BÚÉK 2019 avagy az új kezdetre!

Nem írok litániát, volt jó is, rossz is, egy közepesen szar év, ennyi.
És lennének fogadalmak, a lista hosszú, viszont már rájöttem, hiába a fogadalom, az akarat, ha a sors keresztbe tesz.
Jövőre nem fog. Remélem.
Az egészség a legfontosabb, anélkül nem megy. De fontosak az álmok is, és hogy végre én is érezzem, hogy tartozom valahova. 
Újrakezdés, egy új helyen. Ez lesz a legfontosabb projekt 2019-re. Mert ha még egy évet itt kell maradni, én megőrülök.
Boldog és eredményes új évet minden kedves olvasónak, Eva Benet neked különösen és köszönöm a kommenteket.
Jövőre ugyanitt remélhetőleg.
"SZERETETBEN, EGÉSZSÉGBEN, LEGYEN RÉSZED EGÉSZ ÉVBEN.
LÉGY SZERENCSÉS, VIDÁM, BOLDOG, FELEJTSD EL A BÚT ÉS GONDOT.
KEZDŐDJÖN HÁT EGY ÚJ ÉLET, BÉKÉS BOLDOG LEGYEN ÉVED!!!!!!!"

Egy idegösszeomlás, némi veszekedés és a karácsony krónikája

Uhhh hirtelen azt sem tudom, hanyadika van, ja okés, 27., összemosódnak a napok, hiába na, ünnepek.
Le kell írjam, egyáltalán nem indult jól. 23.-án ugyanis a konvektorunk fogta magát és jobblétre szenderült. Eddig is tré volt, folyton kikapcsolt, de nagy nehézségek, káromkodás árán vissza tudtuk kapcsolni. Egészen 23.-a reggeléig, mert akkor már nem. Hiába próbáltuk a pasimmal, semmi. Ki is akadtam, mert karácsony előtt egy nappal, bekrepál a gáz, volna egy csomó dolgom és itt kell szarozni és meg sem mozdul stb.
Kilenc órára dagadtra bőgtem a szememet és őszintén nem tudtam, mihez kezdjünk, ugyanis nekem egy gázszerelő ismerősöm nem volt, pasimnak is csak egy, aki annyira volt megbízható, hogy idén január óta igérte, hogy eljön és még nem ért ide.
Végső mentsvárként elküldtem pasimat kölcsön hősugárzóért egy haverjához, én meg felhívtam az ősöket, hátha tudnak segíteni. Apámmal azon melegében össze is vesztünk, mert szerinte ezt a gázt már régen ki kellett volna cserélni újra (ami kb. százezer), és mikor közöltem, hogy d enem fogom, mert jövőre szeretnék másik lakásba költözni, apám felháborodott, ő sosem pártolta ezt a költözés témát és szentül meg volt győződve arról, hogy nekem ez a lakás megfelel. Hát nem, de mindegy, mert kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy ezt magyarázzam. Apám azt mondta, eljön és megnézi mi van. Ez így is lett, de bekapcsolni ő sem tudta, ezért megint leoltott, hogy lelaktuk a lakást (ami amúgy is le volt már lakva, minden ami kicsit újabb a pasim és a haverjai műve, akik kifestettek kicsit stb.) és a többi, és a többi. Majd felhívta egy szerelő ismerősét, aki nem sokkal később megjelent és cseszett valamit a konvektorral, és láss csodát, a masina újból működni kezdett!!!!!!!!!
Nem győztem hálálkodni neki, na meg később apámnak, amiért szerzett szerelőt, de ő nem osztotta lelkesedésemet, hanem szóvá tette, hogy ezt igazán mi is elintézhettük volna. Ami azért nem igaz, mert maga a szerelő mondta, hogy apámnak köszönjem, hogy eljött, mert ő ünnepekkor ismeretlen számokat fel sem vesz. Ezen megint ment a vita, aztán inkább letettem a telefont, nem akartam még nagyobb veszekedést.
Később apám anyámnak mondta, hogy mennyi baj van velem, velünk és hogy szerinte nekem szakorvosi segítségre lenne szükségem. Hát thank you father *-*
Nem a lakás a szar, hanem mi, oks.Nem esett jól, hogy ünnepek előtt is csak a feszültség van, de örültem, hogy legalább nem a fűtetlen lakásban kell dekkolni, mondjuk itt sosincs meleg,ezt már írtam régebben, de  ha még a konvekor sem működne, akkor itt fagynánk szerte-szét.
24.-én már reggeltől egyszerre több dolgot csináltam, főztem egy csomó kaját, fát díszítettem, valami rendfélét kreáltam, aztán eljött a szenteste, és a pasimtól ékszert kaptam!!!!!!!!!Azon belül is fülbevalót, aminek örültem és végre most az egyszer én is eltaláltam az ajándékot, mert nem illatszert kapott, amit hát köszönt szépen és ennyi, hanem egy könyvet, amit el is kezdett még aznap olvasni. Láttam, hogy meglepte az ajándék és ez jó volt :)
25.-én a  családi vacsora és én már előre idegbeteg voltam, mert ugye ahol hugomék és apám is ott van, ott garantált a feszkó. De hála égnek, hugom 1-2 beszólásán kívül-amire nem reagáltam-nem volt semmi durva, a kaják finomak voltak, az ajándékok jók, egy évre elegendő parfümöt kaptam <3 és a hangulat is oldott volt, semmi merevség, vagy ordítozás. Jó élményekkel jöttünk el.
26.-án semmi extra nem volt, itthon pihentünk, és ettünk. Mérlegre álltam, tudom ünnepekkor nem kellett volna, mert máris felszedtem 2 kilót!!!!!Ajh :( Remélem, majd 2019-ben le fog menni. Pedig nem is zabáltam kétpofára, okés ettem, de nem nulla-huszonnégy. És apám franciasalátája valami isteni volt, meg a rántott húsok, narancsos kacsa...nem ragozom.
Kár lett volna kihagyni.

Karácsony 2018

Tartozom egy bocsánatkéréssel, mert tudom, hogy ígértem új részt a Still breathing sztoriból, meg egy másik írást is. Na, hát az a helyzet, hogy úgy el voltam havazódva, hogy napokig be sem kapcsoltam a gépet, így nem tudtam befejezni az ígért részt, a másik történettel pedig megakadtam. Most hogy ilyen hideg lett, majd megfagytam itthon, semmi sem esett jól, plusz a nyakamon volt a karácsonyi bevásárlás és sok más tennivaló, az utcákat jártam, a bakancsomban meg egy fél óceán mennyiségű víz-mivel hogy átázik-, az idióta emberek, a  bolti tolongás, a tömegközlekedés az agyamra mentek-szóval volt elegem-melegem (na jó, melegem az nem, sajnos), és nem jutottam a dolgok végére.

Holnap meg már fadíszítés, plusz egész napos főzés, aztán rokoninvázió...mi megyünk, ők jönnek, ismerős gondolom mindenkinek.
Nem tudom mikor jutok oda, hogy befejezzem a részt, nem ígérem, hogy idén, de sietek. 

Addig is mindenkinek szeretetteljes, békés, boldog karácsonyt kívánok!!!!!!!!!!!!! <3 

Ezt benéztem, avagy tetőfokára hág a paranoia

Ünnepélyesen kijelentem, hogy ma az utolsó karácsonyi ajándékot és a menünek valót is megvettem!!!!!!
Már csak pár apróság hiányzik, de azokat még szenteste előtt be lehet szerezni. Szinte hallom, ahogy legördülnek a kövek a szívemről, nyomasztó volt ez az ajándékbeszerzősdi számomra, örülök, hogy vége, nekem ez nem szórakoztató.
De hogy az örömbe üröm is vegyüljön, azért tegnap kimaxoltam a hisztis picsa szerepet is. Talán kezdtek belezizzenni az állandó fagyoskodásba, vagy tényleg súlyosan paranoiás vagyok. De nézegettem a rock kocsma honlapját és hát megint láttam egy koncertfelvételt pár héttel ezelőttről azon a koncerten a pasim is ott volt, szóval rányomtam, hogy megnézzem, milyen volt. A felvétel tré volt, sötét, szemcsés, de azért kiszúrtam a pasimat az első sorokban. Szokásához híven sörösüveggel hadonászva a haverokkal karöltve kornyikált-ah jellemző. Aztán feltűnt egy nő, és tök úgy nézett ki, mintha a pasim átkarolva táncolna vele (mondom, hülye vagyok...). Többször megnéztem a felvételt és mindig ugyanazt láttam, na agy felborult, én meg kirongyoltam a másik szobába, az ágyon békésen tv-t néző páromhoz és telefonnal a kezemben vehemensen kérdőre vontam, hogy ki az a csaj, egyebek. Pasim tagadott, ez meg csak olaj volt a tűzre nálam. Kibeszélő show-ra jellemző ordítozás vette kezdetét, plusz ajtócsapkodás részemről.
Igen, néha ilyen utálatos hülyepicsa vagyok, de akit akár egyszer is megcsaltak az talán érti, mit írok most.
A bizalom, nehéz ügy ilyenkor...És vannak homályos foltok pasimnál az biztos.
Azóta valamelyest lenyugodtam és újra néztem a felvételt, találtam egy jobb minőségűt és hát igen...a pasim az jóval arrébb egyedül kornyikál, a csaj egy másik fickóval andalog *-* 
Én meg egy barom vagyok, akinek szemüveg kell.

Húzd arrébb a beled az útról, bazdmeg!!!

Üvöltötte a középkorú, bicajos nő a kb. középsulis csajra, aki a járdán téblábolt és épp hogy csak el tudott ugrani a veszettül száguldó jármű elől, majd értetlenül meredt a káromkodó nőre. 
Kedvesség az van a szeren, hiszen a karácsony a kertek alatt bakker *-*
Megjegyzem, a biciklis ment a járdán, mert hát hiába van szép bicajosút megépítve, némelyik agyhalott akkor is a gyalogosok között megy és még kaffog is, ha nem tűnnek onnan azonnal.
Ja, nekem is beszólt egy nő bevásárló központban, mert ledekkoltak ő, meg a barátnője, a fotocellás ajtó közepére, én meg nem vártam rájuk, hogy eldöntsék, mennek, vagy maradnak, és bementem. Meg rájuk hagytam a vartyogást is, túl ünnepi volt a hangulatom, hogy foglalkozzak velük.
Elkezdtem az ajándékok beszerzését, hétfőn a pasimmal,aki nem is annyira hisztizett be ettől. Micsoda haladás. Még hátravan pár dolog, a héten majd valahogy letudom azok megvásárlását is. Jó lenne, ha már csak a menünek szánt élelmiszerek maradnának jövő hétre. Továbbra sincs kedvem ehhez, de muszáj csinálni.
Mást nem nagyon tudok írni, csend van.
Karácsonyelő.
Várakozás a jobbra.

Grincsülés

Nem javult a hangulatom, a közérzetem valamelyest, bár még mindig köhögök és lett egy herpeszem is. A pasim a héten beteg volt, és hát milyenek a beteg férfiak? Hát igen, itt szívtuk egymás vérét.
J.-éknek lett egy új kiskutyájuk, mivel az előző sajnos elpusztult. Az új kedvenc, valami tündéri, azok a szemek...
Úgy volt, hogy elugrok H.-hoz, de pénteken esett az eső és amúgy is más elfoglaltságom volt.
A karácsonnyal még sehogy sem állok, gőzöm sincs, mi lesz a menü majd szenteste, és még csak listám sincs, hogy kinek mit vegyek, egy szaloncukrot,vagy csillagszórót sem szereztem be. Nyomaszt is rendesen, de folyton tologatom magam előtt, a karácsonyi bevásárlást, alapból utálok shoppingolni, ilyentájt meg főleg és hiába, hogy minden évben megígérem, jövőre már ősszel megveszek mindent és röhögök a sok idiótán, aki egymást taposva tolong az üzletekben, ez eddig nem jött még egyszer sem össze :( Pedig életmentő lenne jelenleg, mert 0% kedvem az egészhez, a hideg ráz tőle, én amúgy sem tudok jó ajándékokat venni, a hugom, na ő érti a módját, mindig mindenkinek szuper meglepit szerez, de ő imád is boltokba járni, meg az ilyen webshopokban is szívesen nézelődik. Na, én ennek pont az ellentétje vagyok, ugyebár.
Tudom, hogy a szeretetet ünnepeljük, de szeretni az év 365 napján kellene, nem csak most és véleményem szerint, megoldható lenne ennyi idegeskedés, rohangászás, agyalás, pénzköltés és feszültség nélkül is.
Nem hoz lázba a karácsony, meg az ezzel járó felhajtás és úgy alapjáraton az egész ünnep.
Hát ja. azt hiszem, egész tűrhető Grincs lennék.

Az otthon hidege és a lány, akit talán sosem szerettek igazán

Sikerült elvágnom az egyik ujjamat, így nehézkes a gépelés, de sebaj, boldogulok még.

A betegségem még mindig kísért, nátha és torokfájás képében és nem tudok érdemben erről nyilatkozni, mivel naponta változik az állapotom, van hogy egész jó, máskor meg mintha vissza estem volna.
És míg másnak a karácsonyvárásról szól ez a hónap, engem a sötét depresszió vett hatalma alá. Ráadásul, egyre hidegebbnek találom ezt a nyamvadt lakást, hiába fűtök, a régi nyílászárókon csak úgy süvít ki a meleg és süvít be a hideg. Két zokniban, két pulcsiban is majd meg fagyok és csak akkor jó, ha a konvektor mellett ülök, de az ugye lehetetlen.
És akkor a fürdés gyötrelmeiről nem is ejtenék szót (betűt).
Meg még ott van a lakás többi hátránya is, mire leírnám, nagyjából mindenki azt kérdezné, akkor mi az előnye? És hát igen, ez egy jó kérdés, mert jelen pillanatban rávágnám, hogy nagy büdös semmi! Azt hiszem, kevés dolgot gyűlöltem annyira, mint itt lakni.
Kegyetlen az egész és nekem nem mindig van erőm, kedvem ehhez. Ez az állandó fagyoskodás, a hiábavaló fűtés lefáraszt. Néha elkap az, hogy na jó, nekem most van elegem ebből a kicseszett romhalmazból és elhúzok innen, azonnal! De persze csak fejben egyszerű ezt levezetni. Nincs hova mennem, maradnom kell és a tavaszra koncentrálnom, amikor is tuti hogy elkezdem árulni ezt a kriptát. Még egy telet fizikailag nem bírok ki.
A hétvége amúgy csúcs szar volt :( Ugye úgy volt, hogy a pasim elvisz vacsorázni. Szombaton hamarabb végzett a melóval, örültem is, hogy így kényelmesen el tud készülni. De nem így lett, mert őkelme elhúzódott a haverokhoz és jó későn ért haza.
Én meg addigra tök ideg lettem és megkajáltam, ennek folyományaként, már nem voltam éhes. Ő meg már szomjas nem volt, mikor hazajött és összevesztünk a vacsora témán, hogy akkor most mi lesz, megyünk vagy sem. Végül vacsorázni nem mentünk el, de a térre, az adventi programokra kinéztünk. Hideg volt nagyon (már megint fázás yeah), meg sok ember és mindenféle italok, ételek. A forralt bort megkóstoltam, jó volt. Közben a koncert is elkezdődött és pasim persze megint produkálta magát, értsd első sorban pogózás és hangoskodás. Talált is magának ehhez társakat, de még ez sem lett volna olyan nagy baj. Egy cicababa kinézetű csaj nagy jampinak képzelte magát, folyton előttem ugrált pár centire, eskü aggódtam hogy a tűsarkú csizmájával rátapos a lábamra, valamint a haját is a pofámba rázta időnként. De ettől eltekintve, békésen iszogattam a forralt boromat, hallgattam a zenét (jó volt amúgy, rock feldolgozások), mikor is azt látom, hogy pasim egy vörös hajú ribivel táncikál. És hirtelen tök elromlott a kedvem. Egyszer már volt, hogy lebukott hogy a rock kocsma honlapján a koncert fotók között rábukkantam egy olyanra, mikor is egy konyakszőkével ropta, meg ugye előjöttek a kellemetlen és fájó megcsalásos események, meg hogy ha most ezt csinálja, pár méterre tőlem, akkor mi a francot csinál, ha nem vagyok ott ugye.
Na, szóval feljött a fejvizem, odacaplattam hozzá és közöltem, hogy hazamegyek és mielőtt bármit is reagált volna, sarkon fordulva ott hagytam.
Jó, lehet hogy nem így kellett volna cselekednem, de annyira felbosszantott!
Pasim persze utánam jött és jól letolt, elhordott mindennek, meg hogy a csajszi, csak egy haverja exe volt és hogy ha én nem lennék olyan unalmas és besavanyodott, akkor lehet velem táncolt volna stb.
Szóval ez az egész az én hibám volt, köszi. Nyilván nem vagyok hibátlan, de azért én sem lennék besavanyodott, ha néha foglalkozna velem, de ugye azon kívül, hogy kiszolgálom, mosok rá meg egyebek, nem nagyon néz ember számba, pl. beszélni vele nagyjából semmiről sem lehet. Szerintem a barátai ezerszer fontosabbak neki, mint én. Meg amúgy is vannak napok, mikor aludni jár haza. De én vagyok az unalmas,nem őt, nem érdekli, gyakorlatilag semmi, oks...
Hazafelé kiabáltunk egy sort egymással, mint egy béna celeb vagy reality show páros, aztán ennyi. Otthon felhívtam anyámat, szegény lehet hogy már aludt fél 11-kor de valakinek ki kellett, hogy öntsem a lelkemet. Szar volt sírva elaludni.
És rájöttem, az eddigi hosszabb kapcsolataimra visszatekintve, hogy igazából szerintem egyik pasim sem szeretett. Pedig nincsenek nagy igényeim, annyi hogy viszonozza az érzéseimet, és ne vágjon már át, ha lehetséges.
A mostani párom sem szeret, erre a nyakam rátenném, valamit biztos érez, hiszen akkor nem volna még itt, de a szeretet, messze áll tőle. És mi is messze állunk egymástól, egyre messzebb.
Na jó, talán narkomán az elején még szeretett, mikor szépeket mondott, törődött velem, órákat beszéltünk telefonon és mikor nem jött busza, gyalog indult el több tíz km-t, hogy velem találkozzon. Aztán persze ő is egy görénnyé vált, úgy beszélt velem mint a kutyával, örökké az anyjának adott igazat-aki ugye kezdetektől fogva megmondta nekem, hogy szétmarja a kapcsolatunkat-megcsalt, majd egy szép nap, míg én melóztam, kiürítette közös albérletünket és felszívódott.
A pasimra visszatérve, szarul esett az újabb húzása, még mindig szar érzések vannak bennem amúgy is, olyan balsejtelem félék, hogy megcsal és amikor így viselkedik, ezt le merném fogadni tutira.
Summa summárum: a tegnapi akár egy remek este is lehetett vona. De nem lett :(

Tell me somethin' girl, are you happy in this modern world?

Napok óta ez a Bradley Cooper & Lady Gaga dal jár a fejemben *-* Elég bejövős, nem tagadom és utána néztem a filmnek is.
Le mertem volna fogadni, hogy happy and lesz a vége és hát nem, de nem lövöm le a sztorit, csak meglepett.
Lehet, meg kellene nézni.
Amúgy egész nap esett az a fostalicska, szájbatekert eső, úgy utálom az ilyen időket, mert a megfázás és megázás szinte garantált.
Amúgy is visszabetegedtem,sőt szarabbul vagyok, mint annak előtte. Hétvégén is csak lézengtem, vagyis lógtam egy sort J. kishugával, E.-vel, korzóztunk egyet, elmentünk a turiba, az jó volt.
De a közérzetem ezzel egyenes arányosan kezdett romlani. Jelenleg annyira fáj a torkom, hogy beszélni és nyelni is alig bírok,plusz nátha és szerintem lázam van, ja meg fájnak a végtagjaim. Szóval elég nyomorultul érzem magam. Iszom a teát, pedig hogy rühellem és rákattantam a mézre is, nem is tudom, eddig miért nem fogyasztottam, tök finom. De valamiért az ragadt meg benne, hogy nem szeretem.
Remélem, jobb lesz majd, nem ártana orvoshoz menni, tudom, de jelenleg esélytelen, az itteni orvosi rendelő várója amúgy is kb. 6 személynek elég és általában ennek a háromszorosa az ott lévő embertömeg, baromi sokat kell várni, ehhez jönnek a járulékos bosszúságok, mint az elém bemászó, pampogó, oda pletykálni járó öregek, meg a rafkósok, akik "csak egy receptért szaladnék be..." indokkal besunnyognak és bent dekkolnak egy órát és más egyebek. Nincs most affinitásom ehhez. Szóval házi praktikák maradnak továbbra is, meg a türelem.
A pasim egész hétvégén a szülinapját ünnepelte, pedig még nem is volt neki, most lesz a héten, de hát na, nem árt erre felkészülni. Szarul voltam, nem volt erőm vitázni vele.
Azt ígérte, hogy a nagy alkalomból elvisz engem vacsorázni.
Jee...
Csak tartsa be az ígéretet.
Csak gyógyuljak meg addigra.

Betegség, lázálom és az az idegesítő kétely, amit lehet hogy úgy hívnak, paranoia

Vasárnaptól beteg vagyok, most már jobb, de az első pár nap borzasztóan tré volt a közérzetem. A szokásos fej és torokfájás, brutál nátha, hőemelkedés, ami kb. mindig ilyen tájban ver le a lábamról.
Ennek folyományaként álmodtam olyan baromságokat, pl. hogy összejöttem az egyik exemmel-akinél a pasimék melóztak volna, he hálaégnek, nem jött össze-és a srác bazinagy házába költöztem. Valami luxusvilla volt, emlékszem, minden fehér volt, hatalmas ablakok, gyönyörű bútorok, pazar kilátás stb., ő meg el akart venni feleségül. Ott voltak az ősei, az én szüleim, meg egy csomó rokon, ilyen eljegyzési parti féleség volt, én barackszínű kisestélyiben (OMG), a gyerek öltönyben, miegymás.

És ekkor....megjelent a pasim-már a jelenlegi-de a régi frizurájával és azt mondta, hogy menjek vissza hozzá, szeret engem, én meg mentem anyámékhoz és bejelentettem, hogy lelépek a pasimmal. Ők szörnyülködtek egy sort, mi meg ezzel nem törődve, valami réten futottunk, derékig érő fűben...Woah, de idilli XD
Hát durva...Meséltem anyámnak, mire ő azzal jött, hogy hihetetlen, hogy még álmomban sem tudok jól választani XD
Nem rosszak ezek az álmok, de sajna a valóság sokkal gázabb és sötétebb. Nem az bánt, hogy nincs luxuskecó, meg sznobkodás, mert az tőlem alapból távol áll. Viszont pasimmal valami nem kerek, nem stimmelnek (stimmolnak hehh) a dolgok.
Néha olyan távolinak érzem magamtól őt, nem beszélünk, sosincs jó kedve, fura és nekem rossz érzésem van ezzel kapcsolatban.
Ugyanilyen rossz előérzetem volt akkor is, mikor félrejárkált azzal a csótány csajjal *-* De remélem, hogy csak a paranoiám támadt fel ismét,néha előjön és akkor ilyen hülye vagyok.
A buszról láttam A.-t, intetegett és én vissza, később hogy hogy nem, írt egy rövid emailt. A titkosával akkor éppen nem voltak jóban, a srác "szakított" vele és a régi nőjét választotta, de ahogy a fékbukkon láttam, ez már a múlt.
Próbálok sietni a Still breathing sztorival, de most hogy dögrováson voltam, hát nem írtam egy sort sem. Ha beteg vagyok, használhatatlanná válok. Bocsi, majd ismét belehúzok.

Ami eddig történt

Híreinket olvashatják.
- Hétfőn dokinál voltam, egy csomót kellett várni, pedig csak javaslatért mentem. Egy nő random mellém keveredve, előadta az életét. Aztán az orvos azt mondta, hogy érdekes és szép arcom van. WTF? Ez a bűnronda vagy egyik szinonímája? A doki nő volt amúgy *-*
- Csalódtam a pasimban. Újfent :S Nem is tudom, hogy ez miért lepett meg, nem első eset volt. Napokig ezen rugóztam.
- A. írt nekem, és el akart hívni valami férfi sztriptíz show-ra (lookin' for some hot stuff, baby this evenin'), hát LOL :D én inkább passzoltam ezt, tuti hogy vörös fejjel, röhögéstől fuldokolva hagynám el a helyiséget az első tíz percben. Inkább maradtunk valami más programnál, de azóta sem hívott.
- H. is jelentkezett jó sok idő után, de meg sem kérdezte, hogy vagyok, csak megint el kellett volna valahova kísérni őket, de nem értem rá, gondolom ezen ő megint besértődött.
- Tesómék kutyája megdöglött :( :(
- Bejött a hideg, én  meg elfagytam, lévén hogy alul öltöztem.
- Folytattam a Still breathing-et, remélem hamarosan majd felrakhatom ide.
- Még akarok karácsonyra is publikálni valamit, de ez egyelőre titok és terv :P, mindenesetre elkezdtem a vázlatokat, aztán majd lesz valami.
- Megírtam K.-nak a levelemet ezzel a hangfelismerős, diktálós programmal, örültem de mikor elküldtem, láttam hogy egy csomó baromságot írt, biztos idiótának néz majd.

Jó hétvégét, mindenki öltözzön fel rendesen, meg igyon valami meleget (tea, forralt bor, tartsatok félszáraz novembert mint én heh).

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 17.

Tegnap bejelölt egy tök helyes rocker sràc fb-n.Nem is magyar.Tuti tévedés.
A városban belefutottam az exembe!!! Aki a múltkor besértődött és megígérte, hogy soha többé nem ír. Próbáltam elslisszolni mellette, de lehetetlen volt, így meg álltunk és néhány percet dumáltunk. Szerencsére sietett és jelentem, már nem haragszik, csak nem akar terhelni. Cöhh...akkor ne basztasson. Ennyi.
És egy csomó helyen kint vannak a karácsonyi díszek. Tudnám miért, még két hónap van karácsonyig *-*
És itt a Still breathing új része. Semmi extra, középszerű. De most erre tellett :S

1000 hours: 
Let my hands flow through Your hair.
Moving closer a kiss we'll share
Passionate love to be all night long
We'll never break, as one too strong 
Az együtt töltött, különleges és  felkavaró éjszaka után nehezek voltak a vissza állás napjai Mike számára. Teljesen össze volt kavarodva, nem találta a helyét. Missy társasága, a hangja, az egész lénye soha ennyire nem volt a terhére. De nem tehetett mást, játszania kellett a szerepét, a jó és szerető férj álcáját kellett magára húznia és tovább fodroznia a hazugságtengert, amit kavart maga körül. Ha volt ideje, persze gondolkodott és eljutott arra a pontra, hogy néhány tényt leszögezett magában. Megtette azt, hogy legalább a saját gondolataiban nevén nevezte a tényeket. Hogy szerelmes. Hogy megcsalja a nejét és viszonya van egyik tanítványával. Aki ráadásul azonos nemű vele. Ezek a megállapítások már egyenként is felháborították Mike-ot, akinek régen soha eszébe sem jutott volna ilyeneket tenni. De ez az új, számára sem teljesen ismert Mike, másképp vélekedett mindenről és a pillanatnyi sokkolódásokon túl, észvesztően szenvedélyesnek találta a szombati éjjelt, amit folyamatosan visszaidézett magában és az izgalom villámként söpört rajta végig ettől.
Az iskolában sem volt egyszerű a helyzete, alig tudta kontroll alatt tartani a viselkedését, ha Billie Joe-t megpillantotta, elállt a lélegzete, a szívverése pedig sokszorosára gyosult. Ha éppen beszélt valamelyik kollégájával, vagy egy diákkal, belezavarodott a mondatba, mindent elfelejtett és tűzpiros arccal dadogott, miközben igyekezett a tekintetét levenni Billie-ről. Ha pedig órát tartott, képes volt negyvenöt percen keresztül bámulni Billie-t egy újság takarásában, arról ábrándozva hogyan érintené és csókolná meg, ha lehetősége adódna. Aztán persze izgatottan várta, hogy végre kettesben lehessenek és ezeket meg is valósíthassa.
Halk kopogás törte meg az osztályterem csendjét, Mike felnézett, de a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül nem látta, ki az. Nem várt senkit, éppen lyukasórája volt, amiben igyekezett utólérni magát a sok adminisztrációs lemaradásban.
- Tessék! - szólt ki hangosan.
- Szia Mike. - nyikordult az ajtó, Billie lépett be rajta.
A férfi aznap még nem is látta, kész őrültek háza volt körülötte, dolgozatok és tanári értekezletek, ráadásul helyettesítenie kellett egy beteg munkatársát is néhány órán. Zúgott a feje és fájt a szeme, az előtte torlódó javítandó dolgozatok pedig mintha sosem fogytak volna el, így ebédszünetben és lyukasórában is a papírmunkák felett ült. 
Boldog mosolyra húzódótt a szája, de egyúttal az ámulat is magával ragadta, ahogy megpillantotta Billie-t.
- Ismét szőkére festetted a hajad? - érdeklődött, mintha nem látná és szédülni kezdett a látványtól.
- Nem tetszik? - kérdezett vissza megszeppenten Billie.
Mike letette az asztalra a tollát.
- Nekem te mindenhogy tetszel. - jelentette ki azonnal és szemei mereven függtek Billie kócos és piszkosszőke haján.
A fiú félénken biccentett, miközben Mike íróasztalához sétált. 
Mike gombócot érzett a torkában, ahogy egyre csak nézte és nem tudott másfelé tekinteni. Irgalmatlanul gyönyörűnek és izgalmasnak találta Billie-t. Még a szava is elakadt. 
- Hoztam neked valamit. - mondta Billie, megtorpanva az asztal előtt.
Mike visszazökkent a valóságba. 
A fiú egy papírlapot nyújtott feléje, idegesség látszott rajta.
- Mi ez? - kérdezte Mike.
- A házidolgozat, tegnap írtam meg. - válaszolta Billie.
- De hát azt csak jövő hétre kértem. - értetlenkedett Mike.
- Éjszaka nem tudtam aludni. - csúsztatta a lapot az asztalra Billie.
 - Nem tudtál aludni? - nézett maga elé Mike. 
Ismerte jól, milyen ez az állapot. Mostanában az ő pihenése sem volt éppen békés és többet forgolódott álmatlanul, vagy bámulta a plafont Billie-re gondolva.
Billie helyeselt.
- Igen, mert te jártál a fejemben, Mike. Szüntelenül ott vagy minden gondolatomban, hogy mennyire veled szeretnék lenni, érezni az érintésed, hallani a hangodat. - vallotta be.
Mike mosolyogva csóválta a fejét.
- Te is mindig nagyon hiányzol, ha nem vagy velem, de igazán pihenhettél volna, ahelyett, hogy neki kezdesz a beadandónak.
- Legalább hasznosan töltöttem azokat az órákat, észre sem vettem és már hajnal volt. - vont vállat Billie.
- Mindenképpen átnézem, Billie...- pillantott kíváncsian a papírra vetett betűkre a tanár. Mivel szabadon választható témát adott meg, nagyon érdekelte, miről is írt Billie. Látta, hogy a fiú szemeivel követi, ahogy maga elé húzza a papírt, majd váratlanul félretolja.
- De majd később. Most teljesen mást szeretnék. - suttogta cinkos mosollyal és felállt a székéből, hogy az asztalon a dolgozatokból rakott halom felett, Billie Joe ajkához hajoljon.
Billie szemében egy kis ijedtség és megilletődöttség villant és Mike-nak is eszébe jutott a "régi énje", aki ugyanilyen rémülten kérte meg Billie-t, hogy hagyja el a szertárat, mert az egész helyzet illetlen és nem helyén való.
Most pedig egy majdnem nyitott ajtajú tanteremben van, félre nem érthető szituációban egy tanulóval. Mi ez ha nem vakmerőség? És realitást vesztett szerelem?
Mike vágytól fűtötten csókolta meg Billie ajkait és csúsztatta be nyelvét a másik szájába, majd elégedetten tapasztalta, hogy Billie viszonozza ezt. A férfi karjai máris Billie derekára fonódtak. A lendülettől az asztalon tornyosuló papírok alig hallható suhogással hullottak mindenfelé, Mike kávésbögréjére, a tollára és a földre. De Mike-ot ez egyáltalán nem foglalkoztatta, csakis Billie-vel akart törődni és a csókjába menekülni az egész összekuszálódott élete elől. Rögtön féktelen öröm és izgalom borította el, amint tapasztalta a fiú ajkát a sajátjára nyomódni és érezte a kezeit a hátán. Az ő kezei is mind szorosabban fogták közre Billie-t, végigsimítva a ruháján és eljátszva a gondolattal, milyen lehet anélkül. Mike, a szombati nap óta nehezen uralható vágyakozásban lángolt, szinte minden másodpercét a Billie Joe-ról való ábrándozás tette ki. Színlelte hogy nem így van, de nem a földön járt, nagyon messze volt a valódi, gondokkal és próbatételekkel teli élettől, a feleségétől, a tanítástól és mindattól, ami eddig a lényeget adta neki. Ezek a dolgok mind halványakká változtak, csak Billie volt mindenhol, mindennél ragyogóbban. 
Mike a fiú nyakát simította, aztán beletúrt szőke tincseibe és felsóhajtott, miközben teljesen átadta magát a csók hevének. Billie légzése is gyorsabbá vált, szenvedélyes szikrák pattogtak körülöttük. Mike pedig annyira szerette volna még közelebb tudni magához, de ott volt közöttük az asztal.
- Kívánlak. - suttogta, ahogy ajkuk egy másodpercre elvált egymástól.
Billie lecsukott szemekkel helyeselt.
- Én is...Tegnap éjszaka, mikor a házidolgozatot írtam, végig rád gondoltam és aztán magamhoz nyúltam...- árulta el Billie.
Mike gyomra belesajdult a hallottakba, a férfiassága még keményebb lett. 
- Billie. - nyögött fel és újabb csókban forrtak össze.
- Azt képzeltem, hogy velem vagy...- mondta halkan és levegőért kapkodva Billie. 
- Meg akarlak érinteni, érezni szeretném a bőrödet az enyémen, érezni a tested vibrálását...most...- zihálta a férfi és kibontakozva a forró ölelésből, a szertár kulcsa után kutatott a papírokkal fedett asztalon. Nem bírt parancsolni az ösztöneinek, a Billie iránti heves kívánalmának, a végletekig felizgatta a fiú látványa, a csókja és a tudat, hogy ott van és az ő szeretője...csak az övé...

Billie csodálkozva nézte Mike izgalomtól reszkető mozdulatait, ahogy türelmetlenül húzza ki egyik fiókot a másik után, a szertár kulcsát keresve. A gondolatai már előre száguldottak, a koromsötét szertár csendességébe, ahol végre Billie-vel lehet, csak ezt akarta.
Ám ekkor az iskolai csengő bántó hangja visított fel. Mike összerezzent és Billie-re pillantott. Máris vége a lyukas órájának? Teljesen elvesztette az időérzékét, felülírt benne mindent, a Billie iránt érzett vágyakozás. Fájdalom hasított bele a felismeréstől és maró üresség, hogy nem valósíthatja meg, amit eltervezett. Az izgalom ott rezgett benne és most kénytelen volt ezt félre tenni. 
- Te jó ég...el is felejtettem...- motyogott és letörten visszatolta a fiókot, aztán a papírokat kezdte el rendezni. 
Billie arca piros volt a zavarodottságtól.
- Úgyis mennem kell dolgozni. - tette hozzá és még mindig szaporán vette a levegőt.
A tanár már hallotta a diákok lépteit közeledni a folyosón a tanterem irányába. 
- Meddig dolgozol? - kérdezte gyorsan.
- Este tíz óráig. - lehelte a fiú.
Mike kihasználta azt a pár másodpercet, ami még hátra volt a tanulók megjelenéséig és magához húzva a fiút, egy ügyetlen csókot nyomott Billie élénkszőke hajába.
- Tizenegy körül felhívlak, rendben? - suttogott vágyakozóan. 
- Rendben.- vágta rá Billie és összemosolyogtak.
Mire az első tanítványok a terembe értek, Mike már egyedül ült az asztalnál és higgadtnak tűnve köszöntötte őket. De magában forrtak a vágyai és arra gondolt, sokkal szívesebben érezné Billie testét az ujjai között, mint a tollat és a tankönyvet. 
Az este úgy alakult, hogy Missynek tovább kellett bent maradnia a munkahelyén. Mike, hogy a magányát és az időt elüsse, elővette a dolgozatokat. Persze rögtön Billie írását kereste és máris szívdobogást kapott, ahogy elkezdte olvasni a sorokat.

Kulcs a boldogsághoz

Az egész rosszul kezdődött. Rosszkor jöttem. Anya nem akart engem. Annak köszönhetem az életemet, hogy apa rábeszélte anyát a kórházba vezető úton, hogy tartson meg engem. Pedig anya nagyon nem akarta ezt, még fiatal volt és a nővérem is alig múlt egy éves. De engedett apának és így kaptam lehetőséget az életre.
Februárban születtem, egy csütörtöki napon és apa azt mesélte, nagyon boldog volt, mert fiút akart. Anya viszont lányt várt és dühös volt, meg is fogadta, ott a kórházban, hogy nem lesz több gyerekük. De az élet másképp hozta, vagy ők változtatták meg az elképzeléseiket, mert pár éven belül született még egy hugom és két öcsém, így a család gyorsan héttagúra bővült.
Sosem volt könnyű az életünk, mindig kevés volt a pénzünk és a külvárosban laktunk. Apa kamionsöfőrként dolgozott, alig volt velünk, anya meg pincérnő volt és nehezen küzdött meg a rászakadt gyerekneveléssel, apa távollétével, a saját munkájával. Mindig ideges volt és egy idő után rászokott a drogokra, amikhez gyógyszereket és italt is gyakran használt. Apa is hamar az önpusztítás útjára lépett, ő is ivott, sokszor volt részeg, de akkor legalább őszinte. Sokat mesélt az életéről, az utakon szerzett tapasztalatáról. És én örömmel hallgattam a történeteit. Később maga mellé ültetett és a kezembe nyomta a gitárt. Tőle tanultam meg zenélni.
Anya és köztem nem volt ilyen jó a viszony. A kezdetektől szakadék tátongott közöttünk, amit nem tudtam áthidalni, bárhogy is próbáltam. Nem sikerült elég jónak lennem számára, akárhogy igyekeztem, neki én a "mihaszna Billie Joe" maradtam, akivel csak baj volt és számtalanszor a fejemhez vágta, hogy bár meg se születtem volna.
Apa volt az egyetlen, aki feltétel nélkül szeretett, aki sosem bántott meg egy szóval sem, mindig az elsőszülött fiának hívott és megbocsátott, akármilyen hibát vétettem. Mert hibáim voltak szép számmal. Az iskola sosem vonzott, a tanulás nem ment jól, már egész fiatalon zűrökbe keveredtem, és mivel anya folyton semmirekellőnek hívott, dacosan kerestem újra meg újra a bajt, a rossz társaságot, az alkoholt, cigarettát és nem tagadom, a kábítószert is. De apára mindig számíthattam, ő akkor sem mutatta a csalódottságát, mikor ezek a rossz dolgok kiderültek rólam. Ő volt, akibe kapaszkodhattam, akármi is történt. De apa betegségével ez a biztos támasz kezdett kihullni a lábam alól. Később pedig összedőlt és az egész családot alapjaiban rengette meg, apa halála. Tizennégy éves voltam, máig nem tudtam megbírkózni a veszteséggel. Úgy éreztem, magamra maradtam, velem szemben pedig az egész világ.
Anya nem sokáig szomorkodott, rosszabbnál-rosszabb alakokkal állt össze, akik vertek minket és üvöltöttek az arcunkba. De anya nem látta, vagy nem akarta látni, helyette még inkább elmerült a káros szerekben. Ahogy én is egyre jobban sodródtam a perifériára. Nem érdekelt semmi, kirúgtak két középiskolából is, utána már nem próbálkoztam a tanulással, inkább dolgozni mentem.
Volt egy lány, Amanda, akiről azt hittem, tényleg érdeklem, ez erőt adott kis időre, de később kiderült, csak sajnált azért volt mellettem, és amint tehette tovább állt,követve az álmait.
Nekem már nem voltak álmaim, meg akartam halni, nem számított hogyan, nem válogattam az eszközökben. A kocsma lett az új otthonom és sokszor a kábulat a legjobb barátom. Azt akartam, hogy vége legyen, mert nem találtam a kiutat, talán már nem is kerestem. Sötétség és néha felvillanó kis fények jellemezték a napjaimat. Csak túléltem minden átkozottul hosszú huszonnégy órát, sokszor alkohol és más tudatmódosító szerek segítségével.
Mígnem egy ilyen ritkán és röviden felbukkanó optimistább időszakomban, hirtelen elhatározásból beíratkoztam ismét az iskolába. Bizonyítani szerettem volna anyának, hogy nem vagyok elveszett és magamnak is meg akartam mutatni, hogy meg tudom csinálni. Persze kétségek gyötörtek, mert néha felülkerekedett bennem az érdektelenség, visszahúzott a régi életem és anya hirtelen támadt betegsége és úgy éreztem, egyáltalán nem vagyok a iskolapadba való. De most, ahogy ezeket a sorokat írom, már tudom, a legjobb döntésem volt mégis az iskolában maradni, hiszen a tanulás hatalmán túl, sok más dolgot is kaptam.
Megismertem a világ legnagyszerűbb emberét, akinek örökké hálás leszek azért, hogy nem mondott le rólam, akármennyire is reménytelennek látszottam, azon a csendes délutánon, amikor beléptem a osztályterem ajtaján, hogy javítani szeretnék.
Ő pedig adott egy második esélyt.
És még annyi mindent.Útmutatást, hogy merre menjek.
Törődést, ami annyira új nekem, hiszen eddig nem tapasztaltam.
Őszinteséget, amit apán kívül senki más nem adott nekem.
Bizalmat, amit nem is mindig érdemeltem meg.
És szerelmet...Valódit, ami földig rombol és egekig emel.
Soha, még álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha több lesz köztünk tanár-diák kapcsolatnál. Sőt, még most sem hiszem el, hogy így történt. 
Ő megváltoztatott bennem mindent.
Ő, akinek nevét boldogan mondom ki naponta többször, a kezembe adta a boldogság kulcsát, a lehetőséget, hogy jobb ember lehessek.
Vagy sokkal inkább a felismerést, hogy nem is kell semmiféle kulcs, mert a boldogság ajtaja előttem is nyitva állhat.
Nagyon szeretlek, Mike! BJA.

Mike életében először hatódott meg úgy egy házidolgozaton, hogy a könnyei is kicsordultak.
Billie Joe Armstrong pedig életében először kapott jelest egy munkájára.

Folytatása következik...

Önbizalmatlanul

Én egyszerűen nem bírok megbarátkozni a valósággal, a hétköznapok egyhangúságával. Ha valami jó történik, ami kizökkent a megszokott és dögunalmas rutinból, utána rettenet nehezen találok vissza a jelenbe és magamhoz.
Voltunk családilag gyertyát égetni és ismét szó szerint kikapcsolódtam, csak ültem a kocsiban és hallgattam a zenét, néztem a tájat. A gyönyörű őszi színeket.
Na meg külön imádom a benzinkutas kávékat.
Táj...mikor a régi családi sírokhoz megyünk, a kis Isten háta mögötti falukban, ahol megállt az idő és minden csendes, békés, én úgy érzem, tudnék ott és úgy élni és ha rajtam múlna és nem kötne ide minden baromság, ehhez a nyomorék városhoz és elég erős lennék, itt hagyni mindenkit és mindent, na meg ha lenne pénzem, nem agyalnék, talán csomagolnék is. 
Mert talán változás kell. Máshol elkezdeni, vagy folytatni.
Mert most nem jó semmi, főleg nem tükörbe nézni. A pasimmal alig találkozunk, mert vagy dolgozik, vagy a haverokkal lóg, nagyjából aludni jár haza.
A barátokról nem beszélve, H. totál eltűnt, ahogy A. is csak ígérgeti, hogy ír. Nem hinném, hogy valamelyikük is hiányolna.
És a fogfájásom is előjött ismét :( Pedig idén már annyira nem akarok fogorvoshoz menni, beszereztem így hát gyógynövényes fogkrémet és szájvizet, hátha elkerülhetem ezt. És változatlanul nagy igazságtalanságnak tartom, hogy egyesek, akik nyíltan vállalják, hogy heti 2-3x mosnak fogat mégsem jártak fogorvosi rendelőben csak életükben kb. egyszer *-* Én meg itt szívok na...
Ma meg szembejött rám az utcán az a ribanc, akivel a pasim kavart. Tűzpiros kabátban és naciban, fehér csizmával, bájos volt, elővett a hányinger majdnem. Tudom, tudom bocsáss meg ellenségeidnek, meg minden, de nekem ez nem megy és azt hiszem, sosem fog, ki nem állhatom, kinyílik a bicska a zsebemben, ha meglátom, és örültem, hogy elhúztak vidékre, ám sajna néha-néha belebotlok, lévén kisváros ez :S Szóval jött, én meg elővettem a leglenézőbb pillantásomat, úgy mértem végig, ahogy elhaladt mellettem. 
De gyilkos pillantás ide vagy, oda, az a baj, hogy még így is lepukkantabb voltam nála, főleg a hajam iszonyat, ráférne egy festés, vágás. A cafka haja rendben volt persze. 
Egyszer úgy szeretnék jól kinézve elsétálni mellette, fölényes, "baszódj meg" nézéssel, ám ez még nem jött össze. Most is csak azt látta, mennyire ledurrant vagyok.

Na, megyek sajnálom magam máshol :( És szép, új lakásról, meg mindenféle apró-cseprő dologról álmodozom, pl. új parfümök ésatöbbi.
 

Egy év nélküled :(

Holnap lesz egy éve, hogy a rokonunk itt hagyott minket. És nekem minden nap eszembe jut. Gyakran azon agyalok, mit tenne, mit mondana erre, meg arra. Sajnálom, hogy nem búcsúzhattam el tőle, úgy ahogy megérdemelte volna. De mikor utoljára láttam, a kórházban, már négy napja nem volt magánál.
Nagyon hiányzik és sokszor még mindig nem fogom fel, hogy nincs közöttünk.
Sokat álmodom vele, legutóbb pl. azt, hogy egy magas épületben voltunk, ő meg én és én álmomban is tériszonyos voltam, mert mondtam neki, hogy nem merek egyedül lemenni a lépcsőkön, menjünk le együtt. És kérdeztem, hogy de ugye nem engeded el a kezemet soha? És ő erre azt mondta, hogy soha nem fogja elengedni a kezemet.
Nem hiszek annyira az álmokban, de biztos hogy ez így van. Fogja a kezem és mindig itt van velem, mint az én őrangyalom.
Égjen érte most a gyertya és a többiekért, a rokonokért, barátokért.
Mindenkiért.

Childhood

Erről a klipről kompletten ez jut eszembe *-* (meg hogy Tom DeLonge milyen bitang szexi).

Az iskolába indulás előtti reggelek, mikor a zenecsatornán csutkán ilyenek mentek. Olykor H. eljött értem, hogy együtt menjünk, de A., E. és a másik E. is tiszteletét tette. Ment a zene, folyt a duma, srácok, hülye osztálytársak, kretén tanárok, a menő punk és rock bandák, parfümök és ifjúsági magazinok...hmmm...
Régi szép idők, amikor a mostani gondok még sehol sem voltak.Gixerek akadtak akkor is, naná, és mi abszolút dráma királynők voltunk. Mindig a hétvégét vártuk, meg az akkoriban szokásos bulikat:D
Tele bizakodással és tervekkel, de úgy elrepült az idő és néha-depisebb napjaimon-úgy érzem, elszáguldott mellettem ez az álmaimmal megrakott vonat.
És én semmit sem tettem, hogy ne így legyen.

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 16.

Wáh, hosszú hétvége *-* Pörög, pörög...Szombaton megint party hard volt, főszerepben a vodkanaranccsal és én másnap megfogadtam, hogy száraz novembert és száraz decembert fogok tartani, mire pasim felhőkölt, hogy azt hogy kivitelezem, mikor neki novemberben van a szülinapja?!
Ja tényleg. Mindenesetre döglődtem egy sort ismételten, nem is értem, miért csinálom ezt? Hogy mi nem világos az előző nemtudoménhány berúgás tapasztalatából? Anyám röhögött, és előadta az ő fiatalakori piázásos kalandjait-értsd kukába hányás stb.-de ettől én még szarnak éreztem magam.

Tegnap meg az exem kezdett el vergődeni és emailben elkezdte adni az ívet, hogy én mindenféle kifogásokkal élek, hogy ne kelljen vele találkozni és megérti és ez az utolsó próbálkozása volt. Pont nem volt hozzá kedvem írogatni, de kanyarítottam egy válasz emailt, ami még barátságosra és intelligensre is sikeredett. Pedig nem olyan szándékkal álltam neki. Felcsesz, hogy számon kér, miért nem vele töltöm a szabadidőmet. Semmi köze hozzá, amúgy meg nős és könyörgöm gyereket terveznek, mégis mi a jó eget akar tőlem (oké, sejtem, gyökér lukvadász ez is)?! Hagyjon már! Remélem, tényleg nem ír már többet, frusztráló volt írkálni neki, úgy hogy abszolút nem érdekel, mi van vele és idegesített, hogy nem érti meg, én nem fogok vele lefeküdni. Annakidején nála volt a labda, ő döntött az akkori csaja mellett, persze mikor meg lebukott, hogy mentse a bőrét, undorító hangnemű sms-ben küldött el és rám kente az egészet, már mint hogy én másztam rá és ő szegény ártatlan áldozat volt etc. Szóval most már nem kell hőbörögni. Így járt.

Ma egész délelőtt főztem és asszem elég jó lett az eredmény.
És akkor Still breathing....
Én:- Ugye tudod, hogy egy pornó regényt írtál? Nem tartottad be az ígéreted, szégyelld magad!
Szintén én:- Tudom, és sajnálom...
Én:- Dehogy sajnálod, te beteg vagy XD
The one I want:+18
Now you know how I feel
This love is forever
You make my life seem so unreal
Will I ever get better?
Mike hasogató fejfájásra ébredt. A füle zúgott és kilelte a hideg. Kinyújtotta a karját, de Billie nem volt mellette, már egyedül feküdt az ágyban. Ahogy ez tudatosult a férfiban, gyorsan felült és hallgatózott a koromsötétben, de semmi zajt nem hallott. Hol lehet Billie? Ahogy a fiúra gondolt, máris mardosó izgalom kezdte emészteni. Felkattintotta az éjjelilámpát, az ott lévő óra kijelzőjén látta, hogy hajnali három van. 
Magára kapkodta az ágy mellett heverő ruháit. Aztán kilépett a nappaliból, de a házat a csend és sötétség lengte be. Mike tanácstalanul állt pár másodpercig, mígnem a köhögést hallott a kertből és rögtön meg is indult a hang irányába. Nesztelenül lépdelt a kerti székek felé, ahonnan látta a narancsos fényforrást, egy cigaretta izzását. Éjszakai, hűvös levegő csapta meg, a hold és a csillagok mind jól látszottak a végtelen, tiszta égbolton. 
Billie Joe elgondolkodva ült a széken, a cigarettát szívva. Mike lépteinek neszére azonban gyorsan elnyomta a cigit és kicsit zavartan pillantott a közeledő férfira. Persze nem csak ő érzett így, Mike-ba is belemarkolt valami fura érzés, hiszen a legutolsó emléke még élénken ott élt benne, a karjai között hánykolódó ruhátlan fiúról. Most viszont teljesen felöltözve, arcán sápadt nyugtalansággal láthatta viszont.
- Minden rendben Billie? – kérdezte, ahogy oda ért mellé.
Billie biccentett.
- Persze. – és a cigarettás dobozt elé tolva, megkínálta, de Mike nemet intett.
- Most nem, köszönöm.- és akkor látta a kiürült borospoharat Billie előtt, valamint hogy az este ott hagyott üveg is jószerivel üres. Meglepődött és de igyekezett nem mutatni. 
- Nem tudsz aludni? – érdeklődött.
- Valamennyit aludtam, de nem sokat és azt is olyan kaotikus volt. Apáról álmodtam…- árulta el Billie.
- Csakugyan? És emlékszel rá, pontosan mit? – Mike leült a Billie melletti székre és kiöntötte magának a maradék, kevéske bort.
- Apa olyan volt, ahogy szeretek rá emlékezni. Nem olyan, mint amikor már súlyos betegen a kórházban, ágyban feküdt. Hanem, mikor még egészséges volt. Mosolygott és azt mondta, örül, hogy lát. Aztán megölelt. Erre ébredtem fel. 
Mike-nak torokszorító volt ezt hallani. 
- Én is szoktam a nagyszüleimről álmodni és mikor felébredek, mindig hatalmába kerít a szomorúság. Jó álmomban velük lenni, de még jobb lenne, ha a valósában is itt lehetnének mellettem. – mesélte Mike.
- Most azon jár az eszem, hogy talán apa azért jelent meg az álomban, mert boldog vagyok…- vélte Billie.
- Boldog vagy? – kérdezett vissza Mike és nem tudta elrejteni a mosolygását.
Billie arcán pirosság gyúlt.
- A legboldogabb a világon!
Kijelentése melegséget varázsolt Mike szívébe.
- Oh, Billie…- hirtelen nem is tudta, mit mondjon. Gyorsan lehajtotta a bort és csak nézte a hold visszatükröződő csillogását az üres pohár szélén.
- Nagyon szeretlek, Michael Ryan Pritchard. – mondta ekkor Billie és a hangja nem remegett, nem volt bizonytalan, mindennél határozottabban csengett. 
És ahogy Mike-ra nézett, abban a férfi számára minden ott volt, amit valaha keresett, és amit egészen eddig nem talált meg. Sosem gondolta volna, hogy egy tanítványában, egy külvárosi, rossz környékről származó, tragikus családi háttérrel rendelkező, lázadó és forró szívű fiúban leli majd meg a hiányzó részleteket, az utat, ami az igazi boldogsághoz vezetheti el. Mikor Billie Joe, azon a csendes délutánon, belépett az osztályterembe, hogy javítani szeretne a rossz osztályzatokon, Mike nem gondolta volna, hogy egy ilyen érzelmi hullámvasút, egy valótlan utazás részese lesz. És most itt vannak, együtt és Billie azt mondja, szereti, és nem csak úgy mondja, hanem őszinte szeretettel ki is mutatja. 
- Én is szeretlek, Billie. – Mike még semmiben nem volt ennyire biztos. Sőt, nem csak az volt sziklaszilárd, hogy szereti. Szerelmet érzett irányában. Olyat, amilyet Missy mellett sosem tapasztalt. Olyat, ami szinte fájt, ami betöltötte testét, lelkét, ami egyszerre lökte mélyre és emelte a magasba. Mike, meg sem tudta volna fogalmazni, mit és mennyit jelent számára Billie Joe. 
A férfi érezte, hogy itt az ideje annak a vallomásnak, amit már lehet, hogy hamarabb ki kellett volna mondania, de a körülmények és a félelmek ezt nem tették lehetővé. De mindegy is volt, mert Mike úgy gondolta, mindennek megvan a maga ideje. 
- Napról-napra jobban szeretlek és bár eleinte küzdöttem ellene, hiszen olyan hihetetlen az egész, de most már csak ezt akarom! A közeledben lenni! Vágyom rád és nem érdekelnek a mindenféle, ostoba erkölcsi gátak, vagy azok az eszmék, amiket eddig hittem. Hálás vagyok, végtelenül hálás…
- Nincs miért hálálkodnod, én köszönök minden percet. Sosem hittem volna, hogy ez így alakul…-Billie kábultan és összezavarodva ült ott, a szemeiben vadul cikázó éjszakai fényekkel, Mike pedig közelebb húzódott hozzá. Billie kérdőn nézett rá. Mike szíve heves táncot járt, de a bor és a szexuális izgalom mindennél erősebb volt és felülkerekedett benne.
- Akarlak, úgy ahogy soha senkit sem még. És meg szeretném mutatni ezt a kínzó izgalmat, ami bennem van. Át szeretném adni az érzéseimet, hogy tudd, mennyire felbolydult bennem minden, amióta az életembe léptél. Minden új értelmet nyert, azáltal, hogy rád találtam. Csak te érdekelsz Billie! Mindenféle tekintetben. Én…érezni akarom az ízedet…
Mike fejében ismét fájdalom hasított, ahogy a szavakat így kimondta, már-már szinte nyersen, minden mellébeszélés nélkül. Mintha nem is önmaga lett volna! Vagy valójában ez lenne ő? Az igazi Mike Pritchard, aki mélyen eltemetve, felszínes, hazug érzések hálójában, de eddig is rejtőzött benne? Létezik ez az eddig ismeretlen, kitörésre, igaz szeretetre vágyó énje?
Mike egyik tenyerével lassan végigsimított Billie mellkasán, hasán, majd ujjai megálltak a fiú nadrágjának szegecseinél.
- Úgy érted?!- Billie szemei tágra nyíltak és eddig is piros arca hihetetlenül vérvörössé változott.
- Igen. – bólintott Mike. 
Feszült csend telepedett rájuk néhány másodpercre, Mike nézte Billie arcát, figyelve a vonásaira jól kivetítődő gondolatokat, a zaklatottságot és a teljes ámulatot. Persze ő is zavart volt, a torka összeszorult, a szíve mind hevesebben vert azokban a másodpercekben.
- Nekem még senki sem csinálta…- közölte halkan és szégyellősen Billie.

Mike kicsit megdöbbent a hallottakon.
- És Amanda? – bukott ki belőle a kérdés, amit azonnal visszaszívott volna.
Billie a fejét rázta.
- Sosem jutottunk el ilyen szintre. De te megtennéd nekem? – a fiú hangjában hitetlenkedés tükröződött.
Mike hevesen bólogatott.
- Persze! Sőt, nagyon szeretném! Legyünk egymásnak ebben az is az elsők. – és hogy szándékát nyomatékosítsa, felpattant a székről és a ház irányába indult. Billie rövidesen követte. Mike csak ment előre, nem mert hátra nézni, léptei halkak voltak, de belülről hangos volt a félelemmel keveredett izgatottság, amit igyekezett elcsitítani magában. Próbált bízni az ösztöneiben, remélni, hogy nem lesz rossz amit csinál, és bár utálta magát, de visszaidézte a Missyvel töltött együttléteinek pontjait, bár felesége nem volt híve ennek a fajta örömszerzésnek, Mike-nak volt néhány régi, homályos emléke erről. 
Mintha egy megrendezett film lett volna az egész, ambivalens és hektikus felvételek sokasága, úgy történtek a dolgok, legalábbis Mike úgy vélte. A feje fájt és nehéz volt a gondolatai zakatolásától. A homlokán hideg izzadtság jelent meg, ahogy előbb csak nézte, majd csókolta Billie-t a nappali közepén az éjjelilámpa fényében. A félelem újból és újból végigcikázott rajta, ahogy Billie felkavaróan visszacsókolta és percekig csak álltak egymáshoz tapadva, szorosan ölelve a másikat. Majd mikor vágyakozva megérintették egymást, a kezeik simogatták a másikat a ruháikon át, a légzésük ismét felgyorsult. Mike harcolt a kínzó, gyötrelmes epekedéssel, ami eltöltötte minden részét és majd szétrobbant belülről. Billie ruháját félre húzva, előbb kezei, majd ajkai járták be Billie testét, amire a fiú nyögésekkel reagált. 
Mike térde koppant a padlón, amikor letérdelt Billie elé és felnézett rá. A tekintetük találkozott, azon az estén sokadjára már, de Mike mindig talált egy új szikrát Billie szemének csillogásában. Fényt, ami megmagyarázhatatlan bátorságot, biztonságérzetet adott neki és hogy bármire képes. Elmosolyodott, bár le sem tudta tagadni a félelmét, de mosolygott, mert annyira akarta ezt. A másikat úgy érinteni, ahogy még előtte senki, ez égette belülről. A még nagyobb megismerés iránti vágy. Mike kibontotta Billie nadrágját és ahogy az ezüst szegecses övcsat, aztán a cipzár engedelmeskedett, Billie felsóhajtott. 
- Mike...- fújta ki remegve, szinte idegesen a levegőt. Látszólag még mindig alig realizálta a történteket. 
Mike szíve a mellkasából a torkáig ugrott, maró izgalom terjedt egyre jobban szét a testében, ahogy hallotta a nevét ebben a szituációban. Akadozó, tétova mozdulatokkal húzta egyre lejjebb Billie nadrágját és szembesülve a fedetlen valósággal, ajkát vágytól fűtött sóhaj hagyta el. 
Voltak kétségei afelől, hogy jól csinálja e, de engedte, hogy az elemi késztetések sodorják magukkal, mást úgy sem tehetett. Billie férfiassága forró volt és teljesen merev, amikor megérintette, először a kezével, nem sokkal később az ajkával. Mike alig hitte el, hogy megteszi, a kételyek és a szégyen lángolt fel benne, emelett sutának és rutintalannak gondolta magát, de a kőkemény testrész hevesen lüktetve válaszolt ajkának bátortalanul óvatos érintéseire. Mike nyögéseket hallott és sós cseppek vegyültek a nyálával. Az érzés idegen volt, de érthetetlen módon ismerős. Messze túl a férfi által elfogadott, átélt dolgokon, de Mike mégis boldogan csinálta. A füle zúgott az izgalomtól, ahogy tapasztalta, hogy a mozdulatok hamar ütemesek lettek és az események is viharosan gyorssá váltak, A fiú hangos sóhajai és nyögései a kezdetektől ott visszhangoztak a nappali csendjében. Billie reszketett minden egyes mozzanatra, a csípője ritmikusan mozdult, szinkronban Mike mozdulataival együtt. Verejték csorgott a férfi lecsukott szemhéjaira. Hasonlóan Billie-hez ő is forróságban égett. A férfi tompa, vissza-visszatérő zajt hallott, ahogy Billie teste hozzá ütődött a falhoz. Újra meg újra. És közben Mike nevét ismételgette. Egyre jobban kapkodva a levegőért, már-már alig érthetően. A teste vibrálása csillapíthatatlannak tűnt, a nyögései hangosak voltak, egyértelműen arról árulkodva, hogy Mike ügyetlennek vélt cselekedetei, milyen gyorsan viszik az extázis felé. Ezektől az impulzusokból a férfi is erőt és további bátorságot merített, már nem tudott gondolkodni, csak tette amit jónak gondolt, hogy a másiknak minél nagyobb örömet okozzon, mert ez neki is élvezet volt. Minden olyan zilált volt körülötte és ő érezte, hogy nyeli el egyre jobban a sejtelmes köd, ami ráereszkedett, ami füstje alá vonta őt és Billie-t. Míg végül, nyögések közepette, Billie teste megfeszült és azok a sós cseppek, amiket Mike érzett a legelején, óceánná változva csorogtak le a férfi torkán. Mike ösztönből még szorosabban csukta be a szemeit és hagyta, hogy ez történjen, igazából meg volt lepődve, de így érezte jónak, mert az egészet az elejétől a végéig akarta. Ahogy Billie nyögései elhalkultak és lélegzetvételei kicsit rendezettebbek lettek, Mike lassan kinyitotta a szemét és nem érezte üresnek az agyát. Már ott keringett benne a megilletődés és az elmúlt néhány perc eseményei. Elhajolt Billie-től és szempillái alól méregette, fejtegetve, vajon ő mire gondol. A fiú még mindig gyorsan vette a levegőt, a verejték csapzottá változtatta a haját és nedvessé bőrét, átütve a ruháján is. A fal mentén lecsúszva ült le Mike mellé és ugyanazzal az elképedt pillantással vizslatta Mike-ot, ahogy a férfi nézhetett rá azokban a pillanatokban. De nem szólaltak meg, nem kellettek a szavak. Billie finoman nyúlt Mike egyik keze után és zárta ujjai közé, mire Mike jólesően felsóhajtott. Csak szorította Billie kezét és érezte, az apró reszketéseket végigrohanni rajta. Egy kicsit még ő is reszketett, de nem bánta, még úgy érezte, fogva tartja ez a különös világ és Billie szemének őrjítő zöldje. 
A reggel így érte őket, egy szemhunyásnyit sem aludtak. Beszélgettek, vagy csak hallgatták a csendet. Mike felbontott egy újabb üveg bort és ismét elszívtak pár cigarettát a kertben. Mike egy pillanatot sem akart pihenni, nem akart egy másodpercet sem elvesztegetni a Billie Joe-val töltött időből. Úgy érezte, hogy egy nagy homokóra lebeg a feje felett és minden egyes homokszem egy-egy vissza nem térő momentum. És túl gyorsan peregtek azok a homokszemek. Ahogy ültek a reggeliző asztalnál, küzdve a zavartságukkal, egymást nézve, vagy mélyen elgondolkodva, minden ellentmondásosnak tűnt. Mike egyáltalán nem volt éhes, inkább kicsit másnaposnak érezte magát a bortól és feltüzeltnek az este történéseitől. Úgy érezte, hogy a reggel túl harsányan tört rá és szerte-szét szaggatott mindent. Billie kócos és falfehér volt és csak nagy nehezen fogadta el azt az egy csésze kávét, amit Mike adott neki. Már minden ijesztően aznapi volt, Mike tudta, hogy hamarosan az élet is a régi lesz, a felesége hazajön és az anyjához is be kell néznie a pénzzel, és egyáltalán nem volt kedve ezekhez a dolgokhoz. Szétesettnek érezte magát és fogalma sem volt, hogy zökken vissza újra a megszokott életébe. Megitta a kávéját és a csészét a mosogatóba helyezte.
- Biztos nem kérsz enni? Mondjuk, elég üres a hűtő, de ha szeretnéd, elszaladhatok bevásárolni.- érdeklődött Mike kinyitva pár szekrényt, hátha talál valami reggelire. Majd látva az üres polcokat, csalódottan fordult meg.
- Amit tegnap csináltunk...Még soha senki sem adott nekem ennyi jót, Mike. - mondta ekkor Billie válasz helyett. Hosszú idő óta most szólalt meg először. 
Mike bizonytalanul mosolygott és visszaült az asztalhoz.
- Szívesen tettem. - magyarázta, elmélázva a fiú arcvonásaiban. 
Billie szemei ismét újként hatva rá, ezúttal békés zöldben ragyogtak a reggel fényeiben. A fiú arcán halvány rózsaszín árny futott keresztül.
- Életem legszebb percei voltak azok, amiket éjszaka átéltem veled. Nem tudtam, mi fog történni velünk, ha itt leszek. Tegnap egész idevezető úton azon gondoltam, mi lesz majd. Féltem, de egyúttal őrülten kívántalak. És most is félek, hogy mi lesz holnap, vagy azután. Igen, félek, de őrülten kívánlak, most is, és minden napom minden percében. A felébredéstől a lefekvésig, sőt még az álmaimban is. A világ legjobb, legtökéletesebb embere vagy, Mike. És én szeretlek. Meg szeretném mutatni,mennyire...
Mike elgyengült a vallomástól.
- Minden szavaddal, pillantásoddal és érintéseddel bizonyítod, én ezt érzem. - közölte meghatva.
- Ezerszer elképzeltem, hogy milyen lenne, ha megtörténne. Tudom, hogy mennyire fájna és mégis akarom. Inkább a fájdalom hasítson szét, mint ez a vágyakozás utánad. Néha úgy érzem, ez megöl engem. Szeretnék a tiéd lenni, Mike...- suttogta Billie most már lángvörös arccal.
Mike gerincén zsibbadás szaladt végig.
- A szeretkezésre gondolsz? - kérdezte és megremegett a hangja.
Billie bólintott, de nem merte kimondani és Mike sem. Csak meredtek egymásra megütközve és ezt a némaságot a telefon csörgése törte meg. Mike összerezzent és reflex szerűen ugrott fel az asztalól.
- Felveszem. - hebegte még mindig a kijelentés hatása alatt állva. A telefon ellentmondást nem tűrően csörgött, Mike felháborodottan igyekezett a készülék felé, párszor hátrapillantva, az asztal irányába, ahol Billie ült és ahol az előbb felkavaró mondatok hangzottak el. Amikre nem adhatott választ a telefon csörgése miatt.
- Hallo. - szólt a készülék kagylójába egyáltalán nem barátságosan. Le merte volna fogadni, hogy az anyja türelmetlenkedik a kölcsönbe kért pénz miatt.
- Mike, drágám, itt Missy. - hallotta meg a túloldalon felesége vidám hangját Mike és egyből leizzadt, nyakába mázsás súllyal szakadt a valóság.
- Oh, szia Missy. Minden rendben?- kérdezte erőltetett jókedvvel.
- Persze, istenien érzem magam, egy csomó mesélnivalóm van. Igazán bánhatod hogy nem jöttél el. De te jól vagy? Nem a konferencián kellene lenned?
Mike gyanakvást érzett Missy szavai mögött. Mintha ellenőrzésképpen telefonált volna rá.
- Persze, jól vagyok. Ma később kell bemenni, ez a záró nap, tudod. - hebegte kibillenve látszólagos nyugalmából.
- És hívjak taxit, vagy ki tudsz majd jönni elém a reptérre? - kérdezte Missy.
- Kimegyek. - mondta szűkszavúan Mike és hirtelen rosszkedve meg lepte Missyt is.
- Tényleg oké minden? Olyan gondterhelt a hangod. - érdeklődött.
Mike nem akarta még jobban gyanúba keverni magát.
- Semmi baj, tényleg. Ne aggódj. - vágta rá, és szemei elsuhantak Billie irányába. Ahogy mereven bámult Billie Joe felé és izgalma újra ébredezett, egyáltalán nem volt rendbe persze semmi, ezt jól tudta. Egy nagy hazugságtenger közepén horgonyzott le és akivel igazából lenni akart, hamarosan ki fog lépni a ház ajtaján.
- Hívlak, mielőtt felszáll a gép, vigyázz magadra. Hiányzol. Nemsokára találkozunk. - búcsúzott Missy.
- Te is hiányzol. hamarosan találkozunk. - ismételt utána gépiesen Mike, majd letette a telefont. És tudta, hogy a mámoros és felejthetetlen perceknek vége. A lelke pedig kétségbeesetten kiáltozva tiltakozott ezellen.

Folyt. köv.

Nagyon nem mennek a dolgok most

Plusz idegbeteg vagyok kicsit és kb. négy nap őszi vakációra lenne szükségem :D 
A. rám írt, hogy bocs, amiért eltűnt, de rossz volt a laptopja, nem volt internete, ööhm, tudjuk *-* 
Épp kezdtem örülni, hogy hiányoztam neki, de hamar bebizonyosodott, hogy erről szó nincs, azért írt, mert korszakalkotó ötlete támadt, amihez segítségre lenne szüksége. Mégpedig hogy -és most őt idézem szó szerint-összerántsunk egy osztálytalit!!!!
WTF? A. mióta ilyen ügybuzgó? A suliban sosem erről volt híres, sőt abszolút passzív volt minden téren és én sem bírtam elrángatni egy szórakozó helyre sem, mert mindig kategórikusan elhajtott, illetve egyszer megígérte, de aztán nem jött el mi meg H.-val és az akkori pasimmal egy csomót vártunk rá, hívtuk is, de nem vette fel, aztán hétfőn mikor kérdőre vontam, közölte, hogy nem volt kedve.
Azonkívül A. is kb. annyira volt népszerű középsuliban, mint én. Vagyis semennyire. Jó, hogy a dupla pasizásnak köszönhetően megnőtt az egoja szarkazmus kikapcsolva.
Hát hogy őszinte legyek, nekem egyáltalán nincs kedvem ehhez az osztálytalálkozóhoz, az általános iskolait is kihagytam, mondjuk ritka tré osztályom volt, plusz sulis zaklatás, szóval nem lett volna annyi pénz a földön, amiért elmentem volna oda. A középiskola még okés is volt addig, amíg egy másik osztállyal össze nem voltak minket és az osztály tele lett undorító, kavarós ribikkel, akik mások megalázásával töltik az idejüket, meg persze jónéhány seggfejjel is. Szerencsére akkorra már volt akkora pofám, hogy nem hagytam magam, de mások-akiknek meg nem-szenvedtek ettől a csokornyi idiótától.
Arra viszont emlékszem, hogy ballagás után K. és Cs. a két legnagyobb ribi még hetekig hívogatott szám nélkül telefonon és ha felvettem trágárságokat mondtak bele.
Így én örülök, hogy magam mögött hagytam ezt és igazán nem érdekel, mi történt velük, vagy akár mással az osztályból.
Szóval köcce nem érzem szükségét egy ilyen összeröffenésnek, kihagynám, ha nem gáz.
Egy srác volt, aki tetszett, de róla annyit tudok, hogy Svédországban él, oda nősült, ilyen kicsinységért, mint osztálytalálkozó, meg nem fog hazautazni. A többiek meg nem érdekelnek, páran ismerőseim a fb-n, de kapcsolatban nem vagyok senkivel, A.-n és Á.-n kívül, már ha ezeket a ritka felbukkanásokat kapcsolatnak lehet nevezni.
Megírtam hát A.-nak, hogy annyira nem pártolom az ilyesmiket, de ő csak szervezkedjen nyugodtan. Nem örülhetett nagyon ennek a passzivitásnak, mert elköszönt azzal, hogy az egyik pasija hívja.
Ja és megint penészedik a lakás. Sajna mióta nincs non-stop nyitva az ablak, visszajött a penész,engem keserítve.
El akarok költözni innen, minél hamarabb, addig meg penészirtok ezerrel.
Aztán egyszer majd ott tarthatok én is, mint R,-ék, akik most foglalóztak le egy cool kis házat a környéken.

Álom, ősz és új kedvencem, a laptopom

Éjjel azt álmodtam, hogy egy azon napon találkoztam A.-val és Sz.-el és mindkettőnek jól megmondtam a magamét,amiért így lelépett és eldobta a barátságunkat.Álmomban mindkettő bocsánatot kért...Na ja, jó is lenne, azt hiszem ezek a hajók már elmentek. Meg túl is léptem rajta, csak álmomban visszalátogatnak, kb. mint exeim XD
És megvan a laptopom!!!!!!Hamarabb kaptam meg aminek igazán örülök, mert kezdtem kikattanni a gépem lassúsága miatt és néha inkább be sem kapcsoltam, mert dühített, hogy annyira tetű.!Imádom az új laptopot, villámgyors és mindent betölt, nem áraszt el kéretlen reklámokkal, meg felugró baromságokkal. Egyelőre még barátkozok vele, meg kell szoknom hogy nincs egér pl. Vicces lehet, de én ilyen lassan haladok a technikával.
Más új nincs velem, olyan hosszú a hét, főleg hogy még a szombat is munkanap, de legalább a meleg visszatért, és olyan az ősz. Ilyenkor jó sétálni a parkban a színes falevelekkel ékesített fák alatt.

Stay'n alive

Mikor a buszon utaztam tegnap reggel a rádióból ez a dal szólt. Mosolyogtam is magamban. Hát igen, itt az ősz, a hideg, a sötét, a depis,-lassan a tél-életben maradni ez a cél :P 

Amúgy sok nincs velem, mostanság sokat lógok R.-el és bátorkodom leírni, hogy baráti kapcsolat lett köztünk, majdnem minden nap összefutunk és akkor dumálunk, vagy kávézunk. Fura és kicsit zavarba ejtő is, vagy hogy írjam, eléggé elszoktam, hogy valaki barátkozzon velem, tekintve, hogy A. már alig bukkan fel, Sz. végleg kizárt az életéből, Á.-val bár írunk olykor egymásnak, de egy világ választja el a nézeteinket, K. Angliában él, H. meg szerintem besértődött, hogy nem értem rá vele és Larával orvoshoz menni, ugyanis hiába írtam rá a közösségi oldalon, bár olvasta, de egy szót nem írt rá vissza.
Egyedül J.-vel tartom a kapcsolatot, fészen írunk egymásnak, de ő is be van most havazva, ugyanis visszament a melóhelyére, Zselykét bölcsibe szoktatja, szóval van elég baja szegénynek.
Remélem, ez a barátság R.-el tartós lesz. Én egy végtelenül jószívű és őszinte lányt ismertem meg a személyében.
Meg is hívott a hétvégére egy buliba, de szerintem ki kell hagynom, mert az én szülinapomat ünnepeljük családilag.
Pasimmal túl vagyunk egy két napos összeveszésen, a titkolózás eszkalálódott-ez milyen szó te jó ég-és fajult durva ordibálássá. De már túl léptem rajta.
Szombaton hosszú idő után vodka-narancsot ittam, attól is elszoktam, mint a barátkozós egyénektől. Jó volt, lehet átszokom a boroskóláról a vodkanarancsra, hátha az kevésbé viseli meg a gyomromat, mondjuk nem kell belőle sokat inni és akkor okés lesz. Előszülinapi koktél volt.
Valamiért bejön ez a dal, meg a klip is, pedig nem rajongok a mai zenékért-kivéve amilyeikért igen-de ez jó :P :P
És készül a Still breathing új része, meg egy másik sztori, ami egy fejezetből áll. Hogy mikorra várható, nem tudom, de írom, ahogy időm, ihletem engedi.

Csakazértis lesz!

A gépem annnnnyira kicseszés, hogy már nem bírok vele, egyszerűen már agyhúgykövet kapok, ha be kell kapcsolni, mert pl. írnám a sztorit, vagy egy emailt. 

A lassúsága szavakkal leírhatatlan. 

Épp ezt ecseteltem anyámnak, aki másnap mondta, hogy egy munkatársa említette neki, hogy eladná a laptopját, mert újat vesz. Az ára is baráti, meg nekem tényleg nincsenek giga igényeim, menjen rajta a net, lehessen írni vele, zenét hallgatni, asszem ennyi.
Október, november fele kaphatnám kézhez, de egyelőre nem élem bele magamat, pár éve már ígértek nekem egy tuti biztos laptopot, ami azóta sem ért ide valahogy *-*
De azért már eljátszottam a gondolattal, hogy azon írom a Still breathing-et és nem fagy le ötszázezerszer, meg nem ír ki fos hibaüziket,
Csúcsszuper lesz!
A pasim nem csúcsszuper viszont. Tegnap megint összekaptunk, mert titkolózik. Amit rühellek. Elkezdett sztorizni J.-ékről, hogy tud róluk valamit, aztán a mondat közepén azt mondja, hogy inkább hagyjuk, nem árulja el, mert én vagyok a legpletykásabb lény a földön. Hát kösz, azért van nálam pletykásabb is szerintem.
Úgy utálom, mikor ezt csinálja! Akkor bele se kezdjen, ha közben meggondolja magát! Aztán szó szót követett, jelenleg nem nagyon tárgyalunk.
Rosszul esik, hogy ennyi együtt töltött év után így áll hozzám, hogy az én barátomról hallott infót nem mondja el nekem. Meg hogy ennyire nem bízik bennem, holott nem én csaltam meg, hanem ő engem és még kitudja, mikről nem tudok.
De néha nagyon elegem van abból. hogy kb. háztartási robotgépnek használ, aki őt körbe ugrálja, de amik a normális párkapcsolathoz tartoznak-pl. beszélgetés-az már nem fekszik neki. Ellenben a kis haveroknak mindig szívesen a rendelkezésére áll.
Meg aztán volna ebbe a lakásban is mit csinálni, de nem fűlik hozzá a foga. Hónapok óta könyörgök, hogy cseréljen ki egy konyhai járólapot-ért hozzá-mert feljött és ketté tört, vagy csavarozza már be a leszakadt szekrény ajtót stb.
Bezzeg überelhetetlen ex barátnőjének még kerti melókat is bevállalt :S
Én tényleg azon vagyok, hogy működjön a dolog köztünk, de neki is tenni kéne érte néha.
Legalábbis szerintem.
Amúgy tré hideg van kint, a fejem két napig fájt kegyetlenül, most már elmúlt, helyette a fogam sajog, mert hát úgy nem igazi semmi, ha nem fáj *-*
Ja, és az Alma és Hagyma c. mese nagyon beteg...most meg a tv-ben, fél szemmel nézem, de auuuu...durva...azt hittem, a Kalandra fel és a Nagyfater bátyó a legsúlyosabb, de van lejjebb is ezek szerint.
Vajh milyen szeren vannak, akik ezeket kitalálják?!?!