Napdöfés

Érti valaki mi ez a cookie-s (höhö KUKI-s) iromány itt? Mert én nem :O de biztos...

Pénteken este tök sokáig írtam a Still breathing sztorit, naná hogy akkor jött az ihlet, mikor korán kellett kelni, ugyanis J.-ék medencés nyári bulira hívtak magukhoz.
Na jó, én úgy terveztem, hogy nem megyek a víz közelébe (jobb az úgy mindenkinek), így fürdőruhát sem vittem. Nem vagyok túl nagy strandra járós, évente 1x, vagy ritkábban kb.
J.-ék medencéje nagyon jó! Egy ilyet elfogadnék, persze nem ide, itt  egy fürdőkád sem férne el. Szóval a nap végére, illetve már kora délutánra a medencében kötöttem ki. Nem önszántamból :P De J. pasija-aki most kivételesen nem volt annyira dili-azt mondta, vagy bele hajít, vagy bemegyek önszántamból. Most mit tehettem ugye???? Engedtem a köz akaratának :D
Irtó jó volt farmerben a vízben *-* Váltó ruhát meg naná hogy nem hoztam, így J. adott kölcsön cuccot, amíg az én ruháim a szárítógépben száradtak.
Terepmintás gatya, meg vállpántos top...hát jajjj...XD de legalább a szekrényük tükre olyan, hogy nyújtja az alakot, az külön tetszett.
Jó kis buli volt, Zselyke nagyon édes volt, a kaják finomak voltak, a zenék klasszak, sajnos pasim melózott, így ő kimaradt ebből, na de majd legközelebb.
Este fél 10-re értem haza. És valószínűleg megsütött a nap, mert másnap kegyetlen fejfájásom volt egész nap, plusz szédültem is. Pasim már nem dolgozott tegnap, így sétáltunk, meg ilyenek, de a fejfájás az egész nap maradt. Estére már jobb lett, vettem be gyógyszert rá.
Még szerintem sosem volt napszúrásom, vagy legfeljebb kicsiként, de nem emlékszem rá. Mondjuk, belefér, ha ilyen élményt kapok cserébe :P
Hamarosan jön a Still breathing, mert most nagyon belelendültem. Írnám én null-huszonnégy, ha az lehetséges lenne. 

Messze még a vakáció

Egy újabb sulis lövöldözés. Pedig még a floridai is kísért Amerikában. 

Ezúttal Texasban, Santa Fe-ben ragadott egy srác fegyvert és gyilkolt le azt hiszem, 10 embert és magával is végezni akart, de ehhez nem volt bátorsága elmondása szerint.
A fiú 17 éves és az iskolai zaklatás miatt lett gyilkos. Állítólag csak azokat lőtte le, akik bántották. Mondjuk, így is-úgy is gyilkos. De akiket valaha bántottak már az iskolában, az meg tudja érteni, a haragjának, elkeseredettségének egy részét. Hogy milyen szenvedés egy olyan közösségbe járni, ahol fizikailag és lelkileg is terrorban tartják. Én jól tudom, életem szerintem legrosszabb 3 évében bőven értek ilyen inzultusok. Én is gyűlöltem azt a két srácot, aki bántott, ok nélkül, a mai napig is, ha eszembe jutnak, vagy ha látom egyiküket (párszor már sajnos összejött), a másikat ballagás óta nem láttam szerencsére, akkor harag és szomorúság tölt el. Az önbecsülésemről nem is beszélve, az ilyen fiatalkorban elszenvedett zaklatások egy életre tönkre vághatják az embert.

Nem sokkal ezután a texasi eset után, egy másik lövöldözés is történt, ha jól tudom, Georgiában, ott egy ember vesztette életét. Ez már a jó sokadik iskolai merénylet ez évben, és még  van pár hét a tanévből :(

Anyámmal meg múltkor a rokonunkról beszéltünk. Szoktunk róla, meg van még pár dolog, amit vele kapcsolatosan el kell intézni.
Anyám beszólt, hogy többet foglalkozok vele, mint amikor még élt. Hát köszi! Amúgy ez nem igaz. Ha úgy tűnt is, nem a rokonunk ellen való volt, csak nem bírtam olyan rossz állapotban látni. 

Mostanában

Tegnap láttam valamennyit a hercegi esküvőből-vagy miből-anyám, azok a kalapok, némelyiknek, mintha egy mosdólavór lett volna a fejébe húzva :D Höhö...

És még mindig bálna vagyok, hiába na, durva az édesség függőségem XD
Viszont komolyan nem tetszik, amiket a tükörben látok. Tudjátok, a tükör nem hazudik, de még szerencse, hogy nem is röhög (facebook). Az én esetemben konkrétan szénné vihogná magát. Mindegy, úgysem akartam fürdőruhát húzni, de ettől függetlenül zavar.
Meg harcolok még más elemekkel is.
Úgymint:
- Szénanátha. Ég a szemem, folyik az orrom,köhögök, egy élmény.
- Berepülő rovarok. Főleg a méh és darázs pajtik (pajtija ám a jó édes anyjának), akik nem tudom, milyen úton, de folyton bejutnak a lakásba. A fóbiám tőlük már nagyon nagy méreteket öltött. Olykor akkor is zümmögést hallok, ha nincsenek.
- Pénzügyek. Rengeteg a hitelem és nehéz lépést tartani, törleszteni, meg nyomasztó is, főleg, hogy be lettünk fenyítve, hogy ha nem fizetünk, ugrik a lakás. Utálok, mi több rühellek itt lakni, de ez a kecó a továbblépés egy új kezdet felé, szóval ha törik, ha szakad, meg kell tartani! Mese nincs.
- Pasim. Vele gyakran nehéz, mert baromi makacs. Most épp beteg, de a jó életnek nem akar orvoshoz fordulni. Hát minek az, nem?! És néha indokolatlanul gyökér velem.
- Emberek. Némelyikkel nem tudok, mihez kezdeni és ha igaz a neten olvasott elemzés, felénk a legtöbb az idióta *-* Ugyanakkor a normálisak feldobják a napomat, néha elég antiszociális vagyok és a legjobb lenne, nem érintkezni senkivel, de hát ez lehetetlen.

Szerdán váratlanul becsengetett H.
Ezen jól meg is lepődtem, kb. 2-3 hónapja nem hallottam felőle. Hozta a kislányt is, nagyon cuki, nagyon okos, mosolyog, integet, zabálni való. Na, az ő pasija is egy bunkó, amiket elmondott, szóval egy süllyedő hajóban evezünk.

Vannak gondok, az biztos. Ilyen szívás ez a felnőtt kor :S

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 13.

Hey, itt a nyár!!!!!!Ez már tuti. A nap még a busz ablakának üvegén is megfogta a bőrömet, ez milyen már?!
Amúgy jól vagyok, de a hitel miatt durván ráálltam a szopórollerre sajna :( Erről majd máskor. Most jöjjön a sztori *-*

ARE WE THE WAITING:

Forget-me-nots and second thoughts live in isolation
Heads or tails and fairytales in my mind
Are we we are, are we we are the waiting unknown
The rage and love, the story of my life
Mike a kád szélén ülve, elmerengve nézte a csapból csepegő vizet. Már percek óta figyelte, ahogy az átlátszó cseppek szapora, de monoton módon jutnak el a lefolyóba. A gondolatai, a szíve teljes egésze egy nevet hajtogatott magában szüntelen, Billie…Billie…Billie…És ezen a Mike számára kivételes, gyönyörű keresztnéven kívül nem volt a fejében semmi más. Csak Billie és az emlékek arról a kocsiban töltött szenvedélyes estéről. Az érintésekről Billie meztelen bőrén, a csókról, a Mike-ban tomboló félelemről, kételyről, a mindennél forróbb szenvedélyről, az egyértelmű hangokról, sóhajokról, majd nyögésekről. Az extázisról, amit valamilyen szinten Mike is átélt Billie-vel együtt, még ha fizikailag nem jutott oda. A gondolatok egymást váltották a csapba hulló vízcseppek gyorsaságával együtt, a Mike-ban egyszerre felszabadult érzelemről, aztán a belenyugvásról. Hogy bár a történtek ellentmondanak mindennek, amiben a férfi valaha hitt, de Mike nem tud mást csinálni, csak elfogadni ezt és várni, mi következhet még.
Nehéz volt ennek fényében az otthon töltött, végtelenül hosszú éjszaka. Missy neheztelt rá, Mike pedig keveset aludt és kicsit rosszul érezte magát a hazugságok miatt. Megvezette feleségét, az arcába hazudott, pedig sosem tett ilyet, most mégis egyik valótlanságból csöppen a másikba. Gyötörte a bűntudat, de aztán, ahogy a hajnal közeledett és az éjszakát a felkelő nap sugarai váltották fel, Mike-ban felülkerekedett valami megmagyarázhatatlan vágy Billie iránt és újra elmerült ebben a kínzó, hatalmas epekedésben.
Bűnösnek érezte magát. És az is volt. Ő, akit vallásos szellemben neveltek nagyszülei és még ma is járt templomba, ahogy ideje engedte, most megszegte házastársi esküjét és vétkezett. Ráadásul egy másik férfival, pedig Mike nem mutatott érdeklődést sosem a vele azonos neműek iránt. És most sem erről volt szó, ha Billie-vel volt, erre nem is gondolt, mintha elfelejtette volna. Mike tudta, hogy nevetségesnek hangzik, de ez az igazság. Billie számára egy ember volt, aki mindennél nagyobb hatással volt rá, nem csak szexuális értelemben. Minden más szempontból is.
Türelmetlen kopogás szakította félbe a gondolatmenetet. Mike összerezzent és felpattant a kád széléről.
- Mike, kijönnél egy percre, kérlek! – hallotta meg neje hangját.
A torka kiszáradt és a szíve heves lüktetésbe kezdett. Vajon mit akarhat Missy? A hangszínéből nem tudta kikövetkeztetni. Idegessé vált.
- Egy pillanat! – kiáltott ki az ajtón, majd megmosta az arcát egy kis hideg vízzel, hogy lehűtse magát és hogy a higgadtságot tükrözve lépjen ki a fürdőszobából.
- Jól vagy? – nézett végig rajta a felesége, amint megpillantotta. Mike a konyhába sietett és egy kávét töltött magának, hogy zavarát palástolja. Missy persze jött utána, a fürkészése gyanakvó volt. Viszont nem látszott dühösnek, pedig Mike azt hitte, majd letolja a tegnapiak miatt.
- Persze. – vágta rá nagy sokára, mire Missy sejtelmesen elmosolyodott.
- Képzeld, tegnap beszéltem apámékkal a családi összejövetelről! – újságolta boldogan.
- Miről? – kérdezett vissza Mike értetlenül és kávéscsészéjét lerakta az asztalra.
Missy megcsóválta a fejét.
- Jaj, hetek óta mondogatom neked, mit tervezünk. Hogy összehozzuk a családot végre. Amolyan kerti parti féleség lesz, a nagynénikkel és nagybácsikkal. Sőt a nővéremék is jönnek Yrekából. – hadarta izgatottan Missy és ahogy ő lelkesedett, Mike úgy kezdett letargiába esni.
A viszonya Missy családjához a kezdetektől fogva ellentmondásos volt. Missy szülei, bár nem mondták ki nyíltan, de nem fogadták el, sosem rokonszenveztek vele. Felesége apja, Bradley egy jól szituált üzletember volt, hűvösen és távolságtartóan viselkedett, le is nézte szerényebb anyagi háttere miatt. Missy anyja, Pauline pedig még mindig úgy kezelte a lányát, mint egy kis hercegnőt. Mindentől óvta, féltette és, mivel ők már jó ideje elköltöztek Californiából és Renoban éltek, egyáltalán nem tartotta jó ötletnek, hogy az esküvő után Oaklandban, Mike szülővárosában telepedjenek le. Mike mindig érezte az ellenszenvüket, a családi összeröffenések számára mindig a poklok poklát, kínos szituációk sokaságát, rövid párbeszédeket és nagy hallgatásokat jelentették. Mivel az üzlethez nem értett, mindig felesleges és kirekesztett volt, így általában csendben ült a családi asztalnál, arra gondolva, mikor mehet végre el. Érthető volt hát, hogy Missy bejelentése sokkolta.
- Mikor?- érdeklődött letaglózva.
- Ezen a hétvégén! Pénteken délután mennénk és vasárnap érkeznénk vissza. Már minden le van beszélve, a család szeretettel vár minket. Anya egy csomó finomsággal készül. – válaszolta boldogan Missy.
Mike hangja a torkában rekedt és arra gondolt, hogy ha most egy egész hétvégét el kell töltenie Missy családjával Renoban, abba bele fog őrülni. A fejében lázas pörgés indult meg, hogyan lehetne az egészet valamivel elütni.
- Hétvégén? – kérdezett vissza.
- Igen. Valami problémád van ezzel? – mérte végig Missy.
Mike tudta, hogy aljas dolog, de nem látott más menekülő útvonalat, így kényszeredetten mosolyogva magyarázatba kezdett, miközben nagyon ügyelt arra, hogy semmivel ne árulja el magát.
- Az a helyzet drágám, hogy a hétvége nekem nem alkalmas. A tegnapi hosszúra nyúlt beszélgetésen, egyik kollégától átvállaltam egy konferenciát, ami pont péntekre és szombatra esik. Nem tudhattam, hogy utazást tervezel.
Missy szemei elégedetlen szikrákat kezdtek szórni.
- Konferencia? Hát ez nagyszerű Mike! De mindegy, még nincs késő, fogod magad és visszamondod. – utasította férjét keményen.
- Nem tehetem sajnos, a kolléga már elutazott családi okok miatt, és nincs, aki beugorjon helyette. Csak én. – Mike sosem hitte volna, hogy a kétségbeesése ilyen gyors reakciókat eredményez. Úgy mondta a kifogásokat, mintha valóban igazak lennének. A gyomra görcsben volt ugyan, de ha már belekezdett, nem hagyhatta félbe.
- A mindig megértő és szolgálatkész Michael Pritchard. El is felejtettem, hogy egy szenttel élek. – bólogatott gúnyosan Missy és feldúltan a nappali felé indult.
- Hova mész? – kérdezte csodálkozva Mike.
- Természetesen felhívom a szüleimet és lemondom az egészet a francba. – morgott Missy és Mike agyában most is felvillant a mentő ötlet. Nem akart kiszúrni a feleségével, ő csak nem akart Renoba utazni.
- És mi lenne, ha nélkülem mennél?
Missy megállt félúton a nappali és a konyha között. Kérdőn felhúzta a szemöldökét.
- Hagyjalak itt két napra?
Mike hevesen bólogatni kezdett.
- Két nap nem a világ, nem halok éhen, egy szerény vacsorát össze tudok ütni magamnak, és a konferencia miatt amúgy is csak aludni járok haza. Nem szeretném, hogy miattam ne találkozz a családoddal. - biztatta a nőt, miközben a szíve felugrott a torkáig izgalmában, mert kirajzolódott előtte egy kép, arról, mit szeretne csinálni ebben a két „szabad” napban. Persze ehhez először meg kellett nyernie a nejét.
- Nem is tudom…- aggodalmaskodott Missy.
De Mike folytatta.
- Utazz csak nyugodtan, a szüleid is így szeretnék. Szerintem nem bánják, ha nem vagyok ott, úgysem rám kíváncsiak, hanem rád.
Aztán feszengve várta a nő feleletét.
- Hát nem örülök, hogy kihúzod magad a közös programból, de legyen így! Nagyfiú vagy már és nyilván tudod, mi a helyes.
Missy szavai olyan furcsák voltak, mintha gyanított volna valamit és kétségbe vonná a Mike által elmondott dolgok hitelességét, de a férfi remélni merte, hogy csak a fantáziája játszik vele.
- Így van. – helyeselt meglepetten, amíg szemeivel végigkövette Missy lépteit a nappaliba, az asztalon lévő telefonkészülékig. Borzongás futott át rajta és gyengéden megérintette a függetlenség szele. Alig várta, hogy beérjen az iskolába, végigadja az óráit és amint lehetősége adódik, elárulja Billie Joe-nak a váratlanul képbe jött üres hétvégéjét. De addig még tanárként kellett viselkednie, uralkodnia magán, felkészültnek lennie és nyugodtnak. Ez volt a legnehezebb. Amint benyitott a nyüzsgő osztályterembe és a zaj elhalt, Mike máris roppant kellemetlenül érezte magát. Rá sem pillantott Billie-re, mégis vérvörössé vált az arca és a már ismert gyengeség kezdte el szorítani. Köszönt a diákoknak, aztán az íróasztalhoz sétált, lerakta rá a könyveit és nagyokat sóhajtva igyekezett legyűrni a vad szívdobogását. Szemei most már végigsuhantak az előtte ülő embereken, neszek ütötték meg a fülét, ahogy táskák cipzárjai és tankönyvek nyíltak és érezte a tanulók figyelmét felé terelődni. És elérkezett az utolsó padhoz. Amikor végre ránézett Billie-re, a szíve már-már kibírhatatlanul lüktetett, az ajka kiszáradt, a torka nemkülönben, a gyomra liftezni kezdett. Ahogy Mike elmélyülten nézte Billie-t és a fiú tekintete is elidőzött rajta, kétségtelenül szikrákat ébresztve kettejük között, ahogy némán összeolvadt a pillantásuk és mindketten láthatóan zavarba jöttek, de mégsem néztek másfelé, a tanár számára megszűnt az idő.

- Tanár úr, minden rendben? – hallott meg ekkor néhány hangot és látta, hogy az első padokban ülő tanítványok ámulva néznek rá. Mike-nak fogalma sem volt, meddig bámult a hátsó pad felé, nyílegyenesen Billie Joe irányába. Nem tudta, mennyi ideig nézett bele a csodálatosan zöld szemibe, nézte a száját, a haját és hány percet töltött el azzal, hogy végigidézte a mögötte álló este felkavaró eseményeit. Csak emésztő izgalmat érzett, ami az alhasából kiindulva, teste legérzékenyebb részére összpontosult. A háta tiszta verejték volt, alig kapott levegőt, mellkasán mintha nehéz súlyt cipelt volna. A teremben lévők nyilván azt hitték, megbolondult és egyedül csak Billie, meg ő tudta, miért nem jöttek szavak a szájára. Szemeivel gyorsan más irányba nézett, sóhajtott egy hatalmasat, ezzel visszazökkenve a valóság keretei közé.
- Jól vagyok, semmi baj. – motyogta ijedten, és megállapította, hogy ma már hallott ilyesmi jellegű kérdést reggel Missytől. Össze kellett szednie magát, ezért villámsebesen a tábla felé fordult és felfirkálta rá az óra témáját. Csak írt és közben magyarázott, háttal a tanulóknak, mert félt, ha megfordul, és újra szembesül Billie-vel, végképp összekavarodik. Csinálta, amit egy tanárnak kell, de közben olyan izgalmat érzett, hogy legszívesebben kiment volna a mosdóba, hogy magához nyúljon. És ez így ment negyvenöt percig, majd újabb órák jöttek, más osztályokkal, ami annyiból könnyített Mike helyzetén, hogy nem látta szemtől-szemben Billie-t, de mivel a fiú a nap minden percében a gondolataiban motoszkált, még így is határozatlanabb és instabilabb volt a megszokottnál. A tanítás végére Mike teljesen lefáradt, de reménykedett, hogy találkozik Billie Joe-val. Mikor az utolsó órán résztvevők is elhagyták a termet és a ricsaj helyét átvette a némaság, Mike nem is tudta, mit érezzen, megkönnyebbülést, vagy bizonytalanságot. Összepakolta a könyveket, becsukta az ablakokat, elrendezett mindent, aztán kilépett a folyosóra. Mintha áramütés érte volna, úgy szaladt végig rajta a felismerés, mikor meglátta Billie-t a szertár előtt várakozni. Mike megtorpant és úgy bámulta, mint egy látomást. Billie ezt nem vette észre, hátát a falnak támasztva, kezeit a zsebébe süllyesztve, lehajtott fejjel álldogált, arcán idegesség és komolyság látszott. Mike számára most is gyönyörű volt, de az arcvonásai a férfiban is újra tudatosították a tényeket, hogy igencsak ambivalens estén vannak túl, ami újabb kérdéseket szült kettőjük számára. Szerette volna tudni, a fiú mit gondolhat ezek után, de türelmetlensége és vágyakozása nem engedte az időt húzni. Meggyorsította lépteit és hamarosan megállt Billie előtt.
- Billie…- mondta ki boldogan a nevét és néhány másodpercig csak nézett rá, arcának minden egyes pontját alaposan megfigyelve, ami talán már zavarba ejtő is lehetett Billie-nek, mert ha lehet, még jobban lehajtotta a fejét.
- Jó napot tanár úr…- köszönt halkan, aztán lassan ő is Mike-re nézett.
- Gyere…- Mike körbekémlelt a kihaltnak tűnő, délutáni napfényben fürdő folyosón, aztán kinyitva a szertárat belépett rajta, megragadva Billie-t a karjánál fogva és maga után rántva. Sötétség zúdult rájuk. Igazi, nyomasztó feketeség, csak a lélegzetük hallatszott. Mike mégsem bánta, hogy így vannak most, a szűk helyen végre újra érezhette Billie közelségét és ez máris felizgatta. Nem hezitált, karjai máris Billie-re fonódtak, aztán a fiú ajkához hajolt és máris csókolta. Billie viszonozta az ölelést és a csókot, nyelveik egymással kergetőztek, miközben Mike gyengéden a falhoz tolta Billie-t és a csípőjénél érezte az ő gerjedelmét is. Halkan felnyögve beletúrt a hajába, aztán ujjait végighúzta a nyakán, majd a hátán.
- Egész nap ezt szerettem volna, amióta reggel megláttalak. – vallotta be Mike, ahogy lihegve elhúzódott a fiú arcától.
- Én is…- suttogott Billie.
Mike elmosolyodott.
- Az órán viszont borzalmasan viselkedtem, egyszerűen leblokkoltam, ne haragudj. – mentegetőzött.
- Nekem nagyon tetszett, Mr. Pritchard. Szeretem a tekintetét, a szemei olyan őszinték és nyugalmat árasztanak. – jelentette ki Billie, Mike elpirult a szavaitól, még soha senki sem dicsérte meg a szemeit.
- Jól esik, hogy ezt mondod.
- És csodálatos volt a tegnap este is. Felkavart és elégetett és nem tudom jól elmondani, hogy mit érzek, mert ahhoz a szavak kevesek lennének. De köszönettel tartozom, hogy ott volt és törődött velem. – mondta Billie, aztán elhallgatott.
- Az este számomra is felejthetetlen volt. És nem tartozol köszönettel, vagy ha igen, én is köszönök mindent. Az összes csókot, az érintéseket, és persze, hogy meghallgattál, vigaszt nyújtottál. Szükségem volt rá és szükségem volt rád…- Mike kezei Billie hátáról újra a hajára, majd a nyakára kerültek, végül a férfi szeretetteljesen megsimogatta Billie arcát. Szemei elhomályosultak a pillanat adta érzésektől, a szíve csordultig telítődött boldogsággal.
- Nekem is szükségem van önre, Mr. Pritchard. Maga ad értelmet mindennek, nem is tudja, mennyire. – Billie légzése hallhatóan gyorsabb lett a férfi érintésétől, hangja elcsuklott.
Mike mélyen beszívta a fiú illatát és ajka Billie arcát érintette.
- Ne hívj Mr. Pritchardnak, vagy tanár úrnak! Már mondtam, hogy tegezz és szólíts a keresztnevemen. – kérte szelíden. Bár tetszett ez a fajta tisztelet és alázat, de Mike úgy érezte, túl sok mindenen mentek át és a kapcsolatuk már egy ideje jóval magasabb szintre lépett.
- Igyekszem, Mr. Pritchard… vagyis Mike…- Billie szája tétova mosolyra húzódott, látszott, hogy nehezen rázódik bele az új felállásba. Mike egyből kimelegedett, ahogy a fiútól meghallotta a nevét, ez újfajta izgatottságot keltett életre benne. Elégedetten bólintott, majd előhozakodott a reggel még csak vázlatosan megjelenő tervével.
- Volna kedved meglátogatni engem pénteken este?
Billie a kérdésétől nagyon meglepődött, a férfi hallotta, ahogy a levegő is a tüdejében akadt.
- Uram… Mike…- dadogta.
- A nejem Nevadába utazik családi látogatásra, egyedül leszek. – tette hozzá Mike és várta, hogy Billie mondjon valamit, de ő csak hallgatott.
- Vagy nem akarod? – kérdezte csalódottan és már bánta, hogy így szóba hozta, lehet hogy ez Billie Joe-nak túl gyors.
Billie megrázta a fejét.
- Jobban szeretném, mint bármit az életben, de pénteken dolgoznom kell éjszakai műszakban és már nem tudom elcserélni a beosztást. – felelte csüggedten.
Mike ereiben megkönnyebbülés áradt szét. Billie ugyanúgy akar vele lenni, mint ő a fiúval, csak a mindennapok dolgai, a munka akadályozza őket ebben. De nem volt veszve semmi, előtte állt a szombat, amit együtt tölthetnek, hiszen Missy valamikor vasárnap délután érkezik majd vissza.
- Akkor szombaton? Az egész hétvégém szabad. – tett egy újabb ajánlatot és remegő gyomorral várt a válaszra.
- Szombaton tudok menni. – vágta rá Billie, mire Mike azonnal, reflexből szorosan megölelte.
- Oké, ez nagyon jó. – a férfi nem aggódott, hogy bárki benyithat, mert egyszerűen nem érdekelte. Már nem akart semmit tagadni, rejtegetni, sőt azt szerette volna, ha Billie Joe világosan is tudná, mit érez iránta. Halványan elmosolyodott, ahogy Billie karjait érezte a vállai köré fonódni és már előre beleszédült a szombati nap gondolatába is.

folytatása következik...

Csak kiváncsiságból...

A zenecsatornán ment a Luis Fonsi feat. Demi Lovato klip, pasim lesi egy darabig. Majd megjegyzi, hogy azért kipróbálná Demi Lovatot.
Persze csak kíváncsiságból.
Na, persze. Hö-hö *-*
Megjegyzem, Fonsival én is tudnék mit kezdeni.
Persze szigorúan csak kíváncsiságból ugye :P
Jöjjön az ominózus dal metal verziója :D
És ilyenen poénkodunk, amikor volna egy csomó tré dolog, amivel törődni kellene. De legalább a vicc erejéig sem a faszságokkal vagyunk elfoglalva.
Ja, hamarosan új Still breathing fejezet! Kitartás! Bár úgysem izgat senkit sem :D

Elég lehetne már :/

Csütörtökön besétált az életembe a pasi...
Akit a bank küldött és finoman elregélte, hogy tartós hátralékaim vannak-amiket igyekszem fizetni, ahogy tudok-és hogy nem lesz ennek jó vége. Meg hogy árverezik a lakást, meg fizessek egyszerre ennyit és ennyit. Haha, jó vicc! Gondolja, ha részletekbe nem megy, majd egyszerre fogom tudni? Egyelőre majd fel kell hívnom és egyeztetünk időpontot, hogy közösen kitaláljunk valamit hogyan tovább. Mert az sejthető, hogy így nem folytatódhat. Szerintem a hosszabb távú megoldás az lenne, ha ezt a lakást eladnám (úgysem köt ide nagyon semmi) és az árából egy olcsóbbat vennék (mondjuk a lakásárak errefelé el vannak ám szállva, lepusztult roncsokért is komoly összegeket kell fizetni). És akkor kipörgethetném nullára a hitelt a lakásból kapott pénzen. Na, de egyelőre várjuk meg, mit tudok beszélni a fickóval.
Hétvégén volt a koncert, J. hívott még, hogy menjek, de egyrészt nem volt rá keret, másrészt nagyon fájt a fejem, szóval passzoltam, most van fontosabb gondom is.

Szombat hajnalban jött a vihar, a dörgésre keltem fel hajnalban. Naná, hogy tönkre cseszte az áramellátást, ami utána visszaállt. Kivéve, a net. Na, az nem. Másnap délután jött a szerelő, valamit alkotott rajta, azóta van internet is hurrá!!!
Írt A. is, szakított a titkos fickójával, most írjam, hogy meglepett?!
Voltunk a városban pasimmal, elhagytam a pulóveremet *-*
Aztán a telefonom töltője is az elmúlás kertjébe lépett, hogy szépen fogalmazzak, úgy kértem anyámtól kölcsön egy hétre töltőt, hogy egyáltalán be tudjam kapcsolni a mobilomat. A héten még azt is venni kell.
Azt hiszem, elég lehetne már a szarságokból :S