Eszek, hogy ne aludjak el

Ööhhh...

Szombat van pasim dolgozik és full unalom tombol erre. 

A tv-ben sincs semmi értelmes műsor,  álmos is vagyok (mert ugye reggel mikor lehetne aludni, már 7 után felébredtem). Mondjuk, itt aszfaltoznak az utcában, így reggel óta zúgnak a gépek, nem sok alvási lehetőséggel kecsegtetve. 

Így hát a neten szörfözgetek és közben azt a péksütit eszem, amit apám hozott délelőtt. Marmorkuchen, vagy hogy hívják. Akármi is a magyar megfelelője, de nagyon finom. 

Ja és ha már szörfölgetés, meg net...mert mindig beleszaladok valamibe...

Nézd meg Marilyn Manson Saint c. klipjét mondták...

Nagyon jó...mondták...

A zene nem rossz amúgy, a klip se. Már annak aki szereti a drog-vér-pornó kombinaciókat. Én mindenesetre lefőttem, mint a kávé és elment a kedvem kb. mindentől.

Pedig azt terveztem, hogy elkezdem nézni az Assunta ügy című dokumentum sorozatot, de nem is tudom, kell e ez most nekem. 

A héten amúgy sok extra dolog nem történt. Csütörtökön el akartam menni a nődokihoz, hogy letudjam az uh-t, de persze szabadságon volt, így csak jövőhét vége felé jutok el hozzá és utána való héten még jön a citológia is. Utána fél évig nem akarnék a nőgyógyászati dolgokkal törődni. Lassan a jó idő is visszajön és talán a kedvem is jobb lesz, meg hatékonyabb leszek.

Faterom és húgom most fasírtban vannak, nem tudom már mi miatt. Pedig arról ábrándozom, hogy ha jobbra fordul az időjárás, összejön a család egy kis kerti partira. 

Vágynék ki a szabadba, klassz lenne úgy mint rég, jó hangulat, finom ételek, zene. De így, hogy megint balhé van, ráadásul mind apám, mind húgom nehéz eset és haragtartóak is, gőzöm sincs, ebből lesz e valami, vagy csak álom marad. 

Apám amúgy a héten tök rendes volt és hozott nekem csokis sütit amit, mivel nem voltunk otthon, az erkélyen hagyott. Persze az arra lézengő homeless emberek nyilván el is lopták, mire hazaértem. No komment.

Apám mondta erre, hogy tényleg kell valami belátás (és lopás) gátló az erkélyre, mert nem ez az első eset, hogy cuccokat emelnek ki tőlünk. 

Átkozott utcafronti nyúlüreg. Csak bajnak van. 

Azt mondta, majd hoz egy ponyvát a telekről, amit nem használ és azt felrakhatjuk. Végre hogy észreveszi ő is, miért kell valami az erkélyre. Amellett, hogy akkor nem mozizna itt boldog-boldogtalan, mert attól meg én kapok agyvérzést lassan.

Na menjünk marmorkuchen-t enni :D

Sunday of psychopaths

Tegnap volt a Columbine iskolai lövöldözés 25. évfordulója. És ilyen téren szerintem azóta sem lett jobb a helyzet. 

Sőt...amíg van klikkesedés, gyűlölet, sulis bántalmazás, addig minden évre sok ilyen szomorú esemény fog jutni.

Pasimat hívogatja folyamatosan egy 30-as szám úgy egy hete. De nem szól bele, csak hallgat mint egy kuka. 

Ja meg pár üres sms-t is küldött, de pasim hiába hívta vissza, vagy írt rá, hogy helló kerestél, ki vagy?" válasz nem volt. Csak a megcsörgetések. Napi többször. És azért hajnalban hétköznap ez nem vicces ám. 

Visszahivtam az én számomról és szám nélkül is, de sohasem vették fel.

Persze a szám titkosított, így hiába kerestünk rá a tudakozóban, nem volt találat. 

A számot tiltottuk, de az értesitések jöttek azóta is, hogy erről a számról volt blokkolt hívás. Frusztráló volt. És engem rossz érzésekkel töltött el. Sajnos ismerek olyan hölgynek nem hivható lényeket, akiknek ilyesmi módszerei vannak. És még emlékszem milyen tré volt ezeket a dolgokat kezelni. 

Ma még nem hivott minket a rejtélyes szám, de pasim számáról azért csörgettük most is, hogy kiderüljön, ki a franc lehet, csodák csodája, vagy 15 csengetés után felvették, de pasim hiába halózott össze-vissza, csak hallgatott az illető.

Átvettem pasimtól a telefont és bele szóltam, hogy erről a számról kapok folyamat hívásokat és üres üzeneteket. Ekkor valami női hang jött a háttérből, de nem értettem, mit mond és a vonal megszakadt.

Ez igen fura volt...

Próbáltuk ismét, mert ez kezdett érdekes lenni (fenét, inkább nyomasztó), másodjára egy ittas hangú fószer vette fel, de a nő is ott beszélt. A hapsi faggatózott ki vagyok, miért hívtam, de csak annyit mondtam illetve kértem, hogy ha nincs rá okuk ne szórakozzanak, főként ne hajnali 2-kor, mert van aki akkor esetleg aludna.

A pasas még játszotta a hülyét, hogy nem tudja miről beszélek, de inkább lezártam ezt az amúgy is kínos beszélgetést. 

Továbbra sem tudjuk ki áll a hivások mögött. 

Lehet persze egy téves hívás szabadult el, hiszen elég egy számot elírni és máris másnál csörög a mobil.

Lehet pasim adta meg a számát valakinek, akinek nem kellett volna. 

Lehet egy kretén haver (bár a barátok hangját csak felismeri pasim).

Lehet valami idióta ex tért vissza (ennek rohadtul nem örülnék, megvivtam már a harcokat anno, nem kell több ilyen baromság).

Vagy valami kocsmai, szakadt ribike kavar.

Feltételezem, pasim ártatlan, hiszen ő mutatta, hogy ez a szám csörgetgeti.

Csak idegesít, hogy először egy nő beszélt a vonal túloldalán.

Ha pasim mégis sáros és benne van valami ordas csúnyaságban, hát nagyon jól csinálja, gratu neki, de egyszer minden kiderül úgyis. És akkor fizetni fog arghhh.

Ez után az intermezzo után viszont sötét lett a kedvem és totál lehangolódtam, mert eszembe jutottak az ilyen irányú szar emlékek. Meg amúgy sem szeretek ismeretlen emberekkel osztozkodni és kérdezz-feleleket játszani, főleg úgy, hogy semmi sem derült ki.

Hát gyerekek, ilyen ez a filmszakma. Csupa-csupa szorongás, túlgondolás.

A herceg fehér lovon biztos könnyebb eset volna.

Az én hercegem ilyesmi lenne:

Mindegy, csak ne verjen át. Most nagyon nem vagyok lélekben erős egy pofára eséshez...

Anyám is írogat, hogy apám meg van fázva, köhög, náthás, de ebben a szar szeles időben a teraszon akart ebédelni. Anyám viszont nem, mert neki a veséjére nagyon vigyázni kell. És ezen összevesztek természetesen. 

Senkinek se könnyű úgy látszik.

Vár álmokból

Ahogy az időjárás rosszra fordult, úgy lett pocsék a hangulatom is. Ja nem is, az hamarabb ment levesbe. Néha azon gondolkodom, talán mégiscsak be kellene szedni az antidepresszáns gyogyit. Vagy nem tudom. Éjjel forgódom, nappal meg le vagyok lombozva. És ehhez most még pasimnak sincs sok köze. 

Sokkal inkább a környezetnek és annak a bizony fájó felismerésnek, hogy ebből nem nagyon lehet elmenekülni, bárhogy  akarom. Még minimum két év, mire a hitel kipörög. Én itt addig hótziher, hogy megbolondulok, nem beszélve a filléreskedésről, az örökös számlatartozásokról, hogy nincs nyaralás, vagy bármi, ami örömmel tölt el, csak a hitelt fizetem és ennyi. (bár most örültem, mert kijött a lakógyüléses jegyzőkönyv és csak az előkelő harmadik legtöbb tartozás cím lett az enyém, hurrá, voltam már első is)

Már az öncsődről olvasgattam, mint mentő öv, de hamar rájöttem, hogy az nem segítség, ha elveszik azt, amiért eddig kínlódtál, plusz kirendelnek melléd egy pénzügyi embert, aki tudta nélkül egy doboz gyufát nem vehetnél. Hát köszi, de annál nagyobb kontrollt, mint amit a szomszéd gyakorol felénk (kikészít amúgy ő is), már nem szívesen viselnék el. Tehát egy centivel sem jutottam előbbre a hogy lehetne innen a francba eltűnni témában.

A pénteki agytágitás nem volt vészes. Már félig a hétvégében voltam.

Szombaton pasim ment szülinapi bográcsozásra a rock kocsmába. Nem örültem neki, hogy oda megy. Persze régen én is sokat megfordultam arra, sok jó este emléke van a fejemben, de sajnos több a rossz, így én már vagy 8-10 éve tuti nem voltam ott pedig 10 perre van innen. 

Na és ki volt még ott szintén? Hát egykori világi nagy barátosném Sz.! Pasim beszélt is vele kicsit. Ő még mindig jár a rock kocsmába és bár a baráti köréből már senki sem, de így is feltalálja magát. Érdeklődött felőlem is és azt üzente, majd messengeren írni fog. 

Aztán minek? Egy csomó év telt el és mikor én akartam vele régebben beszélni, folyton bunkó hangnemben lekoptatott, hogy nem ér rá, mert ő dolgozik (ezt sokszor nagy betűvel írta, mert nekem akkor asszem épp nem volt munkám). Persze amúgy ráért ő, csak nem nekem. Igy hát nem hinném,  hogy van létjogosultsága az ügynek. Meg aztán ezt csak a pia mondatta vele, fél percig sem hittem, hogy majd valóban hivni fog. Ugyan már. 

Sz. valaha nagyon jó barátnőm volt, imádtam, sokat buliztunk együtt, rengeteget nevettünk és az az Sz. örökre a szívemben marad, de elérhetetlen lett, lerázott, mikor egyetemre ment és munkát vállalt, ezt én elfogadtam. Évek óta egy szót se beszéltünk és már nem is fogunk. Ez száz százalék.

Ha Sz. nem is, de egy ismeretlen nő rám írt és be akart rángatni egy hülye mlm-es fosba ilyen parasztvakitasokkal, hogy ideje hogy a saját főnököm legyek, meg hogy a siker csak rám vár, 180 fokot fog változni az életem blablabla. Aham, mesélj még. Vagy inkább ne tedd, nem érdekel. Szóval tiltottam.

A hétfő délután ugye megint fejtágitással telt, találkoztam B.-vel a helyről és kicsit dumáltunk az elszalasztott álmainkról. Belefutottam az egyik kisfőnibe is, aki úgy két éve még tök jó fej volt, aztán egy évre külföldre ment melózni és mikor visszajött eléggé megváltozott, nagy lett az egója. Váltottunk pár rövidke szót, de láttam hogy nem igazán érdekli amit mondok, mert folyamat a telefonját nézte, aztán hirtelen egy a hátam mögött lévő csajnak kezdett kalimpálni "hello egy perc és dumcsizunk". Majd rám nézett nagy szemmel és megkérdezte:bocs, mondtál valamit?!

Mintha ott se lettem volna. Hát ez nem gyengén megalázó volt, mondtam neki, hogy nem fontos és eloldalogtam. Gáz, ha az embert konkrétan egy kupac kakinak, vagy még annak sem nézik. 

Holnap is lesz okosítás, de szerintem csak 5 percre beugrok, megmutatom magam és húzok is el. Úgyse vesznek észre ezekszerint.

A héten még egyik este meg szeretném nézni a Little voice-t, mert ezer éve nem láttam és imádom (Brenda Blethyn zseniális benne) és kreatívkodni is szeretnék. Wattpadon múlt héten írt egy csaj, hogy már többször is újra olvasta a D.loverset. Az ao3-n meg egy olvasó az egyik Columbine fanfictionomat véleményezte. Jól esnek ezek a dolgok. Ezért is akarok depresszív hangulat és töprengés helyett írni. Hátha helyre ráz lelkileg. 

Más kiút jelenleg szerintem úgysincs.

Én leginkább most csak írni szeretnék

Mármint fanfictiont. Ennek megfelelően ha időm van, gőzerővel pötyögöm a Still breathing sztorit (jövő héten kész lesz lehet) és még írok egy novellát is. Most valahogy megérintett a tavasz könnyű szellője, az orgona illat és ez ad némi jobb kedvet, ezért nincs nagy kedvem embereket fárasztani azzal, hogy  siránkozva ömlengek a magánéletemről, a pasimról (róla nem is sok újat tudok, vannak vitáink, néha jobban kezelem, máskor nem), vagy arról hogy mennyire rühellem a kicseszett kotorékot, meg az egész környéket a sok hülye itt lakóval. Ezért ha laptop elé keveredek, inkább a törimet alakítgatom. Ott én vagyok a főnök ehhhe. Vagy egy 12 éves koromban (!) írt sztorit böngészek (az írásom akkor is ronda volt). Irtó kínos, de szórakoztató. A. írt, hogy szar lett a nőgyógyászati vizsgálat eredménye (nem olyan tré, mint anno nekem), de a dokija szerint nem kell műtét. Meg írta, hogy a fickójaval jól vannak és majd össze akarnak cuccolni. K. is jelentkezett, hogy nem volt rossz hazajönni MO-ra, de a pasija kicsit tapló volt és elhúzott nélküle partizni. Azt nem írta, hogy akkor most mi van köztük, de remélem kibékültek. Tudom hogy K. nagyon magányos Angliában, csak egy ottani barátnője van, de az is messze és ez a pasi is 4 órára lakik tőle, meg kicsit bulizós is, de még mindig jobb, mint a pszichopata exe. A hely-en meg beraktak holnap délutánra egy agytágítást. Pff, most mondjátok meg, pont péntekre. Folyt. köv. is lesz majd hétfőn és esetleg szerdán. Szóval jövő héten se fogok unatkozni yey. Pedig kitaláltam, hogy le akarom engedni a hűtőt, mert nagyon jegesedik ( Titanic feeling), mondjuk az más kérdés, hogy hova rakom addig a kajákat. Másik hűtőm nincs, az ősöknél ugyan van fagyasztó, de tele van, de ha nem is lenne, hogy buszoznék el a város túl felére egy bazi nagy rakás fagyott cuccal?! Ezenkívül olyanokkal kacérkodom, hogy függöny mosás, meg be akarok szerezni belátásgátlót az erkélyre. Most már tényleg. Elég a sok ráérős, kíváncsi beleskelődőből. Anyám nálam is jobban belevetette magát a tavaszi felpörgésbe, egy csomó ruhát kiselejtezett. Jó, hát azt nekem is kéne, meg szólni H.-nak, hogy fussunk össze, mert rá is vár itt egy nagy adag ruha. De most megint csend van felőle. Írtam neki, de meg se nyitotta április eleje óta. Pedig fel akarnám köszönteni, holnap lesz a szülinapja. R.-ről meg olyan infók keltek szárnyra, hogy lelécelt a városból. Egyesek szerint Pestre, mások szerint Egerbe. El is hiszem ezeket a híreket, R. ilyen szempontból nem röghöz kötött és kellően bátor és bár én is éreznék egy kis erőt és bizonyosságot, hogy érdemes máshol újra kezdeni. Na meg pénz se ártana egy tiszta laphoz. De ameddig ezt a szélmalom harcot vívom a hitellel egy ilyen tovább állás szerintem esélytelen. Egyik ismerősöm meg indul a választásokon. Ma láttam a szórólapját a lépcsőházban. Meg is lepődtem, mert ennek a csajnak, egy jól menő ruhaboltja van. Persze a politikusok meg milliókat keresnek, plusz hírnév, tisztelet...Nem kedveltem túlzottan az illetőt, az a fajta, aki a szemedbe puncsol bájosan, sőt már-már nyálasan, aztán kibeszél. Azonkívül a fos volt gyakszi helyemen lévő rosszindulatú, utálatos, spicli (mára 45-50 körüli aggszűz) Andrellya barátos nője volt. Az a nő meg...hagyjuk is. Igazi sunyi patkány volt. Megérne egy posztot, de ptsd-m lett tőle, a két másik ott dolgozótól, meg a volt gyakorlati helyemtől is. A gonoszság és megaláztatás sötét érája volt az. Tizenévesen szomorú emberismereti kaland. Visszatérve erre a nőszemélyre, hát tuti nem szavaznék rá.

Miss Candy színrelép

Wow, Gipsy Rose decemberben szabadult a börtönből és már válik is a férjétől. Hát ez gyors volt...

A hét amúgy laposan hömpölygött, semmi számottevő nem történt. A húsvét is átlagosan telt, nem voltunk végülis kirándulni, mert nekem eü problémám volt, amihez jó kis fejfájás társult és az idő is olyan semmilyen volt aznap. 

Holnapra terveztük, hogy bepótoljuk, de ezt még múlt héten beszéltük, azóta pasim már valahova elígérkezett melózni, így nagy valoszínűséggel nem megyünk mi sehova :/ pedig klassz lenne.

Hétfőn pasim meglocsolt, meg jött faterom, tesóm pasija és J. pasija locsolni, de csak 5 percet ha itt volt mindegyikőjük és nem is ettek, ittak semmit. Pedig sonka, tojás várta őket, de gondolom mindenhol azzal traktálnak ilyenkor és már biztos elegük volt belőle. 

Jövő héten lesz hivatalos ügyem, meg fejtágítás is (hurrá). Szóval már nem lesz ilyen eseménytelen, ideges is vagyok, de pontosan nem tudom, mitől.

Pasim haverjának a nője aki cukrász (nevezzük el mondjuk Miss Candy-nek) tudjátok aki múltkor hívott hogy menjek át a kocsmába enni a sütijéből, meg bejelölt fészen. Pasim szerint meg akar ismerni (jaj szegény), de pasim mondta, hogy én nem vagyok valami nagy barátkozós. Öhh, de ez nem teljesen igaz amúgy, mert pl. mikor még átjárkáltam a rock kocsmába a pasim haverjainak nagy részével megtaláltam a hangot. Asszem két fickóval voltam rosszban, az egyik ilyet szólt az első találkozáskor pasimnak:"az előző csajod jobb volt". 

A másik meg sunyiban oda jött hozzám, mikor pasim nem volt ott és közölte, hogy nem vagyok neki szimpi és ő rá tudja venni pasimat, hogy hagyjon ott. Hehe de benézte, mert nem sikerült neki. 

Mellesleg ez a két csávó pasim exének a tyúkmellű görénynek a seggnyalója volt, szóval érthető hogy alapból utáltak. Szerencsére azóta már pasim sem tartja velük a kapcsolatot.

Na de visszatérve Miss Candy-re, kicsi ám a világ, mert épp abban a faluban nőtt fel, ahol kedves exem a Narkomán. Mutatott is fotót pasimnak Narkománról tizenévesen, meg mondta, hogy azért kellett a faluból Narkománnak és az anyjának elköltöznie, mert szabályosan kiutálták őket. Az anyja mindenkivel kötekedett és balhékat generált, egy rakás ellenséget szerzett, így senki sem állt mellettük, már pedig ha valaki ellen egy közösség összefog, ott komoly zűr van.

Mellesleg velem is nagyon gyökér volt az a nő, pedig mindössze annyi volt a "bűnöm" hogy a fiával jártam. Tett is sokat a kapcsolat szétbomlasztásáért.

Na, de ez már végülis ezer éve volt és a múlt homályába veszett. 

Pasim szerint feltétlen meg kell ismernem Miss Candy-t és a fickóját. Még valami másik párnak is be akar mutatni...

Hát oké, egyszer majd összehozzuk, ne mondja már senki, hogy nagyon-nagyon antiszociális vagyok.

Láttam a Vasárnapi szülők és a Sodródás című filmeket és egyik szomorúbb, mint a másik.

Unalmas, de nyugalmas

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok mindenkinek! 🐇🐇🐇

Nekem fáj a torkom reggel óta.  

De amúgy elvagyok, egyhangú a hosszú hétvége, sütöttem sült húst és pasimnak annyira ízlett, hogy megette az összeset. Örülök, mert mondta, hogy nagyon finom lett, de most agyalhatok, mi legyen a vacsora. Lehet megcsinálom a sonkát. Vagy nem tudom.

Elviekben holnap mennénk valamerre, mert meccs elmarad, vagyis nem marad el, csak pasim nem megy. És ha az idő is kegyes lesz hozzánk, nem ülünk itt a négy fal között. 

Ez a terv. Meglátjuk. Én szívesen utaznék mindegy hova, ránk is férne, hogy elhúzzunk a városból. 

Csütörtökön reggel J. írt, hogy menjek már el délután a hugával kiváltani a szemüvegét, mert ő dolgozik és az anyja is és hogy fél óra az egész. Szóval 3-kor találkoztunk E.-vel es elruccantunk az optikába. Véleményeznem kellett E. szemüvegét, ami szerintem szuper jól állt neki. De hát ő az a csaj, akinek minden szemcsi jól áll. Olyan sugárzó a megjelenése meg hát abszolút menő, trendi haj, klassz ruhák, igényes smink, köröm. 

A szemüveg kiváltása után még bementünk a drogériaba,  mert szét akart nézni. 

Ha valamivel ki lehet engem üldözni a világból, akkor az a nézelődés. Attól mindig kitör a frász, meg alapból mit nézelődjek, úgysincs soha elég pénzem. Ráadásul sokan is voltak. E. végül hajbalzsamot, szájfényt és testápolót vett. 

Majd cserébe, hogy vele lógtam, meg akart hívni kávézni. Hiába mondtam, hogy ugyan nem kell, ragaszkodott hozzá és elkalauzolt a kedvenc helyére. Én meg sosem jártam ebben a helyes, belvárosi kis kávézóban, de nagyon tetszett (külön dicséret a jó zene miatt-Mumford and sons, Biffy Clyro), a forró csoki isteni volt. Egyedül az zavart, hogy a mellettünk lévő asztalnál a nő, meg a fickó folyton bámultak felénk, de hát erre ilyenek az emberek:S 

Mondjuk nem éreztem magam oda illőnek, nem készültem kávézgatásra, így csak a szokásos farmerem volt rajtam, egy átlag pulcsi, így a kabátom se vettem le, lehet amúgy azért néztek ennyire hogy ez hülye, itt ül kabátban.

Ezekután együtt ballagtunk a buszmegig, aztán elváltunk, mert ellentétes iranyba ment a buszunk. 

Az enyém késett persze és tömeg volt rajta, alig vártam hogy leszálljak. Szóval jó volt a csütörtök délután. Amúgy is bírom E.-t és jó volt kicsit beszélgetni vele.

A szomszéd viszont tegnap full bunkó volt. Apám hozott néhány mignont és gondoltam viszek át párat a szomszédnak, mert szereti. Felhivtam, hogy ki tud e jönni a lakás elé, mert hoztam sütit, erre lekezelő hangnemben ilyet szól: ne adj semmit, nincs rá szükségünk. Napok óta nem vagy elérhető és ami cuccokat adtam nektek, azt is másnak adtátok.

Oké, tényleg várt itt múltkor egy szatyor kacat, amit valaki előző nap rakott ki a szemetesbe és bocs már hogy azt nem kérjük. Pasim kidobta, a szomszédnak meg azt mondtuk hogy itt már nem fér el semmi, ne is adjon többet, ezt is egy ismerősnek adtuk. Ez nem is tetszett neki, de ha ide adta, az már a miénk úgyhogy azt teszünk vele, amit akarunk. És nem tartunk igényt továbbra sem a másik által kidobott holmikra. 

Szóval a szomszéd így reagált. Pfff...mondtam is neki, hogy oké akkor nem kell a süti megesszükmi, nem erőszak nyilván. Aztán hirtelen a szomszéd átváltott mézes-mázosra és nagy kegyesen elfogadta a sütiket. Minő megtiszteltetés...

Ezt leszámitva unalom lengedez a lyuk falai között. Beáztattam pár fehér cuccot szódabikarbónás vízbe, azt kéne még megcsinálni, meg ugye mosogatás és vacsora készítés.

Később meg ha ráérek olvasgatok, szereztem pár könnyebb olvasmányt, pl. Holly Webb cicás, kutyás történetei, vagy Berg Judit Lengemesék, ami simán leköt és amiből animációs film is készült.

Ja, az ősökhöz meg lehet beugranak apám gazdag rokonai, akikhez mi is benézünk ha megyünk gyertyát gyújtani november elsején. Reggel írtak, hogy a hosszú hétvégén a közelben járnak és egyik nap meglatogatjak anyámékat. De pontosat nem írtak, pedig fater holnap pecázni menne, hétfőn meg csak nem állítanak oda. Bár náluk nem tudni.

Ilyen-olyan hólyagok

Nah, úgy látom, máshol is szorgosan garázdálkodnak a megmondós névtelenek :S Úgyhogy pár sort most én is írok erről.
Ez a blog nekem egy menedék féleség, ahova feljövök, dühöngök, vagy agyalok egy sort, megosztom a hülyeségeimet, vagy a velem történteket és olykor kapok kommenteket kedves emberkéktől. Sosem tapasztaltam rosszindulatot, kéretlen okoskodást, vagy olyasfajta kitöréseket, amiket egy pár általam olvasott blogon a névtelenkék írnak. Szerencsére.
Nemrég viszont én is kaptam egy hm...érdekes kommentet, ami bár nem volt igazán sértő stílusban megírva, de kicsit hogy is fogalmazzak, nekem fölényes kategória volt. Jó, még mindig semmi ahhoz képest, amilyen IMNET-es tiniéveimben az egyik ff-hez kapott k.anyázós véleményezés volt, de akkor is fura érzéseim lettek.
Nekem ide mindig jól esik belépni és azt szeretném, ha ez így is maradna. Nincs energiám a számonkérésekre és a gúnyos stílusokra.
Ez a blog unalmas és csak egy egyszerű csaj gondolatait, hétköznapjait írja le. Ez az én blogom. Semmi extra. De nem troll játszótér és nem egy Kaland-játék-kockázat kötet (ha szingli akarsz lenni, akkor lapozz a 43 oldalra, ha nem dobod a pasidat, mert "szenvedni szeretsz te is mint xy" folytasd a 219 lapnál...) és nem is kötelező olvasmány, így aki csak arról akarna érdeklődni, hogy "miért nem szakítok a pasimmal, mikor olyan bunkó" az olvassa az előző bejegyzést, ne kelljen már százezerszer leírni. Thanx. Az ilyen témájú kommentelés alól pedig ünnepélyesen felmentek mindenkit :P Ja, és ezentúl ha rosszat írok a pasimról előre jelzem, hogy az arra érzékenyeket ne érje váratlanul :D
Küszöbön húsvét (be is szereztem pár csokinyulat, de még ott van a sonka, torma, kölni társaik), erre miért is ne most kezdene el vacakolni a fogam?! Helyesebben az ínyem, valami megszúrta, vagy megvágta nem tudom, de egy hólyag szerűség lett rajta, ami fáj is, meg kicsit kívülről mintha bedagadt volna az arcom (vagy csak én látom). Így gyorsan beszereztem egy gyógynövényes szájvizet a meglévő mellé és most felváltva azt használom a reggeli és az esti fogmosás után. Remélem hatni fog, semmi kedvem a fogorvoshoz menni emiatt.
A körzetishez (aki ugye anno elcseszte az egyik fogamat úgy hogy gyökérkezelés után is fáj hidegre-melegre, csak úgy, de több fogorvos meg rtg sem talált semmit) amúgy is 2-3 hónapot kellene várni, az ambulancián, meg ha olyat fogok ki aki hentes, akkor még inkább fokozódik a már így is tetemes nagyságú dentofóbiám. Blöeh, ha most a fogorvosra gondolok máris hányingerem támadt...Pedig terveztem még nyáron hogy elmegyek kontrollra, hívtam is őket, de nem vették fel, aztán meg jól elfelejtettem. Hát előbb-utóbb csak pótolni kell ezt a látogatást, nem csinálhatom ezt örökké és minél tovább húzom-halasztom, annál rosszabb lesz. Eszembe is jutott R., akinek úgy bedagadt nem egyszer az arca (szeme, orra, szája), mintha megverték volna és Cataflam Dolo-n élt, mégsem ment dokihoz, vagyis egyszer, de miután a kapott antibiotikumtól lement a duzzanat, már nem folytatta a kezelést. Ő persze negatív példa, nem szabad utánozni. J. hívott, meg H. is, hogy mizu, Lara meggyógyult és úgy néz ki, H. sem haragszik. Egy nőci meg bejelölt fb-n, aztán berakott egy vallási csoportba, ahol még hajnali 2-kor is megy az ige. És itt a jó idő, a reggeli csípős hidegeket leszámítva, szépen süt a nap, nyílnak a virágok,

énekelnek a madarak. A pasim pénteken dolgozik, vasárnap meccsre megy, hétfőn ugye locsolkodni, tehát a szombat maradna a kirándulásra (ha csak pont nem akkor ütnek be a piros napok). Nekem 100% kedvem és lelkesedésem van, hogy a szerencse mellém áll e, hát majd kiderül.
Addigra nagyon bízom benne, hogy a hólyag is a múlté lesz.

Ott ahol szenvedni jó...

Hát, szerintem sehol sem jó szenvedni. 

Egy névtelenem érdeklődött, miért vagyok még a pasimmal, mert bunkó és hasonlók. 

Mindig azért nem az, tud ő kedves is lenni. 

A válasz, nyilván szeretem, azért vagyok vele. Ő a leghosszabb kapcsolatom, sok mindenen átmentünk együtt. 

Oké, megcsalt, ez tény. Erre nincs is bocsánat és nem is felejtettem el neki.

De az élet megy tovább és próbálom kihozni az egészből a legjobbat. 

A nagy lelépés és új életet kezdés csak az amcsi filmekben olyan sima liba. 

Nincs is hozzá kedvem. 

Rühelltem szingli lenni, életem legnyomasztóbb és legmagányosabb hetei, hónapjai voltak azok, mikor Narkomán elcuccolt és pasim még nem volt a képben. Szeretek kapcsolatban lenni, meg ha nem is mindig felhőtlen. Semmi sem az. És nincs tökéletes full rózsaszín párkapcsolat, vannak problémák, nézetkülönbsegek, amiket meg kell oldani, kezelni kell, ahogy lehet. 

Ennyi idősen én már nem hiszek a hercegben fehér lovon. Az a herceg totál eltévedt a lovával együtt és nem jön sosem, ha létezett egyáltalán. 

Ami van, azt kell becsülni és kész. 

A rossz napok elmúlnak és jön helyette jó. 

Az élet csupa fent és lent, by Facebook XD Közhely szótár kimaxolva.

Persze ez csak az én véleményem, más máshogy véli és másképp cselekszik, pl. tovább áll. 

Én maradok, mert így szeretném. 

És végre hétvége, erre már reggel korán felkeltem. De legalább majd időben neki állhatok főzni. Hurrá...

Azt álmodtam, hogy faterom valami nagyon nagy lakóparkot építtetett és azt mondta milliomosok leszünk. Aztán felébredtem és ahh...csak álom volt. Nem akarnék milliomos lenni amúgy, csak stabilitásra vágyok. De az is  elérhetetlen jelenleg.

Viszont a húsvéti leállás már közeleg. Csütörtök délben lehet elhúzni a hely-ről és majd csak kedden kell ismét menni. Várom már, kirándulni nagyon nagyon szeretnék. És ezt elő is terjesztem pasimnak. De az úticélt most ő választja ki, okulva a múltkori balul elsült kiruccanásunkból. Mondjuk én el voltam, nekem már minden jó, ami nem itt a lyukban és a városban történik. 

Jó hétvégét mindenkinek!

Bizonytalanságok, lélegzet, más egyebek, de semmi fontos

Amióta a Tűzben edzett-et nézem olyan új szavakkal gyarapodott a szótáram, mint markolattüske, pengetükör, delamináció :P
És Jesse Hu zseniális késeket készít huszonévesen.
Egy másik fószer meg azt mondta a késére, hogy olyan szexi, mint a felesége.
Romantikus ikonok...
Ajh, nekem is jól esne pár kedves szó hahaha azt várhatom. De pasim ritkán mond szépeket, vagy ha mond is, széttrollkodja rögtön, illetve kétségeket ébreszt bennem.
Pl. mondja, hogy szeret, mire én nevetve mondom -viccesen és ezt ő is tudja-és mi lesz  rajongókkal? Erre ő, ha vannak is rajongók, nem érdekelnek. Kérdezem: miért, hát vannak?! Erre ő, de nem érdekelnek...Bízzunk benne, hogy ő is viccel, de nála ugye nem lehet tudni.
És naná, hogy rögtön beugrik az a menyétképű exe, akivel megcsalt, vagy a másik hányinger, az az egykor vörös, most épp szőke ribi, aki régebben hívogatta.
Az biztos hogy a kocsmák körül potyaleső cafkák sajnos sűrűn kóricálnak, teszik magukat és vihognak, amíg a faszik fizetik az italukat. Ha már potyalesés, Tini mamira megint lecsapott a gyámügy, mivel 5 hétig (!) nem volt képes bevinni a lányát oviba. Vagy délig aludt, vagy az előző napi tivornyája miatt másnapos volt. De persze pecázni meg csavarogni simán elmegy. Erre nincs is mit reagálni, magának keresi a bajt. 
Amúgy még csak szerda van, a hét lassú és a szépen induló tavaszias idő is hidegre fordult, reggel -2 fok volt. Várom a jövő hetet, akkor jön a húsvéti hétvége, amit klassz lenne nem a lakás falain belül rohadva eltölteni. A mostani hosszú hétvége meg nem is volt hosszú, sőt tök rövid volt, és nem írtam a fanfictionomat, meg a torna sem jött össze, de mégis hasznos volt, mert befestettem a hajamat. Csillog, selymes, de elég sötét lett, szóval köze sincs a dobozon látott árnyalathoz, de bízom benne, hogy pár mosás és kifakul. Várnom kellett volna, míg lesz olyan hajfesték, amivel előtte festettem, mert az nekem nagyon tetszett, de most már mindegy. A lenőtt hajamnál ez is jobb, mert amúgy tényleg nem rossz szín, csak nekem túl sötét. Régen emoid és rocker korszakomban, amikor ezt ezerrel sugároztam kívülre is, csak feketét hordtam és el sem tudtam képzelni, hogy más színű legyen a hajam, mint kékesfekete, vagy hollófekete (néha egy-egy bordó csík bejátszott), de most már inkább az ibolya, meg a vöröses árnyalatokat preferálom. Hát változnak az idők. Ez legyen a legkevesebb. Vasárnap pasim névnapozni ment (most van neki és egy sor havernak) és azt mondta, hogy menjek át a kocsmába én is, mert egyik haverja ott van, meg a csaja és a lány cukrász és hozott sütit és mondta pasimnak, hogy hívjon el engem is. A süti csábító volt, de nem voltam szociális hangulatban, így nem mentem, különben is este volt. A névnapi parti amúgy állítólag káoszban fulladt, mert majdnem verekedés tört ki a szóban forgó páros és egy másik duó között *-* na hát ilyen szupi  programot nem kár kihagyni szerintem. Hétfőn az utcán belefutottam K.-ba, a hely-ről. A buszára várt szegény és még 50 perc volt neki hátra. Jó sokat beszélgettünk, meg röhögtünk. K. jó fej csaj és szívem szerint elhívtam volna ide a lyukba, egy kávéra, vagy kólára, a fagyoskodás helyett, de persze nem tettem. K.-nak tuti gyönyörű háza van és durván égne a pofám, ha meglátná ezt az odút. Sajnos én ide soha senkit sem engedhetek be. És ez valahol szomorú. Ami viszont nem az, a tény, hogy a szomszéd úgy tűnik, leszállt rólam, biztos megsértődött, hogy apám csak 3 napig tudta foglalkoztatni a fiát. Nincs ajtó püfölés, kilincs rángatás, erőszakos nyomulás, felkérdezés...mintha ismét kapnék levegőt. Nem tuti, hogy így marad örökre, de most jó. Már csak a banknak kellene békén hagynia, de nyilván nem teszik és egészen kicsi tartozások miatt is a végtelenségig üldöznek. Ma beszéltem épp egy ügyintézővel, aki megértőbb volt valamivel, mint  múltkori nő, de persze a dolog lényege mindig ugyanaz, fizessek vagy zűr lesz. Pasim azt mondta, hogy esetleg próbáljak meg mellékesbe otthon végezhető munka után nézni. Jót nevettem. Nem tudom, hol él. Olyan, mint otthon végezhető meló nincs, már ami nem lehúzós kamu, vagy MLM, amiből szart se keres az ember. Ha lenne, persze bevállalnám, de eddigi tapasztalataim alapján ezt kell írnom, nem létező kategória. 

Ez a klip megviselt ×_×

Sötét emlékek, hosszú hétvége, közelgő tavasz

A héten volt Sírós srác exem szülinapja és hát írtam neki hogy boldog születésnapot, vissza írt hogy köszi. Ennyi interaktálás köztünk bőven elég is. Annyit tudok róla, hogy egy szép, nagy házban él, jó rég óta van egy Melinda nevű csaja, tök sportos lett, fut, hegyet mászik és vega. Egyszer a pasim majdnem dolgozott is nekik, de hálaégnek nem lett belőle semmi.

Nem gyakran jut eszembe Sírós srác, és ez így oké. Rég volt már, de mégiscsak ő volt az első komolyabb pasim. Aki amúgy kedves, aranyos fiú volt (bár kicsit én központú, egyke kölyök, akit a gazdag de rémesen szigorú és konzervatív szülők neveltek, plusz ugye velük élt a milliomos nagyi is, amolyan matriarchaként és aki előtt titkolni kellett, hogy a kisunoka becsajozott, tudjátok amikor az ablakon másztam ki), amíg el nem kezdte erőltetni a szexet. 

Hát ugye az ember lánya jó barátnő akar lenni és enged neki. De az ember lánya, ha 15 és háromnegyed éves, először lát ruhátlan pasit (aki történetesen nem BJA, vagy más szuper plátói szerelem) és nincs erre az egészre felkészülve, az elég traumatikus. Sok más baklövés mellett, ha visszarepülhetnék az időben, ezt is máshogy csinálnám. Mert mindenki többet érdemel egy sötét, poros, bútor nélküli nyaralóban (ahol se viz, se áram), leteritett pulcsikon átélt első alkalomnál, és "ez szuper volt, de öltözz fel gyorsan, nehogy véres legyen valami, anyámék kinyirnak" kommentárnál.

Ajh, színtiszta PTSD. 

Szerepet is játszott a szakításban. Meg amúgy nem is szerettem igazán Sírós srácot és közbe jött Aputest, aki akkor még vékony volt, jó szövege volt és hasonlított Matt Damon-ra. És egy  igazi rohadék volt, de ez másik sztori. És ma már meséltem eleget :D

A héten találkoztam kétszer is J. hugával, első nap cuki volt és azt mondta szó szerint, hogy kurva jó a hajad Vivi(whattt?) és nem ironikusan. A másik nap rossz kedve volt és köszönni is alig akart. 

H. hívott, de nem hallottam, aztán meg már este nem volt kedvem visszahívás meg telefonon csevegni, pasim szerint H. úgyis biztos szivességet akar kérni, azért keres. 

Tesómnak további vizsgálatokra kell mennie a mellében lévő csomó miatt, valami core biopsziára jegyezték elő :S

A gyk-s csaj, akivel az AIS miatt kezdtünk el beszélgetni, meg fel akar hívni és elkérte a számomat. Én alapból nem vagyok annyira oda a telefon beszélgetésekért, főleg úgy hogy nem is ismerem személyesen az illetőt, de majd megadom a telefonszámomat neki.

K. meg jön a pasijával húsvétkor 10 napra Magyarországra, azt mondta, hogy klassz lenne találkozni, de nem tudja sikerül e, a pasija mit tervez, mennek ide-oda rokonlátogatóba és wellnessbe Hajdúszoboszlóra. Én örülnék neki, ha összefutnánk, mert meg akarom köszönni neki a karácsonyi nem kevés segítséget.

Kaptam fateromtól Hugo Boss testápolót és imádom az illatát!

A hét szerencsére egy nappal rövidebb. Nem is bánom. Bár pasim dolgozni van ma is. 

Ja, ha már munka, a szomszéd gyereke 3 napot melózott apámnál, aztán inkább befejezték ezt a nagy közösködést. Szegény gyerek csinálná, de full rottyon van, asztmás és fullad, fáj a dereka, térde, nem ez az ő terepe. Persze a szomszéd nem erre számított és mondta is csalódottan, hogy ők hosszú távon terveztek, de hiába a szándék, ha nem bírja fizikailag. Én tuti más munkakör után néznék, vagy valami tanfolyamra mennék a helyében és nem erőltetném az épitőipart.

Tehát március 15., pihenés, napfény, tavasz, főzök majd (borsóleves, hagymás máj krumplival), délután elviekben (remélem a gyakorlatban is) hajat festek. Sajnos nem volt az a festék, amit legutóbbi két alkalommal kentem a hajamra, így Garnier Color Sensation sötét ametiszt-et vettem. Majd kiderül milyen lesz. 

Szeretnék még zenét hallgatni és kicsit irni is. Meg egy kör torna sem ártana. Botrány, hogy tegnap is mi mindent össze nem ettem anyáméknál délután.

Big city life

Felkeltem 7 előtt, hogy írok, mert később főzni, mosni és takarítani kellene, de mostanáig csak zenét hallgattam (*_*) ehhhh.....

Végre hétvége! Elég tetű lassú volt a hét. Nem is voltam túl motivált, szarságokat álmodtam, vagy órákig fetrengtem az ágyban (jó, ehhez hozzá tartozik, hogy hajnali 3-kor mikor mentem pisilni, egy rohadt nagy fekete pók (!!!!) volt a fürdőkádban de én sikitás helyett csak lefagytam, utána már nem is aludtam vissza. 

Egyik munkatársamnak meghalt az anyukája minden előzmény nélkül és még 50 éves sem volt, a felnőtt gyerekein kívül két unokát és egy általános sulis kisgyereket is hátrahagyott.

A Tini hiéna anyjának is rossz eredménnyel zárult egy vizsgálat és műteni fogják, meg szövettan stb. Sajnálom azt a nőt ismeretlenül is, biztosan voltak panaszai, de nem volt ideje magára, két állásban dolgozott, ellátta a háztartást és gondozta Tini mami gyerekét, míg az csavargott és iszogatott, nem törődve senkivel. Remélem hamar meg fog gyógyulni. 

Ja amúgy pont tegnap futottam bele a Tini mameszba, le van rongyolódva rendesen (a pia áldásos hatása), kinéz vagy 35-40-nek, foga se sok van már, és lefogyott úgy 20 kilót biztos. Van valami baja neki is, az tuti, mert küldözgették a májgondozóba, de nem nagyon indult meg.

Ami viszont jó, hogy már úgy 90%-ban lekopott az ősökről, év eleje óta nem volt náluk, csak néha telefonál és anyám elmondása szerint apám kiábrándult belőle és a fickójából, már nem tartja őket olyan nagyra. Hát ideje volt. Végre rájöhetnek, hogy van élet ezeken az embereken kivül is.

Apám idén már nem abba a ledurrant kempingbe akar menni nyaralni, hanem másfelé. Szóba került külföld is, anyum lelkes, végre láthatná a tengert, nagy vágya ez. És ami klassz, hogy persze ketten mennének,  nem lógna a potyaleső Tini mami és a barátja a nyakukon. Nagyon drukkolok, hogy így legyen. 

Ja, anyum pisa tenyésztési eredménye negativ lett, ezért most másfelé, a vérnyomás terén vizsgálódnak. Kap is rá valami gyógyszert.

Én meg a dilidokimnal zártam a hetet tegnap délután. Jól elcsevegtünk a kávékról.

Láttam a Szavak és érzések című filmet és elég nyomasztó, de ugyanakkor érdekes is.

A szomszéd egyik fia faternál fog pár hetet melózni. Sajnos. Ez szerintem nem jó ötlet, mert ha valami gixer lesz és a gyerek nem válik be, számíthatok a szomszéd bosszújára, így is feszegeti nálam a határokat a folytonos vegzálással és újabban felkérdezésekkel, pl. hogy miért nem látja az ablakunkon azt a függönyt, amit adott és majd ő bejön és felrakja, ha mi már nem. 

Hát ide biztos nem jön be, menjen a francba már tényleg.

Végtelenül sok ez már, ezért bele se megyek részletesen, mert fölösleges és unjátok ti is tuti, már én is unom és full belefáradtam. Már nem is tudom körbe írni, mit érzek, attól hogy ennyire bele akár mászni az életünkbe.

H. is eltűnt. Tutira vérig sértődött, mert nem adtam neki pénzt. Írtam a messengerre, hogy mi újság, meggyógyult e már Lara, de meg se nyitotta. Szóval igazatok van, át kellene gondolni ezt a barátságot, vagy mit :S

A. írt de csak extra röviden és ultra tárgyilagosan. Hol vannak már a hosszú levelezéseink? Nem is tudtam mire vélni. De majd a hétvégén válaszolni fogok szerintem.

Meg írni is jó lenne, vissza kerülni a kreatív útra és a sztorikba. Most már tényleg. Hiányzik és akarok mással is foglalkozni, nem csak ezzel a sok hülyeséggel itt körülöttem. Valamelyik nap a buszon pont egy olyan zene ment, amit felhasználtam a nem publikus 2015 óta íródott sztorikámhoz és eszembe is jutott, hogy azt is be kell fejezni. 

A bankban meg Fall out boy szólt (yesss giga nosztalgikus ikonok!), szóval még örültem is, hogy várni kellett.

A nőnapot meg totál és tökre elfelejtettem, csak akkor esett le, mikor pasim hozta a csokit és a tusfürdőt. Persze örültem. Remélem minden nőről megemlékezett a családja. És nyilván nem csak egy nap van a nő nap, hanem az év összes napján figyelni kell(ene) és kedvesnek lenni, de hát ez nem úgy működik.

Oké nem okoskodok itt tovább.

Házimunka járat indul.

Jó hétvégét mindenkinek.

Mehetünk vissza a balettbe ugrálni

By Macskafogó.

Kint szürkés pusztulványos idő van, eseget az eső is. J. mist írt, hogy ma bálba mennek a pasijaval, tesómék meg bowlingozni. A bál, meg a flancolás nem izgat, de bowlingozni elmennék simán.

Nahhh, kanyarodjunk vissza ide, szóval szombat, a tűzhelyen fő a kaja, 10 perc és kész. Pasim puffog, mert az eső miatt nem tudott ma dolgozni és mert amúgy is, az emberek seggek és mindenki szinte ingyen akar minőségi munkát. 

Anyámat a héten vizelet tenyésztéses vizsgálatra küldték, mert még mindig rossz az eredménye úgy 3,5-4 doboz gyógyszer után. Jövő héten lesz eredmény. 

Mérnie kell a vérnyomását is, ezért vett új vérnyomásmérőt, mert ami eddig volt nekik otthon, hónapok óta error-t ír ki annak ellenére, hogy új elem van benne.

Én a héten elvoltam. Örülök, mert a február a elvonult mind a 29 napjával és úton a tavasz. Remélem napsütéssel, virágokkal, pozitív érzésekkel. És minél kevesebb rovarral.

Persze olykor lelankadok azért, meg felüt, hogy el akarok költözni azonnal. De tisztában vagyok vele, hogy ez jelenleg csak hiú ábránd. Bár pasim szerint ez a sötét, ronda üreg 18 milliót is érhet. 

Hahaha dehogy is. Vagy ha igen, akkor nekünk sokat kellene még rááldozni. 

Valahol azért érzek olyat is, hogy ennyi év szopóág, lemondás és anyagi csőd után egyszer megkapjuk a jutalmunkat. Ez így lenne igazságos.

Minap meg trash videókat néztem és szomorúan állapítottam meg, hogy az alkesz, rivós csöves is hamarabb ül repcsire, hogy németbe utazzon, mint én, aki még a Balatont sem látta. 

Vagy itt van R., aki szerintem nem dolgozik, mégis ezerrel él, egyre több tetkó és piercing van rajta, plázákban szórja a zsét, mindenféle fancy kávézókban ücsörög heti többször T.-vel és azzal a csajjal, akitől anno az exe tiltotta, mert a nő drogozott.

Talán igaza van azoknak, akik azt vélik és hiszik, hogy élni kell, menni, nem törődni a következményekkel, kalandozni, nem leragadni, nem agyalni, mit hoz a másnap. Hát kitudja, hogy lenne a jobb. De ez a langyos fostenger, amiben dagonyázunk és ahonnan egy centit nem mozdulunk, nagyon deprimáló.

Bekukkantottam a gyk-ra, mióta az AIS miatt műtött csajjal e-mailen folytattuk a kommunikációt, be sem léptem ide. A fura fazon, aki a gyk-n nyomult és érthetetlen faszságokat írkált, meg bicskanyitogató stílusban magyarázott, hogy miért nem fogadom meg a tanácsait, amiért nincs ügyfélkapum és nem is akarok, eltűnt, mert nem írtam vissza neki. Szerintem nem volt normális szegényke, csak sajnáltatta magát, hogy nincs senkije (nem is csodálom btw), meg faggatózott, hogy hol lakom, azt akarta, hogy találkozzunk, hívjam fel, nem értette, hogy van kapcsolatom és kezdett creepy lenni az erőszakosságával. Az utolsó hozzám írt üzenetében azt fejtegette, hogy ő annyira nagy számtech guru, seperc alatt kideritheti, hol lakom. Uhh...ez sok volt. Nekem nincs szükségem egy pszichopatára, úgyhogy nem írtam többet és úgy tűnik, felszívódott. 

Viszont írt egy másik diló, Tomi2002 névvel és debil kérdéseket rakott fel, hogy milyen melltartót hordok, meg hogy milyen tangáim vannak (chhhh, nem is divat már a tanga és rohadt egészségtelen is). De gyorsan leépitettem és egy ideig megint hanyagolom a gyakorit, mert pusztító alakok lézengenek ott.

H. felhívott szerdán, hogy nincs pénze és hogy Lara is beteg, suliba sem jár és hogy adjak már kölcsön, meg vásároljak már be nekik ezt-azt. Sajnos bármennyire akartam, nem tudtam neki pénzt adni, mert nekem is az a pár ezresem volt, amit anyám adott és ezzel igyekeztem kitartani a hétre. H. hallhatóan megsértődött és "erről akkor ennyit..." mondattal lerakta a telefont. 

Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni rajta, amikor volt pénzem mindig adtam, ugyanakkor ilyenkor jut eszembe pasim mondata, hogy hagyjam a francba H.-t, mert csak potenciális pénz automatát lát bennem, vagy bébiszittert, mikor mit. A lényeg, hogy pasim szerint H. kihasznál és nála a barátság abban merül ki, hogy ő kér, én meg adok. Nem akarom hogy pasimnak legyen igaza, de az is bánt, hogy H. folyton besértődik. 

Anyám szerint egyedül csak K.-nak tartozom a karácsonyi nem kis pénzösszeg miatt, de H.-nak nem, úgyhogy ne rágjam magam, hiszen sokszor segítettem már neki és amúgy is H. pasija dolgozik, két kocsijuk is van, takarítót tartanak, majd minden hétvégén felmennek Pestre vásárolni, csavarogni és H. alapból nem csóró, sok-sok arany ékszert örökölt, ha bajban van, adja be zálogba. Nem beszélve, a vagyont érő, üresen szétrohadó házáról, amit minden évben vendégháznak akar megcsinálni, de sosem lesz belőle semmi, pedig a lehetőség adott számára. 

Igen, anyám jól látja. Meg azt is, hogy H. majd megbékül. Nem bántottam semmivel sem meg. Csak én vekengek itt a hülye lelkiismeretemmel.

Nem lett sokkal jobb

Kivéve, hogy egy kicsivel tovább alhattam. Nem sokkal többet, mert úgy volt hogy csütörtökön elkisérem anyámat a dokihoz. Végül hívott, hogy nem kell jönnöm, mert apám kocsival elviszi. De hát akkor már fel voltam öltözve és amúgy is azt terveztem, hogy szétnézek pár turiba cipő ügyben. Így bebuszoztam a belvárosba, de kár volt, nem vettem semmit, le volt minden fosztva. Egyik helyen láttam ugyan egy bordó Vans cipőt, ami mindig is tetszett (egykori barátnőmnek E.-nek volt ilyen és eléggé irigyeltem érte), de ahhoz képest hogy használt volt, meglehetősen sok pénzbe került, így fájó szívvel, de ott hagytam. Mikor hazaértem, anyám hívott, hogy annyira rossz lett a vérvétel eredménye (3-as vas-nekem tizenévesen 4-es volt és azt is alacsonynak találta anno a haematológus-meg alacsony nátrium és más értékek, plusz überfos vizelet), hogy az orvos kiakadt és azonnali ismétlést kért, meglengetve egy hétfői kórházi befekvés lehetőségét. Ezt meg anyám sehogyan sem akarta, főleg hogy ez a vérvétel akkor készült, mikor pont szarakodott a veséje, de azóta már beszedett egy doboz antibiotikumot és már jól is van. De hát persze ez nem kívánságműsor, ha be kell feküdni, akkor nincs mese. Az újbóli eredményre várni kellett egy napot, így addig ezen ment a szorongás. Amúgy a vesém kicsit nekem is fáj, mivel pénteken megáztam és a cipőmben is óceáni mennyiségű víz lett. Hazaérve rögtön forró zuhannyal kezdtem, de biztos nem használt teljes mértékben, mert néha hasogat vesetájékon, meg sokat járok pisilni. Eszem a tőzegáfonyát és 2 zoknit húztam itthonra is, de az esős napokon való szarrá ázást nem tudom kivédeni, főként ha a helyre kell menni. Ezért kellett volna egy másik cipő. Egy lehetőleg nem beázós fajta. Ja, tesómnak meg van valami gumó a mellében, régen ciszta volt, az eltűnt, aztán most megint van valami, ami kemény és gyorsan nő. Márciusra van időpontja vizsgálatra, az orvos szerint műtéti eltávolítás is szóba jöhet. Csupa jó hír, ugye? Remélem azért szegény hugi megússza azt, hogy szétvagdossák. Pasim pénteken nem melózott, mert előző este a kis barátokkal a fővárosban múlatta az idejét a Fradi meccsen és volt vagy hajnali 1 óra, mire hazakeveredett (hallottam, hogy a házunk előtt beszélget a haverjaival). Következményeként délután négyig aludt, addig halkan jartam-keltem a lakásban, csak a babfőzeléket csináltam meg és teregettem, a porszivózást a felébredése utánra hagytam. A csütörtök estét amúgy jól elütöttem, zenét hallgattam, majd néztem a Vera a megszállott nyomozót, a Tűzben edzettet, meg a neten olvasgattam lehangoló sztorikat pl. Heart és Bever családi gyilkosságok, meg a Molly Miller és a Raylene Helsley ügy. Jót nem tett a hangulatomnak persze. Péntek délutánra kész lett anyám újbóli vérvétel eredménye, ami jóval korrektebb eredményeket hozott, így az orvos azt írta a papírjára, hogy nem igényel kórházi felvételt. Mindenki örült ennek, hiszen ki szeret kórházban feküdni? Oké, van persze olyan is, pl. apám egyik húga, aki minden ürüggyel beviteli magát mentőkocsival, de ő özvegy és a gyerekei is messze élnek, szerintem csak figyelemre vágyik és arra hogy törődjenek vele. Most meg már szombat, főzni kell majd, de nincs ötletem és motivációs sem. A napokban válogattam egy bazi nagy szatyor cuccot H.-nak. Szóval szerintem azért hasznosan töltöttem a szabadnapokat. Csak a kedvem béna. Nem rossz, de nem is jó. Olyan általánosan nyomott. 

Kislány a zongorán áll

Acélbetétes bakancsban, mert anarchista XD

Annyira lenyomott a fásultság és a depresszió, hogy úgy gondoltam holnap és pénteken nem megyek hely-re. Hàtha attól jobb kedvem lesz.

Amúgy is van elintéznivalóm, meg anyámat legalább elkísérem az orvoshoz. Csórinak megint vacakolt a veséje, de tanulva az előzőekben történtekből, rögtön ment a házi dokihoz gyógyszert íratni. Azóta már jobban van, de erre oda kell figyelnie. Írtam már hogy nálunk famíliáris adottság a béna és érzékeny vese. Sajnos egyik rokonunk a 70-es években fiatalon vesegondok miatt halt meg és többen is szenvedünk a családban az extra érzékeny vesék miatt. 

Nekem már vesekövem is volt és hát az pokoli, nem kívánom senkinek sem.

A tennivalókra visszatérve, ki akarnám takarítani a teknős akváriumát, meg itthon is aktuális már egy kis takarítás, ruhaselejtezés egyebek. Receptet is kellett íratni, de ezt nem akartam a szabadnapokon csinálni, inkább erőt vettem magamon és arra fordultam ma délután. 

Csodák csodája, csak négyen voltak előttem, sehol sem tanyázott egy ordenáré c type és az új helyettes doki 15 perc alatt kiszórta a delikvenseket. 

Nekem meg azt mondta, hogy receptet íratni nem kell személyesen. És telefonáljak, ahelyett, hogy elzarándokolok a rendelésre. Oké, én próbáltam eddig, de sose vették fel. Azt mondta erre, hogy próbálni kell kitartóan. Közben az asszisztens ezerrel elkezdte fertőtleníteni a bútorokat, mintha kolerás lennék, pedig csak az ajtóban álltam meg. És maszkban voltam, mert ugye kötelező még mindig :S

Összegezve tehát, én örülnék legjobban, ha még ritkábban kellene ide járni és majd kitartóbban fogok próbálkozni telefonos gyógyszerfelíratással. 

Meg szerintem azért intézem a dokiváltást is, ha jobb idő lesz.

Ha a héten úgy alakul, szeretném megnézni az Anya csengője c. filmet és újra néznék néhány kedvencet, amit régen láttam már. A Téli szünet című film is érdekel a trailer alapján, de ahhoz moziba kéne menni és nincs kivel. 

Írni is jó lenne már, idén még semmit sem alkottam kreatívan és nyomaszt a befejezetlen Still breathing, meg kellene valami újat is írni. Néha vannak ötleteim, de a megvalósításig nem bírok elvánszorogni. Néha leragadok az opál, arany, raktár vadászó, kardkészitő, kígyós, vagy zálogházas műsoroknál, vagy csak ülök és baromságokat csinálok, össze vissza szörfölgetek a neten, meg zenét hallgatok, az idő meg repül és pazarlódik. Persze nem kötelező írnom, de hiányzik az ebben való elmélkedés, lelkesedés és a lendület. 

Imagined places (Mikey/Gerard)

Boldog névnapot tesó :*

Idegesen keltem ma, semmihez és senkihez sem volt kedvem, de várt a sok mosnivaló, a főzés, egy újabb hét. És a hétvége olyan gyorsan elszalad mindig. Vágtam a hajamból, nem lett túl botrányos szerencsére. Jövő héten be kéne festeni. Amúgy meg átlagos volt minden, csak voltam, zenét hallgattam, ff-t olvastam, aludtam. 

És hát...Hehe...megkésett Valentin napi meglepi, vagyis inkább büntetés. Egy tavaly májusi iromány. Nagyon úgy nincs mit mondanom (írnom)róla. Csak egy kis nettó faszság, beteg agymenés, hagyjuk is, ne olvassa senki XD

Warning: Incest, hand jobs, kissing, blood, injury, bullying religion, romance, feelings, loneliness, angst.

---A szemébe nézve megláttam azt a világot, amiben mindig is élni akartam---

Mikor apa és anya között valamiért rosszá vált a hangulat és szinte folyamatosan veszekedtek, Gerard elkezdett több időt tölteni a szobámban. Nem ellenkeztem, mert jobb volt együtt átvészelni ezeket a hangos vitákat, mint egyedül és ezt valószínűleg ő is így vélte. Gerard amúgy is érdekes és szórakoztató volt számomra.
Én magamat egy unalmas alaknak tartottam, akit kevés dolog érdekel és nem sok mindent csinál teljes beleéléssel, de a bátyám nem ilyen volt. Annyi mindenért lelkesedett. Nem járt el sehova és nem is voltak barátai. Az ideje nagy részét az iskolában, később a munkahelyén, vagy otthon az alagsorban ütötte el. A magányos ember pedig kialakít egy saját menedéket és sokat olvas az élet dolgairól. Ezért tartottam őt olyan okosnak. Mert nagyon sok mindenre tudta a választ, amire meg nem, annak utána járt a könyvekben. Aztán ott volt a rajzolás, amit szintén remekül csinált, mindig gyönyörködtem a műveiben, és biztattam, hogy rendezzen egy kiállítást, de ő túl félénk és szerény volt ehhez. Csak nekem mutatta meg a rajzokat és a szüleinknek, de ők mindig mással foglalkoztak és nem értek rá ezzel törődni. Sokkal inkább lekötötte őket széthulló házasságuk, a marakodás, a saját igazuk mindenáron való bizonygatása és ez elvitte őket az igazán fontos dolgoktól.
Azért néhány momentum felzaklatta és csodálkozásra késztette őket is, mert azon meglehetősen megdöbbentek, mikor egy nap Gerard felvetette nekik, hogy szeretne pap lenni. Én meg azon döbbentem meg, hogy ez a terv őket kiborította. Gerard nekem ezt már sokat említette és mindig is járt templomba, ahová olykor én is elkísértem. A szüleink viszont soha. Anya meglehetősen kiborult, mikor a bátyám ezen ötlete napvilága került, azt kiabálta, Gerard nem tudja, mit beszél és hogy mindentől megfosztaná magát egy ilyen választással.
Apa meg egyenesen kijelentette, hogy Gerard nem mehet többet misére, ha ilyen hatással van rá a vallás.
Gerard tudomásul vette, de szomorú lett emiatt, én meg dühöngtem, mert szerintem ez egy nagyon szép elképzelés volt és illett is volna a bátyámhoz.
A szülők terve célt ért, Gerard nem állt papnak, az egyik helyi benzinkúton helyezkedett el a középiskola évei után.
***
Gerard, ha nem dolgozott, velem volt. Mostanában leginkább a szobámban. Nekem sem voltak nagyon barátaim, ha voltak is, jobbára csak a suli területén találkoztunk, nem jöhettek hozzám, mert a szüleim nem engedték. Meg most amúgy is jó ideig büntetésben voltam, mert összetörtem az autót, amit engedély nélkül vittünk el a testvéremmel egy hóviharos, végtelenül hideg napon, ami mégis forróságot hozott a szívembe.
Akkor először árultam el Gerardnak az engem régóta gyötrő igazságot, mégpedig hogy szeretem. Úgy, ahogy egy testvért egyáltalán nem lehetne. És ő is azt mondta hogy szeret, aztán azon az éjszakán, közös elhatározásból szorosabbra fűztük a közöttünk eddig is közeli kapcsolódásunkat, életre hívva egy bűnös titkot, amiről csak mi tudhattunk ketten. Ami állandó, sötétvörös pírt varázsolt mindkettőnk arcára, amitől csak bámultunk egymásra, zavartan összemosolyogtunk és elcsuklott a hangunk. Elítélendő volt mások számára, ezzel tisztában voltunk, de igyekeztem mégsem sokat vívódni ezen, mert így alakult és nem lehetett megváltoztatni. Ott volt nekem Gerard és olyan nagyon jó, hogy ott volt, másra nem is volt szükségem. Magától értetődő, természetes és otthonosságot adó volt minden tettünk, minden izgatott cselekedetünk.
Meg sem lepett, hogy a szobámba lépve a bátyámat megint ott találtam, zenét hallgatva és könyvekkel körbevéve, mint ahogy azon sem csodálkoztam, hogy a konyha felől ismét ingerült hangoskodás szelte ketté a levegőt.
- Szia.- köszöntem neki, mire felderült az arca.
- Szia Mikey!
- Ahogy hallom, anya és apa programja a szokásos.- állapítottam meg gondterhelten.
Gerard bólintással jelzett egy elkeseredett igent.
- Már akkor is vitáztak, mikor hazajöttem.
- Szerinted abbahagyják valaha?- kérdeztem, de csak úgy magam elé dünnyögve és testvérem meg sem hallotta.
- Milyen napod volt? - kérdezte Gerard gyengéden amikor a táskámat lehajítva, iskolai egyenruhában, kedvetlenül végig dőltem az ágyon.
- Fárasztó. Sok volt a dolgozat, rengeteg a leckém, a sportolók meg ismét szemétkedtek testnevelés órán. - válaszoltam nagy sóhajjal. Mindig ez volt, és Gerard is tudta milyen pokoli érzés a folytonos iskolai zaklatás, mert ő is százszor átélte.
- Sajnálom. - ingatta a fejét együtt érzően.
Vállat vontam.
- Legalább most nem látták el a bajom, mint legutóbb. Mindegy, megszoktam. De te mit nézel az ablaknál? - érdeklődtem, mert most vettem észre, hogy a testvérem az íróasztalnál ül és valamit érdeklődve figyel.
- Madarakat a fákon. - válaszolt Gerard.
Odaballagtam mellé és én is az ablakra szegeztem tekintetem, de most csak egyetlen madár ücsörgött az ablak előtti fa ágán. Világosbarna tollai voltak és különös bóbitát viselt a fején.
- Ez milyen madár?- kérdeztem kíváncsian.
- Csonttollú.- felelte Gerard és az előtte szétnyitott madárhatározóra pillantott.
- Milyen fura és ijesztő név. - ítéltem meg.
Gerard elmosolyodott.
- Ijesztő a neve?
- Egy kicsit.
- Inkább különleges név. Törékenységet és védtelenséget sugall.- vélte Gerard lenyűgözve.
- Hát lehet. - bátyámmal szemben, bennem sosem élt a vágy, hogy bővítsem a tudásomat a madarak viselkedése és megjelenése terén.
- Ha megfelelő táplálékforrást talál, akkor csilingelő hangot ad ki. - olvasta fel Gerard a könyvben található információkat.
- És szerinted itt jól érzi magát?- pillantottam ismét az ablak felé.
A madár még mindig a fán ült és nem úgy tűnt, hogy el akarna repülni.
- Remélem, olyan jó lenne hallani a hangját.- ábrándozott Gerard, most meg én mosolyodtam el, mert aranyos volt az ártatlan vágyakozása egy madár megismerése iránt.
Valójában ő mindig ilyen volt, kedves és tiszta lelkű és ezért is lett volna jó, ha pap lesz belőle, bár akkor véget ért volna ami köztünk van, de így meg lelkiismeret furdalásom volt, mert szerintem én vittem bele a rosszba, én löktem át a váratlan vallomásommal azon a határon, ahonnan már ő sem akart visszafordulni. És én sem. Egyáltalán nem. Meg kellett volna bánnom mindent, amit teszünk, a hitetlenkedő pillantásokat, a szikrák villanását körülöttünk, a tapasztalatlan érintéseket, az ügyetlen, nedves és tűzforró csókokat, a sóhajokat és mozdulatokat. De csak mardosó izgatottságot és végtelen sóvárgást éreztem, valahányszor kettesben maradtunk Gerard, meg én, a szobám rejtélyünket őrző, biztonságos falai között.
***
Gerard persze a szobámon kívül is kifejezte a ragaszkodását és gondoskodását. Néha megjelent az iskola előtt. Csak úgy a semmiből bukkant fel. A meglepetéstől zúgni kezdett a fejem, mikor megláttam őt a sárga iskolabuszok között sétálva engem keresni. Erős sápadtsága, sötét, hosszú haja már messziről látszott, ahogy az állandóan viselt kockás inge is ismerősként hatott rám és keserűen jó érzéseket keltett bennem, a gyomrom belesajdult és az általános szorongásomat felváltotta az öröm.
- Gerard, hát te hogy kerülsz ide?- siettem elé, kerülgetve az iskolabuszok körül keringő diákokat. Megkönnyebbülve indult el ő is felém. Még mindig nem szeretett az egykor volt iskolája környékén lenni, az akkori verbális és fizikai bántalmazások örökre a lelkébe égtek, mégis áldozatosan háttérbe söpörte ezt, ha arról volt szó, hogy velem találkozzon.
- Hamarabb végeztem a munkával, gondoltam sétálhatnánk, például a parkban - ajánlotta Gerard csillogó szemekkel. A ragyogás máris felébresztette heves szívverésemet. Szerettük a parkot, egy kis erdős sziget volt a nagyváros benzingőzös, lehangoló szürkeségének labirintusában.
- Jó ötlet. Úgysincs kedvem a busszal menni. - vágtam rá.
Rövidesen ott sétáltunk a fák között és elmerültünk az éledező tavaszban és a természet csendjében. Gerard figyelte az ágakat, lelkessé tette az élővilág, fel tudta sorolni az ott lévő valamennyi állatot és növényt. Ámulattal hallgattam őt, de bevallom, néha elkalandozott a figyelmem, csak merőn bámultam rá és nem bírtam róla levenni a tekintetemet.
- Mit gondolsz, a Csonttollú ott él még a mi fánkon?- kérdezte váratlanul testvérem.
- Nem tudom, mostanában nem láttam.- feleltem kissé felkavarva, ahogy a kérdés által visszazökkentem az álmodozás világából.
Minden vágyam volt, hogy megcsókoljam Gerardot, de nem mertem lépni és nem akartam lerohanni a park közepén, mikor ő mással volt elfoglalva, azt szerettem volna, ha benne is ugyanilyen epekedés tör felszínre.
- Bízom benne, hogy nem esett baja.- Gerard szemei gondosan végigsúrolták a levelek zöldjét.
- A madarakat nem kell félteni, övék a repülés képessége. Tudod, hányszor akartam madár lenni és elrepülni nagyon messzire egy-egy iskolai nap után, amikor egy rakás diák rajtam élte ki a brutalitását?!- néztem fél szemmel keservesen Gerardra. Neki nem kellett túlságosan magyarázatba bocsátkoznom, ha valaki, ő átérezte, milyen mély és féktelen gyűlölet dúlt bennem az iskolával és az oda járókkal kapcsolatban.
- Nagyon messzire? Egy elképzelt helyre?- kérdezett vissza és megtorpant egy terebélyes bokor előtt, de most nem az ott lévő környezetet tanulmányozta, hanem engem. A közelsége, barna szemeinek tüze elgyengített.
- Milyen egy elképzelt hely, Gerard?
- Csodálatos. Ahol nem érhet semmi baj és megnyugszik a lelked, meggyógyulnak a sebeid. Ahova bármikor menekülhetsz. Csak a képzelet kell hozzá...- válaszolt halkan Gerard és valami furát láttam az arcán, a múlt nehéz árnyainak nyomát. Belefájdult a szívem. Ő százszor többet szenvedett az iskolában, mint én.

Emlékeztem, egy különösen durva incidensre, mikor Gerard úgy megsérült, hogy orvoshoz kellett vinni. Anya sírva nyitott be a házba az orvosi vizit után, apa dühösen szitkozódva követte és utánuk jött a testvérem, csapzott hajjal, véres arccal, kékeslila monoklival és szerte-szétszaggatott iskolai egyenruhában. Mintha mindez nem lett volna elég, apa sem volt túl belátó és rögtön ordított vele, hogy a testvérem nem viselkedett férfiként, nem védte meg magát és hogy ez milyen megalázó, majd megesketett mindenkit, hogy erről mélyen hallgatunk. Akkor éjszaka arra ébredtem fel, hogy Gerard vigasztalhatatlanul zokogott a nappaliban a tv előtt ülve, csak álltam lefagyva az ajtórésbe szorulva és nem tudtam, mi a helyes, odamenni hozzá és megölelni, vagy visszamenni a szobámba. Végül aztán az utóbbi mellett döntöttem és ez máig emésztett. Gerard egyedül volt a fájdalmaival és bárcsak a karjaimba zártam volna inkább, minthogy gyáván a homokba dugom a fejem!
- Te is így élted túl az iskolás éveket?- kérdeztem, mert erről még sosem mesélt.
Gerard aprót bólintott és piros lett az arca.
- Ez sokat segített. Hogy jobb legyen, elképzeltem helyeket, ahol szívesen lennék, ahol minden más, ahová elmenekülhetek gondolatban, amikor csak szeretnék.
Magam elé meredve, szavak nélkül helyeseltem, ahogy gyönyörködtem Gerard szép, de a régmúlt emlékei miatt különösen csüggedt arcában és nehezen hittem el, hogy a fantáziaképekbe merüléstől enyhülhet az iskolai szemétkedések kínja.
***
Vasárnaponként, ha Gerardnak nem kellett a munkahelyére bemennie, általában részt vett a reggeli misén. Ez számára egy stabil program volt. Mire én felébredtem, már vissza is ért, de egyik hajnalban a szüleim nyomasztó vitája ugrasztott ki az ágyból, amitől olyan nyugtalan lettem, hogy megkérdeztem Gerardot, vele tarthatok e a templomba. Nem akartam otthon maradni a kiabálást hallgatva. Bátyám örömmel mondott igent. Azt hiszem, rám is fért már a templom hűvös nyugalma, minden bűnt megbocsátó hangulata és a helyi tiszteletes példabeszédekkel teleszőtt prédikációi. A templomban jobb embernek éreztem magam, pedig hát nem voltam az, szégyenteljes gondolataim és cselekedeteim voltak Gerard irányában szinte örökösen, amik felőröltek és elnyeltek, mint a mély óceán habjai. Megvetendő voltam, de a templom fából készült padjában ülve mégis békességet éreztem. És boldogságot, hogy Gerardot magam mellett tudhatom. Néha a szemem sarkából néztem rá, ahogy teljes áhítattal vesz részt a szertartás menetében, szóról-szóra tudva minden imádságot és éneket. Büszke voltam rá. Ráadásul nagyon elegánsan is festett a sötét színű öltönyében, megdobogtatva a szívemet.
Az istentisztelet után ráérősen lépkedtünk hazafelé az utcán és arról faggattam Gerardot, hogy a templom jobb e számára, mint az elképzelt helyei, mire ő azt mondta, hogy a templom egy valóságos hely, ahová igazából is beléphet békében és Isten, meg a szentek segítségében reménykedve, ezért nem is mérhető össze a fantáziájában lévő helyszínekkel. Faltam minden szavát, ahogy erről beszélt, szó szerint kivirult.
Közben sajnos láttam, hogy pár srác az út másik oldalán gúnyolódva mutogat ránk és nevetgél, ez kicsit árnyékot vont az előbbi templomban töltött szívmelengető lelkességre. Összeszorult a torkom, a düh a bőröm alá kúszott, Gerard észlelte a nyugtalanságomat.
- Hagyd, Mikey...- tanácsolta és én igyekeztem levegőnek nézni őket, miközben azért bántott a dolog, és lehet hogy legbelül Gerardot is. De hát ezek voltak a mindennapjaink...
Nem volt kedvem ismét a négy fal között a szüleim acsarkodásának szem és fültanúja lenni, így miután a csúfolódókat magunk mögött hagytuk, szándékosan meglassítottam a lépteimet, eltelve a kikelet játékos szellőjével, illataival és színeivel. De akármennyire is komótosak voltunk, egyszer csak elfogytak az előttünk lévő méterek és újra ott álltunk a házunk előtt, majd kicsit félve nyitottuk a bejárati ajtót felkészülve, hogy egy veszekedés kellős közepébe cseppenünk. Szerencsére nem így történt, apa a nappaliban olvasott, anya meg a konyhában tevékenykedett. Felszabadító volt, meglepetten köszöntünk nekik, aztán gyorsan beosontunk a szobámba.
- Hallottad ezt a nyugalmat és csendet? Apa és anya megváltozhatnának. Lehetnének mindig ilyenek...- morfondíroztam magamban és leültem az ágyam szélére. Gerard mellém ült és bámult ki egyenesen az ablakon, talán megint azt a kóbor madarat kereste, nem tudom, de a napfény rávilágított az arcára, még jobban hangsúlyozva, mennyire sápadt, de nekem mégis gyönyörű volt így, fehér bőrrel, fekete hajjal. Rajta felejtettem a szemeimet, és ezt nem is próbáltam titkolni, elvesztem meg-megrezzenő szempilláiban, az ajkának lágy színében, hallgattam finom lélegzetét és zavartan, de élveztem hogy olyan közel van hozzám
- Mint a növények, akikben tavasszal új erő éled fel és
kívül-belül átalakulnak?- kérdezett vissza Gerard, ahogy viszonozta epedező pillantásaimat, majd ujjai az enyémre simultak. Az izgalom lángra kapott bennem.
- Valahogy úgy. A tavasz mindig egy tiszta lap, friss kezdet. Szeretem a tavaszt.- biccentettem.
- Én a telet is nagyon szeretem, Mikey. Igaz hogy dermesztően fagyos, mindent hótakaró fed el, de akkor szorosan veled feküdhettem és felmelegíthettelek, mondhattam neked, hogy szeretlek. - tette hozzá Gerard félénken.
Lenéztem Gerard ujjaira még mindig az én kezemen voltak. És realizáltam, hogy hány hét pergett le azóta az éjjel óta, amikor annyira nagyon fáztam, aztán Gerard a jelenlétével forróvá változtatott mindent. Vágytam egy újabb szeretettel átitatott beismerésre.
- Most is mondhatod...- suttogtam.
- Szeretlek.- vágta rá Gerard nagyon komoly arccal. Minden érzelem ki volt rá vetítve, melynek őszinteségében nem kételkedhettem.
Piros szín jelent meg az arcomon, éreztem hogy perzsel a nyelőcsövem.
Némaság volt körülöttünk, a pulzusunk sodró ritmusával. A percek gondolatbeli sercegését én szakítottam meg, mert telhetetlen voltam, közelséget akartam.
- És fekhetünk úgy, ha van kedved.
Gerard szeme meghökkenve rám csillant, de nem hezitált és ez jól esett, hogy ő is vágyott erre. Hirtelen mozdulattal kibújt a zakójából, majd hátradőlt az ágyamon és csak mellé kellett feküdnöm. És ezt is tettem, karomat átvetettem a derekán, míg fejemet a mellkasán pihentettem. Gerard teste összerezzent, a szívdobbanásai meglehetősen szaporává váltak, akárcsak nekem.
- Én is szeretlek...- mondtam boldogan belefúrva arcomat fehér ingébe, melynek mosószerillata csordultig betöltötte az érzékeimet.
Azon a vasárnap délelőttön végtelenül szabad voltam.
***
- Istenem, mi történt veled?- álmélkodott Gerard sokkosan, amikor benyitottam a szobámban egy könyörtelen iskolai nap után. Nem szólaltam meg rögtön, szemeim a falra akasztott tükörre vándoroltak és láttam, mi képesztette el így a testvéremet. Nem tagadom, megviselt voltam. Nagy méretű piros zúzódás díszelgett az arcom egyik felén, pár véres horzsolás meg az államnál, a szám is felrepedt kicsit, nem beszélve a ruhám megrongálódásáról.
- Mikey, kérlek szólalj meg!- hallottam Gerard kétségbeesését, amit egy flegma kézlegyintéssel csitítottam.
- Halkabban! Anya a kertben van, nem akarom, hogy meghallja, így is alig sikerült beslisszolnom, hogy ne lásson meg ilyen állapotban.
- Előbb-utóbb észreveszi, ezt nem lehet eltitkolni.- jegyezte meg Gerard és közelebb lépve hozzám sajnálkozva pásztázta a sérüléseimet.
- Megoldom, majd rakok rá jeget, vagy valamit. - húztam el a fejemet kedvetlenül testvérem kissé hideg tenyere elől. Jól esett volna az érintése, de fájt mindenem.
- A sportolók voltak?- érdeklődött Gerard részvéttel a hangjában.
- Igen, ők! Csak úgy ott voltam az iskolaudvaron, mikor jöttek és körbevettek, majd kedvüket töltötték rajtam, mert túl unalmas a kifogástalann életük! Gerard, én már nagyon belefáradtam ebbe, hogy folytonosan bujkálnom kell előlük, nehogy észrevegyenek és belefáradtam a sikertelen védekezéseimbe is, aminek úgyis mindig ez a vége! Néha azt kívánom, bárcsak ütnének meg úgy, hogy vége legyen mindörökre!- hadartam el indulatos könnyekkel a szememben.
Gerard elsápadt.
- Nem szabad ilyeneket gondolnod! Egyszer elmúlnak az iskolás évek, most még képtelennek tűnik ez a tény, és azt érzed, az idő mintha ellened dolgozna, de vége lesz, addig pedig...
- Igen, tudom! Képzelegjek tökéletes és békés helyekről, ami maga az éden és ahol jó lenni! Megpróbáltam Gerard! Míg a szemét sportolók engem püföltek, igyekeztem egy ilyen helyet felidézni, de nem működött! A sértegetések és az ütések ugyanúgy fájtak, nem lett jobb semmi sem! Az agyam cserben hagyott, vagy általad bezengett elképzelt helyek nem is léteznek!- vágtam közbe fásultan és haraggal telten.
Gerard makacsul a fejét rázva szólt közbe.
- Igenis léteznek! Csak nem jól képzelted el! És segít, mert ha nem segítene, nem lennék most itt, már réges-régen megöltem volna magam. Az öngyilkosság egyszerű kiút lett volna, amit sokszor fontolgattam a tanulóévek szörnyűsége miatt. Hiszen tudsz róla, már meséltem! De azt még nem árultam el, hogy az összes iskolai verekedésnél végig csakis rád gondoltam! A mosolyodra, a szemeidre, a társaságodra, a szeretni való lényedre, arra, hogy ha a sportolók megunják a leckéztetést és elvonulnak, majd haza jövök hozzád és beszélgetünk, hallgatjuk a kedvenc zenéinket, együtt töltjük a délutánt, mert melletted az összes látható és láthatatlan seb a múltba vész el és az az üres, fekete, belső zűrzavar amit érzek, elsimul. Pusztán attól, ha velem vagy. Mert már akkor nagyon szerettelek. Nekem te vagy minden, ami jó! Az én elképzelt helyem te vagy, Mikey!- Gerard tűzvörös arccal, zaklatottan bámult rám, ajka felett izzadtságcseppek gyöngyöztek, a könnyek pedig kristályként fénylettek a szemeiben. Én pedig hirtelen megértettem az elképzelt helyek valódi lényegét.
***
- Csókolj meg! - leheltem sóvárogva és Gerard azonnal eleget tett a kérésemnek. Ajkaink hosszú idő után újra találkoztak, az enyém meg volt sérülve, az övé cserepes volt, de ez nem számított, csak az volt a fontos, hogy összeérjen. Elfojtott sóhajtás tört elő belőlünk, miközben a nyelvünk akaratosan és vehemensen feszült újra egymáshoz. Szédülés vett uralma alá, az izgalom pedig keringeni kezdett a véremben. Ujjaimat Gerard hajába vezettem finoman átsimítva az összegubancolódott tincseket, majd bátyám nyakán és vállain vezettem végig a tenyeremet, le egészen a hátáig. Gerard is ezt tette, ahogy a legelső alkalmunkkor, úgy most is másoltuk egymás rutintalan viselkedését, felfedezve a másik testének minden centiméterét. Az érintése ismerős volt és biztonságos, vadul lüktető szívvel üdvözöltem, miközben rekedt nyögés hagyta el az ajkaimat. Rövidesen az ágyon voltunk, a párnák és takaró puhaságával körbeölelve csókban összeforrva és türelmetlenül, forró hévvel simogattuk egymást, ahol értük. Ahol a ruhák engedték. Percek múltán már nem érdekeltek a ruhák, a tenyerem becsúsztattam Gerard pulóvere alá és gyengéd érintésekkel ismerkedtem újra meleg és lágy bőrrel, az ezzel kontrasztban álló kemény bordákkal, a csípőcsontokkal. Gerard is ezt tette velem, felfedezett engem. Túlságosan féltőn, vigyázva, mintha sérülést okozhatna, csinálhatta volna erősebben is, de visszafogott volt és tapasztalatlan és csak szeretettel átitatott törődést adott, ami elsodort engem, betemetett, csak a szívem dobbant fájdalmasan nagyot és verejték jelent meg a homlokomon. Ő is izzadt, vizes hajszálai arcába ragadtak, az izzadtság pedig a halántékánál csorgott le. És csak csókoltuk egymás ajkát, nyakát, arcát, aztán újra összeért az ajkunk, mint egy ismétlődő minta. Ugyanez a ciklikusság jelent meg az ágyékunknál is, aminek keménysége fájdalmasan, de kéjesen súrlódott egymáson a ruhán keresztül is jól érezhetően perceken keresztül, hangos és rekedt nyögéseinkkel tarkítva. A vágy a gerincemen rohant végig mindegyik mozdulatnál, még többet akartam, és reszkető kezekkel nyúltam Gerard nadrágja után. Ő elhajolt az arcomtól és levegő után kapkodva, hitetlenkedve nézett rám. Csillagok voltak a szemeiben és éreztem remegését, szíve gyorsaságát egymáshoz szorult mellkasunknál, az én szívem is így rohant, fűtött az izgalom tüze és nem akartam gondolkodni semmin sem, mert nem is volt értelme a lamentálásnak, akármilyen égbekiáltó bűn is volt ez, kívántam őt lelkem minden szegletével és ez volt a lényeg. Persze most más volt, mint azon a téli éjjelen, nappal volt és a világosság mindent sokkal ijesztőbbé, reálisabbá tett, de az érzések most is olyan hevesek voltak mindkettőnkben.
- Mikey...- Gerard mondani akart valamit, talán sejtettem hogy mit, mert gyorsan közbevágtam.
- Csak csináld, amit én...- suttogtam bátorítóan és megcsókoltam, majd kibontottam a nadrágját, hogy megérinthessem. Ő is ugyanezt tette az én nadrágommal és ahogy a zavaró ruhadarabok lejjebb kerültek rólunk, felkavaróvá vált minden. De nem is ez volt rá a jó szó, mert amit műveltünk szemben állt minden erkölcsösséggel, észszerűsséggel, mégis leírhatatlanul jó, már-már ösztönszerű volt, ahogy egymás legérzékenyebb pontját érintések által feltérképeztük kétségek és lassan valóságérzet nélkül.
- Milyen érzés? - kérdeztem kíváncsian testvéremet, aki akadozó és szenvedélytől elcsukló hangon válaszolt.
- Jó...olyan jó...
A testünk izzadt volt, ruhán keresztül is vizesen egymáshoz tapadtunk, az ágy megreccsent alattunk a mozdulatok gyors ütemességétől és vibrálásától, a nyilvánvaló, kemény, feltüzeltségtől, ahogy egyre közelebb visszük egymást a beteljesüléshez. Beharaptam a számat, hogy ne nyögjek fel, de elég nehéz volt csendben maradni, és Gerardnak egyre kevésbé sikerült, ahogy vadul hánykolódott ujjaim alatt. Hangosabb volt, mint amire emlékeztem.
Imádtam hallgatni az élvezetét, az ágyékom lüktetett a hangjaira, de féltem, hogy rajtakapnak, mert mindössze egy ablak választott el minket a békésen kertészkedő anyánktól.
- Csendben kell lenned, mert anya meg fogja hallani! - rántottam el a fejem Gerard nedves ajkaitól.
Gerard csak bólintott gyors levegővételekkel a szemei tágra nyíltak, míg a csípője erősen a kezemhez nyomódott, akárcsak az én férfiasságomon lévő tenyere. Meleg volt és szerető, óvatosan gondoskodó. És én is igyekeztem ugyanilyen finomsággal örömet okozni neki mert valahogy éreztem, hogy erre vágyik. Hálás nyögdécselést hallottam, ahogy a szemeim lecsukódtak és éreztem a már ismert érzést magamban, ami ellen nem tudtam tenni mert feltartóztathatatlan volt. Gerard hangja betöltötte a szobát és már nem volt erőm csendre inteni, sőt jó is volt hallani, erre koncentrálni az extázis mélyére hullva. Rövidesen reszketés rohant át Gerard testén, felnyögött és megfeszült, majd forró nedvesség ömlött végig az ujjaimon. A tudat engem is rögtön a csúcspontra emelt. Már én sem foglalkoztam a saját hangosságommal, átadtam magam a Gerard által adott végtelen mámornak. A vérem folyamként áradt szerte-szét az ereimben és elragadott, magával vitt az élvezet.
- Nagyon szeretlek. - mondta halkan, még mindig zihálva és engem ölelve Gerard. Percek múltak el felettünk.
- Én is szeretlek. - nyitottam ki mosolyogva a szemem és megigézve bámultam őt még most is gyorsan dobbanó szívvel és rendezetlen pulzussal.
A délután fényei varázslatosan terültek szét szobám falain, az ágyon heverő nyirkos takarón és rávetültek testvérem kipirult arcára, kusza hajtincseire, kigombolt nadrágja mentén a derekánál titokzatosan előbukkanó hófehér bőrére, körülöttem lévő karjaira és éreztem a köztünk lévő megbonthatatlan kötődést, ami akkor is a szívünkben maradt, mikor felkeltünk az ágyból és felöltöztünk, hogy a hétköznapi dolgokkal foglalatoskodjunk. Ez a kapocs velünk volt és mások számára megfejthetetlen kifejezést varázsolt mindkettőnk arcára. Már nem voltam szomorú az engem ért iskolai bántalmazás miatt, nem is sajogtak a sérüléseim, Gerard meggyógyította valamennyit.
- Nézd, a Csonttollú visszatért!- hallottam Gerard boldog hangját az ablak felől. Máris nem volt olyan érdekes a lecke, felpattantam az ágyról és az ablaknál termettem.
A fán csakugyan ott volt a bátyámnak oly kedves kismadár, sőt hozott magával egy társat is.
- És nincs egyedül.- örvendeztem elmélázva a zöld lombok felé, aztán Gerardra pillantottam és örökkévaló szeretetet éreztem iránta. És tudtam, hogy ez kölcsönös.
A testvéremnek igaza volt, csakugyan segítséget nyújthatnak az elképzelt helyek az élet nehézségeivel szemben, de nekem azon a délutánon nem volt erre szükségem, mert az elképzelt helyek valósággá váltak és széppé tették a jelenemet is.
Olyan jó, hogy a Csonttollú otthonra lelt nálunk!
És én is megtaláltam a boldogságomat Gerard mellett.

 

Kórság, sütőrum, torna etc.

R.I.P. Jeremy, aki 10.-én lett volna 49 éves:(

A weekendre elég jól legyűrt ez a francos betegség, úgyhogy túl sok mindent nem terveztem,  ebédre mirelit volt és csak a mosógép tette a dolgát, míg én igyekeztem a gyógyulás útjára találni. 

A szomszéd ezt naná hogy meg akarta vétózni és itt kopogott, meg csengetett all déj. Végül pasim kiment és mondta, hogy beteg vagyok és most pihenek. Erre 20 perc múlva újra kezdte. De akkor már senki se nyitott ajtót neki. Nekem ez már kajak sok, ez már durva belemászás a magánszférámba. 

Beszéltem H.-val utaztak fel csavarogni Pestre. Még írtam K.-nak is.

Nem ment valami könnyen, ráadásul az ősök kitaláltak egy olyat, hogy vasárnap családi buli, azaz gulyás parti. 

Nem voltam oda meg vissza. Egyrészt én vasárnap este már a másnapra készülök vendégség helyett. Másrészt beteg voltam és nem akartam senkit se lefertőzni. Szóval próbáltam meggyőzni a szülőket, hogy én távol maradnék eü okokból. Kezdetben nem akarták felfogni, hogy csakugyan szarul vagyok, közben lázam is lett és ilyen durva köhögés rohamok jöttek rám, ki kellett menni az erkélyre, a levegőtől jobb lett. Végül szombat este apám mondta, hogy inkább maradjak otthon és kúráljam ki magam. Hogy mennyire hitte el a sztorimat, az más tészta. De betegebb voltam annál, mintsem bizonygassak bármit is.

Szombat este nem szándékosan, de egy sulis lövöldözős filmbe botlottam, amit még nem láttam eddig, a címe: Ne add fel! Egész nézhető alkotás volt. Utána még néztem az Ismeretlen hívás c. filmet, egynek az is elment. 

Más filmélmény nem volt, vagyis a Kígyók a városban-t lestem, de már nem tudom pontosan melyik napon. Csak arra emlékszem, hogy röhögök az olyan mondatokon, mint:a kezemben volt a farka...és: épp hogy csak megfogtam a farkát...

Jó tudom, a kígyó farkát emlegetik, de akkor is hihihi meg hahaha (gyerekes ikonok).

Vasárnapra leheletnyivel jobban lettem,  a köhögés, nátha maradt, de a lázam elmúlt és persze lelkiismeretfurdalásom támadt, amiért kimentettem magam a családi banzáj alól. Ígérem, legközelebb menni fogok. Már ha még hívnak. Apám küldött kaját és húgom adta be, mikor este hazafelé itt jöttek el. Nem tudom, ő vajon hitt e nekem. 

Kaptam túrófánkot és  sütit is, ami tök jól nézett ki, ilyen hólabda szerűség volt. Megkóstoltam és valami brutal erős volt, ami marta a torkomat és hiába mostam fogat, meg ittam akármit is, az a csípős íz nehezen múlt el. Anyám szerint az sütőrum, mert hogy ő is beleszaladt ebbe a dologba, úgyhogy csak csínján eszegetem a sütit, még van 3 db, naponta egyet eszek és elfogy. Amúgy olyan jól néz ki, de nagyon csípős. Minek rakták bele ennyi sütőrumot?! Anélkül is jó lett volna, ez semmi pluszt nem adott hozzá. Csak szétrohasztotta a nyelvemet és a torkomat.

Hétfőre a strepsils/tea/nurofen megtette a hatását, mert jelentősen jobb lett a közérzetem. Ennek örömére délután miután legyűrtem az aznapi hólabdát, kerestem egy tornát a neten, hogy enyhítsek a nassolás miatti bűntudaton és addig se a sütőrum okozta mellékíz miatt kinlódjak. Az első videót passzoltam, mert a nő sokat traccsolt és idegesítő volt, meg a popsi szótól sikitani tudnék. 

A második videó jobb volt, mert nem volt duma csak a zene volt nyomasztó, de az nem zavart nagyon. Szerintem röhelyesen festettem torna közben, de úgyse látott senki és ha heti 2x tudnék tornázni, mellé még ugye a reggeli gyaloglás is ott van, egész jó lenne. Hát meglátjuk, mennyire leszek motivált a későbbiekben.

Ja, ao3-n valami drágaság kommentelt a YB/MGK sztorihoz hogy jó és hogy folytassam. Úgy örültem, de azt a történetet már lezártam (sőt szerintem össze is lett kicsit csapva). Persze kitudja, még átgondolhatom a folytatást.

Uh, holnap meg Valentin nap...tehát be kell szereznem némi szivecskés édességet pasimnak.