A hét, pontosabban az elmúlt két nap magával hozta ezt a faszfagyasztó hideget. Ismét nem esik jól kimenni kora reggel az utcára, mert tuti fagyási sérülés közelbe kerülök.
De nem baj, mert ha felnézek a fb-ra, rögtön melegem lesz, ha látom, Mr. Népszerű plusz az új nője émelyítően gusztustalan szeretlek-én is-én jobban szeretlek-nem én szeretlek jobban - típusú képeit. Ölelkeznek jobbra, balra, a házban, az udvaron, az utcán, a téren. Jó, nem basz fel, de felbasz. Vagyis inkább kiábrándító, hogy a piercinges, vad rocker expasimból egy gügyögő, nyügyögő megapapucs lett. J. ugyanígy vélekedik, szerinte a srácnak annyi, legalábbis addig, amíg szerelmes *-*Amúgy a héten más is borzolta a kedélyeimet, J.-től megtudtam, hogy egy közös ismerős pár válik. Egy harmadik fél bejött a képbe a nő oldaláról, aki már el is cuccolt a közös házból, vitte a gyerekeket is. Pedig hát ők voltak a nagykönyvben megírt tökéletes és szép pár. Voltak. Kár értük.
Egy másik csajról, M.-ről meg kiderült, hogy daganatos. És nem sokkal idősebb nálam :/
Anno egy helyen melóztunk és bár nem csíptem túlzottan, mert elég fura stílusa volt, de ilyet nem kívántam neki. Eddig a szerencse lánya volt, jóképű férj, mintaházasság, ház, pénz, erre jön a nyavalya. Remélem, meggyógyul.
És hogy velem mi az ábra? Semmi új, fáj a fogam, gyakran fázom és belevetettem magam egy sztoriba, amiből majd igyekszem mielőbb, minél többet kihozni.
Addig is, hello december! Magaddal hozhatnád már a karácsonyi hangulatot is :S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése