy rögtönzött koncert, csak az én kedvemért. Ez kedves volt tőle. Tetszett, amit csinált és az, hogy csak ketten voltunk, adott az egésznek egy különleges hangulatot. Ez a különlegesség pedig végig ott volt körülöttünk.Már csak némi ütős szeszesital hiányzott volna, mert minden egyéb megvolt. A zene, az érzés, a szívdobbanások, a titokzatos mosolyok és egymásba fonódó tekintetek és igen, az átkozott, kéretlenül jött szikrák, amik életre keltek a garázs falain belül. Nem is tehettem semmit ezellen, Dominic viselkedése úgyszólván elvarázsolt és rájöttem, hogy alkohol nélkül is lehet ilyen szédült állapotba kerülni. Magam sem tudom miért, de előkaptam a telefonomat és óvatosan rögzíteni kezdtem a kamerával, ahogy Dominic a Three strange day's című dalt énekli, közben ránagyítottam és aprólékosan szemügyre vettem rajta mindent, ahogy a dalra koncentrál, a kócos haját, a meg-megrezdülő fekete szempillákat, az ajkait, a nyakát, azt a láncot a lakattal, a bőre puha és tiszta fehérségét, a csíkos pólóját, a farmerját, azt a meghatározhatatlanul rózsaszín zoknit. Csak az dübörgött bennem, hogy mennyire szép és hogy mennyire kívánom őt. Az izgalom kíméletlenül mart belém és szorított össze, a férfiasságom kemény lett, a látásom elmosódott és a lázszerű érzés elhatalmasodva telepedett rám. Nem volt menekvés.

Dominic észlelte, hogy videot készítek róla és abba hagyta az éneklést.

Csodálkozva nevetett fel.

- Mit csinálsz, Colson?

- Fogalmam sincs...- ráztam meg a fejem kétségbeesve és magam mellé raktam a mobilt, de nem szakítottam meg a felvételt. Odaléptem Dominic mellé. Már nem volt több kérdése, csak letette a gitárt felállt és hagyta hogy magamhoz vonjam. Ahogy tenyerem végighúztam a vállánál és mellkasánál, a légzése gyorsabbá vált, tekintetében kíváncsiság és erős vágy úszott, merevedése hozzám nyomódott. Hideg szaladt végig a hátamon, amint ezt realizáltam.

- Te imádsz engem...- suttogtam egy kis meglepettséggel.

- Jobban, mint bárkit. - Dominic szintén suttogott és mosoly szaladt a szájára.

- Mindennél jobban? - érdeklődtem.

Szívből jött, egyszerű őszintesége tovább növelte izgatottságom tüzét, már nem akartam mást, csak érezni, ahogy megcsókol és én visszacsókolok, be akartam nyomni a nyelvemet az ajkai közé. És elfeledkezni az összes rossz dologról a világon.

- Igen, sosem tagadtam. Szeretlek. - vágta rá azonnal Dominic.

Ahogy tőle hallottam, olyan könnyűnek tűnt ezt a szót kijelenteni. Bárcsak én is így változtathatnék érzéseket szavakká, de nekem ez bonyolultabb volt annál. És azt sem tudtam, mit is érzek legbelül.

I'll love you all of my life, all of my life, until you close your eyes for good: Váratlanul ajtónyitódást hallottunk és mire széthajolhattunk volna, Adam jelent meg, ami nekem is és Dominic-nak egyaránt meglepetés volt. De Adam is csodálkozott. Főleg, mikor megpillantotta, mennyire közel állunk egymáshoz Dominic, meg én. Nekem még a kezeim is Dominic csípőjén voltak és eszem ágában nem volt onnan elvenni, hiába hátrált egy kicsit Dominic.

- Csak fényt láttam az utcáról, azt hittem, elfeledkeztetek a villanyról.- hebegte Adam zavartan és próbálta a szemeit valahova másfelé rögzíteni.

A gondolataimat nem tudtam nem megjeleníteni az arcvonásaimmal. Mi a francot keresett Adam a környéken? Persze, majd elhiszem, hogy véletlenszerűen sétált erre.

- Minden rendben, Adam. - nyugtatta meg Dominic és kicsit elmosolyodott, nyilván hogy oldja a feszültséget és a kínosságot Adam oldaláról, de nem sikerült neki.

- Igen, azt látom. - jegyezte meg Adam savanyú képpel bámulva minket.

Fölényesen álltam a pillantását és egészen győztesnek éreztem magam akkor, fogalmam sincs miért. Talán mert világossá válhatott Adam-nek, hogy mennyire nem volt igaza.

- És már itt sem vagyok. További jó mulatást! - morgolódott, aztán sarkon fordult és amilyen hirtelen ott termett, úgy hagyott minket újra magunkra.

Dominic kis ideig csak pislogott utána, aztán az ajtóhoz ment és bezárta.

- Paranoiás vagy, biztos nem fog visszajönni. - forgattam meg a szemem, ahogy a zár kattant, én pedig kikapcsoltam a kamerát a mobilomon, pedig eljátszottam a gondolattal, milyen lenne az esténk tovább részét is felvételen megörökíteni.

- Sosem tudhatjuk neki, vagy a többieknek mikor jut eszükben benyitni ide...- mondta Dominic. Nem feltételeztem róla ilyen óvatosságot.

- Nem izgatna fel, ha itt moziznának?- poénkodtam, majd ismét a karjaimba zártam Dominic-ot, aki homlokráncolva gondolkodott a szavaimon.

- Nem hinném...Miért gondolod, hogy ennyire perverz vagyok?- kis megbántottságot véltem a hangjában.

- A perverz én vagyok. Hiszen ha nem így lenne, te meg én sosem keveredünk össze. - ismertem be. Dominic elkenődve nézett rám, pedig nem akartam rosszat mondani ezzel. De én voltam az aki ezt a lavinát elindította, mit szépítsek, ő csak jött velem, utánam és azt tette, amit én kértem. És olyan jó volt hozzám, hogy erre nem léteztek szavak. Bámultam hát én is rá, újra feltámadó, vad szívveréssel és össze-vissza keringő gondolatfoszlányokkal.

- Kellemetlen volt ez az előbbi jelenet számodra?- kérdeztem, de Dominic megrázta a fejét.

- Egyáltalán nem! Szeretlek téged és ezt bárkinek, bármikor kimutatom, ha kell! - közölte úgy, hogy abban egy szemernyi kétség sem volt fellelhető. De nem is kutattam kételyek után, csak elmosolyodtam ezen, aztán végre megcsókoltam és még szorosabban fontam köré a karjaimat. Ahogy Dominic az ajtó bezárásával kívül hagyta a világ összes gondját, úgy zártam le én az agyamban minden nem ide illő dolgot és csak rá fókuszáltam. Az ajka éhesen kereste az enyémet és vágyakozva viszonozta a csókomat, mialatt elveszett az ölelésemben. Jó volt a testét az ujjaim alatt érezni, lágy volt és puha, szerettem simogatni. Ő is ezt akarta és persze viszonozta, izzadt tenyere bejárta a mellkasomat és a hátamat, mintha minden egyes tetoválásomat meg akarta volna érinteni. Az izgalma hamar visszatért, ahogy az enyém is, de én valahogy még tudtam kontrollálni. Viszont Dominic légzése gyorsan szaggatottá vált a végtelennek tűnő csókok alatt, rászállt a kéj sűrű, ködszerű felhője és már jó ismert, túlfűtött sóhajokat hallatott a karjaim között. Folyton megdöbbentett hogy pár érintéstől és csóktól ennyire magával vitte az élvezet.

- Menj a kanapéra!- utasítottam zihálva, ahogy megszakítottam a csókunkat. Vékony nyálcsík húzódott ajkaink között, ahogy távolabbra kerültünk egymástól. Dominic haja és homlokat tiszta izzadtság volt. Alig kapott levegőt, és reszketett, pedig még épp hogy csak belekezdtünk, még alig nyúltam hozzá a nadrágján keresztül. Tudta, mi fog következni, de csak a pírral átitatott, látható zavartság tükröződött az arcán, nem is kérdezett, engedelmeskedve a kanapéhoz lépett és elkezdte gombolni a farmernadrágját, majd a fehérneműjével együtt letolta. Halkan sóhajtottam és a látványtól ellepett a hév, de Dominic-ot még jobban, mindennek a szélén volt és én nem szerettem volna, hogy idő előtt vége legyen. Nem akartam várni sem, mélyre akartam menni benne, nem agyalva a követezményeken. Dominic a kanapéra térdelt, üres és teleírt papírlapok, tollak, ceruzák és ott felejtett műanyag kávéspoharak közé. Nekem csak oda kellett sétálnom hozzá. Túl egyértelmű volt, szinte törvényszerű. Magamon hagytam a ruhát én is, csak a nadrágomat húztam le, miközben durva, de hanyag csókokkal borítottam el Dominic ajkát, meg-megharapva, mígnem fémízű vér terjedt szét a számban. De nem bántam, ez is csak vitt előre ebben a kéjes szédületben. Az zakatolt bennem, hogy mielőbb megkapjam őt, nem vacakoltam túl sokat előjátékkal, vagy felkészítéssel. A nyálam pont megfelelt, ahogy eddig is, nem is érdekelt, de egyfajta gyengédségként, és mert erre nekem is szükségem volt, az ajkam az övére tapadt nagyjából mindvégig. És ahogy Dominic csókolt, ahogy nyögdécselt hangosan, ahogy egymáshoz, majd egybeolvadt a testünk, az minden volt ami édes. Puha és nedves. Mint a méz és forró tej, valami otthonos érzés, a gyerekkor, a biztonság, szeretet, ahogy annak idején. Ez kavargott az ereimben. De ott volt a vadság is, az én elítélhető durvaságom, ahogy csók közben Dominic hajába markoltam, a selymes, nyirkos tincsek az ujjaim köré tekeredtek, a szabad kezem a nyakát szorította másodpercekig, aztán engedtem hogy lélegzetet vegyen, ilyenkor átrohant rajta a remegés. Akkor uralkodtam felette, ez a tudat az egekig emelt fel, éreztem a pulzusát és ettől még több korlát veszett a semmibe. Az eddigi ritmus közöttünk gyorsabbá és hektikussá változott. Én is kezdtem elveszteni az irányítást, itt már csak a szenvedély diktált. Elfojthatatlan nyögések szöktek ki az ajkaimból, éreztem a verejtéket végig a gerincemen, de Dominic is fürdött az izzadtságban, és ugyanolyan hangosan nyögött és sóhajtozott, mint én. A kanapén lévő tárgyak lekerültek a földre és a momentumok olyan ambivalensek voltak. Az eszeveszett szívdobogás, az önálló életre kelt mozdulataink, az utcai lámpák fényessége az ablak irányából, Dominic hozzám szorult csípője, az arcomra ragadt hajszálai, a vére íze a nyelvemen, a körmein lévő kopott fekete körömlakk, a hangjában az égető fájdalom és az élvezet bizarr kontrasztja. És akkor vettem észre, hogy már nem is a nyakán volt a kezem, hanem a férfiasságát simogatta, egy ütemeben a csípőnk ismétlődő mozgásával. Nem voltam kíméletlen, már lágy és óvatos voltam és ő hálás volt ezért. Nagyon kevés időbe telt, hogy átélje az öröm legnagyobb fokát, a nevemet kimondva érte el a csúcsot, a szemei összezáródtak és már nem mozdult egyáltalán, csak kapkodott levegő után és előrehanyatlott a kanapé támlájára. Ebben a pillanatban jutottam el én is a végsőkig, a heves és folyton valami újat megmutató érzés szerte-szét szedett engem, a szívem majd kiszakadt a helyéről, ahogy a tüdőm is. Ez az érzelem mindenemet átjárta, magával vitt nagyon nagyon messze, és csak egy kifáradt nyögés szállt el belőlem. Majd Dominic mellé zuhantam a kanapéra. A szívem csillapíthatatlanul morajlott, a vérem feltartóztathatatlanul száguldott az ereimben, ragadt a kezem, az ágyékom, a ruháim vizesen tapadtak hozzám, de ez nem foglalkoztatott most, mert a lecsukott szemeim mögött láttam a csillagokat. És az édenkertet is. Ez egészen biztos.

folyt.köv.

Őszbe taposva

R.I.P. Erzsébet királynő :(

Olyan szimpatikus volt és kicsit a nagymamámra emlékeztetett.

Ez a hét valahogy rohadt lassan telt eddig, napok óta írni akartam, de nem volt hozzá türelmem, mert elbaszódott a szövegszerkesztőm megint, pluszba akad a billentyűzetem, meg ez az őszi letargia is maga alá temetett.

A múlt hét szombatom egyik fele azzal telt, hogy főztem, majd a szomszédot próbáltam meg utólérni, mivel előző nap adott nekem egy tök jó táskát (fekete és sok zsebe van), amibe viszont benne felejtette a pénztárcáját és az összes személyes iratát, valamint a kovidos oltási füzetkéjét. Gondoltam, hogy ezek a dokumentumok fontos neki, így mielőbb vissza akartam hozzá juttatni, de nem volt otthon, sem ő, sem a gyerekei. (vasárnap már otthon találtam és megkapta a cuccait)

Délután ID dokukat és BK-t néztem, míg pasim aludt, aztán valahogy én is elaludtam és arra ébredtem, hogy veszettül csörög a telefonom. Anyám hívott, hogy ugorjunk már el hozzájuk, mert apám elmaradt szülinapját ünnepelnénk egy kis bogrács parti keretében. Hát pasim nem volt feldobva, mivel más tervei voltak estére, meg én is furcsálltam, hogy délután fél ötkor szólnak, mikor máskor már egy héttel előre jelzik, ha ilyesmi a terv. Valószínű, hirtelen pattant ki a fejükből az ötlet. De ha már meghívtak, hát menni kellett. Gyorsan összekaptuk magunkat, a boltban vettünk egy kis nassolnivalót és egy üveg bort és egy szűk óra múlva már ott is voltunk. A hangulat elég lapos volt, szólt a zene, de amúgy semmi kicsattanó jókedv nem volt jelen,  a bogrács készült, Tinimami természeten ott dekkolt a gyereke és az exe (akivel megint összejött asszem) társaságában. Anyám rosszkedvű volt, apám sem volt odáig. Aztán jöttek hugomék és ahogy várható volt, kezdődött a veszekedés, vitatkozás, némi kajával egybekötve. Persze tudtam, hogy így lesz, mert anyám és tesóm hetek óta haragban vannak egymással és úgysem bírnak egy fedél alatt hangos szó nélkül meglenni. Mindeközben hallgathattam Tinimami elmélkedését is az ő életéről :S ragyogó volt. Később a helyzet valamennyire normalizálódott, de annyira leült az eleve hangulat nélküli buli, hogy én már haza akartam menni (késő este volt már), ellentétben drága párommal, aki több ital hatására vidám hangulatba került és cseppet sem akart indulni, inkább hugival, a pasijával, a Tinimamival és az ő ex/jelenlegi fickójával iszogatott, így otthagytam és hazajöttem busszal, bár nem voltam feldobva, hogy egyedül caplathatok a kihalt utcán, meg a buszon, de látván pasimat, gondoltam, hogy egyhamar nem fog útra készen állni. Itthon tv-t néztem, mikor pasimat apám hozta haza, valamikor fél egy környékén no komment állapotban. 

A kaja ízlett, de ezt leszámítva kihagyható összejövetel volt. De mindegy, eleget tettünk a meghívásnak, hogy ne legyen balhé. Viszont így is az volt anyám és tesóm között.

Vasárnap R. felhívott, hogy van egy pár rám való ruhája és találkozzunk már, mert oda adná. Nem akartam már paraszt lenni, így igent mondtam és hétfő délután összefutottunk. Nem tudom, ki mit várt ettől a találkozótól, én valszeg semmit, és R. sem hitte szerintem, hogy minden olyan lehet, mint régen. Váltottunk pár szót, de elég fagyos volt a csevelyünk, aztán mindenki ment a dolgára. A ruhák többsége nagy rám, de hát majd oda adom huginak, vagy anyámnak, a szándék a fontos.
R. amúgy unatkozhat, vagy mi, mert hét közepén újra telefonált, hogy akkor mi lesz, megyek e a hely2-re, meg hogy x és y ezt és ezt mondta a hely-en, persze ez nem volt igaz, mivel ő már ezer éve nincs ott, ez mind csak kitaláció, amivel magát szórakoztatja, meg engem akar(na) felcukkolni, nem tudom miért, de nem volt kedvem és energiám ellenkezni, megcáfolni, nem izgatnak a valós, vagy kitalált hülyeségek, szépen meghallgattam a pletykacunamit, aztán ennyi. 

H. is hívott, hogy beteg a Lara, menjek el a dokihoz vele, de hát a hely-en voltam épp, szóval ez nem volt kivitelezhető, elég gyorsan el is köszönt H. ezután, gondolom megsértődött, hogy nem értem rá. Aznap a pasiját is láttam az utcán, de hiába köszöntem rá, nem viszonozta :S 

Ha már doki...épp pakoltam a papírjaimat, mikor beugrott, hogy nekem nyáron uh kontrollra kellett volna mennem a mióma miatt, úgyhogy elhatároztam, hogy  héten letudom és akkor már csak a novemberi citológia marad. Hívtam is a dokit, de nem vette fel, a rendelő szintén vagy rögzítőre volt kapcsolva, vagy hosszú csörgetés ellenére sem fogadták a hívást. Azért tegnap elugrottam oda, próba szerencse alapon. A váróban két nő volt csak, és már ez is gyanússá tette a dolgot, mert az én orvosom rendelésén jóval többen vannak általában. Megkérdeztem őket, hogy ki rendel, de nem tudták megmondani. Háromnegyed óra várakozás után végre kijött az asszisztens és kérdésemre közölte, hogy a doktor úr ezen a héten és jövő héten szabadságon van. Aztán hozzátette, hogy telefonálni kellett volna és akkor nincsenek fölösleges körök. Bakker, én telefonáltam, de nem vették fel. Na mindegy, így jártam, most két hétig tuti parkolópályára kell raknom ezt az uh ügyet.
Volna még itt egy bőrgyógyászat, mert van egy anyajegyem, ami rossz helyen van a lábamon és mindig dörzsöli nadrág és azt szoktam nézetni a bőrgyógyász dokinővel, de ő meg egész augusztusban nem rendelt, azóta csak visszajött már a szabadságáról, majd kérek hozzá már időpontot.

Közben be kellene fejezni a felújítást, nem igazán halad, pasim most hétvégén is végig dolgozik, kellene új karnis, meg pár képet felrakni, kihívni a gázost a konvektorok ellenőrzésére, hiszen lassan fűtési szezon. A WC folyik, egyre jobban, a vizes ma elvileg jön, de egy hete is ezt írtam, szóval az a tuti, ha ideér. 

Meg magammal is kezdeni kéne valamit, akartam folytatni a sztorimat, de valahogy egész héten pocsék kedvem volt, minden idegesített és nem ment az írás, anyámmal is összekaptam, pedig vele nem szoktam. Apámmal is, de vele nem nehéz :D Mondjuk, más is feszült volt a héten, mert apám vs anyám meccsek is zajlottak a héten.

Biztos sokan depisek, hogy itt az ősz. Ez érthető. Eltűnt a jó idő, jönnek a hideg, esős, lehangoló napok. 

A hely-en is volt egy rövid fejtágítás, még mindig nem tudja senki egyértelműen, hogy mi lesz, hogy lesz, van aki októberre datálja a hely becsődölését, mások szerint januárban zár a bazár. A kisfőni viszont olyan életuntan adta elő a mondandóját, hogy kedvem támadt a kardomba dőlni. Lehet, hogy páran, akiket bírok, átjönnek a hely2-re, pl. I. vagy B., bár azt sem tudom, én ott leszek e, még semmi hír ezekről a dolgokról. Ja, R. is említette, hogy talán ő is megpróbálná a hely2-t, de aztán viszakozott, hogy inkább mégsem és majd más melót keres. Valami otthon végezhetőt akarna, de az általában mlm, vagy becsapás és pénzlehúzás. Én is próbáltam még diákkoromban és merő kamu volt. De sok szerencsét neki.
És jó hétvégét mindenkinek!!!!!

Elseje

Na, itt az ősz és ehhez mérten esővel indult a szeptember. Sajnáltam is szegény sulisokat, nem elég, hogy korán kelnek és élvezik a hányinger tömegközlekedést, még rommá is áznak. Én nem különben:S 

Amúgy az én középiskolai első napom is esős volt. Emlékszem, az idétlen piros ernyőmmel és drapp pulcsiban laviroztam a sulihoz, ami előtt ott várt már H., akiről annyit tudtam, hogy anno egy ovis csoportba jártunk, akkor jó barátok voltunk és az anyukáink is jóban vannak. Aztán bent csapódott hozzánk E., aki koleszos volt...jaj régi szép idők. 

Akkor lehet nem cseszett fel ennyire a buszozás, mondjuk akkor szerintem jobb is volt. De most lehetetlen közlekedni...tömegnyomor és várakozás. Nagyon tré. 

A mamik meg naná, hogy most rohamozzák meg a buszokat, nem elég a diák sereg. Reggel inkább egy megállóval hamarabb leszálltam, eső ide, vagy oda, akkora volt a káosz. A cipőm már úgyis kb. a lakástól megtett első méternél beázott. Délután ugyanez volt, három járatot kellett elengednem, mert egyszerűen nem lehetett felszállni. Végül a negyedikre felpréselődtem. Álltam ott, mikori egy ismerős hangot hallottam és Aputest exem tornyosult felettem örömködve. Le is sokkolódtam, mert mióta nem láttam (2-3 éve, mikoris egyszer hazahozott kocsival)is hízott vagy 10 kilót, és már szerintem bőven száz kiló felett lehet. 

Bűbájos mosollyal kérdezte, mi újság, én meg immel-ámmal felelgettem, nem volt sok kedvem a társalgáshoz, meg nagy volt a tömeg is. De azért mondtam neki a felújítást, közben Aputest jól végigmért egyszerre perverzen és gúnyosan. Szerencsére ő nem tudott dicsekedni, mert pár megálló múlva leszálltam. 

Hú, aputestből ennyi is elég, bár most irtó kedvesnek tűnik és elcsevegtünk, de szerintem egy beképzelt, manipulatív és hazug alak, aki többször átvert, a múltamnak egy kevésbé jó része, akire nagyon sok energiát és érzelmet pazaroltam, nem beszélve hogy máig lóg nekem asszem tízezer forinttal. 

Ja, ma úgy volt, hogy jön a vizes, mert egy hete folyik a WC, de pasim hiába hívta, persze nem jött:/ közben R. is telefonált, csak úgy, hogy mi van velem. Ő is olyan aranyos volt, hogy csoda. Mi van itt ma mindenkivel? Remélem az ősz szelleme mindenkiből kihozza a jót.