Seggfejek és jó helyek

Mindenféle rossz hírek és szívszorító tragédiák történnek mostanában, háborús vészhelyzet, hírességek halála, majomhimlő, válságok, családirtó apa, vagy a nagyon sok áldozatot követelő texasi iskolai mészárlás, hogy csak párat ragadjak ki a hosszú felsorolásból. Az ember már nem szereti bekapcsolni a tv-t, a rádiót, mert csak ilyeneket hall, még ha a füle nyitva a jóra akkor is.
Múlt hét elején egyik reggel 10 percig szakadt az eső (talán hétfő volt, de nem biztos), persze én pont akkor mentem volna a hely-re, de olyan szinten rommá áztam, hogy haza kellett mennem átöltözni. Gyorsan kihajigáltam pár nem túl gyűrött ruhadarabot, meg egy másik kapucnis pulcsit a szekrényből. Tök ideg voltam, káromkodtam, de aztán egyszer csak vettem egy nagy lélegzett és nem pörögtem tovább, mert láttam, hogy úgyis elkéstem. Szóval lenyugodtam és egy későbbi busszal értem be, addig a hajam is megszáradt és még arra is jutott időm, hogy az utamba kerülő éticsigákat, szépen felszedjem és biztonságos helyre pakoljam, nehogy valaki rátaposson.
A múlt héten azért beütött némi közjáték is, szóval az idegbaj megvolt. Van egy nő, akiről már írtam amúgy, hogy rászállt apámra és elég gáz, van nála baj toronyban. Na szóval ő foglalkozik könyveléssel, igazából én annyira nem ismerem, főleg apám ismerőse, ő segített neki párszor, mert sajnálta, mivel a nő ezer éve özvegy és mindig előadta, hogy neki milyen tré segítség nélkül. Cserébe a könyvelési kérdésekben nyújtott segítséget, ha kellett. Ez eddig oké is lenne, csak közben, szerintem már olyan régóta volt egyedül, hogy bekattant nála valami és elkezdte azt feltételezni, hogy esetleg apám és közötte alakulhat valami. Hiába, az emberi kedvességet tapasztalatból írom, hogy többen félre értik.
Ehhez mérten a nő kb. éjjel nappal minden kisebb és nagyobb nyűgjeivel hívogatta apámat, pl. hogy a kutyája gyomorrontást kapott és hányt, vagy hogy megbüntették, mert tilosban parkolt és ilyesmik, hívatlanul beállított családi programokra, vagy késő este. A fb-n bejelölte az egész családot, aztán elkezdte anyámnak írogatni a hülyeségeit (szerintem részegen), hogy el fogja szedni apámat anyámtól és egyéb baromságok, meg sértegetések. Húgomat valamiért csípte, őt nem bántotta, sőt hozzá kávézni is felugrott, viszont engem nem kímélt, pedig én aztán nem sokat beszéltem vele, de kaptam én is az agymenéseiből, amivel a teleszórta a közösségi oldalamat. Kínos volt, mert egyszer A. írt szólt hogy ki az a nő, aki hülyeségeket irogat méghozzá alpári stílusban. Egy ideig visszaírkáltam neki hasonlóan, aztán meguntam és tiltottam a búsba, anyám szintúgy és mikor már szó szerint zaklatni kezdte őt, a végén apám is. Ám de ez a fajta nő, nem egyszerűen lerázható fajta, bár a tiltások óta kevesebb bosszúságot okoz és sajnos neki ez zsigerből jön, élvezi is. Ennek ékes bizonyítéka, a múlt héten történt sztori. Kellett egy kis segítség könyvelési ügyben, én meg pasim ehhez kasuk vagyunk, de apám rácsörgött erre a nőre, aki egy kb. 2 perces melóval ezt megoldotta. Kérdezte apám, mennyivel tartozunk, mire a nő röhögve mondta, hogy ugyan semmivel, meg hogy apám (és pasim is) mennyit segített neki. Oké, öröm, boldogság, el is felejtettük az egészet, mígnem pénteken beállított a nő ide vérben forgó szemekkel, számonkérően, hogy miért nem jelentkeztünk és hogy hol a pénze? Visszakérdeztem, hogy milyen pénzről van szó, mi legutóbb kérdeztük mennyit kell fizetni és azt mondta semmit, akkor meg most mit beszél? Mire olyan stílusban, mintha a fenekéből rántott volna elő, neki állt okoskodni, hogy hát neki ez a szakmája, mint tudjuk, ebből él és ő senkinek sem dolgozik ingyen. Mielőtt bárki sajnálná szegénykét, csak leírom, hogy szuper az anyagi helyzete, örökölt egy jelenleg is jól működő vendégházat, két lakást és egy borospincét, és nemrég jött haza a 10 napos krétai kiruccanásáról.
Nem akartam, hogy valaki meghallja, hogy itt hőzöng nekem, így inkább megkérdeztem mennyi az annyi azért a 2 percért és 3 sor írásért, mire közölte az árat, ami dupla annyi volt mint amit múltkor egy másik könyvelőnek fizettünk. Sebaj, odaadtam a kezébe a pénzt, csak hogy húzzon már el, máshol verje magát és hirdesse, hogy ő mennyivel jobb bárkinél. Nem a pénzről volt szó, hanem inkább a viselkedéséről. Oké, utál engem, oké én is így érzek, de kerülöm is, erre ő idejön jelenetet csinálni. Hogy lehet valaki ekkora tapló?!
Később telefonban elmondtam anyámnak, mert kiszúrta, hogy pocsék a kedvem. Anyám persze továbbadta apámnak, aki meg úgy felhúzta magát a spiné hazudozásain, meg aljas nyerészkedésén, hogy telefonált a neki és leosztotta, mint a huszonegyet (ez azért jól esett, hogy mellém állt). Valamint közölte a nővel, hogy a továbbiakban semminemű segítséget nem ad neki. Ugyanez áll pasim részéről is, ő is volt hogy vasárnap az ebédje mellől ment ennek az idiótának a házához, mert pl. bekrepált a vízcsapja és ömlött a víz a fürdőszobában, vagy a lányának a házában az Isten háta mögött ezt, meg azt javítson. Hát jó tettért jót ne várj, tartja a mondás, és ez milyen igaz.
Ezekután úgy éreztem, kell valami jónak is történnie, így mondtam pasimnak, hogy hétvégén csináljunk már valami közös programot, mindegy hogy mit, csak húzzunk már el a városból kicsit. Szerencsére vevő volt az ötletemre, így szombaton elvonatoztunk a szomszéd megyében lévő városba egy kicsit csavarogni. Az idő sem volt rossz. Üldögéltünk a parkban, meg ettünk egy étteremben, ittunk meggyes sört, később fagyiztunk is, drága és nem annyira jó kézműves fagyit (az enyém még ehető is volt, de a pasimé tök gej volt, alig bírta megenni).
El tudnám viselni, ha minden hétvégén, vagy legalább kéthetente lenne ilyen program. Meglep néha, mennyire nem köt ide semmi, milyen könnyen a hátam  mögött hagynám, ha tudnám, hogy máshol biztos jobb lesz, tehát egyáltalán nem hiányzott ide visszajönni. Remélem, a nyár hoz még ilyen kis kirándulásokat magával, hiszen ez a szabadság nekem, ha nem csak a gondolataim, hanem én is valahol máshol vagyok, nem ebben a lehangoló, lehetőségek nélküli városban, ezen a csöves környéken, ebben a deprimáló lakásban.
Vasárnap már az idő is elromlott, így nem mentünk semerre, unatkoztam és főztem, este meg az Alkonyatot néztem jobb híján és megettem egy fél tábla csokit. Pedig nem kéne édességet zabálni, anyámnál múltkor mérlegre álltam és hát a sok gyaloglás ellenére is feljött 2 kiló, igaz cipőben voltam, de akkor is...nem esett jól ezt látnom...nemár...

Édes nosztalgia és a többi

Ooooh,  nézzétek, mit találtam :D :D :D Ezek mi vagyunk!
Ezer éve...na jó nem ezer, de kapcsolatunk kezdetekor.
Fotóalbumból fényképeztem, azért néz ki úgy, mintha 70-ben készült volna.
Régi szép idők...hajam is milyen volt :D

And sometimes you close your eyes

And see the place where you used to live

When you were young...(The killers)

És hétfő van megint...egy átlagos hétvége után.
Voltam anyáméknál péntek délután csak úgy, kaptam Montét, kapucsínót és csokis péksütit és megtaláltam a régi ékszeres dobozomat,benne a ballagási nyakláncomat a köves-szives medállal (fel is vettem, de még szokni kell, régóta nem hordok nyakláncot, mert a kedvencem anno sok éve elszakadt, amit meg a Narkomántól kaptam értelemszerűen nem hordom) és megtaláltam a két szerencsehozó kristályomat is, amit elhoztam ide, hátha bevonzza a jó energiákat, vagy mi. Hétvégén a szomszéd a kezembe nyomott egy nagy edény mákostésztát, hogy gyorsan vigyem be, mielőtt valaki meglát. Kedves tőle, meg minden, de úgy érzem magam, mint az a gyerek, akit sajnálnak, és akivel ciki mutatkozni, de titokban azért segítik. Fura. Én konkrétan teszek rá, ki mit gondol rólam, ha meglát, de ez én vagyok. Ja és megint új szomszédaink lesznek, az évek óta üresen álló lakást hirdette most még a tulaj. Hát kíváncsi leszek, ki lesz az a szegény lélek, aki ide téved.
Közeleg a nyár, itt a jó idő, reggel mindig veszek fel egy hosszú ujjú pulcsit és ezt egy óra múlva mindig meg is bánom.
Ha már nyár, ugye esküvődömping. Az ősök is és J.-ék is mennek hétvégén lagziba (két különbe persze), a hugom meg lánybúcsún vesz részt (ő majd június 11-én megy esküvőre).
És tudjátok, mi a közös az MCR koncertben és a Volt fesztiválban? Hogy egyiken sem leszek ott :/ Na, de ez van. Amúgy sincs sok tervem a nyárra, mivel pasim kijelentette, hogy még a pár napos nyaralás sem fog összejönni az anyagiak miatt. Meg a hely is bezárja a kapuit ugye és ki tudja mi lesz. Tudom, kéne lassan B terveket kovácsolni, de nyomaszt ez és nem akarok még ezen pörögni ŕs depizni.
De a cytológiám negatív lett!!!!Yea!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ja, a Mufurc arcú nőt mostanában egy csomószor láttam errefelé, egy buszon is jövünk mostanság reggel és nem értettem, hogy mit keres itt, mikor tudtommal vidéken lakik, de aztán mások mondták és így kiderült, hogy becuccoltak a pasijával a városba albérletbe és konkrétan a mi utcánkban laknak! Chhhhhh...Szerencsére, szép hosszú utca a miénk, vagy 4 buszmegállónyi, és mi az első buszmegálló közelében lakunk, az ő lakásuk meg a harmadik buszmegálló környékén van. Továbbra sem szívleljük egymást, de mivel rendre egy buszon utazunk reggelente, egy kelletlen sziát megeresztünk egymás felé.



n

By the way szánalmas vagyok

A darázsfóbiámmal való baszakodás végül is olyan méreteket öltött, hogy már egy légytől is felugrottam és hajnalban sem aludtam, mert esküszöm, folyton zümmögést hallottam. Pár napig rendesen rosszul éreztem magam a lakásban, és inkább a másik szobában voltam, ahol jó a nyílászáró és nincsenek rések, amin ezek a dögök bejöhetnek. Félek, kezdek megkattanni, bár már kissé lenyugodtam és igyekszem nem pánikolni. Orvosi neve is van ennek az állapotomnak, ez a spheksophobia.
De ettől függetlenül sem vagyok normális ugye. A dokimnak már említettem többször ezt a sokszor irracionális félelmemet, de azt mondta, nincs megoldás, próbáljam legyőzni...Okké...de nem tudom, hogyan.
Mindegy, hagyjuk is.
Ezenkívül is bőven nyomaszt a jövőm, az anyagi helyzetem, pasimmal való viszonyom, meg úgy minden y'know.
Sorjában, nézegettem hirdetéseket hétvégén, de csak elszomorodtam és igyekszem az egésszel még nem foglalkozni, nem akarom, hogy ez rontsa el a nyaramat (ha már a hülye rovarrettegésem beteszi a kaput). Bizakodom a szerencsémben.
Lesz majd június végén egy össznépi felvilágosítás, azon a helyen, ahol legutóbb voltam, de még nem tudom, elmegyek e.
Anyagilag próbálunk kievickélni a gödörből, de anyámnak még tartozunk némi pénzzel. A bank így is egyfolytában csesztet, akkor is ha fizetek, fene érti őket.
Pasim néha aranyos, máskor meg a szöges ellentétje, de igyekszem kezelni a hangulatingadozásaimat, cserébe ő is elviseli az én hülyeségeimet.
Ja, múltkor mentünk reggel és a buszmegben ott lebzselt a vasúti spiné, a Hajnika. Írtam már róla régebben. Most meg valamiért odajött smúzolni a pasimhoz, én meg elővettem a leggyilkosabb pillantásomat, aminek nyilaival bőszen célozgattam a ribit, de hasztalanul. Szerencsére csak pár percig tette ott magát. Elég is volt.
Lesz egy koncert a közeljövőben, nem annyira messze innen, remélem, nem jut pasim fülébe és nem megy el rá. Annak idején szerettem azt az együttest, ami fellép, de most nem bírnám már meghallgatni, mert túl sok rossz emléket idéz vissza, amiket el akarok felejteni. A rockfesztes idők, rockkocsmás idők, a Mr. Népszerűs idők, Narkomános idők, na meg amikor pasim megcsalt azzal a rohadék tetű nő(nek aligha nevezhető)szerűséggel és kb. az összes haverja tudott róla és a képembe mosolyogtak, mintha minden oké lenne. Az ősök viszont lehet mennek, mert Tinimami is neki állt vernyogni, hogy ő azt a bandát így, meg úgy szereti, szóval ha sokáig nyávog apámnak, tuti elviszi a kis kedvencet :(
Lesznek nyáron ám itt is koncertek, de valahogy most ez nem hoz annyira lázba és nem tudom, mi van velem. Mennék, csak nem tudom, hová. Vagyis de...pl. csodaszép helyek vannak Angliában (tudom, sokat nézem a Vera a megszállott nyomozó c. sorozatot) és K. is hívott már párszor,hogy töltsek nála el pár hetet, na ha lenne miből, már pakolnék és indulnék is (álmodozó ikonok). A realitás talaján maradva is elfelejthetem a nyaralást még abba a nyaralóba is, ahol már voltunk párszor, mivel pasim azt mondta, idén nem fog anyagilag beleférni. Próbáltam az egynapos kirándulások irányába terelni, de attól sem vágta hanyatt magát és majd meglátjuk, meg nem tudom még vetítésekkel terelt. Nem akarom majd a nyári szabadidőmet itt a négy fal között rohadva tölteni, szóval remélem, tudok hatni majd pasimra.
A hét vége felé felhívom a nőgyógyászatot is, hogy megvan e már esetleg a leletem, 2-3 hetet mondtak, szóval lassan aktuális lesz.
Tegnap sikerült nem szarrá áznom hazafelé délután, mert apámba botlottam, aki hazahozott kocsival. Útközben tök hangosan hallgatta a Believer-t az Imagine dragons-tól XD és időnként csúnyákat üvöltözött a többi autósnak, ha azok hülyén közlekedtek :P
Ma amúgy nem mentem a hely-re, mert jöttek a kéményseprők valami fürdőszobai fűtőberendezés ellenőrzéses kötelező izére. Mondjuk ebben a fürdőszobában semmilyen olyan eszköz nincs, amiért jönniük kellene és ezt már mondtam nekik (minden évben ezt játsszuk), de akkor is megjelennek. Legutóbb egy hepciáskodó nő volt itt (nem is tudtam, hogy léteznek női kéményseprők). Most meg egy fura fickó, aki közölte, alighogy belépett, hogy milyen sötét van a lakásban és kapcsoljunk villanyt. Délelőtt tízkor :S
Amúgy elszüttyögött itt egy ideig, pl. rosszul írta a lakcímet, azt javítgatta. A nevemet folyton elfelejtette, de aztán hirtelen valami csoda folytán bevésődött neki, akkor meg magában mondogatta. Majdnem szóltam neki, hogy hagyja már abba, ne koptassa, mert olyan idegesítő volt, ahogy lassan elnyújtva újra, meg újra kiejtette. Bizarr volt és örültem, mikor elhúzott.

The weird time of life pt. 07.

Darázstéma II.felvonás. Tudom, unjátok. Pasim is unja. Anyám is unja. És én is unom, meg idegállapotba is vagyok. Ugyanott volt, ahol az előző. És nem, sem a légfrissitő, sem a Nivea spray nem használt ellene. Ahogy a sikitozás sem. Ha így megy ki a nyár, fix hogy gumiszobába kerülök. Lapozzunk. Végre, végre meg tudtam oldani a kommentproblémát, most már senkit sem kímélek XD És végre, végre itt az új rész is.

WARNING: +16, slash, jealousy, violence, angst, posession stb.

Ja, a hugom új tetkót csináltatott, ami kb. olyan, mint ami YB-nek van, csak tesóm a bokájára varratta. Ajjjh, én is akarnék egy új tetoválást, van is egy csomó ötletem. Pénzem? Na, az nincs épp rá...

Ch. seven.

I got a toxic attitude and lack of self control: Mikor a fellépésnek vége szakadt, rögtön el akartam menni a klubból, Dominic még maradt volna, de aztán mégis velem tartott. A hazaúton egy szót sem szóltam hozzá, hiába kérdezgetett, csak mentem konokul hallgatva, ő pedig nem értette az egészet és nem is fogta be a száját, csak beszélt a maga szokásos hangos lelkességével, engem még jobban felidegesítve. Alighogy a lakás ajtaja bezáródott mögöttünk, Dominic vigyorogni kezdett, mint egy igazi kretén, honnan is tudhatta volna, hogy mi bajom, mikor meg sem szólaltam.
- Végre csak te és én...
Aztán gyanútlanul átölelt, a kezei bizonytalanul, de vágyakozva simítottak végig a hátamon.
Viszonzás helyett azonban kitörtek az érzéseim, megragadtam a ruháját és a földre löktem őt.
- Szemétláda vagy!
Dominic a nagy lendülettől a fürdőszobai kisszekrényt felborítva a padlóra esett és értetlenül meredt rám.
- Mi a baj, Colson?
- Tényleg nem sejted? Akkor elmondom! Azok után, ami nem is olyan régen köztünk történt, Adam előtt tekeregtél a színpadon, mint egy ribanc, majd szájon csókoltad őt! De én nem az a fajta vagyok, akivel ezt lehet játszani!- üvöltöttem rá indulatosan. Dominic ijedtnek látszott, csak nézett engem nagyokat pislogva, kicsit tátva maradt szájjal. Nem volt már mit mondanom neki, így ott hagytam és beviharzottam a szobába. Teljesen kimelegedtem és még mindig nagy idegesség munkált bennem, összeszorítva belülről. Megálltam az ablak előtt és rá akartam gyújtani egy cigire, mikor Dominic bejött utánam és odasétált mellém.
- Takarodj!- szóltam rá támadóan.
- Ne haragudj, kicsit belefeledkeztem az eseményekbe, de csak a show része, nem tudtam, hogy ezzel megbántalak!- kérte alig hallhatóan.
Bűnbánat jelent meg az arcán, és zavar, a szokásos enyhe sápadtságon túl. De még így is szép volt nekem.
- Sosem gondoltam volna, hogy tudsz így is viselkedni. Elég hányingerkeltő volt. - sóhajtottam, de ez nem volt teljesen igaz, mert ha egy szóval jellemezhettem volna azt, amit Dominic a koncertjén művelt, azt mondtam volna hogy, vonzó, vagy még inkább vadító, de kiábrándító is, mert nem velem és nekem csinálta.
- Undorítónak tartasz? - kérdezte Dominic.
- Ezt azért nem állítanám! És nehezen, de elfogadom, ha csak a koncert hevében csináltad, de ha mégsem ez a helyzet és hülyítesz, közben meg másokkal szórakozol, akkor fogom magam és eltűnök, nincs szükségem ilyesmikre!- fenyegetőztem és reméltem, hogy érthetően fogalmaztam. Igaz, a dühöm kicsit enyhült, ahogy láttam Dominic törékenységét és az igaz szomorúságát, de nehéz volt lenyugodnom.
- Esküszöm, hogy nekem csak te vagy, Colson! - bizonygatta Dominic, de nem volt könnyű hinnem neki.
- Jegyezd meg, ha velem vagy, az enyém vagy! És csak az enyém! - vontam oda ekkor teljesen magamhoz a ruhájánál fogva. Meglepődött volt. a haja cigarettafüstillatú, forró lehelete a nyakamat simogatta, a mellkasa hozzám szorult, annyira, hogy éreztem szapora szívverését, feszült légzését és testén átfutó rezzenéseket.
- A tiéd vagyok! - ismételte utánam eltökélten. Azt láttam rajta, hogy komolyan is gondolja. És úgy szerettem volna az ajkát a sajátomon érezni.
- Te vagy az egyetlen ember a világon, aki két végletet jellemez számomra. - dünnyögtem bele pirosas hajtincseibe.
- Két végletet?-kérdezett vissza Dominic.

- Egyszer szeretnélek ellökni magamtól és vissza sem nézve itt hagyni téged örökre, máskor pedig megcsókolnálak mindenhol, durván a hajadba markolnék és harapásokkal díszíteném a bőrödet...

Dominic halkan felsóhajtott, én pedig a nyakához hajoltam, hogy a kijelentésemet tettekbe öntsem és minél több sötét foltot hagyjak rajta, hirdetve, hogy hozzám tartozik. Ujjaimat végighúztam piros öltönyének, majd fehér ingének anyagán, aztán a nadrágján is.
Éreztem, hogy gyorsan átjárja az izgalom, kósza érintéseim útján pillanatok alatt kemény lett a férfiassága, csípője a kezem irányába mozdult. Én is kezdtem a gerjedelem hatása alá kerülni, a fantáziák az agyamban egymásra tolódtak.
- Bárcsak egy éles pengével a bőrödbe véshetném, hogy te az én tulajdonom vagy, senki másé! Aztán lenyalnám a vércseppjeidet egytől, egyig...
Már láttam is magam előtt Dominic fehér bőrén a penge általi vágásokat, a vörös vért, de valóság ekkor felrázott és észbe kapva, aggódva elhajoltam tőle. Nem tükröződött rajta megvetés, a szemeit izgalom tette tompán ragyogóvá, remegve fújta ki a levegőt.
- Akármit megtehetsz velem. Sebesíts meg, vedd a vérem, pusztíts el, ha erre vágysz...
- Igen, erre...- helyeseltem lelkesen.
Dominic ziháló, suttogva kimondott szavai, a ujjaim alatt lévő letagadhatatlan izgalma, a lázhoz hasonlító melegsége, rám is hatással voltak. Önelégülten elmosolyodtam, ahogy végül megcsókoltam, mert éreztem, hogy ő is ezt akarja.
Pár nappal később szeszesitalokkal felszerelkezve a klub egyik asztalánál ültem és a neonfények leple alatt szenvtelennek tűnve figyeltem a színpadon Dominic előadását. Most is azt éreztem, mint legutóbb, mert nem volt változás, ugyanazok a merész mozdulatok Adam felé, ugyanaz a pimasz kétértelműség, túl jól érezte magát és ettől a vérem felháborodva száguldott bennem, kellett az önuralom, hogy ne pattanjak fel az asztaltól, hogy aztán a színpadra ugorva verjek be egyet Adam-nek és esetlegesen Dominic-nak is. Sértve és megalázva éreztem magam, a féltékenység kínzott, holott Dominic próbált foglalkozni velem még így is, sokat nézett rám, egyenesen a szemembe, a mikrofon mellől, sőt egyszer még mosolyogva kacsintott is egyet. Senki sem látta csak én, ezt a tizedmásodpercnyi megmozdulást, de tudtam hogy nekem szólt. Nem viszonoztam, sőt csak bámultam elutasítóan, miközben a gyomrom összeugrott és a szívem vad dübörgésbe kezdett, igyekeztem alkohollal enyhíteni, mialatt már azt terveztem, hogyan bontom ki a ruháját, ha végre magunk maradunk majd.
I don't understand. How I can respect you when you're such a twat: Éjjelenként, ha nem tudtam aludni, volt időm gondolkodni. Rápillantottam a mellettem alvó Dominicra és feltettem magamnak a kérdést, ami sokat foglakoztatott. Ez most egy viszony? Vagy egy kapcsolat?

Harrison, meg én akkor most együtt vagyunk? Kilelt a hideg, elöntött a szégyenérzet, ha úgy gondoltam rá, mint partnerre, de hát amiket csináltunk, azok egyértelműen erre engedtek következtetni. Azt mondta, hogy csak az enyém, mert én követeltem meg tőle, hogy így legyen, ezzel azt sugallva, hogy tényleg fontos a számomra. És nem hibáztathatom érte, én kezdtem bele az egészbe, azon az esős, részeg éjszakán. Bár visszatekerhettem volna az időt, hogy ez meg se történjen! Mert azóta más időszámítás szerint működtek a dolgok és én is. Hiába léptem le kis időre, amint visszaérkeztem a városba, csak ott ragadtam Dominic lakásában. Ennek számos kényelmi oka volt, még mindig ízlettek az ételek, amiket főzött, és még mindig tetszett, hogy szó nélkül pakolt utánam és kimosta a ruháimat. Már nem zavart annyira az állandó fáradhatatlan nyüzsgése, sem a hajnali zenélgetései az előszobában. Esténként, ha mindketten otthon voltunk jó volt valakivel pár sört meginni, beszélgetni, írni a közös dalunkat, vagy csak hallgatni a csendet, a tv-re tapadt szemekkel. De persze a testi kötelék volt az a mágnes, ami legerősebben ott tartott. Dominic-ban az volt a jó, hogy nem játszotta meg magát. Minden tette a szívéből jött. Figyelt engem és rám hangolódott, olvasott a tekintetemből és kitalálta, ha olyan dolog forgott a fejemben. Nem kellett neki felesleges célzásokat tennem, máris letérdelt nekem. Rettenetesen önzetlen volt, bármikor csinálta, ha úgy szerettem volna. Többször mint akárki, akivel valaha is együtt voltam. Szerintem szívesen tette ezt és egyre ügyesebb is volt. Párszor én is viszonoztam és az sem volt rossz, azért mert őszintén kimutatta, hogy ha jó volt neki, hogy én is jól csinálom és ez egyfajta büszkeséggel töltött el. És persze szexeltünk rendesen is, már ha eljutottunk odáig, mert előfordult, hogy túl szenvedélyessé vált minden, hamar átléptük a határt és az egész idő előtt véget ért. De ha mégsem, akkor nem voltak kérdések, Dominic mindig megadta azt, amit akartam. Tudtam, hogy durva vagyok, hogy foltokat hagyok rajta mindenütt és kíméletlenül fogom marokra a haját, vagy köhögésig szorítom a torkát, a mozdulataim hevessége is sokszor fájt neki, bár sohasem említette, és ez az elején annyira nem is zavart, már a legelső alkalom előtt mondtam neki, hogy mire számíthat. De minél többször tettük meg, annál inkább törekedni kezdtem arra, hogy a hangjait az élvezet tegye hangossá és ne a szenvedés, rájöttem, hogy nem sok erőfeszítésembe kerül, hogy neki is kellemes legyen, elég ha közben megérintem és megsimogatom. Vágyott is erre, segített benne és gyorsan megtapasztaltam mit, hogyan tegyek. Így előfordult, hogy egyszerre jutottunk el a legvégsőkig, mint a csöpögős romantikus filmekben. És tetszett az egész, minden kicsi részlete. Dominic színpadi megjelenésével és viselkedésével élesen szemben álló, valós énje, ahogy szelíden rám bízta magát és gyakorlatilag bármit megengedett, eltűrt nekem. Az éhes csókjai, a túlfűtött sóhajtásai, a vad mozdulatai a karjaim között, a hangos nyögései, ahogy lecsukott szemmel feküdt és összpontosítva ráncolta a homlokát, az ajkait pedig kicsit kinyitotta és mindig dícsért, az egekig repítve az egómat, aztán ahogy sodródott az élvezetekbe egyre többször kimondva a nevemet, egészen a végéig. Utána pedig, mikor izzadtan és reszketve hevertünk egymást mellett az összegyűrt párna és takaró között, úgy nézett engem, mintha a világon én lennék az egyetlen ember, vagy ilyesmi. Én is el tudtam veszni a szemeiben, és én is úgy mondtam volna valami kedveset, de soha nem jutott eszembe semmi. Dominic megfogalmazhatatlanul szép volt, nem klasszikus értelemben, valahogy másképp, de folyton rajta felejtettem a szemeimet a kócos, izzadtan nyirkos haján, az arcán, a teste lágy ívein, amit jó volt megérinteni. Ezek az érdekes, kaotikusan bensőséges pillanatok beleégtek a lelkembe és ha éppen rossz napom volt, mindig az vígasztalt, hogy majd Dominic kárpótol minden baromságért, ami megesett velem, azzal, hogy valóra váltja az aznapi perverz álmomat.
Egy reggel mikor egyedül ébredtem a lakásban, átjárt a hideg, Dominic hiánya és a felismerés húsba maró ténye. Hogy csapdába estem. Odáig jutottam, hogy az is elég, ha megcsókol, megölel, rám mosolyog, vagy csak hogy ott van mellettem. Égetően szükségem volt már a puszta jelenlétére is. Elvesztettem a kontrollt, ez már nem csak a szexualitásról szólt, egyre mélyebbé vált, napról-napra nagyobb lett, akárcsak a kétségbeesésem, hogy nem vagyok ura a saját érzéseimnek. Rájöttem, hogy tennem kell valamit, mert ez nem mehet így tovább.
And just take my heart out. That'd make it better: Még egy pillantást vetettem az összecsomagolt ruháimra, aztán a kezemben füstölgő cigarettával a fürdőszobába mentem. Belenéztem a tükörbe, magamra vettem a legközönyösebb arckifejezésemet, majd nagy levegőt vége belekezdtem a fejemben összeállított rövid, bántó és korántsem helytálló magyarázatba.
- Figyelj, Dominic, nem akarom tovább húzni, hogy aztán többet képzelj mögé, mint ami a valóság, szóval be kell ezt fejeznünk. Talán rosszul fog esni, amit hallasz most tőlem, de egyáltalán nincsenek érzéseim feléd. Egyszerűen csak használtalak. Kíváncsi voltam milyen egy férfival. És hogy milyen pont veled. De már megtudtam és ha volt is benne, valami érdekes, már elmúlt. Szeretnék továbblépni. Úgyhogy elköltözöm innen és talán az lenne a legokosabb, ha egy ideig nem is találkoznánk...
A tükörképem ostoba arcot vágva szemezett velem a cigim füstjével körbevéve. Sejtettem, hogy Dominic ennél tízszer értetlenebb és sokkosabb lesz. De bíztam benne, hogy felfogja és elfogadja az álláspontomat. Nem volt kedvem a drámázáshoz, csak tudatni akartam vele, aztán elmenni, végleg a hátam mögött hagyva ezeket a megmagyarázhatatlan, valószínűtlen, hektikus és szavakba nehezen foglalható napokat.
Az idő elég lassan haladt, unalmamban a telefonomat nyomkodtam és egy csomó cigit elszívtam, vagy csak lézengtem a konyha és a szoba között, mert nem találtam a helyemet. Késő délután volt és csaknem elaludtam a tv előtt, mikor hallottam, hogy végre nyílt a bejárati ajtó. Rögtön belémhasított a szorongás és kicsit leizzadtam. Felpattantam az ágyról és magamban átismételve mindent, vártam, hogy Dominic bejöjjön a szobába, de valamiért a konyháig jutott csak és ott sem történt semmi, nem hallottam a szekrények ajtajának csapódását, vagy más egyéb zajt. Nem volt más választásom, elindultam a konyha irányába. A szívem mind nyugtalanabbul kalapált és az eddigi önuralmam is kezdett cserben hagyni. Elhatároztam, hogy még csak rá sem nézek, elhadarom a mondanivalómat és ennyi.
- Szia, beszélni szeretnék veled! - léptem be a konyhába tettetett magabiztossággal, de aztán elhalkultam és csak lecövekeltem az asztalnál, ami előtt Dominic ült.
- Szia, kérhetek egy szál cigarettát?- érdeklődött Dominic és teljesen rekedt volt a hangja.

folyt. köv.

Délibábok

Helyzetjelentés: este 9, pasim a haverokkal meccset néz, én meg frissen színezett hajjal (red wine), meg az arcomon nyugtató pakolassal iszogatom a rozé fröccsömet. 

A hét elejére elkészült a laptopom! Lett rátelepítve gyorsabb Windows és egy külső merevlemezre ki volt mentve az összes dokumentumom! Pedig ebben csak reménykedni tudtam. Annyira megörültem, hogy a héten sokat írtam a sztorimat, szóval a következő bejegyzés már az új rész lesz.

Viszont a hely bezár. Ez már szinte biztos. A kérdés csak az, nyáron, vagy ősszel jön el ez a pillanat. Már kicsit ki is ment a fejemből ez a dolog, de most hogy újra napirenden van, szorongok is eleget. Az ősök azt mondták, ne parázzak, annyi boltban, meg kocsmában keresnek munkaerőt, hogy tuti akad valami számomra is. A baj csak az, hogy én egyáltalán nem akarok vendeglátásban, vagy kereskedelemben dolgozni. Anno a gyakorlati helyen töltött keserű és megalázó hónapok, amiket az undok főnökeimnek és a buzgó, seggnyaló Andrelllya munkatarsnőmnek köszönhettem, egy életre kiirtották belőlem az ilyen irányú munkavégzés szeretetét. Nem beszélve, hogy kb. reggeltől estig ott kell lenni és annyira jól meg se fizetik. Na, mindegy, az egyik kisfőnök mondta, hogy egy hely-hez hasonló bagázs, hirdet felvételt, több embert felvesznek, már páran voltak is ott szétnézni és esetleg tegyek egy próbát. És mivel vesztenivalóm tényleg nincs, csütörtökön, a reggeli dilidokis vizitem után arra fordultam. Csupán néhány utcányira van a hely-től, a kívülről bugyirózsaszínre mázolt kétszínű épület. A karbantartó engedett be, mert a kapu zárva volt. A portás meg hepciáskodott, hogy nincs nálam maszk, de végülis beengedett. Elég nyomasztónak találtam a feherre festett falakat és sok végtelen hosszú folyosót, amik mind egyformák voltak. Az egyik főnökkel beszéltem, szigorú és komoly volt, a helyettese közvetlenebbnek tűnt. Túl sok infót nem is árultak el, lesz majd felvételi beszélgetés, ha érdekel, jöjjek el. Pár perc múlva már kifelé bandukoltam az irodából, de sajnos eltévedtem, valahogy kijutottam egy belső udvarra, ahol egy csaj cigizett és tőle érdeklődtem, merre van a kijárat. Rendes volt, mert felajánlotta, hogy megmutatja. Elhaladtunk két pasi, meg egy nőci előtt, akik az ajtó előtt dekkoltak és furán végigmértek, majd egyik pasi kretén hangon vihogni kezdett. Ez szar volt, mint egy béna középsuliban, ahol persze én vagyok a lúzer. Oké, akkor már az utcán voltam és hát nem is tudom, képes lennék e én itt melózni. Nagyon más, mint ahol most vagyok, sokkal nagyobb és sokkal lehangolóbb. 

A csütörtököm itt még nem ért véget, délután nődokihoz mentem. Voltak várakozók, de akkora tömeg nem volt szerencsére. Összespanoltam egy csajjal, jól eldumaltunk, igy gyorsabban telt a várakozás. Mellettem meg az a csövesbánat nő leledzett, akiről már írtam szerintem, hogy pasim egyik haverjaval jár, imád vedelni, meg kocsmázni és néha pasimmal is lóg. Nem ismert meg hálaégnek, mondjuk maszk volt mindenkin, meg én amúgy sosem beszéltem vele egy szót sem. Megszakításra érkezett a drága. No komment. 

Mindig mondom, rohadtul kicsi ez a város.

A vizsgálatom megvolt, most már csak várni kell az eredményre, úgy két-három hetet. 

Ja, R. egyik éjszaka messengeren megcsörgetett, de biztos csak véletlenül, mert hónapok óta nem írtunk, vagy beszéltünk egymással. 

H.-val.viszont múltkor egy órát csevegtünk és tök jó volt.

Az idei első (és remélem utolsó) darázs sztorim már kevésbé. Beszállt a rohadék az erkély ajtó két szárnya közé, frászt kaptam, mikor megláttam és riasztottam is pasimat, hogy tegyen valamit. Nem vette túl komolyan, ő állítólag nem fél semmitől,de megoldotta a helyzetet. Igen...itt a tavasz...kezdődik a rettegés.

És a főzős honlapon az első szembejövő recept a darázsfészek...oh noooo....

A gyk-s történet küldő csávó, most tőlem akar írást olvasni, mert megemlitettem neki, hogy én is írogatok. Mondta, hogy küldhetek +18 irományt is. Biztos valami pornográfra vágyik, amit tőlem nem fog kapni, de majd előkaparok neki valamit. 

Nassolás, filmek és egy vasárnap extrák nélkül

Remélem, a következő bejegyzés már a laptopon fog íródni, mert a nem létező tököm kivan az érintőképernyővel. És nem vagyok diszlexiás,csak a hülye automata javítás cseszekedik velem.

A héten egyik délután elkísértem anyámat gyógyszert íratni, csak mert jobb dolgom nem volt. Nem voltak sokan, de az a kevés ember is egy csomó időt töltött bent. Végre anyám is bejutott és amíg rá vártam, feltűnt egy régi ismerős, mégpedig a zakkant srác! OMG, majd lestem a székről! Ezer éve nem láttam és nem is írtam róla jó régen, mert hála az égnek, felhagyott a nekem való írkálással, sőt a facebookon is kámforrá vált. Fogyott vagy 20 kilót, de a szociopata fejszerkezet megmaradt. Ráköszöntem, visszaköszönt, de szerintem csórinak tippje se volt, ki lehetek, mert ugye maszk még kötelező az orvosnál.

Elővettem a sportcipőmet is, ne járjak már tavasszal is bakancsban, na, fel is törte a lábamat :/ 

Amúgy sok újdonság nem történik, itt a tavasz, gyönyörűek a cseresznyefák és megint vasárnap van, gyorsan elszáguldott a hétvége sajnos. Úgy volt, hogy anyák napjára leugrok az ősökhöz, de mindketten lebetegedtek sajnos. A pihenő napjaimat főzéssel és evéssel töltöttem. Meg filmezéssel. Tegnap a magyar film napja volt, adták a Pál utcai fiúk és a Kőszívű ember fiai c. filmeket. Most, hogy már nem kötelező olvasmány, szívesen is nézem. 

Meg találtam egy érdekeset is. Nekem legalábbis bejött. Nem is értem, eddig hogy nem hallottam erről az alkotásról, pedig vagy 3-4 éves kb.

A cime: Remélem legközelebb sikerül meghalnod és a mai generációról, sulis zaklatásról, szerelemről, hiábavaló vágyakozasról szól. Youtube-n fent van végig, nyomasztó, ugyanakkor elgondolkodtató film.

Jövőhéten csütörtökre kaptam időpontot a nőgyógyászatra és mivel aznap a dilidokimnál is jelenésem van, nem is megyek a hely-re, majd csak pénteken.