A négy napos hosszú hétvége úgy-ahogy lement. Anyám ajánlására, felhívtam apámat és ha ki nem is békültünk, de beszélő viszonyt ápolunk. Ja, és mehettem velük az éves, szokásos családi gyertyaégetésre! Ez az utazás mindig úgy felvillanyoz, végre nem ebben a béna városban kell unatkozni, meg szenvedni. Most is jó volt, apró kis falvakon, városkákon vezetett át az utunk, plusz a Tisza tó, aminek partján mindig gyönyörködhetek a természet szépségében, ha a túloldat lévő őszi színekben pompázó fákra nézek. És irigylem azokat, akik ilyen közel lehetnek ezekhez a csodás dolgokhoz.
Na, persze volt egy kis rokonlátogatás is, aminek annyira nem örültem, lévén hogy a múltkor is mi lett belőle :S
Szóval az egyik rokon pedig meghívta a szüleimet, meg tesómékat a hamarosan tartandó esküvőjükre. Engem, meg pasimat viszont nem. Ezt onnan vettem le, hogy konkrétan nekem nem adott meghívót. Ezt a csajt, meg a fickóját kedveltem, nem volt köztünk nézeteltérés soha sem. De ezek szerint nem volt kölcsönös a szimpátia. Nem írom, hogy jól esett, de már megszoktam, hogy mindig kívülállóként kezelnek engem és a páromat. Amúgy nem hiszem, hogy elmentem volna az esküvőre. Egyrészt utálom az ilyen összejöveteleket, az erőltetett jó pofizást, rokonok hülye kérdéseit stb., másodszor anyagilag sem állok úgy hogy ajándékra, fodrászra költsek, plusz ruhát, cipőt beszerezzek., harmadszor pedig az utazást sem tudjuk megoldani. Pasim szerint ez elég bunkó dolog volt, akkor legalább már ne előttem adták volna át a meghívókat, de én már nem is csodálkozom semmin.
Albérlet ügyben fejlemény nincs, nem is néztem most új hirdetéseket. Idén még szeretnék itt maradni.
És tudom, hogy mostanság alig írok értékelhetőt, csak a nyomorom van mindig terítéken, most van egy-két ötletem, majd meglátom lesz e erőm leírni. Inkább nem ígérek semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése