A tervezett munkák végül naná, hogy nem lettek befejezve, hátra maradt még az ajtók egy részének festése, a konyha és a fürdőszoba. Nem osztottuk be jól az időt, úgy látszik, de azért örültem, mert az elvégzett dolgok is látványosak voltak és jobbá tették ezt a lehangoló lakást. Vasárnap meg kirándultunk kicsit. Természet lágy öle egyebek. Kellett már, hogy kicsit kiszakadjunk a városból, a festékes vödrökből, laminált parketta darabokból. Az idő is kegyes volt hozzánk és jól esett az a pár km gyaloglás. Aztán jött a telefonhívás, anyáméktól hogy lenne egy ház, amit meg kellene néznünk.
Hogy mi????
Szóval láttak egy házat nem messze tőlük, amit eladásra hirdetnek. A tulaj nem a városban él, a ház meg már évek óta lakatlan, ő nem is volt annyira rajta az eladáson, mivel évek óta máshol lakik és nem köti ide semmi (a házban az anyukája élt). Telefonon hívtam a pasit és-minő mázli, jelenleg éppen a városban volt, így a kirándulás után arra fordultunk, hogy megmutassa a házat és beszéljünk a részletekről.
Két szoba, konyha, fürdőszoba, van különálló két melléképület, kis terasz, kert. Van meló bőven benne, de egyúttal van benne fantázia is. Persze egyelőre pénzt kellene szerezni és azt csak úgy tudjuk megoldani, ha eladjuk a lakást és annak az árából kipörgetjük a hitelemet és kifizetjük ezt a házat. És még így is kell kölcsönt felvenni, hogy lakhatóvá pofozzuk a házat. De a tulaj talán benne lenne némi haladékban, tényleg nincs rászorulva a pénzre, neki nem sürgős. Ha nem előz be valami pénzes vevő, még szerencsém is lehet. De nagyon össze kell most fogni a pasimmal. Vagyis kellene. De kicsit szkeptikus vagyok. Oks, most lelkes, de van pár csicska haverja (egyikkel minap vesztem össze telefonban, a pasimat hívtam erre a csávó meg a nője kaffognak nekem a telefonban, hogy mit telefonálgatok, fejezzem be stb.), aki nagyon le tudja húzni a mélybe és meggyőzni, hogy jól van minden, ahogy van :(
Meg persze félek néhány apróságtól, nehogy valaki megvegye előlünk a házat és megint koppanjunk,vagy mi ne tudjuk annyiért eladni ezt a lakást, amiből jól járunk. De nem akarom ezen stresszelni magamat. Kaptunk egy hetet, hogy választ adjunk. Pasimnak tetszik az ötlet,a családomnak is. És nekem is. Nagyon hosszú és rögös út áll előttünk. De szerintem mindent megér, hogy megszabaduljak ezektől az idióta emberektől itt körülöttem, akiknek annyira nincs élete, hogy a pletykálásban, áskálódásban és a postaládák fosztogatásában élik ki magukat.
Örömködésemet a tegnapi orvosi vizsgálat zavarta meg. Megint kiújult az a nőgyógyászati izém, lehet idén sem úszom meg a műtétet. Harmadjára már! Ami már kicsit kezd frusztrálni, vigyázok magamra tényleg, évente járok orvoshoz és mindig van valami gixer.
Pasim is jövő héten szedet le egy nagy szemölcsöt a hátáról. Közben meg befejezzük az itteni elmaradt felújításokat, aztán ha a szerencse mellénk áll, belevágunk a ház projektbe.
Szóval megy a nyár, most így tervezgetősen, álmodozósan, reménykedve a kedvező folytatásban.
2019. július 30., kedd
2019. július 26., péntek
Felújítás, bürokrácia, hülye gondolatok, Miss P*na, egyéb idióták, na meg a többi
Na, üdv a romhalmazból :D Illetve, már nem is annyira az. A héten a pasimnak leállás volt a melóhelyen, így beiktattunk egy-két helyen festést és padlólerakást. Persze, ahogy ez itt nálunk lenni szokott, nem indult simán, mert a pasimnak mennie kellett dolgozni, ugyanis bevállalt egy melót, amiről egészen hétfő reggelig elfelejtkezett, de meg kellett csinálnia. Így szerdáig nem is történt semmi. Aztán felpörögtek az események és neki állt-én meg segítettem, ahogy tudtam. Most már látni az alagút végét, a helyiségek kifestve, visszapakolva (kivéve a konyha, annak ma, vagy holnap állnánk neki), a padló lerakva. Szóval hurrá!
Továbbra is utálok itt lakni, de legalább már jobban néz ki.
Közben persze voltak más tényezők is. Összevesztünk, néha gyanúsan viselkedik, vagy én vagyok paranoiás. Néha ideges a tennivalók miatt, meg elfogynak dolgok, amiket a város másik végéből lehet csak beszerezni, de egész jól eldolgozgattunk így egymással, egymás mellett.
Volt egy határidős feladatom, amit harmadjára sikerült letudnom, de a lényeg, hogy készen van. A többi nem rajtam múlik.
Ja a buszra várva odalibegett a megállóba egy szőke cicababa, aki magát nézte a buszmeg üvegében (pf) és alig volt rajta ruha. Arra volt jó a megjelenése, hogy feltartotta a forgalmat, ugyanis minden pasi az autójából őt nézte.
Visszafelé egy öregasszony félhangosan beszólt a nadrágomra-ami szerintem is úgy néz ki, mint egy pizsama-na nem mintha ő menőbb lett volna a lenőtt hajával és a finoman szólva is lóra hajazó fejszerkezetével.
És híztam, ez tuti. A nullszázalékos gyümölcsös sörök átka.
És igen, a héten van a rockfeszt, ami miatt minden évben mély depi tör rám, hogy nem jutok el oda. Ez idén sincs másképp, már hogy nem megyek, de mivel sok a tennivaló a lakással kapcsolatban, nem érek rá túlzottan sajnálni magam. Persze egy pillanatig felránt, hogy mások meg ott vedelnek, plusz Mr. Népszerű is ott feszít az öreg nőjével-előző nap meg Osztrákban zabálnak egy drága étteremben már a fészbukk fotók tanusága szerint-de tényleg csak egy kis ideig szar érzés.
J.-ék sem mennek és a hugomék is kihagyják idén.
És igyekszem visszatérni az íráshoz, hajnalban a Still breathing-et olvasgattam, hogy tudjam, hol is tart most a történet, mivel február eleje óta nem írtam egy sort sem oda (és szégyellem magam). A fejemben van most egy Frerard sztori is, ami rövidke, drámai, sötét, egyebek és talán nem rakok bele túl sok csúnyaságot (jah, talán a Wattpadra is felrakom, bár nem érdemli meg XD).
És de jó lenne egyet bulizni...
Továbbra is utálok itt lakni, de legalább már jobban néz ki.
Közben persze voltak más tényezők is. Összevesztünk, néha gyanúsan viselkedik, vagy én vagyok paranoiás. Néha ideges a tennivalók miatt, meg elfogynak dolgok, amiket a város másik végéből lehet csak beszerezni, de egész jól eldolgozgattunk így egymással, egymás mellett.
Volt egy határidős feladatom, amit harmadjára sikerült letudnom, de a lényeg, hogy készen van. A többi nem rajtam múlik.
Ja a buszra várva odalibegett a megállóba egy szőke cicababa, aki magát nézte a buszmeg üvegében (pf) és alig volt rajta ruha. Arra volt jó a megjelenése, hogy feltartotta a forgalmat, ugyanis minden pasi az autójából őt nézte.
Visszafelé egy öregasszony félhangosan beszólt a nadrágomra-ami szerintem is úgy néz ki, mint egy pizsama-na nem mintha ő menőbb lett volna a lenőtt hajával és a finoman szólva is lóra hajazó fejszerkezetével.
És híztam, ez tuti. A nullszázalékos gyümölcsös sörök átka.
És igen, a héten van a rockfeszt, ami miatt minden évben mély depi tör rám, hogy nem jutok el oda. Ez idén sincs másképp, már hogy nem megyek, de mivel sok a tennivaló a lakással kapcsolatban, nem érek rá túlzottan sajnálni magam. Persze egy pillanatig felránt, hogy mások meg ott vedelnek, plusz Mr. Népszerű is ott feszít az öreg nőjével-előző nap meg Osztrákban zabálnak egy drága étteremben már a fészbukk fotók tanusága szerint-de tényleg csak egy kis ideig szar érzés.
J.-ék sem mennek és a hugomék is kihagyják idén.
És igyekszem visszatérni az íráshoz, hajnalban a Still breathing-et olvasgattam, hogy tudjam, hol is tart most a történet, mivel február eleje óta nem írtam egy sort sem oda (és szégyellem magam). A fejemben van most egy Frerard sztori is, ami rövidke, drámai, sötét, egyebek és talán nem rakok bele túl sok csúnyaságot (jah, talán a Wattpadra is felrakom, bár nem érdemli meg XD).
2019. július 18., csütörtök
MOCSOK /FRERARD/ pt. VII.
Szomorú vagyok, mert elérkeztünk ennek a történetnek az utolsó fejezetéhez :( Régen írtam meg valamit ennyire gyorsan, az biztos. De mit szépítsek, szerettem ezt a sztorit, jó volt elmerülni az igencsak sötét és baljós világában. Szóval most kicsit ürességet érzek. De minden véget ér egyszer.
És hogyan?
Az alábbiakban kiderül!
VII. Come and join the murder
I walk among the children of my fathers
The broken wings, betrayal's cost
They call to me but never touch my heart, now
I am too far
I'm too lost
Amikor Gerard apja hazaért, a fiú már egyedül feküdt a matracon. A férfi zajosan csapta be maga mögött az ajtót, felriasztva ezzel a fiút az álmodozásából.
- Kelj fel és öltözz! - állt meg nem messze a fiútól.
Mogorva ábrázata felkavaró és még inkább baljós volt Gerard számára.
- Hova megyünk?- érdeklődött félve Gerard.
- A templomba. - felelte kurtán a férfi.
Gerard nem értette.
- Azt hittem, hogy hajnalban volt a mise.
- Hát rosszul hitted! És amúgy is kinek képzeled magad, hogy kérdőre vonj? - emelte feljebb hangját az apja.
Gerard elsápadt a félelemtől.
- Senkinek. - hajtotta le a fejét.
- Így igaz. Egy senki vagy. Most pedig vedd fel az öltönyödet! - adta ki a parancsot a férfi és eltűnt a konyha irányába. Gerard pedig előkereste az ünneplő ruháját és elkezdett öltözni. Még mindig megszédült olykor, a fejébe fájdalmas lüktetés állt. Mikor fésülködött, a tükörben látta, milyen sápadt a bőre és mennyire karikásak a szemei. Nem is tudta felfogni, hogyan kívánhatta meg őt Frank, mikor ijesztően nézett ki. Hogyan csókolhatta meg a cserepes ajkait, hogyan simogathatta olyan szeretettel a kékeszöld, véraláfutásokkal tele bőrét? Nem értette, nem érte fel ésszel. De a hajnalban történtek még most is izgalommal töltötték el. Még most is borzongott, ahogy Frank ölelő karjait érezte magán, együttlétük után. A fiú nem rohant el azonnal, a karjaiba zárta és csak ölelte, simogatta. Most pedig, hogy nem volt mellette, mardosó hiányérzet maradt csak és testének helye a matracon.
- Szedd össze magad, ha lehet még ma! - hallotta apja türelmetlen hangját. Még egy futó pillantást vetett elgyötört képmására, majd apja szobája felé indult. Idegesség szorította belül, ahogy a szeméthalmokat kikerülve ment végig a folyosón. Már felkelt a nap, önfeledt sugarai csalogatóan ragyogtak végig a gyászos, időtlen-idők óta ott felejtett holmikon, amik hallgatásra ítélt szemtanúi voltak Gerard keserves életének. A fiú halkan benyitott a félig csukott ajtón és felsóhajtva bámulta a borzasztó káoszt, ami apja szobáját is uralta. Az ágyhoz sétálva, tétován lecövekelt az éjjeliszekrény előtt, a biblia és néhány újság mellett észrevette a már félig kiürült Valiumos üvegcsét. A felismerés egy újabb darab volt léte kirakósában, de annyira meg sem lepődött. Realizálta, hogy ez volt az a keserű íz, amivel az apja kitudja mióta mérgezte. Kezébe vette az üveget, nézte a még ott lévő kevéske, világosszínű pirulát, de ekkor nyílt az ajtó, mire Gerard ijedten tette vissza a gyógyszert az éjjeliszekrényre. Úgy csinált, mint aki csak úgy áll ott, de érezte, hogy az apja átlát rajta.
- Te mit keresel ott? - kérdezte a férfi, ahogy lassan indult Gerard felé.
- Semmit. - vágta rá halkan a fiú és érezte, hogy az apja egészen közel ér hozzá.
- Nahát, milyen elegáns vagy. - jegyezte meg a férfi a háta mögül
és végigsimított Gerard vállain. Gerard torka összeszűkült, a szemei könnybe lábadtak.
- Mikor indulunk?- kérdezte szemlesütve, de az apja meg sem hallotta. Simogatása kéjesen lassan haladt végig rajta, kiélvezve minden másodpercet.
- Én mondom, remekül áll ez az öltöny. Majdnem olyan vagy, mint egy felnőtt férfi.- suttogta a fülébe. Gerard gyomra kavargott, szívverése őrülten gyors lett, ahogy az izzadt, meleg tenyér lassan siklott át rajta és megállapodott a hajánál.
- Mondjuk, ez lehetne rajtad a temetéseden is. - tette hozzá a férfi, alig hallhatóan és szavaival egy időben, Gerard által már ismert puska csöve fúródott a fiú hátába.
- Apa...- sóhajtott fel elgyengülten és a döbbentségtől dermedten Gerard. A rettegés börtöne jéghideg rácsokkal zárta körbe.
- Most végig fogsz hallgatni! - apja erőszakosan a hajába markolt és lenyomta az ágyra. Az ott lévő temérdek holmi hangos zajjal esett le a földre.
- Apa...- nyögött fel a fájdalomtól Gerard.
- Hitszegő, áruló vagy! Megmondtam, hogy ne találkozz többet azzal a fiúval, de te figyelmen kívül hagytad a parancsomat! Ne tagadd, láttak titeket együtt! És elmondtál neki mindent! Bizonyosan így volt! De meg fogtok fizetni ezért !- üvöltötte a férfi és maga felé fordította Gerardot. A szemei vérben forogtak, tükrözve a mérhetetlen indulatot. Gerardban felcsapott a Frank iránti féltés.
- Ő ártatlan az egészben! - kiáltotta, de apja csak gúnyosan csóválta a fejét.
- Hazug vagy, egy szavadat sem hiszem! Nem megyek miattad a börtönbe! Tudod, hol voltam kora reggel? Töltényt vettem a puskába, mert használni fogom! - a férfi a fegyvert fenyegetően szegezte Gerardra, miközben másik kezét a fiú nyakára nyomta és erősen szorítani kezdte.
- Csak jónak kellett volna lenned hozzám, de te képtelen vagy erre! Imádkozz, hogy Isten megbocsássa az összes bűnödet, mert én nem fogom! - lihegte bosszúra éhes arccal. Gerard tekintete homályossá vált, ahogy nem jutott elég levegő a tüdejébe, apja marka, mintha vasból lett volna, úgy szorult mind jobban és jobban a nyaka körül.
- Először téged nyírlak ki, de ne aggódj, mert még ma megkeresem a kis barátodat és küldöm utánad a másvilágra!
Gerard fuldokolva próbált utat törni, szabadulni.
- Frank, ugye? Így hívják? Frank? - nevetett az arcába az apja,
miközben teljes súlyával ránehezedett, még inkább elzárva előle a menekülés lehetőségét.
Gerard úgy érezte, apja összeroppantja a nyelőcsövét, a szemei könnyekkel teltek meg, hideg verejtékben úszott mindene, a hangok tompán, alig hallhatóan érkeztek el hozzá. Az ájulás szélén volt, kezdett előtte összemosódni minden, mielőtt lecsukódtak a szemei, halványan látta apja érzelmektől mentes tekintetét. Egy kis ideig a szíve is kihagyott és Gerard úgy vélte, itt a vég. De fejében Frank neve visszhangozott még ekkor is szüntelen, hogy miatta nem adhatja fel. Az életösztön haloványan, de egy cseppnyi erőt adott neki, hogy tegyen egy gyenge, váratlan megmozdulást, amire apja egyáltalán nem számított. Ahogy harcolt, hogy egy kis levegőt kapjon, akaratlanul meglökte apja kezét. Éles hang szállt el a szoba plafonja felé, mikor a dulakodástól közéjük csúszott vadászpuska, a mozdulat következtében elsült. Másodpercnyi lélegzet visszafojtott csend következett. Gerard apjára nézett, a férfi kikerekedett szemei tekintettek rá merően. A keze lecsúszott Gerard torkáról. Gerard fuldokolva, köhögve ült fel és kapkodott a levegő után, nyál fröccsent ki a szájából, forró lett az arca, ahogy újra lélegzethez jutott. Apja zihálva borult le róla, majd az ágyról és terült el a földön. A hasánál lévő lőtt seb, jókora vörös folttal sötétlett. Gerard érezte a meleg folyadékot magán is, a zakója és fehér inge is véres lett. A fiú döbbenten húzta végig a tenyerét a saját ruháján és összefacsarodott a szíve, látván apja vérét.
- Apa...Istenem...- lehelte még mindig küszködve a levegőhiánnyal párosult sírással.
Ő nem ezt akarta. Nem akart ilyesféle áldozatot. Arrébb rakta az ágyon lévő puskát és lekuporodott az ágy mellé, hogy ellenőrizze, apja életben van e. Még volt pulzusa, de a szemei már fénytelenül ragyogtak. A hasából patakokban csordogált a vér, a földön lévő tárgyakra és a kifakult szőnyegre.
- Hívok segítséget! - mondta Gerard, de apja ekkor utolsó erejével megfogta a csuklóját.
- Nincs szükségem rá!- könnyek csillogtak a szemeiben, ahogy Gerardnak is folytak a könnyei.
- Akkor mit tegyek? - kérdezte tanácstalanul.
- Valld meg, hogy gyűlölsz! Az utolsó perc jogán! - felelte az apja.
Milyen egyszerű lett volna kimondani, de akármit is csinált vele és ellene az apja, Gerard egyszerűen nem érzett így. És tisztában volt azzal, hogy ez mennyire nincs rendjén, de a szívében lévő érzelmeket nem tudta kiszakítani.
- Nem gyűlöllek. De tudok mindent. Te lőtted le anyát, Mikey-nak azért kellet Utah-ba mennie, mert szemtanúja volt ennek. Azért szakítottad meg a közte és köztem lévő kapcsolatot, mert túl sokat tudott. - bukott ki belőle a vallomás, mert úgy érezte, apjának tudnia kell erről. A férfin megdöbbenés látszott Gerard kijelentésétől.
- Honnan tudod? - vágott közbe.
- Mikey mondta el, mikor telefonon beszéltünk. Frank segített őt megtalálni. Nem akarom, hogy újabb öt év teljen el a testvérem nélkül. Anyát már nem kaphatom vissza, de Mikey ezentúl az életem része lesz. - felelte Gerard eltökélten. Most először nézett félelem nélkül az apja szemébe és kétségbeesve kereste benne az emberi szikrákat. De csak szenvtelen ürességet lelt.
- Most azt várod, hogy megbánjam az egész kibaszott életemet? Sajnálkozzak, hogy ezt csináltam anyáddal, vagy Mikey-val, vagy veled? Hát egyáltalán nem sajnálok semmit! Mondd, milyen érzés egy sátánfajzat fiának lenni? Na, mire vársz, lőjj le! Fordított helyzetben én megtenném. - kérte fájdalomtól eltorzult hangon.
De Gerard elszántan megrázta a fejét, mire a férfi folytatta.
- Sejtettem, hogy ilyen gyáva vagy. Hogy ennyire jónak születtél. Mint az anyád. Undorító! A jó szíveddel semmire nem mész! Én tudtam ezt és már régen le kellett volna, hogy lőjelek! Gyűlölnöd kellene engem és kimondani, hogy azt kívánod, égjek el a pokolban!
A fiú viszont ezt sem tudta megtenni.
- Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. - idézett a bibliából és tudta, apja ezt még éppen hallotta. A szíve utána szűnt meg dobogni.
- Isten veled. - zokogott fel Gerard és szokatlanul nagy, bántó, csend ülte meg a házat.
*****
Gerardnak fogalma sem volt, mi legyen a következő lépés. A gyász hol erősebb, hol gyengébb hullámokban tört rá. Néha apja testére nézett és a nagy vörös vértócsára. Még mindig hihetetlen volt számára, hogy a férfi halott. Ettől a felismeréstől, hol csak sírt, hol pedig meredt maga elé. Órák teltek el, mire összeszedte annyira magát, hogy az ágyról leszedett takaróval feltörölte a padlót elterítő vért. Csuklóig véres lett. Ettől ismét zokogni kezdett és olyan forró vizet engedett a kezére, hogy már fájt neki.
Az idő alig haladt, mintha apja a halálával megfagyasztotta volna a perceket. Gerard végül nem bírta tovább, átöltözött és elhagyta a házat. Franket akarta látni, beszélni vele, de tudta, még iskolában van. Csellengett a környéken, minden cél nélkül járta az utcákat. Az emberek megnézték, megvető pillantásaikkal kísérték, ahogy eddig mindig. Talán illene lassan megszoknia ezt. De még mindig nem tudta. Megállt egy kirakatnál és rémisztő, kisírt szemű, fehérre sápadt arcképe látványa fogadta, ahogy belenézett. Gyorsan tovább ment, miközben agya szüntelenül pörgött. Estig nem tűnik fel senkinek az apja hiánya, de ha nem jelenik meg a misén, ahogy évek óta minden nap tette, az már biztos szemet szúr pár embernek. Gerard tudta, kevés az idő és segítségre van szüksége. Frank lakhelyénél lelassított és a fák között állva várta az iskolabuszt. Amint meglátta Franket leszállni a járműről, rögtön a nyomába eredt. A fiú elgondolkodva ballagott és nem vette észre Gerardot, aki nem akarta a nevét kiabálni. Amikor utólérte és megfogta a karját, Frank csodálkozva fordult meg.
- Gerard! - lepődött meg és mosolyogni akart, de amint jobban megnézte Gerard arcát, inkább a pánik lett látható rajta.
- Gyere velem, kérlek! - suttogta Gerard.
Frank látta, hogy a helyzet komoly, ezért egyéb kérdezősködés helyett, a fiúval tartott. Persze legmerészebb álmait is felülmúlta a látvány, ahogy elé tárult, Gerard apjának vérbefagyott holtteste az ágy mellett, Frank elfehéredett.
- Édes Istenem...- csak ennyit bírt kinyögni, majd kezét a szájára tapasztva kirohant a házból.
Mire Gerard utól érte, már a ház mögött térdelve öklendezett. A fiú bénultan állt mellette.
- Jobban vagy?- kérdezte esetlenül.
- Bocsáss meg, nem akartam így reagálni. - sóhajtotta Frank, majd hátát a falnak támasztva leült a ház tövébe. Kiverte a víz és még mindig nagyon sápadt volt.
Gerard is leült és csak nézett a távolba, a szeméthegyek utáni békés, érintetlen erdős részre. Olyan messze volt már, hogy csak apró pontoknak látszott, de megnyugvást és bizakodást hirdetett.
- Baleset volt. - jelentette ki elcsukló hangon és eltörölt egy legördülő könnycseppet az arcáról.
- Azt is megértem, ha te lőtted le, hiszen ha te nem ölöd meg, előbb-utóbb ő teszi veled. - ingatta a fejét Frank.
Gerard dacosan tiltakozott.
- Fojtogatott, dulakodtunk és elsült a puska. De nem én voltam!
Hevessége meglepte Franket.
- Elhiszem, Gerard. - csúsztatta egyik kezét a fiú karjára.
- És apa elismerte azt, amit Mikey-tól hallottam a telefonbeszélgetésünkkor. Hogy anya nem öngyilkos lett, hanem apa lőtte agyon, mert anya rájött, mit művel velem és azt mondta, feljelenti a rendőrségen. Ekkor apa egyszerűen lelőtte és mivel Mikey látta ezt az egészet, gyorsan messzire küldte, anya rokonaihoz, hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni.- Gerard elhallgatott és vett egy nagy levegőt, a torka kapart az idegességtől.
- Ez iszonyú.- csóválta a fejét Frank.
- Apa utoljára azt mondta, hogy nem bánt meg semmit. Szerinted is így van? - kérdezte Gerard.
- Az apád volt a világ leggonoszabb embere! Szóval igen, szerintem nem volt a lelkében bűnbánat. De te mit érzel most? Megkönnyebbülést? Haragot? - érdeklődött Frank.
Gerard vállat vont.
- Nem tudom. Leginkább félelmet.
Frank finom érintése újból átfutott a karján.
- Én itt vagyok veled és talán van egy ötletem. Csak meg kell várjuk, míg kicsit sötétebb lesz.
- Köszönöm. - bólintott Gerard és ültek tovább a ház oldalánál, várva hogy az este, magával hozva a megváltást, elérkezzen.
*****
Ahogy a nappal szürkületbe, majd sötétbe fordult és a környék elcsendesedett, Gerard és Frank úgy kezdtek megélénkülni. Frank elmondta a tervét és Gerard is úgy vélte, ez az egyetlen kiút. A végső tett jellemző volt Frank-re, aki segítségül hívta "barátját" a tüzet. Gerard emlékezett még arra az estére, mikor a tűz határtalan erejéről beszéltek, de sosem hitte volna, hogy egyszer majd a narancsszínű lángnyelvek az ő hasznára is lesznek. A ház minden szegletét fellocsolták benzinnel. Gerard nem akart sírni, de a könnyek végül győzedelmeskedtek, mikor egy benzineskannával a kezében, még utoljára, a földön heverő apjára nézett. Aztán felkapta az ágyon hagyott vadászpuskát. Ahogy az a fegyver a kezébe került, ami kioltotta az anyja, majd egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően, az apja életét, kicsit megszédült, szerencsére Frank ott volt a közelében és odaugrott, mikor majdnem a földre esett. Gerard szemét könnyek égették és hányingere volt. A szája kiszáradt, a homloka forrón tüzelt és reszketett, mint aki fázik.
- Gerard, kérlek, légy most erős. - suttogta neki Frank.
A fiú vett pár nagy levegőt.
- Nélküled nem tudom végigcsinálni. - közölte, és csak nyelte a könnyeit.
- Menni fog, én itt vagyok. - jelentette ki határozott hangon Frank.
A benzin jellegzetes illata átjárt mindent és szinte üdítő volt, mikor Frank és Gerard kiléptek az esti, friss levegőre. Gerard még egyszer visszanézett a házra, amit aligha nevezhetett édes otthonnak. Mennyi könny, jajszó, vér, pofon, hazugság és szenvedés rekedt a falakon belül. És most mindent elpusztít, megtisztít a tűz.
Frank meggyújtotta a gyufát, majd behajította az épületbe és amikor a lángok felcsaptak, ők már összeszedve mindent erejüket, rohantak az erdős külterület felé.
Meghúzódtak a fák és magas fű között. És várták, hogy történjen valami.
- Miért hoztad magaddal azt a puskát? - érdeklődött Frank, időnként a fegyverre sandítva.
- Fogalmam sincs. - válaszolta Gerard.
Csak úgy a kezében maradt.
- Veszélyes. - tette hozzá Frank.
Gerard nézegette a feléje meredő puskacsövet.
- Talán a legjobb lenne a fejemhez szorítani és csak lőni. - mondta váratlanul. Régen eléggé sokat foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, olykor nagy volt a kísértés, hogy kárt tegyen magában.
- Ostobaságokat beszélsz. - Frank arcán mérges arckifejezés suhant át.
Jó ideig baljós némaság volt, majd hirtelen nyüzsgés támadt, kiabálások, a tüzoltó és rendőr autó szirénája hallatszott. Füst szállt el a házak felett, felhőként elterülve az égen. Gerard csak nézte a feketeséget és még mindig nehezére esett nem sírásban kitörni. Nem tudta, mennyi idő pergett le így.
- Mind azt gondolják, hogy én gyilkoltam meg apát. - szólalt meg végül.
- Inkább azt fogják hinni, hogy a sok összegyűjtött holmi kapott lángra.- helyesbített Frank.
Gerard elmélázva bólintott.
- És mit csinálunk most? - érdeklődött újabb hallgatást követően.
- Megvárjuk, míg csend lesz és leszáll az éjszaka, aztán elmegyünk hozzánk. Anya már aludni fog, én gyorsan összepakolok néhány dolgot, veszek magamhoz pénzt és elhagyjuk a várost. - vázolta elképzeléseit Frank.
- Egyszerűen csak el akarsz innen tűnni? - hökkent meg Gerard.
Frank érdektelenül megrántotta a vállát.
- Gondolod, érdekli őket, hogy mi van velem? Apa csak a barátnője körül ugrál, anya meg engem akar apa ellen fordítani. És persze folyton meg akarja szabni, mit csináljak és hogyan. Neki egy programozott robotra volna szüksége helyettem. - dühöngött halkan.
- Szerintem szeretnek és aggódni fognak miattad. - mondta Gerard.
- Majd hírt adok magamról nekik később, de most a legfontosabb hogy eljussunk Utah-ba, a testvéredhez. Megígértem neked. Vagy már nem szeretnéd? - pillantott Frank szemrehányóan Gerard felé.
A fiú hezitálva biccentett.
- De szeretném.
- Hidd el, hogy a dolgok jó irányba fordulnak. - simította meg Gerard vállát Frank.
De a fiúnak olyan nehéz volt ezt belátnia, jelen helyzetében nem nagyon észlelt semmilyen jelet, ami a jobb felé vezetné.
- Köszönök mindent, amit értem teszel. - mondta hálás hangon.
- Csak bízz bennem. - Frank átölelte Gerardot, aki bizonytalanul viszonozta.
- Nocsak-nocsak, nem hiszek a szemeimnek. Way és Iero! A béna vámpír, meg a kis homokos itt romantikáznak, miközben felbolydult az egész város. - hallottak ekkor egy harsány, gúnyos hangot és a léptekre, amik közeledtek, riadtan rebbentek szét.
Roy Carrollton, a sportolók sportolója, a dicsőségfal örökös büszkesége lépett hozzájuk. Az iskolai sportcsapat dzsekijét viselte, világos színű haján átsöpört a tavaszi szél, kék szemei gúnyosan csillantak meg. Kajánul vigyorogva személte Gerardot és Franket.
- Te hogy kerültél ide? - kérdezte halkan Frank.
- Ezt én is kérdezhetném tőletek. Bár valahogy mindig is volt egy sejtésem, hogy közöttetek több van, mint barátság, mivel mind a ketten egyformán szánalmas buzik vagytok. Way, nem zavar, hogy a város összes zsaruja mind erre tart és téged keres? - kérdezte Roy.
- Engem? - kérdezett vissza Gerard.
Roy megforgatta a szemeit.
- Ne tettesd magad még nagyobb idiótának, mint ami vagy! Le fognak csukni, te szerencsétlen! A tűzoltók bejutottak a házatokba, miután eloltották a lángokat és csak az apád hulláját találták meg. Az öreged nem volt normális, az köztudott, de hogy magára gyújtsa a házat? Ugyan már...
- Ezt hogy érted? - vágott a szavába Frank.
- Úgy, hogy ti segítettétek át a túlvilágra, egy kis benzin és gyufa segítségével. - találgatott Roy.
Gerard nem jutott szóhoz, félelem söpört át rajta. Rémülten nézett, Frank-re, aki igyekezett valamivel higgadtabbnak tűnni.
- Mégis, miért tettünk volna ilyet? - érdeklődött.
- Azért, te kis köcsög, mert Way apja egy agresszív állat. Aki bepörgött, mert rájött, hogy a fia nagy ívben tesz a parancsaira. És ezt baromira nehezen tolerálta. Bejött az iskolába úgy néhány napja és dühösen érdeklődött mindenkitől, ki az a gyerek, aki a fiával lóg mostanság. Megszántam és elláttam némi információval a személyedet illetően. - árulta el Roy és megvetően mutatott Frank felé.
Gerard szeme elkerekedett a döbbenettől.
- Miért csináltad?
Roy vállat vont. Neki ez az egész csak egy hecc, egy kitolás volt, a másikkal szemben.
- Csak elhúztam neki a függönyt, mert nem látta, mi az ábra. Gondolom emiatt beverte néhányszor a képedet. De az ilyen életképtelen buziknak, pont ez jár.
Frank-nél betelt a pohár. Hirtelen felpattant és Roy felé tartott.
- Te szemét! - ordított.
Roy felnevetett.
- Mekkora nyomorék vagy, te jó ég!
- Frank, várj ! - Gerard Frank után eredt és gyorsan utólérte a fiút, aki üveges szemekkel, dühtől kipirulva és kimelegedve akart neki rontani Roynak.
- Most megkeserülöd! - kiabálta, de Roy nem igazán vette komolyan.
- Meg kellene ijednem tőled, Iero? Persze, kaphatsz, ha úgy gondolod, látom, nem volt elég neked, hogy feltöröltem veled a suli folyosóját.
- Frank, ne!- Gerard ekkor megragadta Frank karját és egy másodpercre összetalálkozott a tekintetük. Frank-é eltökélt volt, Gerard-é rettegő, de valami más is megcsillant benne.
Előhúzta a puskát és egyenesen Roy felé célzott vele. Alig-alig remegett meg a keze, az arcán izgalomtól rózsaszín árny volt. Frank megrökönyödött, de a sportoló is lefagyott egy pillanatra. Majd ismét fölényes lett az arckifejezése.
- Hú...Elvetted a papa fegyverét? Azt hiszed félek egy töltetlen puskától, Way? Jegyezd meg, én semmitől sem félek! Csak hogy tudd, a gyámügyeseknek is mi csepegtettünk néhány infót a haverokkal. Igaz, szerintem más is jelentett nekik rólatok, hiszen te, meg az apád, valóságos szégyenfoltként, úgy éltetek, mint a csótányok. Sötétben és piszokban. Szóval köszönettel tartozol nekem, ha valami csoda folytán, nem vágnak sittre, talán még jól is jársz és egy nevelőotthonba kerülsz, bár inkább elmegyógyintézetbe kellene zárni téged. Örök életedre!
Gerard pedig ebben a pillanatban elsütötte a puskát.
*****
A szívverése felgyorsult, az adrenalin csak úgy áramlott a testében. Arra a sok ütésre gondolt, amit Frank elszenvedett Roytól és a barátaitól. A megalázásokra, amiknek ő is sokszor alanya volt. Arra, hogy Roy, merő rosszindulatból, beszélt az apjával és a gyámügyi munkatársakkal, ezzel még inkább összekavarva mindent.
Gerard tudta, Roy Carrollton csak egy homokszeme annak a lavinának, ami évek óta elindult és csak lökte magával. De ahogy ott állt vele szemben és kíméletlenül a szemébe mondta mit csinált, valami elpattant. Nem gondolkodott, egy szinte reflex szerű, villámgyors mozdulat volt, egy hangos robbanáshoz hasonlatos hang, amint végigsüvített a csenden és vércseppek, amik az arcába csapódtak. Roy máris összecsuklott.
Egy lövés egyenesen a szívbe és a fiú azonnal meghalt. Még csak realizálni sem volt ideje.
Gerard annyire elképedt a saját tettétől, hogy kihullott a puska a kezéből, a puha, zöld fűre.
- Istenem...- suttogta maga elé és ijedten lépett hátra. Forróság szaladt át a gerincén.
Frank mellette állt, kővé dermedve és hol a földön heverő, felakadt szemű Roy-t, hol Gerardot nézte.
- Miért csináltad ezt? - kiáltott fel, amint szavak jöttek a szájára.
De Gerard nem tudta rá a választ. Megrázta a fejét.
- Hogy tehetted? Azt hittem, csak ráijesztesz a puskával! Felfogtad, hogy mi csináltál? Gerard, felfogtad?- üvöltötte kétségbe esve és megfogva a fiú pulóverét, közel húzta őt magához. Aztán megölelte.
- Te megölted Royt! - sírta el magát Frank. Gerard persze értette, hogy nem Roy halála miatt ilyen feldúlt. Abban a percben, nemcsak az őket mindig szekáló, rosszindulatú, öntelt sportolófiú halt meg, hanem az ő kettejük összes, még alig meghatározott, halovány jövője.
- Nem lehet így vége! Ennek nem így kell befejeződnie! Mi lesz most? Úgy volt, hogy hátrahagyjuk az egészet, csak te és én! El kell mennünk innen, most azonnal! - mondta Frank idegesen.
- Lehetetlen, már mindent körbevettek a rendőrök. - állapította meg Gerard.
- Csak van valahol egy menekülő útvonal. - Frank tekintete átszaladt az őket mindenhol körbeölelő erdőn. Egyforma zöld lombok és bokrok kiismerhetetlen hálózata nézett vissza rájuk. Fogalmuk sem volt, melyik visz jó felé.
- Nincs. - sóhajtott fel Gerard.
Frank erre még erősebben ölelte.
- De hiszen szeretlek! Úgy, mint soha senkit! Szeretlek, az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak az iskolában, az igazgatói iroda előtt, véresen és összeverten! Te átírtad az összes létező gondolatomat, eszményképemet, amit magamban felállítottam. Veled feküdtem le először! És csak te kellesz! Nem akarlak elveszíteni, őrülten szeretlek! - Frank csak sírt, mintha sosem tudná abbahagyni, könnyei teljesen nedvessé tették Gerard pulóverét. Az ölelése nem akart szűnni. Gerard szemeit is ellepték a könnyek, jól estek neki Frank szavai. És alig hitte, hogy ennyire sokat jelentett a fiúnak. Ha arra az időre gondolt, mióta megismerte Frank-et, mindig a hektikusság és heves érzelmek jutottak eszébe.
- Igaza volt anyának! Te csakugyan más vagy és megbetegítettél engem. De csupa jó értelemben.- tette még hozzá Frank.
Gerard mosolyogva végigsimította Frank könnyáztatta arcát, majd az ajkához húzódott.
- Én is szeretlek Frank. Te kócos bajkeverő! Bár látnál a szívembe, hogy tudd, mennyire!
Gerard élete legjobb döntésének tartotta, hogy azon a magányos estén, meghallva a kintről szűrődő zajokat, kiment és beszédbe elegyedett a fiúval. Ennyi jót senki sem adott neki, mint Frank. Az első, aki emberi lényként kezelte, aki beszélgetett vele, aki megcsókolta, aki hozzáért, aki figyelt rá, akivel átélhette az együttlét csodáit, megismerhette az önzetlen, igazi szerelmet. Ezek a momentumok örökre a lelkébe maradtak és senki el nem vehette már tőle. Csak ennyije maradt, de ezek mindennél többet érő kincsek voltak számára.
Gerard és Frank csókja rövid volt, épp úgy, mint az ismeretségük és kapcsolatuk. Alig hogy összeért az ajkuk, rendőrautók zajai verték fel a környék csendjét. Gerard és Frank elhajoltak egymástól és máris autók lámpájának fénykörében és rendőrök gyűrűjében találták magukat.-
- Ne mozduljatok, fel a kezeket! - hallották a helyi rendőrfőnök
szigorú hangját.
Gerard és Frank egymásra pillantottak és tették, amit kértek.
Pár másodperc és mindkettejüket arccal a rendőrautó motorháztetőjére nyomták, míg csuklójukon bilincs kattant. Gerard fél szemmel Frank-re nézett. A fiú tanácstalan volt, de a pillantásával még mindig belekapaszkodott, ahogy Gerard sem akarta elengedni Franket. Semmilyen értelemben sem.
Még akkor is Franket bámulta, mikor két külön rendőrautóba ültették őket. Arcán kérdésekkel nézett az üvegen túlra, Frank irányába.
- Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod...
Nézte az izzadtságtól zilált, fekete tincseket, a sötét színben fénylő szemeket, a megviselt, számára mindennél többet jelentő arcot.
- Amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...
Féltette Franket és nem akarta belekeverni ebbe az egészbe. A fegyverrel ő lőtt, Frank nem követett el semmit. Frank csak szerette és kivezette a biztosan rá váró pusztulásból.
- És bocsásd meg a mi vétkeinket...
Hogy lehetne Frank a bűnös bármiben is?
A szeretet sosem lesz bűn.
*****
A fiatal fiú csodálkozva pislogott a börtönkápolnában tevékenykedő férfira, aki szorgosan pakolta el az istentisztelet után padokban hagyott bibliákat.
- Segíthetek? - érdeklődött, amint észrevette az ajtóban várakozó idegent.
- Te vagy itt a pap?- kérdezte a fiú bizonytalanul.
A férfi tetőtől talpig feketét viselt. Szintén koromfekete haja kicsit hosszabb volt, mint az egy ilyen helyen megszokott. A sötét szín még feltűnőbbé tette sápadtságát.
Mosolyogva rázta meg a fejét.
- A börtönlelkész segédje vagyok.
- Akkor te is egy elítélt vagy? - ámult el a fiú és bátortalanul lépett be a kicsi, de annál nagyobb biztonságot adó kápolna ajtaján.
A férfi bólintott.
- Ugyanúgy, ahogy te. A nevem Gerard.- mutatkozott be.
- Én Evan vagyok és fogalmam sincs mit keresek itt. Nem követtem el semmit, az egész egy tévedés volt! - kezdte rögtön magyarázni, aztán hirtelen elhallgatott.
Fiatal volt és rémült, nem lehetett több tizenkilenc évesnél. Gerard kicsit magára ismert az arcvonásaiban. Ő is ugyanígy, rettegve lépett be a börtön kapuján, amikor elítélték azért, amit Roy Carrolltonnal tett.
Az apja halálát is rá akarták fogni, de a vizsgálatok bebizonyították, hogy baleset volt. Viszont, ami Roy-t illeti, amiatt őt terhelte a felelősség, ez nem volt kérdéses. Meghúzta a ravaszt, de már abban a másodpercben tudta, hogy nem kellett volna. Nem így akarta, csak össze volt zavarodva. De ez persze nem volt mentség. Egy gyilkossá vált. Nem is lázongott a gyűlölködő pillantások, megvető szavak és az ítélet ellen, amit a tárgyalóteremben ülő helybeliektől kapott. Nem mentegette magát, csak elmesélt mindent töviről-hegyire. Az ott lévők arcán undor és felháborodás tükröződött és a tárgyalás vezető bíró is azt mondta, pályafutása során ez a legvisszataszítóbb ügy. Tizenöt évre ítélték...ő magának halálbüntetést adott volna.
Frank ellen nem emeltek vádat semmiben. A gyújtogatásban való szerepe miatt pénzbüntetést szabtak ki rá. Gerard a tárgyaláson látta őt ismét. Elborította a veríték és szinte fájt a mellkasa, úgy megdobbant a szíve, mikor a padban megpillantotta, öltönyben, nyakkendőben. Annyira gyönyörű volt, hogy mikor az ügyvédek őt faggatták, le sem tudta venni a szemét róla. Csak nézte és az jutott eszébe, vajon mi történik, ha Roy nem bukkan fel ott és akkor? Tényleg megvalósítják azt amit terveztek és elutaznak Utah-ba Mikey-hoz? Valóban várt rájuk valahol a boldogság? Milyen jó lett volna! Párszor Frank is ránézett és elkeseredettség látszott a szemeiben. Mondani szeretett volna neki valamit, de a szülei nem engedték. Gerard úgy érezte, a lelke apró darabokra szakad és szilánkjai szerteszét repülnek a levegőben.
A tárgyalás után nem sokkal Frank és az édesanyja elköltöztek a városból és Newark-ban kezdtek új életet.
Gerard "új élete" pedig a börtönben vette kezdetét. A sötét és lehangoló börtönépület nagyjából az iskolához volt hasonlatos. Gerard ott is hamar több ember célpontja lett, félénk, visszahúzódó viselkedése feszültséget és erőszakot szült. Nem fogadták el, mint ahogyan a kinti világban sem. Az első börtönben töltött hónap után Gerard úgy érezte, nem fog itt kibírni tizenöt évet. A gondolatai folyton az öngyilkosság körül forogtak, tervezte a megvalósítást. Frank hiányával és a bánat könnyeivel aludt el minden este. És remélte, hogy másnap már nem ébred fel.
- Van kedved beszélni, arról mit érzel? Talán segít. - ajánlotta fel Gerard.
Evan a vállát vonogatta.
- Csak rossz társaságba keveredtem és részt vettem néhány rablásban. Nem nagy sztori. Te miért vagy itt? - kérdezte érdeklődéssel a szemeiben.
A börtönben nem szerette senki, ha a múltjáról faggatták, de Gerard ebben is különbözött a többi rabtól, nem vette rossz néven, ha egykori ballépéséről tudakolták.
- Megöltem egy embert.- felelte nagy sóhajjal. Akárhány év telt el azóta, még mindig kínzóan súlyos volt ezt így kijelenteni.
Evan ledöbbent.
- Azta rohadt! Ki sem néztem volna belőled! Nem úgy festesz, mint egy gyilkos.
- Ha tehetném, visszatekerném az időt, hogy ne történjen meg. - tette hozzá gyorsan Gerard.
- Ezekszerint megbántad? - kérdezte Evan.
- Megbántam.- bólintott Gerard azonnal és a múlt felhői kezdtek gyülekezni a feje felett.
A böntönbeli napok kilátástalanul csordogáltak, mindenkori szenvedést, kötekedő, brutális rabtársak ütéseit, sértegetéseit hozva magukkal Gerard számára. Az egyedüli, ami kapaszkodót jelentett, az a halvány kis fénysugár volt, amikor Frank-ra gondolt. Hogy egyszer találkozhat vele újra. Leveleket írt neki, de az új címét nem tudta, ezért azok sosem jutottak el a fiúhoz. De a lapokon, a Frank-nek szánt sorokban, Gerard kicsit közelebb érezte magához.
Ugyanígy, szinte megszállottként írt leveleket az öccsének is.
Akárhányszor fel akarta adni az életet, és maga ellen akart fordulni, Frank és Mikey jutottak eszébe.
És ott volt vele a hit, néhány ima, ami az édesanyjára emlékeztette és egy kicsit apjára is. Nehéz volt belátnia, hogy apja egy menthetetlenül beteg ember volt, egy pszichopata, aki lelkiismeretfurdalás nélkül ölte meg az anyját és tette pokollá az ő gyermek és fiatalkorát. Mentegette még maga előtt is és ahogy a hónapok teltek, úgy szállt le a történtekre az emlékezés homályos ködje. Gerard felejteni szeretett volna, az összes érintést, szót és mondatot, erőszakos mozdulatot, a vért, a könyörgéseket, a sírást, ki akarta törölni az agyából. Úgy akarta apja emlékét magában megtartani, hogy az emberibb oldalára gondolt.
Látta, hogy pár elítélt biblia csoportba jár és részt vesz a börtönben tartott miséken. Csatlakozott ő is a családias, kislétszámú gyülekezethez, ahol főként az idősebb rabok között kicsit oldottabban érezte magát. A lelkész figyelmét hamar felkeltette Gerard bibliaismerete és a valláshoz való hozzáállása. Az első börtönben töltött éve után a megkérdezte, lenne e a segédje és Gerard boldogan mondott igent. Végre lett célja, amiért érdemes volt felkelnie reggelenként. Volt valami ragyogó, ami bevilágított a cella piszkos, vastag és szomorúságtól roskadozó falai mögé. Pont a szívébe.
- És te megbántad? - kérdezett vissza Gerard.
- Hát persze! De hozzád hasonlóan, én sem tudom visszacsinálni. - felelte Evan.
- Viszont a megbánásod erőt adhat, hogy kibírd ezeket a nehéz időket és ha szabadulsz, már nem lépsz a rossz útra.- mondta Gerard.
- Az biztos! Csak egyszer kijussak. Neked hány éved van még itt bent? - kíváncsiskodott Evan.
- Kilenc.- válaszolta Gerard.
Evan arcára döbbenet költözött.
- Te jó ég, az még rengeteg idő. Mi segít neked abban, hogy ne őrülj meg?
Gerard az egyik padon hagyott szentírásra pillantott.
- A hit. És ha azokra gondolok, akiket szeretek.
Könnyek kezdték marni a szemeit. Még mindig nem tanult meg sírás nélkül gondolni Frank-re, vagy Mikey-ra.
Evan elismerően biccentett.
- Szerencsések azok, akik hazavárnak. - ítélte meg.
Gerard két és fél éve ült a börtönben, mikor Mikey felvette vele a kapcsolatot. A testvére fellázadt az őt nevelő rokonok szigorúsága ellen és ragaszkodott ahhoz, hogy végül találkozzanak a börtön falain belül. Gerard emlékezett, az első találkozójukon, percekig csak könnyes szemmel nézték egymást az üvegfal két oldalán. Mikey pedig megígérte, amikor tud, meglátogatja. Ezt az ígéretét azóta is tartotta, igaz, amióta főiskolán tanult, kissé elfoglaltabb, de mindig szánt időt Gerardra. Sokat mesélt Frank-ről is, igaz Gerard sosem merte kérdezni, de öccse kérdések nélkül is elmondta, hogy telefonos kapcsolatban vannak és hogy Frank állandóan tudakozódik felőle. Ezek a hírek forróvá tették Gerard szívét, és arra gondolt bár el tudta volna küldeni az összes Frank-nek szánt levelét, hogy a fiú is megtudja, soha egy másodpercre sem felejtette el.
- Inkább én vagyok szerencsés, hogy vannak akik hazavárnak. - helyesbített Gerard.
A délutáni napfény aranyszínnel festette meg a börtönbeli látogatóterem minden szegletét. Látogatási nap volt, tömeg és lárma töltötte be a tágas helyiséget. A megannyi érzelem, ami egy-egy ilyen látogatási nap alkalmával felcsapott az embereken, mintha ki akarta volna törni azt az üvegfalat, ami elválasztotta egymástól a látogatót és a fogvatartottat. Gerard is érezte ezt, amint egy fegyőr kíséretében, kissé értetlenül ment a számára kijelölt beszélgetőfülke elé. Nem várt senkit, Mikey legutóbb volt itt és a vizsgáira hivatkozva azt mondta, most egy ideig nem tud jönni. Gerard úgy vélte, talán mégiscsak sikerült neki időt szakítania. A szíve azonban kihagyott egy ütemet, mikor öccse helyett, más várakozott rá az üveg túlfelén. Gyengeséget érzett, elöntötte a forróság és lángolni kezdett az arca, a megdöbbenés egyszerűen lefagyasztotta, odaszegezte a padlóhoz.
- Frank! - hagyta el egy hitetlenkedő sóhaj az ajkát.
Evan zavartan bámult a templom barna padjai felé.
- A szüleim engem is hazavárnak és a hugom is. Teljesen összetörtek és csalódtak bennem. Ők csak jó embert akartak belőlem faragni. - tette hozzá.
- Te jó ember vagy, csak eltévedtél. Mint sokan az életben. De meg fogod találni a helyes irányt. - mondta erre Gerard.
Evan nehezen hitte el, amiket Gerardtól hallott, de egy másodpercre bizakodóan elmosolyodott.
- Szerintem tetszene a családomnak, hogy veled beszélgetek. Mit gondolsz, a lelkész megengedi, hogy részt vegyek a biblia csoport tevékenységeiben? Lehet, hogy megkeresném magamban a jót.
- Ennek semmi akadálya nincs. Gyere, amikor csak szükséged van rá. Mi mindig itt vagyunk.- bátorította Gerard.
- Rendben, így lesz. - ígérte Evan és megkönnyebbülés látszott az arcán. Gerard tudta, Evan igazából nem rossz, a körülmények voltak azok, amik ide sodorták, de úgy érezte, rá fog lelni a válaszokra. Neki pedig az volt a feladata, hogy segítse őt ebben.
- Ezer éve...- sóhajtott könnyes szemmel Frank.
Gerard megrázta a fejét.
- Csak öt.
És az ő szemében is könnyek jelentek meg.
- De ezernek tűnt. Istenem, Gerard, nagyon megváltoztál, de valahogy akkor is ugyanolyan vagy számomra. - lelkesedett Frank.
- Te is megváltoztál. - Gerard úgy nézte Frank-et, mintha sosem látta volna. Száz kérdése is volt hozzá, de azt sem tudta, melyikkel kezdje, kettős érzések dúltak benne. Aki ott ült vele szemben, félig ismerős, félig idegen volt. A kócos haj, a fénylő, barna szempár, a még mindig fakó arc, a mosoly, ez volt az a Frank, akit annyira szeretett. A régi Frank, akit öt éve nem látott. A színes tetoválások, a fülbevaló, az újabb stílusú ruhák azonban felfedtek egy másik Frank-et is, akit egyelőre még tartózkodóan szemlélt, de persze tetszett neki. Nehezen tudta magában összefoglalni az érzéseit. Azt hitte, sosem látja a fiút újra, igaz Mikey mondta, hogy érdeklődik iránta, de nem gondolta volna, hogy egyszer el is jön ide.
És most ott volt. Hihetetlenül, de minden kétséget kizáróan. Gerard feje fájt az izgatottságtól, ahogy merően egyre csak őt nézte, torkában dobogó szívvel és legszívesebben megállította volna a pillanatot.
- Tudom, nyilván most azt kérdeznéd, hol a fenébe voltam ennyi ideig? És erre én is csak annyit tudok mondani, hogy fogalmam sincs. Egy idióta vagyok. Már a tárgyaláson beszélni akartam veled és miután Newark-ba költöztünk, is csak ezt szerettem volna, de az anyám egyszerűen megtiltotta hogy akár csak egy szó erejéig is kapcsolatba lépjünk. Egy szigorú iskolába íratott és folyton rajtam tartotta a szemét, átkutatta a szobámat, tőled kapott levelet keresve. Apám ugyanígy megőrült. Mást sem csináltak, csak azt figyelték, nem e teszek valami gyanúsat. Azt akarták, hogy ne járjon az eszem rajtad, hogy tanuljak, szerezzek barátokat, és egy barátnőt. És foghatnám teljes egészében erre a fokozott felügyeletre, de igazából én is annyira magam alatt voltam, összekavarodtam, hogy nem tudtam, mit tegyek. Csak ment felettem az idő, az évek, míg volt merszem felhívni Mikey-t és mertem kérdezni rólad. Aztán egyre gyakrabban tettem ezt meg és úgy éreztem, szükségem van arra, hogy hírt kapjak a hogylétedről. Később már nem volt elég annyi, amit az öcséd mondott a telefonban. Látni szerettelek volna. Gerard, napok óta alig alszom, annyira féltem, mi lesz, ha te már nem akarsz látni engem és annyira megharagudtál, amiért nem jelentkeztem, hogy nem állsz szóba velem...- Frank lehajtotta a fejét és a könnyeivel küzdött.
Gerard megrendülve nézte.
- Emiatt kár volt félned. - suttogta.
Frank megkönnyebbülten sóhajtott.
- Öt év múlt el és felnőttünk. Csak én jobb körülmények között, mint te.- jegyezte meg szomorúan.
- Azt kaptam, ami jár. Nem volt jogom elvenni senki életét. - jelentette ki Gerard.
Frank arcán sajnálkozás suhant át.
- Bocsáss meg! - kérte.
- De miért? - kérdezte Gerard.
- Mindenért. - válaszolt egy szóval Frank.
- Nincs miért megbocsátanom.- csóválta a fejét elnézően Gerard.
- Haragudhatsz rám, mert nem voltam elég erős, hogy eljöjjek. De ha úgy is tűnt, cserbenhagytalak, én szerettelek. És szeretlek! Istenem, annyira nagyon szeretlek! A szüleim nem tudtak megtörni engem, nem tudtak kitépni téged a gondolataimból. Tudod, azon az estén, képes lettem volna eltűnni veled a világból, és még most is úgy érzem, az lett volna a leghelyesebb. Öt éve minden nap csak szenvedtem, csak félig léteztem nélküled. - magyarázta Frank.
Gerard elmosolyodott.
- Öt éve itt vagy bent. A szívembe rejtve.
És mindketten kicsit elpirultak.
- Amikor megérkeztem ide, a fegyőrök azt mondták, a kápolnában vagy. - Frank szeme kérdőn csillant Gerard felé.
- A börtönlelkész mellett vagyok segéd. - válaszolta meg, Frank fel nem tett kérdését Gerard.
- Az igazán neked való hivatás. - helyeselt Frank.
- Próbálok lelkeket menteni, úgy talán az enyémet is sikerül. - mondta Gerard.
Ha a kápolnába lépett, rögtön elragadták a gyönyörű színek és a gyertyák lángjai. Ott meghallotta Isten hangját és anyjáét is, aki úgy ragyogott fel számára, mint a legfényesebb csillag. Évek óta nem nézhette az eget, nem csodálkozhatott rá a nap, a hold, vagy éppen a csillagok tündöklő szépségére, a madarak röptére, vagy a fű illatos zöldjére, rácsok állták el a kilátást, de ha a templomban volt, ezek az akadályok megszűntek. És olyankor azt érezte, hogy megsimogathatja Frank és Mikey szívét az értük szóló imádságokkal.
- A te lelkedet nem kell megmenteni, Gerard! Hiszen te jó vagy! Én vagyok az ostoba, a rossz, hogy köddé váltam! De ezentúl máshogy lesz! Nem számít anyám szava, sem apámé és nincs olyan hatalom, ami visszafoghatna tőled! Eljövök minden látogatásra és amikor kiszabadulsz, a börtön kapuja előtt foglak várni. Azt szeretném, hogy tudd, az örökké az nálam az idők végezetéig tart. - vágott a szavába sírva Frank. A szabadság még messze volt, de Gerard abban a percben úgy érezte, hogy újra érheti a nap melege, simíthatja arcát a fény. Csak ismételgette Frank-nek, hogy mennyire szereti és ugyanúgy sírt, mint a fiú.
Felejthetetlen volt az a nap, mikor Frank ismét visszatért az életébe, elhozva a reményt, hogy az örökké egy csodaszép szó, hat lángoló betű, Gerard szívébe vésve a szerelem tintájával. Hogy majd lehet úgy, ahogy eltervezték, hogy a kisváros iskolájának sportpályáján, a narancsszínű székeken egykor napvilágot látott álmok, egyszer valódi alakot ölthetnek.
A börtön kápolnájában ezért égtek a gyertyák. Az álmokért. Mindenki álmáért. És Gerard minden nap elmondott egy imát a világ összes bajba jutott, törött szárnyú angyaláért.
Nos???
Az a helyzet, hogy eredetileg nem ezt a befejezést terveztem, de nem bánom, hogy végül emellett a verzió mellett döntöttem.
Mint ahogy azt sem bánom, hogy valószínűleg emiatt a történet miatt tiltott le az akibaszott szemét Wattpad :S (a Wattpad nem tudja, mit vesztett...szerénykedős ikonok)
Hiányozni fog és tudom, hogy beteg egy történet volt, de eljátszom a folytatás gondolatával, ugyanakkor meg azt is érzem, hogy kimaxoltam ezt a sztorit.
Nem tudom, na...
És hogyan?
Az alábbiakban kiderül!
VII. Come and join the murder
I walk among the children of my fathers
The broken wings, betrayal's cost
They call to me but never touch my heart, now
I am too far
I'm too lost
Amikor Gerard apja hazaért, a fiú már egyedül feküdt a matracon. A férfi zajosan csapta be maga mögött az ajtót, felriasztva ezzel a fiút az álmodozásából.
- Kelj fel és öltözz! - állt meg nem messze a fiútól.
Mogorva ábrázata felkavaró és még inkább baljós volt Gerard számára.
- Hova megyünk?- érdeklődött félve Gerard.
- A templomba. - felelte kurtán a férfi.
Gerard nem értette.
- Azt hittem, hogy hajnalban volt a mise.
- Hát rosszul hitted! És amúgy is kinek képzeled magad, hogy kérdőre vonj? - emelte feljebb hangját az apja.
Gerard elsápadt a félelemtől.
- Senkinek. - hajtotta le a fejét.
- Így igaz. Egy senki vagy. Most pedig vedd fel az öltönyödet! - adta ki a parancsot a férfi és eltűnt a konyha irányába. Gerard pedig előkereste az ünneplő ruháját és elkezdett öltözni. Még mindig megszédült olykor, a fejébe fájdalmas lüktetés állt. Mikor fésülködött, a tükörben látta, milyen sápadt a bőre és mennyire karikásak a szemei. Nem is tudta felfogni, hogyan kívánhatta meg őt Frank, mikor ijesztően nézett ki. Hogyan csókolhatta meg a cserepes ajkait, hogyan simogathatta olyan szeretettel a kékeszöld, véraláfutásokkal tele bőrét? Nem értette, nem érte fel ésszel. De a hajnalban történtek még most is izgalommal töltötték el. Még most is borzongott, ahogy Frank ölelő karjait érezte magán, együttlétük után. A fiú nem rohant el azonnal, a karjaiba zárta és csak ölelte, simogatta. Most pedig, hogy nem volt mellette, mardosó hiányérzet maradt csak és testének helye a matracon.
- Szedd össze magad, ha lehet még ma! - hallotta apja türelmetlen hangját. Még egy futó pillantást vetett elgyötört képmására, majd apja szobája felé indult. Idegesség szorította belül, ahogy a szeméthalmokat kikerülve ment végig a folyosón. Már felkelt a nap, önfeledt sugarai csalogatóan ragyogtak végig a gyászos, időtlen-idők óta ott felejtett holmikon, amik hallgatásra ítélt szemtanúi voltak Gerard keserves életének. A fiú halkan benyitott a félig csukott ajtón és felsóhajtva bámulta a borzasztó káoszt, ami apja szobáját is uralta. Az ágyhoz sétálva, tétován lecövekelt az éjjeliszekrény előtt, a biblia és néhány újság mellett észrevette a már félig kiürült Valiumos üvegcsét. A felismerés egy újabb darab volt léte kirakósában, de annyira meg sem lepődött. Realizálta, hogy ez volt az a keserű íz, amivel az apja kitudja mióta mérgezte. Kezébe vette az üveget, nézte a még ott lévő kevéske, világosszínű pirulát, de ekkor nyílt az ajtó, mire Gerard ijedten tette vissza a gyógyszert az éjjeliszekrényre. Úgy csinált, mint aki csak úgy áll ott, de érezte, hogy az apja átlát rajta.
- Te mit keresel ott? - kérdezte a férfi, ahogy lassan indult Gerard felé.
- Semmit. - vágta rá halkan a fiú és érezte, hogy az apja egészen közel ér hozzá.
- Nahát, milyen elegáns vagy. - jegyezte meg a férfi a háta mögül
és végigsimított Gerard vállain. Gerard torka összeszűkült, a szemei könnybe lábadtak.
- Mikor indulunk?- kérdezte szemlesütve, de az apja meg sem hallotta. Simogatása kéjesen lassan haladt végig rajta, kiélvezve minden másodpercet.
- Én mondom, remekül áll ez az öltöny. Majdnem olyan vagy, mint egy felnőtt férfi.- suttogta a fülébe. Gerard gyomra kavargott, szívverése őrülten gyors lett, ahogy az izzadt, meleg tenyér lassan siklott át rajta és megállapodott a hajánál.
- Mondjuk, ez lehetne rajtad a temetéseden is. - tette hozzá a férfi, alig hallhatóan és szavaival egy időben, Gerard által már ismert puska csöve fúródott a fiú hátába.
- Apa...- sóhajtott fel elgyengülten és a döbbentségtől dermedten Gerard. A rettegés börtöne jéghideg rácsokkal zárta körbe.
- Most végig fogsz hallgatni! - apja erőszakosan a hajába markolt és lenyomta az ágyra. Az ott lévő temérdek holmi hangos zajjal esett le a földre.
- Apa...- nyögött fel a fájdalomtól Gerard.
- Hitszegő, áruló vagy! Megmondtam, hogy ne találkozz többet azzal a fiúval, de te figyelmen kívül hagytad a parancsomat! Ne tagadd, láttak titeket együtt! És elmondtál neki mindent! Bizonyosan így volt! De meg fogtok fizetni ezért !- üvöltötte a férfi és maga felé fordította Gerardot. A szemei vérben forogtak, tükrözve a mérhetetlen indulatot. Gerardban felcsapott a Frank iránti féltés.
- Ő ártatlan az egészben! - kiáltotta, de apja csak gúnyosan csóválta a fejét.
- Hazug vagy, egy szavadat sem hiszem! Nem megyek miattad a börtönbe! Tudod, hol voltam kora reggel? Töltényt vettem a puskába, mert használni fogom! - a férfi a fegyvert fenyegetően szegezte Gerardra, miközben másik kezét a fiú nyakára nyomta és erősen szorítani kezdte.
- Csak jónak kellett volna lenned hozzám, de te képtelen vagy erre! Imádkozz, hogy Isten megbocsássa az összes bűnödet, mert én nem fogom! - lihegte bosszúra éhes arccal. Gerard tekintete homályossá vált, ahogy nem jutott elég levegő a tüdejébe, apja marka, mintha vasból lett volna, úgy szorult mind jobban és jobban a nyaka körül.
- Először téged nyírlak ki, de ne aggódj, mert még ma megkeresem a kis barátodat és küldöm utánad a másvilágra!
Gerard fuldokolva próbált utat törni, szabadulni.
- Frank, ugye? Így hívják? Frank? - nevetett az arcába az apja,
miközben teljes súlyával ránehezedett, még inkább elzárva előle a menekülés lehetőségét.
Gerard úgy érezte, apja összeroppantja a nyelőcsövét, a szemei könnyekkel teltek meg, hideg verejtékben úszott mindene, a hangok tompán, alig hallhatóan érkeztek el hozzá. Az ájulás szélén volt, kezdett előtte összemosódni minden, mielőtt lecsukódtak a szemei, halványan látta apja érzelmektől mentes tekintetét. Egy kis ideig a szíve is kihagyott és Gerard úgy vélte, itt a vég. De fejében Frank neve visszhangozott még ekkor is szüntelen, hogy miatta nem adhatja fel. Az életösztön haloványan, de egy cseppnyi erőt adott neki, hogy tegyen egy gyenge, váratlan megmozdulást, amire apja egyáltalán nem számított. Ahogy harcolt, hogy egy kis levegőt kapjon, akaratlanul meglökte apja kezét. Éles hang szállt el a szoba plafonja felé, mikor a dulakodástól közéjük csúszott vadászpuska, a mozdulat következtében elsült. Másodpercnyi lélegzet visszafojtott csend következett. Gerard apjára nézett, a férfi kikerekedett szemei tekintettek rá merően. A keze lecsúszott Gerard torkáról. Gerard fuldokolva, köhögve ült fel és kapkodott a levegő után, nyál fröccsent ki a szájából, forró lett az arca, ahogy újra lélegzethez jutott. Apja zihálva borult le róla, majd az ágyról és terült el a földön. A hasánál lévő lőtt seb, jókora vörös folttal sötétlett. Gerard érezte a meleg folyadékot magán is, a zakója és fehér inge is véres lett. A fiú döbbenten húzta végig a tenyerét a saját ruháján és összefacsarodott a szíve, látván apja vérét.
- Apa...Istenem...- lehelte még mindig küszködve a levegőhiánnyal párosult sírással.
Ő nem ezt akarta. Nem akart ilyesféle áldozatot. Arrébb rakta az ágyon lévő puskát és lekuporodott az ágy mellé, hogy ellenőrizze, apja életben van e. Még volt pulzusa, de a szemei már fénytelenül ragyogtak. A hasából patakokban csordogált a vér, a földön lévő tárgyakra és a kifakult szőnyegre.
- Hívok segítséget! - mondta Gerard, de apja ekkor utolsó erejével megfogta a csuklóját.
- Nincs szükségem rá!- könnyek csillogtak a szemeiben, ahogy Gerardnak is folytak a könnyei.
- Akkor mit tegyek? - kérdezte tanácstalanul.
- Valld meg, hogy gyűlölsz! Az utolsó perc jogán! - felelte az apja.
Milyen egyszerű lett volna kimondani, de akármit is csinált vele és ellene az apja, Gerard egyszerűen nem érzett így. És tisztában volt azzal, hogy ez mennyire nincs rendjén, de a szívében lévő érzelmeket nem tudta kiszakítani.
- Nem gyűlöllek. De tudok mindent. Te lőtted le anyát, Mikey-nak azért kellet Utah-ba mennie, mert szemtanúja volt ennek. Azért szakítottad meg a közte és köztem lévő kapcsolatot, mert túl sokat tudott. - bukott ki belőle a vallomás, mert úgy érezte, apjának tudnia kell erről. A férfin megdöbbenés látszott Gerard kijelentésétől.
- Honnan tudod? - vágott közbe.
- Mikey mondta el, mikor telefonon beszéltünk. Frank segített őt megtalálni. Nem akarom, hogy újabb öt év teljen el a testvérem nélkül. Anyát már nem kaphatom vissza, de Mikey ezentúl az életem része lesz. - felelte Gerard eltökélten. Most először nézett félelem nélkül az apja szemébe és kétségbeesve kereste benne az emberi szikrákat. De csak szenvtelen ürességet lelt.
- Most azt várod, hogy megbánjam az egész kibaszott életemet? Sajnálkozzak, hogy ezt csináltam anyáddal, vagy Mikey-val, vagy veled? Hát egyáltalán nem sajnálok semmit! Mondd, milyen érzés egy sátánfajzat fiának lenni? Na, mire vársz, lőjj le! Fordított helyzetben én megtenném. - kérte fájdalomtól eltorzult hangon.
De Gerard elszántan megrázta a fejét, mire a férfi folytatta.
- Sejtettem, hogy ilyen gyáva vagy. Hogy ennyire jónak születtél. Mint az anyád. Undorító! A jó szíveddel semmire nem mész! Én tudtam ezt és már régen le kellett volna, hogy lőjelek! Gyűlölnöd kellene engem és kimondani, hogy azt kívánod, égjek el a pokolban!
A fiú viszont ezt sem tudta megtenni.
- Én, én vagyok az, aki eltörlöm mégis álnokságodat önmagamért, és vétkeidre többé nem emlékezem. - idézett a bibliából és tudta, apja ezt még éppen hallotta. A szíve utána szűnt meg dobogni.
- Isten veled. - zokogott fel Gerard és szokatlanul nagy, bántó, csend ülte meg a házat.
*****
Gerardnak fogalma sem volt, mi legyen a következő lépés. A gyász hol erősebb, hol gyengébb hullámokban tört rá. Néha apja testére nézett és a nagy vörös vértócsára. Még mindig hihetetlen volt számára, hogy a férfi halott. Ettől a felismeréstől, hol csak sírt, hol pedig meredt maga elé. Órák teltek el, mire összeszedte annyira magát, hogy az ágyról leszedett takaróval feltörölte a padlót elterítő vért. Csuklóig véres lett. Ettől ismét zokogni kezdett és olyan forró vizet engedett a kezére, hogy már fájt neki.
Az idő alig haladt, mintha apja a halálával megfagyasztotta volna a perceket. Gerard végül nem bírta tovább, átöltözött és elhagyta a házat. Franket akarta látni, beszélni vele, de tudta, még iskolában van. Csellengett a környéken, minden cél nélkül járta az utcákat. Az emberek megnézték, megvető pillantásaikkal kísérték, ahogy eddig mindig. Talán illene lassan megszoknia ezt. De még mindig nem tudta. Megállt egy kirakatnál és rémisztő, kisírt szemű, fehérre sápadt arcképe látványa fogadta, ahogy belenézett. Gyorsan tovább ment, miközben agya szüntelenül pörgött. Estig nem tűnik fel senkinek az apja hiánya, de ha nem jelenik meg a misén, ahogy évek óta minden nap tette, az már biztos szemet szúr pár embernek. Gerard tudta, kevés az idő és segítségre van szüksége. Frank lakhelyénél lelassított és a fák között állva várta az iskolabuszt. Amint meglátta Franket leszállni a járműről, rögtön a nyomába eredt. A fiú elgondolkodva ballagott és nem vette észre Gerardot, aki nem akarta a nevét kiabálni. Amikor utólérte és megfogta a karját, Frank csodálkozva fordult meg.
- Gerard! - lepődött meg és mosolyogni akart, de amint jobban megnézte Gerard arcát, inkább a pánik lett látható rajta.
- Gyere velem, kérlek! - suttogta Gerard.
Frank látta, hogy a helyzet komoly, ezért egyéb kérdezősködés helyett, a fiúval tartott. Persze legmerészebb álmait is felülmúlta a látvány, ahogy elé tárult, Gerard apjának vérbefagyott holtteste az ágy mellett, Frank elfehéredett.
- Édes Istenem...- csak ennyit bírt kinyögni, majd kezét a szájára tapasztva kirohant a házból.
Mire Gerard utól érte, már a ház mögött térdelve öklendezett. A fiú bénultan állt mellette.
- Jobban vagy?- kérdezte esetlenül.
- Bocsáss meg, nem akartam így reagálni. - sóhajtotta Frank, majd hátát a falnak támasztva leült a ház tövébe. Kiverte a víz és még mindig nagyon sápadt volt.
Gerard is leült és csak nézett a távolba, a szeméthegyek utáni békés, érintetlen erdős részre. Olyan messze volt már, hogy csak apró pontoknak látszott, de megnyugvást és bizakodást hirdetett.
- Baleset volt. - jelentette ki elcsukló hangon és eltörölt egy legördülő könnycseppet az arcáról.
- Azt is megértem, ha te lőtted le, hiszen ha te nem ölöd meg, előbb-utóbb ő teszi veled. - ingatta a fejét Frank.
Gerard dacosan tiltakozott.
- Fojtogatott, dulakodtunk és elsült a puska. De nem én voltam!
Hevessége meglepte Franket.
- Elhiszem, Gerard. - csúsztatta egyik kezét a fiú karjára.
- És apa elismerte azt, amit Mikey-tól hallottam a telefonbeszélgetésünkkor. Hogy anya nem öngyilkos lett, hanem apa lőtte agyon, mert anya rájött, mit művel velem és azt mondta, feljelenti a rendőrségen. Ekkor apa egyszerűen lelőtte és mivel Mikey látta ezt az egészet, gyorsan messzire küldte, anya rokonaihoz, hogy ne tudjon terhelő vallomást tenni.- Gerard elhallgatott és vett egy nagy levegőt, a torka kapart az idegességtől.
- Ez iszonyú.- csóválta a fejét Frank.
- Apa utoljára azt mondta, hogy nem bánt meg semmit. Szerinted is így van? - kérdezte Gerard.
- Az apád volt a világ leggonoszabb embere! Szóval igen, szerintem nem volt a lelkében bűnbánat. De te mit érzel most? Megkönnyebbülést? Haragot? - érdeklődött Frank.
Gerard vállat vont.
- Nem tudom. Leginkább félelmet.
Frank finom érintése újból átfutott a karján.
- Én itt vagyok veled és talán van egy ötletem. Csak meg kell várjuk, míg kicsit sötétebb lesz.
- Köszönöm. - bólintott Gerard és ültek tovább a ház oldalánál, várva hogy az este, magával hozva a megváltást, elérkezzen.
*****
Ahogy a nappal szürkületbe, majd sötétbe fordult és a környék elcsendesedett, Gerard és Frank úgy kezdtek megélénkülni. Frank elmondta a tervét és Gerard is úgy vélte, ez az egyetlen kiút. A végső tett jellemző volt Frank-re, aki segítségül hívta "barátját" a tüzet. Gerard emlékezett még arra az estére, mikor a tűz határtalan erejéről beszéltek, de sosem hitte volna, hogy egyszer majd a narancsszínű lángnyelvek az ő hasznára is lesznek. A ház minden szegletét fellocsolták benzinnel. Gerard nem akart sírni, de a könnyek végül győzedelmeskedtek, mikor egy benzineskannával a kezében, még utoljára, a földön heverő apjára nézett. Aztán felkapta az ágyon hagyott vadászpuskát. Ahogy az a fegyver a kezébe került, ami kioltotta az anyja, majd egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően, az apja életét, kicsit megszédült, szerencsére Frank ott volt a közelében és odaugrott, mikor majdnem a földre esett. Gerard szemét könnyek égették és hányingere volt. A szája kiszáradt, a homloka forrón tüzelt és reszketett, mint aki fázik.
- Gerard, kérlek, légy most erős. - suttogta neki Frank.
A fiú vett pár nagy levegőt.
- Nélküled nem tudom végigcsinálni. - közölte, és csak nyelte a könnyeit.
- Menni fog, én itt vagyok. - jelentette ki határozott hangon Frank.
A benzin jellegzetes illata átjárt mindent és szinte üdítő volt, mikor Frank és Gerard kiléptek az esti, friss levegőre. Gerard még egyszer visszanézett a házra, amit aligha nevezhetett édes otthonnak. Mennyi könny, jajszó, vér, pofon, hazugság és szenvedés rekedt a falakon belül. És most mindent elpusztít, megtisztít a tűz.
Frank meggyújtotta a gyufát, majd behajította az épületbe és amikor a lángok felcsaptak, ők már összeszedve mindent erejüket, rohantak az erdős külterület felé.
Meghúzódtak a fák és magas fű között. És várták, hogy történjen valami.
- Miért hoztad magaddal azt a puskát? - érdeklődött Frank, időnként a fegyverre sandítva.
- Fogalmam sincs. - válaszolta Gerard.
Csak úgy a kezében maradt.
- Veszélyes. - tette hozzá Frank.
Gerard nézegette a feléje meredő puskacsövet.
- Talán a legjobb lenne a fejemhez szorítani és csak lőni. - mondta váratlanul. Régen eléggé sokat foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, olykor nagy volt a kísértés, hogy kárt tegyen magában.
- Ostobaságokat beszélsz. - Frank arcán mérges arckifejezés suhant át.
Jó ideig baljós némaság volt, majd hirtelen nyüzsgés támadt, kiabálások, a tüzoltó és rendőr autó szirénája hallatszott. Füst szállt el a házak felett, felhőként elterülve az égen. Gerard csak nézte a feketeséget és még mindig nehezére esett nem sírásban kitörni. Nem tudta, mennyi idő pergett le így.
- Mind azt gondolják, hogy én gyilkoltam meg apát. - szólalt meg végül.
- Inkább azt fogják hinni, hogy a sok összegyűjtött holmi kapott lángra.- helyesbített Frank.
Gerard elmélázva bólintott.
- És mit csinálunk most? - érdeklődött újabb hallgatást követően.
- Megvárjuk, míg csend lesz és leszáll az éjszaka, aztán elmegyünk hozzánk. Anya már aludni fog, én gyorsan összepakolok néhány dolgot, veszek magamhoz pénzt és elhagyjuk a várost. - vázolta elképzeléseit Frank.
- Egyszerűen csak el akarsz innen tűnni? - hökkent meg Gerard.
Frank érdektelenül megrántotta a vállát.
- Gondolod, érdekli őket, hogy mi van velem? Apa csak a barátnője körül ugrál, anya meg engem akar apa ellen fordítani. És persze folyton meg akarja szabni, mit csináljak és hogyan. Neki egy programozott robotra volna szüksége helyettem. - dühöngött halkan.
- Szerintem szeretnek és aggódni fognak miattad. - mondta Gerard.
- Majd hírt adok magamról nekik később, de most a legfontosabb hogy eljussunk Utah-ba, a testvéredhez. Megígértem neked. Vagy már nem szeretnéd? - pillantott Frank szemrehányóan Gerard felé.
A fiú hezitálva biccentett.
- De szeretném.
- Hidd el, hogy a dolgok jó irányba fordulnak. - simította meg Gerard vállát Frank.
De a fiúnak olyan nehéz volt ezt belátnia, jelen helyzetében nem nagyon észlelt semmilyen jelet, ami a jobb felé vezetné.
- Köszönök mindent, amit értem teszel. - mondta hálás hangon.
- Csak bízz bennem. - Frank átölelte Gerardot, aki bizonytalanul viszonozta.
- Nocsak-nocsak, nem hiszek a szemeimnek. Way és Iero! A béna vámpír, meg a kis homokos itt romantikáznak, miközben felbolydult az egész város. - hallottak ekkor egy harsány, gúnyos hangot és a léptekre, amik közeledtek, riadtan rebbentek szét.
Roy Carrollton, a sportolók sportolója, a dicsőségfal örökös büszkesége lépett hozzájuk. Az iskolai sportcsapat dzsekijét viselte, világos színű haján átsöpört a tavaszi szél, kék szemei gúnyosan csillantak meg. Kajánul vigyorogva személte Gerardot és Franket.
- Te hogy kerültél ide? - kérdezte halkan Frank.
- Ezt én is kérdezhetném tőletek. Bár valahogy mindig is volt egy sejtésem, hogy közöttetek több van, mint barátság, mivel mind a ketten egyformán szánalmas buzik vagytok. Way, nem zavar, hogy a város összes zsaruja mind erre tart és téged keres? - kérdezte Roy.
- Engem? - kérdezett vissza Gerard.
Roy megforgatta a szemeit.
- Ne tettesd magad még nagyobb idiótának, mint ami vagy! Le fognak csukni, te szerencsétlen! A tűzoltók bejutottak a házatokba, miután eloltották a lángokat és csak az apád hulláját találták meg. Az öreged nem volt normális, az köztudott, de hogy magára gyújtsa a házat? Ugyan már...
- Ezt hogy érted? - vágott a szavába Frank.
- Úgy, hogy ti segítettétek át a túlvilágra, egy kis benzin és gyufa segítségével. - találgatott Roy.
Gerard nem jutott szóhoz, félelem söpört át rajta. Rémülten nézett, Frank-re, aki igyekezett valamivel higgadtabbnak tűnni.
- Mégis, miért tettünk volna ilyet? - érdeklődött.
- Azért, te kis köcsög, mert Way apja egy agresszív állat. Aki bepörgött, mert rájött, hogy a fia nagy ívben tesz a parancsaira. És ezt baromira nehezen tolerálta. Bejött az iskolába úgy néhány napja és dühösen érdeklődött mindenkitől, ki az a gyerek, aki a fiával lóg mostanság. Megszántam és elláttam némi információval a személyedet illetően. - árulta el Roy és megvetően mutatott Frank felé.
Gerard szeme elkerekedett a döbbenettől.
- Miért csináltad?
- Csak elhúztam neki a függönyt, mert nem látta, mi az ábra. Gondolom emiatt beverte néhányszor a képedet. De az ilyen életképtelen buziknak, pont ez jár.
Frank-nél betelt a pohár. Hirtelen felpattant és Roy felé tartott.
- Te szemét! - ordított.
Roy felnevetett.
- Mekkora nyomorék vagy, te jó ég!
- Frank, várj ! - Gerard Frank után eredt és gyorsan utólérte a fiút, aki üveges szemekkel, dühtől kipirulva és kimelegedve akart neki rontani Roynak.
- Most megkeserülöd! - kiabálta, de Roy nem igazán vette komolyan.
- Meg kellene ijednem tőled, Iero? Persze, kaphatsz, ha úgy gondolod, látom, nem volt elég neked, hogy feltöröltem veled a suli folyosóját.
- Frank, ne!- Gerard ekkor megragadta Frank karját és egy másodpercre összetalálkozott a tekintetük. Frank-é eltökélt volt, Gerard-é rettegő, de valami más is megcsillant benne.
Előhúzta a puskát és egyenesen Roy felé célzott vele. Alig-alig remegett meg a keze, az arcán izgalomtól rózsaszín árny volt. Frank megrökönyödött, de a sportoló is lefagyott egy pillanatra. Majd ismét fölényes lett az arckifejezése.
- Hú...Elvetted a papa fegyverét? Azt hiszed félek egy töltetlen puskától, Way? Jegyezd meg, én semmitől sem félek! Csak hogy tudd, a gyámügyeseknek is mi csepegtettünk néhány infót a haverokkal. Igaz, szerintem más is jelentett nekik rólatok, hiszen te, meg az apád, valóságos szégyenfoltként, úgy éltetek, mint a csótányok. Sötétben és piszokban. Szóval köszönettel tartozol nekem, ha valami csoda folytán, nem vágnak sittre, talán még jól is jársz és egy nevelőotthonba kerülsz, bár inkább elmegyógyintézetbe kellene zárni téged. Örök életedre!
Gerard pedig ebben a pillanatban elsütötte a puskát.
*****
A szívverése felgyorsult, az adrenalin csak úgy áramlott a testében. Arra a sok ütésre gondolt, amit Frank elszenvedett Roytól és a barátaitól. A megalázásokra, amiknek ő is sokszor alanya volt. Arra, hogy Roy, merő rosszindulatból, beszélt az apjával és a gyámügyi munkatársakkal, ezzel még inkább összekavarva mindent.
Gerard tudta, Roy Carrollton csak egy homokszeme annak a lavinának, ami évek óta elindult és csak lökte magával. De ahogy ott állt vele szemben és kíméletlenül a szemébe mondta mit csinált, valami elpattant. Nem gondolkodott, egy szinte reflex szerű, villámgyors mozdulat volt, egy hangos robbanáshoz hasonlatos hang, amint végigsüvített a csenden és vércseppek, amik az arcába csapódtak. Roy máris összecsuklott.
Egy lövés egyenesen a szívbe és a fiú azonnal meghalt. Még csak realizálni sem volt ideje.
Gerard annyire elképedt a saját tettétől, hogy kihullott a puska a kezéből, a puha, zöld fűre.
- Istenem...- suttogta maga elé és ijedten lépett hátra. Forróság szaladt át a gerincén.
Frank mellette állt, kővé dermedve és hol a földön heverő, felakadt szemű Roy-t, hol Gerardot nézte.
- Miért csináltad ezt? - kiáltott fel, amint szavak jöttek a szájára.
De Gerard nem tudta rá a választ. Megrázta a fejét.
- Hogy tehetted? Azt hittem, csak ráijesztesz a puskával! Felfogtad, hogy mi csináltál? Gerard, felfogtad?- üvöltötte kétségbe esve és megfogva a fiú pulóverét, közel húzta őt magához. Aztán megölelte.
- Te megölted Royt! - sírta el magát Frank. Gerard persze értette, hogy nem Roy halála miatt ilyen feldúlt. Abban a percben, nemcsak az őket mindig szekáló, rosszindulatú, öntelt sportolófiú halt meg, hanem az ő kettejük összes, még alig meghatározott, halovány jövője.
- Nem lehet így vége! Ennek nem így kell befejeződnie! Mi lesz most? Úgy volt, hogy hátrahagyjuk az egészet, csak te és én! El kell mennünk innen, most azonnal! - mondta Frank idegesen.
- Lehetetlen, már mindent körbevettek a rendőrök. - állapította meg Gerard.
- Csak van valahol egy menekülő útvonal. - Frank tekintete átszaladt az őket mindenhol körbeölelő erdőn. Egyforma zöld lombok és bokrok kiismerhetetlen hálózata nézett vissza rájuk. Fogalmuk sem volt, melyik visz jó felé.
- Nincs. - sóhajtott fel Gerard.
Frank erre még erősebben ölelte.
- De hiszen szeretlek! Úgy, mint soha senkit! Szeretlek, az első pillanattól kezdve, ahogy megláttalak az iskolában, az igazgatói iroda előtt, véresen és összeverten! Te átírtad az összes létező gondolatomat, eszményképemet, amit magamban felállítottam. Veled feküdtem le először! És csak te kellesz! Nem akarlak elveszíteni, őrülten szeretlek! - Frank csak sírt, mintha sosem tudná abbahagyni, könnyei teljesen nedvessé tették Gerard pulóverét. Az ölelése nem akart szűnni. Gerard szemeit is ellepték a könnyek, jól estek neki Frank szavai. És alig hitte, hogy ennyire sokat jelentett a fiúnak. Ha arra az időre gondolt, mióta megismerte Frank-et, mindig a hektikusság és heves érzelmek jutottak eszébe.
- Igaza volt anyának! Te csakugyan más vagy és megbetegítettél engem. De csupa jó értelemben.- tette még hozzá Frank.
Gerard mosolyogva végigsimította Frank könnyáztatta arcát, majd az ajkához húzódott.
- Én is szeretlek Frank. Te kócos bajkeverő! Bár látnál a szívembe, hogy tudd, mennyire!
Gerard élete legjobb döntésének tartotta, hogy azon a magányos estén, meghallva a kintről szűrődő zajokat, kiment és beszédbe elegyedett a fiúval. Ennyi jót senki sem adott neki, mint Frank. Az első, aki emberi lényként kezelte, aki beszélgetett vele, aki megcsókolta, aki hozzáért, aki figyelt rá, akivel átélhette az együttlét csodáit, megismerhette az önzetlen, igazi szerelmet. Ezek a momentumok örökre a lelkébe maradtak és senki el nem vehette már tőle. Csak ennyije maradt, de ezek mindennél többet érő kincsek voltak számára.
Gerard és Frank csókja rövid volt, épp úgy, mint az ismeretségük és kapcsolatuk. Alig hogy összeért az ajkuk, rendőrautók zajai verték fel a környék csendjét. Gerard és Frank elhajoltak egymástól és máris autók lámpájának fénykörében és rendőrök gyűrűjében találták magukat.-
- Ne mozduljatok, fel a kezeket! - hallották a helyi rendőrfőnök
szigorú hangját.
Gerard és Frank egymásra pillantottak és tették, amit kértek.
Pár másodperc és mindkettejüket arccal a rendőrautó motorháztetőjére nyomták, míg csuklójukon bilincs kattant. Gerard fél szemmel Frank-re nézett. A fiú tanácstalan volt, de a pillantásával még mindig belekapaszkodott, ahogy Gerard sem akarta elengedni Franket. Semmilyen értelemben sem.
Még akkor is Franket bámulta, mikor két külön rendőrautóba ültették őket. Arcán kérdésekkel nézett az üvegen túlra, Frank irányába.
- Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod...
Nézte az izzadtságtól zilált, fekete tincseket, a sötét színben fénylő szemeket, a megviselt, számára mindennél többet jelentő arcot.
- Amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma...
Féltette Franket és nem akarta belekeverni ebbe az egészbe. A fegyverrel ő lőtt, Frank nem követett el semmit. Frank csak szerette és kivezette a biztosan rá váró pusztulásból.
- És bocsásd meg a mi vétkeinket...
Hogy lehetne Frank a bűnös bármiben is?
A szeretet sosem lesz bűn.
*****
A fiatal fiú csodálkozva pislogott a börtönkápolnában tevékenykedő férfira, aki szorgosan pakolta el az istentisztelet után padokban hagyott bibliákat.
- Segíthetek? - érdeklődött, amint észrevette az ajtóban várakozó idegent.
- Te vagy itt a pap?- kérdezte a fiú bizonytalanul.
A férfi tetőtől talpig feketét viselt. Szintén koromfekete haja kicsit hosszabb volt, mint az egy ilyen helyen megszokott. A sötét szín még feltűnőbbé tette sápadtságát.
Mosolyogva rázta meg a fejét.
- A börtönlelkész segédje vagyok.
- Akkor te is egy elítélt vagy? - ámult el a fiú és bátortalanul lépett be a kicsi, de annál nagyobb biztonságot adó kápolna ajtaján.
A férfi bólintott.
- Ugyanúgy, ahogy te. A nevem Gerard.- mutatkozott be.
- Én Evan vagyok és fogalmam sincs mit keresek itt. Nem követtem el semmit, az egész egy tévedés volt! - kezdte rögtön magyarázni, aztán hirtelen elhallgatott.
Fiatal volt és rémült, nem lehetett több tizenkilenc évesnél. Gerard kicsit magára ismert az arcvonásaiban. Ő is ugyanígy, rettegve lépett be a börtön kapuján, amikor elítélték azért, amit Roy Carrolltonnal tett.
Az apja halálát is rá akarták fogni, de a vizsgálatok bebizonyították, hogy baleset volt. Viszont, ami Roy-t illeti, amiatt őt terhelte a felelősség, ez nem volt kérdéses. Meghúzta a ravaszt, de már abban a másodpercben tudta, hogy nem kellett volna. Nem így akarta, csak össze volt zavarodva. De ez persze nem volt mentség. Egy gyilkossá vált. Nem is lázongott a gyűlölködő pillantások, megvető szavak és az ítélet ellen, amit a tárgyalóteremben ülő helybeliektől kapott. Nem mentegette magát, csak elmesélt mindent töviről-hegyire. Az ott lévők arcán undor és felháborodás tükröződött és a tárgyalás vezető bíró is azt mondta, pályafutása során ez a legvisszataszítóbb ügy. Tizenöt évre ítélték...ő magának halálbüntetést adott volna.
Frank ellen nem emeltek vádat semmiben. A gyújtogatásban való szerepe miatt pénzbüntetést szabtak ki rá. Gerard a tárgyaláson látta őt ismét. Elborította a veríték és szinte fájt a mellkasa, úgy megdobbant a szíve, mikor a padban megpillantotta, öltönyben, nyakkendőben. Annyira gyönyörű volt, hogy mikor az ügyvédek őt faggatták, le sem tudta venni a szemét róla. Csak nézte és az jutott eszébe, vajon mi történik, ha Roy nem bukkan fel ott és akkor? Tényleg megvalósítják azt amit terveztek és elutaznak Utah-ba Mikey-hoz? Valóban várt rájuk valahol a boldogság? Milyen jó lett volna! Párszor Frank is ránézett és elkeseredettség látszott a szemeiben. Mondani szeretett volna neki valamit, de a szülei nem engedték. Gerard úgy érezte, a lelke apró darabokra szakad és szilánkjai szerteszét repülnek a levegőben.
A tárgyalás után nem sokkal Frank és az édesanyja elköltöztek a városból és Newark-ban kezdtek új életet.
Gerard "új élete" pedig a börtönben vette kezdetét. A sötét és lehangoló börtönépület nagyjából az iskolához volt hasonlatos. Gerard ott is hamar több ember célpontja lett, félénk, visszahúzódó viselkedése feszültséget és erőszakot szült. Nem fogadták el, mint ahogyan a kinti világban sem. Az első börtönben töltött hónap után Gerard úgy érezte, nem fog itt kibírni tizenöt évet. A gondolatai folyton az öngyilkosság körül forogtak, tervezte a megvalósítást. Frank hiányával és a bánat könnyeivel aludt el minden este. És remélte, hogy másnap már nem ébred fel.
- Van kedved beszélni, arról mit érzel? Talán segít. - ajánlotta fel Gerard.
Evan a vállát vonogatta.
- Csak rossz társaságba keveredtem és részt vettem néhány rablásban. Nem nagy sztori. Te miért vagy itt? - kérdezte érdeklődéssel a szemeiben.
A börtönben nem szerette senki, ha a múltjáról faggatták, de Gerard ebben is különbözött a többi rabtól, nem vette rossz néven, ha egykori ballépéséről tudakolták.
- Megöltem egy embert.- felelte nagy sóhajjal. Akárhány év telt el azóta, még mindig kínzóan súlyos volt ezt így kijelenteni.
Evan ledöbbent.
- Azta rohadt! Ki sem néztem volna belőled! Nem úgy festesz, mint egy gyilkos.
- Ha tehetném, visszatekerném az időt, hogy ne történjen meg. - tette hozzá gyorsan Gerard.
- Ezekszerint megbántad? - kérdezte Evan.
- Megbántam.- bólintott Gerard azonnal és a múlt felhői kezdtek gyülekezni a feje felett.
A böntönbeli napok kilátástalanul csordogáltak, mindenkori szenvedést, kötekedő, brutális rabtársak ütéseit, sértegetéseit hozva magukkal Gerard számára. Az egyedüli, ami kapaszkodót jelentett, az a halvány kis fénysugár volt, amikor Frank-ra gondolt. Hogy egyszer találkozhat vele újra. Leveleket írt neki, de az új címét nem tudta, ezért azok sosem jutottak el a fiúhoz. De a lapokon, a Frank-nek szánt sorokban, Gerard kicsit közelebb érezte magához.
Ugyanígy, szinte megszállottként írt leveleket az öccsének is.
Akárhányszor fel akarta adni az életet, és maga ellen akart fordulni, Frank és Mikey jutottak eszébe.
És ott volt vele a hit, néhány ima, ami az édesanyjára emlékeztette és egy kicsit apjára is. Nehéz volt belátnia, hogy apja egy menthetetlenül beteg ember volt, egy pszichopata, aki lelkiismeretfurdalás nélkül ölte meg az anyját és tette pokollá az ő gyermek és fiatalkorát. Mentegette még maga előtt is és ahogy a hónapok teltek, úgy szállt le a történtekre az emlékezés homályos ködje. Gerard felejteni szeretett volna, az összes érintést, szót és mondatot, erőszakos mozdulatot, a vért, a könyörgéseket, a sírást, ki akarta törölni az agyából. Úgy akarta apja emlékét magában megtartani, hogy az emberibb oldalára gondolt.
Látta, hogy pár elítélt biblia csoportba jár és részt vesz a börtönben tartott miséken. Csatlakozott ő is a családias, kislétszámú gyülekezethez, ahol főként az idősebb rabok között kicsit oldottabban érezte magát. A lelkész figyelmét hamar felkeltette Gerard bibliaismerete és a valláshoz való hozzáállása. Az első börtönben töltött éve után a megkérdezte, lenne e a segédje és Gerard boldogan mondott igent. Végre lett célja, amiért érdemes volt felkelnie reggelenként. Volt valami ragyogó, ami bevilágított a cella piszkos, vastag és szomorúságtól roskadozó falai mögé. Pont a szívébe.
- És te megbántad? - kérdezett vissza Gerard.
- Hát persze! De hozzád hasonlóan, én sem tudom visszacsinálni. - felelte Evan.
- Viszont a megbánásod erőt adhat, hogy kibírd ezeket a nehéz időket és ha szabadulsz, már nem lépsz a rossz útra.- mondta Gerard.
- Az biztos! Csak egyszer kijussak. Neked hány éved van még itt bent? - kíváncsiskodott Evan.
- Kilenc.- válaszolta Gerard.
Evan arcára döbbenet költözött.
- Te jó ég, az még rengeteg idő. Mi segít neked abban, hogy ne őrülj meg?
Gerard az egyik padon hagyott szentírásra pillantott.
- A hit. És ha azokra gondolok, akiket szeretek.
Könnyek kezdték marni a szemeit. Még mindig nem tanult meg sírás nélkül gondolni Frank-re, vagy Mikey-ra.
Evan elismerően biccentett.
- Szerencsések azok, akik hazavárnak. - ítélte meg.
Gerard két és fél éve ült a börtönben, mikor Mikey felvette vele a kapcsolatot. A testvére fellázadt az őt nevelő rokonok szigorúsága ellen és ragaszkodott ahhoz, hogy végül találkozzanak a börtön falain belül. Gerard emlékezett, az első találkozójukon, percekig csak könnyes szemmel nézték egymást az üvegfal két oldalán. Mikey pedig megígérte, amikor tud, meglátogatja. Ezt az ígéretét azóta is tartotta, igaz, amióta főiskolán tanult, kissé elfoglaltabb, de mindig szánt időt Gerardra. Sokat mesélt Frank-ről is, igaz Gerard sosem merte kérdezni, de öccse kérdések nélkül is elmondta, hogy telefonos kapcsolatban vannak és hogy Frank állandóan tudakozódik felőle. Ezek a hírek forróvá tették Gerard szívét, és arra gondolt bár el tudta volna küldeni az összes Frank-nek szánt levelét, hogy a fiú is megtudja, soha egy másodpercre sem felejtette el.
- Inkább én vagyok szerencsés, hogy vannak akik hazavárnak. - helyesbített Gerard.
A délutáni napfény aranyszínnel festette meg a börtönbeli látogatóterem minden szegletét. Látogatási nap volt, tömeg és lárma töltötte be a tágas helyiséget. A megannyi érzelem, ami egy-egy ilyen látogatási nap alkalmával felcsapott az embereken, mintha ki akarta volna törni azt az üvegfalat, ami elválasztotta egymástól a látogatót és a fogvatartottat. Gerard is érezte ezt, amint egy fegyőr kíséretében, kissé értetlenül ment a számára kijelölt beszélgetőfülke elé. Nem várt senkit, Mikey legutóbb volt itt és a vizsgáira hivatkozva azt mondta, most egy ideig nem tud jönni. Gerard úgy vélte, talán mégiscsak sikerült neki időt szakítania. A szíve azonban kihagyott egy ütemet, mikor öccse helyett, más várakozott rá az üveg túlfelén. Gyengeséget érzett, elöntötte a forróság és lángolni kezdett az arca, a megdöbbenés egyszerűen lefagyasztotta, odaszegezte a padlóhoz.
- Frank! - hagyta el egy hitetlenkedő sóhaj az ajkát.
Evan zavartan bámult a templom barna padjai felé.
- A szüleim engem is hazavárnak és a hugom is. Teljesen összetörtek és csalódtak bennem. Ők csak jó embert akartak belőlem faragni. - tette hozzá.
- Te jó ember vagy, csak eltévedtél. Mint sokan az életben. De meg fogod találni a helyes irányt. - mondta erre Gerard.
Evan nehezen hitte el, amiket Gerardtól hallott, de egy másodpercre bizakodóan elmosolyodott.
- Szerintem tetszene a családomnak, hogy veled beszélgetek. Mit gondolsz, a lelkész megengedi, hogy részt vegyek a biblia csoport tevékenységeiben? Lehet, hogy megkeresném magamban a jót.
- Ennek semmi akadálya nincs. Gyere, amikor csak szükséged van rá. Mi mindig itt vagyunk.- bátorította Gerard.
- Rendben, így lesz. - ígérte Evan és megkönnyebbülés látszott az arcán. Gerard tudta, Evan igazából nem rossz, a körülmények voltak azok, amik ide sodorták, de úgy érezte, rá fog lelni a válaszokra. Neki pedig az volt a feladata, hogy segítse őt ebben.
- Ezer éve...- sóhajtott könnyes szemmel Frank.
Gerard megrázta a fejét.
- Csak öt.
És az ő szemében is könnyek jelentek meg.
- De ezernek tűnt. Istenem, Gerard, nagyon megváltoztál, de valahogy akkor is ugyanolyan vagy számomra. - lelkesedett Frank.
- Te is megváltoztál. - Gerard úgy nézte Frank-et, mintha sosem látta volna. Száz kérdése is volt hozzá, de azt sem tudta, melyikkel kezdje, kettős érzések dúltak benne. Aki ott ült vele szemben, félig ismerős, félig idegen volt. A kócos haj, a fénylő, barna szempár, a még mindig fakó arc, a mosoly, ez volt az a Frank, akit annyira szeretett. A régi Frank, akit öt éve nem látott. A színes tetoválások, a fülbevaló, az újabb stílusú ruhák azonban felfedtek egy másik Frank-et is, akit egyelőre még tartózkodóan szemlélt, de persze tetszett neki. Nehezen tudta magában összefoglalni az érzéseit. Azt hitte, sosem látja a fiút újra, igaz Mikey mondta, hogy érdeklődik iránta, de nem gondolta volna, hogy egyszer el is jön ide.
És most ott volt. Hihetetlenül, de minden kétséget kizáróan. Gerard feje fájt az izgatottságtól, ahogy merően egyre csak őt nézte, torkában dobogó szívvel és legszívesebben megállította volna a pillanatot.
- Tudom, nyilván most azt kérdeznéd, hol a fenébe voltam ennyi ideig? És erre én is csak annyit tudok mondani, hogy fogalmam sincs. Egy idióta vagyok. Már a tárgyaláson beszélni akartam veled és miután Newark-ba költöztünk, is csak ezt szerettem volna, de az anyám egyszerűen megtiltotta hogy akár csak egy szó erejéig is kapcsolatba lépjünk. Egy szigorú iskolába íratott és folyton rajtam tartotta a szemét, átkutatta a szobámat, tőled kapott levelet keresve. Apám ugyanígy megőrült. Mást sem csináltak, csak azt figyelték, nem e teszek valami gyanúsat. Azt akarták, hogy ne járjon az eszem rajtad, hogy tanuljak, szerezzek barátokat, és egy barátnőt. És foghatnám teljes egészében erre a fokozott felügyeletre, de igazából én is annyira magam alatt voltam, összekavarodtam, hogy nem tudtam, mit tegyek. Csak ment felettem az idő, az évek, míg volt merszem felhívni Mikey-t és mertem kérdezni rólad. Aztán egyre gyakrabban tettem ezt meg és úgy éreztem, szükségem van arra, hogy hírt kapjak a hogylétedről. Később már nem volt elég annyi, amit az öcséd mondott a telefonban. Látni szerettelek volna. Gerard, napok óta alig alszom, annyira féltem, mi lesz, ha te már nem akarsz látni engem és annyira megharagudtál, amiért nem jelentkeztem, hogy nem állsz szóba velem...- Frank lehajtotta a fejét és a könnyeivel küzdött.
Gerard megrendülve nézte.
- Emiatt kár volt félned. - suttogta.
Frank megkönnyebbülten sóhajtott.
- Öt év múlt el és felnőttünk. Csak én jobb körülmények között, mint te.- jegyezte meg szomorúan.
- Azt kaptam, ami jár. Nem volt jogom elvenni senki életét. - jelentette ki Gerard.
Frank arcán sajnálkozás suhant át.
- Bocsáss meg! - kérte.
- De miért? - kérdezte Gerard.
- Mindenért. - válaszolt egy szóval Frank.
- Nincs miért megbocsátanom.- csóválta a fejét elnézően Gerard.
- Haragudhatsz rám, mert nem voltam elég erős, hogy eljöjjek. De ha úgy is tűnt, cserbenhagytalak, én szerettelek. És szeretlek! Istenem, annyira nagyon szeretlek! A szüleim nem tudtak megtörni engem, nem tudtak kitépni téged a gondolataimból. Tudod, azon az estén, képes lettem volna eltűnni veled a világból, és még most is úgy érzem, az lett volna a leghelyesebb. Öt éve minden nap csak szenvedtem, csak félig léteztem nélküled. - magyarázta Frank.
Gerard elmosolyodott.
- Öt éve itt vagy bent. A szívembe rejtve.
És mindketten kicsit elpirultak.
- Amikor megérkeztem ide, a fegyőrök azt mondták, a kápolnában vagy. - Frank szeme kérdőn csillant Gerard felé.
- A börtönlelkész mellett vagyok segéd. - válaszolta meg, Frank fel nem tett kérdését Gerard.
- Az igazán neked való hivatás. - helyeselt Frank.
- Próbálok lelkeket menteni, úgy talán az enyémet is sikerül. - mondta Gerard.
Ha a kápolnába lépett, rögtön elragadták a gyönyörű színek és a gyertyák lángjai. Ott meghallotta Isten hangját és anyjáét is, aki úgy ragyogott fel számára, mint a legfényesebb csillag. Évek óta nem nézhette az eget, nem csodálkozhatott rá a nap, a hold, vagy éppen a csillagok tündöklő szépségére, a madarak röptére, vagy a fű illatos zöldjére, rácsok állták el a kilátást, de ha a templomban volt, ezek az akadályok megszűntek. És olyankor azt érezte, hogy megsimogathatja Frank és Mikey szívét az értük szóló imádságokkal.
- A te lelkedet nem kell megmenteni, Gerard! Hiszen te jó vagy! Én vagyok az ostoba, a rossz, hogy köddé váltam! De ezentúl máshogy lesz! Nem számít anyám szava, sem apámé és nincs olyan hatalom, ami visszafoghatna tőled! Eljövök minden látogatásra és amikor kiszabadulsz, a börtön kapuja előtt foglak várni. Azt szeretném, hogy tudd, az örökké az nálam az idők végezetéig tart. - vágott a szavába sírva Frank. A szabadság még messze volt, de Gerard abban a percben úgy érezte, hogy újra érheti a nap melege, simíthatja arcát a fény. Csak ismételgette Frank-nek, hogy mennyire szereti és ugyanúgy sírt, mint a fiú.
Felejthetetlen volt az a nap, mikor Frank ismét visszatért az életébe, elhozva a reményt, hogy az örökké egy csodaszép szó, hat lángoló betű, Gerard szívébe vésve a szerelem tintájával. Hogy majd lehet úgy, ahogy eltervezték, hogy a kisváros iskolájának sportpályáján, a narancsszínű székeken egykor napvilágot látott álmok, egyszer valódi alakot ölthetnek.
A börtön kápolnájában ezért égtek a gyertyák. Az álmokért. Mindenki álmáért. És Gerard minden nap elmondott egy imát a világ összes bajba jutott, törött szárnyú angyaláért.
Nos???
Az a helyzet, hogy eredetileg nem ezt a befejezést terveztem, de nem bánom, hogy végül emellett a verzió mellett döntöttem.
Mint ahogy azt sem bánom, hogy valószínűleg emiatt a történet miatt tiltott le az a
Hiányozni fog és tudom, hogy beteg egy történet volt, de eljátszom a folytatás gondolatával, ugyanakkor meg azt is érzem, hogy kimaxoltam ezt a sztorit.
Nem tudom, na...
2019. július 14., vasárnap
Nem csak szenvedni
Borús az ég, meg az eső is esett. És ettől függetlenül is szar a kedvem, meg a napom.
Amikor reggel már bőgni tudnék, na akkor már tudom, hogy jobb lenne ki sem mászni az ágyból.
Tegnap J.-éknél volt egy kis party, ahova minket is meghívtak, pedig mostanság alig-alig beszéltünk, szóval meglepődtem, de örömmel igent mondtam. Jó sok vendég volt, van egy új kiskutyájuk tündéri, Zselyke meg 3 éves elmúlt (leírni is hihettelen) és egy kis rafkós csajszi <3 Ott volt J. huga, E. is, nagyot nőtt, ő már igazi csajos-csaj.
Direkt nem ittam egyáltalán alkoholt, meg jó is volt minden, J. pasija is normálisan viselkedett, semmi beszólás, egyebek, de ettől függetlenül tudtam, hogy másnap rossz kedvem lesz.
J.-éktől egy világ választ el. Mintha más földrészen élnénk, meg más emberek lennénk, pedig csak kb. fél órányira, egy kisközségben élnek, mégis...
A házuk, a hatalmas udvaruk, a medencéjük, a gyönyörű virágoskertjük, a nyárikonyhájuk, minden...amiről én csak álmodozok.
Arra gondoltam, nem is hiányozna mondjuk annyira a nyaralás, meg kirándulás, ha ilyen helyen élnék, hiszen akinek ilyen a háza, az minden nap nyaral.
Meg hát a szociális élete, jól beilleszkedtek, pedig J. az igazi nagybetűs városi lány volt, akiről pár éve elképzelhetetlennek gondoltam, hogy majd falun fog lakni. A szomszédokkal összejárnak, vigyáznak a kislányra, a munkahelye is helyben van és imádja,
Jövő héten jön a külföldön élő barátnője, majd mennek megint a rockfesztre is. Ahogy mindig.
És most nem irigykedek, mert tettek is érte, respect és egyebek. Csak egy ilyen este után visszajöni ide...ahol már kimondhatatlanul gyűlölök élni.
Pasimmal is összevesztünk, alig értünk tegnap haza, máris lelépett és éjfélig haza sem tolta a bicajt. Most meg mondtam neki, hogy akkor majd festünk és lamináltozunk, hogy végre meghirdethessem ezt aszar lakást (mi ketten, mert alap hogy ketten csináljuk), jött megint a vállvonogatással és hogy őt ez nem érdekli.
El is szakadt a cérna és mivel alapból rossz hangulatom volt, rá is zúdítottam ami a szívemet nyomta. Hogy igenis, én komolyan gondolom a továbblépést, nagyon nagyon max. még egy évet bírok itt ki, többet nem, szeretnék én is menő kerti bulikat csapni, vendégül látni a barátaimat, húst sütögetni, rosét inni, naplementét nézni, zenét hallgatni az udvaron, rózsabokrot, gyékénykerítést.
Hogy apám ne csak évente 2-szer ugorjon be tíz percre (mondván hogy itt nincs hely, irtó kicsi a lakás, bezártság érzése van stb.), szemben azzal, hogy a hugomék hatalmas házában és udvarán órákat is elüldögél, hanem egyszer lássak már őszinte mosolyt az arcán.
Nem csak szenvedni akarok egy olyan helyen, ahova lakni kényszerültem, mert az albérletet eladták és nem találtunk másikat.
Én hiszek az új kezdetben. De ehhez egyedül kevés leszek.
Azóta, hogy ezt elmondtam-nem volt benne sok újdonság, ennek nagy részéről tudott-lenyugodtam. Viszont amiket mondtam, azokhoz tartani szeretném magam.
Remélem, ő is átgondolja és segít nekem ebben.
Épp elég időt fecséreltem el erre az egészre. Most már neki kezdhetnénk megvalósítani az álmainkat.
Ja ha már fentebb írtam apámról, a napokban rákérdezett, hogy akkor velük megyünk e a kempingbe (oh nooooooooo), mire nem túl lelkesen mondtam, hogy hát még nem tudom, megkérdezem a pasimat, elengedik e a melóhelyéről. Szerintem ezen ő megsértődött, már hogy nem vágtam rá azonnal, hogy naná! De őszintén, a tavalyi után, nem sok jóban reménykedem. A darazsakra nem térek ki, meg a hiányos dolgokra sem (meleg víz, áram egyebek), de ha apámék és a hugomék együtt vannak velünk, abból nem igazán sülnek ki klassz dolgok.
Mindegy, alszom még rá párat.
Amikor reggel már bőgni tudnék, na akkor már tudom, hogy jobb lenne ki sem mászni az ágyból.
Tegnap J.-éknél volt egy kis party, ahova minket is meghívtak, pedig mostanság alig-alig beszéltünk, szóval meglepődtem, de örömmel igent mondtam. Jó sok vendég volt, van egy új kiskutyájuk tündéri, Zselyke meg 3 éves elmúlt (leírni is hihettelen) és egy kis rafkós csajszi <3 Ott volt J. huga, E. is, nagyot nőtt, ő már igazi csajos-csaj.
Direkt nem ittam egyáltalán alkoholt, meg jó is volt minden, J. pasija is normálisan viselkedett, semmi beszólás, egyebek, de ettől függetlenül tudtam, hogy másnap rossz kedvem lesz.
J.-éktől egy világ választ el. Mintha más földrészen élnénk, meg más emberek lennénk, pedig csak kb. fél órányira, egy kisközségben élnek, mégis...
A házuk, a hatalmas udvaruk, a medencéjük, a gyönyörű virágoskertjük, a nyárikonyhájuk, minden...amiről én csak álmodozok.
Arra gondoltam, nem is hiányozna mondjuk annyira a nyaralás, meg kirándulás, ha ilyen helyen élnék, hiszen akinek ilyen a háza, az minden nap nyaral.
Meg hát a szociális élete, jól beilleszkedtek, pedig J. az igazi nagybetűs városi lány volt, akiről pár éve elképzelhetetlennek gondoltam, hogy majd falun fog lakni. A szomszédokkal összejárnak, vigyáznak a kislányra, a munkahelye is helyben van és imádja,
Jövő héten jön a külföldön élő barátnője, majd mennek megint a rockfesztre is. Ahogy mindig.
És most nem irigykedek, mert tettek is érte, respect és egyebek. Csak egy ilyen este után visszajöni ide...ahol már kimondhatatlanul gyűlölök élni.
Pasimmal is összevesztünk, alig értünk tegnap haza, máris lelépett és éjfélig haza sem tolta a bicajt. Most meg mondtam neki, hogy akkor majd festünk és lamináltozunk, hogy végre meghirdethessem ezt a
El is szakadt a cérna és mivel alapból rossz hangulatom volt, rá is zúdítottam ami a szívemet nyomta. Hogy igenis, én komolyan gondolom a továbblépést, nagyon nagyon max. még egy évet bírok itt ki, többet nem, szeretnék én is menő kerti bulikat csapni, vendégül látni a barátaimat, húst sütögetni, rosét inni, naplementét nézni, zenét hallgatni az udvaron, rózsabokrot, gyékénykerítést.
Hogy apám ne csak évente 2-szer ugorjon be tíz percre (mondván hogy itt nincs hely, irtó kicsi a lakás, bezártság érzése van stb.), szemben azzal, hogy a hugomék hatalmas házában és udvarán órákat is elüldögél, hanem egyszer lássak már őszinte mosolyt az arcán.
Nem csak szenvedni akarok egy olyan helyen, ahova lakni kényszerültem, mert az albérletet eladták és nem találtunk másikat.
Én hiszek az új kezdetben. De ehhez egyedül kevés leszek.
Azóta, hogy ezt elmondtam-nem volt benne sok újdonság, ennek nagy részéről tudott-lenyugodtam. Viszont amiket mondtam, azokhoz tartani szeretném magam.
Remélem, ő is átgondolja és segít nekem ebben.
Épp elég időt fecséreltem el erre az egészre. Most már neki kezdhetnénk megvalósítani az álmainkat.
Ja ha már fentebb írtam apámról, a napokban rákérdezett, hogy akkor velük megyünk e a kempingbe (oh nooooooooo), mire nem túl lelkesen mondtam, hogy hát még nem tudom, megkérdezem a pasimat, elengedik e a melóhelyéről. Szerintem ezen ő megsértődött, már hogy nem vágtam rá azonnal, hogy naná! De őszintén, a tavalyi után, nem sok jóban reménykedem. A darazsakra nem térek ki, meg a hiányos dolgokra sem (meleg víz, áram egyebek), de ha apámék és a hugomék együtt vannak velünk, abból nem igazán sülnek ki klassz dolgok.
Mindegy, alszom még rá párat.
2019. július 10., szerda
Instant pánik
Igen, így lehetne nevezni, amit éreztem, mikor apám azt mondta, lehet hogy idén is kiruccanunk a kempingbe!!!!!!
Oda, ahol tavaly mindenki összeveszett mindenkivel, elkapott minket a vihar és egy óriás darázsbanda.
Még most is rossz rágondolni *-* Azóta sem dolgoztam fel :S
Remélem, valami közbejön, vagy nem lesz szabad időpont a foglalásra.
Pasim már most közölte, hogy nem jön. Remek...
Mondjuk, nagyon be van táblázva, rengeteg a melójuk, hétvégén is azt nyomja, keveset találkozunk. Lesz majd egy hét leállás, mikor több munkatársa nyaralni megy, így akkor azt terveztük, hogy kifestünk, eltűntetjük a penészt és lerakjuk laminálttal az előszobát, aztán már csak meg kell hirdetni a lakást, hogy tovább tudjunk lépni. Mostanában házakat sem volt időm nézni, vagyis nézem én, de egyelőre ugyanott topogunk, ahol eddig. Vagyis ami tetszik, drága, ami meg elérhető, arra rengeteget kell költeni. Nem akarok úgy járni, mint R.-ék, akik már +3 milliót ráfordítottak a megvásárolt házra, de még nem igazi. Persze, esélyünk nem sok van, olyat venni, amibe kb. csak be kell költözni, viszont sem idegzetem, sem energiám egy romhalmazt rendbehozni, főleg olyat, ami perpill. lakhatatlan és akkor ha eladtuk ezt, biztos egy időre albérletbe kellene mennünk, amit nem akarok. Meg a városba már 90ezer alatt nincs kiadó lakás. Helyesbítek, kiadó lakás sincs már, mert az egyetemisták mindent kivettek.
Nehéz ügy lesz, lehet hogy még idén télen is itt leszünk (hosszú, mély, gonterhelt sóhaj).Kicsit igazítottam a blogon és ide jobb oldalra beraktam pár írásomat, úgy könnyebb és nem kell oda-vissza lépegetni.
A nyár amúgy telik, elég eseménytelenül. Meleg van (most épp nem annyira), a buszon találkoztam H.-val, váltottunk pár szót, a kislánya már 3 éves lesz augusztusban, a pasiját meg szídta, hogy egy köcsög.
Apám hozott egy vödrös mogyorókrémet, ami rám nézve veszélyes, mert jártamban-keltemben mindig kanalazok belőle. Aztán ősszel majd egy nadrágomba sem férek bele.
Á.-ra is rá kellene írnom, a múltkor ugye nagyon kivolt a pasija miatt, de nem visz rá a lélek. Nem akarok katasztrófatúristáskodni.
Oda, ahol tavaly mindenki összeveszett mindenkivel, elkapott minket a vihar és egy óriás darázsbanda.
Még most is rossz rágondolni *-* Azóta sem dolgoztam fel :S
Remélem, valami közbejön, vagy nem lesz szabad időpont a foglalásra.
Pasim már most közölte, hogy nem jön. Remek...
Mondjuk, nagyon be van táblázva, rengeteg a melójuk, hétvégén is azt nyomja, keveset találkozunk. Lesz majd egy hét leállás, mikor több munkatársa nyaralni megy, így akkor azt terveztük, hogy kifestünk, eltűntetjük a penészt és lerakjuk laminálttal az előszobát, aztán már csak meg kell hirdetni a lakást, hogy tovább tudjunk lépni. Mostanában házakat sem volt időm nézni, vagyis nézem én, de egyelőre ugyanott topogunk, ahol eddig. Vagyis ami tetszik, drága, ami meg elérhető, arra rengeteget kell költeni. Nem akarok úgy járni, mint R.-ék, akik már +3 milliót ráfordítottak a megvásárolt házra, de még nem igazi. Persze, esélyünk nem sok van, olyat venni, amibe kb. csak be kell költözni, viszont sem idegzetem, sem energiám egy romhalmazt rendbehozni, főleg olyat, ami perpill. lakhatatlan és akkor ha eladtuk ezt, biztos egy időre albérletbe kellene mennünk, amit nem akarok. Meg a városba már 90ezer alatt nincs kiadó lakás. Helyesbítek, kiadó lakás sincs már, mert az egyetemisták mindent kivettek.
Nehéz ügy lesz, lehet hogy még idén télen is itt leszünk (hosszú, mély, gonterhelt sóhaj).Kicsit igazítottam a blogon és ide jobb oldalra beraktam pár írásomat, úgy könnyebb és nem kell oda-vissza lépegetni.
A nyár amúgy telik, elég eseménytelenül. Meleg van (most épp nem annyira), a buszon találkoztam H.-val, váltottunk pár szót, a kislánya már 3 éves lesz augusztusban, a pasiját meg szídta, hogy egy köcsög.
Apám hozott egy vödrös mogyorókrémet, ami rám nézve veszélyes, mert jártamban-keltemben mindig kanalazok belőle. Aztán ősszel majd egy nadrágomba sem férek bele.
Á.-ra is rá kellene írnom, a múltkor ugye nagyon kivolt a pasija miatt, de nem visz rá a lélek. Nem akarok katasztrófatúristáskodni.
Befestettem a hajamat, hogy ha már a formája béna, a színe legyen jó. Hát nem lett. Vagyis a fényben látszik, de amúgy nem.
Mindegy, elengedtem, úgy látom ez az év (is) a tré hajak éve lesz :(2019. július 4., csütörtök
MOCSOK /FRERARD/ pt. VI.
A Wattpad (az a szar, szemét, rohadék etc.) nyugodtan lovat szophat, amiért kb.4 éves tagságomat törölte a picsába.
Az oké, hogy valaki beköpte a sztorit (vagy másikat, van még pár amiben előfordulnak keményebb dolgok), de miért nem küldtek egy emailt, hogy vagy törlöm vagy tiltva leszek. És akkor én max. törlöm (itt, meg az Archive-on úgyis fent van), de a fiókom megmarad, ez sokkal humánusabb megoldás lett volna. De ezek a gyökérkefék fogták magukat és törölték az egészet, aztán küldtek egy emailt, hogy zárolták a fiókomat és olvassam el a működési szabályzatot, ha rá akarok jönni, miért történt ez.
Tudom, hogy írtam olyat, ami sokakat felháborít. De hát az élet nem csak rózsaszín szerelmi sztorikból áll, röpködő unikornisokból, meg vattacukorfelhőkből, bizony, van árnyoldala is. Miért kell cenzúrázni, aki meg meri írni????Vagy mindenkinek egyformán nyálasnak kell lennie és akkor rendben van? *-*
A másik, meg ami felránt, hogy ez az egész a besúgásokon csúszott el. Szerintem a Wattpad nem ellenőrzi a sztorikat, valaki beleolvasott a történetembe és sértette az érzéseit, ezért felnyomott. Pedig ha az illető (aki szintén kezdhetne valamit azzal a lóval, amit fentebb már említettem) veszi a fáradtságot, leül és normálisan neki lát olvasni (értelmező olvasással) rájöhetett volna, hogy bár van benne cinkes tartalom, de nagyrészt érzelmekről szól. Igyekeztem bemutatni, mi játszódhat le a főszereplőben, hogyan próbál meg túlélni nap, mint nap és milyen borzalmakon ment és megy át. Ennek az érzékeltetéséhez viszont elengedhetetlen volt az ilyen, egyáltalán nem szép momentumokat is belevenni.
De ugye mit is hőzöngök én a Wattpad gyíkságain, mikor meg az a fanfiction, ahol a lány a bátyjával saját önszántából, vidáman lefekszik és mindez pocsék helyesírással, csak a szexre kiélezve, full részletesen leírva szerepel, még mindig fent van, sőt több ezres az olvasottsága.
Nincs igazság. Ne is keressük.
Azzal nyugtatom magam, hogy a most következő rész után úgyis letiltottak volna a francba.Amúgy meg nem szeretek szexjeleneteket írni.
VI.9 crimes +18!
Öt nyomorúságos, átkozottul hosszú éve. Mikey számára még mindig csak egy kisfiú volt, aki elvitt a lelkéből egy darabot, mikor elkerült innen. És akinek a létezése tartotta őt életben. A remény, hogy valaha ismét hall felőle.
Gerard azt érezte, rázuhan az ég, az összes csillaggal, a nappal és a holddal együtt. Csak hallgatott, kezében szorongatva a telefonkagylót, miközben könnyek csorogtak a szemeiből.
- Hallo, Gerard? Hát igen, tudom ez most váratlan, de szólalj meg, kérlek.- Mikey hangja is elcsuklott a sírástól.
Gerard összeszedte minden erejét, hogy ne zokogjon.
- Itt vagyok, Mikey. Itt vagyok. - mondta végül.
- Jézusom, nem hiszem el, hogy veled beszélek! Úgy örülök neked! - hadarta boldogan Mikey.
- Én is örülök, Mikey. Hogy vagy, jól megy sorod? - kérdezte izgatottan Gerard.
- Nem panaszkodhatom, anya rokonai gondoskodnak rólam, kapok rendesen enni, vesznek ruhákat, egy jó hírű iskolába járatnak. Csak éppen ha rólad, vagy apáról kérdeztem, kezdtek el mindig üvöltözni. Próbáltam kapcsolatba kerülni veled, amikor nem voltak a házban, rögtön telefonáltam, de a számotok már jó ideje nem él. Rengeteg levelet is írtam...
- Ahogy én is! - vágott közbe Gerard.
- Egyetlenegyet sem kaptam meg. Azt mondták az itteniek, hogy te már nem akarsz velem beszélni. - mesélte Mikey.
- Apa nekem ugyanezt mondta! A leveleimet valószínűleg sosem küldte el neked, a te leveleidet pedig nem adta át. Nemrégiben véletlenül megtaláltam az egyiket, akkor tudtam meg, hogy még gondolsz rám. -mesélte Gerard.
- Hát persze, hogy gondoltam rád. A legrosszabbtól tartottam, én azt hittem, meghaltál! - fakadt ki sírva Mikey.
- Meghaltam? Miért gondoltad ezt? - hökkent meg Gerard.
- Figyej Gerard. Valamit el kell mondanom. Tudnod kell, miért kerültem el Utah-ba, anya halála után. Apa el akart hallgattatni, jó oka volt, hogy olyan messze küldött, és megakadályozta a levélváltásunkat is. Csak így tudta megtenni, hogy távol tartson minket egymástól és hogy soha ne derüljön ki az igazság.
- Miféle igazság? - kérdezett vissza Gerard.
- Anya nagyon boldogtalan volt apa mellett és új életet akart kezdeni. Az volt a terve, hogy egy nap, mikor apa nincs otthon, hármasban megszökünk. Ő sososem dobta volna el az életét, mi voltunk neki a legfontosabbak! Egy percig ne kételkedj benne, mert ő szeretett minket teljes szívéből! Sokkolóan fog hangzani, de ami anyával történt, nem öngyilkosság volt!- jelentette ki Mikey.
Gerard szemei előtt összemosódott mindent, nem hallott mást, csak a szíve dobbanásait és döbbent levegővételeit.
- Hogyan? Honnan tudod?- kérdezte és érezte, hogy szédül. Jeges bénultság futott végig a gerincén.
Másodpercekig hallgatás volt a vonal túloldalán.
- Onnan, hogy szemtanúja voltam.- bökte végül ki Mikey.
- Istenem...- Gerard még mindig alig fogta fel a hallottakat.
- Arra értem haza az iskolából, hogy apa és anya ordítoznak egymással. Ők nem vették észre, hogy ott vagyok. Anya rájött, hogy apa zaklat téged. Azt mondta, feljelenti őt és élete végéig a börtönben fog rohadni. Ekkor apa felnevetett, majd elővett egy vadászpuskát a szekrényből és fejbe lőtte anyát. Minden olyan gyorsan történt, a puska hangja megrezegtette az ablakokat, a vér beterítette a falat, anya élettelenül hanyatlott a padlóra. Apa pedig csak állt felette, kezében a fegyverrel. Aztán az ajtó felé nézett és meglátott engem. Még sosem volt olyan a tekintete, mint akkor. Rám szegezte a puskát és elindult felém. Meg akart ölni engem is, láttam rajta, hogy gondolkodás nélkül megtenné. De ekkor feltűntek a szomszédok, akik hallották a lövést és így megmenekültem. Apa gondosan eltűntette a nyomokat és mindenkinek elhíresztelte, hogy anya depressziós volt és már nem akart élni, engem kórházba vitetett és utána gyorsan elintézte, hogy anya rokonainál kapjak helyet, mondván, hogy én találtam rá anyára és hogy emiatt nem tudnék továbbra is ott élni. Még a kórházban feküdtem, mikor egyszer bejött és megfenyegetett, azt mondta, ha bárkinek is beszélek arról, mi történt valójában, megöl téged. Úgy, ahogyan anyát is, aztán ráfogja, hogy nem tudtad feldolgozni a tragédiát és mentél utána. Remekül kingondolt terv volt, amelynek akaratlanul is részévé váltam. Egy kilencéves kiskölyök voltam, mégis mit csinálhattam volna? Ki hitt volna nekem, apával szemben, aki kívülről fújta a szentírást és mindig a templomban ült? Öt éve, mindennap arra gondoltam, vajon életben vagy e még, vagy apa megtette, amivel fenyegetőzött.
Gerard nem is tudta, mit reagáljon. Csak hallgatott leforrázva és Mikey szavai száguldoztak fel-alá a fejében. Az anyja jutott eszébe, akit az apja vett el tőle és most már ő is tudott erről. Még látta maga előtt a nő mosolyát, érezte az ölelését és azt, hogy talán most megkönnyebbülten pillant alá a mennyből.
Ezerféle érzés kavargott benne, a csalódás, a döbbenet, a hitetlenkedés, a gyűlölet, a tehetetlenség, a mérhetetlen harag, a féltés. És a hála, hogy Franknek köszönhetően fény derült mindenre.
Még mindig hulltak a könnyei, az anyja miatt, Mikey miatt, az egész pokolian szörnyű élete miatt.
- És Frank? - kérdezte, ahogy a sírása alább hagyott.
- Egy este hívást kaptam, a rokonok azt mondták, egy iskolatársam keres. Nem is értettem. Tudod, nem vagyok valami népszerű, mindenki csak a "furcsa gyereknek" tart, szóval nem igazán vannak barátaim az iskolában. Amikor felvettem a telefont, egy kedves hangot hallottam. A srác bemutatkozott, elmondta, honnan hív, hogy szerezte meg a telefonszámomat, hogy ismer téged, nagyon fontos vagy neki és a születésnapodra szeretne örömet szerezni. Hát így jött létre ez a beszélgetés most. Bár azt hiszem, sok jó dolgot nem tudtam mondani. Persze, beszélgethettünk volna másról is, de tudnod kell, mi történt akkor. Hogy átrendezd a gondolataidat és tovább tudj lépni. - felelte Mikey.
- Köszönöm, hogy elmondtad Mikey. - suttogta Gerard.
- Ez a Frank nagyon jó ember, komolyan érdekli a sorsod. Bízd rá magad, mert a világon kevesen akarnak tiszta szívből jót a másiknak. - tanácsolta Mikey.
- Tudom. - helyeselt Gerard.
Frank a világon az egyik legnagyszerűbb ember...
- Most le kell tennem, mindjárt itt az iskolabusz. Nem tudom, mikor beszélünk ismét, de szeretlek és vigyázz magadra! Vigyázz apával! Boldog születésnapot! - búcsúzott Mikey.
- Én is szeretlek, Mikey.
Gerard nem is tudta szavakba önteni, mennyire. A vonal már régen búgó hangot hallatott, de ő még akkor is csak ült ott, könnyeibe és fájó emlékeibe burkolózva. Frank lágy simogatása zökkenette ki ebből a hangulatból, amikor hosszú percek múltán mellé ült és elvette tőle a telefonkagylót.
- Úgy látom, ezek nem az öröm könnyei. - ítélte meg szomorúan, aztán adott Gerardnak egy pohár üdítőt és nem kérdezett, csak ott akart lenni, ha szükség van rá.
- Köszönök mindent, Frank. - szólalt meg végül Gerard. Nehezen tudott bármit mondani, mert úgy érezte, a lekötelezettsége végtelen Frank irányába.
- Már akkor elhatároztam, hogy megkeresem az öcsédet, mikor először meséltél róla jobban. Dave bácsikám egyik volt barátnője a lakcímnyilvántartónál dolgozik. Nem gondoltam volna, hogy valaha jól jön ez nekem. De ezúttal az ő segítségére volt szükségem. Persze, nem igazán rajongott az ötletért, nem is volt szabályos a dolog, de azt mondtam, az életem múlik rajta és hát történetesen éppen, talált egy Mikey Way nevű fiút a Utah beli Circleville városkában. Megkaptam a számot és felhívtam. - avatta be Frank.
Gerard bólintott és a sírás fojtogatta. Bár viszonozhatta volna a fiú végtelen önzetlenségét, de még arra sem volt képes, hogy elmondja, mit tudott meg az öccsétől.
- A legtöbbet tetted, amit csak tehettél. - hálálkodott.
- Bármit megcsinálok érted. - ezt Frank úgy mondta, hogy egy egészen kicsi kétely sem lakozott a szavai mögött.
- Meg is csináltad. A legszebb születésnapi ajándékot adtad, amit csak lehet. Te világossá tetted a sötétet.- jelentette ki Gerard és ismét elhomályosodtak szemei a könnyektől. Frank nem értette, de bólintott. Gerard pedig úgy érezte, hogy bármilyen közhelyes is, de az igazság felszabadít.
*****
Gerard próbálta a fejében lévő kuszaságot rendezni, feldolgozni a veszteséget most már valódi alakjában. Elfogadni, hogy az anyja nem önszántából lépett ki az életéből, hanem az apja ölte meg és utána gyorsan megszabadult az egyetlen embertől, aki mindent látott. Az öccsétől. Sokkos volt attól, amit Mikey-tól megtudott, de azt is beismerte magának, hogy, ha az apjára nézett, kegyetlenséget látott, a jónak szikráját sem. Az évek alatt részese volt határokat nem ismerő kíméletlenségének. És csodálkozott, hogy egyáltalán nem fordult még meg a gondolataiban az eshetőség, hogy az anyja halálához az apjának is köze van.
Mikor estefelé nyikordult az ajtó és az apja lépett be hozzá, Gerard rögtön lehunyta a szemeit. Úgy tett, mint aki alszik, de most, hogy birtokában volt ezeknek a szörnyűséges tényeknek, nehéz volt az érzéseit kordában tartani. Apja a matrachoz lépett és egy tányér ételt, meg egy üveg sört rakott le. Megbökdöste a fiút, aki kénytelen volt kinyitni a szemét és felülni. Apja merően bámult az arcába. Ittasnak és fásultnak tűnt.
- Egyél! - mondta kelletlenül.
A fiú csak nézte a tányéron gőzölgő, zavaros, sötétbarna levest. Egyáltalán nem érzett éhséget, az idegességtől fájt a gyomra. Inkább a sör után nyúlt és beleivott, keserű íz szaladt szét a szájában, amiről rögtön tudta, hogy nem az alkoholé. Pár napja már érezte ezt az egyik apja által hozott ennivalóban és utána napokig émelygett, forgott vele a világ, de a tüneteket sérülésére fogta. Most viszont már tisztában volt azzal, hogy apja valamit belerakott az italba, ételbe. Pánik uralkodott el rajta, de nem akarta, hogy a férfi bármit is észrevegyen a felismeréséből. Kiszaladt a vér az arcából, összeszűkült a nyelőcsöve, de ivott pár kortyot, pedig legszívesebben a padlóra hányta volna. Aztán az üveget a matrac mellé tolta és újra lefeküdt. Apja szemeivel csalódottan és dühösen követte a mozdulatokat.
- Mi van, nem vagy éhes? - mordult rá.
- Még mindig szédülök. - mondta halkan a fiú.
- Sajnálom apa. Összeszedem magam.- sóhajtotta.
- Ajánlom is! Azt hiszed, mostantól kezdve itt fogsz fetrengeni és majd én kiszolgállak? Ne akard, hogy én kényszerítselek, arra hogy felkelj! - ezzel a férfi feldúltan magára hagyta. Gerard így ismét elmerülhetett a fájó gondolatokban.
Most hogy kicsit jobban összeállt a kép, nyugtalanná vált. Választ kapott jó néhány kérdésére, de maradtak még olyanok is, amikről nem tudta, mit véljen. Amire ma fény derült, mindent megváltoztatott, más színben tűntetett fel. Az eddigi szörnyűségek hatványozódtak és kevéske megkönnyebbülést, ugyanakkor sok súlyos terhet hoztak magukkal. Gerard pedig nem érezte magát elég erősnek, hogy tovább sodródjon ezekkel. Csak éppen arról nem volt fogalma, mit tegyen.
Megitta az italt, amit az apja hagyott ott és hiába volt olyan rémségesen keserű, egy idő után már nem zavarta. Szédület vonta hatalma alá, a zajok és színek fátyolosan örvénylettek. Mikey szavai még mindig ott visszhangoztak benne a borzalmas múltról, mint ahogy érezte magán apja förtelmes pillantását és érintéseit, amikor előlép a félhomályból és magához húzza. Mintha hallotta volna anyja sírását és sikoltását, ahogy apja sokszor durván megragadva, rongyként hajította a padlóra. Bárcsak tehetett volna valamit, bár elhozhatta volna az anyja által is annyira vágyott szabadságot, bár minden másképp alakult volna!
De elsült az a fegyver és nem az kapta a golyót, akit megilletett. Gerard nem tudta, gondolhat e ilyet. Mindig szégyellte magát, ha rossz dolgok jutottak az eszébe apjáról, aki állandóan hangoztatta, hogy a tiszteletet érdemel. Pedig a lelke, mint egy öreg fa, korhadt volt. Félelmetes és borzasztó. Morzsányi jóság nélkül.
Zaklatott álmából apja riasztotta fel, ahogy teljesen részegen beosont a szobába. A fiú összerezzent és meg akart fordulni, de ösztönei figyelmeztették, hogy ne tegyen így. Egy pillanat alatt elmúlt a kábasága, rezignáltan hallgatta a férfi lépteit, amik egyenesen a matrachoz vezettek. Érezte, maga mögött állni apját, hosszú, hosszú percekig. Koromsötét volt, de mintha látta volna, ahogy áll és nézi őt. Gerard torka teljesen elszorult, a légzése gyorssá vált.
- Azt hiszed, velem szórakozhatsz, te kis rohadék? Majd én megmutatom neked.- dünnyögte az apja, majd váratlanul a puska csövének hideg fémje nyomódott Gerard hátához, a ruháján keresztül is érezte hűvösségét és borzongás futott át a gerincén. Hangtalanul felnyögött és a felismeréstől, homlokán izzadtság jelent meg. Hallotta apja lélegzetvételeit, ahogy várakozott és nem tudta, mitévő legyen. A fém még mindig a hátának préselődött, a ruhájába, a bőrébe vágva. És Gerard azon tűnődött, vajon az apjának eszébe jutott a mai születésnapja? Lehet, hogy így tervezte? Hogy születésének dátuma, egyúttal legyen az élete befejezése is? Alvást tettetve, hallgatott, rettegve, némán zihált, de nem mozdult, csak ökölbe szorította izzadt tenyerét és egy ima futott át az agyán: Az Úr meghallgatja az én kiáltásomat; figyelmez az én könyörgésemre. Te vagy az én menedékem, és erős tornyom az ellenség ellen. A Te sátorodban lakozom mindörökké, a Te szárnyaid árnyéka alá menekülök, míg elvonulnak a veszedelmek.
A szíve őrült tempóval vert, ahogy végtelennek tűnt a mozdulatlanság és a csend. Frank jutott eszébe. A fiú iránti szeretet adott neki erőt ahhoz, hogy ijedtségét visszafogja, hogy ne kiáltson, mikor apja a hátának szegezte a fegyvert. Szorosan behunyta a szemeit és erősen maga elé képzelte a fiút. A mosolyát, sötét haját, kedves arcát, a szemeit, a szavait, ahogy megcsókolta és ahogy a sportpályán bizonytalanul, de együtt léptek át egy határvonalat. A félelem mind jobban bele mart. Lehet, hogy este látta utoljára őt?
Apja lassan húzta el a puskát a hátától. Gerardon végigsöpört a megnyugvás, ugyanakkor csodálkozva hallgatta, ahogy a férfi halk zokogásban tört ki.
- Legyél átkozott! Úgy kellene végezned, mint az anyádnak!- szipogta, majd amilyen váratlanul jött, úgy is tűnt el, meg-megbotolva az útjában álló tárgyakban. Gerard pedig újra lélegzethez jutott.
*****
Fel-felébredésekkel átszőtt, rémképekkel teletűzdelt álmaiból hajnaltájt ébresztette fel, az ajtó csapódása, ahogy apja elsietett a házból. Közvetlenül ezután Frank halkan kopogott az ablaküvegen. Dermesztő, kékesszürke pirkadat volt körülötte. Fázott, de amint meglátta a fiú alakját az ablaknál kirajzolódni, máris melege lett. Gyorsan kinyitotta az ablakot és hagyta, hogy Frank bejusson rajta. Frank mellette ért földet, csak néhány centi volt az arcuk között. Gerard szótlanul bámulta, miközben zokogni szeretett volna. Frank bátorítóan elmosolyodott, mire Gerard hirtelen szorosan átölelte és elmerült a biztonságérzetben, amit a másik testének közelsége adott neki.
- Szeretlek. - csak ezt tudta mondani, de ennél az egy szónál ezerszer többet érzett, több volt a szívében.
- Én is szeretlek. Már kitaláltam, mit tegyünk. Itt hagyjuk a várost. - jelentette ki Frank és gyengéden tartotta karjaiban Gerardot.
- Ezt nem lehet! Neked itt az otthonod, az iskola...- sóhajtott fel Gerard, de Frank erélyesen közbevágott.
- Értsd meg, nekem már nincs otthonom, a nagybátyám meghalt, és szétszakadt a családom. Rajtam marakodnak, mint kutyák a csonton,de én nem akarok egyikükkel sem lenni! Csak veled! Az iskola pedig a legnagyobb gyötrelmeim helyszíne, aminek végleg hátat szeretnék fordítani! Kérlek, ígérd meg, hogy velem jössz, Gerard!
Akkorra már egészen halk lett a hangja, reménykedő és bizakodó. A szemei fényesen csillogtak, egy új kezdet ígéretét magukban hordozva.
- Veled megyek. - bólogatott Gerard, mire Frank boldogan megcsókolta a száját. Gerard pedig visszacsókolt, ezzel magát és Frank-et is meglepve. A csókja heves volt és szenvedélyes, a nyelve bátran tört be Gerard szájába, mind többet követelve és szikrákat élesztett, majd lángot, ami tűzforróvá varázsolta a hideg, mocskos szoba minden zugát. Frank ajka gyümölcsízű volt és égetett, ahogy találkozott az ő ajkával. Gerard hamar szédültté vált, Frank csókja elragadta a sivár valóság képkockáiból. Úgy tűnt, ajkaik sosem akarnak elválni egymástól és ő ezt egyáltalán nem bánta. Reszketett és egyre hangosabban sóhajtozott, az erő kezdett kimenni belőle, már csak a matracot érezte besüppedni, ahogy ráfeküdtek, ő és Frank.
- Nem szabadna...- tiltakozott a fiú a fejét rázva.
- Miért? - kérdezte Gerard.Frank fekete tincsei belehullottak Gerard arcába, a bőre sós volt az izzadtságtól.
- Nem tudom, hogy kell ezt...annyira kívánlak, de nem akarlak bántani. - vallotta be félve Frank.
- Nem fogsz bántani. - mosolyodott el Gerard.
Még mindig hajnal volt, a nap lassan felkelve, csodálatos színekkel oszlatta el a szürkeséget, bevilágítva a nyomorúságos szobába, ami Gerard számára most mégis maga volt a mennyország. Egy kicsi a jóból, ami elfedte a szenvedéseket. Tudta, hogy nincs sok idejük és azt is hogy mennyire suta, tapasztalatlan, de szerette volna végigcsinálni. Frank is félt, minden mozdulatában érződött, szégyellősen nyúlt Gerard ruhái alá és tolta feljebb a pulóvert, hogy ujjai a csupasz bőrt érintsék, aztán a fiú nadrágját kezdte el kibontani. Gerard segített neki, aztán Frank nadrágja is lejjebb került. Ahogy feltárult előttük a másik vakítóan fehér bőre, ruhátlansága és kemény izgalma, mindketten vérvörös arccal és megilletődve pislantottak a másikra. Frank nagyon odaadó volt. Nem zavarta, Gerard vértől összeragadt haja, könnyektől nedves arca, izzadtságtól nyirkos ruhája és bőre, újra és újra megcsókolta, miközben finoman simogatta mindenhol. Úgy fogadta el, amilyen valójában és ez nagyon sokat jelentett Gerardnak. Ahogy a csókok és érintések egyre inkább kihúzták a józan ész talaját alóla, úgy kínozta egyre ez a fura vágyakozás, ezért igyekezett minél jobban félresöpörni a félelmét és gátlásosságát. Rábízta magát Frank-re és a saját késztetéseire, amik vezetésével simogatásai, csókjai elkalandoztak a másik testén. Frank érintései is sokkal merészebbek, gyorsabbak lettek a legérzékenyebb testrészén. A nyögései hangosakká váltak, ahogy az izgalom elborította. Csak akkor rándult össze, mikor Frank benyálazott ujjait megérezte magában. Sajgó érzés volt, de igyekezett nem kimutatni. Amikor, valamivel később, Frank a férfiasságával hatolt bele, a hirtelen és nagy fájdalomtól úgy beharapta az ajkát, hogy kiserkent a vére. Próbálta elfojtani a kiáltását, de Frank észrevette kínlódását.
- Fáj? - kérdezte megremegő hangon és aggodalommal az arcán pillantott Gerardra.
- Nem. - rázta meg a fejét Gerard. Valójában persze fájt neki a másik minden egyes mozzanata. De ez a fájdalom, bármilyen nyilalló volt, mégsem hasonlított a korábbiakhoz. Elhalványította a szerelem, amit Frank irányában érzett és az, hogy mindenképpen boldoggá akarta őt tenni. Az ajkuk összeforrt, amikor a testük is egybeolvadt. Különös volt, ahogy arrébb húzott ruháik mentén összeért a bőrük és Gerard csak kettejük lüktetését érezte. Lecsukta a szemeit és csak csókolta Frank kiszáradt ajkait. Annyi bonyolult kérdés keringett a fejében, míg testében egy megmagyarázhatatlan vad, de kéjes vibrálás. Ami megváltoztatta a viselkedését. Ahogy kimondta Frank nevét, miközben megérintette magát, aztán engedte, hogy Frank tegye meg. A csípőjük egyszerre, ritmikusan mozdult, bőrük verejtékesen tapadt egymáshoz. Porfelhő szállt a hajnali napfénnyel átitatott levegőben, féktelenségük nyomán. A keserédes érzés, amely Frank tapasztalatlanságból eredő, elemi durvaságával eltöltötte, szinte szétszaggatta Gerardot. Fájt és egyszerre volt jó. Hallotta Frank hangos nyögéseit. És mint egy kívülálló, hallotta a saját hangját is. Olyan ismeretlennek tűnt! És a tettei is! De ez is ő volt, ami számára is újnak hatott, de Frank ezt váltotta ki belőle. Az a néhány mély mozdulat, gondolkodásra képtelenné tette és másodpercek alatt elvitte egy ismeretlen, áttetsző világba. Mintha zuhant volna valami éjszínűbe, végtelenbe és csak nyögdécselni, sóhajtozni tudott. Ez volt az extázis, amit még soha nem tapasztalt. Frank ugyakkor érte el a csúcspontot és levegő után kapkodva borult Gerard mellé. És csak ziháltak mindketten. A hajuk izzadtan tapadt a homlokukra, mellkasuk fel-alá járt a levegőhiánytól. Jó darabig kerülték egymás pillantását, majd percek múltán, mikor a légszomj alább hagyott, a verejtékcseppek is lecsorogtak a homlokukon és realizálták a történteket, már ránéztek a másikra. Gerard még sosem élt át hasonlót, ahogy Frank sem. Ott voltak a semmiben, tele kérdésekkel, zavartsággal és csak bámulták egymást különös, kérdő és hitetlen tekintettel.
- Örökké veled maradok. - suttogta Frank egy idő múlva.
Gerard pedig azt kérdezte magától, vajon meddig tart az örökké az ő esetükben.
folytatása következik...
Az oké, hogy valaki beköpte a sztorit (vagy másikat, van még pár amiben előfordulnak keményebb dolgok), de miért nem küldtek egy emailt, hogy vagy törlöm vagy tiltva leszek. És akkor én max. törlöm (itt, meg az Archive-on úgyis fent van), de a fiókom megmarad, ez sokkal humánusabb megoldás lett volna. De ezek a gyökérkefék fogták magukat és törölték az egészet, aztán küldtek egy emailt, hogy zárolták a fiókomat és olvassam el a működési szabályzatot, ha rá akarok jönni, miért történt ez.
Tudom, hogy írtam olyat, ami sokakat felháborít. De hát az élet nem csak rózsaszín szerelmi sztorikból áll, röpködő unikornisokból, meg vattacukorfelhőkből, bizony, van árnyoldala is. Miért kell cenzúrázni, aki meg meri írni????Vagy mindenkinek egyformán nyálasnak kell lennie és akkor rendben van? *-*
A másik, meg ami felránt, hogy ez az egész a besúgásokon csúszott el. Szerintem a Wattpad nem ellenőrzi a sztorikat, valaki beleolvasott a történetembe és sértette az érzéseit, ezért felnyomott. Pedig ha az illető (aki szintén kezdhetne valamit azzal a lóval, amit fentebb már említettem) veszi a fáradtságot, leül és normálisan neki lát olvasni (értelmező olvasással) rájöhetett volna, hogy bár van benne cinkes tartalom, de nagyrészt érzelmekről szól. Igyekeztem bemutatni, mi játszódhat le a főszereplőben, hogyan próbál meg túlélni nap, mint nap és milyen borzalmakon ment és megy át. Ennek az érzékeltetéséhez viszont elengedhetetlen volt az ilyen, egyáltalán nem szép momentumokat is belevenni.
De ugye mit is hőzöngök én a Wattpad gyíkságain, mikor meg az a fanfiction, ahol a lány a bátyjával saját önszántából, vidáman lefekszik és mindez pocsék helyesírással, csak a szexre kiélezve, full részletesen leírva szerepel, még mindig fent van, sőt több ezres az olvasottsága.
Nincs igazság. Ne is keressük.
Azzal nyugtatom magam, hogy a most következő rész után úgyis letiltottak volna a francba.
VI.9 crimes +18!
Is that alright?
Give my gun away when it's loaded
Is that alright?
If you don't shoot it how am I supposed to hold it
Is that alright?
Give my gun away when it's loaded
Is that alright
Is that alright with you?
- Mikey...- ismételte meg gépiesen a számára mindennél többet jelentő keresztnevet Gerard. A szíve majd kiugrott a helyéről,a szemei könnybe lábadtak. Annyi minden futott át az agyán. Régi emlékek, egy kisfiúról, akit elszakítottak tőle. És akit öt éve nem láthatott.Give my gun away when it's loaded
Is that alright?
If you don't shoot it how am I supposed to hold it
Is that alright?
Give my gun away when it's loaded
Is that alright
Is that alright with you?
Öt nyomorúságos, átkozottul hosszú éve. Mikey számára még mindig csak egy kisfiú volt, aki elvitt a lelkéből egy darabot, mikor elkerült innen. És akinek a létezése tartotta őt életben. A remény, hogy valaha ismét hall felőle.
Gerard azt érezte, rázuhan az ég, az összes csillaggal, a nappal és a holddal együtt. Csak hallgatott, kezében szorongatva a telefonkagylót, miközben könnyek csorogtak a szemeiből.
- Hallo, Gerard? Hát igen, tudom ez most váratlan, de szólalj meg, kérlek.- Mikey hangja is elcsuklott a sírástól.
Gerard összeszedte minden erejét, hogy ne zokogjon.
- Itt vagyok, Mikey. Itt vagyok. - mondta végül.
- Jézusom, nem hiszem el, hogy veled beszélek! Úgy örülök neked! - hadarta boldogan Mikey.
- Én is örülök, Mikey. Hogy vagy, jól megy sorod? - kérdezte izgatottan Gerard.
- Nem panaszkodhatom, anya rokonai gondoskodnak rólam, kapok rendesen enni, vesznek ruhákat, egy jó hírű iskolába járatnak. Csak éppen ha rólad, vagy apáról kérdeztem, kezdtek el mindig üvöltözni. Próbáltam kapcsolatba kerülni veled, amikor nem voltak a házban, rögtön telefonáltam, de a számotok már jó ideje nem él. Rengeteg levelet is írtam...
- Ahogy én is! - vágott közbe Gerard.
- Egyetlenegyet sem kaptam meg. Azt mondták az itteniek, hogy te már nem akarsz velem beszélni. - mesélte Mikey.
- Apa nekem ugyanezt mondta! A leveleimet valószínűleg sosem küldte el neked, a te leveleidet pedig nem adta át. Nemrégiben véletlenül megtaláltam az egyiket, akkor tudtam meg, hogy még gondolsz rám. -mesélte Gerard.
- Hát persze, hogy gondoltam rád. A legrosszabbtól tartottam, én azt hittem, meghaltál! - fakadt ki sírva Mikey.
- Meghaltam? Miért gondoltad ezt? - hökkent meg Gerard.
- Figyej Gerard. Valamit el kell mondanom. Tudnod kell, miért kerültem el Utah-ba, anya halála után. Apa el akart hallgattatni, jó oka volt, hogy olyan messze küldött, és megakadályozta a levélváltásunkat is. Csak így tudta megtenni, hogy távol tartson minket egymástól és hogy soha ne derüljön ki az igazság.
- Miféle igazság? - kérdezett vissza Gerard.
- Anya nagyon boldogtalan volt apa mellett és új életet akart kezdeni. Az volt a terve, hogy egy nap, mikor apa nincs otthon, hármasban megszökünk. Ő sososem dobta volna el az életét, mi voltunk neki a legfontosabbak! Egy percig ne kételkedj benne, mert ő szeretett minket teljes szívéből! Sokkolóan fog hangzani, de ami anyával történt, nem öngyilkosság volt!- jelentette ki Mikey.
Gerard szemei előtt összemosódott mindent, nem hallott mást, csak a szíve dobbanásait és döbbent levegővételeit.
- Hogyan? Honnan tudod?- kérdezte és érezte, hogy szédül. Jeges bénultság futott végig a gerincén.
Másodpercekig hallgatás volt a vonal túloldalán.
- Onnan, hogy szemtanúja voltam.- bökte végül ki Mikey.
- Istenem...- Gerard még mindig alig fogta fel a hallottakat.
- Arra értem haza az iskolából, hogy apa és anya ordítoznak egymással. Ők nem vették észre, hogy ott vagyok. Anya rájött, hogy apa zaklat téged. Azt mondta, feljelenti őt és élete végéig a börtönben fog rohadni. Ekkor apa felnevetett, majd elővett egy vadászpuskát a szekrényből és fejbe lőtte anyát. Minden olyan gyorsan történt, a puska hangja megrezegtette az ablakokat, a vér beterítette a falat, anya élettelenül hanyatlott a padlóra. Apa pedig csak állt felette, kezében a fegyverrel. Aztán az ajtó felé nézett és meglátott engem. Még sosem volt olyan a tekintete, mint akkor. Rám szegezte a puskát és elindult felém. Meg akart ölni engem is, láttam rajta, hogy gondolkodás nélkül megtenné. De ekkor feltűntek a szomszédok, akik hallották a lövést és így megmenekültem. Apa gondosan eltűntette a nyomokat és mindenkinek elhíresztelte, hogy anya depressziós volt és már nem akart élni, engem kórházba vitetett és utána gyorsan elintézte, hogy anya rokonainál kapjak helyet, mondván, hogy én találtam rá anyára és hogy emiatt nem tudnék továbbra is ott élni. Még a kórházban feküdtem, mikor egyszer bejött és megfenyegetett, azt mondta, ha bárkinek is beszélek arról, mi történt valójában, megöl téged. Úgy, ahogyan anyát is, aztán ráfogja, hogy nem tudtad feldolgozni a tragédiát és mentél utána. Remekül kingondolt terv volt, amelynek akaratlanul is részévé váltam. Egy kilencéves kiskölyök voltam, mégis mit csinálhattam volna? Ki hitt volna nekem, apával szemben, aki kívülről fújta a szentírást és mindig a templomban ült? Öt éve, mindennap arra gondoltam, vajon életben vagy e még, vagy apa megtette, amivel fenyegetőzött.
Gerard nem is tudta, mit reagáljon. Csak hallgatott leforrázva és Mikey szavai száguldoztak fel-alá a fejében. Az anyja jutott eszébe, akit az apja vett el tőle és most már ő is tudott erről. Még látta maga előtt a nő mosolyát, érezte az ölelését és azt, hogy talán most megkönnyebbülten pillant alá a mennyből.
Ezerféle érzés kavargott benne, a csalódás, a döbbenet, a hitetlenkedés, a gyűlölet, a tehetetlenség, a mérhetetlen harag, a féltés. És a hála, hogy Franknek köszönhetően fény derült mindenre.
Még mindig hulltak a könnyei, az anyja miatt, Mikey miatt, az egész pokolian szörnyű élete miatt.
- És Frank? - kérdezte, ahogy a sírása alább hagyott.
- Egy este hívást kaptam, a rokonok azt mondták, egy iskolatársam keres. Nem is értettem. Tudod, nem vagyok valami népszerű, mindenki csak a "furcsa gyereknek" tart, szóval nem igazán vannak barátaim az iskolában. Amikor felvettem a telefont, egy kedves hangot hallottam. A srác bemutatkozott, elmondta, honnan hív, hogy szerezte meg a telefonszámomat, hogy ismer téged, nagyon fontos vagy neki és a születésnapodra szeretne örömet szerezni. Hát így jött létre ez a beszélgetés most. Bár azt hiszem, sok jó dolgot nem tudtam mondani. Persze, beszélgethettünk volna másról is, de tudnod kell, mi történt akkor. Hogy átrendezd a gondolataidat és tovább tudj lépni. - felelte Mikey.
- Köszönöm, hogy elmondtad Mikey. - suttogta Gerard.
- Ez a Frank nagyon jó ember, komolyan érdekli a sorsod. Bízd rá magad, mert a világon kevesen akarnak tiszta szívből jót a másiknak. - tanácsolta Mikey.
- Tudom. - helyeselt Gerard.
Frank a világon az egyik legnagyszerűbb ember...
- Most le kell tennem, mindjárt itt az iskolabusz. Nem tudom, mikor beszélünk ismét, de szeretlek és vigyázz magadra! Vigyázz apával! Boldog születésnapot! - búcsúzott Mikey.
- Én is szeretlek, Mikey.
Gerard nem is tudta szavakba önteni, mennyire. A vonal már régen búgó hangot hallatott, de ő még akkor is csak ült ott, könnyeibe és fájó emlékeibe burkolózva. Frank lágy simogatása zökkenette ki ebből a hangulatból, amikor hosszú percek múltán mellé ült és elvette tőle a telefonkagylót.
- Úgy látom, ezek nem az öröm könnyei. - ítélte meg szomorúan, aztán adott Gerardnak egy pohár üdítőt és nem kérdezett, csak ott akart lenni, ha szükség van rá.
- Köszönök mindent, Frank. - szólalt meg végül Gerard. Nehezen tudott bármit mondani, mert úgy érezte, a lekötelezettsége végtelen Frank irányába.
- Már akkor elhatároztam, hogy megkeresem az öcsédet, mikor először meséltél róla jobban. Dave bácsikám egyik volt barátnője a lakcímnyilvántartónál dolgozik. Nem gondoltam volna, hogy valaha jól jön ez nekem. De ezúttal az ő segítségére volt szükségem. Persze, nem igazán rajongott az ötletért, nem is volt szabályos a dolog, de azt mondtam, az életem múlik rajta és hát történetesen éppen, talált egy Mikey Way nevű fiút a Utah beli Circleville városkában. Megkaptam a számot és felhívtam. - avatta be Frank.
Gerard bólintott és a sírás fojtogatta. Bár viszonozhatta volna a fiú végtelen önzetlenségét, de még arra sem volt képes, hogy elmondja, mit tudott meg az öccsétől.
- A legtöbbet tetted, amit csak tehettél. - hálálkodott.
- Bármit megcsinálok érted. - ezt Frank úgy mondta, hogy egy egészen kicsi kétely sem lakozott a szavai mögött.
- Meg is csináltad. A legszebb születésnapi ajándékot adtad, amit csak lehet. Te világossá tetted a sötétet.- jelentette ki Gerard és ismét elhomályosodtak szemei a könnyektől. Frank nem értette, de bólintott. Gerard pedig úgy érezte, hogy bármilyen közhelyes is, de az igazság felszabadít.
*****
Gerard próbálta a fejében lévő kuszaságot rendezni, feldolgozni a veszteséget most már valódi alakjában. Elfogadni, hogy az anyja nem önszántából lépett ki az életéből, hanem az apja ölte meg és utána gyorsan megszabadult az egyetlen embertől, aki mindent látott. Az öccsétől. Sokkos volt attól, amit Mikey-tól megtudott, de azt is beismerte magának, hogy, ha az apjára nézett, kegyetlenséget látott, a jónak szikráját sem. Az évek alatt részese volt határokat nem ismerő kíméletlenségének. És csodálkozott, hogy egyáltalán nem fordult még meg a gondolataiban az eshetőség, hogy az anyja halálához az apjának is köze van.
Mikor estefelé nyikordult az ajtó és az apja lépett be hozzá, Gerard rögtön lehunyta a szemeit. Úgy tett, mint aki alszik, de most, hogy birtokában volt ezeknek a szörnyűséges tényeknek, nehéz volt az érzéseit kordában tartani. Apja a matrachoz lépett és egy tányér ételt, meg egy üveg sört rakott le. Megbökdöste a fiút, aki kénytelen volt kinyitni a szemét és felülni. Apja merően bámult az arcába. Ittasnak és fásultnak tűnt.
- Egyél! - mondta kelletlenül.
A fiú csak nézte a tányéron gőzölgő, zavaros, sötétbarna levest. Egyáltalán nem érzett éhséget, az idegességtől fájt a gyomra. Inkább a sör után nyúlt és beleivott, keserű íz szaladt szét a szájában, amiről rögtön tudta, hogy nem az alkoholé. Pár napja már érezte ezt az egyik apja által hozott ennivalóban és utána napokig émelygett, forgott vele a világ, de a tüneteket sérülésére fogta. Most viszont már tisztában volt azzal, hogy apja valamit belerakott az italba, ételbe. Pánik uralkodott el rajta, de nem akarta, hogy a férfi bármit is észrevegyen a felismeréséből. Kiszaladt a vér az arcából, összeszűkült a nyelőcsöve, de ivott pár kortyot, pedig legszívesebben a padlóra hányta volna. Aztán az üveget a matrac mellé tolta és újra lefeküdt. Apja szemeivel csalódottan és dühösen követte a mozdulatokat.
- Mi van, nem vagy éhes? - mordult rá.
- Még mindig szédülök. - mondta halkan a fiú.
- Szerintem meg csak megjátszod magad! Haszontalan, semmirekellő vagy!- vágta hozzá mérgesen a szavakat.
Gerard a falat nézte, az anyja arca lebegett előtte és próbált nem sírni.- Sajnálom apa. Összeszedem magam.- sóhajtotta.
- Ajánlom is! Azt hiszed, mostantól kezdve itt fogsz fetrengeni és majd én kiszolgállak? Ne akard, hogy én kényszerítselek, arra hogy felkelj! - ezzel a férfi feldúltan magára hagyta. Gerard így ismét elmerülhetett a fájó gondolatokban.
Most hogy kicsit jobban összeállt a kép, nyugtalanná vált. Választ kapott jó néhány kérdésére, de maradtak még olyanok is, amikről nem tudta, mit véljen. Amire ma fény derült, mindent megváltoztatott, más színben tűntetett fel. Az eddigi szörnyűségek hatványozódtak és kevéske megkönnyebbülést, ugyanakkor sok súlyos terhet hoztak magukkal. Gerard pedig nem érezte magát elég erősnek, hogy tovább sodródjon ezekkel. Csak éppen arról nem volt fogalma, mit tegyen.
Megitta az italt, amit az apja hagyott ott és hiába volt olyan rémségesen keserű, egy idő után már nem zavarta. Szédület vonta hatalma alá, a zajok és színek fátyolosan örvénylettek. Mikey szavai még mindig ott visszhangoztak benne a borzalmas múltról, mint ahogy érezte magán apja förtelmes pillantását és érintéseit, amikor előlép a félhomályból és magához húzza. Mintha hallotta volna anyja sírását és sikoltását, ahogy apja sokszor durván megragadva, rongyként hajította a padlóra. Bárcsak tehetett volna valamit, bár elhozhatta volna az anyja által is annyira vágyott szabadságot, bár minden másképp alakult volna!
De elsült az a fegyver és nem az kapta a golyót, akit megilletett. Gerard nem tudta, gondolhat e ilyet. Mindig szégyellte magát, ha rossz dolgok jutottak az eszébe apjáról, aki állandóan hangoztatta, hogy a tiszteletet érdemel. Pedig a lelke, mint egy öreg fa, korhadt volt. Félelmetes és borzasztó. Morzsányi jóság nélkül.
Zaklatott álmából apja riasztotta fel, ahogy teljesen részegen beosont a szobába. A fiú összerezzent és meg akart fordulni, de ösztönei figyelmeztették, hogy ne tegyen így. Egy pillanat alatt elmúlt a kábasága, rezignáltan hallgatta a férfi lépteit, amik egyenesen a matrachoz vezettek. Érezte, maga mögött állni apját, hosszú, hosszú percekig. Koromsötét volt, de mintha látta volna, ahogy áll és nézi őt. Gerard torka teljesen elszorult, a légzése gyorssá vált.
- Azt hiszed, velem szórakozhatsz, te kis rohadék? Majd én megmutatom neked.- dünnyögte az apja, majd váratlanul a puska csövének hideg fémje nyomódott Gerard hátához, a ruháján keresztül is érezte hűvösségét és borzongás futott át a gerincén. Hangtalanul felnyögött és a felismeréstől, homlokán izzadtság jelent meg. Hallotta apja lélegzetvételeit, ahogy várakozott és nem tudta, mitévő legyen. A fém még mindig a hátának préselődött, a ruhájába, a bőrébe vágva. És Gerard azon tűnődött, vajon az apjának eszébe jutott a mai születésnapja? Lehet, hogy így tervezte? Hogy születésének dátuma, egyúttal legyen az élete befejezése is? Alvást tettetve, hallgatott, rettegve, némán zihált, de nem mozdult, csak ökölbe szorította izzadt tenyerét és egy ima futott át az agyán: Az Úr meghallgatja az én kiáltásomat; figyelmez az én könyörgésemre. Te vagy az én menedékem, és erős tornyom az ellenség ellen. A Te sátorodban lakozom mindörökké, a Te szárnyaid árnyéka alá menekülök, míg elvonulnak a veszedelmek.
A szíve őrült tempóval vert, ahogy végtelennek tűnt a mozdulatlanság és a csend. Frank jutott eszébe. A fiú iránti szeretet adott neki erőt ahhoz, hogy ijedtségét visszafogja, hogy ne kiáltson, mikor apja a hátának szegezte a fegyvert. Szorosan behunyta a szemeit és erősen maga elé képzelte a fiút. A mosolyát, sötét haját, kedves arcát, a szemeit, a szavait, ahogy megcsókolta és ahogy a sportpályán bizonytalanul, de együtt léptek át egy határvonalat. A félelem mind jobban bele mart. Lehet, hogy este látta utoljára őt?
Apja lassan húzta el a puskát a hátától. Gerardon végigsöpört a megnyugvás, ugyanakkor csodálkozva hallgatta, ahogy a férfi halk zokogásban tört ki.
- Legyél átkozott! Úgy kellene végezned, mint az anyádnak!- szipogta, majd amilyen váratlanul jött, úgy is tűnt el, meg-megbotolva az útjában álló tárgyakban. Gerard pedig újra lélegzethez jutott.
*****
Fel-felébredésekkel átszőtt, rémképekkel teletűzdelt álmaiból hajnaltájt ébresztette fel, az ajtó csapódása, ahogy apja elsietett a házból. Közvetlenül ezután Frank halkan kopogott az ablaküvegen. Dermesztő, kékesszürke pirkadat volt körülötte. Fázott, de amint meglátta a fiú alakját az ablaknál kirajzolódni, máris melege lett. Gyorsan kinyitotta az ablakot és hagyta, hogy Frank bejusson rajta. Frank mellette ért földet, csak néhány centi volt az arcuk között. Gerard szótlanul bámulta, miközben zokogni szeretett volna. Frank bátorítóan elmosolyodott, mire Gerard hirtelen szorosan átölelte és elmerült a biztonságérzetben, amit a másik testének közelsége adott neki.
- Én is szeretlek. Már kitaláltam, mit tegyünk. Itt hagyjuk a várost. - jelentette ki Frank és gyengéden tartotta karjaiban Gerardot.
- Ezt nem lehet! Neked itt az otthonod, az iskola...- sóhajtott fel Gerard, de Frank erélyesen közbevágott.
- Értsd meg, nekem már nincs otthonom, a nagybátyám meghalt, és szétszakadt a családom. Rajtam marakodnak, mint kutyák a csonton,de én nem akarok egyikükkel sem lenni! Csak veled! Az iskola pedig a legnagyobb gyötrelmeim helyszíne, aminek végleg hátat szeretnék fordítani! Kérlek, ígérd meg, hogy velem jössz, Gerard!
Akkorra már egészen halk lett a hangja, reménykedő és bizakodó. A szemei fényesen csillogtak, egy új kezdet ígéretét magukban hordozva.
- Veled megyek. - bólogatott Gerard, mire Frank boldogan megcsókolta a száját. Gerard pedig visszacsókolt, ezzel magát és Frank-et is meglepve. A csókja heves volt és szenvedélyes, a nyelve bátran tört be Gerard szájába, mind többet követelve és szikrákat élesztett, majd lángot, ami tűzforróvá varázsolta a hideg, mocskos szoba minden zugát. Frank ajka gyümölcsízű volt és égetett, ahogy találkozott az ő ajkával. Gerard hamar szédültté vált, Frank csókja elragadta a sivár valóság képkockáiból. Úgy tűnt, ajkaik sosem akarnak elválni egymástól és ő ezt egyáltalán nem bánta. Reszketett és egyre hangosabban sóhajtozott, az erő kezdett kimenni belőle, már csak a matracot érezte besüppedni, ahogy ráfeküdtek, ő és Frank.
- Nem szabadna...- tiltakozott a fiú a fejét rázva.
- Miért? - kérdezte Gerard.Frank fekete tincsei belehullottak Gerard arcába, a bőre sós volt az izzadtságtól.
- Nem tudom, hogy kell ezt...annyira kívánlak, de nem akarlak bántani. - vallotta be félve Frank.
- Nem fogsz bántani. - mosolyodott el Gerard.
Még mindig hajnal volt, a nap lassan felkelve, csodálatos színekkel oszlatta el a szürkeséget, bevilágítva a nyomorúságos szobába, ami Gerard számára most mégis maga volt a mennyország. Egy kicsi a jóból, ami elfedte a szenvedéseket. Tudta, hogy nincs sok idejük és azt is hogy mennyire suta, tapasztalatlan, de szerette volna végigcsinálni. Frank is félt, minden mozdulatában érződött, szégyellősen nyúlt Gerard ruhái alá és tolta feljebb a pulóvert, hogy ujjai a csupasz bőrt érintsék, aztán a fiú nadrágját kezdte el kibontani. Gerard segített neki, aztán Frank nadrágja is lejjebb került. Ahogy feltárult előttük a másik vakítóan fehér bőre, ruhátlansága és kemény izgalma, mindketten vérvörös arccal és megilletődve pislantottak a másikra. Frank nagyon odaadó volt. Nem zavarta, Gerard vértől összeragadt haja, könnyektől nedves arca, izzadtságtól nyirkos ruhája és bőre, újra és újra megcsókolta, miközben finoman simogatta mindenhol. Úgy fogadta el, amilyen valójában és ez nagyon sokat jelentett Gerardnak. Ahogy a csókok és érintések egyre inkább kihúzták a józan ész talaját alóla, úgy kínozta egyre ez a fura vágyakozás, ezért igyekezett minél jobban félresöpörni a félelmét és gátlásosságát. Rábízta magát Frank-re és a saját késztetéseire, amik vezetésével simogatásai, csókjai elkalandoztak a másik testén. Frank érintései is sokkal merészebbek, gyorsabbak lettek a legérzékenyebb testrészén. A nyögései hangosakká váltak, ahogy az izgalom elborította. Csak akkor rándult össze, mikor Frank benyálazott ujjait megérezte magában. Sajgó érzés volt, de igyekezett nem kimutatni. Amikor, valamivel később, Frank a férfiasságával hatolt bele, a hirtelen és nagy fájdalomtól úgy beharapta az ajkát, hogy kiserkent a vére. Próbálta elfojtani a kiáltását, de Frank észrevette kínlódását.
- Fáj? - kérdezte megremegő hangon és aggodalommal az arcán pillantott Gerardra.
- Nem. - rázta meg a fejét Gerard. Valójában persze fájt neki a másik minden egyes mozzanata. De ez a fájdalom, bármilyen nyilalló volt, mégsem hasonlított a korábbiakhoz. Elhalványította a szerelem, amit Frank irányában érzett és az, hogy mindenképpen boldoggá akarta őt tenni. Az ajkuk összeforrt, amikor a testük is egybeolvadt. Különös volt, ahogy arrébb húzott ruháik mentén összeért a bőrük és Gerard csak kettejük lüktetését érezte. Lecsukta a szemeit és csak csókolta Frank kiszáradt ajkait. Annyi bonyolult kérdés keringett a fejében, míg testében egy megmagyarázhatatlan vad, de kéjes vibrálás. Ami megváltoztatta a viselkedését. Ahogy kimondta Frank nevét, miközben megérintette magát, aztán engedte, hogy Frank tegye meg. A csípőjük egyszerre, ritmikusan mozdult, bőrük verejtékesen tapadt egymáshoz. Porfelhő szállt a hajnali napfénnyel átitatott levegőben, féktelenségük nyomán. A keserédes érzés, amely Frank tapasztalatlanságból eredő, elemi durvaságával eltöltötte, szinte szétszaggatta Gerardot. Fájt és egyszerre volt jó. Hallotta Frank hangos nyögéseit. És mint egy kívülálló, hallotta a saját hangját is. Olyan ismeretlennek tűnt! És a tettei is! De ez is ő volt, ami számára is újnak hatott, de Frank ezt váltotta ki belőle. Az a néhány mély mozdulat, gondolkodásra képtelenné tette és másodpercek alatt elvitte egy ismeretlen, áttetsző világba. Mintha zuhant volna valami éjszínűbe, végtelenbe és csak nyögdécselni, sóhajtozni tudott. Ez volt az extázis, amit még soha nem tapasztalt. Frank ugyakkor érte el a csúcspontot és levegő után kapkodva borult Gerard mellé. És csak ziháltak mindketten. A hajuk izzadtan tapadt a homlokukra, mellkasuk fel-alá járt a levegőhiánytól. Jó darabig kerülték egymás pillantását, majd percek múltán, mikor a légszomj alább hagyott, a verejtékcseppek is lecsorogtak a homlokukon és realizálták a történteket, már ránéztek a másikra. Gerard még sosem élt át hasonlót, ahogy Frank sem. Ott voltak a semmiben, tele kérdésekkel, zavartsággal és csak bámulták egymást különös, kérdő és hitetlen tekintettel.
- Örökké veled maradok. - suttogta Frank egy idő múlva.
Gerard pedig azt kérdezte magától, vajon meddig tart az örökké az ő esetükben.
folytatása következik...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)