B.déjjem van, hey!

Ki az a kis drága aki a Sex pistols fanfictionjaimat olvasgatja? <3 <3 Köszi, akárki is vagy :)
És én még mindig fáradtan, de még ennyire talán sosem voltam lerongyolódva. Szó szerint csak vonszolom magam A-ból B-be. és este 9-kor már ülve elalszom. Anyám szerint jó alaposan magam alatt vagyok és az ő tanácsára elkezdtem szedni a vitamincseppeket, pedig rossz az íze és hízlal is. De hátha lelket ver belém, mert így minden nap egy kihívás.
A héten semmi érdemleges nem történt. Viszont megállapítottam, sajnos negatív hatással vagyok R. jellemfejlődésére. Ő mindig ilyen kis kedves, nyílt csaj volt. Most meg...pölö,megyünk az utcán, megállít minket két csaj, hogy meg tudjuk e mondani, hol van egy bizonyos utca. R.meg elkezdett magyarázni, hogy jutnak oda. Miután elmentek, mondtam neki, hogy elég lett volna a pár méterrel odébb lévő utcatáblára mutatni, hogy oda van írva. Mire R., azt mondta, hogy úgysem értették volna meg, mert ránézésre kissé analfabétának tűntek. Hát a régi R. tuti nem mondott volna ilyet :/
Pénteken voltam turiban, de alig kaptam levegőt ebben a nyavalyás maszkban, így idő előtt leléptem.
Ja, az exem csörgetett még aznap, de nem vettem fel, később írt, hogy mi újság, csak eszébe jutottam, állítólag betegek a nőjével és otthon vannak (de akkor miért nekem írogat???) és még mindig nem jött össze nekik a kisbaba :(
Ma köszönhetően a reggeli esős sötétnek, 8-ig aludtam. Délután meg szülinapom alkalmából, az ősök felugrottak egy tortával és maradtak is kicsit, igaz ez nem egy tervezett összejövetel volt, mert a múltkor is ugye rosszul sikerült, így karácsonyig nem tervez a család ilyesmit. Pasim is pont itthon volt, szóval tényleg nem volt rossz. A torta meg....isteni. Reggel tuti ezzel kezdek majd, már hogy a maradékot eszem-ismerem magamat. 
Ismét egy évvel idősebb lettem, ilyenkor számot vet az ember. Az idénre eltervezett dolgaimból kb. nem jött össze semmi sem. Persze bekavart ez a járvány is, de nagyobb részt, inkább a szokásos anyagi és egyéb hátráltatások szopórollerén vagyok még mindig. 
Bárcsak minden olyan jól menne nekem, mint az evés :( Azt egész magas fokon űzöm :D Jó, ezen nem kellene, hogy nevetgéljek.
Remélem, hatni fog a vitamin és lassan visszatalálok magamhoz, nem leszek ilyen szétesett és fáradt, mert ez nagyon gáz és végre folytathatom az írást is, mert mostanság kicsit elhanyagoltam. 
Mindenkinek klassz és pihentető hétvégét kívánok!!!!!!

Pokol lyuk

Vagy ezt egybe kell írni???Franc sem tudja :P 
És még mindig ezzel az új felülettel szenvedek, miután rám lett erőltetve :/ Miért nem volt jó a régi, miért kellett ezt kötelezően a pofámba nyomni? Aki akar, újítson, én korszerűtlen vagyok, nekem a régi blogspot tökéletesen megfelelt. Ez az új felidegel, mert nem bírok rajta úgy megosztani egy videot, hogy azt látni lehessen, illetve a laptopon lehet látni, de a telefonomon pl. nem
Másnak van ilyen jellegű problémája? Ha igen, hogy oldotta meg?
:( Jó, ez legyen a legkisebb gondom...
A hétvége eltelt, szombaton fél 8-ig aludtam, de vasárnap már csak fél 7-ig, ma  meg már szólt az ébresztő 5-kor, de én szokás szerint fél 5 fele már ébren voltam. 
Hétvégén amúgy semmi érdemlegeset nem csináltam, két napig csak tejbegrízt ettem, meg zacskós levest, annyira nem volt kedvem főzöcskézni sem. Megnéztem a Vakáció c. filmet és jókat röhögtem rajta, múlt héten a Családi üzelmek-en nevetgéltem, amúgy nem vagyok nagy vígjáték párti, de néha kell ez is, túl sok szomorú dolgot nézek, olvasok.
A mai nap is átlag volt, reggel összeakadtam N.-el, már vagy második, vagy harmadik napja van ez és valahogy mindig bevár és a hely kapuján együtt megyünk be. Ez érdekes, mert amíg a Hajdobálgatóssal lógott, még köszönni sem akarózott neki, de amióta Hajdobálgatós visszacuccolt a Dunántúlra, N. párszor szóba állt velem, sőt még a hajamat is megdícsérte egyszer, pedig pocsék és ezt mind tudjuk. R.-el is találkoztam már bent és alig morgott valamit, úgy tűnt, ma rossz napja van. Pedig egész múlt héten otthon volt, mert benáthásodott és úgy gondolta biztonsági okokból akkor nem jön. Viszont sok év rettegése után eljutott fogdokihoz és állítólag a bedagadós, fájós foga is menthető. És össz-vissz 3 lyukas foga van csak, pedig sosem csinált neki életében eddig semmilyen javítást a fogorvos. Bezzeg nekem...én pár éve elmentem egy állapotfelmérésre és kb. az összes tömést cserélni kellett...Na, meg azóta is fáj a fogam szóval...
A mai napom egyik fénypontja pedig a táskámban kilapult Monte szelet volt, amit anyámtól kaptam. Nagyon rá vagyok kattanva az ízére, olyan 5-6-ot bedobnék per nap :P Régen a Horalky-ma Moments-szeletre voltam ráállva ennyire.
Most, hogy vége a nyárnak, valahogy megint rajtam van a költözés és a menekülés és ez rányomja a bélyegét a napjaimra. Szeretnék valamit, ami szép és az enyém, amit saját ízlésemre formálhatok, ami menekülést jelentene ebből a szar városból. És a helyzeten nem javított, hogy anyám ma mondta, hogy beszélt egy ismerősével, mondta neki az én tré helyzetemet, hogy utálok ebben a lakásban élni, mire a nő sajnálkozott, hogy ő olcsón ki tudta volna nekünk adni a lánya lakását-a csaj külföldön van-addig amíg eladom ezt a lakást. Csak úgy három hetet késett ez a beszélgetés :(Jellemző, na...
Egy háromszobás, második emeleti ingatlanról lett volna szó, ami a hely-hez is jelentősen közelebb van, szemben azzal, hogy most maszkabálosat játszva, a gyűlölt tömegközlekedéssel kell a háromnegyed városon át vánszorognom innen, a gettó külvárosból :(
És utcafronti utálatos földszint, hanem második emelet...ahol ki tudnék ülni az erkélyre, úgy hogy, nem bámulnának majmok a képembe és nem találnék pl. energia italos dobozt, vagy párizsis zsömlét, amit az arra járó, idióta iskolások dobálnak be, poénképpen, és biztos nincsenek bogarak sem.
Na de ébresztő, ez a hajó is elment, úgy hogy engem jó alaposan kikerült.
Most raknék be valami szomorú zenét, de ez a nyomorék új felület valami oknál fogva baszakszik velem. Így nincs sok értelme.

Fáradtság így ősszel

Ez a 666. bejegyzésem :O Ajh, nemár, most komolyan ez az új nézet a kötelező????Bassssszki :(
Mindegy....
Valahol olvastam, hogy aki nem tud rendesen aludni, az eszik (és hízik) helyette. Hát lehet benne valami, napok óta össze-vissza zabálok kb. mindent. Most éppen sajtos tésztát, de előtte ettem már egy linzert, meg reggel egy rétest és egy szendvicset is.
Fáj a vállam és kapar a torkom. Na,és olyan fáradtság van rajtam, hogy nem is tudom leírni. Az energiaszintem a béka hátsója alatt jó sokkal, minden mozdulat nagy megerőltetésembe kerül. Nem tudom, mi ütött belém. Bezzeg R., szárnyal, most keres másodállást magának, hogy hétvégére elfoglalja magát, mivel ugye a pasija külföldön dolgozik. Irigylem hogy ennyire energikus, én már a szombatot várom, hogy ne csörögjön ötkor a telefonom, bár akkor meg tuti hogy nem bírok majd aludni.
Tesóm meg a pasija még mindig csak békülőfélben vannak, javasoltam huginak,hogy azért ne bocsásson már meg olyan hamar, érezze már a srác, hogy mit művelt. Nem tudom, mi lesz velük, de remélem át tudják beszélni, vagy nem tudom.
Ja, írtam már A.-nak. Felütött valahogy és pötyögtem neki néhány sort. Vele az van, hogy ott hagyta mind a két pasiját, a publikussal most egyezkednek, ki marad a közös házban és ki cuccol el, úgy hogy az anno közösen vásárolt ház árát a másiknak visszafizeti. Az egykor nem publikusnak is kiadta az útját, mert az a mai napig nem bírta eldönteni hogy A.-t, vagy ez exét válassza, az ilyet hagyni is kell a francba.
K. is írt, hogy még mindig egy fedél alatt van a pasijával, de már unja és hogy a csávó egy pszichopata, aki, ha olyanja van, szétveri a fürdőszobát, mert hogy ő majd felújítja, azt menet közben rájön,hogy nem is ért hozzá, na meg késsel a kezében szaladgál és öngyilkossággal fenyegetőzik. Most éppen az összes barátnőjéről-köztük rólam is-letiltotta K.-t, mert szerinte a baráti kör viszi a romlásba ezt a (csodálatos és harmónikus) kapcsolatot. Ahhah, nem ám az, hogy a gyerek nem százas és mellé még a fürdést is hanyagolja??? 
Bolond világ...Jah és tele van a város drogosokkal, kettőt láttam is ma fél órán belül, az egyik egy ötvenes fickó, a földön fetrengett és röhögve hallgatta a telóján a zenét, a másik egy huszonéves srác meg ment az utcán és "kapd be", "te is kapd be", "te is kapd be", "meg te is", szövegekkel és középső ujját mutogatva vonult végig az utcán. Vártam, hogy kiszáll egy autós és szájba veri, de nem történt meg, így mentem tovább...
A hely-en minden változatlan, még mindig nem határoztak az online meló mellett, így menni kell, ezért páran elhúznak pl. Csőrike októbertől, meg még nem is tudom, hirtelen kik, de többen. 
A youtube meg nagyon nem ismer, mert vagy nyálbandákat dobál fel nekem ajánlásképp, vagy ilyen brutális muzsikákat, mint az alábbi.
Mondjuk, ez még jó is, vagyis inkább érdekes....

Szociális távolság

Ez az új kedvenc szavam és rájöttem, hogy én már akkor tartottam a social distance-t, mielőtt a kovid mizéria begyűrűzött volna ide :/
De a maszkkal nem nagyon tudok megbarátkozni, alig kapok benne levegőt, melegem van alatta, egyszóval nagyon idegesít. De kötelező viselni a tömegközlekedésen, meg majd ha így haladunk, a hely-en is :/
Páran aggódtak az egészségük miatt, így rákérdeztek, itt mikor lesz home office, de el lettek hajtva, hogy előreláthatóan semmikor, mert a múltkori is nagyon negatív hatással volt a hely-re sok szempontból és még egy ilyet valószínűleg nem lehetne megcsinálni, vagy ha igen, akkor a fél csürhét el kellene bocsátani.
Mondjuk, így is néhányan fel akarnak mondani, pont amiatt, hogy kitör a járvány és félnek, vagy a családjukat féltik. Káosz van az tény, bármi bármikor változhat. Volt is a héten egy eligazítás, de csak a kötelező reggeli lázmérésről, fertőtlenítős kézmosásról és az előrevetített álarcosbálról esett szó. Arról véletlen sem, hogy esetleg bezárnák az egész kócerájt. Pedig néha jó lenne, de azért mégsem, mert az egész napos töménytelen online munka depresszióssá tett.
Hát, majd kiderül, nemde? Én már nem is aggódok ilyenek miatt, hiszen úgysincs beleszólásunk, mit hoz magával az élet.

Megnéztem a Citizen Ruth c. filmet dèlután, elég érdekes, de a főszereplő csaj hülye mint, a segg.

És meg kéne nézni a moziban a Téboly című alkotást Russel Crowe-al.

És ha már téboly...
Tesóméknál áll a bál. A múltkori összeveszésük a balul elsült szülinapi partin, odáig eszkalálódott, hogy fontolóra vették a különválást is, mert tesóm fickója szerint mostanság már csak a vita megy. Tesóm azt hitte, hogy a pasijával ezt a harag mondatta, de a srác pechjére nem lépett ki a fb fiókjából, hugom meg belepillantott. És aki keres, az talál-saját tapasztalat-vagyis rájött, hogy nem hiába szajkózza a párja a szakítást. Ugyanis nagyon úgy fest, hogy összejött az egyik haverja nőjével!!!!!!!Hugom persze számonkérte a pasiját, aki nem is nagyon tagadott. Szerelmes és tovább akar lépni...Pfffffffff....ehhh...
Geesus...
Amint ezt meghallottam, majdnem lepadlóztam. Hogy mi a fuck van?! Soha egy pillanatig nem látszott rajtuk, hogy gond lenne, boldognak tűntek, van egy közös házuk, békésen éldegélnek vidéken, közös életet terveztek és mindent, ami ezzel jár. Erre jön egy ócska ribanc és bekavar????
Megnéztem a nőt a fb-n...még csak nem is szép, idősebb és gyerekei is vannak...(nem akarok ítélkezni, de az sem kizárt,hogy kell neki egy biztos pont, aki eltartja a gyerekeit és őt is). Egy ilyen miatt, nemár...Tudom, ketten kellenek minden ilyesmihez, de nehogymár...
Annyira lehangolt az egész...Testvéreméknek mindenük megvolt, én ezt nem értem...És nem is igazán tudok napirendre térni felette.
De nagyon remélem, hogy tesóm pasija végül észhez tér és a járt utat nem hagyja el a bizonytalanért, el sem tudom képzelni, szegény hugom mit kezd majd magában. Ez az egész tök szürreális. Komolyan, mi a fasz (bocs a vulgaritásért) van itt mindenkivel?!?! Balhé, balhé  után.
Pedig én annyira nem akarom, hogy még tovább szakadjon ez a már így is megtépázott család.
A héten elkísértem a pasimat a dokihoz, mert még a járvány kitörése előtt kapott időpontot hasi uh-ra, mondjuk a végén egyedül kellett bemennie, mert nem engedtek be kísérőket a kórházba. Negatív lett persze, semmi baja nincs hálaégnek. Hazafelé a téren leültünk és megpróbáltunk meginni egy pocsék dohányboltos kávét-nem ment sajna-és ropival etettem a galambokat, akik csőstől jöttek oda tarhálni, annyira szórakoztató volt, hogy a végén pasim mondta, hogy ha nem fejezem be ott hagy. Ezen nagyon nevettem. És 10 percig jó volt minden.
De amúgy meg kell mondjam..rémes egy év ez a 2020 :(

Demolition lovers (FRERARD) pt.23.

Hát gyerekek...a hétvégi buliról nem sok jót tudok nyilatkozni. Ha egy szóval kellene jellemezni, azt írnám: döglött...Ha hosszabban, akkor kétszer döglött, sőt ez egy olyan döglött buli volt, ami meg sem született...A hangulat zéró. Megjelent egy baráti pár, akiket meg sem hívott senki :O Na, meg ugye veszekedés veszekedés hátán. Anyám vs. tesóm. Apám vs. anyám. Apám vs. tesóm. Tesóm vs. Tinimami (aki ott volt, tudnám minek és neki állt kaffogni, mikor tesóm megemlítette, hogy vedelés helyett, már elhúzhatna a saját otthonába), Tinimami vs. tesóm pasija. Végül tesóm vs. pasija. De én ezutóbbinál már nem voltam jelen. Pasim el sem jött, ő tette jól. Most, tehát a háromnegyed család haragban van egymással, így egy darabig biztos nem lesz összejövetel :/ Így jártunk.
És akkor jó sok idő után újra hoztam a sztorim folytatását. Tudom, hogy telis-tele van hibákkal, de valami gixer van a laptopon, másik szövegszerkesztőt kell használnom, mert a Word nem nyílik meg. Az új szövegszerkesztő meg magától baromságokra javítja, amit írtam, és nem mindig veszem észre. Mindegy, majd átolvasom még többször és javítgatom.
Demolition lovers pt.XXIII.
Angst, mental instability, domestic violence, past sexual abuse, stb. 

Drowning lessons:

Szeretlek...
Szeretlek, hallod?
Ez jobb volt, mint bármi más, amit valaha átéltem...Gerard forróságot érzett és fájdalmas lüktetést a gerincében. Szíve őrülten vert még mindig. Meztelenül feküdtek az összegyűrt ágynemű között. És elképedtek voltak, az átélt pillanatoktól.
Most már az enyém vagy. Ugye?
Frank karjai védelmezően vették körül, teste nyirkosan tapadt hozzá.
A tied vagyok, Frankie...
Gerard izgatottan maga elé mosolygott és nem vette észre, hogy édesanyja már egy ideje kérdőn bámult rá a konyhaszekrény előtt.
- Tehát?
Ez rántotta vissza a valóságba. Abba a télies estébe, ahol jelenleg lennie kellett. De nagyon nem ment neki, gondolataiban még mindig a nyaralóban volt, az ágyban Frank-el, az érzelmei túltöltődve elmostak mindent. Legszívesebben ott is maradt volna, ebben a különleges állapotban.
- Ne haragudj, mit kérdeztél?
Gerardnak nagyon melege volt, szinte ömlött róla a víz és szégyellte magát, de egy szót sem hallott az elmúlt percekből.
- Nagyon elkalandoztál. Mond, mi az, amitől így mosolyogsz? – jegyezte meg Donna.
- Semmi. – válaszolta Gerard azonnal, ahogy rájött, hogy a fantáziái elsodorták. Piros lett az arca, szemei az asztal terítőjén futottak végig. Sötétzöld fenyőágak, csengettyűk és egyéb karácsonyi minták táncoltak előtte.
- Igen, azt látom. A semmi neve, pedig Lisa, mint az köztudott.- kuncogott az anyja és világosan tudta, hogy a fia nem a földön jár, hanem az álmodozás felhőjében. Lágyan megsimogatta Gerard fejét.
- Így van, nemde?
Gerard határozatlanul helyeselt. Újabb hazugságot indított el, tüdeje égni kezdett és összeugrott a gyomra.
- Az én szerelmes kisfiam...- örvendezett tovább Donna. Gerard kezdte nagyon kellemetlenül érezni magát. Egy gerinctelen alak volt, aki illúziókat ültetett el az egész családjában. Vajon, édesanyja akkor is ilyen vidáman nevetgélne, ha tudná, hogy Lisa helyett, Frank-nek hívják a szerelmét? Ezt kizártnak tartotta. Viszont a kényelmetlen szorítás, ami ettől a rátelepedett, kezdett elviselhetetlenül fullasztó méreteket ölteni.
- Mit is kérdeztél előbb?- váltott gyorsan témát.
- Csak azt, hogy örülnél e, ha nagymama kedvenc sütijét készíteném el a karácsonyi vacsorára? – érdeklődött újra édesanyja.
Gerard elámult, de szerfelett kedves ötletnek tartotta ezt, ugyanakkor szomorú is volt. Egy éve, még maga Elena sütötte meg ezeket a finomságokat és sugárzó arccal, az összes szeretetével tette le nekik az asztalra Somerdale-ben.
- Igen, nagyon jó lenne. – mondta.
- Biztos, hogy nem lesz olyan finom, mint a nagyié, de azért igyekszem. Esetleg, meghívhatnád Lisa-t is. – ötletelt Donna.
Gerard szédülni kezdett és az eddigi émelygése fokozódott. Vadul kereste a mentségeket, de semmi értelmes nem jutott az eszébe csak az, hogy mennyire fél, de talán ennek így kellene lennie, mert ezt a megtévesztő színjátékot úgysem lehet a végtelenségig csinálni.
- Hát...- dadogott.
- Kérlek, kérdezd meg, eljön e. Apád, Mikey és én is szeretnénk megismerni a lányt, aki elrabolta a szívedet.
Gerard habozva bólintott.
- Megkérdezem, de lehet, hogy elutaznak, nem tudom, a családjának milyen tervei vannak az ünnepekre.
De anyjának már ez az ígéret is elég volt.
- Remek!
Gerard arcán tartózkodó és szorongó kifejezés terjedt szét, ami felett nem tudott uralkodni. Donna ezt észre is vette.
- Hé, az előbb még mosolyt láttam rajtad, most pedig teljesen  elkomorultál.
Gerardnak fogalma sem volt, Frank mit szól majd ehhez, talán neki még ez túl gyors, ezért nem akart a nevében döntéseket hozni. Még ő sem érezte késznek igazán magát ehhez a lépéshez, ami mindent megváltoztat majd, mert azzal is tisztában volt, hogy ezzel a beismerésével, lavinaként söpri el azt az ingatag lábakon álló, kevéske bizalmat, amit szülei és Mikey felépítettek felé. Az apja valószínűleg kikel majd magából és sértéseket vág hozzá, az anyja pedig egészen biztosan zokogni fog, gyászolni a Lisa nevű álomlányt, aki a fejében létezett. Az öccse is csalódott lesz, és ugyanoda jutnak vissza, mint az öngyilkossági kísérletei idején. Vagy még lejjebb. Elképzelhető, hogy mind megundorodnak tőle.
- Csak fáj a fejem.– vágta rá anyja kérdésére.
A nő szeme vizsgálódva pásztázta.
- Semmi okod félni, meglátod, nagyszerű este elé nézünk. Mindannyian együtt...
- Mindannyian?- kérdezett vissza Gerard fájdalommal a hangjában. Donna rögtön észbe kapott.
- Nem úgy értettem, a nagymama halálával pótolhatatlan veszteség ért minket. Ezért az idei karácsony más lesz, mint az eddigiek. Szomorú a nagymama hiánya miatt, de gondolj arra milyen boldog lenne, ha látná, hogy jól alakul az életed.
Gerard jól tudta ezt, könnyek csillantak a szemében.
- Rossz lesz nagymama nélkül a karácsony. Valójában nekem mindig, minden percben rossz, a mosolya, a kedves szavai és az ölelése nélkül. – vallotta be halkan. A somerdale-i karácsonyoknak különleges és egyedi hangulatuk volt, körüljárta az ünnep valódi szelleme, a nagyanyja meleg szeretete. Ez visszahozhatatlan és végleges volt.
Donna egyetértően ingatta a fejét.
- A nagyi mindenkinek hiányzik és ez így van rendjén! De tovább kell folytatnunk az életünket, miközben beszélünk róla, ezzel életben tartva az emlékét. És neked már ott van a barátnőd, Lisa...
Gerardban bent maradt a sóhaj.
- Lisa...- ismételte anyja után és próbálta nem letargikusnak mutatni magát.
Lisa, aki tulajdonképpen Frank...futott rajta végig a bénító gondolat.
- Most már lefekszem. – jelentette ki.
- Drágám, hát ennyire megfájdult a fejed? Keressek rá valami gyógyszert?- Donna még szeretett volna beszélgetni, ez látszott rajta. Sokat dolgozott, nem jutott annyi ideje a fiaira, mint szerette volna és Gerard kapcsolatáról is minél több részletet akart megismerni.
- Köszönöm, szerintem a pihenéstől jobb lesz. – hárította az előzékeny ajánlást Gerard és elindult az alagsor irányába. Nem érdemelt érdeklődést és szimpátiát. Hiszen a hazugságait újabbakkal fedte le és káoszba keverte Frank-et! A nagymama egyáltalán nem örülne, inkább elborzadna a viselkedésétől, ebben bizonyos volt.
Aznap éjjel hiába várt Elena-ra, nem jött el hozzá.
*****
- Te jó ég, Gerard, minden oké?- Frank arcára döbbenet fagyott, ahogy a fiú beült mellé az autóba. Rögtön tudta, hogy Frank mire céloz. A keserves, hasító szenvedés, a kételyekben való elmerülés méterekről meglátszott rajta. Ehhez hozzájárult még a nagymértékű alváshiány és a vigasztalhatatlan sírás is, ami újabban a legváratlanabb percekben kapta el. Legutóbb éppen a képregénybolt kellős közepén. Csak azt vette észre, hogy a pultra görnyedve fuldoklik a megeredt könnyeitől, amik az üveglapra fektetett újságokra cseppennek. Szerencsére, üres volt az üzlet és Mr. Evans sem dolgozott aznap.
- Történt valami? – Frank halálra volt rémülve.
- Frank...- kezdett bele könnyek között Gerard, de aztán elhallgatott.
- Annyira sápadt vagy és jéghideg mindened...- Frank gondoskodóan ragadta meg Gerard ujjait és temette a saját kezébe. Gerard elgyengülve fújta ki a levegőt. Fájt a mellkasa, fázott és egész álló nap a pánik hatása alatt volt.
- Frank...a szüleim azt szeretnék, ha eljönnél hozzánk karácsonykor a vacsorára. – hadarta el végül remegő hangon.
Most már Frank is kezdett fehérré válni. A szája kissé nyitva maradt a megilletődöttségtől, érintése Gerard ujjai körül érezhetően enyhült.
- A családod tud rólam? – kérdezte értetlenül.
- Annyit tudnak, hogy van valaki...De...- és Gerard nem volt képes befejezni a mondatot.
- Azt gondolják, hogy egy lány...- mondta ki helyette Frank, aki gyorsan átlátta a helyzetet. Gerard szégyent érzett, és aggodalmat, hogy talán Frank félre érti. Már abban a pillanatban el kellett volna mondani mindenkinek a fiú létezését, ahogy Mikey rányitott a fürdőszobában, csodálkozva a nyakán lévő folton. Szembe kellett volna néznie velük, elviselni és állni apja előre borítékolható megvetését és viszolygását, anyja keserű könnyeit és Mikey szitkozódását. De inkább gyáván a szemükbe hazudva, kreált egy plázában kezdődött szerelmi szálat és egy Lisa nevű lányt, hogy mindenki felhőtlenül örüljön. Undort érzett saját maga iránt.
- Ne haragudj rám... - suttogta és bocsánatkérően átölelte Frank-et. Könnyek perzselték a szemeit, amikor arcát beletemette a fiú vállába. Frank gyengéden megsimította a hátát.
- Miért haragudnék? Akármennyire is csodálatos, ami köztünk van, még én sem vallottam be senkinek. Mert ez nem könnyű. Anyám talán még megértene, bár nagyon nem örülne. Apa reakciója viszont biztosan negatív lenne, ez félelemmel tölt el. Ő nem kezelné túl jól. Ennél jelentéktelenebb dolgokra is szélsőségesen válaszolt és sokszor mondta, mekkora csalódás vagyok számára.
Frank érzéseiben Gerard saját magára ismert. Ő is jobban tartott az apjától, akihez valójában sohasem állt közel, bár szerette volna, de mióta az eszét tudta, csak rosszul sült el bármi, amit tett és a férfi, mintha már régen elengedte volna a kezét és lemondott volna róla.
- De mit gondolsz, a karácsony a legmegfelelőbb alkalom erre? – kérdezte Frank egy idő múlva bizonytalanul.
Gerard egyáltalán nem volt biztos benne, hogy ez a helyes tett. A fejében már napok óta lehetőségek és képek jelentek meg arról, hogy Frank-el együtt a karácsonyi asztalhoz lépnek. Mindenki arcára sokk és megdöbbenés ül majd ki, gyertyafénnyel és fenyőillattal körítve. Tovább nem jutott a fantáziálásban, mert megborzongott, ahogy apja hangos kiabálása jutott eszébe, ami gyermekkorában is teljesen felzaklatta. Azt sem akarta, hogy testvére újra csalódottnak érezze magát, ahogy azt sem, hogy az anyja sírjon.
- Nem tudom. Csak belefáradtam a hazugságokba. De persze még várhatunk. – pillantott Frank-re, és lemerte volna fogadni, hogy a fiú ezt az opciót választja. Ám Frank bólintott, bár a félelem és izgalom rózsaszín pírja lepte el arcát.
- Semmi gond. Szívesen megyek, ha be szeretnél mutatni a családodnak. Megtisztelő.
A kijelentésétől Gerard elhűlt.
- Nem szeretnélek rossz dolgoknak kitenni téged. Édesapám feltételezhetően kiabálni fog. Az édesanyám és az öcsém sem fogják ezt elfogadni könnyen. Így is jönni szeretnél, Frankie? – kérdezte.
De Frank állhatatosan helyeselt.
-  Igen, így is. Naponta szembenézek az elmúlás rettenetével, akkor remélhetőleg a felbőszült szüleiddel is boldogulok. És különben is, velem leszel, Gerard. Akkor, pedig mindent kibírok. – vont vállat és kisfiúsan elmosolyodott, amitől Gerard arcába szökött a vér. Nem volt biztos benne, hogy Frank teljesen felfogja, mekkora mérföldkő ez és mennyi minden más lesz utána. Már most reszketés járta át, ha csak belegondolt.
- Bátor vagy, Frankie. – suttogta elismerősen.
Frank ugyan törékeny és alacsony volt. Legalább annyira vakmerő is.
- Csak szeretlek, Gerard. Ennyi.
- Én is szeretlek. Tudom, hogy áldozatot kell vállalni. De biztos nehéz nap lesz és valószínűleg ez lesz a legemlékezetesebb karácsonyom. – sóhajtott fel Gerard.
Frank mosolya nem szűnt meg. Bátorítóan vonta újra az ölelésébe Gerardot.
- Azt hiszem, nekem is. De még van néhány napunk, ami alatt lélekben felkészülhetünk. Addig még egy-két jó dolog is megeshet velünk. – jegyezte meg titokzatosan. Gerard bólintott és nem is kérdezte Frank-et, mire céloz ezzel. Frank szeretett meglepetéseket okozni, amiket az utolsó percig titokban tartott. Ha találkoztak, Gerard sohasem tudta előre, merre mennek és mi vár rájuk aznap este. Így volt ez a következő találkozójuk alkalmával is. Már csak napok voltak hátra karácsonyig és Gerard félelme ezzel egyenesen csak nőtt. A plázában igazi hajtás volt, mintha mindenki képregényt szeretett volna vásárolni karácsonyra, bár Gerard úgy vélte, inkább szórakozás gyanánt térnek be azok az emberek, akik nem annyira kedvelik a ünnepeket, vagy csak már elegük van a csillogó-villogó és zenétől hangos dekorációkból. A képregények lapozgatásakor, egy távol kis szigetre kerültek, és megszűntek a feszültségek bennük. Sajnos ez nála nem működött. A gondolatai ismét hangosak lettek, nem tudott elzárkózni előlük, ott voltak benne mindig. Mintha tonnák nehezedtek volna rá. Nagymamája emléke, a karácsonyi vacsora egyre közeledő ténye, a félelmei, a fáradtsága, amire nem használt, sem a gyógyszer, sem a kevéske, nyugtalan alvás. A szabadnapján sem tudott pihenni, betegnek érezte magát, fájt a torka és a háta is, nehezen kapott levegőt. Fel-alá járkált a házban, ahol már minden zugban érződött a küszöbön álló ünnep, mert édesanyja feldíszítette a házat. Gerard szívesen segített neki, de a fejében kavargó zavar nem ülepedett le.
- Mit szólnál némi üveggömbhöz az alagsorba? – kérdezte mosolyogva a nő, és a nála lévő dobozból, arany, ezüst és piros szín csillant bele Gerard szemeibe.
A fiú vállat vont, amitől Donna elégedetlenül felsóhajtott.
- Sejtettem. Pedig olyan az a helyiség, mint egy ravatalozó. Legalább az ünnepekkor kivételt tehetnél. – és a dobozt Gerard kezébe rakva, egy hosszú gyöngysor szerű díszt aggatott fel az ajtófélfára. Gerard nézte anyja elmélyült és alapos mozdulatait és hallotta, hogy karácsonyi dallamot dúdolgat. Ettől a lelke összerándult, mert tudta, hogy Donna vidám hangulatát darabokra fogja törni a karácsonyi bejelentése és apjából is ki fog robbanni az indulat. Megfordult a fejében, hogy más dátumot választ és meghagyja családjának a szenteste örömét, de aztán arra a megállapításra jutott, hogy erre soha nem lesz tökéletes időpont.
- Rendben, nem erőltetem az alagsori díszítést, csak ne legyél már ennyire szomorú. – nevetett fel anyja, Gerard arcára hamis mosolyt csalva.
- Nem vagyok szomorú. – Gerard látta az tükörképét megcsillanni a karácsonyi gömbökben és a csúcsdíszben. Inkább kétségbeesett volt. És rettegett.
- Tudom, te csak Gerard vagy! Én meg az anyád, aki nem tud a fejeddel gondolkodni! Huszonnégy év alatt sem sikerült hozzászoknom ahhoz, hogy mennyire bonyolult eligazodni olykor az érzelmeiden. Egyedül a nagymama értett hozzád. Pedig mindenkinek könnyebb lenne, ha nem húznál falat magad köré. Érezned kellene, hogy mi mennyire nagyon szeretünk. – magyarázta a nő feldúltan. Igen, az anyja tényleg mindent megpróbált, de Gerard nem tudott olyanná válni, mint az az elképzelés, amilyennek a születése előtt eltervezték. Egy másodperc is elég volt, hogy szemeit ellepje a könny. A kezeiben megremegett a doboz. 
- Én érzem ezt anya és hálás vagyok nektek. – mondta alig hallhatóan.
Bárcsak jobban kifejezhette volna magát és több viszonzást adhatott volna. Őszintén sajnálta a szüleit, hogy ilyen nehéz a dolguk vele. Nem tudta, hogy anyja hisz e neki, de nem többet nem szólalt meg. Gépiesen adogatta a nőnek a díszeket és mikor végeztek a dekorálással, visszasietett az alagsorba. Lángoltak a szemei és az arca is. Leroskadt a székébe és csendesen sírt, azért amiért ennyi bánatot okoz szüleinek. Hogy csak egy nehezen érthető, örökös baj forrás a családja számára. Könnyei homályán át látta, ahogy üzenete érkezett. Arcát törölgetve, szipogva nyitotta meg.
Szia Gerard. Hogy vagy? Jól telik a szabadnapod?
Érdeklődött kedvesen Frank.
Szia Frankie. Köszönöm, jól vagyok. A házat díszítettük anyával. Ő már az ünnep lázában ég, mint minden évben. Az alagsorba is szeretett volna rakni néhány díszt.
Írta lehangoltan.
Mintha az én anyámról írnál. Bár ő nem kér engedélyt ilyenekhez. Ha nem vagyok otthon, egyszerűen telerakja a szobámat.
Frank sorai megmosolyogtatták Gerardot.
És te nem dolgozol ma?
Kérdezte, mert úgy emlékezett Frank mára nappalos műszakra volt beosztva.
Múlt héten részt vettem egy előadáson és jutalmul a vezetőségtől kaptam egy fél szabadnapot. Engem is meglepett. Szóval nem rég jöttem haza. Esetleg, van kedved találkozni ma este?
A kérdéstől melegség költözött Gerard önutálattól fagyos szívébe. Nem is hitte, hogy ma még ilyen örömben lesz része.
Persze! Mikor jössz?
Írt vissza gyorsan.
Hatkor felveszlek az utcátok elején. Jó lesz így?
Jött a válasz Franktől.
Ott leszek. Nagyon szeretlek.
Gépelte be Gerard.
Én is szeretlek. Akkor hamarosan látjuk egymást.
Búcsúzott Frank és Gerard igyekezett összekaparni magát estére, hogy ne rántsa bele Frank-et abba a mély és sötét gödörbe, amibe vergődött.
*****
Alig várta már, hogy Frank-el legyen. Édesanyja kreativitásának hála, otthona kezdett egy óriási szaloncukorhoz hasonlítani és ezen nem javított az alapból rossz hangulata, amivel nem akart lelombozni senkit. Éppen ezért érzett megkönnyebbülést, mikor valamivel hat óra előtt megállt Frank fekete autójánál és a szokásos izgalommal a gyomrában, kinyitotta az ajtót. Ahogy beült, kiszáradt, szomjas ajkak tapadtak rá. Gerard meglepve viszonozta a forró csókot, Frank-et az sem zavarta, hogy nyilvános helyen voltak, két erősen világító utcalámpa szomszédságában. A hajába túrt, közel húzta magához, és úgy tartotta, mintha soha többet nem akarná elengedni.
- Annyira hiányoztál. – suttogta, mikor szétvált a szájuk. Gerard meglepődve kapkodott levegő után.
- Te is hiányoztál. – mondta és keze kis ideig megpihent Frank vállain. Végre úgy érezte, a nyugtalansága is csillapodott, hogy Frank mellett volt.
- Milyen gyönyörű vagy ma is... - Frank csillogó szemekkel nézte és kedvesen elsimította Gerard haját az arcából.
- Ne mondj ilyet, Frankie! Nem vagyok gyönyörű. Olyan vagyok, mint mindennap.
Gerard fejében annyi bántó jelző élt, amivel iskolás korában találkozott, mikor a folyosón végigment, leült az ebédlőben, vagy az udvaron. De sértő megjegyzéseket kapott akkor is, mikor fizikailag bántalmazták. Unalmas. Kiszámítható. Elkeserítő. Ijesztően. Betegesen sápadt. Csapzott. Undorító. Retardált. Hitvány. Szégyen. A felsorolásnak soha nem volt vége.
- Nekem gyönyörű vagy!– jelentette ki Frank határozottan, és szomorúan konstatálta, hogy Gerard mennyire nem hisz neki, csak ül mellette leszegett fejjel.
- Gondolj akármit is magadról Gerard, számomra te vagy a legszebb a világon. És örömet szeretnék szerezni neked.– ezzel beindította a jármű motorját.
- Az a legnagyobb öröm, ha mellettem vagy és szeretsz. – vágta rá gyorsan Gerard, mert nem akarta, hogy Frank megbántódjon. Nem a fiú szavait vonta kétségbe, hanem látta már magát a tükörben és évekig volt céltáblája az iskolai erőszaknak. De Frank nem szólt erre semmit, hallgatott és vezetett. Az autórádióból halkan áramló zene és Frank cigarettájának füstje keringett csak közöttük a levegőben. Gerard pedig egészen elbizonytalanodott, mert azt gondolta, magára haragította Frank-et. Letörten ült a kocsiban és bámult ki az ablakon az elsuhanó tájakra, amik kezdtek egyre távolodni Newarktól és egy olyan útra jutottak, amitől elárasztotta az emlékek. A fák, az autópálya, az útjelző táblák...
Kellett pár perc, míg felfogta az úti célt, a vére rohanni kezdett a testében.
- Somerdale...- suttogta és megrökönyödve Frank-re pillantott. Az eddig szigorú arcon cinkos mosolyt sugárzott vissza rá.
- Mi Somerdale-be megyünk! – Gerard szinte felkiáltott a felismeréstől.
- Igen, Gerard oda. – bólintott Frank most már nevetve.
Gerard nem is tudta, hirtelen hogy reagáljon. Frank kitalálta a legnagyobb kívánságát, mert ő hiába kérte a szüleit, hogy látogassanak el a somerdale-i temetőbe karácsony előtt, kérése süket fülekre talált és mindenféle mentségekkel jöttek, hogy miért nem jut idő erre. Frank-nek pedig mondania sem kellett, kitalálta Gerard vágyait.
- De hogy jutott ez most eszedbe?
- Emlékszel, Gerard, az első találkozásunkkor megmondtam, hogy még visszamegyünk Somerdale-be. Tudom, hogy szükséged van erre és most jött el az alkalom. Gerard hálatelten pillantott Frank-re. A fiú egyértelműen törődött vele. Úgy, mint Elenán kívül még soha senki.
- Nem is tudod, mekkora örömöt okozol nekem, Frankie. – Gerard szavakkal sajnos nem tudta visszaadni az érzéseit, de legszívesebben azonnal megölelte és megcsókolta volna Frank-et. Ha nem ennyire félénk és ha a fiú épp nem vezetett volna.  Az út Somerdale-be eseménytelenül és Gerard számára meglepően gyorsan telt. Beszélgettek, vagy csak hallgatták Frank egyik kedvenc bandáját, a Black flag-et. Közben egyre fogytak a kilométerek és Gerard mind közelebb jutott a kisvároshoz, ami annak idején a világa egészét tette ki. Emlékezett, milyen türelmetlenül várta mindig, hogy a családi autóval odaérjenek. Ha pedig busszal utazott, kínszenvedés volt, mikor a jármű megállt a benzinkutakon, vagy a pihenőhelyeken. De Frank kocsija, mintha a gyorsaságával társává szegődött volna, hogy mihamarabb oda jussanak. Gerard szíve a torkában dobogott, ahogy végiggördültek a sötétben, az aszfaltos főúton, ahonnan mindenfelé utcák nyíltak.
- Minden rendben, Gerard? – Frank észlelte Gerard borús csendességét. A fiú homlokát az autó ablakához nyomva nézte az esti színekbe vont házakat, kerteket.
- Persze Frankie. Csak olyan régen jártam itt. – válaszolta Gerard fájdalmasan.
- Elvigyelek a nagymamád házához? – érdeklődött készségesen Frank.
Gerard összeszorult szívvel bámulta a kis utcák rengetegét, amik között megbújt a Sunset drive, Elena valamikori otthona. Gerardban felébredt a vágy, hogy még egyszer láthassa a házat, gyermekkori boldogságnak színterét, de aztán eszébe jutottak Lindsey szavai a Harrisburg-i családról, akik immáron birtokba vették az épületet, ami azóta valószínűleg még inkább meg lett változtatva. Eszébe jutott az is, mikor legutóbb az ablakot egy téglával betörve, belépett a házba és minden fel volt bolygatva.
- Inkább ne, ott már semmi sem a régi. – rázta meg a fejét szomorkodva.
- Értem, akkor merre? – kérdezte Frank.
Gerard tudta, hogy Somerdale egy igazi kisváros, kevés, de szép látnivalóval. Van temploma, bevásárlóközpontja, sűrű fákkal benőtt parkja és nagy játszótere a kisgyerekeknek, barátságos üzletei, kávézói. Szíve szerint az összeset megmutatta volna Frank-nek, hogy láthassa hol teltek élete legjobb napjai. De először egy ennél csendesebb helyre szeretett volna eljutni.
- A temetőbe. – felelte és Frank egyáltalán nem csodálkozott, bólintással tudomásul véve, teljesítette a kérését.
Este lévén, a hely teljesen elhagyatott volt. Ahogy leparkoltak Gerard szeme arra a padra pillantott, ahol a Frank-el való legelső találkozása előtt ittasan, örvényként kavargó gondolatokkal és összetörten feküdt. Remények nélkül. Azután Frank jött, megállt a kocsijával és egyenesen hozzá lépett. Nem ítélkezett, aggódó arccal nyújtott neki segítséget és adott egy palack vizet, mikor Gerard megszédült. Az első percek, a kezdet emléke kicsit fájó volt most is.
- Indulhatunk? – Frank kérdése kiszakította Gerardot a múlt felidézéséből. Összerezzenve bólintott.
- Igen, menjünk.
Sajnos a virágbolt már zárva volt, így üres kézzel kellett, hogy belépjenek a temető kapuján. Az áhítatos csendben, mintha visszhangoztak volna a lépteik, a síremlékeken lévő örökmécsesek fényei üdvözlően lobbantak. Ahogy feltűnt a szív alakú, fekete márvány, Gerardot a sírás fojtogatta, a látvány mindig eszébe juttatta Elena hiányát és a tényt, hogy ez már nem fog másként lenni. Nappalok és éjjelek, hetek és hónapok, nyarak és telek váltakoznak Elena nélkül. Csak az emlékek maradnak mozdulatlanok. Gerard megtorpant a sírnál és végigsimogatta a belevésett betűket, számokat.
- Itt nyugszanak a nagyszüleim. – tette hozzá és Frank együttérzően bólogatott.
- Csupa szép emlék tér vissza most, ugye?
- Igen, sajnos nagypapa hamar meghalt, rá halványabban emlékszem. De néhány mozzanata, a mosolya, a hangja, ahogy óvón fogta a kezemet mikor az erdőben sétáltunk, tisztán megmarad bennem. Nagymama tovább itt volt velem, és mindig biztosított a szeretetéről. A középiskolai évek alatt ennek a szeretetnek a melege adott erőt, minden egyes naphoz. És most nézd, milyen ez a sírkő! Jéghideg! Igazságtalanság, aki olyan forrón tudott szeretni, mint a nagymama...- suttogta Gerard és eltörölte a kipirult arcán lefutó könnyeket.
- Bárcsak találkozhattam volna velük. – mondta Frank.
- Igen, én is sajnálom, hogy nem ismerhetted meg őket. A nagymama feltétel nélkül elfogadott és nem bírálta a tetteimet, nem akarta megtudni, mi volt az oka, amiért kétszer is öngyilkos akartam lenni. Megölelt és akkor minden rosszat elfelejtettem. Azt hittem, ahhoz a szeretethez nincs fogható. De tévedtem, mert ilyen a szerelem is, amit irántad érzek, ami átváltoztatta és megmentette az életemet. Mindennél jobban szeretlek, Frankie! – Gerard Frank-re nézett, aki fátyolos szemekkel pillantott vissza rá és gyengéden simogatta a vállát.
- Én is nagyon szeretlek, Gerard.
- Köszönöm...
Frank megfogta Gerard kezét. Igaz, Gerard még jobban fázni kezdett, ahogy Frank fagyos ujjait megérezte, de mégsem mozdultak el a sír elől, pedig annyira vacogtak mind a ketten. De Gerard maradni akart még, akkor is, ha metsző volt a hideg.
- A karácsony estére gondolsz? – kérdezte Frank egy kis hallgatás után.
Gerard némán bólogatott. A közös családi vacsora gondolata miatt érzett félelme ketrecként fogta körbe a szívét és nem tudott kijutni a rácsok közül.
- Ha a nagymama még élne, könnyebb lenne minden. - hajtotta le a fejét. A rettegés ott volt minden szívverésében és zaklatott levegővételeiben. Frank az arcához hajolt és finoman végigsimította. Gerard felsóhajtott az alig érezhető, szeretetteljes mozdulatoktól.
- Nagymamád ott él, a szívedben. És én is itt vagyok neked. Történjen akármi, mindig fogni akarom a kezedet. Együtt átmegyünk ezen. - jelentette ki bizakodóan Frank. Lelket akart önteni Gerardba. Pedig rajta is látszott a szorongás. A szemei viszont megnyugtatóan ragyogtak, úgy mint gyertyák az éjszakában. Miután a temetőből eljöttek, cél nélkül autóztak Somerdale utcáin. Bár teljesen beesteledett, de Gerard nagy vonalakban megmutatta, merre van a templom, a park, az erdő, ahol gyermekkorában ezer kincset gyűjtött össze. Frank érdekesnek találta ezeket az elbeszéléseket, ő születésétől fogva Belleville-ben lakott és ismeretlen volt számára a környék, a kisváros békés, eldugott hangulata.
- Én el tudnám képzelni az életemet itt. - szólalt meg egyszer csak álmodozó arccal. Gerard meglepődött, ahogy elnézte Frank barna szemeiben az elszántság perzselését és a vágyakozást valami jobb, valami más iránt. Melegség járta át ettől.
- Valóban?
Ő egész eddigi éveiben ezt szerette volna.
- Igen...Somerdale kellemes helynek tűnik. Lakhatnánk itt. Magunk mögött hagynánk Belleville-t, Newark-ot, a nagyvárosok zaját. Itt is van kórház, ahol ápolóként dolgozhatnék. Volna egy kis házunk, és kertünk, ahol kialakíthatnánk egy rózsakertet. Én pedig esténként, munka után, dalokat gitároznék a verandán és nézném az élet lassú folyását a kerítés mögül.
- Milyen csodálatos lenne! - áhítozott Gerard és Frank szavai könnyeket csaltak a szemébe.
- Csak mi ketten. Az idők végezetéig. - helyeselt Frank.
Gerard számára felkavaró volt belegondolni ebbe az idillbe, még ha távolinak és jelenleg megvalósíthatatlannak is tűnt. Álomszerű lenne Frank-el kettesben! A boldogságot kapná meg és ezzel együtt visszaszerezhetné lelke egy kiszakadt darabját, amit nagymamája halálával elveszített! Mert ő mindig is úgy érezte, hogy Somerdale-be tartozik.
*****
A karácsonyi ünnepek ajándékként magukkal hozták a havat, ami huszonnegyedikén hajnalra esett le. Gerard dermedten állt az ajtóban elnézve az egyre szaporodó fehér lepelt és a szomszéd udvarokon hóembert építő, gondtalan gyerekeket.
- Hát nem nagyszerű, jókora havat kaptunk szentestére! Régen nagyon örültetek Mikey-val a fehér karácsonynak. - sétált mellé mosolyogva Donna, felidézve a régmúltat. A táj tényleg szép volt, de Gerardnak nem jöttek szavak az ajkára. A levegővétel is nehezére esett. Egy szemhunyásnyit nem aludt az éjjel, fázott és hányingere volt. Szerencsére, édesanyja nem vett semmit észre rossz közérzetéből.
- Úgy elszaladtak az évek! Mintha tegnap születtetek volna! És most van két helyes, nagy fiam. Mikey jól tanul az iskolában, te dolgozol, barátnőd van...Akit ma végre megismerhetek.- Donna várakozó pillantásaitól Gerard gyorsan elfordult és mereven bámulta a vakítóan fehér havat.
- Igen, ma este... - suttogott.
- Most megyek is és nekilátok az ételeknek, nem lesz kész időben, ha itt fecsegek...- Donna elment Gerard mellett, aki rémülten ragadta meg a nő csuklóját.
- Anya...várj...
Az asszony nem tudta mire vélni fia kétségbeeső, könyörgő tekintetét és hirtelen mozdulatát.
- Kicsim...Falfehér az arcod. Jól vagy?
Gerard egyáltalán nem volt jól. Egyik percben úgy érezte, elfut és soha nem tér vissza, a másikban pedig zokogni szeretett volna, összekuporodva a földön. Érezte, hogy ez az a pillanat, a helyzet, amikor beszélnie kell, édesanyja figyel rá, most kellene mindent elmondania, feltéve egy lapra az egész jövőjét. A szíve a torkába ugorva lüktetett.
- Szeretlek, anya...- ennyit bírt végül kinyögni tehetetlenül. Anyja megkönnyebbült.
- Jaj, hiszen én is szeretlek! Megterhelő év volt az idei, de annyi mindent elértél! Kilábaltál a depresszióból, megbírkóztál a nagymama elvesztésével, jó munkahelyet szereztél a képregényüzletben és melletted van Lisa, aki biztos őrülten beléd van esve...Büszke vagyok rád. Te is az lehetnél magadra! Félre a kishitűséggel!
Anyja szavai fájóan csengtek Gerard fülébe. Donna merő tévedésben élt és egy eszményképet szeretett annyira. A valóságban Gerard még mindig küzdött a sötét érzéseivel, a fejében uralkodó hangokkal, a félelmeivel és korántsem dolgozta fel Elena halálát. A munkahelyén, ha nem látták, sírt, néha fogalma sem volt, mitől és Lisa, akit a családja ma este vacsorára várt, nem létezett. Helyette volt Frank, akit szíve egészéből szeretett, de hiába voltak erősek és mélyek az érzelmei, mint egy tenger, az aggodalma, veszélyt jelző sziklaként magasodott. És mindezek mellett gyűlölte magát az összes hazugságáért. De megtévesztő álmosolyt húzott magára. Ez már egész jól ment neki. Anyja ettől elégedetten hagyta magára, mert a főzés nem várhatott.
- Istenem, csak legyen elég erőm ehhez. - mondta félhangosan, de Donna már nem hallotta.
A nap lassan araszolt előre, ólmosan nehéz volt minden perc Gerardnak az alagsor tejszínű félhomályában, az ágyán ülve. Hátra volt még néhány utolsó simítás a rajzon, amit Frank-nek szánt. Az alkotással próbálta kikapcsolni a külvilágot. Ebből Lindsey húzta vissza, mikor írt neki egy kedves karácsonyi üdvözletet, amit Gerard gyorsan meg is válaszolt. Utána már nem bírt otthon maradni, úgy döntött, hogy Frank elé megy a kórházhoz. Zakatoló gondolatokkal tette meg az utat a nagy pelyhekben hulló hóban, elnézegetve az ünnepi díszekbe ékesített épületeket. Mire odaért, a haja és ruhája teljesen átázott a hótól, a kezében szorongatott, Frank ajándékát tartalmazó, nagyalakú, szalagos mappája szintén. Beállt a kórház parkolójának egyik szélvédett helyére és várta, hogy Frank kijöjjön. A műszak letelte után Frank fel is tűnt. Mikor meglátta, Gerard szíve fájdalmasan kezdett verni és majdnem elejtette a rajzát. Elindult volna Frank felé, ám a fiú nem egyedül volt. Gerard ámulatára, Bert ballagott az oldalán. Mindketten cigarettáztak. És nevettek. A látványtól Gerard torkát összepréselte az indulat, ami fekete mérget fecskendezett a vérébe. A hideg ellenére szökött lázas forróság az arcába és kiszáradt a szája. Frank hamar észrevette Gerardot. Valamit mondott Bert-nek, mire az gyűlölettel nézett Gerard irányába, mielőtt odébbállt. Frank pedig mosolyogva sietett Gerardhoz.
- Szia Gerard. Nem úgy volt, hogy a plázánál találkozunk? Vagy én emlékszem rosszul? - húzódott be ő is Gerard mellé a hó szitálása elől.
- Szia Frank! Jól emlékszel, de nem tudtam már otthon lenni, annyira ideges vagyok.- felelte Frank kérdésére Gerard. Aztán észrevette a Frank-nél lévő kék csomagolópapírba bújtatott dobozt. Ő figyelmetlen volt és még csak be sem csomagolta a rajzot, amit Frank-nek csinált.
- Csomagot kaptál?
- Ah, ezt Berttől van. Valami könyv és édességek. Mindenképp venni akart nekem ajándékot, hiába mondtam neki, hogy ne költse rám a pénzét, mikor nincs neki így sem, de sosem hallgat rám. - rántotta meg a vállát Frank érdektelenül.
- Hogy került ide Bert?- érdeklődött Gerard óvatosan.
- Segítettem neki megírni az önéletrajzát. Állást szeretne, bár nem hinném, hogy a geriátrián történtek után, még lenne ebben a kórházban esélye. - válaszolta Frank közönyösen, látszólag nem nagyon foglalkoztatta Bert.
Gerard bólintott, a féltékenység még mindig benne bújkált, de igyekezett legyűrni ezt az érzést, Frank nem adott okot rá, hogy gyanakodjon. Rövidesen elindultak Frank kocsija felé, mikor odaértek, beültek a járműbe, Frank rögtön szájon csókolta Gerardot, majd kis ideig zavartan hallgattak.
- És most hogyan tovább? Máris menjünk hozzátok? - Frank hangja remegett.
Gerard megrázta a fejét.
- Van időnk, anya még főz. Te mikorra ígérkeztél haza? - kérdezett vissza Gerard.
- Bármeddig maradhatok, az anyám tizenkét órás műszakban van ma éjjel. Addig elugorhatnánk apámhoz, ha gondolod. - javasolta Frank és kicsit megnyugodni látszott, hogy nem rögtön kell indulniuk.
- Nem szeretnék zavarni, szenteste van. - mentegetőzött Gerard.
- Üres a ház, apa két napja kezelésen van a kórházban.
Gerard sajnálattal hallotta ezt.
- Akkor teljesen egyedül leszel egész karácsonykor?- csodálkozott el és rossz érzés kerítette hatalmába, amiért a család ünnepét Frank egyedül tölti.
- Anya a munkájából kifolyólag sok ünnepet végigdolgozott és volt olyan is, hogy én lettem beosztva karácsonyra. Már megszoktam. - mesélte Frank, majd az autó hátsó ülésére dobta Bert ajándékát és beindította a motort, hogy az egyre jobban szállingózó hóban elinduljanak Belleville felé.
Az idősebb Frank háza karácsonyi díszek nélkül maradt az ünnepekre. Frank benyitott és beléptek a kellemes melegbe. A fiú világosságot csinált és lesöpörte a havat magáról.
- Micsoda hóesés! Ennek pár éve nagyon örültem volna, most inkább bosszantó, már ami a közlekedést illeti. - morgolódott, de nem igazából volt mérges, inkább csak a zavart akarta oldani, ami az egész estére rávetült. Gerard felakasztotta a kabátját a fogasra, aztán félszegen álldogállt a nappali ajtajában, kezei között a vizes rajztároló mappával. Csak remélte, hogy nem ázott el annyira, hogy Frank felismerje rajta a bolygókat.
- Gyere, érezd magad otthon! Szólj, ha hozzak valami enni és inni valót. - kínálta Frank, de Gerard nem tudott volna most enni. Frank ledobta vizes kabátját a kanapéra, mikor Gerard belépett a nappaliba. A fiúból meghökkent nyögés tört fel, ahogy meglátta rajta az ünnepélyes fehér inget és fekete nyakkendőt. Eddig az idegességtől háborgó gyomra bukfencet vetett. Frank lenyűgözően nézett ki így.

- Ritkán járok ilyesféle vacsorákra, ezért nem tudtam, milyen ruhát illik ez alkalomból felvenni. Olyan nevetségesen érzem magam. - dadogta Frank elpirulva, amint észlelte, hogy Gerard szinte nyitott szájjal bámulja.
- Nagyon elegáns vagy, Frankie. - Gerard szíve majd kiugrott a helyéről, annyira szépnek találta Frank-et. A dícsérettől Frank-nek még vörösebb szín kúszott az arcára.
- Ugyan, ez nem igaz...- és leült a kanapéra. Gerard mellé sétált és szintén helyet foglalt.
- És mi van a kezedben? - Frank barna szemei érdeklődően futottak végig a papírtárolón lévő, olvadt hótól képződött vizes foltokon.
- Ez a tiéd. Karácsonyra készítettem. - Gerard kicsit félve átnyújtotta neki a kartonmappát, ami a bolygók rajzát rejtette.
Frank nagyon meglepődött, a kis ezüstös karika majdnem úgy ragyogott az ajkában, mint a csodálkozó mosolya.
- Ajándék? Nekem? Nahát, Gerard, ez nagyon kedves tőled! - és kíváncsian nyitotta szét a kissé nyirkos mappát. Azonnal felismerte az ábrákat, a színeket.
- Ez gyönyörűszép! Hiszen te a világegyetemet rajzoltad meg! És milyen élethű! Istenem...nem is tudom, mit mondjak...Köszönöm szépen! - Frank gondosan nézegette a kidolgozott rajzot, megfigyelve az összes részletet.
- A planetáriumban eltöltött estén mesélted, mennyire vágytál egy olyan rajzra, ami az univerzumot ábrázolja, úgy gondoltam megpróbálom lerajzolni neked.
- Emlékeztél arra a beszélgetésre?- hökkent meg Frank.
Gerard leszegte a fejét.
- Minden beszélgetésünkre emlékszem, Frank. A rajzon vannak hibák, nem volt rá elég időm, kérlek, nézd el, hogy nem tökéletes...
- Tévedsz! Ez tökéletes! -vágott Gerard szavába Frank és még mindig a rajzot bámulta.
- Örülök, ha tetszik! - bólintott Gerard.
- Amint hazaérek, felrakom a plafonra és ma éjjel már a te rajzod alatt alszom el.- tervezte Frank.
Gerard boldog volt, hogy a rajzával sikerült Franknek örömet okoznia. Lopva nézte, ahogy a fiú még percekig elmerült a rajzban. Aztán vigyázva rá, az üveg dohányzóasztalra helyezte és visszaülve Gerard mellé, elkezdte meglazítani a fekete nyakkendőjét, kigombolni a hófehér ingét. Gerard nem tudta elképzelni mi a szándéka.
- Nekem is van egy meglepetésem. - mosolyodott el szégyellősen és mielőtt Gerard kérdezhetett volna, széthúzta az inget majd felfedte sápadt bőrét, amin jól látható volt egy frissen készült tetoválás. A mellkasánál, skarlátvörös betűkkel írva, Gerard felfedezte a saját nevét. Az álmélkodástól sóhaj hagyta el a száját, de nem tudott megszólalni. Félénken kinyújtotta a kezét, amit Frank megragadott és a bőréhez húzta.
- Nagyon fájt? - kérdezte Gerard, ahogy ujjai áthaladtak a tetováláson.
- Nem jobban, mint a többi. De ha fájt volna, sem érdekel. Magamon akarom viselni a nevedet. - felelte Frank.
Gerard meghatódott Frank cselekedetéről. Szeretettel hajolt oda és ajkával megérintette Frank bőrét. A tusfürdő, a cigaretta, és a kissé átizzadt, de tiszta ruha aromájának keveredése ismerősen hatott rá, a szívverése gyorsabbá vált. Frank illata megnyugtatta, ugyanakkor feltüzelte. Frank hangosan felsóhajtott és ujjai belefonódtak Gerard hótól nedves és összetapadt hajába. Gerard lassan és finoman csókolta végig Frank mellkasát, nyelve átsiklott a fiú mellbimbóján. Aztán a nyakára és végül az arcára került, hogy az ajkuk, nyelvük végre találkozhasson és összeolvadhasson.
- Szeretlek, Frank. - zihálta a fiúnak, mikor a csók egy másodpercre megtört.
- Én is szeretlek. - Frank gyengéden fekvő helyzetbe nyomta Gerardot a kanapén. Vágyakozó, barna színű szemeiben fény kavargott, tűz gyúlt, ami mintha elevenen égetett volna el mindent. Gerardot is. Láng, amit Frank szeretete hozott létre, táplált, és ami erőt adott, mert Gerard egy percre talán elhitte, hogy nem létezik lehetetlen.
*****
Kulcszörgés és ajtócsapódás riasztotta meg őket. Levegő után kapkodva, rémülten rebbentek szét és értetlenül meredtek az ajtó felé, ahonnan rövidesen céltudatos lépteket hallottak.
- Hey, boldog karácsonyt, kicsi Frankie. Apád nem mondta, hogy te is itt leszel. - egy középkorú, nem túl bizalomgerjesztő férfi állt meg vigyorogva a nappali üvegajtaja előtt. Frank arcából minden vér eltűnt, halottsápadttá vált, mint aki szellemet lát.
- Te meg mi a francot keresel itt? - kérdezte, mint aki nem hisz a szemének. A férfi lehajította kopott bőrkabátját az egyik fotelbe és mint aki eddig is itt élt, a nappali bárszekrényéből egy üveg italt vett magához.
- Nahát, így kell üdvözölni egy régen látott rokont, kicsi Frankie? - húzta össze bosszúsan a szemöldökét és nem törődve semmivel, belekortyolt az üvegbe.
- Nem vagy a rokonom. Nagyapa második feleségének a fia vagy. És ne hívj kicsi Frankie-nek! - Frank hangja megtelt gyűlölettel, csak nézett előre hitetlenkedve és dühösen.
A férfi nevetgélve iszogatta az alkoholt.
- Oh, úgy látom én most egy intim pillanatot zavartam meg. Jézusom...Bár nem lep meg, mindig is sejtettem, hogy rohadt kis buzi vagy. - és szemei Frank szétbontott ingére szegeződtek. Frank nem reagált a sértegetésre, zavartan pillantott végig a ruháján és elkezdte visszagombolni. A homlokán előbb még az örömtől gyöngyöző izzadtság, nagy cseppekben gördült le a halántékán. Gerard semmit sem értett. Ki ez az ember?
- Bemutatnál a barátodnak? -a férfit úgyszint érdekelte, Gerard kiléte. Érdeklődve ballagott a kanapéhoz, Gerardot méregetve. Zavaros, ködszínű szemei, szürkés arcbőre, kéjes vigyorgása, riasztó megjelenése és Frank szinte pánikszerű reakciója irányában, ijedtséggel töltötte el Gerardot.
- Hagyjuk ezt! Azt mondd meg, honnan volt kulcsod? - vágott közbe Frank.
- Hogy szerinted, nem legális úton jutottam be?! Kicsi Frankie, a legrosszabbat feltételezed rólam! Ez rosszul esik. A kulcs apádtól van. Hónapok óta telefonon tartjuk a kapcsolatot, a börtönben is leveleztünk.
- Nem hiszek neked! Apa sosem mondta, hogy újra beszéltek...- csóválta a fejét Frank.
- Mikor hívtam, hogy kiraktak a bérelt lakásból, apád azt ígérte, nála maradhatok egy darabig. Azt is említette, hogy kórházban lesz, menjek be és oda adja a kulcsot. Amúgy Brett vagyok, idősebb Frank mostohatestvére. - fordult Gerard felé színlelt udvariassággal a férfi és a kezét nyújtotta.
- Gerard. - mutatkozott be automatikusan Gerard, de Frank lefogta a karját és nemet intett.
- Nem kell ezt tenned! - kiáltott erélyesen Gerardra, ám ez nem nagyon zavarta Brett-et.
- Szóval Gerard...milyen kis helyes. Majd itt folytatjuk, megyek elrakom a holmimat.- forgatta meg a szemeit, aztán újra nagyokat kortyolva a kezében lévő italosüvegből, elhagyta a nappalit.
Frank még mindig nem fogta fel, ami történt.
- A szemétláda...És apa ismét megbízik benne! - temette arcát a kezeibe. Gerard nem mert kérdezni, látván hogy Frank-et igen megviselte Brett feltűnése, a fiú viszont pár másodperc múlva önmagától magyarázni kezdett.
- Miután a nagyszüleim elváltak, nagyapa újból megnősült és a nőnek, akit elvett, már volt egy fia. Brett. Ő egy igazi szociopata! Fél gyerekkorában javítóintézetben volt, felnőtt élete nagy részében meg börtönben, vagy elvonón. Ahol megjelenik, pusztulást hoz magával. Apát is csak terrorizálta, mikor még egy háztartásban éltek. Évek óta nem hallottam felőle, úgy tudtam börtönbe került és hogy apa végleg megszakította vele a kapcsolatot. De ezekszerint Brett megint manipulálta őt és rávette, hogy segítsen neki. Oh, hogy utálom ezt az alakot!
Gerard még sosem látta Frank-et ennyire haragosnak és rémültnek. De Frank érzéseinek biztosan volt alapja, mert ő, bár most találkozott először Brett-el, szintén ijesztőnek vélte.
Frank váratlanul magához húzta a kabátját, hogy felvegye.
- Menjünk innen. Nem akarok tovább Brett-el maradni. Sosem tudni, mi jár a fejében. - javasolta. Gerard bólintott és az előszobai fogas felé indult, a kabátjáért, mikor is a férfi visszaért.
- Nocsak, hova siettek?- érdeklődött nyájasan.
- Programunk van. - vágott vissza szűkszavúan Frank.
- Képesek lennétek itt hagyni? Van nektek szívetek? - ráncolta a homlokát Brett.
- Nekünk van szívünk, ami rólad nem mondható el. És ismerve téged, nem aggódom, remekül fogsz szórakozni, amíg van alkohol a házban.- Frank vállat vont és az asztalról felvette Gerard rajzát, majd a szintén ott hagyott kulcsért nyúlt, de Brett megelőzte és felkapta a kulcscsomót.
- Ne olyan gyorsan! Különben meg, nem tetszik, ahogy beszélsz velem, kicsi Frankie! Tudd, hol a helyed! Azt meg majd én eldöntöm, mikor hagyjátok el a házat!- vigyorgott rájuk.
Gerard lefagyva pillantott Frank-re, akin úgyszintén a viszolygás cikázott végig.
- Add vissza a kulcsot, Brett! Kérlek! - sóhajtott nagyot.
- Oké, ez már jó. De még mindig nem eléggé. - Brett szórakozottan játszott a kezében lévő kulcsokkal, figyelmesen szemlélve a fémkarikára felaggatott mindenféle kulcstartókat.
- Mégis, mit szeretnél? - kérdezte Frank tehetetlenül.
- Hogy megmutasd, hol tartja az öreged a gyógyszereit! De azonnal! - parancsolta Brett.
- Fogalmam sincs, hogy hol vannak apa gyógyszerei. De túl messzire mész, nem gondolod? Apa befogad és cserébe el akarod venni az orvosságait! Téged nem is érdekel, mennyire beteg és milyen sokat szenved, mert te csak ki akarod használni, ahogy eddig is tetted! Ugye, ez a helyzet? - Frank felháborodva tekintette a férfira, aki viszont elvesztette a türelmét.
- Fogd be a pofád, te mocskos kis patkány! Nincs szükségem a prédikációdra, csak tedd, amit kértem! Vagy emlékeztesselek a magam módján, hogy ki itt a főnök? - rivallt Frank-re és fenyegetően tett felé pár lépést. Gerardnak fogalma sem volt, miről beszélhet, de Frank nagyon is tudhatta, mert a szemei könnyesek lettek és egész testében remegett.
- De hát tényleg nem tudom...- ismételte meg a szavait.
Brett lerakta az italosüveget az asztalra.
- Azért erőltesd meg az agyad, ha kérhetem! Vannak nálam eszközök, amivel jobb belátásra bírhatlak. Azt mondod, ismersz, akkor tudod azt is, hogy bármire képes vagyok. Gondolom, nem akarod, hogy a kis barátodnak baja essen...- és egy kés pengéjének fénye villant meg, kihajtott kabátzsebében.
Gerard érezte azt a gonoszságot rájuk szabadulni, amit Brett hozott magával. Csapdába kerültek.
- Jó, megkeresem azokat az orvosságokat. - Frank megadóan beleegyezett, mire Brett elégedetten helyeselt.
- Akkor bele is kezdhetsz!- és előre indult.
Gerard nyugtalanul elkapta Frank karját és látta tükröződni a fiú arcán a megfogalmazhatatlan, hatalmas félelmet.
- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kevertelek. Oda adom neki apa gyógyszereit és utána elmegyünk innen. - a hangja elcsuklott és nem volt bizonyos a mondatai hitelességében.
- Akarod, hogy segítsek keresni? - kérdezte Gerard és még mindig markolta Frank fehér ingének ujját.
- Ne, inkább maradj itt! Elintézem. - tiltakozott Frank és lefejtette Gerard tenyerét magáról, majd eltűnt az apja szobájában.
*****
Idősebb Frank házában mintha jéggé fagyott volna az idő, mintha minden óra megállt volna, nem teltek a percek. Gerard legalábbis ezt érezte és valószínűleg Frank is. Csak ültek egymás mellett a nappali kanapéján. A szemük kérdőn és szinte esdeklőn Brett-et pásztázta. A férfi velük szemben a fotelben ült, a már szinte üres alkoholosüveg társaságában.
- Milyen csodálatos karácsony este, a kedvenc rokonommal, kicsi Frankie-vel és a barátjával. Jobbat el sem tudnék képzelni. Miért nem beszélgetünk? Ilyenkor azt szokás, nem?- nevetett fel a férfi kábultan, mire az üveg kicsusszant a kezéből és halkan puffanva esett a padlószőnyegre, de ő csak vihogott ezen.
- Nincs mit mondanom. - tért ki a válasz alól elutasítóan Frank.
Brett Gerardra nézett.
- Neked, Gerard? Tényleg Frank farkán lovagolsz alkalomadtán? És milyen a srác? Jó hozzád? Én is tudnék ám mesélni...
Gerard szíve idegesen összeugrott a kellemetlen pillantástól. Brett szavai súlyos kőként süvítettek a szobában. Frank szégyenkezve, szenvedéssel és fájdalommal telve hallgatta amit a férfi mond, a légzése gyorsabb lett és a szemeiben is megcsillantak az apró könnycseppek.
- Rendben, megkaptad, amit akartál, most már add vissza a kulcsot. - szólalt meg erőtlenül, de Brett csak a fejét rázta.
-Még nem egészen.
Frank csodálkozva nézett vissza rá.
- Ezt hogy érted?
- Úgy hogy még nem elég. Azt akarom, hogy kerítsd elő a morfiumot. - adta ki a parancsot Brett.
Frank egészen elsápadt.
- Itt nincs morfium, ez egész biztos.
Brett öntelt vigyora eltorzult.
- Én türelmes vagyok, elnézem a baromságaidat, de azt eléggé utálom, ha hazudsz!- jelentette ki és feltápászkodva a fotelből, feléjük indult. Árnyéka fenyegetően nőtt a falakon. Frank felpattant a kanapéról és ott állt Brettel szemtől-szembe.
- Ez az igazság. Most pedig elmegyünk!
Brett ördögien bámult Frank-re és Gerard-ra.
- Hogy akarsz kimenni a zárt ajtón, drága rokon? Inkább ülj vissza és csevegjünk tovább! Van is egy klassz témám! Annak a nyári szünetnek a története, mikor mi ketten behatóbban megismertük egymást, nos? Fogadok, hogy a barátod még nem is hallotta...
Gerard érezte a lélekbe maró múltbéli történések jelenlétét, amik elől Frank menekülni próbált, de most utólérték és minden szennyükkel beterítették.
- Elég, hallgass el, hagyd abba!- kiáltott Frank kétségbeesetten, indulattól elvörösödve és könnyes szemmel, de Brett meg sem hallotta.
- Olyan vagy, mint az apád egy szerencsétlen idióta! - könnyedén megragadta Frank ingének gallérját és a fiút durván a padlóra lökte. Frank az asztal mellé zuhant. Megütötte magát, mert fájdalmasan sóhajtott, majd köhögni kezdett. A lendület, amivel földet ért, nagy zajjal, lesodorta a tárgyakat az asztalról.
- Frank! - Gerard ijedten ugrott fel a kanapéról, hogy Frank-hez lépjen, de nekiütközött Brett vállainak.
- Kellett ez neked? Mindez csak azt bizonyítja, értelmileg milyen alacsony szinten vagy, kicsi Frankie! Na, de nem is az eszedet kedveltem benned annak idején sem!
Brett provokatív szavaira, Frank nem szólt semmit, csak megrázta a fejét.
- Elmondom, mi lesz, ha nem találod meg a morfiumot, lenyomom a barátodat és bemutatót tartok neki, mi ketten akkor hogyan szórakoztunk! Te pedig Frank, végig fogod ezt nézni. Na, hogy tetszik az ötlet?- és egyenesen Gerardra nézett, hűvös szemei, mint acélos kések fúródtak bele Gerard arcába. Tekintete elmondhatatlan félelmet ébresztett fel Gerardban. Gerard Frank-re pillantott, aki levegőhiánnyal küzdve próbált felállni a földről.
- Kérlek, őt hagyd ki ebből! - Frank alig hallható kérése, egyáltalán nem érdekelte Brettet. Ahogy Gerardot vizslatta, a bódultság homályos függönye mögött a kéjsóvárság szikrái ragyogtak undorítóan. Nyirkos ujjai végigszántottak Gerard arcán, kíméletlenül belemarkolva a hajába. Gerard felnyögött a fájdalomtól, szédülni kezdett, ahogy Brett magához rántotta.
- Garantálom, hogy élvezni fogod...- tette hozzá lihegve.
Ám ekkor a majdnem kiürült italosüveg csattant Brett hátán és az alkohol cseppjeivel együtt, szilánkok repültek a szoba minden szegletébe, a földre, az asztalra és a kanapéra. Brett csodálkozva elengedte Gerardot és hitetlenkedve nézett hátra.
- Kicsi Frankie? Mi a franc?
Frank állt mögötte a rettegéstől a levegőt kapkodva.
- Soha nem fogom hagyni, hogy őt is bántsd! - suttogta elszántan és mielőtt Brett bármit is tehetett volna, teljes erejéből neki rontott. A gyógyszerek és italok hatása alatt álló férfi megtántorodott, nem készült fel a hirtelen megmozdulásra és a földre került, Frank pedig felé kerekedett.
- Azt hiszed, elfelejtettem, amit tettél akkor a nyári szünetben? Míg élek, az emlékezetemben lesz! - üvöltötte reszkető hangon Brett arcába és csak ütött, újra meg újra.
- Te kis patkány, kinek hiszed magad? Fejezd ezt be, mert Isten a tanúm, hogy kinyírlak!- fenyegetőzött Brett és Frank ütéseitől vér buggyant ki a száján.
- Csak egy kisfiú voltam és féltem! - kiabálta Frank.
- Egy idegesítő, szánalmas korcs voltál, akit apád egész nyáron a nyakamra ültetett. Ki kellett valamit találnom, amivel feldobom az unalmas napokat! - Brett próbált szabadulni, de a tudatmódosítók lassúvá és tompává tették. Frank pedig bosszúszomjas és a végsőkig elszánt volt.
- Megölted a gyerekkoromat! - Frank ökle lehorzsolódott az ütésektől, de akkor sem állt le. A szőnyeg felgyűrődött, a por kavargott a szobában dulakodásuktól. Gerard lefagyva nézte a jelenetet és a hallottaktól kezdett kibontakozni előtte egy borzalmas sejtés.
- Frank...- nyögött fel és minden porcikáját beborította az a kínszenvedés, aminek Frank a többszörösét érezhette és élhette át. Akkor realizálta döbbenten, hogy Frank indulatteljes ütéseit felváltotta a kegyetlen szorítás, Brett nyaka körül. Úgy látszott, Brett nem harcolt tovább, eszméletlenül, mozdulatlanul hevert, Frank pedig felette, kezeit erősen a nyaka köré kulcsolva.
- Frank, ne ! - kiáltott rá Gerard, amint a látottak eljutottak sokktól elködösült agyáig. Egy másodperc alatt a fiúhoz ugrott és minden erejét összeszedve húzta el Brett-től. Nem volt könnyű a dolga, Frank-ben iszonyatos düh munkált és ez megsokszorozta az energiáit.
- Engedj el, még nem végeztem vele! Ő a legrosszabb ember a világon! - kiáltotta, kimelegedve, könnyektől ragadós arccal. A vasalt, fehér ing vércseppekkel tarkítva, gyűrötten lógott rajta, néhány gomb is eltűnt róla.
- Tudom!- bólogatott hevesen Gerard.
- Nem ártottam neki és mégis ezt csinálta! Brett csak azt kapja amit megérdemel, már régen meg kellett volna tennem!- Frank ki akarta magát szakítani Gerard karjai közül, hogy folytathassa amit elkezdett, de Gerard szelíden átölelte. Frank-re pedig hatott a szeretete, mert megbújt Gerard ölelésben. Karjait Gerard derekára fonta és egyre csak sírt.
- Van még egy titok Gerard...amit senkinek sem mondtam el, amit igyekeztem eltemetni magamban...Ez az utolsó, amit nem tudsz rólam...És a legsúlyosabb. - szipogta megtörten.
Gerard letörölte Frank könnyeit és kisimította az arcából izzadt hajtincseit.
- Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz, vagy nem tudsz...- Gerard nagy vonalakban már sejtette, mit csinált Brett Frank-el és nem szerette volna kitenni annak a fiút, hogy ezt újra végig kelljen élnie.
De Frank belekezdett.
- Miután anya és apa különváltak, havi két hétvégét lehettem apával és a szüneteket. Anyának ez jól is jött, az ápolói munka hektikus, örült, hogy nem kell a szomszédokra, vagy barátnőkre bíznia engem. Azt hitte, apámnál jó helyen vagyok. És ez mindaddig így is volt, míg Brett átmenetileg be nem költözött apához. Apa megkért, hogy anyának ne szóljak Brett-ről, hiszen többször ült már börtönben és mindig is hadilábon állt a függőségeivel, ezért érthető, hogy anya gyűlölte és nem akarta, hogy a közelében legyek. Tizenegy, tizenkét éves lehettem, akkor nyáron. Apa sokat dolgozott, mindig késő este jött haza, Brett és én állandóan kettesben voltunk. Ő meg egész nap csak ivott és füstölt, mint valami gyárkémény. Mikor kellőképpen berúgott, felnőttfilmeket nézett a kanapén és nekem is vele kellett tartani. Kínos kérdéseket tett fel, amire én kisfiúként nem tudtam a választ, csak azt éreztem, hogy ez nem helyes. Nagyon nem. Később megcsókolta a számat, majd megérintett tiltott helyeken és azt mondta, ez természetes, meg hogy később majd megköszönöm, hogy ennyit foglalkozott velem. Aztán nekem is hozzá kellett érnem, és azt csinálnom, amit kér. Agresszív volt és fenyegetett, hogy ha nem leszek jó hozzá, vagy ha bárkinek is beszélek erről, bántani fogja anyát és apát. Voltak kései és fegyverei, gyerek voltam, én csak féltettem a szüleimet...Hetek teltek el és ő minden napot kihasznált, mikor apa távol volt. Éjszakánként álomba sírtam magam és azt kívántam, hogy másnap ne keljek fel. De a reggel mindig megérkezett és vele együtt Brett is...Végül aztán a szünet véget ért és hazamehettem, utána Brett is elhagyta apa házát és nem sokkal azután le is csukták. Azóta nem nagyon láttam, csak apa mesélt arról, mikor, milyen zűrbe keveredett. És bár az a nyáriszünet már messze van, nekem nem sikerült túljutnom rajta. Úgy vélem, ami akkor történt velem, nagyban befolyásolta a félresiklott kapcsolatomat Jamia-val, hogy nem tudtam teljesíteni az ágyban és hogy egyszer előfordult, mikor veled voltam, pedig nálad jobban senkit sem akartam soha!
- Bár segíthetnék.- Gerard csak ölelte Frank-et és azt érezte, minden szó elcsépelt és fölösleges, mert a múltat, az akkor végigélt borzalmakat ő sem tudja megváltoztatni.
- Ezen nem lehet segíteni. Most érzek egy kis könnyebbséget, hogy elmondhattam neked. De a gyötrelemnek soha nem lesz vége. Mintha egy részem ott ragadt volna ezen a kanapén, a tv fényeivel megvilágított, nyomasztó, cigarettafüsttől szürkés szobában, Brett gusztustalan érintéseivel, a szégyenérzettel, a magányossággal, a sírással.- Frank fásultan csóválta a fejét.
- Annyira sajnálom, Frank...
- Brett tettei mindig itt lesznek bennem. Vagy inkább rajtam, mint a tetoválások, csak ez láthatatlan jel, de annál érezhetőbb. Viszont ha együtt vagyunk, sohasem jut eszembe, te meg tudod gyógyítani ezt a sérülésemet is. Veled együtt le tudom ezt zárni valamilyen szinten. - Frank zavarodottan kibontakozott Gerard karjai közül és a kabátját kezdte keresgélni.
- Mindenre hajlandó vagyok!- vágta rá Gerard eltökélten.
- Csak add nekem a szeretetedet! - szólalt meg Frank.
- Erre kérned sem kell! - Gerard ámulva nézett Frank után, ahogy sápadtan, összeborzolt hajjal, a könnyeit törölgetve, szakadt, véres ingét igazgatva lép a kanapéhoz.
- Elkésünk a családi vacsoráról, ha nem igyekszünk! - magyarázta mozdulatait.
Gerard akkor ébredt rá, hogy még előttük áll a vacsora.
- Teljesen kiment a fejemből. - állapította meg.
- Nekem viszont nem. Menjünk, mielőtt Brett magához tér. - javasolta Frank.
Gerard engedelmesen bólintott és az előszobába indult a kabátjáért. A szíve izzóan forró lett az idegességtől, egy ilyen este után nem érezte magát képesnek, hogy a családjával is megvívja a harcát. Rezignáltan elsöpörte az haját az arcából, felvette a kabátját és visszatért a nappaliba. Azt hitte, Frank is elkészült már, de ahogy belépett, a fiú még kabát nélkül, a verekedéstől elszakadt, kicsit véres fehér ingben térdelt a földön, Brett felett. Gerardot azonnal összenyomta valami ismeretlen és félelmetes, mikor megpillantotta Frank-et fakófehérre sápadva, könnyesen ragyogó szemekkel, halálra vált kifejezéssel az arcán.
- Mi történt?
- Gerard...- zihált rémülten Frank.
Gerard akkor látta, hogy Frank ujjai Brett csuklóján vannak, hogy ellenőrizze a pulzusát, aztán oldalra fordította a férfi fejét és döbbenten bámulta a Brett szájából kicsorgó habos folyadékot. Majd Gerardra nézett.
- Istenem, csak ezt ne...- tört ki Frank-ből egy rekedt felismerés, aztán újból megnézte Brett pulzusát, majd a mellkasára hajtotta a fejét és hallgatózott.
- Frank, ugye, nem...- Gerard fejébe fájdalom hasított.
- Francba, ne...ne...- ismételgette Frank magában, konokul a fejét rázva. Gerard bénultnak érezte magát, ő is letérdelt Brett mellé, tehetetlenül szemlélve az eseményeket.
- Meghalt! - kiáltott Frank, amint szóhoz jutott és egy könny pergett végig az arcán, ami az álláról cseppent le, Brett mellkasára.
A szavak felfoghatatlanok voltak és borotvaéles pengeként, visszhangozva hatoltak el Gerard agyáig.
- Ez biztos? - Gerard homlokán hideg izzadtság jelent meg.
- Ápoló vagyok, Gerard! Brett nem lélegzik, nincs szívverése. Meghalt...- ismételte meg az előbbieket Frank és furcsán idegen lett a hangja, az arca fehér volt, mint a viasz. Gerard érezte, hogy az ő arcából is kifut a vér. Hányingere támadt.
- De hát hogyan? - kérdezte másodpercek múltán, elcsukló hangon.
- Én öltem meg! - vágta rá Frank.
- Képtelenség! - Gerard látta, hogy Frank erőszakos, de korántsem annyira, hogy ez Brett halálához vezessen. A férfi nyakán nyoma sem volt a fojtogatásnak.
- A gyógyszerek, alkohollal keverve, nagy mennyiségben, vagy bizonyos kombinációban, a légzőközpont leállását okozhatják. - lehelte Frank a könnyeivel küszködve.
- Milyen gyógyszereket adtál Brett-nek? - érdeklődött Gerard.
Frank idegesen a hajába túrt.
- Amit találtam, Brett politoxikomán volt, nagyjából bármit bevett, amivel kellően kiüthette magát. Apám rengeteg gyógyszert tart a házban. Csak azt akartam, hogy vége legyen, nem figyeltem, mit vett be, csak azt láttam, hogy jó sokat. Lehet, Vicodin, Percocet, Xanax, esetleg Fentanyl, nem tudom, Gerard, nem tudom!
Hirtelen minden homályos lett. Ambivalens módon kristálytiszta, mégis kaotikusan érthetetlen, és az az árny, amit Brett személye, a létezése okozott, mintha a halálával ezerszeresére nőve borult volna rájuk, fullasztó feketeségbe és önvádló kérdésekbe sodorva őket.
- Ostoba baleset volt. - mondta Gerard, de mást nem tudott hozzátenni, Frank hisztérikus zokogása szívettépő volt és az ő szemeiből is csorogtak a könnyek.
- Nem akartam, hogy meghaljon! Azt akartam, hogy fizessen meg a tetteiért, de nem akartam a halálát! Ez nem baleset! Ez emberölés! Elvettem Brett életét! Börtönbe kerülök! És tudod, mit csinálnak a börtönben az olyan fiúkkal, mint mi?

folytatása következik...