Miért van az, hogy az unalmas nyarat is elsiratom?

Van annál lelombozóbb, mint amikor vasárnap hajnali ötkor felkelsz és azt hiszed hétfő van és elkezdesz készülődni? Igen, határozottan állítom, hogy van, mikor azt látod, hogy egy százlábú mászik ki a fehérneműs fiókodból!

Bocs, de szomorú vagyok és maga alá gyűrt ez a depressziós nyár vége feeling. Az idő is rossz lett, este vihar volt. Meg olyan borús és lehangoló most már minden. 

Lassan kijelenthetjük, végérvényesen ennyi volt az idei nyár. 

És hiába volt számomra full egyhangú és pénztelen, valahogy mégis hiányozni fog. 

Pedig hát igazán nem csináltam kb. semmit, amihez kedvem és tervem lett volna. Úgy vágytam egy kis Tisza parton való lógásra, utazásokra, esetleg szabadstrandra, de egyik sem jött be és ennek az oka a pénzügyileg igencsak fos, csődközeli állapotunk. 

Meg azért pasim is kényelmes és neki édes mindegy, hol van, foci legyen és haverok aszt csá :/ szóval hiába mondtam, nem akart utazni mondván, hogy neki annyira tré volt az uccsó közös utunk, hogy köszi de nem. 

Hát így jártam. Most jön a bitang hosszú, kietlen tél az ürgelyuk deprimáló közegében, csak a fagyoskodás lesz és semmi sem fog történni, csak napról-napra megyünk majd és jön a hideg és eső és kedvtelenség. Hurrá.

Azért akármilyen volt is a nyár, csak van egy hangulata és vannak dolgok, amiket hiányolni fogok. Pl. Balaton szelet, gyümölcsös sör, bokazokni, kőfestés (yey erről nem is írtam amúgy, pedig akartam, semmi extra, csak utcai kavicsokat gyűjtöttem és ezeket vízfestékkel tettem színesre, már van egy csomó), anyámék macskája, nyári napfelkeltében buszozás, jégkrémezés, a hipermarket parkolóban kávézás pasimmal a betonon ülve, a nyári tv műsorok...egy szóval a szabadság. Pedig nem is vagyok szabad teljesen, mert leláncol a hitel és korlátok között vagyok, nagyjából semmit se vehetek meg, amire vágyom (mondjuk, most elhatároztam, hogy új tetkóm lesz és kész, gyűjteni fogok, ha a pasim rendszeresen eljut a foci meccsekre a fővárosba, nekem is jár valami, amitől jobban érzem magam). De akkor is, ez valami íratlan szabály, a nyár a szabadsággal egyenlő. De lehet, csak én érzek így...

Hétvégén láttam a Ház szelleme c. filmet, egynek elment, vasárnap meg felugrottam a szülőkhöz,  vittem egy üveg rosé-t nekik, a házassági évfordulójuk alkalmából és csokit, mert apám szülinapja is a napokban volt. Nem tengett túl az ünnepi hangulat, meg a Tinigyökér is ott volt persze, így rövidre fogtam a látogatást, meg amúgy itthon főzni is kellett, ami külön élmény volt a tízezer fokban. 

Majd jön anyám születésnapja, de nem tudom, akkor lesz e valami összejövetel. Általában szokott lenni mindenkinek b.day parti, de most apám sincs túl felhőtlen viszonyban a húgommal és anyám se. Sőt tesóm azt mondta, idén a családi karácsonyt is ezer százalék hogy kihagyja. Úristen, tényleg a karácsonyról írok augusztus végén??? LOL.

Kellemes, zökkenőmentes őszkezdést mindenkinek. Csóri sulisoknak is, ha már becseszték nekik péntekre az évnyitót:S

Harry Potter-kimaradt jelenet (meg 1-2 történés)

Sosem olvastam egy Harry Potter könyvet sem és a filmeket se láttam, de ez jó XD

A hét megint dögmelegben telt és egyhangú is volt. Elszomorit, hogy itt a nyár vége. Kész, ennyi volt, élmény 0, ezzel kell tovább vonulni és várni az újabb nyarat. Az ember amúgy is mindig vár valamire, de közben elég nehéz, hogy csak álmodozik a nagy semmi közepén. 

Olyan jó lenne amúgy olyan munka, amiben megtalalhatjuk amit szeretünk. Irigylem azokat, akik a munkájukban ráleltek magukra és úgy szeretik mint egy kedves hobbit. Én is tök szívesen csinálnék valamit, ami merőben más, mint ami most van. Szoktam nézni a Hogyan készül? sorozatot és menő lehet mondjuk egy baba gyár, vagy ilyesmi. Gondolkodtam a hasznos munkákon is, pl. kórházi önkéntességen, de attól tartok a lelkem nem bírná el a veszteségeket (pont ahogy a D. Loversben Frank), hogy fájna ha egy ott lévő embert napi szinten látok, beszélgetek vele, megkedvelem és váratlanul meghal.

Az írást meg nem is említem, mert az abszolút elérhetetlen álom kategória. 

Összefoglalva, túl sok mindenben nem vagyok jó és kevés dolog hoz lázba, ami igen, amit teljes szívvel csinálnék meg lehetetlen.

Az ősöknek a héten volt a 34.-ik házassági évfordulójuk. Ez alkalomból a szemtelen Tini mamcit már tegnap este oda ette a fene. Talán magát gondolta ajándéknak,  vagy mit tudom én. De mi a franc köze van anyám és apám évfordulójához? Én kihajitottam volna, de az én vagyok. A szüleim tovább ajnározzák ahogy meg van írva, pfffff....

Csütörtökön meg rám írt egy gyerekkori barátom, aki egyben névrokonom és egy utcában laktunk anno és sokat átjártunk egymáshoz. Meglepődtem, mert a szüli és névnapi köszöntésen kívül jó ideje nem beszéltünk és kb. 5-6 éve láttam utoljára a buszról. Nosztalgiaztunk egy sort a gyerekkorunk gondtalan éveiről, vele sem volt kegyes az élet, kétszer volt már férjnél, az első pasi erőszakosan bánt vele ezért elvált tőle, a másik pasival jól megvoltak, csak közben kiderült, a csajnak nem lehet gyereke, aztán a férje betegedett meg és fiatalon el is hunyt. Most a nagyijanal lakik (innen úgy 2 buszmegre), akit folyamatosan ápolni kell, így jelenleg nem dolgozik és azt írta, elég magányos és ugye lakáshoz kötött. Írtam neki, hogy bármikor, ha van kedve beszélgetni szóljon. Nem nagy segítség, de talán jól jön néha. Biztos nekem is jól jönne hasonló helyzetben.

Azt is mondta hogy én még a húgom fontos részei vagyunk a múltjának. Én is bírtam őt amúgy, tényleg nagyon sokat voltunk együtt négyesben (ő, a húga, az én húgom és én). 

És ez egy tök szomorkás hangulatú bejegyzés lett szerintem. Nem igy akartam, de elég punnyadt vagyok. Meg ebédre hurkát kell sütni, csak előbb felszámolom a konyhai rumlit.

Na induljunk meg.

Szép hétvégét mindenkinek :*

Pasim reggel puszival ébresztett!

Mi a fene folyik itt? Azért örültem persze *-* 

A pénteki találkozó meglepően jó volt, ahhoz képest hogy egész héten azon törtem a fejem, hogyan kellene lemondani. De nem volt pofám ekkora gyopárnak lenni, így a megadott helyen és időben ott dekkoltam. Kicsit tanácstalan voltam, mert ugye sosem találkoztam ezzel a nővel eddig, sőt a nevét sem tudtam. És ebben a kávézóban sem jártam még előtte. De végül némi béna álldogálás után megtaláltam és leültünk beszélni. Hamar az értésére adtam, hogy nem tudok semmilyen biztositast kötni a pocsék anyagi helyzetem miatt. Megértette és nem akart erőszakosan rávenni hogy de, akkor is kössünk. Elregélte azért ami miatt jött és meghallgattam. Közben meg akartam hívni egy kávéra vagy üdítőre, de nem fogadta el, ahhoz viszont ragaszkodott, hogy ő meghivjon valamire, így egy mentes vizet elfogadtam, bár ő kapacitált a (marha drága) kávéspecialitásokra, de kihagytam. Abban egyeztünk meg, hogy ha a jövőben esetleg úgy alakul a dolog keresni fogom és újra össze futunk. Rendes nő volt amúgy, szóval ha lenne zsém biztosítást kötni, hozzá fordulnék. 

A pasim tegnap dolgozott, én meg pörköltet készítettem, közben hugi is hívott és egy órát beszéltünk, mert az ő pasija is munkában volt. Nosztalgiáztunk és valahogy szóba kerültek a grunge zenék, majd a sulis lövöldözések és a Pearl jam Jeremy klipje és mondtam hugomnak, hogy Jeremy nem az osztálytársait ölte meg a klipben, hanem magát. Ezen tesóm kiakadt, pedig tuti hogy anno mikor én is láttam az eredeti klipet neki is átküldtem, de ő nem emlékezett rá. Így elküldtem neki megint és dobott is egy hátast, hogy úristen de durva...hm, igen az, főleg azért mert igaz történeten alapul (R.I.P. Jeremy).

Este meg az István a király eredeti 1983-as változatát néztük pasimmal. Zseniális és felülmúlhatatlan alkotás. Azok a zenék, a szereplők, a feeling. Imádom.

Ja, azt nem is írtam hogy két napig valami buli volt itt mert egyik nap hajnali 3-ig, tegnap meg hajnali 1-ig ment az idegesítő discozene csutka hangerővel. Pasim az első nap nem is sokat aludt emiatt, mert nyitott ablaknál kb. mindent totálisan lehetett hallani. Homokba rajzooolt szerelem szerelem wáh... 

Ma meg augusztus 20.-i programok vannak lesznek, plusz tűzijáték, de nem hiszem, hogy elmegyünk a városközpontba megnézni, mondjuk ha még szombat lenne...

A mufurc arcú nő meg jövő héten lesz utoljára! Tart is valami búcsúpartit tortával, hidegtállal a hozzá közelebb állóknak (Lédi Lavór, Nagymama, Csőrike stb.). Hoztak egy nagy döntést, eladták a vidéki házukat és mindent hátrahagyva az innen 2-3 órára lévő Debrecenbe költöznek. Állítólag már van albérlet is és a pasija már munkát is talált. Nem volt a kedvencem a mufurc arcú nő és én se neki, (soha nem is társalogtunk, csak akkor köszöntünk egymásnak néha mikor ugye itt laktak a telepen), de azért bátor dolog tőlük, hogy így lelépnek innen messze az ismeretlenbe. Mondjuk valami azt súgja, ők teszik helyesen.

Faszerdő, koboldnő, meg rosszkedv

Ahogy telnek a nyár utolsó hetei, úgy terít be engem is a rossz hangulat. Alapállapotban működöm, csak a legszüksegesebb dolgokra fókuszálva.

A csóróságunk ismét ijesztő mértéket öltött, a bankos nő hívogat a kb. másfél havi hitel elmaradás miatt, meg ott van a szintén jelentős közös költség tartozás is. És akkor a csekkekből képződött halomról itt a szekrényen ne is beszéljünk. 

És ezen nem sokat segít, hogy anyám napi 3x felhiv és sopánkodik, hogy jaj mi lesz velünk, el vagyunk adósodva stb. Ezt elmondja újra, meg újra, meg újra, mintha én hülye lennék és nem tudnám, érezném ennek a súlyát. Tegnap már összevesztem vele, mert attól, hogy feszt ezt fújja semmi sem fog megoldódni. 

Ebből jelenleg nincs kiút, tömködni kell a lyukakat, ahogy lehet és közben csak nézni, ahogy mások élnek, programokat csinálnak, utaznak (H.-ék mától 20.-ig Hévízen vannak, aztán 28.-tól egy hét Horvátország), míg mi itt ragadtunk és pancsikolunk ebbe a foshalomban. 

Még évek, mire kipörög a hitel, amit mivel mi lakunk itt, helyesebben szenvedünk, nekünk kellene fizetni. Egyetlen esély az lenne, ha elhúznánk innen, de a városban lévő száz pluszos albik meg 2 havi kauciok mellett ez abszolút esélytelen. Nincs is egy ft megtakarítasunk sem. Miből költöznénk akkor?

Csak így ez tényleg egy örökös lemondás és csöveskedés egy olyan lakásért, ahol utálok amúgy lakni.

Egyik okos szerint Pestre kéne mennünk lakni, ott biztos jobb lenne a több lehetőség miatt, de ha itt nincs pénzünk, ott főleg nem lenne, mert az ottani albérletárak finoman szólva is brutálisak. Mi a garancia, hogy találunk ott jó állást? Ez abszolút lutri.

Meg persze pasim se menne innen sehova. Jó, annyira én sem, vagyis innen elköltöznék, de Pest nem úticél. 

Szóval maradunk és folytatjuk. Mi mást tehetünk.

A szomszédot tegnap elvitte megint a mentő. Vagyis a saját lábán szállt be a kocsiba. Remélem semmi komoly. 

Apám meg tegnap délután hívott, hogy itt áll a kocsijával a ház előtt hozott pogácsát, ugorjak már ki. Kimentem és legnagyobb döbbenetemre az a csótány arcú, koboldfejű nő ült mellette, aki évek óta zaklatja a beteges "szerelmével", de apám lepattintotta, ezért kiírta minden lehetséges fórumra a kitalált történetet, hogy apám elrontotta a házánál a munkálatokat és beázott a kecója és senki se dolgoztasson vele stb, apám ezek után már tiltotta fészről, de akkor még anyámat kezdte basztatni konkrétan pl. azt írta, hogy elszedi tőle apámat és egy halom trágárságot is, így anyám is tiltotta. Aztán jöttem én...mert én is kaptam a faszságaiból, tehát én is tiltottam.

És ő volt az is, aki tavaly ide jött és cirkuszolt a lépcsőházban, hogy mi nem fizettük ki a könyvelői szolgáltatásait, holott előtte azt mondta apámnak és pasimnak is, hogy 5 perc melóért nem kér pénzt. Aztán idejött és nekem ugatott alpári stílusban üvöltve és követelte a pénzét. 

Tré volt újra látni, mondjuk legalabb jó szarul nézett ki, tavaly óta vagy 10 évet öregedett (igen, a pia mert vedel rendesen) és most egy lila-piros selyembluzban zabált egy doboz lecsót olyan undoritóan, hogy ha szerettem volna is a lecsót, egy életre elmegy tőle a kedvem. Persze nem köszöntem és ő se nekem, én már ezt a nőt levegőnek nézem és jó lenne, ha apám se adna alá a lovat, mert pszichiátriai eset és bajt hozhat rá. Nem tudom miért jó neki, ha ezt a nőt is magára szabadítja megint, örülne hogy anno lekopott. 

Nem elég a hiéna? Apámnak hárem kell?

Tegnap még az is volt, hogy hívott egy nőci valami biztosítás miatt és mindenképp ide akart jönni dumálgatni a pénzügyi dolgokról. Azt mondta, egy volt kolléganőm ajánlott neki engem. Megkérdeztem konkrétan kicsoda és egy réges-régi, rövid ideig tartó melòhelyről egy nő, aki helyett túlóráztam sokat, mert folyton elhúzott hamarabb, mert rosszul érezte magát, vagy a fickójával dramazott stb. 

Fasza, hogy azóta nem beszéltünk, de azért ilyesmire beajánl, thx.

Mondtam a nőnek, hogy a lakáson való találkozás egész biztos nem lehetséges, de ez nem tántoritotta el, mert kérte hogy szánjak rá egy órát és fussunk össze egy kávézóban péntek délután. Tök kedves volt és szépen kért, hogy csak hallgassam végig kötelezettség nélkül, én hülye, meg belementem, holott nem érdekel a biztosítási cucca és pénzem sincs rá, de nem volt pofám seggfejnek lenni és elhajtani. Most persze magamat szivatom ezzel, mert pénteken azért lenne jobb dolgom is, ráadásul egy tök drága helyet talált. Pedig javasoltam a parkban való eszmecserét is, de végül csak maradt ez a kávézó elképzelés.

Hurrá...

Annyira béna vagyok ah...

Miért hullik a mosógépemről a festék?

Az élet nagy kérdései...

De tényleg miért? Brutálisan rozsdásodik és nagy darabokban esnek le róla a festékdarabok és nem csak alul, mindenhol. Pedig nem is régi a gép. A másik ezer éves volt, használtan vettem de még így is sokáig velünk volt és negyed ennyire nem volt rozsdás.

A hétvégén semmi érdekes nem történt. Pasim ma is dolgozik és tegnap is dolgozott, így egyedül voltam. Rendbe tettem a hűtőt és persze főztem. 

Délután, mivel semmi se volt a tv-ben, a videa-n megnéztem a Megan is missing című filmet, amit már regebben elkezdtem szerintem, de valamiért a negyedéig se jutottam. Most végignéztem és meg is terhelt rendesen. Nem horror, de az utolsó negyed óra az kegyetlen. Tényleg találhattam volna magamnak könnyedebb alkotást is, mert még mindig kicsit nyomott vagyok tőle. Ezt ellensúlyozandó, nassolok, chips, péksüti, felvágott, ebédre túrós tészta és szilvás gombóc yay. Ennek azért véget kellene vetni valahogy, meg mielőtt feljön jó pár kiló. Pasim így is mindig cinkel, hogy dagadt vagyok. 

Húgom is hívott és 50 percet beszéltünk, ami döbbenetes, mert van hogy hónapokig nem tarsalgunk egymással. Bár most jó a viszonyunk és ezen nem kívánok negatív irányba változtatni. Sokat röhögtünk és persze ekéztük a Tini mamit, mert hát na...meg is érdemli, tegnap is az ősöknel tanyázott. 

Ma reggel arra ébredtem, hogy H. írt sms-t, hogy nekik nincs netjük, mert tegnap elromlott és még nem jöttek ki hozzájuk szerelni és nézzek már meg valamit sürgősen. Megnéztem és vissza is írtam, de még most sem olvasta el, ezekszerint annyira csak nem sürgős :S

És basszus, augusztus közepe mindjárt...nagyon durva. Fénysebesen elrohant a nyár és persze nem történt semmi. Ja most épp sziget van, persze nem nekem, de azt olvastam, rohadt jó volt az Imagine dragons, de könyörgöm, 5000 ft egy burger, meg napi 40 K a beugró. Fájdalmas. 

Mint ahogy a ráébredés, hogy lassan újra eltűnik a nyár és jön a bazi hosszú,  hideg tél a lyuk deprimáló falai között. Amikor a nyári emlékek jól jönnének, de nekem idén se nagyon sikerült ilyesmit gyűjteni.

The weird time of life pt. 15.

Nyertem ötszáz forintot kaparós sorsjegyen!!! Ugyanaznap pasim talált egy pénztárcát 35 ezer forinttal és iratokkal, de persze visszajuttatta a tulajához, aki irtó hálás volt. Szóval kerülget minket a szerencse :D
És itt a YB/MGK uccsó része, amit a hely mentes időkben írtam, lehetett volna jobb is nyilván, de sok idő telt el a legutóbbi fejezet publikálása óta és meglehet, kicsit kiestem ebből a töriből, viszont már le akartam zárni, hogy más sztorikra is fókuszálhassak. Bár egyelőre semmi új ötletem nincs.

ch.fifteen.

I don't think they understand, I know that I'm goin' mad, everybody wishing I'd be something that I never have: Voltak napok, amikor csak egymásnak léteztünk amikor mindkettőnknek szabadnapja volt a munkahelyén és Dominic próbára sem ment. Olyankor nem néztük az idő múlását, nem foglalkoztatott minket, hogy nappal van, vagy éjszaka, csak ott voltunk egymás testébe és szívébe gabalyodva. Őrjítően szenvedélyes órák teltek el felettünk, amiket néha a hétköznapok egyszerű cselekedetei törtek meg. Néztük a tv-t, zenéltünk, az ágyban ettünk, beszélgettünk, nevettünk, vagy néha szomorkodtunk, ha olyan téma került terítékre, aztán együtt aludtunk el. Dominic szerelmes tekintetének lángjai szinte égettek és mindig nagyon közel húzódott hozzám. És én akkor nem toltam őt el magamtól, pedig kellett volna, de az agyam kikapcsolt és csak hagytam, hogy átfonjon a karjaival. Hát igen, ez az egész ettől volt szép. Átjárta Dominic ragaszkodása, amit én sokszor akaratomon kívül is viszonoztam valamilyen szinten.
Egyik este türelmetlen kopogás zaja törte meg az akkor már napok óta fennálló elszigeteltségünket.
- Ki lehet az?- sandítottam Dominic- ra kérdőn, aki meztelenül ült az ágyon, de ő is csak megrázta a fejét.
- Megnézzem, ki jött?- érdeklődött válasz helyett.
- Szerintem ne nyissuk ki. - vontam vállat.
Napok óta nem mentünk sehova és nem is vártunk senkit. És egészen más dolgok foglalkoztattak jelen pillanatban, a vágy újra életre kelt bennem, mert akkor jöttem a zuhany alól és Dominic ruhátlan, izgalmas látványa fogadott. Akart a franc most vendégeket látni.
De a kopogás megismétlődött. Ezúttal még hangosabban. Ingerültem megforgattam a szemem és a ruháim után nyúltam.
- Jó, akkor nyiss ajtót. - morogtam. Dominic bólintott és gyorsan felöltözve az ajtó irányába ment. A bejárati ajtó megnyikordult, suttogásnak ható rövid párbeszédet hallottam, aztán néhány másodperc múlva Dominic csodálkozó, fakó színezetű arccal tért vissza, nyomában Justinnal, az apjával.
A cigi megállt a kezemben, rá aztán végképp nem számítottam, de Dominic apja sem rám, mert érdekesen végigmért, mintha tudná mi történt fél órája, vagy nekem milyen gondolatok suhantak át az agyamon nem is olyan régen.
- Jó estét, csak egy percre jöttem, nem akarok zavarni. - kezdett bele.
- Jó estét, nem zavar, én amúgy is a konyhába indultam. - mentegetőztem és elsiettem mellettük.
- Ne, Colson maradj! - kapott utánam Dominic, de ott hagytam őt az apjával, pedig Dominic szánalmas arcot vágott, a szemeivel szinte könyörgött. Éreztem a feszültséget rajtuk és nem akartam egy családi botrányba csöppenni, nem volt ehhez közöm. A vékony falaknak köszönhetően persze hallottam mindent és ez haragot, fájdalmat ültetett el a szívembe.
Justin, alighogy kitettem a lábamat a szobából, rögtön felcsattant.
- Napok óta próbálunk elérni anyáddal, a munkahelyeden azt mondták szabadságon vagy. Sokszor hívtunk, de a számod ki van kapcsolva. Mi a fenét csinálsz?
- Semmit...- felelte Dominic csendesen.
- Mi lett a telefonoddal?- kérdezte a férfi számonkérően.
- Ellopták...- hangzott a halk válasz.
- Megint?!Ezt nem hiszem el! Idióta kölyök! És miért nem szóltál nekünk, hogy mi a helyzet?
- Sajnálom apa...- Dominic hangja csupa alázatos beletörődés volt.
Én kint a konyha asztal mellett szaporán szívtam a cigimet, hogy az idegességemet le tudjam gyűrni, felháborító volt a hangnem, amivel ez a férfi a gyerekét illette. A fiát, a vérét!
Dominic messze nem tökéletes, kell hozzá türelem, az tény. De hiába volt olyan, amilyen, akkor sem érdemelte meg ezt a hozzáállást az apjától.
- Anyád megint neki állt nyugtalankodni és váltig állította, hogy biztos valami történt veled, meg akart látogatni, de lebeszéltem róla és inkább én jöttem el. De látom, teljesen jól vagy és éled a kis zakkant világod a lakótársaddal...
Justin szavaiban megbújt a gyanú, mert úgy ejtette ki a lakótárs szót, hogy kezdtek komoly kétségeim lenni. A mellkasom környékére kellemetlen nyomás telepedett.
- Nem akartam megijeszteni anyát, velem minden rendben, jól vagyok...Hiszen tudjátok...- magyarázta Dominic és fura árnyalatú lett a hangja, le mertem volna fogadni, hogy sír és tehetetlen düh kerített hatalmába.
Justin újra kiabálni kezdett.
- Tudjuk...teszel arra, hogy tönkrevágod ezt a nyomorult családot! Rohadtul elegem van belőled Dominic! Unom, hogy folyton a baromságaid árnyékában élünk és este ide kell jönnöm ellenőrizni téged, mert fogod magad és megszűnsz létezni...
- Bár így lenne és megszűnnék...- szólalt meg Dominic.
- Persze, mert az a legegyszerűbb megoldás. Na jó, ebből elég, fejezd be ezt a hülyeséget, azt ajánlom, mielőbb szerezz be magadnak egy átkozott telefont! És szedd rendesen a rohadt gyógyszereidet!- Justin meg sem várva fia válaszát, felpaprikázva kiviharzott a lakásból. Ahogy Dominic becsukta utána az ajtót, láttam a könnyeket a szemében és megérintett a fájdalom, amiben ő fuldoklott akkor.
- Az apád rendesen megőrült...- állapítottam meg, ahogy visszasétáltam a szobába.
- Igaza van. Mostanában olyan gyönyörű volt minden, csak teltek a napok, te velem voltál, kiment a fejemből a telefon, egyszerűen nem hiányzott, nem gondoltam rá. - Dominic leült az ágy szélére, majd ölébe ejtett kezekkel tanácstalanul bámult a padlóra.
- Oké, hülye voltál, mert nem vettél másik mobilt és nem hívtad fel a szüleidet, de apádnak meg nem volt joga azt a sok mocskot hozzád vágni. Ha nem lenne az apád, már leállítottam volna. - morogtam és én is helyet foglaltam Dominic mellett, aki megsemmisülten pislogott rám.
- Tényleg ezt tennéd?- és halvány, hitetlen mosoly játszott az arcán.
- Igen. Ezt rossz volt hallgatni.
- Köszönöm. - suttogott Dominic hálásan.
- Apád valahogy sosem kedves veled és erőszakosan olyanná akar formálni, ami neki megfelelő, ami nem kényelmetlen, amire rá lehet rakni az átlagos jelzőt. - vágtam rá.
- Megértem őt, csak nem akar zűrt anya és a testvéreim miatt.- vette védelmébe az apját szomorkásan Dominic, de ezt nem nagyon tudtam megérteni.
Ahogy rápillantottam, eszembe jutott, hogy az imént megint szóba hozta az apjának az öngyilkossági gondolatait és ettől belém furakodott a kétely és a hűvös félelem.
- Ugye valóban szeded azokat a gyógyszereket?!
Láttam, hogy Dominic lefagyott, talán csalódott is lett, mert ezt kérdeztem, de végül válaszolt.
- Igen, szedem.
Biccentettem, ezzel rövidre zárva a témát.
-Helyes. És most mit csináljunk?
A fantáziámban ott motoszkált néhány vad ötlet, de akár beszélgethettünk vagy tévézhettünk is volna, viszont nagyon elromolhatott a hangulata, mert Dominic válasz helyett lefeküdt az ágyba és lecsukta a szemeit.
- Aludjunk. Késő este van már.
- Hát jó...- dünnyögtem és akkor láttam egy könnyet végigperegni az arcán, de ahelyett, hogy megöleltem volna, csak hevertem mellette gondterhelt fejcsóválás közepette. Éreztem, hogy valami nagyon rossz irányba ment el, mert az nem normális, hogy ő, aki körülbelül sosem volt álmos, most ilyet kért...
Don't you feel my heart go every time you whisper in my ear: Az az este furcsán végződött és bántó kérdésekként maradt meg bennem az emléke, külösen, hogy a számomra érthetetlen viselkedés Dominic részéről folytatódott.
Mikor beléptem a lakásba egyik este munka után, érdekes kép fogadott, amit nehezen tudtam hova rakni, ugyanis Adam nézett velem farkasszemet kezében egy sörös üveggel és szemmel láthatóan ittasan. Pár sört én is lehajtottam már aznap, mert belefutottam Ollie-ba, aki ha nem Travis társaságát és negatív befolyását élvezte, sokkal értelmesebb volt, szóval beszélgettünk, iszogattunk és elrohant az idő. És mást sem akartam, mint lefeküdni aludni, erre Adam bamba fejét kellett bámulnom.
- Te mit keresel itt? - szaladt ki a számon, amit Adam sértésnek is vett.
- Dominic hívott ide, de amúgy meg magánügy, nem kell neked beszámolnom.- vágott vissza harciasan.
- Tényleg nem, de hol van Dominic? - érdeklődtem.
- A szobában.- jött Adam szűkszavú, flegmatikus felelete, aztán mikor a helyiség felé indultam még utánam szólt.
- Dominic egész délután itt várt rád, még főzött is neked. De te nem voltál képes időben hazaérni.
- Bár nincs közöd hozzá, de egy haverommal találkoztam és ittunk néhány üveg sört, ugyanúgy ahogy Dominic csinálta veled. - vontam vállat leplezve a meghökkentségemet, nem számítottam arra, hogy Dominic vacsorát csinál, nem volt megbeszélve semmi ilyesmi.
- Egyszerűen nem értem, miért veszteget egy percet is rád Dominic, mikor tiszta sor, hogy nem érzel iránta szemernyi szeretetet sem, csak kihasználod és kiéled rajta magad. Ő sokkal jobbat érdemel...- Adam hangja utálatos, féltékeny és részeg volt, kezdtem nagyon unni.
- Ja, jobbat. Például téged, mi? Na húzzál el! - csóváltam a fejemet lenézően és kitértem az útjából.
- Úgyis menni készültem. - vetette még oda.
- Nem is tartóztatlak. - mondtam és amint Adam elhagyta a lakást bementem a szobába, ahol Dominic hevert az ágyon, alaposan leittasodva. Már talán félig aludt is, de a lépéseimre felriadt és kérdőn nézett a hang irányába, majd bizonytalanul felült.
- Ahogy látom, remekül telt az estéd. - összegeztem elégedetlenül, arrébb pakolva pár üres üveget az éjjeliszekrényen, hogy hozzáférjek a lámpához és világosságot tudjak csinálni.
- Szia Colson!- köszönt ekkor Dominic és ostoba, részeg vigyor hasadt szét az arcán.
- Szia neked is. Ez csodás, mindenhol alkohol, Adam barátod meg mint egy szakértő, itt okoskodik nekem a szerelem rejtelmeiről. - dühöngtem halkan és Dominic mellé ülve nézegettem őt. Nem nyújtott megnyugtató képet, zilált volt, izzadt, megviselt. Sápadtságát még inkább fokozta az ezüst lakat a nyakában, meg a fehér-fekete csíkos pulóvere.
- Készítettem neked vacsorát, azt hittem, hamarabb jössz...- mondta Dominic.
- Ollie-val beszélgettem és italoztunk és amúgy sem vagyok éhes, köszi. De te sem panaszkodhatsz, mert nem untad halálra magad, hiszen Adam meglátogatott. - közöltem és nem akartam vádlónak tűnni, de szerintem sikerült.
- Haragszol?- érdeklődött szomorúan Dominic.
Megráztam a fejem.
- Nem. Semmi baj.
Ekkor ő feltérdelt az ágyon, a mozdulatai hektikusak voltak.
- Nagyon szeretlek!- suttogta ragyogó szemekkel. Ahogy hozzám hajolt, erős alkohol illata volt, majd váratlanul megcsókolt. Hirtelen ért a gyors cselekedet. Dominic ajkai édeskés szeszes ital ízűen és ragacsosan tapadtak az én számra, a nyelve türelmetlenül ért az én nyelvemhez, karjaival megölelt és testével hozzám simult. Nem kellett volna belemennem a szituációba, de megadtam magam, sokáig csókoltuk egymást és közben éreztem Dominic csípőjét, a férfiassága keménységét a combjaimhoz nyomódni gyengéd ritmusban és ettől meglepetten nyögtem fel.
- Hé, lassíts! - húztam el a fejem.
Dominic lélegzet után kapkodva pillantott rám.
- Kívánlak. - mondta, zöld szemeiben villogott a részeg kéj, de ugyanakkor a lényéből eredő érzékiséget is felfedeztem.
- Be vagy rúgva.- közöltem vele érzéketlennek tetszően, pedig valójában nagyon is hatással volt rám, mind testileg, mind lelkileg. De most inkább sajnáltam kicsit, volt valami torokszorító ebben az állapotában, amitől realizáltam, hogy ő nem teljesen egészséges mentálisan. És sosem volt az, csak ez engem nem zavart eddig.
- Tudom. De akkor is szeretlek! Te is szeretsz engem, Colson?- kérdezte Dominic.
Mindig is rettegtem, hogy egyszer így, ennyire lényegre törően teszi fel a kérdést. Ez hideg zuhanyként zúdult rám, keserűvé tett, a maradék izgalmat is kiölve belőlem. Kibontakoztam Dominic még mindig szoros öleléséből és megálltam az ágy mellett szerencsétlenül.
- Inkább feküdj le és aludj egyet. – kerültem el a választ zavart és tehetetlenül vergődő lélekkel.
De Dominic nem akarta ezt az opciót. Elszánt fények gyúltak tekintetében, arca vörösen izzott, felpattant az ágyról és szemben állt velem, hogy ne tudjak kilépni az egész képtelenségből.
- Nem szeretnék lefeküdni. Colson, szépen kérlek, válaszolj nekem! Ki tudod mondani, hogy szeretsz engem?- a kérdése elkeseredetten csengett. Annyira akarta hallani ezt a szót, én meg annyira el akartam menekülni a helyzetből.
- Már az elején is szóltam, ne várj tőlem ilyesmiket. Neked tényleg ennyit számítanak a szavak? - hárítottam ügyetlenül.
- Még sosem mondtad...
- És akkor mi van?Miért fontos ez most? Nem elég az, hogy itt vagyok? És értelmetlen párbeszédeket folytatunk le, amihez nagyon nincs kedvem. - vágtam Dominic szavába, aki meg sem hallott engem. Sokat ivott és fel volt pörögve, de úgy véltem, nem csak a részegség volt az ami effelé az érzelmi kirohanás felé sodorta. Annyi hét után Dominic visszaigazolást akart hallani, tudni akarta, milyen érzések vannak bennem mélyen belül. Egyszer el kellett érkeznie ennek a pillanatnak is. Csak ettől én pánikba estem.
- El tudod mondani mit érzel, velem kapcsolatban? Mert én örökké csak veled lennék, ha nem vagy mellettem, mindig csak arra várok, mikor láthatlak és boldog vagyok, ha rám nézel, ha hozzám érsz, ha itt vagyunk az ágyban és teljesíthetem minden vágyadat, ha sikerül örömöt szerezni neked, az engem is a csúcsra visz. Nekem te vagy az élet. Szeretlek Colson! Ha lehetséges lenne, kitépném a szívemet és a tiédhez ragasztanám, hogy együtt dobbanjanak!- Dominic elhallgatott és csak nézett engem szaporán lélegezve, kimelegedve, láttam mennyire zaklatott állapotban van.
- Jó ég, miket beszélsz, egyszerűen őrült vagy! - fújtam ki a levegőt háborogva.
- Szeretsz?- kérdezte még egyszer gyengéden Dominic és sütött a vágytól, hogy én is ezt mondjam neki, csakhogy én megdermedtem és kilelt a hideg ettől a kendőzetlen őszinteségtől, de közben meg is melengetett tetőtől-talpig. Mégis képtelen voltam megadni neki, amit kért, és nyíltan ránézve kijelenteni, hogy igen, én is szeretem.
- Őrült vagy. - ismételtem meg az előbbieket és feszélyező volt ez a szeretetéhség, amit Dominic felém sugárzott, ki akartam bújni a válaszadás elől, ezért magamhoz rántottam őt és megcsókoltam. Durván haraptam az ajkait, míg egyik kezem a hajába túrt, másik a pulóverén keresztül mart erősen a bőrébe, de Dominic tiltakozás helyett, csak zihálva nyögött fel és hagyta, hogy az ágyra lökjem őt és uralkodjak felette. Ismét éreztem kőkemény erekcióját és ettől bennem is elindult a gerjedelem. Tenyerem a nyakára siklott, ujjaim alatt az ott lévő lánc hideg merevsége keveredett a bőre izgatott forróságával. Ez az árnyaltság, Dominic alárendeltsége, pulzusának észvesztően gyors rohanása, ajka nedvessége, a hangok, amiket kiadott, ismerősek voltak nekem, a vágyon túl megnyugtatást is adtak, szemben azzal a gyötrő frusztrációval, amit az érzelmeim megmutatása jelentett volna. Nem akartam ezekre a kavargó vizekre evezni, és sikerült is, mert már Dominic sem faggatott, nem volt rá képes, abszolut belemerült az élvezetekbe. Ahogy én is, az élő, érző test ütemes moccanása az enyémmel szemben, a nyögdécselések és az akkor megbonthatatlan ölelések, ha kis időre is, de távol vittek a kötelező beismeréstől.
Lost in a white light, white heat, I'm blank, why you shouting at me? Amit akkor jó ötletnek tartottam, persze beigazolódott, hogy nem volt az, vagy fogalmam sincs, volt e köze az én vallomásoktól való tartózkodásomnak ahhoz, hogy Dominic ezek után ha lehet kijelenteni, még furcsább lett. De nem a megszokott idegesítő módján. Máshogy.
Elragadta a letargia. Hallgatag lett és elmaradt az esténként gyakori gitározása, a közös dalunkat sem vette elő. Csak úgy volt, vegetált, mint egy elfelejtett szobanövény. Dolgozni sem ment, fetrengett egész nap az ágyán, komoran, ijesztő sápadtsággal és bámulta a falat. És neki kezdett dohányozni, ami eddig ritkán volt szokása. Most viszont ha tehette, füstölgött, aztán percekig köhögött, mert asztmás volt és a nikotin nyilvánvalóan nem tett jót neki.

- Szerintem be kellene fejezned a cigizést, amíg nem lesz komolyabb bajod. Mikor így köhögsz, arra gondolok, komplett merénylet az, amit művelsz a tüdőddel...- morgolódtam.
- Te sokkal többet dohányzol, a te tüdőd valószínűleg már koromfekete. - mondta erre Dominic és konokul belenyomta a csikket az éjjeliszekrényen lévő hamutálba. Majd folytatta amit eddig, feküdt és nézett a semmibe.
- Előfordulhat, de én nem köhögök így. Tiszta füst már itt minden, szívjunk egy kis friss levegőt! Mit szólnál a parkhoz, de akár a tengerpart is szóba jöhet. - próbáltam ötletelni, de szavaim süket fülekre találtak.
- Majd máskor...
- Mikor?- kérdeztem vissza nagy sóhajjal.
Dominic vállat vont.
- Esetleg holnap...- jött a kedvetlen felelet.
Leültem mellé és percekig csak figyeltem őt, siváran üresek voltak a szemei, csak az elkeseredett búskomorság uralkodott rajta. Még sosem tapasztaltam ezt nála. Bűntudat karmolta végig a szívemet, hogy mégiscsak színt kellett volna vallanom, még ha ez távol is áll tőlem. Nem akartam, hogy miattam legyen ilyen.
Óvatosan a mellkasához csúsztattam a kezem és végigsimítottam rajta, majd a hasán, tenyerem megállt a nadrágjánál és szemeimmel Dominic arcát fürkésztem, de csak egy másodpercre szaladt át rajta valami kis mosoly.
- Volna kedved akkor máshoz?- még sosem kérdeztem ilyen figyelmesen. Mert eddig nem is kellett, ő akárhányszor és akármikor ott volt.
- Kedves vagy Colson, de nem érzem jól magam, hányingerem van és szédülök. - fordult ekkor oldalra és már csak a hátát bámulhattam.
Leforrázott a visszautasítás. Pedig én most arra gondoltam, hogy csak neki legyen jó, de ebből sem kért.
- Dögunalom vagy, de rendben, feküdj itt továbbra is, ha ehhez van kedved.- álltam fel az ágyról dühösen. Szokatlan és nehézkes volt az egész vesződés vele.
- A gyógyszerek miatt van. - szólalt meg ekkor fáradtan Dominic.
- Igazán?- kérdeztem vissza.
- Most kezdenek hatni. Ismerem ezt az érzést, mikor régebben is szedtem a szüleim nyomására, akkor is volt ilyen időszak. Majd elmúlik. Ők azt mondták. Meg azt, hogy jót tesz.
Kezdtem szkeptikus lenni ezzel kapcsolatban, de bólintottam.
- Remélem, hogy hamarosan észhez térsz, vagy valami...
- Ne aggódj, Colson. És sose felejtsd el, hogy szeretlek. - Dominic újabb szál cigarettát húzott elő a dobozból, meggyújtotta és csak rezignáltan nézte a füst terjengését a szoba plafonja felé.
Hogy is felejthettem volna el, mikor naponta elmondja?!
- Oké, pihenj. Nekem úgyis el kell intéznem néhány dolgot. - a kijelentésemre Dominic felém nézett és kiváncsiság volt a tekintetében, de nem kérdezte nyíltan én meg nem fedtem fel, ehelyett becsuktam szoba ajtaját, aztán a konyhában előhúztam a hirdetési újságokat, meg a telefonomon is rákerestem néhány lakáshirdetésre. Már pár napja ezt csináltam, ha Dominic nem látta. Nyilvánvalóan hálátlanság és aljasság volt, de elértem a saját határaimat, túl sok ideje ragadtam itt, elég volt, összelapítottak, maguk alá temettek ezek a rohadt falak, meg az érzések. Nem tudtam mit kezdeni Dominic nyomorúságos, menthetetlen attitűdjével és a depressziójával, szóval ideje volt váltani, még mielőtt én is totálisan becsavarodok.
I wanna turn back time, I wanna fix the way I was designed. Crawl behind my eyes and kill my stale state of mind: Miközben dolgoztam, titokban kiadó lakások után kutattam, küzdöttem a lelkiismeretemmel, azért valahogy próbáltam Dominicot is kirántani a melankóliából, hogy ne ilyen állapotban legyen, mikor elmegyek tőle. De nem túlzottan jött össze, úgy éreztem magam, mint egy beteggondozó, vagy gyerekfelügyelő és ez leterhelt. Ráadásul Dominic sehova sem akart menni és jóformán még az ágyból sem mozdult ki, de azért hosszas kérések hatására, csak sikerült elcipelnem a parkba őt egyik délután. Aznap valahogy jobb hangulatban volt és megint azt az olykor idegesítő, máskor zavarba ejtő csodálatot láttam a szemeiben, ha rám nézett. Ez egyfelől jól esett, másfelől aggályokkal töltött el, hogy mi lesz vele, ha egyedül hagyom, ha újra magányra ítélem, csak mert egy önző barom vagyok.
- Látod, mennyivel jobb itt lenni, mint a bezárva a lakásba? Még ha nem is csinálunk semmit sem, csak ülünk itt a padon a fák alatt. - kezdtem bele valami témába és már azon pörögtek a gondolataim, hogyan lehetne felvezetni a költözésemet.
- Igazad van, csak mostanában tompa vagyok és nem esik jól semmi sem. - ingatta a fejét Dominic elkenődve.
- Pedig ott a bandád, a munkád, a fellépések, a dalszövegeid, ezek mind fontosak voltak egykor.- emlékeztettem.
- Haszontalan vagyok, bocsáss meg nekem. - sajnálkozott halkan Dominic és ujjai elsuhantak az alkarom mentén, de alig éreztem.
- Te megbocsátanál?- kérdeztem vissza.
- Persze!- mondta rögtön Dominic.
Újból fellángolt bennem a bűntudat tüze.
- Akkor is, ha mondjuk, egyik napról a másikra nem lennék melletted?- bukott ki belőlem, nem kellett volna, de látni akartam, hogyan reagál.
Dominic csodálkozott ugyan, de válaszolt.
- Igen, akkor is. Nincs olyan amit ne bocsátanék meg neked. Jobban szeretlek, mint bármit világon. Nagyszerű vagy és neked köszönhetem életem legszebb napjait. És ennél többre nem is vágyhatok. Te teszel teljessé Colson.
Ahogy hallgattam Dominic kitárulkozását és néztem az arcát, úgy szorult el mind jobban szívem, legszívesebben rákiáltottam volna, hogy hagyja abba, mert végig egy áruló voltam, egy klasszikus szemétláda, aki átgyalogolt rajta és semmibe vette az érzéseit.
- És az is megbocsátható lenne, ha soha nem jönnék vissza?- ezt a kérdést már úgy tettem fel, hogy szúrták a szememet a könnyek, ezért gyorsan másfelé néztem.
– El akarsz menni?- kérdezte Dominic nagyra nyílt szemekkel, mert kezdett talán összeállni neki a kirakós, ám mielőtt megszólalhattam volna, megcsörrent a telefonom. Mint valami mentőöv, úgy vettem elő a zsebemből és döbbenetemre, Travis neve virított a kijelzőn. Felpattantam a padról és fogadtam a hívást.
- Hello, el sem hiszem, hogy felhívtál...-szóltam bele a készülékbe.
- Hello, hát én sem hiszem, hogy ezt csinálom. Volna rám egy perced?- szegezte nekem a kérdést Travis tárgyilagosan.
Fél szemmel Dominicra tekintettem, aztán arrébb mentem pár lépést.
- Persze, hallgatlak. Mit tehetek érted?
Gúnyos nevetés hangzott a vonal túl oldalán.
- Te semmit, de én tudnék rajtad segíteni.
- Miben kellene nekem segítség?- érdeklődtem.
- Még mindig Harrison albérletében dekkolsz?- kérdezett vissza Travis.
- Még igen. - feleltem.
- És nem unod még?- jött az újabb kérdés.
Komolyan nem hittem el, hogy Travis ezért rabolja az időmet és ilyen buta kérdezz-feleletekkel bombáz, mikor nagy nehezen rávettem Dominic-ot, hogy jöjjön velem a parkba.
- Rajta vagyok a helyzet megoldásán.- közöltem vele higgadtan.
- Hagyd a fenébe a béna módszereidet és Harrisont is, egyik haver hosszabb időre elhúz és kiadná a lakását. Úgy vélem, neked éppen megfelelő lenne.
Ambivalens volt, hogy Travis, akivel mostanság nem ápoltunk túl nagy baráti kapcsolatot, lakást keresett nekem, hirtelen nem is tudtam, mit mondjak.
- Ez nagyon rendes tőled, azok után, hogy...
- Ne kezdj hálálkodni, elég lesz, ha végre ismét olyan leszel, mint régen és leszakadsz a hülyegyerekről. Fussunk össze és nézd meg a lakást, szerintem tetszeni fog.- vágott közbe Travis.
Ismét Dominic felé pillantottam, úgy ült a padon, ahogy hagytam és bámulta a talajt.
- Hamarosan keresni foglak és köszönöm. - sóhajtottam egy nagyot és megszakítottam Travis hívását, majd visszaballagtam Dominic-hoz.
- Fontos ügy?- kérdezte Dominic, miközben a padon lévő dobozból kivett egy szál cigit és az öngyújtót. Talán nem is érdekelte, csak udvariasságból érdeklődött.
- Egy haver volt, de semmi életbevágó. - legyintettem, figyelve ahogy Dominic rágyújt, köhög néhányat, majd csak fújja a füstöt elmerengve. A lehangoltsága egyáltalán nem változott, tök mindegy, hogy hol volt, a parkban, vagy a lakásban, nem foglalkoztatta semmi, csak kapaszkodott erősen az irántam érzett szerelembe és attól várt megváltást, de ez nem így működött! Ez már túl nagy hegy volt nekem, amit nem tudtam megmászni és neki orvosi segítség kellett, vagy jó sok idő, hogy a gyógyszerei visszaállítsanak benne mindent. Csak ne éreztem volna a szívemben azt kétkedő, keserű kis fájdalmat, amik karokként vissza akartak húzni, hogy maradjak mellette mégis.
- Induljunk haza, vagy mi legyen?-kérdeztem elkedvetlenedve.
- Mehetünk. - mondta erre ő és miután én is elszívtam egy cigit belenyugodva, hogy ennél többet nem tudok kihozni a szituációból a lakása felé vettük az irányt.
Come hold my hand, hold it tight, we're in a weird time of life:
- Szóval akkor el akarsz menni?- lépett hozzám Dominic a konyhában. Éppen ennivalót készítettem csekély konyhai tudásomat bevetve, így kicsit megijesztett, olyan nesztelenül jött be az ajtón, holott az előbb még a tv-t nézte a szobában. A kérdése és a rémület az arcán még inkább belém hozta a félelmet.
- Ezt miből gondolod? - csak kavargattam az ételt és szemeim az edényre fókuszáltak.
- Mert nem feleltél, amikor kérdeztem. - mondta Dominic.
- És ebből erre következtetsz? Okos vagy. Amúgy éppen akkor hívtak, ha akartam volna, sem tudtam volna felelni.- háborogtam, mert idegesített már minden és az igazság súlya is nehéz volt. Kezdtem feladni.
- Már nem tudom, mit higgyek. Csak tudni szeretném az igazat. - kérte Dominic és jogos volt, amit elvárt. Leültem hát a konyhai székre és cigit vettem elő, Dominic ugyanígy tett, de egyikünk sem gyújtott rá, csak méregettük egymást feszülten. Aztán belekezdtem és szavaim, mint a tüskék karcoltak végig belül.
- Csak hogy tudd, vannak dolgok, amiket nem lehet megbocsátani, hiába bizonygatod, hogy bármit el tudnál nekem nézni.
- Pedig így van, tehetsz bármit... - vágott közbe Dominic, de beléfojtottam a szót.
- Meg is tettem. Nem ismersz eléggé, de én tudom magamról az igazat. Egy semmirekellő, hazug alak vagyok, aki megbonyolított mindent! Jó volt, amíg csak haverok voltunk, beszélgettünk, berúgtunk, aztán egyszer csak átkattant bennem valami. És érdeklődni kezdtem irántad, sőt egyre inkább akartalak. És tetszett, hogy nyert ügyem van nálad. Vedd tudomásul, hogy kihasználtalak! Mert könnyű volt és mert következmények nélkül tehettem. Téged nem zavart, hogy durva vagyok, akkor is önként és boldogan adtad magad nekem oda újra és újra az érzelmektől elkábultan és a szerelem ott csillogott a szemedben, de nem akartam figyeleme venni.
- Nem éreztem kihasználva magam, én is kívántalak és te sosem voltál durva, törődtél velem, figyeltél rám...- mondott ellent Dominic állhatatosan ugyanakkor, leírhatatlanul tragikus arckifejezéssel.
- Ezt csak a te naiv szentimentalizmusod és a szerelembe való vak hited mondatja veled, de a tények azok tények. És igen, el akarok innen menni, sőt már az elején le akartam lépni, csak jött az édesanyád balesete és sajnáltalak. De azóta is a továbblépésen töröm a fejem, csak ez valamiért mégsem könnyű. Mondhatnám úgy is, hogy ez a fegyver visszafele sült el, mert jó veled! A francba is, ilyen jó még senkivel sem volt! És nem értem miért van ez így! De nem is vagyok rá kíváncsi, mert biztos vagyok abban, hogy ha nem látlak naponta, ha nem alszom melletted, köddé fog válni! - ingerülten lehajítottam a meggyújtatlan cigarettát a konyha asztalra és berobogtam a szobába, majd a szekrény mélyéről előrángattam a táskámat és elkezdtem bele dobálni a ruháimat.
- Colson...- állt meg szelíden az ajtórésben Dominic és könnyek ragyogtak a szemében, amit igyekeztem ignorálni, nem akartam, hogy ennél is nehezebb legyen.
- Hagyj pakolni, minél előbb elhúzok, annál jobb!
- Ne menj el...- suttogott Dominic, de ezzel csak olajat öntött a szívemben égő tűzre.
- Reméltem, hogy rámunsz, vagy a bunkóságom miatt megutálsz, de ez a terv sem jött be. Ezért az egyetlen helyes út a tovább állás, mert ha nem így teszek, az érzéseim még hevesebbek lesznek, el fogom veszteni a kontrollt és akkor úgy foglak szeretni, ahogy nem szabadna! Vagyis már most is így szeretlek.- hirtelen nem gondolkodtam, már nem volt mit vesztenem. a szó, aminek kinyilatkoztatásától ennyire féltem, most könnyedén és visszavonhatatlanul hangzott el tőlem és teremtett sokkos, döbbent pírt Dominic arcára.
- Szeretsz engem?- kérdezte megremegő hangon, mintha nem egy másodperccel ezelőtt hallotta volna. Abba hagytam a holmim pakolását és tehetetlen biccentéssel ismertem el azt, amit még magam előtt is tagadtam, ahogy tudtam, de a színjáték itt véget ért és a színházam teteje rám omlott maga alá temetve engem.
- Igen. Persze nem akarlak szeretni, de nincs rá hatásom, az agyam külön utakon jár a szívemtől. Szeretlek és ez az érzelem nem kopik ki, mint a hajadban lévő festék, bár ilyen egyszerű lenne, de ez annál komplikáltabb! Szeretlek, minden fura és idegesítő elbaszottságod ellenére is, minden nappal erősebben. És félek, egy nap végleg veled akarok maradni. Ez pedig nem történhet meg! Szeretlek és ezért fogok most elmenni!
- Ne...- tört ki könnyekben Dominic.
- Remélem, idővel te is megérted az okát. - hadartam el és nem nézve Dominic felé, villámgyorsan megragadtam az utolsó adag ruhámat, amit már csak hanyag mód belegyűrtem a táskámba. Dominic egy árva szót sem szólt, pedig vártam, de csak könnyes szemekkel nézte mit csinálok, aztán jött utánam a bejárati ajtóig.
Mikor kinyitottam az ajtót és feltárult a lépcsőház, az új kezdetet szimbolizálva, nem éreztem a felszabadulást, viszont láttam Dominic szemeiben az értetlenséget.
- Maradj velem kérlek. Én szeretlek, te is szeretsz, semmi baj nem lehet. A szerelem legszebb érzés a világon...- dadogta.
- Ameddig nem okoz zűr-zavart és fájdalmat. És te most is sírsz. - mondtam.
- Azért sírok, mert nem szeretném, hogy elmenj. De minden amit veled együtt tettem csodálatos volt. A boldogságot hoztad el nekem, ahogy beléptél ide. - Dominic elkezdte törölgetni a szemét és az én torkomat is kaparta a sírás, de nem engedhettem meg magamnak az elgyengülést.
- Ugye nem csinálsz semmi hülyeséget?- kérdeztem, mert tisztában voltam azzal, hogy nem fél maga ellen fordulni.
Dominic sírva megrázta a fejét, töprengett egy darabig, aztán kibökte.
- Viszont abba fogom hagyni a gyógyszereket, mert megváltoztatnak engem. Olyan, mintha egy dobozba lennék bezárva...
Én csak azt akartam, hogy rendbe jöjjön és nem kételkedtem abban, hogy ő tudja, mi a jó neki. Ahogy Dominic közelebb lépett hozzám, talán meg akart csókolni, de én csak a homlokára nyomtam a számat ügyetlenül, aztán elsimogattam az arcáról a könnyeket.
- Legyél szabad!- futott át az ajkamon egy keserű mosoly.
Hiszen mind erre vágyunk...
Már a folyosón voltam, de Dominic még mindig vígasztalhatatlanul sírva ismételgette, hogy szeret, várni fog és közben az ajtóból tekintetével kísért engem. Direkt nem köszöntem el tőle és nem kecsegtettem ígéretekkel, nem is néztem hátra. Nehezek voltak a lépcsőfokok lefelé. Emlékeztem az első éjjelre, amit itt töltöttem nála, hiába voltam részeg, könnyebb volt a felfelé vezető út. Talán mert az még a kezdete volt mindennek, most pedig a lezárást éltem meg. Mert így akartam. Helyesebben nem is annyira akartam, de így véltem helyénvalónak. Bár ahogy távolodtam a lakóépülettől, az utcától, ahol eddigi életem legkaotikusabb és érzelmileg legjobban megkérdőjelezhető heteit éltem, már nem is hittem a távozásomat olyan jó ötletnek. Zavarodott voltam. 

Hol van a megkönnyebbülés, az öröm, amit éreznem kellene?!

Nem tudtam mit kezdeni magammal, így beültem egy kocsmába és ittam pár italt, aztán tettem egy nagy kört a környéken. Mire rám sötétedett elértem a parkig és addig a padig, ahol többször ültünk Dominic, meg én. Akkorra már eléggé furdalt a lelki ismeret. Hiszen ahogy gyáván hátat fordítottam az érzéseimnek és Dominic-nak, az szánalomra méltó menekülés volt. Előre a semmibe. Egy bizonytalan, meg nem jósolható jövő felé. Csak azt tudtam, hogy elhagyatott reggelek és esték várnak, hideg ágy, csendes falak, szemben azzal a szeretettel és szenvedéllyel átitatott forrósággal, amit Dominic adott nekem, ő aki a maga módján gondoskodott rólam. És én ezeket az igaz érzéseket egy csapásra eldobtam magamtól, anélkül hogy a dolgok mélyére néztem volna. Hogy amit tőle kaptam, az egyik legjobb és legértékesebb dolog a világon és tagadhatom napestig, vagy az idők végezetéig, de ez akkor is így van. Ha nem így lenne, nem agyaltam volna ezen azóta, hogy feldúltan elrohantam tőle.
Még ültem a padon egy darabig cigarettázva, majd újabb bár és újabb italok következtek, aztán ismét egy park beli pad. Közben állandóan Dominic-ra gondoltam és a közösen töltött napokra és hogy vajon mit csinál most, máris hiányzott, pedig csak pár óra telt el, mióta utoljára láttam.
Mire a hajnal fénye elért engem, túl voltam jó néhány cigin és italon, kicsit fájt a fejem a másnaposságtól és a nem alvástól, de azt éreztem, meggondolatlanul döntöttem, nem így kellett volna és talán még nincs késő megváltoztatni a dolgokat, megbocsátást nyerni, viszonozni azt az ölelést, azt a csókot. 

Meglehet, ez a szerelem más, mint amivel eddig találkoztam, de nem fog fájni, ha magunkat adjuk és mind a ketten küzdünk érte.
Elterveztem, hogy később írok egy üzenetet Travis-nek, hogy mégsem kell az az albérlet, persze biztosra vettem, hogy megsértődik és lehet, hogy sosem fog már velem szóba állni, de mindez nem izgatott. Fontosabb elintéznivalóm volt most ennél, ezért nem is késlekedtem, a lámpák alatt az üres utcákon át gyors léptekkel, hevesen dobbanó szívvel indultam Dominic albérlete felé, hogy bocsánatot kérjek és elmondjam neki, egy béna lúzer vagyok, aki hibázott, mert nem látott a szemétől és nem becsülte meg a felé nyújtott valódi boldogság lehetőségét. De nem akarok félni az érzelmeim, a kimondott szavaim miatt. Egyszerűen szeretni akarom, ahogy tőlem telik és vele együtt szeretném várni, mit hoz nekünk a holnap. Mert meglehet, hogy a szerelemben nincs logika és ő az, aki nekem van szánva és mert minden különbözőségünk ellenére, két gyertya vagyunk egyazon sötétben.

Nyugalomban

Mert olvastam hogy az egykoron ünnepelt rock sztárt, ma már csak undoritó, aljadék, pedofil bűnöző Ian Watkins-t megkéselték a börtönben és lehet hogy meg fog halni. Hát igen, a pedokat még a sitten se szivlelik és ha most túl éli, majd máskor újra meg próbálják. Van még vagy 18 éve bent.

Ja meg azt is olvastam, hogy régi nagy kedvencem az Alul semmi folytatása egy 8 részes sorozat formájában a Disney+ csatornán most kerül vetítésre. Fel is lelkesedtem, mert imádom az Alul semmit, egy csomószor láttam már és fejből tudom a szövegeket is. Elolvastam a tartalmat és úgy már nem jött be valahogy. 

Gaz-nak lett egy lánya, aki balhés, meg van valami másik srác is akivel valami történés van, meg egy rakás új karakter, de Gerald és Guy nincsenek már benne, viszont egyik szereplő meghal a végén. Szóval nem is baj, hogy nincs Disney+-unk mert így nem biztos hogy megnèzném. Nekem úgy lett happy és kerek a film, hogy a fiúk sikeresen felléptek a klubba. Maradjon is meg bennem ez a kép.

Az elmúlt hetem amúgy klassz volt nagyon,  ki vagyok egyensúlyozva. Korán keltem és a napfelkelteben mentem az ősök házához az örökké éhes cicát etetni. Aztán itt a kotorékban is tettem-vettem, de csak látszat rend szintjén. Az írással viszont haladtam, igaz néha éjszakába nyúlóan a laptopot bűvöltem(már ha pasim aludt). Így a YB/MGK történetem gyakorlatilag készen van, csak át kell olvasnom és itt-ott javítani. A füzetből másolt emo love sztoriból is olyan 4 oldal van még és azt ma, vagy holnap le is gépelem (vállveregetős ikonok).

Á. felhívott és kicsit beszéltünk, nem sok új van vele sem, jövő héten megy külföldre nyaralni a szüleivel. A fickójáról kerülte a társalgást, azt mondta vele és köztük minden  változatlan. 

A. is írt hogy bocs amiért ezen a nyáron sem tudtunk összefutni. Ez mondjuk meg se lep már. A tanár pasija megvan még, kirándulnak, moziba, színházba járnak.

A fogorvost is intézni akartam, de nem vették fel a telefont, hát majd máskor, nekem nem sürgős.

A szülők végülis vasárnap jöttek haza a holiday-ből, eredetileg szombat délután érkeztek volna, de mivel vasárnap 10-ig kellett elhagyni a szállást, maradtak még egy éjszakára. Rá fért pihenés az ősőkre.

A Tini hiéna, aki mindig jókor van jó helyen idegei is biztos kisimultak, hisz egy hétig nem látta a gyerekét. Mondjuk ez annyira nem érdekel, sőt még mindig idegesít, hogy nyaralni volt, de mit tegyek. Van akinek sikerül, másoknak nem.

Pasim két napja normális (*_*) viszont a telefonja elromlott és ma vennie kell egy újat. Nagyon nem jött jókor ez. De nem maradhat mobil nélkül, neki ez a melóhoz szükséges. Bízom benne, hogy talál egy akciós készüléket.