Egy elcseszett lány gondolatai az elcseszett nyárról, avagy hölgyeim és uraim ez de szar volt!!!

Az egész hét végtelenül unalmas és baromira rosszhangulatú volt, az időjárásról nem is beszélve, mert az totál elszaródott. De kit érdekel, mikor úgy sem megyek sehova. Csak mint eddig ugye...
Ja R. rám írt, meg is lepődtem, mert nemigen társalgunk már mostanság. Kérdezte, hogy vagyok, meg hogy megyek e az elsejei kötelező baromságra. Ő nem lesz aznap a hely-en, állásinterjúra megy, megpályázott valami  jobb állást, kevesebb meló és több fizu, a hülyének is megéri. Fura lesz, ha majd egyszer ő is elhúz, de azt írta, nem sieti el, megnéz több lehetőséget is, aztán meglátja, hogyan tovább. Neki amúgy nem is kellene melóznia, mert a pasija külföldről kb. talicskával küldi haza a  pénzt.
A nőgyógyászati panaszom sem javult, helyesebben egy-két napig jobb volt, kezdtem örülni, de aztán újra kezdte és ezzel szembesülni egyik kora reggel letaglózó volt. Rákezdtem bőgni, nem azért, mert félnék, vagy ilyesmi, csak annyira nem akartam már megint ezzel törődni és szeptember végénél hamarabb nem szerettem volna orvoshoz fordulni, na de nem normális, hogy már lassan két hónapja vesződök, úgyhogy csak felhívtam az orvosomat, hogy mi legyen. Még szerencse, hogy telefonáltam, mert eredetileg be akartam menni a rendelésére, de a telefonban kiderült, hogy jövő hét pénteken lesz csak, úgyhogy legalább egy fölös körtől megkíméltem magamat. De lassan már PTSD-m lesz a kórházaktól és egy esetleges újabb műtét gondolatától is. Arról nem is beszélve-illetve írva- hogy nem is érvényes már a védettségim, szóval ha bármi lenne, jöhetnek a jól ismert és "hőn imádott" PCR tesztes cirkuszolások :/ Nem akarom!!!Nagyon nem!
És bízom benne, hogy meg lehet a panaszaimat oldani beavatkozások nélkül is, gyógyszerrel vagy hasonlók. Jövő hét pénteken kiderül. Addig meg kitartok, mást nem tehetek.
És ha már védettségi, meg kovid, a háziorvosnál is volt egy kalandom. Mentem a receptekért és helyettes dokinő volt, aki nem tudom milyen okból kifolyólag, de megkérdezte, be vagyok e oltva, mondtam hogy nem, mire 180 fokot változott a stílusa és kb. azt mondta, amit Z. szokott, hogy az ilyenek -mint én-teszik tönkre az országot, valamint hogy reméli, hamarosan komoly pénzbüntetéssel "ösztönzik" az oltatlanokat az oltásra. Pfff...erre inkább nem is írok semmit.
Tegnap meg épp indultam délután a postára, mikor H. meg Lara megjelentek, hogy erre jártak és beugrottak. Éppen rohadtul nem számítottam rájuk, meg kupi is volt a lakásba, meg ugye mentem volna az amúgy is elmaradt csekkemet fizetni, de hát így nem mentem. Írtam már régen is, hogy kivagyok a váratlan vendégtől, és ez az arcomon is meglátszik, ők is biztos levették, hogy nem repestem az örömtől, így nem is sokáig maradtak, de tökmindegy volt már, mert a legközelebbi posta 4-kor bezár, szóval így nem fizettem be a számlámat tegnap. Meg ma sem, mert ma kiment a fejemből.
Anyám, ha minden jól megy lehet hogy jövő hét végén hazajöhet pár napra, de ez még nem biztos, meg ha lesz aki haza és visszaviszi. Jó lenne, ha tudnánk végre találkozni, remélem összejön. Amúgy jó van, nem érzi rosszul magát a kórházban, beszélget a szobatársaival, sétálgatnak az udvaron, pihen, sokat eszik és ez jó, de elgondolkodtató, hogy ha majd hazajöhet valamikor és itt nem változik semmi (mert miért változna, még mindig Teenmom episode 100000, majd lentebb írok róla is), vajon meddig lesz rajta ez az idilli állapot. Attól félek, nem sokáig.
Az egyik szobatársa amúgy pánikbeteg :O nem is tudtam, hogy ezzel is be lehet kerülni a pszichiátriára, gondolom a mértékétől függ,  H. is pánikbeteg volt még fiatalon és azt mondta, hetekig nem bírt kimenni a házból, vagy buszra felszállni :( 
A kis "kedvencünk" Tinimami, szerencsére jóval kevesebbet lóg apámon, mert az anyja-már Tinimaminak-kapott egy 3 műszakos melót és így a csajnak kell a saját gyerekével lennie, azt hiszem van mit pótolnia.
By the way szokott nekem játékfelkéréseket küldeni fb-n, a quiz-ben és háhá, mindig tönkreverem XD
Legutóbb meg nekem kellett megírni vázlatosan valami kérelmét, mert a lányát nem vették fel a kiválasztott oviba és fellebezni akarna, de saját szavaival élve: nem tudja jól megfogalmazni a gondolatait...nem akartam rossz fej lenni, így megírtam neki egy vázlatot, a többi nem rajtam múlik. Ugye a jó cserkész ott segít ahol tud, vagy mi. Még akkor is, ha ezt a csaj nem feltétlenül érdemli meg, de a gyerekét nézem, aki pedig nem tehet az anyja hülyeségeiről.
És lehetne ez a konklúzió (uuuh ezek a szavak, pedig nincs is most rajtam az intelligensé tevő olvasó szemcsim) a Tinimamis ügyre.
Ami pedig a nyarat illeti, ha számokkal kellene értékelnem, egy tízes skálán egy hármast adnék, nagy jóindulattal. Semmi, de semmi jó, vagy érdekes nem történt, amit különösebben ki kellene emelnem. Unalmas és egyhangú volt, a szabim alatti reggeli kávézások, valamint az ősök macskájának napi ellátása volt az, amire szívesen emlékszem.
A többi, ahogy pasim mondaná: picsafüst...
Ami most szépen elillan az ég felé.
Jobban is teszi. 
A 2021-es nyarat ezzel le is zárom.

Lelkek völgye

Előre ki voltam idegileg, hogy hétfőn egy csomót kell utaznom apámmal kettesben, aztán találkozni kell anyámmal és valahogy lelket önteni bele, úgy hogy el is higgye,hogy minden happy. Ráadásul, baromi meleg is ígérkezett aznapra. Nyomott kedvvel keltem fel tehát, pasim  megjegyezte, hogy szerinte szexelnem kellene, hogy valami jó is történjék velem aznap. HÁHÁHÁ. Cseppet sem öntelt :( Még ha viccnek is szánta, nem röhögtem szét a fejem. 
Nehezen vánszorogtak az órák, mire eljött az indulás ideje, apám késett is valamennyit, de csak sikerült neki vágni az útnak. Az autó most jött a szerelőtől, de nem volt benne jó sem a klíma, sem az autórádió, így csendben telt az a rohadt hosszú út. Az autópályán, a beton szürkeségében. Lehangoló volt, de próbáltunk azért valamicskét beszélgetni apámmal, ha már útitársak lettünk. Én szeretek autózni amúgy, de három megyét átszelni hőségben, nem egy nagy kaland.  És legalább kirándulni mentünk volna. De más volt az úticélunk. Mikor odaértünk, még beugrottunk egy ottani kisboltba, venni anyámnak pár dolgot (édesség, tusfürdő stb.), aztán apám visszaült a kocsijába, én meg mehettem be a kórházba. Nagy nehezen megtaláltam a bejáratot-előtte egy másik ajtó kilincsét rángattam, mire odalépett egy fazon hozzám és tök kedvesen eligazított. Csodálkoztam is, felénk ha valaki ezt csinálja, segítség helyett még fel is veszik videora, aztán kirakják a netre. A portás kielemezte a nevemet (tudom e mit jelenet meg hasonlók), elkérte az okmányokat és a még érvényes védettségi kártyámat, majd kitöltötte a látogató cetlit és mehettem az osztályra. Írnom sem kell, hogy eltévedtem, annyi kanyargós, egyforma folyosó nyílt mindenhonnan, szóval elkavarodtam, de valahogy csak sikerült feljutnom az emeletre és találkoztam anyámmal. 
Jelenleg jól, illetve jobban van, de már jönne haza. Nem akartam elkeseríteni, de az nem most lesz még, viszont szoktak csinálni olyat, hogy hétvégékre hazaengedik a beteget, ha már tényleg jobb az állapota, talán 1-2 héten belül ez is összejöhet. 
Az osztály amúgy full nyomasztó, mint minden ilyen kórházi osztály, fehér csempék, csupasz ablakok, nagy belmagasság, kamera, folyton jövő-menő személyzet, az ablakokra, ajtókra rácsimpaszkodó betegek, akik talán hiába várnak látogatót. Szóval nem egy üdítő elfoglaltság itt lenni és bár ne kellett volna ezt az utat megtenni, de a depresszió már csak ilyen. Nem sokat voltam ott, talán 30-40 percet, mert még haza is kellett jutni és az sem tíz perc volt. Remélem még legalább egyszer el tudok jutni hozzá, mielőtt lejár a védettségi izém. De legjobban abban bízom, hogy a gyógyszerek mielőbb hatnak majd és anyám hamarosan itthon lesz újra.
A hazaút is hasonlóan unalmasan és végeláthatatlanul hosszan telt, a kocsi ülése kinyírta a hátamat, két napig utána eléggé fájt. És hát a kedvem azóta sem a legjobb. Apám viszont meglepően kedves most, írt még aznap este, hogy köszöni, hogy vele tartottam és hogy szeret(wáow azért ezt nem gyakran jelenti ki és én sem szoktam neki mondogatni), és utána még játszottunk pár fb-s quiz játékot. Ez mindenképpen előrelépés a kapcsolatunk terén.
Közben elmúlt a kánikula, sikerült is az első reggeli viharban rommá szétáznom. És a meleg vissza sem jött, ma reggel hogy belenéztem a naptárba, tudatosult bennem, hogy francba, mindjárt vége az augusztusnak és csak baromságok történtek, semmi jó. Semmilyen klassz helyen sem voltam és semmi említésre méltót nem csináltam, az írással sem haladtam, elkezdtem egy sztorit, de 2 oldalnál abban is megakadtam, a Still breathing-et meg ne is említsem :S
Ősszel jó sok hivatalos ügyem lesz, amit intéznem kell, meg anyám dolgai is, míg ő kórházban van. Vissza kell mennem a nőgyógyászomhoz, kiváncsi leszek, mint mond arra, hogy még mindig nem teljesen oké a helyzetem. Ja, felhívtam már a dilidokimat is, hogy elregéljem, mi történt velem a több, mint 6 hónap alatt, amíg nem jelentkeztem, kaptam oda is időpontot majd októberre. Na, meg a szeptemberi elsejei kötelező gyűlés is itt van, ami elől még mindig keresem a kibújási lehetőségeket. Fogalmam sincs, mi olyan fontos, biztos a koviddal szórakoznak megint. Talán jó lenne pár hét online munka, már úgy belejöttem, csak néha van idegösszeomlásom :D
Néha felüt, hogy  ha kötelezővé tennék az oltást, akkor viszlátot intenék, és egy másodpercig sem hiányozna onnan semmi és majdnem senki (mert I.-t azért bírom), de eddig még semmi ilyen bejelentést nem hallottam.
Mindegy, hamarosan úgyis kiderül, ha akarom, ha nem.

Elvitte a mentő

Pedig úgy írtam volna ehelyett valami másról bővebben. Mint pl., hogy milyen jó volt naponta az ősök üres házába járni és minden nap, míg vártam, hogy indulnom kelljen a buszhoz, olvastam valami "csodálatos" művet magamtól unaloműzésként. Jókat röhögtem tényleg. Például úgy tizenegy-két évesen írtam egy sztorit, aminek az volt a címe, hogy a Perem szélén (kreatív voltam, mi?) és imígyen kezdődött: " Az éjszaka különösen sötét volt akkor". 
WTF?!  Van olyan éjszaka, ami világos? Jó tudni. Na, jó ne várjunk sokat egy tizenkét évestől ugye. Viszont meglepően hitelesen tudtam írni egy 15 éves fiú naplóját (ez volt a címe), mert a főhős egy idegesítő, tenyérbemászó, kis bunkó volt.
Na már most ez két dologra enged következtetni: 
- Én is egy idegesítő, tenyérbemászó bunkó vagyok (nem, kérlek, ne válaszolj, nyilvánvaló).
- Egy 15 éves fiú vagyok   :D 
Áh, ez kizárt, inkább az első opció a lehetséges. Pedig talán nem lenne rossz, a lányoknak nehezebb sokkal szerintem. 
Vagy írhattam volna arról, hogy pénteken pasimmal hullócsillagot lestünk, azaz lestünk volna, de egy darab sem volt :S Ennyi, nekünk nem jár hullócsillag sem (zokogó ikonok).
Okés, vissza a címre, az előzőeket azért írtam, hogy ne egy tök pocsék és totál deprimáló bejegyzés  legyen. De az persze.
Szóval, ha reggel látom, hogy éjjel a húgom hívott, az tudvalevő, hogy sosem vezet jóra. Most sem így történt. Visszahívtam és közölte, hogy anyám kórházban van!
A nyaralás amúgyilag rémálom volt nekik, minden napra jutott valami veszekedés, szóval ők is és apámék is hamarabb hazajöttek, másnap meg anyám bekerült a kórházba. Valahol ez várható volt sajnos,  problémái voltak megint, tervezte, hogy orvoshoz megy, de jobb lett volna, ha mindenre kicsit több idő jut. 
Nem akarom taglalni, miért került be, az túl személyes és nem akarom (nincs jogom) kiteregetni mások szennyesét, de biztos, hogy jó darabig nem jöhet haza. Ráadásul jóval messzebbi intézményben ápolják, mint előzőleg. A buszozás felejtős, néztem a buszmenetrendet és 3-4 átszállással is laza 3,5 órácska :/ Kocsival sem sokkal kevesebb, 2,5 óra oda és ennyi vissza. Ráadásul, csakis 2 db negatív teszt birtokában, vagy védettségi igazolvánnyal engednek be, ami nekem augusztus végén le is jár. De addig azért megpróbálom meglátogatni, hétfőn megyünk is apámmal kettesben (yay), szóval kértem is még egy szabadnapot a hely-en, lassan meglincselnek, de I don't care igazán, ha muszáj menni, akkor ez van, senki sem ugathat bele. Az jár a fejemben, hogy miként lehetett volna ezt elkerülni, de minden embernek megvan a saját démona, amivel magának kell(ene) megküzdenie és semmilyen segítség nem hathatós, vagyis már csak az orvosi. De így is lelkiismereti gondjaim vannak, elég lélektépő az egész, annyira lehangolva érzem magam, csak lődörgök itt fel-alá, aludni sem tudok rendesen, már meg is főztem az ebédet. Pasim dolgozik, full unalom van. Tesóm is most hívott, hogy igazi labirintus a kórház és van pár Walking dead figura is :O hangulatba is hozott ezzel :/ 

One week

Tegnap 144 megtekintés volt a blogomon, azelőtti nap 117...hát wáów...Akárki vagy, köszönöm és Isten hozott a káoszomban <3
A hét egy kis félreértéssel kezdődött, hétfőn reggel felhívott az egyik csaj a hely-ről, hogy miért nem mentem dolgozni. Mondtam neki, hogy szabin vagyok, mire ő, hogy nem keddtől leszek, mert úgy emlékszik, azt mondtam. De fogalmam sem volt, honnan szedte ezt, én tuti nem mondtam ilyet. Mindegy, amúgy sem aludtam már, mert a fél 9-es busszal szoktam menni anyámék macskájának és madarainak enni adni, ja meg virágot locsolni, kukát kihúzni, postát kiszedni, csekket befizetni. Jó az a környék, kedvesebbek az emberek, a szomszédok köszönnek, nem csak lenézően vizslatnak.Szóval szeretek haza járni, főleg ilyenkor, ha üres a ház, szívesen nézegetek fotóalbumokat,vagy olvasgatom a sok hülyeséget, amit még kisgyerekként írogattam. Minden nap egy időutazás, imádom. A macska az első napokban még némi fenntartással volt irántam, de most így hogy már a negyedik nap én adok neki enni, már jó fej, hagyja magát simogatni, dorombol. 
Szombaton pasimmal csavarogtunk a városban, ahogy azt elterveztük nem rég, vettünk neki egy új pénztárcát, meg még pár apróságot, amire szükség volt. Majd egy kocsma teraszán bambultunk ki a fejünkből, pasim kissé túl tolta a kézműves sörözést (jó is az, itatja magát), de alapjában véve, az egy klassz kis nap volt, kell ilyen is. Helyesebben több ilyen kellene.
Ehelyett mi van? Már reggel látom, hogy a hely honlapjára ki van téve, hogy szeptember elsején kötelezően mindenkinek részt kell vennie valami gyűlésen (az öreglány szekció már lájkolta hahh).
A gyomrom meg is fájdult ettől. Semmi kedvem nincs az ilyenekhez. Igyekszem olyan keveset ott lenni, amennyit lehet. Meg mi a francot akarhatnak?? Nem is szeretném tudni. Remélem, lesz ott olyan is, akit bírok, és akihez odacsapódhatok, pl. I., mert R.-el már nem vagyunk olyan kontextusban, ő tuti hogy T.-vel lesz majd, mint általában. Nekem ezek a gyűlések, kicsit a sulis időkre emlékeztetnek, akkor is jó néhányszor ültem egyedül és szar volt.
Na, mindegy vissza ahhoz, hogy egyelőre még nem kell mennem és nem is bánom. Bár itthon nem vagyok valami túl aktív, és mindent össze-vissza  zabálok sajnos. Pedig nem kellene. Épp múltkor láttam a tv-ben, hogy egyes sztárok a hátsójukba is implantátumot ültetnek, hogy nagyobb legyen. Hát nekem ehhez meg sem kell erőltetni magamat :/ Piszkál is a pasim érte rendesen. És nekem sem tetszik, amit a tükörben látok, megmértem magam, de 51 kiló vagyok, szóval egy kilónál több nem jött fel, de mégis egy bálnának látom magam. Hello testképzavar????
És felfáztam, vagy passz nem tudom, pénteken sikerült rommá áznom,és azóta fáj a hasam, meg ilyen idióta közti vérzéseim vannak. Lehet, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz, de a vérezgetés idegesít, szeptember végén feltétlen megemlítem a dokimnak. Hamarabb nem akarok menni hozzá, a végén még  hipohondernek néz. 

Ja a Keleti boszorkány (a vén banya aki ugatott anno a kirakott hungarocellek miatt, tudjátok a mosógépes sztori) valamelyik nap felkérdezte a pasimat a lépcsőházban, hogy ő dolgozik az első emeleten, mert hogy őt zavarja a kopácsolás. Biztos a pasim munkásruhája kavarta meg, de pasim közölte, hogy ő sajnos itt lakik, nem itt dolgozik. Amúgy azt hittem, a banya elkötözött, mert múltkor rakták ki a friss lakónévsort és nem volt ott a neve, kezdtem örülni és rajtam kívül még biztosan páran, pl. G. bácsi és a komplett emelet lakói, akiket ez a nő terrorban tart, de aztán rájöttem, hogy csak át lett íratva az unoka nevére a kecó, gondolom a boszi mint haszonélvező lakik itt tovább, mindenki nagy bánatára. Nem tudom eldönteni, hogy a Keleti banyát utálom jobban, vagy a szemközti lépcsőházban lakó kutyás nőt, aki pasimra bájosan vigyorog, meg dumálgat vele, de ide az ablakunk alá hordja kakilni a idegbeteg yorkiját, a végterméket természetesen fel nem szedve. A kutya meg este 11-kor is még fejhangon ugat. Ja, meg a játszótérre is előszeretettel járnak ilyen ügyben, ahol gyerekek homokoznak ugye.
Jaj, de alacsony a kerítés.

Álmok útján járni

Olvastam minap Róka blogjában, hogy azt írta, saját magát elégedetlenkedőnek tartja, de szerintem én bőven túl teszek mindenkin és amit én csinálok, na az az elégedetlenkedés. Néha olyan jó lenne valami klassz és lelkesítő dolgot ide írni, de hát nem igazán történnek velem ilyesmik. Sajnos. Na jó, a gyümölcsös sör és a pisztáciás puding az azért eléggé tetszik, meg a kókusztej is tetszene, de csak szemezek vele egyelőre a boltban, megvenni még nem mertem :P 
A nyár annyira de annyira unalmas, hogy szavak (betűk) nincsenek rá. Jövő héttől nem leszek a hely-en, mert anyámék péntektől mennek 10 napra nyaralni és rám lesz bízva a macska, a madár ellátása és a virág locsolás, valamint a posta és a fizetnivalók. Már szombaton menni kell, pasim azt mondta, vasárnap ha nem melózik, elkísér. Szaván fogom :P 
Meg azt is mondta, hogy ha lesz egy szabadnapja bemegyünk a városba csavarogni és a nem létező pénzünket elkölteni. Amúgy tényleg kellene pár dolog (pl. pasimnak új irattartós pénztárca, mert az övé szétszakadt és attól félek, egyszer elhagy belőle valamit), meg klassz lenne csak úgy sétálgatni ráérősen, mint akinek bejött az élet. Igen, ennyire nem történik velem semmi sem, hogy már ennek is úgy örülök, minta nyaralni mennék :/ szánalmas, na....
A hely-en belefutottam R.-be, egyikünk sem akart megállni, de hát szembejöttünk egymásra, ciki lett volna, ha így teszünk. Szóval váltottunk pár szót, bár a kínos hallgatás az több volt, mint a beszéd. Úgy éreztem, mintha egy idegennel társalognék. Kijelentette, hogy jövő év elején új helyre akar menni dolgozni T.-vel együtt :O Majd megkérdezte, mi van velem, hogy telnek a napjaim, mire mondtam, hogy elég egyhangúan, erre ő előadta, hogy amióta T.-vel test-lelki barátnők, szinte minden hétvégén partiznak (igen, volt szerencsém látni a faszbukkon) és a pasija amúgy sem jön most haza a vírus miatt a külföldi melóhelyről, szóval az egész nyár neki egy nagy buli. Egészségére. Én már elengedtem R.-t, és asszem ő is engem és jobb is így. Nem tudom, miért gondoltam valaha, hogy a barátom (vagy gondoltam e ezt komolyan), úgy igazából.
Ja, ha már barátok, vagy olyasmi, pár éve email-eztem egy csajszival, aki jófej volt, és a szomszéd megyében élt, azonkívül ő is imádott írni. Neki jobban is ment, mint nekem, hetente hozta a sztorijába a frisseket és igen szemléletesen tudott +18-as jeleneteket írni, sőt, az már ++++++18-as volt :/ Meg mondta, hogy kimegy külföldre, de nem hittem el, aztán váratlanul megszakadt a kapcsolatunk, nem tudom, én nem írtam e neki többet, vagy ő szívódott fel, de eltűnt és el is felejtettem. Most meg eszembe jutott, rákerestem és wow, tényleg belecsapott a lecsóba, a fb profilján látható fotói alapján külföldön él, egy helyes angol városkában és még mindig ír, nem is akárhogy a wattpadon 1,4 K-s az olvasótábora, de ez még semmi, mert júniusban jelent meg az első könyve *-* Én nem is tudom, mit éreznék, ha bármelyik, fiókom mélyén lapuló sztorimat könyvformátumban láthatnám. Biztos könnyekig hatódnék, vagy ilyesmi. 
Valamit nagyon tud, én meg örülök, hogy bátor volt, kitartó és tényleg sikerült véghez vinni az álmait.
Bár mindenkinek sikerülne jó helyen és jókor lennie, hogy minél több ember követhesse az az utat, amit valóban szeretne.

 Na, ennyit a rinyáról. Inkább zenéljünk :D 

"Lehet, hogy ez csak rock and roll, de én szeretem" /Lármás Luna/
Gáz, hogy szoktam nézni a Lármás családot??? *-* Pasim szerint megagáz :D 
De bírom őket, személyes kedvencem Lármás Luna, bár a hajam alapján jelenleg Lármás Lynn vagyok :D 
A hangulatom szerint meg Lármás Lucy :D