Kisbabaaa!!!Valamint némi eszmefuttatás koncertről, barátokról.

Egy gyönyörű gólyahírrel kezdeném!!!!Megszületett J. babája, Zselyke június 28.-án!!!!!!!!!Anya, baba jól vannak :) Tegnap mobilon küldött képet a kicsiről, szépséges :) Sok sok boldogságot nekik!

Holnap akarom meglátogatni őket, mert szombaton szerintem kiengedik, utána meg biztos sorra adják a kilincset a rokonok. (és H. babája is pár héten belül megszületik, igaz ő jó régen nem jelentkezett, remélem okés vele minden)
Holnap A.-val is összefutok, rám írt, én meg jól meglepődtem, de persze, naná hogy találkozunk. Régen nem beszéltünk személyesen.
Sz.-ről semmi hír, értem én a hallgatást is, ezekszerint nem tart érdemesnek arra, hogy megossza velem a rohadt telefonszámát. Pasim erre nem gyengén cinikusan azt mondta, hogy várjam csak ki, amíg pénzre nem lesz szüksége, na akkor rögtön közli velem a számát :D Sajnos igaza van...Mondta egy csaj is, akivel anno Sz. sokat lógott együtt, hogy ha tehetem, messze kerüljem el, mert a pasija hatására erőteljesen negatív irányba változott a személyisége. Tőle is kért pénzt nem egyszer, a csaj adott neki, ő meg szépen nem adta vissza és eltűnt a bal fenéken...Öhmm. mondjuk tőlem hiába kér, szegényebb vagyok annál, mint hogy tudjak neki adni. De az tény, hogy tőlem is akart már kérni csekkekre, bevásárlásra, aztán kiderült, hogy bulizásra kellett volna. Lehet erről már írtam. Sokat agyaltam az elmúlt napokban Sz.-en, néha nem tudom értelmezni őt, ha kicsit jobb passzban van mondjuk pasi ügyileg, akkor eléggé önzővé és érdektelenné válik.
Talán hagynom kéne egy ideig a francba, úgyse tudom elérni, akkor meg?! Majd jelentkezik, ha kell neki valami, akár pénz, akár egy balek, aki végighallgatja.

Hétvégén meg itt a koncert! Vegyes érzelmekkel várom. Fuvart találtam, apám megszánt és úgy néz ki, hazahoz, szóval talán nem kell a hajnali fél ötös vonatra várni a hidegben. A pasim remélem nem fog berúgni, mert akkor fater kikattan és tuti nem engedi be a kocsiba. Szeretném jól érezni magam és semmi több. Bízom benne, hogy sikerülni fog.
Majd jövök és beszámolok, mi hogy volt. Mindenkinek szép hétvégét és nincs feledésbe merülve a novella sem, a közeljövőben hozom az utolsó részt.


Hétvége, hőség, szar dolgok

Hát ez a hétvége pfffff...Elég gáz volt. Ez a rohadt nagy meleg kikészít. Most jöttem ki a fürdőkádból, de kb. már kezdhetném is újra a fürdést.
29-30 fok van a szobában. Hol a beígért lehülés?! Én nem találkoztam vele, szóval jól elkerültük egymást pechemre.
Az őseim megint marják egymást, anyám tegnap este 10-kor sírva hívott fel. A tesóm meg fúr-farag, mint egy dolgos vakond (nem írok darazsat azértsem). Nála a családösszetartást a család széthúzása jellemzi.
A pasim meg tegnap, vagyis ma hajnali 3-kor ért haza, mit ért, mászott, kullogott, csámpázott, vergődött, kúszott, fetrengett stb. Hazaérés kimaxolva. Lényeg, hogy be volt állva rendesen.

És ami a legjobb, állítólag Sz.-el és barátaival iszogatott. Igen, azzal az Sz.-el, aki általában a munkájára és pasijára hívatkozva nem ér rá, velem találkozni, meg hogy ő már nem jár kocsmába. De a pasimmal meg tud vedelgetni. Hívtam is ma csak úgy pár szóra, de pofára estem, mint vasorrú bába a mágnesasztalon, mert a száma már nem él, múltkor még ezen elértem. És ezen a ponton estem gondolkodóba picit. Ha nekem változna a számom, tuti hogy őt első körben értesíteném erről. Ezekszerint ő ezt nem így gondolja. Nem írhatok neki fb-re, mert állítólag feltörték, az emailjeit nem szokta nézni és most már mobilon sem érhetem el. Akkor mégis hogyan lehet tartani a kapcsolatot vele? Füstjelekkel? Galambpostával?
Friends will be friends, hogy a Queen-t idézzem...
A másik barátnőm A.,meg valami baráti körrel pózol, amúgy sem írt 3 hete.
J. meg ugye el van foglalva a szüléssel, de amúgy is megint pár napja olyan fura, alig-alig írogat, csak ha már többször kérdezem.
Már nem sok van a koncertig, amit annyira várok, de most valahogy elkedvetlenedtem.
A gépem sem akarja az igazat, folyton kikapcsol, na meg a hűtő is elkezdett csepegni.
Megyek megiszom a feketeribizli-lime sörömet, hátha felvidít.

Túlgondolva, avagy én, meg a lejárt lemez

Az ősök durván összebalhéztak, már a válást fontolgatták. Durva. Mára meg kibékültek. Hm...Még jó.
Most olvastam vissza Sz.-vel való emailezéseinket úgy 2010-2011-ből és ott említettem neki, egy vörös hajú gothos ribancot, aki a pasimnak írogatott és hívogatta, de nem szólt bele. Hogy ez nekem nem jutott eszembe! Lehet, hogy ez a csaj volt az, akit pasim virágnyelven említett, hogy lehetett volna, de mégse lett...pfffff.
Még jó, hogy leesett *-*
Mivel Sz. kiírta az egész nevét (mert ő ismeri), rákerestem faszbukkon és láttam, hogy hozzá képest sehol sem vagyok, szóval...Nem is értem...Meg azt se, minek bántom magamat ilyenekkel. A múlt az múlt nem?!Ezer éves ökörség, de attól még nem fogom elfelejteni. Én ilyen szarul vagyok összerakva tudni illik. Ahh, néha még magamnak is fárasztó vagyok, betett a meleg...

Jah és ha már fb, volt "szerencsém" látni, hogy Mr.Népszerű (megint) beújított egy nőt, aki bár fiatalabb nála, de három gyereke már van.Jah, igen, jönnek a motoros találkozók, kell valaki, aki segít neki hányni(szemét vagyok na).
Giccses szíves szmájlik, meg hasonló hányinger. Jól van akkor :/
De nem kavar fel!
NEM KAVAR FEL!!!!!!!!!
Na, jó egy kicsit. De ez az összes nővel így volt és lesz is.
Velem amúgy semmi új nincs, döglődök a kánikulától és vágom a centit a koncertig.

A nyári nagy semmi és néhány klassz pillanat

Itt továbbra sincs semmi érdemleges. A gépem lázad a meleg ellen és fogja magát, kikapcsol, már agyfasz kerülget tőle.
Pasim meg meccset néz. Állandóan. Tegnap meg mondtam neki, hogy a közösségi oldal szerint egyik haverja szombaton ünnepelt, mire fel is fortyant, hogy miért nem szóltam erről neki, hogy a srácnak szülinapja van, mert akkor felköszönthette volna. Fura, én azt hittem, hogy ha barátok (már pedig évek óta azok), akkor tudja a születésnapja dátumát. Én mindegyik barátnőmnek tudom, vagy ha nem is, akkor felírom, hogy el ne felejtsem. Oké, szólhattam volna erről pasimnak, de azt meg én felejtettem el, meg azt hittem, tényleg tudja, na mindegy.
Két hét alatt a második fülbevalót hagyom el, helyesebben nem az egészet, hanem azt a kis micsodát a hátuljáról. Azt hiszem, vennem kellene pár normális fülbevalót már.
J. meg bármelyik percben szülhet, én mindennap írok neki faszbukkon, hogy na mi mi a helyzet, jön e már Zselyke baba (mert hosszas hezitálás után a Luca és Zselyke név közül, az előbbi lesz a pici neve). Apás szülést tervez, de ha a pasija nem tud bemenni vele, azt monda, menjek én!!!!!! Le is hidaltam, már mint hogy, oké ez megtisztelő és szívesen megyek, még ha nem is vagyok túl jó az ilyesmiben(gondolom). De azért jól esik *-*
És már számolok vissza a koncertig, visszafuvar kétséges, de akkor is, jó várni valamit.
Hétvégén itt voltak a szüleim, volt torta és sütöttem csirkét, ami még jó is lett, a hangulat is oké volt, nevettünk, dumáltunk, jó volt, kell ilyen is, mostanság alig-alig találkozunk sajnos. Mindenki éli a saját életét ugye.

Majd hozom a novella befejezését is valamikor, ha lesz időm és rávisz a lélek, hogy megírjam. Nincs elfelejtve. Wattpadon meg 28 követőm van!!!!!!! Yeahhh...Örülök!!!!!

Vissza a jövőbe Akela módra, na meg a koncertjegyes bizakodás

Hahaha, igen mindig is tudtam, hogy a Vissza a jövőbe c. film mögött több van, mit hinnénk!
Ez milyen kurvajó :D :D
Az Akela amúgy is jó zene, pasim is megmondja!!!!

És...megvettem a koncertjegyeket, annak ellenére, hogy nincs vissza útra fuvarunk. Na de sebaj, majd csövezünk reggelig az állomáson, vagy valami kocsmában. Mondjuk, eléggé kiöregedtem már az ilyesmikből, de hát ha nincs más opció, akkor ezt tesszük(azért bizakodom,addig még lesz).

Remélem pasim nem fog gyalázatos módon berúgni, teszem hozzá, hétvégén is sikerült neki. Elment a strandra és el is ázott, de nem úgy, ahogy ez várható lett volna :S
Itt a nyár...üt a pia rendesen :(

Rossz idő, rossz dolgok

A pasim barátja sajnos meghalt. És rohadtul nem érdemelte meg!!!!!!! Mint általában senki sem érdemli a halált, de ő főleg nem. Annyira rendes ember volt.

Nyugodjon békében!Úgy sajnálom...

A hetem ezenkívül a rossz híren kívül sem volt túl fényes. Fájt a fogam, rémálmaim voltak és rosszul is aludtam. Ma is már reggel hatkor felébredtem és csak forgolódtam hétig, akkor aztán meguntam és inkább kimentem kávézni.

Ja és kijött a bogár fóbiám és rosszabb mint eddig. Akkor is darázs zümmögést hallok, amikor nem kellene. Lehet, hogy szép lassan megőrülök. És a pszichiáterhez sem tudtam eljutni időhiány miatt, pedig ha mondom neki, lehet hogy már rám adja a szép hosszú ujjú pulóvert :S

Pasim dolgozik. Az ég meg leszakadt. Ömlik az eső. Szürkeség ezerrel.
Unalom a köbön.

Derengés (John/Sid slash fiction)

És hogy ne legyen sokáig jó, pasim egyik haverja kórházban fekszik, kritikus az állapota. Nagyon remélem, hogy meggyógyul. Ismerem én is a srácot, jólelkű, légynek sem árt, mindig mosolyog és hangosan köszön, ha találkozunk.

Az idő is elromlott, ilyen hányinger, fülledt, esős lett, amit gyűlölök és tiszta ciki, de el kéne mennem már szemorvoshoz, mert a helyes, piercinges, fültágítós srácról, akit csak a szemem sarkából teszteltem, hogy EJJHA..., kiderült öt perc múltán, hogy lány!!!!!!!!!És a cipő, amit vettem, háromszori felvétel után kezd szétszakadni, valamint marhára töri a lábam :/Namármost...lőjetek le!

Tegnap J. is felugrott ismét, az a gyanúm, hogy a szüléséig most találkoztunk utoljára. 

És hoztam a sztori új fejezetét. Bocsánat ezért a rettentően gusztustalan "bugyi-rószaszín" színért, de megint meghülyült a blogspotom, akárhogy állítgattam a háttérszínt olvashatatlan volt, szóval megőrült, na meg én is tőle :O

Pt. 04. Kötelék +18: - Alig hiszem el, hogy ez most komoly. – John úgy vizsgálgatta Sidet, a nyitott ajtó résében, mintha sosem látta volna. És meg kellett vallja, így még talán soha nem is látta. Egy egészen új embernek látszott. Tiszta ruhát viselt és a mozdulatai is összeszedettek voltak, semmi imbolygás, vagy botorkálás. A fiú boldognak tűnt, a szemei egészségesen ragyogtak, nem sütött belőlük a sötét reménytelenség, nem volt sápadt, sőt amikor Johnt megpillantotta, rögtön heves pirosság jelent meg az arcán.
- Pedig ez halálosan komoly. – helyeselt, ahogy készségesen beengedte Johnt a lakás ajtaján.
- Örülök ! – mondta John és nem tudott nem mosolyogni.
- Én meg neked örülök. – vallotta be Sid és elindult a szoba felé. John követte. A lakásban meglepően rendezett állapotok uralkodtak, sehol szertehagyott fecskendők, véres pengék, kiürült italos üvegek. Minden olyan meglepően átlagos volt, napfény úszott a levegőben és az újrakezdés reménye. John meg sem tudott szólalni, csak ácsorgott álmélkodva, helyette Sid szólalt meg, kedves mosollyal az arcán.
- Gyere és ülj le ! – kínálta szívélyesen hellyel és John bizonytalanul leült a kanapé egyik szélére. Sid, kérdés nélkül töltött neki egy pohár italt, aztán reflexből magának is önteni akart, de hirtelen észbe kapott és inkább lerakta az üveget az asztalra.
John megmosolyogta a zavart mozdulatait. Azok a nyavalyás beidegződések, a rossz szokások…Mindig lesben álltak…
Elvette a poharat és belekortyolt a benne lévő tömény alkoholba.
- És hogy vagy ? – kérdezte halkan.
- Egész jól. – vágta rá Sid és leült John mellé.
- Hetek óta semmi kábítószer ? – John nehezen tudta ezt felfogni, mindig is úgy ismerte Sidet, hogy küzdött a függőségével, ami rendszerint legyőzte őt. Rengetegszer állt élet és halál peremén emiatt. Hihetetlen volt így, tisztán és elégedetten látni. Hihetetlen, de nagyon jó. Már-már túl jó is. Az arca mágnesként vonzotta John tekintetét.
- Így van. Ugye nem hiszed el nekem ? – kérdezett vissza Sid.
John vállat vont.
- De hiszek neked, csak olyan más vagy most…- jegyezte meg.
- Ennek nincs köze a droghoz, nem használok heroint, sem mást. És ezt neked köszönhetem. – jelentette ki Sid hálásan.
John gyorsan közbevágott.
- Nem, ezt csakis magadnak köszönheted! Te számoltál le a kábítószerrel ! Én csak ott voltam, de nem tehettem semmit. – mentegetőzött és közben jól láthatóan elvörösödött, viszont Sidet nem tudta jobb belátásra bírni.
- Tévedés. Erőt adtál, segítettél, minden féle képpen, ahogy segíteni lehet. Nélküled nem jutok el ide. Köszönöm. – és a hangja egészen fátyolos lett.
John megrázta a fejét.
- Semmiség, mire valók a barátok ?! – motyogta.
- Barátok. – rökönyödött meg Sid, ahogy John után ismételte gépiesen az előbbi szót.
John értetlenül pislogott rá.
- Valami rosszat mondtam ?
Sid gondtalan arckifejezésén a szomorúság suhant át.
- Csak furcsa ezt így hallani, azok után, ami történt köztünk…- mondta végül.
Erre John is meghökkent, majd egy másodpercre elgondolkodott. Csakugyan ostobaság barátként tekinteni Sidre, hiszen ami köztük volt, távol esett a barátság szó szerinti fogalmától. John akármennyire is irtózott beismerni, de Sid jóval több volt ennél.
Újra az ital felé nyúlt, végül mégsem ivott, csak bólogatott igazat adóan, kezeit a pohár oldalán pihentetve. Akármilyen kínos is volt, de átléptek egy határt, átvágtak egy vonalat és együtt tették meg, mindketten akarták.
Ismét gondolataiba villantak azok a kellemetlen percek, a nehéz hallgatás, ott a kórház kihalt kertjében, ahogy összeszorult torokkal ült a fa tövében cigarettázva. Oldalán Siddel, aki nem is olyan rég az érintéseivel eljuttatta őt egy másik világba és aki tudni akarta, hogy is érez John. De John nem szeretett volna erről beszélni. Szemét marták a kitörni készülő könnyei, a torkát pedig a nikotin. Nem mondott semmit, mert nem tudta, mit is mondhatna és hogyan lesz ezek után.
Menekülhetnékje támadt, felkavarodott a gyomra.
- Talán az lenne a legokosabb, ha nem jönnék egy ideig…- suttogta maga számára is idegen hangon.
Sid elképedt szemekkel, rémülten nézett rá.
- Miért ? – kérdezte.
- Már jól vagy, nincs szükséged rám. – mondta John, gondosan kerülve a másik pillantásait, amikben, ha belenézett volna, ott tükröződik a saját tanácstalan és zavarodott arcképe.
Sid megsimította John karját, de John felháborodva utasította el az érintést. Felpattant és arrébb sétált pár lépést. Cigarettája utolsó slukkjait ott elszívva.
- Egyáltalán nem igaz, hogy nincs szükségem rád. Csak téged akarlak. – jegyezte meg Sid vádlón, még mindig a fa tövében ülve.
- De ez nem mehet így, ezt nem csinálhatjuk! Te meg én, meg a nem egészséges gondolataink, amiket tettek követnek! Ennek nem szabadna így történnie. – fakadt ki John indulatosan.
- Szeretlek John és azt mondtad, te is kedvelsz. – kezdett volna bele Sid, de John bele folytotta a szót.
- Igen kedvellek és legyek is ezért átkozott ! Értsd meg, nem lehetünk jók együtt Sid! – John ereje elfogyott a magyarázkodáshoz.
Bosszúsan legyintett és elindult a kórház kijárata irányába. Érezte a hátában Sid tekintetét, de csak ment előre elszántan. Pár lépés után mégis megállt és visszafordult, nem hagyhatta csak úgy ott Sidet, attól tartott, még tesz valami hülyeséget. De ő csak ült a fánál és nagyon elgondolkodhatott, mert ijedten rezzent össze, mikor John megtorpant előtte.
- Visszakísérlek a kórterembe. – dünnyögte és érezte, ahogy a vérvörösség végigkúszik az arcán.
Sid engedelmesen bólogatott és követte Johnt. Szó nélkül ballagtak vissza a kórház felé, ahol a délután egyhangúsága lengedezett. Sid gondterhelten ült le az ágyra és pillantott az éjjeliszekrényen sorakozó gyógyszereire, amik mind az elvonási tünetek leküzdésére, hangulatfokozásra, alvási nehézségekre és más, kábítószer okozta gyötrelmekre voltak neki elrendelve.
- Most megyek. – jelentette ki John.
Sid keserűen elmosolyodott.
- Nem is jössz holnap ? – érdeklődött, nehezen leplezve csalódottságát.
- Még nem tudom. – tért ki az egyenes válasz alól John.
Sid beletörődve bólintott, de nyugtalannak látszott, az idegességtől még sápadtabb lett.
- Megértettem. Ne haragudj, ha bármivel is bántottalak.
- Te nem bántottál! Dehogyis…Mi magunkat bántjuk ezzel az egésszel. – tiltakozott John. Aztán megfordult és egy halk köszönés után elhagyta a helyiséget.
Otthon aztán jól leitta magát, mert képtelen volt értelmesen gondolkodni és mert valahogy fel kellett dolgoznia, ami történt. Feküdt az ágyán, kezében az üveg whiskyvel és ha akarta, ha nem, vissza idéződtek benne a délután történtek. Már késő éjjel volt, nem jött álom a szemére. Annyit ivott, hogy hányingere támadt, már nem is esett jól neki, de mégis újra és úja konokul  meghúzta az üveget és csak nyelte az alkoholt. Cigarettafüsttől volt ködös a szoba, szólt hangosan a zene és ez keveredett tompán gondolatai hangjával.
- Sid…- sóhajtotta fájdalmasan és forróság ébredt mindenhol a testében. Arra az idióta összejövetelre gondolt, mennyire féltékeny volt azokra a ribancokra, hogy gondtalanul és következmények nélkül, nyíltan nézhetnek rá, nevetgélhetnek Siddel. Gyűlölte őket, mert ő mindezt nem tehette, mert ő csak a kanapéról szemlélhette az eseményeket. Zavartan és félve.
- Sidney...- John újabb korty whiskyt ivott és csak merengett a súlyos éjszakában. Az alkohol sikeresen oldotta a gátlásokat, tisztává, érthetővé tette a vágyait, amiket Sid gyújtott fel benne. Ismét csókolni akarta az ajkait és érezni a bátortalan érintéseket, elégni abban a beteljesülésben, amit Sid nyújtott neki. Nem tiltakozni, csak hallgatni és elfogadni, hogy van erő, ami felett, ő sem tud uralkodni. Ezt az erőt eddig még nem ismerte, ő legyőzött mindent, ha akarta, teljesen érzéketlen tudott maradni nagyjából bármi iránt. El tudott bújni a gúny és a cinizmus mögé, de nem számolt azzal, hogy majd ott lesz neki Sid, aki ezt lerombolja és Johnnak újra kell gondolnia mindent. Kívánta őt, de valójában nem is a szexuális élvezeteket akarta hajszolni, csak Siddel akart lenni.
- Elvesztem.- állapította meg John részegségtől akadozó nyelvvel. Ez az egy szó mindent összefoglalt és már akkor tudta, hogy másnap is elmegy Sidhez a kórházba.
Hevesen dobogó szívvel állt meg a kies folyosón, a kórterem ajtajában és percekig csendben figyelte Sidet az ablaknál nézelődni. A lemenő nap utolsó sugarai halvány fényeikkel ragyogva búcsúztak, már késő délután volt. John az egész napját a másnapossággal való küzdelemmel töltötte és nehezen sikerült erőt vernie magába. Végül belépett és becsukta maga mögött az ajtót. Sid erre hátrafordult és teljesen meglepődött, mikor megpillantotta Johnt.
- Szia. – köszönt neki és elindult felé.
- Szia. – köszönt vissza John és egy jó percig nem is tudott megszólalni. Várta Sid kérdéseit, arról mit keres itt, de a fiú hallgatott és csak nézték egymást. John szívverése nehezen akart csillapodni, ahogy elmerült Sid arcának tanulmányozásában, alaposan szemügyre véve minden kis vonást, barna szemének megnyugtató csillogását, a látható zavartsággal vegyült örömöt, a kócos haját és a gyerekes ámulatot, amivel nem tudott mit kezdeni. De gyönyörű szépnek tartotta.
Sid leült az ágyára és John is követte a példáját.
- Nem hittem, hogy ezúttal is eljössz…- jegyezte meg Sid.
- Jobb is lett volna úgy. Egyáltalán nem akarom, de az az igazság, hogy ez az egész többet jelent nekem, mint kellene. És te is többet jelentesz…- John idegesen elfordította a fejét. Nem akarta látni Sid mosolyát, nem akarta elismerni, hogy Sid ezt már jó előre tudta és nem akart belegondolni abba, hogy most itt van vele, átírva minden szabályt, amit maga előtt és úgy általában felállított.
- Boldog vagyok. – mondta Sid sugárzó arccal, de John nem érezte ilyen felhőtlenül egyszerűnek a helyzetet.
- Ha neked ez a boldogság…- háborgott kicsit gúnyosan.
- Igen, ez. – vágta rá Sid komoly arckifejezéssel.
Viszont John nem osztozott a véleményében, számára ez inkább ijesztő volt, mintsem boldog..
- Hát…igazából fogalmam sincs, mit mondjak …- tette még hozzá, de Sid csak elnézően csóválta a fejét.
- Nem kell semmit sem mondanod.
A szavak tényleg nem kellettek, értették egymást. John, aki egykor még butának gondolta Sidet, az itt átélt idők alatt rájött, okosabb, mint hitte. És okosabb nála. Nyílt lapokkal játszott, kiterítette az érzelmek lapjait, amit ő nem tudott, vagy nem mert.
Eddig.
De most azzal, hogy ismét eljött ide, ő is Sid tudtára adta, mit érez. Még ha nem is mondta ki annyira őszintén és szemtől-szembe, de Sid a látottak alapján összerakhatta a képet.
John rezignáltan bólogatott.
- Igen, így gondolom én is…
- Szeretlek. – suttogta Sid közel húzódva hozzá és a forró lehelete végigfutott John nyakán.
John rettenetesen zavarban volt, lehajtotta a fejét és csak nézett maga elé néhány másodpercig. Elborította a meleg izzadtság, a szíve a torkában dobogott, ahogy érezte Sid vágyakozását és ahogy egy kicsit felé mozdul. Magát is meglepve azonban váratlanul ő kezdeményezett és csókolta meg először a másikat. Ajkaik ügyetlenül összeértek, majd becsúsztatta a nyelvét a szájába. Sid rögtön viszonozta a csókot és halkan felsóhajtott. Karjaival körbefonta John testét, miközben John gyengéden lenyomta az ágyra. Testük mindenhol összeért és John érezte még a ruhákon keresztül is Sid izgatottságát. A csípője megmozdult, ahogyan Sidé is és egyszerre nyögtek fel, ettől a fájdalmas, kínzó, de mégis gyönyör teli érzéstől. Az egész olyan idegen volt John számára, mégis rendkívül izgalmas, még akkor is ha égette a szégyenkezés, hogy ezt teszi. Nem helyénvaló és mocskos dolgokat művel Siddel, ráadásul a fehér, steril kórházi ágyán… Az izgalom villámként szaladt át a gerincén, elárasztva teste minden egyes részét. A férfiassága kőkemény volt, ütemesen súrolta Sid csípőjét, érezve a másik szintén kemény gerjedelmét. Csókja elhagyta Sid ajkait, az arcát, nyakát fedezte fel, majd bátortalanul félrehúzva az útból Sid ruháját, a mellkasára tért át. Hallotta Sid egyre hangosodó zihálását, amint forró csókjai a mellkasáról a hasa irányába kerültek, majd lassan ugyanezen az úton vissza tért az ajkaihoz. Sid boldogan merült el újra a csókban. John nem is tudta megfogalmazni, mi történik éppen vele. Szédült és fájt a gyomra, vadul vert a szíve, ahogy ujjait lágyan végighúzta Sid vállain és oldalán. Érezte, a bordáit, a bőrét, aztán elhajolt és levegő után kapkodva, a kéj homályában bámulta Sid kipirult arcát, szintén élénkpiros száját és lecsukott szemeit, amik értetlenül nyíltak fel, nem sokkal azután, hogy John ajka elvált az övétől.

- Mondd meg, mit szeretnél…- kérte halkan John.
- Téged szeretnélek. – vágta rá Sid és felkönyökölve az ágyon ismét Johnhoz hajolt, nyelve érintette John száját.
De John megrázta a fejét.
- Mondd meg, mit tegyek…- motyogta és hangjából tehetetlen kétségbeesés áradt.
- John…- Sid megcsókolta John arcát, aztán a nyakát, majd szelíden megfogta a kezét és finoman a nadrágja irányába húzta. John arca elvörösödött, ahogy a ujjai a nadrágon keresztül simították Sid kemény férfiasságát. A szája kiszáradt és tanácstalanul nézett Sidre.
- Segíts…- lehelte rekedt hangon és rettentően szánalmasnak érezte magát ezért. Távol állt tőle ez a viselkedés, hihetetlen mód, most ahogy Siddel volt, annyira bizonytalanná vált, mint nem sokszor életében.
- Ne félj…- Sid boldogan felsóhajtott és a szemei ismét lecsukódtak kis időre. John érezte, ahogy az ágyéka lüktet érintése nyomán és ettől ő is még inkább izgatottabb lett, de nem mert lépni, csak várt.
- Nem félek. – hazudta, amikor néhány másodperc múlva Sid gombolni kezdte a farmerját, mutatva hogyan tovább.
- Oh…- nyögte meglepve John és a szégyen még inkább maga alá gyűrte. Elhűlve nézte, ahogy Sid kissé remegve, de végiggombolta a nadrágot és lejjebb tolta, felfedve izgatottságát, aztán John nadrágját kezdte el bontogatni. John szeme egy pillanatra elkerekedett és Sid keze után akart kapni, de aztán csak egy sóhaj hagyta el a száját, ahogy a nadrág  róla is lejjebb került.
- Milyen gyönyörű vagy. - álmélkodott őszintén Sid, mikor meglátta a meztelen valóságot.
- Ne bámuld már így…kérlek Sid…- tiltakozott John szégyenkezve, de valami ösztöntől vezérelve, Sid letolt nadrágjának irányába nézett és most már igazából szembesült a fiú lázas felhevültségével. Minden annyira ködössé vált az agyában a látványtól.
- Ilyennek gondoltál? – kérdezte halkan Sid, ahogy észrevette a nyilvánvaló pillantásokat.
John feje zúgott, az arca is sütött és elcsuklott a hangja.
- Nem tudom, nem szeretnék beszélni…Most…
Sid pedig elfogadta ezt.
John egyik része még mindig lázadt a helyzet ellen, másik fele veszettül akarta. Aztán Sid megérintette őt és ő ugyanazt tette Siddel. Ahogy ujjai félénken végigsiklottak Sid testén, megállapodva ágyékánál, minden teljesen háttérbe szorult. Egy időre megszűntek a mögöttük, előttük álló napok, percek. Azokban a zaklatott pillanatokban csak Sid létezett a számára, a sóhajaival, a fekete hajával, erősen csillogó szemével, az ölelésével, az összes rezdülésével, lélegzetvételével, minden egyes szívverésével. Ott volt vele, érezte az illatát, a verejtéket és kórházi fertőtlenítőt a bőrén, tenyere alatt testének kanyarulatait és mind hevesebb rázkódását. Nem volt nagyon nehéz dolga, bár nem volt túl gyakorlott a csókokban és érintésekben, de Sidnek ez teljesen megfelelt, mert ezektől is nagyon hamar eljutott az izgalom magas fokára. Egyre hangosabban nyögdécselt, John nevét mondta ki, ha az ajkaik nem forrtak egybe.
- John…annyira kívánlak…
John nem reagált erre semmit, nem volt benne biztos, hogy az a jó lépés. Inkább ismét megcsókolta Sidet, miközben csípőjük szinkronban mozgott, ahogy mind gyorsabb tempóban mozogtak a kezeik is.
- Olyan jó veled…- zihált Sid és kéjesen mozdultak egymás gyengéd szorításában.
A kórházi ágy meg-megreccsent alattuk és néhány hangosabb nyögésnél, John attól tartott, hogy valaki rájuk nyit, mert meghallotta őket. De csak saját gyorsan növekvő gyönyörük hangjai töltötték meg az üres késő délutánt, ők pedig teljesen máshol jártak már, mint a komor valóság.
- Szeretlek. – nyögte hangosan Sid, ahogy elérte a tetőpont valószínűtlennek látszó pillanatát és forróság lepte el John kezét. John testén, amint ezt valójában realizálta, egyre nagyobb reszketések futottak végig, a gyomrából kiindulva. Érezte az izzadtságot lassan folyni a hátán, hallotta a hangosabb nyögéseket, amiket kiadott és akárhogy akarta, nem tudott uralkodni saját maga felett. Az előbb látottak egyenesen vitték az önkívületbe. Utolsó erejével nyögdécselve elhúzódott Sidtől és lihegve figyelte, ahogy a belőle előtörő folyadék végig csorog a ruháján és a lepedőn. Remegés és tompa erőtlenség vonta maga alá. Majd próbálta visszanyerni a lélekjelenlétét és egyenletesebb légzését. Sidre sandított, lecsukott szemekkel, izzadtan, kapkodta a levegőt, láthatóan nem zavarta semmi, nem így Johnt, akit kívül-belül perzselt, valami ismeretlen érzés és ez cseppet sem volt jó. Megtörölte magát az ágyneműbe és visszavette a nadrágját, aztán a falon ketyegő órára pillantott. Döbbenten konstatálta, hogy négy perc telt el azóta, hogy leült az ágyra. Ő pedig ezt örökkévalóságnak érezte.
Odafordult Sidhez és letörölte róla az ott lévő fénylő fehérséget, együttlétük ordító tényét. Az érintésekre Sid kinyitotta a szemét és gyerekesen vigyorgott rá. John szeme azonban megtelt csüggedt könnyekkel. Mindene olyan nehéz volt, mintha a vére is ólomból lett volna az ereiben.
- Sírsz ? – csodálkozott el Sid.
John nem felelt, csak feldúltan megrázta a fejét és persze Sid nem is hitt neki.
- De miért sírsz? – értetlenkedett Sid és az ő szemei is kezdtek elhomályosulni. Hihetetlen volt, milyen gyorsan átérezte John idegességét.
- Csak úgy…mindenért. – bökte ki feszülten John és elfordult, mire Sid gyorsan a karjaiba zárta.
- Ne sírj…- mondta halkan és John emlékezett, mikor ő kérte ugyanerre Sidet, még mikor bekerült a kórházba.
- Rendben. - bólogatott könnyes tekintettel. Akkor ott, túl négy szédült és sokkoló perc után, végképp össze volt kavarodva.
- Szeretlek John. – mondta ismét Sid lágy hangon, de John nem szólalt meg, nem magyarázkodott, mert olyan lehetetlennek vélte a helyzetét. Azt hitte, ilyen nem létezik, de ő volt rá az élő bizonyíték, hogy igen. A furcsa kettősség, dühödt és elkeseredett könnyeket csalt a szemébe.
Mert ott a borongós este árnyaival festett fehér kórházi ágyban, az összegyűrt párna és takaró között, Sid karjait magán érezve, John nem volt boldog, egyáltalán nem. De szerelmet érzett, ami teljesen felfordította a világát, a magáról kialakult nézetét. És többé semmi sem volt már ugyanolyan.

folytatása következik...