Hallottam a rádióból egy dalt, amit sok éve nem és rögtön az jutott eszembe, mikor ez a szám folyt a csapból is kb., én éppen otthon bőgtem, ettem a csokit, ittam a forralt bort, és rohadtul magam alatt voltam, mert a pasim megcsalt :/ Nosztalgia, rossz értelemben...Remélem, soha többet nem fordul elő ilyesmi. Ez a szőke csajos táncikálás kicsit felkavart na...
Ettől függetlenül tekintsünk pozitivan az ünnepek elé, nem lesz családi botrány, a hangulat jó lesz, nekem ennyi már elég is.
És itt az írásom, amolyan karácsonyi ajándék, vagy mi. Johnny Rotten-OC fiction, mert nem bírok leakadni a témáról :O
Nézzétek el, nem teng túl benne a karácsonyi feeling, én nem olyan vagyok. És siettem vele, kicsit béna is lett. Két részes lett végül, a másodikat is befejezem nemsokára.
Békés, boldog karácsonyt! <3
Szívből
szívbe
A téli szünet előtti utolsó nap nem mentem
iskolába. Persze otthon ezt nem tudták, mert az a nap is ugyanúgy indult, mint
az összes többi. Felvettem az iskolai egyenruhát és megreggeliztem, majd a
szokott időben kiléptem a ház kapuján. De már akkor tudtam, hogy nem megyek be
és inkább lógok egész nap a hidegben.
Úgy gondoltam, megjutalmazom magam egy szabadnappal, ami csak az enyém és azt
csinálhatok amit akarok. Holnaptól úgyis otthon kell majd lennem a család
állandó ellenőrzése mellett és karácsonyra jönnek majd a rokonok is, akik
egészen újévig ott felejtik magukat nálunk. Hiába kecsegtetett a téli vakáció a
szabadság lehetőségével, nálunk ezek a napok sosem erről szóltak. Hanem az
kényszerű összezártságról és az ünnepek miatti idegeskedésekről, amiktől már
előre borsódzott a hátam.Körbenéztem a még eléggé kihalt utcán, majd az iskola helyett a másik irányba indultam el. Láttam egyenruhás diákokat a suli felé menni, de lelkesített az elhatározásom, miszerint ma a tanulás engem nem érint. Különben is a szünet előtti utolsó nap mindig lazább szokott lenni, talán a tanárok fel sem fedezik, hogy nem vagyok ott, ha meg mégis, majd kimagyarázom valahogy. Tettem egy jó nagy kört és mire teljesen elhagytam az ismerős környéket, már bőven elmúlt nyolc óra. A kezdeti jókedvem egy kicsit alább hagyott, nem volt ötletem, most hogyan tovább. Ráadásul hideg is volt, a szoknyám és vékony kabátom alá kellemetlenül és hasítóan befújt a szél. A hűvös időtől fagyott kezeimet zsebre vágva tanácstalanul sétálgattam a szürke betonkockákon, szinte tízpercenként a karórámra nézve és már nem is tartottam olyan nagyszerű ötletnek a lógást. Vagyis nem volt rossz elhatározás, de talán tavasszal jobb lett volna véghez vinni. Éppen azon morfondíroztam, hogy második órára bemegyek és az egész késést az elalvásra fogom majd, mikor egy alakba botlottam. Ott ült az egyik leharcolt pad támláján és nem törődöm arckifejezéssel szívta a cigijét. Hosszú, sötét színű kabátja volt, égnek meredő, vörös haja és hevesen fénylő kék szemei.
- Túl rövid a szoknyád. – állapította meg, amint elhaladtam mellette és alaposan végigmérte a harisnyás lábaimat.
- Kötelező iskolai viselet. – vágtam vissza.
- Fázol ? – tudakolta meglepetten.
- Ennyire látszik ? – kérdeztem vissza és megtorpanva néztem a fiút. Elég ismerősnek tűnt, mintha találkoztunk volna már valahol, csak azt nem tudtam, hol. Néztem, és ő is rám pillantott, igaz nem annyira nyíltan, mint én, de talán az ő fejében is hasonló dolgok járhattak, mert két slukk után halkan megszólalt.
- Téged már láttalak. Tudom is hol, a klubban.
Ja persze, a klub…ahová már nem igazán jártam pár komoly okból. Megrohantak a régi emlékek, mikor még a klub volt a második otthonom és ez akaratlanul is látszódott az arcomon.
- Igen, az meglehet…- nyögtem ki fájdalmas képet vágva, a srác pedig folytatta.
- Te voltál Sid barátnője…
A szívem nagyot dobbant a név említésekor. Rögtön be is ugrott Sid fekete haja, a barna szemei, a mosolygása és ahogy átölelte a vállamat. Keserűség szalad végig a lelkemen. Sid, bár csak néhány hétig volt része az életemnek sok jót, de sok szomorúságot is okozott, amit máig nehezen dolgoztam fel.
- Nem tudom, a barátnő jelzés mennyire illik rám.- motyogtam elvörösödve.
- Nekem azt mondta a barátnője vagy és hogy szeret téged. – állította a fiú és leugrott a kopott pad támlájáról.
- Ennyire jó haverok vagytok Siddel, hogy megosztotta veled a magánéletét? – érdeklődtem és nagyokat sóhajtottam, hogy ne lepjék el a szememet a könnyek. Még mindig rossz volt Sidről beszélni, vagy rá gondolni.
- Néha elég jóban vagyunk, máskor nem annyira, attól függ mennyi heroint szúrt be magának. – mondta erre a srác, és mellém sétált.
Megcsóváltam a fejemet.
- Nem akarok Sid önrombolásáról beszélni. Igazság szerint mennem kellene az iskolába, el fogok késni. – tértem ki a fiú elől, mentségeket keresve.
- Már elkéstél és különben sem akartál bemenni. – jegyezte meg, ahogy tettem néhány lépést.
- Honnan veszed ezt ? – fordultam hátra felháborodva. A srác úgy tűnt, mintha jól ismerne engem, vagy a szándékaimat. És ez zavarba hozott. Megvártam, míg oda ér mellém.
- John vagyok. – mutatkozott be.
- Sheena Grace Whitmore. – mondta merre én, aztán elpirultam, mert elég hivatalosra sikeredett.
- Nagyon hideg van. Így meg fogsz fázni, Sheena Grace Whitmore. – futott végig rajtam a pillantása és eldobta a cigijét.
- Igen, ezért is indultam el az iskolába. Igazából tényleg nem akartam bemenni, de nagyon hideg van ahhoz, hogy egész nap az utcán legyek. Haza nem mehetek, mert a szüleim otthon vannak, pénzem pedig nincs…Marad az iskola. Úgyis ez az utolsó nap a téli szünet előtt. – rántottam meg a vállamat érdektelenül.
- Én éppen haza tartok. Gyere fel hozzám. – ajánlotta John. A szemei félénken és reménykedően villantak felém.
- Ez nem valami jó ötlet. – nevetgéltem zavartan.
- Ideges vagy ? – szegezte nekem a kérdést John.
- Dehogy, csak nem ismerlek eléggé! – tiltakoztam.
John elmerengett egy pillanatra. A feltámadt téli szél erőszakosan borzolta világos színű haját. Meg az enyémet is.
- Én ideges vagyok. De tegyünk egy próbát. – vallotta be és elindult az úton. Én meg nem tudtam mit tegyek. Menjek vele, vagy inkább válasszam a sulit, ott mégiscsak nagyobb biztonságban vagyok. Ezt a fiút meg két ital közt láthattam a klubban, de semmi sem derengett róla, mert állandóan Siddel voltam elfoglalva.
John hátrafordult.
- Jössz? – kérdezte.
Egyáltalán nem voltam meggyőződve, hogy ez jó ötlet, de utána eredtem.
- És messze laksz ? – tudakoltam, miután pár percig némán gyalogoltunk az egyforma, lerobbant házak és kerítések előtt. Szinte már fájtak a kezeim a decemberi csípős hidegtől.
- Csak pár perc innen. – válaszolta John.
És valóban, jó száz méter után, John megállt egy régi, téglaépület előtt. A ház elég elhagyatott volt, az ablakokon behúzott függönyök, a kertben kopasz fák, bokrok árválkodtak, komor és szigorú látszatot keltve. John keresgélt a kulcsai után, majd miután megtalálta, kinyitotta a rozsdás kaput és beléptünk. Ő ment előre, én bizonytalanul követtem, folyton hátrasandítva és arra gondolva, nem késő még kimenekülni.
Végre kellemes meleget éreztem, ahogy az apró, szűk előszobába értünk. Csicsás virágos tapéta, szobanövények és nikotintól sárga mennyezet fogadott. A sötét folyosóról szobák nyíltak, egyforma ajtókkal, John benyitott az egyik helyiségbe.
- Gyere. – invitált, én pedig mentem utána. Picike szobája volt, egyszerű, fehérre mázolt fallal, egy ággyal, egy szekrénnyel és az ablak alá tolt asztallal, ahol italos üvegek és cigarettás dobozok sorakoztak. A fénytelen, kikopott parkettát, régi szőnyeg borította, az ablakon napfénytől színevesztett sötétítő lógott. Habozva álltam az ajtónál és még mindig nem tartottam magam komplettnek, amiért eljöttem vele.
- Az egész a te házad ? – csodálkoztam és megszabadultam a kabátomtól.
- Nem, csak ezt a szobát bérlem. – felelt John és a kabátját az ágyára tette, aztán két poharat vett elő, majd az egyik italból töltött.
- Szereted a whiskyt? – kérdezte.
- Kicsit korai az időpont az alkoholhoz. – ítéltem meg válasz helyett, mire ő meghökkent.
- Hát persze. – John gúnyos mosollyal bele ivott a saját italába, az enyémet meg az asztalon hagyta. Biztos egy gyáva cafkának tartott abban a percben.
- Ülj le. – kínált hellyel. Bólintottam és helyet foglaltam az ágya szélén. Ő pedig előkeresett néhány lemezt az asztalon lévő kartondobozból.
- Hallgassunk zenét ? – lépett az ágyhoz, kezében a lemezekkel.
- Oké. – futottak át szemeim a nála lévő együttesek lemezein. Egész jó gyűjteménye volt, a legfrissebb punk zenekarok dalaival. Nagyjából ismertem mindet, Sid jóvoltából. Elkomorultam, ahogy újabb emlékkép ugrott be egy estéről, amit Siddel töltöttem. A szüleim azt hitték, egy barátnőmnél vagyok, ezt hazudtam nekik. Csak feküdtem a karjai között a szobájában, beszélgettünk, ittunk és mentek ezek a zenék. Sid annyira kedves volt hozzám, gyengéden simogatta az arcomat, finoman csókolgatott. Azt akarta, hogy maradjak ott éjszakára is, de mennem kellett. Kikísért a megállóba és megvárta velem a buszt.
Sid…milyen jó is volt vele…
Álmodozásomból John hangja ébresztett fel. Biztos jó régóta ültem ott magam elé révedve.
- Melyik dalt szeretnéd hallani ?
A dalok, mind keserédesen kedvesek voltak nekem. Sebek, amiket nem kellett volna feltépnem. Ahogy nyilván ide sem kellett volna jönnöm.
- Nekem mindegy…- vontam vállat kedvetlenül.
John gyanakodva nézett rám, aztán végül nem rakott egy lemezt sem a lemezjátszóba.
- Baj van? – kérdezte.
- Semmi csak…
- Sid. – fejezte be a mondatomat John és gondterhelten sápadttá vált.
Elszorult a torkom.
- Ne beszéljünk Sidről!- vágtam rá dacosan.
- Szerintem beszélni kellene róla, mert attól, hogy tagadod, még igenis létezik. Vagyis olyasmi. Mert tudod, a drog…Lassan végez vele.- ingatta a fejét John.
- Jó ég. – a szemeim megteltek könnyekkel.
Leginkább a heroin miatt mentünk szét. Mindig is tudtam, hogy kábítószerezik, de éltek bennem a naiv elképzelések, hogy majd miattam abba hagyja. Tévedtem. A helyzet hamarosan tarthatatlanná vált, mikor Sid állandóan szúrta magát, csak a szerre bírt gondolni. Kétségbe voltam esve, mert nem tudtam rajta segíteni, ő meg teljesen kifordult magából, agresszív lett, sokat veszekedtünk, féltem tőle. Közben a szüleim megtudták, hogy vele vagyok és irtó nagy botrány tört ki otthon. Eltiltottak a klubtól és főleg Sidtől. Ez egyik napról a másikra történt, még lehetőségem sem volt Siddel beszélni, csak úgy eltűntem az életéből.
- Ráadásul az új nője, az a Nancy kurva kihasználja, rongyként bánik vele és persze együtt lövik magukat. – tette még hozzá John undorral a hangjában, majd cigaretta után nyúlt.
Igen, hallottam, hogy Sidnek lett új kapcsolata, de csak ennyit tudtam, többet nem is igazán akartam. Igyekeztem lezárni magamban az egészet. Igazság szerint, mikor otthon szobafogságot kaptam, egyik részem teljesen összetört, míg a másik áldásként élte meg, hogy nem kellett naponta néznem Sid kábítószeres szenvedéseit. Tudtam, hogy nekem így lesz a legjobb, de éreztem, ez önző lépés Sid felé.
- Szegény.- sóhajtottam, de úgy láttam, John nem hisz nekem. Kétkedés volt a szemében.
- Úgy teszel, mintha meglepne. Sid már akkor heroinfüggő volt, mikor te vele voltál. Gondolhattad volna, ha magára hagyod, csak mélyebbre süllyed.
- Mit tehettem volna ?! A szüleim nem engedtek a közelébe, amit meg is lehet érteni. Ő nem éppen az a fiú, akivel szívesen látják a szülők a lányukat. De attól én még szerettem őt.- vágtam John szavába.
John a cigije mellől hosszan nézett rám, mintha bele akarna látni a fejembe. A fakó kék szemei szinte égettek.
- És most is szereted ? – kérdezte végül.
Zavartan elfordítottam a fejemet.
- Nem!
Valójában tényleg nem tudtam mit érzek iránta. A szívem mindig fájdalmasan ugrott össze, ha olykor rágondoltam, de hogy ez még szerelemből volt e, vagy csak a múlt miatt, nem bírtam eldönteni.
- Hát ő most is szeret téged. – jelentette ki John.
Hitetlenkedve néztem rá.
- Van barátnője, nem szerethet engem! – fortyantam fel.
- Nancy csak egy állomás, vagy egy rossz kikötő, ahová azért sodródott, mert magányos volt. Vagy te azt gondolod, könnyen túl tette magát rajtad ? Hogy csak úgy elfelejtett ? Hát nem! Sokszor emlegetett, és nem értette, miért léptél le hirtelen. Egyszer teljesen be volt kábulva és azt kérte, menjek el hozzátok, beszéljek veled, kérjelek meg, menjél vissza hozzá. Szánalmasan viselkedett, sajnáltam őt, akármilyen is, nem ezt érdemelte. Kaphatott volna valami indokot, de ehelyett csak a kérdések maradtak neki. Ilyet kegyetlen, üres szívű ribancok tesznek. – mesélte John és olyan hidegek lettek a vonásai, gyűlöletet véltem felfedezni a hangszínéből, mint amikor Nancyt említette. Mintha ugyanolyannak tartana.
Forró könnycsepp csorgott végig az arcomon.
- Nem vagyok kegyetlen! És tudd meg, hogy én sem tettem túl magam egyszerűen Siden! Ott volt minden gondolatomban, vágyódtam utána, vele akartam lenni. Naponta mentem el a klub előtt, vagy csak álltam a szemközti oldalon, arra gondolva, hogy bemegyek és ha Sid ott van, magyarázat helyett csak átölelem. De nem tettem meg. És van még valami, amit tudnod kell, mielőtt ítélkezel…
John érdeklődve pillantott felém füstölgő cigarettája mellől.
- Hallgatlak…- bólintott.
- Én gyereket vártam Sidtől…- hadartam el egy szuszra, aztán lehajtottam a fejemet és nyeltem a könnyeimet.
folytatása következik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése