Na nem a havi izém :P Nem is az eszem - mert az talán sosem fog... Hanem az ihletem. Talán... De nem akarom elkiabálni...Most írok valamit napok óta és meglátjuk mi sikeredik belőle. Nagyon köszönöm olvasómnak a kommenteket. Ha ő is fél a fogorvostól, tuti megérti, mit érzek én, mert én meg rettegek...Ja jövő héten jön az új rész a másik blogban :) A fogam amúgy változatlanul szarakodik, sőt mintha mozogna is kicsit...Ennek kapa szerintem...Idő kérdése...
Tegnap családi banzáj volt és borítékolható volt a feszkó, balhé. Így is lett. Jó már, hogy túl vagyok rajta.
A hétvégém eseménytelenül telt, nem csináltam semmi különöset. Vagyis pasim névnapjára koccintottunk pezsgővel. Szerintem nagyjából az az egy alkohol van, amit még meg tudok inni gyomorfájás és hányinger nélkül. A pasimnak viszont fejfájása lett tőle :D Láttam két filmet a Sundance-n. Az egyik címe "Nem jövök vissza". Orosz vagy kazahsztáni film már nem emlékszem. A főszereplő csaj Anja, egyetemen tanít és viszonyt folytat egyik professzorral, Belekeveredik egy bűncselekménybe és bújkálnia kell. Szerencsére kislányos külseje miatt elhiszik,hogy csak egy 15 éve lány és elhelyezik egy gyerekotthonban. Itt találkozik Christinaval és barátságot kötnek. A kislány elhatározza hogy elszökik a nagymamájához aki nagyon messze lakik. Anja is vele tart az úton. Elég durva érzelmi hullámvasút a film, szól barátságról és az új élet lehetőségébe való kapaszkodásról. Én végig reméltem, hogy boldog lesz a befejezése, de... A másik film a "Chrush", amiben egy 8 éves kiskölyök beleszeret a tanárnőjébe, még gyűrűt is ad neki, de sajnos a tanárnő más gyűrűjét hordja, ugyanis barátja van, aki egy bunkó és akit ez a kisgyerek (aki mellesleg okos és nagyon aranyos) durván ráállít a szopórollerre...
Ja és voltam a fogászati ambulancián. Hogy miért ? Mert szeretem a kihívásokat és mert egy hős vagyok XD Amúgy nem gyengén féltem (mint mindig,mikor fogorvoshoz kell mennem) Az orvos megnézte, megkopogtatta, de nem látott semmit. Szerinte inkább be van gyulladva az ínyem, menjek a körzetis dokimhoz. És persze még mindig nem kizárt hogy gyökérkezelik majd. Jól jártam...
Szóval tavasz van és madárcsicsergés, meg minden szép és jó, leszámítva, hogy olykor bele áll a fájás a fogamba *-* Még nem elviselhetetlenül, de tudom, hogy előbb-utóbb el kell mennem fogorvoshoz és szembe kell nézni a legnagyobb fóbiámmal...a gyökérkezeléssel...ha rágondolok is fájdalmat érzek...Fizikait és lelkit is :/ A pasim meg reggel főzött nekem friss kávét és azt mondta EGYEM A SZÍVEDET...ez meglepett és lesokkolt. Nem szokott indokolatlanul kedves lenni, sőt kedves sem igazán szokott lenni. A kávéja amúgy kurvajó, ezerszer jobban csinálja mint én...Egész jól indult a napom :P És akkor ott van a magas srác a szemközti házból...Nem jönnek be a magas fiúk, mert én sem vagyok magas és volt már 190-es barátom és hülyén néztem ki mellette. De ez a fickó valahogy hm...szóval nem rossz és szerintem nincs senkije, egyedül él, nővel én nem láttam még. Hetente többször jön velem szemben az utcán én meg mosolygok magamban (mint egy hülye). És van új rész a másik blogban is!
Köszönöm a kommentet,bizony jó ez az új gép...Mert hogy már meg is van :D YEAHHHH!!! Végre tudok zenét hallgatni, filmeket nézni, anélkül hogy lefagyna, vagy szaggatott lenne a hang. Végre nem kell tíz perceket várni egyes oldalak betöltésére Végre azokat az oldalakat is megnézhetem, amiket eddig nem nyitott meg a böngésző. JÓVAL gyorsabb, mint az elődje, aminek viszont köszönöm szépen, hogy eddig is működött és persze külön köszönet a szüleimnek, hogy segítettek beszerezni, hazaszállítani stb. Szóval örülök ennek és csak egy kicsit rontja el az örömömet, a pasim suttyósága. Na de ezt hagyjuk is, nincs kedvem ezzel foglalkozni. Tegnap írtam új részt a másik blogba. Tudjátok..suburbanboys996.blogspot.com
Ha minden igaz, pár héten belül meglesz az új számítógépem!!! Örülök!!! Meg ennek a klassz kora tavaszi napsütésnek is... Ja, van új rész a másik blogban!! És bocs, hogy így eltűntem, de nem volt időm géphez ülni. Most viszont pótolom. Sőt, azt hiszem, túl is lépem a kívánatos határt, mert ez lehet hogy hosszú lesz, előre is elnézést ! Szóval hosszas agyalás után feladtam az exem családjának a részvét nyilvánító lapot. Nem írtam semmi fölöslegeset, csupán pár sort, hogy együtt érzek velük és hogy sok erőt kívánok. Aztán másnap volt két hívásom egy eddig nem látott számról. Rossz érzés fogott el és nem vettem fel. Később kiderült, hogy jól is tettem, mert másnap ugyenerről a számról jött egy üzenet és az exem írt. Csak annyit, hogy megkapták a lapot és köszönik. Áldottam a sorsot, hogy nem vettem fel a mobilomat. Nem akarnék vele beszélni, nem akarnám hallani a hangját. A gyásztávirat csak egy emberi gesztus volt, ami kifejezi hogy mennyie sajnálom, ami történt. De se több, se kevesebb. Mindenesetre az sms olvasása után olyan szívdobogást kaptam. Nem azért, mert érzelmileg még kötődnék a sráchoz. Hanem mert eszembe jutottak a kapcsolatunk szép és kevésbé szép momentumai. Mert hát mit tagadjam, voltak szép percek is, pl. amikor össze ismerkedtünk, bár az inkább viccesnek mondható. Szőke volt és hosszú hajú, a szemei kékek. Ja és részeg volt azon az estén, de mellénk telepedett és felajánlotta, hogy hoz nekem meg a barátnőmnek 1-1 italt, csak hogy nem szolgálták ki, amit ő így összegzett: erről ennyit. Na micsoda pancser, gondoltam magamban és utána nem is foglalkoztunk vele. De a sors másik héten is az utamba sodorta. Meg mertem volna esküdni, hogy meg sem ismer, de egyből oda jött az asztalunkhoz és hozott italt. Aznap este megadtam a számomat neki. Igen, hát így kezdődött, de a dolgok nem mentek simán. Volt az a csaj, aki kepesztett utána, ő is a rock kocsmába járt, még a vak is látta, hogy ha a srác azt mondja neki, vetkőzz, ő ott a kocsma pulton is megteszi. Nagyjából biztos voltam benne, hogy végül sikerül neki elhódítani, de a srácnak nem tetszett, így idővel a csaj lekopott, vagy talált magának másik fickót, nem tudom már. Mikor összeköltöztünk is voltak jó napok, hetek. Már ha nem ivott. De sajnos túl gyakran nyúlt a pohárhoz és rá gyógyszert is vett be. Aztán tudtam meg, hogy 5 elvonón is volt már (4 a pia, 1 a gyógyszerek miatt) és ez a hír sokkolt. Bár nem tudom, hogy ha kapcsolatunk elején közli, mikén hat ez a továbbiakra. Tudjátok a szerelem vak... De aztán bebizonyította, hogy meg tudja állni a káros szenvedélyeket és hónapokig jó volt minden. Csak az anyja ne lett volna, aki bekavar. De volt és sikerült neki. Nem mondom, hogy én nem hibáztam, de mindent nem én rontottam el. Csak egy normálisan működő közös életet akartam. Lényeg a lényeg, én elmentem munkába és mire haza értem, a lakás üresen fogadott. A srác fogta magát és elköltözött. Még egy cetlit sem hagyott, amivel magyarázná miért tette. Mert hogy nagyon nem értettem az egészet. Nem veszekedtünk többet máskor, aznap reggel normálisan váltunk el. Magyarázatot szerettemvolna, de a mobilját hiába hívtam, már nem volt elérhető. Hetekig nem hallottam róla, nem tudtam hova ment lakni. Hol keseregtem, hol haragudtam, de valahogy igyekeztem össze szedni magam. Utána jött még egy nehéz időszak, ő begyógyszerezte magát, kórházba került. Az anyja értesített, én pedig mentem. Ő azt mondta, szeret és hogy akar még egy esélyt. Akkor még én is szerettem, és én újra akartam kezdeni. Pár napig ennek a reményében jártam be hozzá a kórházba. Aztán egy délelőtt a munkahelyen csörgött a mobilom, ő hívott. Felvettem, de nem ő volt a vonal másik végén, hanem egy kórházi szobatársa, aki egy üzenetet adott át. Mégpedig, hogy nem menjek többet be a kórházba, mert a srácnak már van másik csaja, őt választja, én meg mehetek a levesbe. Sőt ez a csaj már akkor is megvolt, mielőtt elköltözött. És ezt így egy másik ember által közölte. A szeretetem haragba fordult és magamat átkoztam, hogy képes voltam egy percig is hinni neki és gondolkodni egy új esély lehetőségében. Az biztos hogy nagyon fájt, amiért így átvert, talán rosszabbul esett, mint mikor elköltözött. Az új csaj természetesen nem maradt sokáig vele, túl nagy volt a korkülönbség, és persze exem anyja is bevetette magát ismét. Akkor megint az életembe akart férkőzni, de már nem bíztam benne, nem is érdekelt, maximum szántam és kész. Azokban az időkben jöttem össze a mostani párommal. Évek teltek el és ő a fővárosba költözött. 2010-ben összefutottunk az utcán, akkor jófejnek látszott, mondta hogy van élettársa és hogy túllépett a régi dolgokon. Örültünk a találkozásnak meg minden, azt hittem tényleg úgy gondolja, amikről beszéltünk. De aztán pár nappal később egy közös ismerőstől hallottam vissza, hogy aznap a hátam mögött mindennek elmondott, hogy szánalmas vagyok és az élettársa nyomába sem érek és össze vissza hazudozott (pl. hogy rá akartam mászni stb.). Akkor ismét csalódottnak éreztem magam, hogy leálltam vele beszélgetni. 2012-ben meg ő is regisztrált a fb-re és be is jelölt, vissza igazoltam, mire baromságokkal nyomta tele az üzenő falamat. Szóval tiltottam. Abban az évben kaptam tőle egy levelet, amit máig nem tudok hova rakni, küldött benne vagy 4 zenei cd-t és egy levelet, amiben nagyjából csak szitkozódott irányomban. Akkor láttam be, amit talán eddig nem teljesen. A srác komoly elmezavarban szenved és hogy nem szabad reagálni a provokációira semmilyen formában sem. A levelet kidobtam, a cd-ket meg oda adtam egy ismerősőmnek. És az élet folyt tovább, azóta nem kaptam hírt felőle. Huh, ez baromi hosszú lett, de így talán megértitek, hogy miért kaptam szívdobogást. Senkinek nem kívánok egy súlyos szenvedélybeteg párt, akihez bónuszként egy kiállhatatlan, mindenkit elüldöző anya is jár. Felrémlettek az emlékek és nehéz volt mindezt végig gondolni. Hát még végig élni. De akár tetszik, akár nem, egykor szerettem őt és ezt visszacsinálni már nem tudom. A múltam egy fontos része.
Nem mondom, hogy kedvelem, mert amennyi fájdalmat okozott nekem, talán teljesen sosem tudok majd megbocsátani neki. De most csak erőt kívánok neki, a veszteség feldolgozásához és remélem, lesz aki megöleli és átsegíti a nehéz időkön.
