Kapcsoljatok már hűvöset!

Alaposan rástartolt a nyár és elhozta a pokol forróságát. Mindenhol meleg van az utcán, a buszon és itt ebben a pusztulat lakásban is. És ez kiszedi belőlem az összes energiát és motivációt. Semmi sem segít, a napi több zuhannyal is a saját levünkben fővünk. Múltkor húgomék feljöttek és hoztak pár zsák ruhát (oh noooo, már tényleg nem tudom hova rakni, egyelőre zsákban maradnak), azt mondták, hogy itt nem lehet megmaradni (nem mondjátok?) és kérdezték, miért nincs klímánk még, mert hogy nekik van és milyen klassz az hogy 22-24 fok van stabilan a házukban és nem fetrengenek az izzadtságukban. Mi ruppótlanok meg csak a lehűlésre várunk, olcsóbb de kegyetlenebb megoldás. Amúgy majdnem képen röhögtem őket. Klíma, jó vicc, majd álmaimban :S
Ha már álmok, múltkor azt álmodtam, hogy a pasim feltörte a facebookomat és rájött hogy megcsalom :D mert álmomban volt valami másik fickóm.
Biztos ez a meleg, felforrt az agyam.
Pénteken voltam a hely2-s agytágításon. Elég kevesen voltak, de én ha már elvergődem oda, csak bementem, de még mindig nem győzött meg a bugyirózsaszín ház, sem az udvaron dohányzó, hiénakutyaszerűen röhögő két csaj. Az egyik asszisztens sem volt valami barátságos, pedig én előhúztam a legbájosabb énemet. Igazából nem jutottunk közelebb a megoldáshoz, míg  hely létezik, maradok, aztán-vélhetően ősszel-próba szerencse, felszállok erre a másik hajóra. Ha felvesz. Kitudja. Néztem amúgy én hirdetéseket, egyre akartam is jelentkezni de olyan feltételek vannak, hogy pörgős, meg agilis, pffff hát ez nem az én köröm.
Pénteken még ezek után összevesztem a pasimmal is. Megint sunyizott, amit rühellek. Elhúzott a kis haverkáival egy koncertre, de nekem nem szólt, én meg mint egy hülye hívogattam éjjel, hogy mi a franc van vele, de nagy sokára vette fel. És akkor derült ki, hogy nem is ott van, ahová elindult. Persze ki akarta magyarázni, de én elővettem a Columbo énemet :D

Szombaton megnéztem az Egy lányról c. filmet, jó unalmas volt, nem igazán fogott meg.
Vasárnap jobb volt, a nagy meleg ellenére is elmentünk fagyizni. Én karamellt ettem, pasim meg sárgabarit. Hazafelé a kocsmában megittunk egy-egy meggyes sört, aztán délután BK (Barátok Közt) maratont tartottunk. Fura, hogy a mostaniakat nem is néztük, de ezek a tízezer éves részek ha más nem röhögni jók.
Az ősök végülis nem mentek el nyaralni, mert apámnak annyira fáj a lába, nem vezethet így, ezért hát átadták a lehetőséget másnak, de a héten mindketten szabin vannak és ide-oda járkálnak, horgászni, meg strandolást terveznek.
Mától a héten én is hely mentesen vagyok, de tré hivatalos ügyeket intéztem ma is és holnap is, aztán pénteken meg takarítani kellene, de ebben a hőségben nem tudom meddig jutok ebben. Alapból rühellem a házimunkát, 36 fokban pláne, szóval...Lehet hogy inkább írni fogok, azt kánikulában is lehet.

Apám érdeklődött, mikor kezdjük el az étkező kialakítását, de erre sem tudtam egyértelműen felelni, mert nem tudom, pasim egyfolytában dolgozik, én meg amúgy sajnálom elszórni a pénzt erre a hányinger siralomlyukra. Szívesebben nyaralnék mondjuk ebből az összegből, vagy csinálnék más szívemnek kedves dolgot, de ez sajnos nem opció. Ezt a pénzt az étkező felújítására kaptuk és gondolom apám sem repesne az örömtől, ha elnyaralnánk (ajjjh, pedig lennének klassz úticéljaim).
Sajnos rossz hír is jött a héten, anyám fiatalkori barátnője hétfőn meghalt. Állítólag öngyilkos lett, megtudta, hogy végzetes betegsége van és nem akart már így élni, legalábbis a gyereke azt mondta. Anyám eléggé maga alatt van érthető módon, fiatalon éjjel-nappal együtt lógtak és még mos is tartották a kapcsolatot, igaz már csak évi 1-2 telefonhívás vagy találkozás alkalmával. Legutóbb karácsonykor beszélt vele anyám, akkor még nem volt gond és beszélték, hogy nyáron összefutnak. Pont pár hete emlegette anyám, hogy majd rácsörög már, mert rég hallott róla:(
Én is rég hallottam már a barátnőimről. K. néha ír, de csak ha én írok rá. A. már egy hónapja egy sort se írt, Á. totál eltűnt a balfenéken, H. meg nyaral, J.-t meg betemeti a munka.

Nénik, bácsik, fennforgások, hepciások

Öhhh, hát ez nem volt olyan nagyon jó. Illetve az idő kellemes meleg volt, a kaják finomak, de a többi...
Szóval...
Szombaton már 11-re ott voltunk a szüleimnél a pasim, meg én, hogy segítsünk az ételek elkészítésében, a terítésben, meg a dekorációk kihelyezésében. A lufikat felfújtuk és felraktuk ide-oda, ami nem bizonyult jó ötletnek, mert a léggömbök nem bírták a meleget és egy részük még a vendégek érkezése előtt szétrobbant. Bezzeg a saját kézzel készített kreppvirágaim (fogjuk rá, hogy virág volt) nagyon jól funkcionáltak :P
Pasim segítőkésznek bizonyult, pedig féltem, hogy majd nem fog együttműködni, de odarakta magát. Felhordtuk a teraszra a székeket, lemostuk őket egyenként, a kerti asztalt is, majd elmentünk a cukrászdába a tortáért és meg is terítettünk. Közben jöttek tesómék és mivel anyámmal már pár napja puskaporos a viszonyuk, el is kezdték, vagyis folytatták a vitatkozást. Nagyon jó volt.
Kora délután Tinimami is odacsapódott valahogy, de ezen már tényleg meg sem lepődtem. A vendégek is elkezdtek olyan 4-5 fele szállíngózni. Eredetileg a négy meghívott párból kettő visszamondta, aztán az egyik páros meggondolta magát és mégiscsak beugrott, apám meg közben egy másik családnak is szólt, így tehát mégiscsak négy páros (plusz kettőnek egy-egy gyerek, vagyis inkább tizenéves) jött el az eseményre. Én annyira nem vettem részt a nagy együtt örömködésekben, mert a konyhában non-stop mosogattam, hogy legyen tiszta tányér, evőeszköz, közben még készültek a köretek. Tinimami meglepően, de beállt segíteni, nem kérte senki, de jól jött, mert beúsztunk volna. Mondjuk idegesítő volt, hogy óránként hozzátette, hogy milyen jó hogy itt vagyok, ugye? És mi lenne velem nélkületek? mondatokat. De végül is valahol igaza volt, cserébe csomagoltam neki sütit és bográcsgulyást, szóval egy szava nem lehet.
Visszatérve a hangulatra, míg senki sem volt itt, az klassz volt, szóltak a 80-90-es évek slágerei, Bon Jovi, Scorpions, Aerosmith, Van Halen stb., pasim néha romantikus volt, szóval klaffolt minden és nem is ütötte fel a fejét a vita. Na, de mikor tesómék beállítottak, akkor az anyám vs hugi csata megkezdődött és egész este jelen volt. Ráadásul tesóm is ivott és ennek megfelelően nem legbájosabb viselkedését mutatta. Hangos volt és obszcén, a vendégek füle hallatára osztotta le anyámat, mint a huszonegyet és amikor az egyik vendég I. néni megjegyezte, hogy nem illik ám így beszélni az anyjával, hugi leosztotta I. nénit is :S
Ja, a vendégek...nagyjából a középsulis ballagásomon verődtek így össze ezek az emberek, de az biztos, hogy egyiket sem láttam hosszú évek óta. Ott volt ugye a már fent említett I. néni és párja J. bácsi, aki azzal nyitott, hogy felbukott a teraszon és elterült, mint furulyaszó az Alföldön. Ők amúgy jó fejek, meg minden, bár J. bá stílusa kicsit nyers időnként, de már megtanultam elengedni. I. néni pedig mindig mindenkinél okosabbnak hiszi magát, emlékszem, gyerekkoromban mindig cseszegette anyámat, hogy ne engedje, hogy nasizzunk tesómmal, mert hogy kövérek vagyunk és azok is maradunk és hogy az ő gyereke sosem lesz kövér. És ha lehet hinni a karmában, vagy bármiben, született egy gyerekük, aki most tizenpár éves és jelenleg is olyan 90 kilós :S
I. néni legalább bejött hozzám a konyhába és váltottunk pár szót, mert hogy régen találkoztunk ugye. Később húgom beszólt neki és ezekután besértődve ette végig a kaját, majd azt mondta, hogy másnap a telekre mennek J. bával, korán kelnek és menniük kell.
A másik, akivel dumáltunk az I. bácsi volt, amióta nem láttam, szétvarratta magát és már vagy 30 éve nem iszik. A felesége pedig isteni Rákóczi túróst hozott.
A többi vendéggel nem igazán beszéltem, mert nem volt időm (kedvem) kijárkálni, de pasim elvegyült helyettem , mindenkivel társalgott és mi másról eshetett szó, mint a fociról :D
Késő este mentek el a vendégek, de mi még kicsit maradtunk, mert rendben akartam ott hagyni a konyhát, nem akartam anyámat szívatni a sok-sok mosatlannal. Pasim már nem volt szomjas és testvérem pasija sem, ő kanosra itta magát és ölelgetett, puszilgatott, váhhh.
Tinimammer egy darabig szilárdan tartotta magát ahhoz, hogy ő ugyan nem iszik és mindjárt indul haza, de amint szabad lett a terep és az utolsó vendég is elhúzott, máris rávetette magát egy üveg töményre és mindenféle dalokat keresett ki a youtube-n, amit aztán tök hangosan hallgatott és énekelt. Persze nem csak az ő kedvencei csendültek fel, hanem az ősöké, tesóméké, pasimé. Közben a testvérem és anyám közötti veszekedés is fel-feltámadt, már engem is belekevert hugi, de leszereltem, hogy rólam akadjon le gyorsan. Néha olyan irigy tud lenni rám, tudnám miért, kacsalábon forgó házuk van vidéken, most építik majd be a tetőteret, két kocsi, nyaralások, jó állás, két diploma. Szabad a pálya, próbálja ki, jöjjön és lakjon ebben a csodás kis putriban, bámulja ezeket az ocsmány falakat a továbblépésről hiába álmodozva, fagyoskodjon télen és olvadjon el nyáron, meg csöveskedjen a szar hitelek miatt.
Sok sok sláger és legalább ennyi ital után nagy nehezen rávettem pasimat, hogy lassan indulni kellene haza, hívtam is egy taxit, bár féltem, nem visz el minket, mert hogy drágaságom erősen ittas, de mázlinkra pasim egyik haverja volt a sofőr, így rekordidő alatt (nem lassogva, meg kerülőutakon, hogy minél többet fizessünk) hazaértünk. Negyed 2-re kerültem ágyba, de reggel 8 után már felébredtem. Pasimnak már ez nehezebben ment, macskajajos volt. Hálaégnek ez nekem kimaradt, mert csak 0%-os söröket ittam, abban a hőségben kellett a francnak a tömény.
A vasárnap tehát pasim regenerálódásával telt, meg ezer éves Barátok közt-ök nézésével :D :D :D eskü, jól szórakoztunk, haj és ruha katasztrófák, gigamobilkészülékek, plusz drága 90-es évek...Azért jó, hogy ezen is túl vagyunk, elvileg, ha anyám meg tesóm kibékülnek, majd hugiéknál is lesz egy ugyanilyen, csak sokkal nagyobb szabásúbb és ott tesómék baráti köre lesz jelen, de az nem most lesz, hanem július közepe táján.
Tegnap meg délután pasim hozott Zacher (vagy hogy kell írni?) tortás jégkrémet, aminek több mint a felét meg is ettük estig, az lesz csak a szép, ha ráfüggünk a jégkrémre *-*
A hétre nincs sok tervem, de pénteken vár rám az a tájékoztató izé a hely2-n (nevezzük így), szerintem elmegyek meghallgatni, az még nem jelent semmit. I. azt mondta, ő most egy darabig nem fog dolgozni, hanem ha már úgy alakul, hogy a hely-nek annyi, legalább megműtteti a lábát, amit több éve tologat. Sajnálom, hogy ő nem akar a hely2-re jönni, jó én sem akarok, de nincs jobb ötletem...persze azért könnyebb lenne, ha olyanok is ott lennének, akiket bírok :S

Mint egy süllyedő hajó

Egyszer, nagyon-nagyon régen,  mikor még Sz.- el együtt lógtunk minden hétvégén, véletlenül a sok vodka-sprite hatására rossz gombot nyomtunk meg a zenegépen és felcsendült Jimmy : Még nem veszíthetek c. slágere, ott szerepel a címben lévő hasonlat. Ami most elég jól megállja a helyét a lelki világomban is.

Jövő hét pénteken lesz az a tájékoztató, tudjátok ott,ahol már voltam múltkor és ahová több embert is felvesznek. Még győzködöm magam hogy menjek, gyomoridegem van tőle előre, de most más opciót nem tudok és nem is nézegettem egyéb hirdeteseket. Persze attól, hogy nem veszek erről tudomást, a probléma még létezik.

Tegnap szabadnapos voltam, de az előzőleg eltervezett pihenés és filmezés helyett az ősöknél dekkoltam és takarítottunk a mai partira. Ja, meg dekorációt gyártottam krepp papírból, nem is lett olyan béna,mint hittem, YouTube videók alapján csináltam. Anyám szerint kreatív vagyok, de azért ne essünk túlzásba. 

Sajnos a szüleim este megint összebalhéztak, volt valami tányértörés is húgom szerint, akivel az imént beszéltem. 

Pedig a szüleim akár örülhetnének is, mert június 27.-től egy hétig nyaralni mennek, ráadásul külföldre, Szlovákiába valami üdülőközpontba. De ők ehelyett marakodnak megint. Így már főleg nincs kedvem az esti programhoz, plusz ugye még a barátaik is jönnek, igaz a 4 meghívott párból csak 2 jön el. Mindegy, már előre tök ideg vagyok. 

Ja, összefutottam tegnap délután H. tesójával, azt hittem H.-hoz megy, de azt mondta nem beszélnek egymással csak az ügyvédeiken keresztül. És hogy oda-vissza perelik egymást évek óta az örökségek miatt. Rossz lehet, én nem szeretek haragban lenni egyik csaladtagommal sem, bár igaz, egyszer 5 hónapig nem tárgyaltunk a tesómmal, mert valami hülyeségen összekaptunk. És írok a végére cukiságot, mert a hiradóban is a végére rakják, hogy kis zebra (koala, szurikáta, panda, zsiráf stb.) született az xy állatkertben.

J. is írt tegnap, nagy baby boom van náluk, a kutyájuk 5, a macskájuk 3 kölyköt hozott a világra egy nap különbséggel. 

És a héten is megtudtam a világról érdekes dolgokat, pl.hogy van aki emetophiliat ír bele fanfictionba és hogy a womanizer nem csak egy Britney Spears nóta, hanem valami szexuális segédeszköz is, hihihi de tudatlan vagyok XD

De be is fejezem, mert csak heverek, halandzsázok és panaszkodom itt, annyira deprimált a hangulatom és félek az estétől. Légyszíves, drukkoljatok és küldjétek a béke és családiasság energiákat, ha van ilyen. Köszi.

Hello, tudom ezer éve nem beszéltünk...

Ezt, vagy valami ilyesmit mondott nekem R., mikor pénteken felhívott. Mikor megcsörrent a telefonom és az ő nevét láttam a kijelzőn, először azt hittem, félrenyomta, de a mobil csak csengett, így végül fogadtam a hívást. Azt mondta, sok minden történt vele, mióta nem tartjuk a kapcsolatot.
Ugye R. nagyon jóban lett egy nőcivel T.-vel, aki szintén hely-en melózott. Ki se voltak egymás valagából, együtt jártak vásárolni, bulizni, egymás házában dekkoltak stb., aztán R. lelépett a hely-ről és rövidesen T. is dobbantott.
R. most árulta el, hogy ő szerzett neki munkahelyet ugyanott ahol ő is dolgozott. De ez hiba volt, mert a dolog mostanára odáig fajult, hogy konkrétan szóba nem állnak egymással, sőt egymást akarják ilyen-olyan ügyekért feljelenteni, meg megy a telefonon fenyegetés. És persze, már egyikőjük sem dolgozik ott. R. Most sehol nem melózik, volt már egy másik irodában és valami pékségben is kis ideig. Jelenleg otthon van, de július elsejétől felköltözik a fővárosba dolgozni nyárra. Valami hipermarketben lesz, már a lakás is megvan, amit bérelni fog. Azt mondta a pasija egész nyáron nem tud hazajönni és így ő sem unatkozik egyedül, inkább felmegy Pestre. Visszatérve a T. aktához, R. szidta mint a bokrot, elmondása szerint már bánja, hogy nem kevés pénzt és energiát fektetett ebbe a barátságba, mert a nő eléggé lehúzta anyagilag is, mivel R. sokkal jobb pénzügyi helyzetben van nála.
Vagy fél óráig csevegtünk és nem tudom, ez most csak ilyen hirtelen jött hangulat volt R.-nél, vagy újra akarja éleszteni a barátságunkat (nevezzük így) és az is jó kérdés, én akarnám e ezt.
Hétvégén semmi extra nem történt, csak a szokásos körök, pasim dolgozott. Szombaton jó későn feküdtem le, mert tv-t néztem, többek között a Grace megmentése c. filmet, ami elég megrázó volt és a címmel ellentétben, nem sikerült megmenteni Grace-t, sőt a filmben nagyjából senki mást sem. Szóval jól odarakott a hangulatomnak, ami amúgy is ingadozik, néha rajtam van a bőghetnék és nem is tudom pontosan miért. Pedig itt a nyár, a jó idő, nem tudom, mi ez az érzelmi kínlódás nekem.
Húgomnak meglett a második diplomája!!!!!Ez alkalomból a héten apámék garden partit csinálnak. (Majd tesóm is csinál ilyen összejövetelt náluk, de csak július közepén kb., mert úgy ér rá.) Először azt tervezték az ősök, hogy szombaton csak a szűk család lesz jelen, ám valahogy ez megváltozott, mert naponta bővül a meghívottak köre, főként apám barátai jönnek majd és ez már nem olyan jó szerintem. Egy pár emberrel hosszú évek óta nem is találkoztam, így szerintem beszélni sem nagyon tudok velük miről, ez el is vett a lelkesedésemből, pedig kicsit örültem a kerti összejövetelnek, míg nem tudtam, hogy apám a családon kívül mást is elhív.
Arra is kíváncsi leszek, Teen mom ott lesz e, tesóm nem nagyon bírja, de a csaj áldozatkészen felajánlotta, hogy segít az előkészületekben, aztán lehet, hogy ennek ára van és szépen ott felejti magát. Nem ez lenne az első. Ja, apám mondta, hogy valószínű Tini mamci apja augusztus végén kijöhet a sittről, juhuuuuu...
És megint nyílik valami gaz, mert előjött az allergiám, nem nagyon, csak kapar a torkom és néha köhögök. Pechemre reggel is köhhentettem párat a buszon, mire a tőlem 8 üléssel arrébb ülő csaj lenéző és undorodó képpel pislogott hátra. És még vagy utána négyszer. Pedig akkor már nem is köhögtem egyáltalán. Majdnem mondtam neki, hogy ez csak allergia, ne fosson, nem vagyok kovidos. És most már jó állampolgárhoz híven, neki amúgy is a majomhimlőtől kell paráznia. De inkább csak hasonló utálkozó, kiábrándult fejjel bámultam vissza rá.
Vajon milyen lehetett az MCR koncert múlt héten?
Hülye kérdés, biztos jó volt :P
Ajjjjjjj...
Fagyizni kellene.
Meg gyümölcsös sört inni.
Valahogy előhozni a nyári energiákat.

Hosszú hétvége, filmnézés, alvó mókus, teknősfenék, netes baromságok, paranoia és ilyesmik

Ti nem kaptok agyfaszt a Vodafone reklámtól? Akkor is ha? Akkor is, cseszdmeg...
Megint egy csomó minden van a fejemben és tuti, hogy mire le akarom írni elfelejtem.A hosszú hétvége unalmasan telt, pedig pasim múltkor nagyban ígérgette, hogy jövő héten is utazunk. Aha, ehhez képest a legnagyobb távolság, amit megtettünk, az éjjel-nappali kisbolt volt. Micsoda kaland! Na, de nem adom fel, majd legközelebb!
Pénteken végre pasim szerzett három fickót, akik a lomokat az erkélyről összeszedték és elvitték, még szerintem sosem volt ilyen rendezett az erkély, de nem sokáig örvendezhetek ám neki, mert majd pasim szerszámai fognak oda menni, mivel ugye csináljuk az étkezőt. Szóval ez a szép rend csak időleges. Nincs hely ebben a szerencsétlen lakásban. Felvetettem már pasimnak, hogy esetleg bérelhetne valami raktárat, vagy garázst, de mivel nincs jogsink, meg kocsink, így nem lehet akárhol, és a közelben nem nagyon szokott lenni kiadó, ha meg akad szökőévben egyszer, akkor sem olcsó. Így marad majd az erkélyre kipakolásos őskáosz. Mit tudjunk csinálni.
Most a félszoba kipakolása következik, de hogy az mikor lesz, jó kérdés, apám lemérte az ablakot és majd megrendeli az újat. Meg ugye itt a szigetelés, festés, padló lerakás, ezzel el leszünk nyáron azt hiszem.
Az ünnepi hétvégén háztartással vesződtem, főztem, mostam, teregettem, na meg tv-t néztem. Pl. Európai vakáció, Családi vakáció, Vakáció (kb. az egész szériát megnéztem), vasárnap meg az Elítélt-et, amit még eddig nem láttam, megrázó darab volt, jó színészi alakításokkal. Reggel meg a pasim tök kedves volt, azzal fogadott, hogy annyira cukin aludtam, mint egy kis mókus (LOL) és hogy gondolkodott azon, hogy lefotózzon. Szerencsére nem tette, de engem ezzel a vallomással zavarba hozott. Nem sűrűn bókolgat nekem sajnos, de igazán rászokhatna, mert örülök az ilyen megmozdulásoknak, jót tesz az ember önbizalmának. Ki is élveztem ezt a jó kis pillanatot, mert ugye nem tart sokáig.
Ja, vasárnap éjszaka még az is történt, hogy fél 12-kor pasim sms-t kapott, ő már vígan alukált, én meg belepillantottam, ugyan ki ír neki ilyen későn (tudom, tudom, csúnya dolog blabla). KEDDEN AKKOR MEGFELEL? Ennyi állt az üzenetben és nem volt elmentve telefonban a név, csak egy számot írt ki a készülék. Mi franc, gondoltam magamban és mielőtt elhatalmasodott volna rajtam a paranoia, be is ütöttem számot a tudakozóba, erre kiadta az egyik haverját, akinél mostanában pasim sokat dolgozik XD Másnap azért említettem pasimnak, hogy mi volt, ő is csodálkozott, miért ilyen későn jut a gyerek eszébe a munka miatt írni.

Hétfőn össze-vissza cikkeket olvasgattam, elém került egy teknősökről szóló írás is, amiben arról írtak, hogyan lehet megállapítani az állat nemét. Na már most, nekem éppen van egy tekim, akit én csak Mr.Méregzsáknak hívok, mert fenyegetően fúj, ha megérintem, tehát elég antiszoc szegényem. Mr.Méregzsák olyan 7 év körüli és az előző gazdától az Athos nevet kapta, csak nekem az nem tetszett és átkereszteltem. Szóval exAthos extulaja azt mondta, hogy a jószág valószínűsíthetően egy hím, de nem tuti. És én azóta is bizonytalan voltam, mert mi van, ha kislány és akkor Miss Méregzsáknak kellene nevezni. Nem voltak meg a férfias jegyei, pl. extra hosszú karom, de ebben a cikkben azt olvastam, hogy a karom hossza függhet az akváriumban lévő talaj minőségétől, ha pl. kavicsos-és én kavicsokat raktam-akkor kopik és rövidebb. Tovább olvasva kiderült, hogy a farok hossza, a páncél alakja is árulkodó lehet, így kb. öt percig bámultam a teknősöm fenekét, meg a neten látható szemléltető fotót egyszerre, mire megállapítottam, hogy Méregzsák úgy tűnik, tényleg fiú.
A teknős segg leselkedés mellett még belefutottam egy durva fanfictionba, bár ne tettem volna, és bár még az első threesome jelenetnél kiszálltam volna az olvasásból. De nem tettem és így háromezer, vagy hány karakteren keresztül olvashattam egy lábfétises jelenetet, ahol a csajnak beázott a cipője a téli hótól, de a fickó így is bőszen nyalogatta a lábujjait, oh fuck noo noo noo pleaseee...Oké, amit én írok is bőven undorító, de ezzzz...miért találok rá ilyenekre???Miért?!
A gyk-s író srác is feltűnt, hogy miért nem küldöm már neki a sztorit, amit ígértem. Uh, tényleg, ez teljesen kiment a fejemből, azóta meg se nyitottam a gyakorikérdéseket, hogy őszinte legyek. Visszaírtam, hogy még nem tudom, mikor és mit küldök, mire adott tippeket, hogy ő miket olvasna szívesen tőlem (pornós hülyeségek), aztán kitalálta, hogy írhatnánk közösen egy történetet, de ahhoz személyesen kellene találkozni, hogy átbeszéljük, sőt egyes jeleneteket el is játszhatnánk. Jaj, de szép trükk ez a színitanodásdi, de rögtön bekapcsolt az ez is dugni akar, koptasd le szirénám, így mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy mostanság Oroszlány felé járok (ott lakik), erre ő bedobta, hogy van kocsija, nem sajnálja a benzint és simán elautózik ide, majd feljön a lakásra. Hát még mit nem. Gyorsan közöltem vele, hogy ez nem jó ötlet és nem is fog összejönni. Nem indokoltam, csak nem és kész, aztán kiléptem és azóta sem néztem meg, írt e újra. Remélem, hogy nem.
Ma reggel meg alig bírtam kimászni az ágyból hajnali ötkor. Percekig szédelegtem és hányingerem is volt, meg homályossá vált a látásom (szemészetre is el kellene jutni nyáron, szerintem romlott a szemem). De olyan szépen sütött a nap, és már ezer fok volt kora reggel. Irigykedő képpel bámultam a buszmegben a vonat felé igyekvő csomagokkal megrakodott párt, biztos nyaralni mennek, ettől bennem is feltámadt a késztetés, hogy rávegyem pasimat, esetleg augusztus végén pár napra ruccanjunk le abba a nyaralóba, ahol már voltunk. Nem utasított el élből, de nem is bólintott rá, azt mondta meglátjuk, attól függ, hogy mennyi munkája lesz, na meg itt a felújítás. És ne felejtsük el hogy a hely-en is kaotikus a helyzet.
Hazafelé vettem egy Malizia tusfürdő+deo csomagot, akciósan jött szembe a százasban. Bírom a Malizia illatokat, már volt tusfürdőben erdeigyümis, tejkrémes, rózsás és vaniliás, de arra a pasim azt mondta, pont olyan illata van, mint az autóillatosítónak, ami igaz kicsit, de én akkor is szerettem. Most a Paris Prestige Voyaga-t vásároltam, és először nem estem hanyatt az illatától, de így pár óra elteltével, kezd tetszeni. Jó lesz ez :D

The weird time of life pt. 08.

Szerdán turkáló túrán vettem részt anyámmal, aki megkért, tartsak már vele, mert kellene neki egy nyárias, hosszított, hosszú ujjú felső. Apám ajánlott egy boltot, ahol szerinte (és Tinimami szerint) tök jó cuccokat lehet kapni. Elbuszoztunk oda, de biztos nem jókor, mert eléggé ki volt ürítve a hely. Aztán elmentünk abba a turiba, ahová még annak idején R.-el járkáltunk, de most ott sem volt semmi érdekes. Végül egy kis mellékutcában beugrottunk egy helyre, ahol anyám szinte azonnal belebotlott az általa elképzelt felsőbe, én meg közben találtam 3400 ft-ért egy Vans cipőt. Elő is jöttek a nosztalgiáim, mikor anno suliban mennyire akartam egy ilyen cipőt (de mi sosem tudtuk megengedni magunknak) és volt egy barátnőm E. akinek több ilyenje volt, irigyeltem is ezért. Most már, mivel nem vagyok 14 éves, ennyire nem hozott lázba a dolog, de nyári, szaladgálós cipőnek pont jó lesz, úgyhogy megvettem.
Ja nyár...bár már júniust mutat a naptár, még nem kapott el a summer-feeling, így hogy biztos elmarad az a pár napos nyaralás, nem is tudom, mennyire lesz nyári hangulatom.
Apám tegnap üzent messengeren, hogy ma délután, ha tudok, ugorjak be hozzájuk. Gőzöm nem volt, mit akar mondani, kicsit féltem is, nehogy megint egy balhé közepén találjam magam. Szerencsére szó sem volt ilyesmikről, de meglepő volt így is a mondanivalója. Azt mondta, hogy ad pénzt, hogy megcsinálhassuk az étkezőt (vagyis azt a félszobaszerűséget, amit eddig pasim szerszámainak tárolására használtunk):O Lesz tehát ablak csere, konvektorcsere, villanyszerelő-mert valami nem klaffol ott a villannyal, szigetelés, festés és új padló is, na meg előtte egy jó kis lomtalanítás. Erre igazán nem számítottam, szóval zavarba is hozott és persze örülök, hogy ott akkor szép és új lesz minden, de a lakás többi része akkor is egy nagy rakás kaki és továbbra sem szándékozom örökké itt lakni. De így legalább valamivel növeljük ennek a letargikus lakásnak a béka segge alatt leledző árát.
A hét amúgy időjárásilag össze-vissza, naná hogy megáztam, de legtöbbször inkább szétolvadok a melegtől. És jön a háromnapos hosszú hétvége, remélem pasim nem tervez három napig dolgozni. Jó lenne megint elutazni valamerre, de inkább nem élem bele magamat.
Mindenkinek jó pihenést és mindenféle klassz programokat :*

Ja, a YB/MGK szorimban meg új rész is van.
Warning: +18, angst, breathplay, family drama, handjob! (tudom, egy beteg állat vagyok XD)

ch. eight.

Right, right now I feel like an alien, like I'm sitting in a state of perpetual frustration: Bólintottam és a konyhaasztalra csúsztattam a dobozt.
- Köszönöm. - mondta, miután kiszolgálta magát. Kicsit remegett a keze, ahogy rágyújtott, így a gyufák egy része az asztalra szóródott. Valami nem stimmelt vele kapcsolatban.
- Hé, jól vagy?- kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Hagyjuk...
Akkor láttam, hogy a szemei is pirosak, az arca pedig nagyon fehér. Rossz érzés költözött belém.
- Te sírtál?
Hozzászoktam már az érzékenységéhez és hogy nagyon sok dologtól elerednek a könnyei, de most Dominic különösen elhagyatottnak és reménytelennek tűnt. Nem is válaszolt, a szemeit az asztalra szegezte.
- Mi történt?
Dominic hosszan felsóhajtott és figyelte a cigi parazsát a hamutálban.
- Most nem szeretnék beszélgetni, ne haragudj rám Colson...
Egészen biztos voltam benne immáron, hogy valami nem okés, mert ő mindig és mindenről szívesen beszélt.
- Jó, akkor magadra hagylak és járok egyet. - mondtam bizonytalanul és az ajtó felé ballagtam, de pár lépést követően Dominic utánam szólt.
- Tényleg érdekel, mi baj van?
- Különben nem kérdezném.- vontam meg a vállam.
Dominic egy bólintással tudomásul vette ezt, majd pár slukk és kis hallgatás után megszólalt.
- Anyát autóbaleset érte.
Csak ennyit mondott és utána megint nem szólt semmit, csak dohányzott és folytak a könnyei. Szótlanul és megtörten.
- Nagyon sajnálom. - nyögtem ki és bénának éreztem magam, de nem annyira tudtam az ilyen helyzeteket kezelni. Megfordult a fejemben, hogy esetleg jól esne neki egy ölelés, de ehelyett csak álltam felette töprengve.
- Ha tudok segíteni valahogy, szólj! Elvigyelek autóval a kórházba? - pillantottam rá, de nemet intett, hálás kifejezés látszott kisírt szemeiben.
- Kedves vagy, de még nem tudok részleteket, azt hiszem, telefonálnom kellene apának. - és eloltotta a cigarettát a hamutálban, majd a zsebében kezdett kutatni a mobilja után. Mélán helyeseltem.
- Persze.
Dominic beütötte az apja számát és míg a vonal kicsörgött, kérdőn nézett rám.
- Mit akartál az előbb mondani?
A bejelenteni valóm már aktualitását vesztette, nem zúdíthattam rá Dominicra, hogy itt hagyom a francba, most mikor az édesanyja kórházban feküdt. Ekkora tuskó mégsem lehettem.
- Semmiség, majd megbeszéljük máskor.- legyintettem és míg Dominic az apjával beszélt telefonon, gyorsan visszahajigáltam az összes cuccomat a szekrénybe.
Drop a toaster in my bath, watch my mum and dad laugh. See a thousand volts go through the son they wish they never had: Dominic megegyezett az apjával, hogy másnap a kórházban találkoznak és együtt látogatják meg az anyját. Háttérbe raktam az előző napi elhatározásomat a lelépésről, kivettem egy szabadnapot és a kocsimmal elfuvaroztam őt kórházba, hogy legalább ennyivel tudjak rajta könnyíteni. Sajnos más segítséget nem nyújthattam, a szomorúságot és az aggodalmat nem tudtam eltűntetni róla. Dominic elég nehezen kaparta össze magát, estig az apjával vitatkozott mindenfélén, éjszaka pedig álmatlanul forgolódott, vagy ki-be járkált a szobából. Reggel is csak a könnyeivel küszködött és egy rezignált, síró rendetlenség volt. Ahogy a kórház felé vezető úton is. Nem igazán voltam jó ezekben a szituációkban, ostobaságokat, közhelyeket meg nem akartam mondani. Hallgatagon vezettem, ami elég nyomasztó volt, ezért megkönnyebbültem, mikor a kocsim megállt a kórház nagy betonparkolójában. Dominic lehangolt sóhajjal nyugtázta ezt.
- Apád hol van? - kérdeztem tőle.
- Fent a kórtermeknél.- válaszolt Dominic, de nem szállt ki az autóból és nem értettem, miért.
- Indulhatnál, nem? A végén még dühös lesz, ha késni fogsz. Ahogy hallottam, nem valami fényes a viszonyotok.

Nem akartam belefolyni Dominic családi életébe, de előző nap akaratlanul is fültanúja voltam az apjával történt indulatos telefonbeszélgetésnek, amik alapján leszűrtem, hogy Dominic és a családtagjai között elég komoly ellentétek lehetnek. Az apja olyan hangnemben és szavakkal beszélt vele, mintha nem a fia, hanem az ellensége lenne, rossz volt hallani, én nem tudtam elképzelni, hogy a saját lányomnak ilyeneket mondjak.
- Egyikükkel sem az.- helyeselt Dominic bánatosan.
- Lehet, hogy apád csak ideges a történtek miatt.- tettem még hozzá, mert nem akartam így ismeretlenül leírni az apját, még akkor sem, ha rohadt ellenszenves volt a stílus, amivel a gyerekét illette.
- Ez annál komolyabb. Túl korán elköltöztem otthonról. De ezt kellett tennem, ők ezt tartották a legészszerűbbnek, mert mindenkit csak idegesítettem. Igazából sosem kerültem közel a szüleimhez, akárhogy szerettem volna. Azt mondták, hogy vegyem be naponta az összes felírt gyógyszeremet és akkor minden jó lesz. Megtettem amit kértek, de nem lett jobb semmi. És fogyott a türelmük, apa sok csúnyát mondott rám és veszekedett velem, érzékeltette, mennyire más vagyok, mint amit akart. Anya meg kijelentette, nem tud velem mit kezdeni, nem ért hozzám és ennek az az oka, hogy a fiúkkal több a gond. De rosszul fejezte ki magát, mert igazából csak velem volt nehéz. Viszont továbbra is csak azt hajtogatták, hogy szedjem a gyógyszereket, ne törődjek a mellékhatásokkal, majd minden elrendeződik. A gyógyszerektől vártak megváltást, de nem ez történt, mert kirúgtak az iskolából. Ezt mondjuk, nem is bántam, mert borzasztó rossz volt ott lenni. A szüleim akkor döntöttek úgy, hogy nem maradhatok velük, nem szerették volna hogy a testvéreim folyton csak a nézeteltéréseinket lássák, vagy hogy olyanok legyenek, mint én. Az elején szokatlan volt az önálló élet, de legalább megtanultam háztartást vezetni, meg kicsit főzni is. Tudod, mielőtt jöttél volna, sokat voltam egyedül, mert ők általában csak felhívnak heti párszor, de nem jönnek el meglátogatni és annak sem igazán örülnek, ha én megyek hozzájuk. Igazság szerint nagyon sokszor szükségem lett volna a családomra. Hiányoztak. Még most is...- Dominic elhallgatott és a ruhája ujjával törölgette a könnyeit. Megrázó volt így látni és ezt az elkeserítő történetet hallani. Keveset beszélt az otthoni dolgairól. Most már rájöttem, hogy azért, mert túl fájdalmas lett volna ezt szavakban újra élnie. A szülei egyszerűen magára hagyták, nem kértek belőle többet és elengedték a kezét. Csak mert nem olyan, mint az átlag. Felháborodtam belül. Bár ezeknek az embereknek kinyílna a szemük és látnák, milyen különleges is Dominic!
- Hazaköltöznél, ha lehetne? - kérdeztem.
Dominic egy másodpercre elcsodálkozott.
- De nem lehet.- felelte válasz helyett és látszott rajta, hogy a lelke mélyén visszavágyik a családi otthonba.
Kis csend volt közöttük, amit Dominic telefonjának üzenetjelzése szakított félbe. Dominic ránézett a kijelzőre.
- Mennem kell, apa már megérkezett. - és kinyitotta az autó ajtaját. Hideg levegő áramlott be, hogy kiszállt, kicsit fázni is kezdtem, de nem csak az időjárástól. Sajnáltam Dominic-ot, ez volt a helyzet.
- Megvárjalak? - érdeklődtem.
- Nem köszönöm, majd hazasétálok. - válaszolta és zsebre dugta a kezeit. A hirtelen feltámadt szél belekapott a hajába. Állt még ott kicsit, engem nézve, mintha várna valamire. Félelmet olvastam le az arcáról.
- Az anyukád biztos hamarosan jobban lesz. - bíztattam, mire bólogatott.
- Remélem.- aztán az épület felé indult. Miután belépett a kórházba, én is útra keltem és a hallottaktól zaklatottan rögtön a lányomra gondoltam. Hogy az anyjával történt válásom miatt én is kikerültem a képből és nem lehetek a mindennapjai szereplője. Nem én választottam, hogy így legyen, Dominic szülei viszont önként fordítottak hátat a gyereküknek. És ez elfogadhatatlan volt szerintem. Megálltam egy mellékutcában és elővettem a lányom fényképét a kesztyűtartóból. Mindig mosolyra fakasztott a fotó, de így is elviselhetetlen volt a tudat, hogy a kislányom nem lehet velem a nap huszonnégy órájában. Elsodortak a múlt eseményei, hogy mit tehettem volna másképp, és hogy mennyire nincs rendjén a távolság. Elhatároztam, hogy amint hazaérek felhívom.
I'm an anarchist. Ana-ana-anarchist, not like the other kids: Az egész napom rossz hangulatban telt, kivéve amikor telefonon felhívtam a lányomat. Akkor, azokban a pillanatokban felvillanyozódtam és minden kiment a fejemből, de a beszélgetés után a borús kedvem visszatért. Még mindig bántott a lelkiismeret, amiért le akartam koptatni Dominic-ot és olyan dolgokat mondtam volna neki, hogy nem érzek iránta semmit és meguntam. Persze nem tudhattam előre, mi történik az édesanyjával, de akkor is egy kegyetlen baromnak éreztem magam. Elhatároztam, hogy egy időre jegelem ezt a témát, nem örökre, csak várok kicsit, míg Dominic családi ügyei jobbak lesznek, addig pedig majd próbálok támaszt adni Dominic számára. Igaz, elég bénának éreztem magam az ilyesféle törődésekben, meg nem is volt ötletem, lehet e jobbá tenni Dominic hangulatát, de bevágtam a mikróba valami gyorskaját, és kicsit összepakoltam, úgy vártam, hogy visszajöjjön. Dominic későn érkezett haza, már azt hittem, hogy az apjánál és a testvéreinél marad éjszakára, mikor benyitott. Meglepetten oltottam el a cigimet és raktam a szekrényre a telefonomat, aminek kijelzőjét már talán órák óta bambán tanulmányoztam, csak hogy lekössem magam.
- Szia. - köszönt nekem, amint leült mellém az ágyra. Visszaköszöntem és ahogy rápillantottam, nem tudtam megállapítani, hogy feszült, elgyötört, bánatos, vagy mindez egyszerre.
- Hogy van anyukád?- érdeklődtem.
- Még hosszú az idő a gyógyulásig, de valamivel jobban. - válaszolta Dominic szűkszavúan. Nem állt szándékomban faggatni, nehéz napja lehetett. Hagytam, hogy beszéljen, ha úgy gondolja, de úgy láttam, nem nagyon akart.
- Ez jó hír. Van a konyhában vacsora. - jegyeztem meg. Dominic arcán erre kis meglepődést láttam villanni.
- Te készítetted? - csodálkozott el fáradt mosollyal.
- Mondhatni. Én raktam be a mikrohullámú sütőbe.- mondtam tettetett büszkeséggel.
- Ez nagyon kedves tőled, de most nem vagyok éhes. - hárította a felajánlásomat Dominic.
- A családodnál vacsoráztál ezekszerint és azért jöttél ilyen későn?- kérdeztem.
- Nem, próbánk volt. Csak a zűr-zavarban teljesen megfeledkeztem róla, Adam szólt délután. - felelte Dominic.
- Miért nem mondtad le? Mindenki megértette volna. - kérdeztem vissza. Én a helyében biztos ezt csinálom.
- Jót tett a zenélés. - bizonygatta Dominic.
- És az apáddal minden rendben volt? - nem szerettem volna udvariatlanul kiváncsi lenni, de még mindig sokkolt Dominic apjának a viselkedése.
Csak egy elkeseredett sóhajt kaptam kezdetben válaszul.
- Nem mondhatnám. És ez már így is marad örökre. Apa a dolgok rossz irányban való alakulásának többsége miatt engem tart felelősnek. - vallotta be végül Dominic.
- Baromság! Anyukád autóbalesete nem miattad történt. Meg bizonyosan sok más sem, hiszen nem is laksz már velük. Vagy téged tettek meg az állandó bűnbaknak, akit csak úgy elő lehet szedni? Mert ebben az esetben nem is baj, ha távol vagy tőlük.- jelentettem ki, de Dominic nem értett velem egyet.
- Ők megtették, ami lehet, de sok rosszat csináltam, az én hibámból majdnem tönkrement ez a család. A szüleim rengeteget veszekedtek miattam, anya igyekezett megvédeni, még akkor is, ha tisztában volt azzal, hogy én vagyok a felelős. De apát sosem tudta meggyőzni. Ő gyakran elvesztette a fejét...
Néma csend állt közénk és én sejtettem, miért hallgatott el Dominic. Kavarogni kezdett a gyomrom, lázongani a lelkem ettől a nem kimondott, de nyilvánvaló ténytől. Egy kiégett és tanácstalan apa, aki csak így képes érvényesíteni az akaratát...
- Úgy érted, megütött?- a kérdés feltevése is szörnyű volt.
Dominic biccentett és mintha egy könnycsepp csillant volna meg a szemében.
- De mindig megérdemeltem.
- Hülyeség! Odafigyelést és megértést érdemeltél volna! - csóváltam a fejem és a sajnálat lángjai égettek belülről.
- Tévedés...- Dominicot szomorúság, és melankólia vette körbe. Csüggedten néztem a karikás szemeit és a szép arcát. Mintha ezek az érzelmek szilánkok módjára, láthatatlan, de számomra is érezhető sebeket ejtettek volna.
- Nem, ez az igazság. - vágtam a szavába.
- Tudom, milyen vagyok, de azért köszönöm...- Dominic nem volt meggyőzve és engem bosszantott, hogy elkönyvelte magát egy menthetetlen vesztesnek, holott ez nem volt igaz.
El akartam vele feledtetni ezt a rettenetes napot, de még nem volt tervem, mit teszek.
- Nem kell köszönni, ezt őszintén gondoltam. - hajoltam gyorsan hozzá és céltudatosan megcsókoltam. Abszolút nem ellenkezett a közeledésem ellen, lelkesen csókolt vissza.
- Szóval, ha lehet, ne hibáztasd magad. - suttogtam neki bátorítóan. Azt akartam, hogy a bánat keserű íze tűnjön el az ajkáról. És erre pont megfelelt az ágy, ahol voltunk, ahová tettrekészen lenyomtam és felé kerekedtem. Dominic meglepetten sóhajtozott a csók mélységétől, az ajkunk, nyelvünk nagyon sokáig el sem szakadt egymástól. Mindenhol összepréselődtünk, ami nagyon jó érzés volt. Dominic karjai gyengéden körém fonódtak, a szíve nagyon gyorsan vert. A ruhái után nyúlt, hogy levegye, de nem volt erre szükség, megállítottam a kezét. Hideg és izzadt ujjaink egy kis időre egymásba fűződtek, Dominic pedig azon a napon először szívből elmosolyodott a bensőséges pillanaton. Én is mosolyogtam, miközben magam bontottam ki a nadrágját, ami csukott szemmel és elveszve az egyre nagyobb izgatottságban elég jó teljesítmény volt tőlem. Ahogy szabad lett az út és a cipzár, a gombok már nem állítottak meg, elhúzódtam Dominic arcától. Kicsit értetlenül, kipirultan, vágyakozóan nagyra nyílt szemekkel bámult rám. Tehetetlenül zihált, ajkán nyál fénylett, a testén az izgalom vibrálása szaladt végig. Nem hagytam hogy kérdezzen, vagy hogy egyáltalán szóljon, az egyik tenyeremet a nyakára csúsztattam és szorítani kezdtem. Már csináltam vele párszor és nem volt ellene kifogása. Felizgatott, az a sérülékenység, a létezés ezáltali vékony határának alaposabb megtapasztalása, amivel találkoztam és a fizikai jelek is, ahogy Dominic sápadttá vált, ahogy a levegőért küzdött. Olyankor zöld szemeiben egy másodpercre kihunyt a tűz, ami aztán mikor elengedtem a nyakát és újból lélegzethez jutott, ezerszeresen felizzott. A bőre puha volt, szerettem megérinteni, sebes pulzusa dobbant az ujjaim alatt, ugyanezt a lázas lüktetést tapasztaltam, miközben a másik kezemmel benyúltam a nadrágjába és megfogtam kemény férfiasságát. Kéjes nyögések követték a mozdulatomat, ahogy megmarkoltam és Dominic máris az érintésem alá nyomta magát. A ruhái rámelegedtek, a szemei szorosan csukva voltak és forrón nyögdécselt, sóhajtozott a számba, miközben próbált megcsókolni, sós ízű verítékcseppek csillogtak az ajka felett. A ritmus könnyen és gyorsan beállt, örömmel nézegettem, hogy vonja teljesen hatalma alá az élvezet, amit én tudtam adni. Még úgy ötször-hatszor tettem erélyesebben a egyik tenyeremet a nyakára, míg a másik kezem és az ő csípője egy ütemre moccant. Mindenén átfutott újra meg újra az erős reszketés és mind hangosabb lett, ezekből tudtam, hogy előre kiszámítható dolgok következnek Túl rövidnek éreztem ezt az időt, mert alig kezdődött el, sajnos már a vég felé is tartott. Az élvezetbe, a megsemmisítő csúcspontra kerülve, Dominic hangosan mondta ki a nevemet. Már-már kiáltásnak hatott. Jó volt így hallani, megszédültem tőle én is. A kezem ekkor lekerült a nyakáról és az ő teste sem mozdult, csak szaporán lélegzett és nagyon remegett, a jól ismert nedvesség terjedni kezdett az ágyéka irányából.
- Te túl jó vagy hozzám. - suttogott hálatelten, ahogy szavak jöttek a szájára. Az ölelése körbevett, nem akart elengedni, meleg lélegzetét éreztem, ahogy a vállába temettem az arcomat és nagy sóhajokkal igyekeztem visszaszerezni az önuralmamat az engem is felemésztő izgatottság felett. Dominic szíve is durván dübörgött, verejték ragadt rá és rám is a szoros érintkezésünktől és amikor egy idő múlva rápillantottam, úgy gondoltam, legalább egy kicsit sikerült megvigasztalnom. És ezt most csakis érte csináltam.

folyt. köv.