The weird time of life pt. 03.

Az online munka hete villámgyorsan eltelt sajnos. Mivel a betegek nagy része meggyógyult, megint menni kell, korán kelni, buszozni, de örvendezzünk, hogy van még hova menni ugye :/
Pénteken és szombaton lementem az ősökhöz segíteni a felújítás utáni állapotok felszámolásában. Túl nagy haladást nem értünk el, mert még van bőven mit felújtani, de ha készen lesz, akkor nagyon szép lesz. A pasim is jött szombaton, mert apámnak megígérte, pluszba Tinimami is megjelent, mert névnapja volt és hozott csokis muffint, meg persze okoskodott, de igyekeztem ehhez is jó képet vágni. Ő mindig úgy is ott van, ha tetszik, ha nem. Este hat után jöttünk haza, taxit hívtunk, mert pasim fél 7-re beszélte meg a barátaival, hogy darts-oznak. Azt ígérte, nem marad el sokáig, de persze ez csak falmelléki duma volt. Fél 11-kor már felhívtam, hogy mi van, a hülye barátai meg ott kaffogtak a háttérben. Ezeket az új haverokat nem is ismerem, de így sem a kedvenceim, mind szingli, szóval jó hatással sincsenek a pasimra. Mondjuk, a régiek közül sem tartom egyel sem a kapcsolatot, sőt lassan köszönni is alig-alig akarnak :S
A pasim amúgy a barátok baromságai nélkül is sokszor megbánt, tegnap beszólt a fülemre (hogy mennyire elálló, vagy mi), múlt héten az orrommal volt valami baja (jó, az orrommal én sem békültem ki az évek alatt), közben meg a súlyomat is folyton kritizálja. Kezdtem azt hinni, hogy már semmi szépet nem lát meg bennem. De persze magát tökéletesnek hiszi, gondolom...pedig én is tudnék neki bántó dolgokat mondani, de nekem volt gyerekszobám. Sokszor nagyon hiányzik egy kis kedvesség tőle.
Tegnap este belefutottam az Életszonáta c. filmbe és tökre tetszett, ja meg van új kedvenc sorozatom a Vera a megszállott nyomozó, ha tudom, mindig nézem.
Ma délután meg ugye a kardiológusnál voltam, a doki szimpi volt és jól megvizsgált, csinált EKG-t, szív UH-t, de minden úgy van, mint eddig. A rosszullétek oka valószínűsíthetően a stressz, azt javasolta az orvos, hogy ne idegeskedjek és hogy sportoljak. Hát a stresszelés kiiktatása nehéz ügy, meg szerintem a sport is max, csak a gyaloglás szinten fog menni, de megteszem, amit tudok.
Hazafelé összeakadtam Rocker R.-el és nagyon bírom, mert mindig úgy örül nekem, megölelget stb., jó régen láttam már, megváltozott kicsit, nem fekete a haja most, hanem világosbarna, ami tök jól áll neki, de a rocker cuccok maradtak. Klassz volt kicsit eldumálgatni vele.
És akkor itt a sztorim új része, eddig volt meg vázlatban, szóval nem tudom, mikor lesz majd folytatás. De sietek, amíg az ihlet kitart :P
Szép hetet mindenkinek, kivéve annak a barna gyapjasmajomnak,  aki a lábtörlőnket az ajtónktól egészen a bejárati kapuig rugdosta *-*

Ch. three.

Do you feel like you're irrelevant? Do you feel like you're just scared as fuck? Másnap zörgésekre és kávé illatára ébredtem. Meg a másnaposság kegyetlenségére. A fejem lüktetett, a hányinger fojtogatott, fáztam és melegem volt egyszerre. Piszok korán lehetett még, nap alig kelt fel, a függönyön keresztül láttam, hogy szinte csak egy rózsaszín korong. Undorral toltam arrébb az italosüveget és kábán ücsörögtem az ágyamon, várva hogy a zúgás a fejemben enyhüljön, hogy a gondolataim ne kergessék egymást ilyen gyorsan és ne vetítsék örökösen azokat a képeket, hogy én, meg Dominic...A pokoli szégyen máglyáján égtem elevenen. Ordított a lelkem és vádlóan kérdezgetett. Miért kellett? Volt értelme? Feleletekre vágytam, de csak több kérdés nőtt a válaszok helyén. Hektikus és gyalázatos gondolataim tárgya, Dominic pedig rövid időn belül meg is jelent az ajtóban, kezében egy bögre kávéval. Ettől az egésztől máris úgy éreztem rám omlik az ég, de valószínűleg ő is zavarban lehetett.
- Szia, hoztam kávét. - lépett mellém és pirosság rikított az arcán, élénkzöld szemei világítottak.
Nem kértem kávét. Saját magamat akartam megtalálni, valahol a ködös és beteges fantáziák mögött.
Csak a szemem sarkából pislantottam Dominic felé. Úgy éreztem, más lett, holott kinézetre ugyanolyan volt, mint tegnap, mint mielőtt ledöntöttem volna az ágyra, hogy aztán mindenről elfeledkezve örömet okozhassak neki. Még mindig a fülembe csengtek azok az akár obszcénnak is nevezhető nyögdécselések és ettől düh kezdett kavarogni bennem.
- Tudod, te mennyi az idő, Harrison? Mi van, nem szeded a gyógyszered, vagy miért nem tudsz aludni?- csattantam fel.
- Sose ment jól az alvás. - mentegetőzött Dominic kezében ügyetlenül tartva a csészét, amiből gőz keringett a plafon felé.
- Mindegy. Felejtsük el. - legyintettem és a cigim után kutattam. Dominic lerakta az éjjeliszekrényre a kávét. Akkor láttam, a sebesre kiharapott száját és felfordult a gyomrom magamtól. Nem is emlékeztem, hogy ennyire szenvedélyesen csókolóztunk volna. Meg amúgy sem akartam bántani ilyen módon, legalábbis azt hiszem.
- Egy forró kávé, ez biztos valami vicc. Esetleg reggelit is készítesz? - gúnyolódtam, miközben rágyújtottam.
- Ha szeretnéd, igen. - mondta erre Dominic készséggel.
- Irónia!- forgattam meg a szemem, mire Dominic értetlenül helyeselt.
Kezdett elegem lenni, hajnal volt még az ilyesmikhez. Küzdöttem a másnaposságommal és a lelkiismeretemmel, nem volt szükségem ehhez társaságra. Meg hát sejtettem, mi következik hamarosan. És erre cirka fél percet kellett várnom.
- Colson, tegnap éjjel...te és én...
Néma zavartság és tanácstalanság volt Dominic szemeiben és ahogy ezt kimondta, egyre jobban elsápadt, mire felháborodva ráztam a fejem és rögvest pontot akartam tenni a dolog végére.
- Figyelj, nekem nincs időm okfejtésre, hamarosan dolgoznom kell. És amúgy is, mit lehet erre mondani? Van rá mentség? Vagy logikus magyarázat? Csak így alakult, a többit ne firtassuk! Most megtennéd, hogy elmész? - tértem a lényegre hűvösséget tettetve a cigarettám füstfelhőjén keresztül.
Nem voltam udvarias, sem tapintatos. És nem is kérdeztem, őt hogyan érintették az éjszaka történtek. Igen, azt láttam, hogy rendesen össze volt kavarodva, talán ideges volt és szorongott is, de mindez hidegen is hagyott, azt akartam, hogy húzzon végre el. Bunkó voltam, de nem bírtam volna tovább vele lenni, mert minden egyes másodperc csak magammal szembesített és azzal az őrülettel, amit már nem lehet kiradírozni az életem folyamából. Amit én saját szabad akaratomnál fogva csináltam.
Dominic bólogatott, nem kérdezett semmi baromságot, csak elfogadta, amit hallott, igaz a szemeiben még ott maradtak a szikrák, de az ajtó felé indult.
- Később hívhatlak?- fordult vissza félúton.
- Inkább én jelentkezem. - ígértem. De hazudtam, eszemben sem volt ilyet tenni, már a következő lépésen gondolkodtam.
Dominic elköszönt, és amint magam maradtam, tudtam, hogy egy valamit akarok csak. Eltűnni innen, hátha akkor a döntéseim okozta zűr-zavar nem hömpölyög utánam.
Nem pazaroltam az időmet, még aznap felmondtam a munkahelyemen és elhagytam az albérletet is. Telefonszámot cseréltem. Aztán fogtam magam, meg azt a kevéske holmimat és odébb álltam. Csak Travis és Ollie tudta, merre vagyok, őket beavattam, bár nem értették, miért lépek le ilyen villámgyorsan, de mindenről nekik sem kell beszámolni, ugye? Jártam mindenfelé, egy kis időt a lányommal is együtt töltöttem, ami igazi gyógyszer volt a számomra. Kibéreltem egy lakást és lett új munkahelyem. Voltak nők is közben. De a legtöbb semmit se jelentett, néhányuk ennek ellenére mégis jól bánt velem. Kár, hogy én alapból nem voltam jó, így amikor az utolsó, nevezzük úgy "kapcsolatom" is véget ért, az volt a véleményem, hogy ebből elég, vissza kell térnem oda, ahonnan elmenekültem. Az eltelt hónapok alatt nem nagyon töprengtem Dominic-on, nem tekintgettem hátra, a mának éltem, sokat buliztam, zenéltem, és azt hittem, tudom kezelni a helyzetet. Lehet, hogy már ő is lelépett a környékről és soha nem is futok bele többet, vagy úgy megharagudott rám, hogy nem fog velem szóba állni. Ezeknek az eshetőségeknek igazán örültem volna.
A visszatérésem napjára azonban Travis családi programot csinált, Ollie meg egyszerűen elérhetetlen volt telefonon, így egymagam mentem el abba a klubba, ahol folyton velük lógtunk hármasban. Kicsit lehangolt voltam, amiért egyik sem tartott velem, de elhatároztam, hogy egyedül is megpróbálom jól érezni magam. És ehhez segítségül hívtam az alkoholt, mert ő sosem hagyott el, és sosem mondott le találkozókat. A klub tömve volt, alig lehetett bejutni. Átvágtam a tömegen és egyenesen a pulthoz mentem, hogy kérjek egy üveg italt. Csodálkoztam, mert rég láttam ennyi embert itt, a klub általában nem volt ennyire felkapott, de időm se volt ezen agyalni, mert egyszercsak elsötétült a hely. Kezdetét vette valami koncert, amiről én abban a percben szereztem tudomást, bár a bejáratnál a kezembe nyomtak egy hülye szórólapot, de meg sem néztem, egyből kidobtam. Kit izgat egy újabb feltörekvő lúzer, aki itt fog egész este vinnyogni. Nemtörődöm képpel vizslattam a színpadnál fel-felvillanó színes fényeket, de a következő pillanatban, majdnem megfulladtam az italomban, mert a színpadon, legnagyobb ámulatomra Dominic tűnt fel és kezdett énekelni. Igyekeztem visszanyerni az önuralmamat és nem belehalni a köhögőrohamba, meg a csodálkozásba, de nem egy bizarr hallucináció volt az, ami elém tárult, hanem az átkozott valóság. Volt róla tudomásom, hogy Dominic foglalkozik az énekléssel, meg gitározik, pár dalát még meg is mutatta és fellépett a haverjaival itt-ott, de nem érdekelt annyira, viszont látni, ahogy koncertet ad nem is olyan kevés ember előtt, hát letaglózott rendesen. És a kinézete...Dominic öltönyt viselt, fehér inget és fekete nyakkendőt, a haja sötétpirosra volt festve. Melegség szaladt végig rajtam, azt a rohadt..meg kellett állapítanom, hogy abszolút nem nézett ki rosszul. És mikor felcsendültek azok a dalok, amiket előttem elénekelt már, végképp nem tudtam, hogyan vélekedjek. Az egész kiállása rebellis volt, éreztem, hogy lesz egyre vörösebb az arcom és hogyan gyorsul fel a szívem. El kellett volna mennem a klubból, jó messzire, de mégis ott maradtam és néztem, mit csinál Dominic, magamban azt mondogatva, hogy csak a zenei oldala érdekel, meg hogy az ambivalens dolgokat eltemettem magamban, lezártam és hogy ura tudok lenni a szituációnak. De ez nagyon nem így volt. Dominic megint úgy hatott rám, mint akkor késő éjjel, mikor átjött hozzám. Felkavart minden tekintetben, így jobbnak láttam szépen eltűnni a koncert végén, de nem volt szerencsém, mert észrevett. Nem tudom, hogy csinálta, de kiszúrt annyi ember közül és odasietett hozzám.
- Colson! - nem vont kérdőre, nem mondott semmit, csak valódi, őszinte és kitörő örömmel a nyakamba borult, én meg álmélkodva álltam ott, mint egy balek. Mibe keveredtem megint?

Mintha áramütés ért volna, túl szorosan préselődött hozzám, ettől ismét helytelen gondolataim támadtak. Érdektelenül eltoltam magamtól és csak bámultam rá percekig a villódzó fényekben. Alaposan meg volt izzadva, kicsit ittasnak és fáradtnak tűnt. A szemei, az arca mágnesként vonzottak, alig bírtam levenni róluk a szemem. Minden oka meglett volna, hogy haragudjon, de ehelyett mosolygott. Vérforralóan. Nem volt ötletem, mit is reagálhatnék. Ezért mikor megláttam az arcán lévő horzsolást, rögtön arra tereltem a figyelmét.
- Megsérültél. - dadogtam és szánalmat keltő voltam, ez nyilvánvaló.
- Az a stagedive miatt van. Láttad?- csillant fel Dominic szeme.
Bólintottam. Szemtanúja voltam a jelenetnek. Tipikus gondolkodás nélküli cselekedet volt. A hülye beugrott a tömegbe...a még hülyébbek meg el is kapták.
- Újabban jól megy neked a zenélés.- közöltem.
- Köszönöm, ez kedves tőled. Iszol valamit?- kérdezte Dominic, de válasz helyett csak egykedvűséget színlelve mutattam neki az italomat, amire bólintott.
- Hiába kerestelek, nem voltál sehol! Hiába hívtalak hetekig egyfolytában, a számod nem élt és senki sem tudott rólad semmit. Mi történt?- kérdezte végül cseppet sem számonkérően, inkább kíváncsian és érdeklődően.
Szerencsére akkor oda jött hozzá pár ember, akik beszélgetni akartak vele, aztán újabb emberek jöttek és még újabbak, és ennek én örültem, mert nem kellett beszámolnom neki, hol voltam és mit csináltam öt teljes hónapon keresztül. Az biztos, hogy ő nem unatkozott és remélem, nem is sokat jutottam eszébe.
You'll find me alone at midnight, Inside my mind, tryna get things right: Az éjszaka mozgalmasan nyüzsgött, Dominic ide-oda járkált, mindenkivel szóba elegyedett és ha jól számoltam, legalább hatféle különböző szeszesitalt fogyasztott. Aztán kámforrá vált és mikor legközelebb megláttam, a klub hátsó udvarán hányt éppen. Én még mindig nem voltam annyira részeg, de már dolgozott bennem az ital, felerősítve azt az oldalamat, amit inkább kerültem volna. Megálltam tőle nem messze, és a falnak dőlve vigyorogva néztem, mialatt az suhant át az agyamon, hogy valószínűleg az égvilágon én vagyok az egyetlen, aki ebben is talál valami vonzót.
- Ma éjjel már nem iszom több alkoholt. - jelentette ki akadozó nyelvvel Dominic és mellém sétált. Ahogy a falnak dőlt, kifejezetten sápadt és megviselt volt, sikerült összehánynia a ruháját is. Átadtam neki a cigimet és néztem ahogy hosszan beleszív. Még ez is jól állt neki. Éreztem, hogy túl elhagyatott ez a szürke beton udvar, túl nagy a csend és jó nagy ballépés, ha kettesben maradunk Dominic, meg én.
- Na persze...- húztam el gúnyosan a számat.
Dominic meg a mértékletesség...
- Nem hiszel nekem? - lepődött meg Dominic.
- Ne törődj azzal, mit gondolok. - csóváltam a fejem, elmerülve a cigaretta parazsának játékában.
Dominic komollyá vált és láttam, hogy a fejében kergetőznek a gondolatok.
- Miért mentél el csak így, Colson?- érdeklődött halkan és a földre dobta a félig elszívott cigarettát.
- Ez valami vallatás lesz? Mert akkor itt sem vagyok. - játszottam a sértődöttet, de csak hogy időt nyerjek, a szemeim már a klub ajtajánál jártak és azt mérlegeltem, hogy sétálhatnék el mielőbb.
- Nem vallatás, csak érdekelne. Azért mentél el, ami közöttünk történt azon az éjszakán? - kérdezte csüggedten Dominic és bárhogy kerültem a pillantását, a végén csak elmélyültem zöld fényében. És ez gyengévé tett.
-Azért is. Mert én tehettem erről az egészből, amibe keveredtem és amibe téged is sodortalak. Ez nem volt elfogadható a részemről, én sosem akartam ilyet átélni. Nem tudom, mi ütött belém, hetero vagyok és egyértelműen butaságot csináltam. - hadartam el, hogy túl legyek rajta, mert kínlódtam a vallomásom terhétől.
- Pedig nem volt butaság. - jelentette ki Dominic állhatatosan.
- Akkor mégis mi volt?- kérdeztem felháborodva.
Dominic tekintete ábrándossá változott, ahogy a mosolya is.
- Szerintem lenyűgöző volt. És te is az voltál.
Ettől a  képembe vágott nyílt dicsérettől összeugrott a gyomrom és elpirultam, még jó, hogy sötét éjszaka volt.
- Lenyűgöző? Istenem, ne használj ilyen szavakat Harrison, mert a végén még elhiszem...
Ám még dühöngeni sem volt lehetőségem, mert Dominic legalább olyan elvörösödve, de sejtelmesen pillantott rám.
- El is hiheted...
Aztán nem mondott semmit, és én is csendben maradtam. Zavarban voltam, a szívem kalapálni kezdett. Cseppet sem esett jól, de a fejem gondolattalan lett, csak bámultam Dominic arcába merően, pedig nem akartam, mégsem néztem máshova. Nem tudtam. És azt sem, hogy mi a jó élet folyik körülöttem?!
 

folyt. köv.

Szomorú és szociális

Szocilyális hehe.
És üdv annak a drágaságnak, aki olvasgatja a régi bejegyzéseimet <3
A héten megint online meló van, mert megszaporodtak a kovidosok. Szó, mi szó, én sem vagyok jól, így örülök, hogy nem kell hajnalban kelni. Fáj a fejem és a torkom, meg köhögök, úgy három napja. Meg úgy általában rossz a közérzetem. De nem vészes, szerintem csak megfáztam. Össze kell kaparnom magam, mert jövőhéten megyek a kardiológiai vizsgálatra.
Amúgy körülöttem egy csomóan vagy koronások, vagy karanténban vannak, szegény K. még mindig pozitívat tesztelt, leghamarabb jövőhéten szabadul a bezártságból, ha lesz negatív eredménye. J.-ék is a karantén áldását élvezik, mert J. huga hétvégén náluk volt, aztán vasárnapra belázasodott és a teszt neki is pozitív, így J.-ék, mint kontaktszemélyek, most otthon dekkolnak családostól.
Sötét idők ezek, én mondom...
Meghalt Meat Loaf is, el se hittem. Remek előadó volt, sok klassz zenével, emlékszem, mikor kicsiként épp hogy csak ismerkedtem a rock műfajjal, az I'd do anything for love, a Rock and roll dreams come through, vagy éppen az Objects in the rear view mirror may appear closer than they are mekkora kedvenceim voltak :( R.I.P.
A hétvége dögunalom volt, pasim egyfolytában a haverokkal nézett meccset, vagy darts-ozott, kb. aludni, meg enni járt haza. Alig tárgyaltunk egymással. Elég kiábrándító ez így, tudom én is. Filmeztem, mert hát mi mást csinálhatnék januárban, kint minuszok (bent sincs az a nagy meleg), marad a tv. Láttam az Alagút Kínába c. filmet többek között, aranyos volt. De jobb lett volna, ha nem egyedül csövezek azért itthon.
Ja, a szemetet vittem ki épp, mikor a leselkedős mami is jött és olyan vidáman rám köszönt, meg  kérdezte, hogy vagyunk stb., meg is lepett, eddig alig-alig köszönt. Meg volt kirakva egy gyászjelentés és érdeklődött, hogy ki halt meg, mert ő nem sok mindenkit ismer még a házban. Neki a jó, megjegyzem. Amúgy nevek alapján én sem tudom beazonosítani, hogy ki kicsoda. Volt egy tippem, így mondtam, hogy szerintem ki lehet. Később láttam a halottnak hitt nőt a folyosón...ehh...gáz vagyok :S
A szembeszomszédnak is vittem át végül csokit a ruhákért cserébe, erre a nyakamba ugrott (...) úgy megörült. És adott még egy szatyor cuccot.
Átfutott az agyamon, hogy akár lehetne ez egy jobb közösség is, ha nem lennének olyan széthúzó erők, mint a Keleti boszi, aki állítólag addig szekálta a felette lakó albérlőket, míg azok elcuccoltak.
A hét elején még a háziorvoshoz is el kellett mennem, mert inhalátor recept kellett volna, de nem vették fel a telefont. Már a rendelő előtt álltak vagy 8-an :O elkezdtem dumálni egy ott cigiző sráccal, és kiderült, hogy a háziorvos, aki úgy másfél éve nincs, nem csak a kovid miatti félelmében szüntette be a rendelést, hanem valami más betegsége lett és mivel már nyugdíj közelben van, valószínűleg nem is fog rendelni többet. Viszont nincs állandó orvos, így mindig más van. Aki aznapra lett beosztva, fél órát késett...nem ragozom, volt olyan fejetlenség, hogy négy után értem haza. Fontolgatom az orvos váltást, ez, hogy mondhatni nincs gazdája a gyereknek, egy körzet lóg a levegőben, nem jó. Nem vagyok nagyon beteges szerencsére, de azért csak kell egy háziorvos, aki iránt bizalommal vagyunk szerintem.
A doki után hazamentem és akkor kezdtem el szarul érezni magam, ráadásul a fogam is fájni kezdett. De értek más fájdalmas dolgok is. Este rám írt egy faszi messengeren, akiről azt se tudtam, hogy az ismerősöm: szia csinos vagyol tetcel van barátod.  Ezt így az alábbi írásmóddal. Visszaírtam neki, hogy szia köszönöm, igen, van barátom. Gondoltam, én kis naiv hogy felszívódik. De rögtön küldött is egy egész alakos fotót magáról, hogy pontozzam már 1-től 10-ig. Épp reagálni akartam, hogy nem pontozgatok, nem vagyunk a gimibe és nekem nincs energiám ilyen hülyeségekre, de megelőzött, mert bumm repült a képembe egy fütyis fotó kéretlenül. Neki meg ment a tiltás. Még jó, hogy a pasim nem volt a közelbe. Az ilyenek nem tudom, mit hisznek magukról, azt gondolják, hogy szexik, vagy menők,vagy nem is tudom...de inkább a suliba jártak volna be, farokfotózás helyett.

Mindenféle fura szagok, meg egyéb zavaró tartalmak

Zavaró szagokat érzek a lakásban, még az újonnan felhúzott ágyneműn is. És nem tudom megmondani, micsoda, honnan jön és mire is hasonlít. De idegesítő.
Mint ahogy az is, hogy pasim telefonján, a netes előzményekben ilyenek vannak, hogy Billie Eilish fehérneműre vetkőzött, meg Katy Perry félpucér fotót posztolt.
Mivan???
Are you serious?!
LOL.
Katy Perry-t még csak-csak megértem, de Billie Eilish...ewww...fura ízlése van a pasimnak .P
Az is jó kérdés ugye, én miért nézegetem a telefonja keresési előzményeit XD Hát, hogy ilyen gyöngyszemekre bukkanjak :D
És ha látná az én keresési előzményeimet, hahahahhh! Vicc volt, soha nem fogja látni, én mindig törlöm.
Még mindig alig múlt el a január közepe. A laptopom is lassú, kb.mint az év első hónapja. A hideg kicsinál és szétbarmolta a kezemet, ilyen véres vágásszerű repedések lettek az ujjamon, mintha ököllel bevágtam volna egy üvegablakot és fáj is. Ha már bevágás, a nagylábamujját viszont tényleg beütöttem az ajtófélfába pár napja, úgyhogy azóta sántítok. Egy január közepei roncs vagyok *-*
Aki szenilis is, mert totál elfelejtette, hogy mit akart írni most. Megvan, voltam a dokinál ugye csütörtökön, jó sokan voltak szokás szerint, leküldött uh-ra, ahol viszont senki sem volt már (délután lévén), a nő el is vette a kérőlapomat, de aztán vagy fél óráig nem történt semmi, már  majd bepisiltem, mert hogy ultrahangra telt hólyaggal kell menni. Aztán végre behívott a nő, aki nem volt se lelkes, se elég hangos, komolyan nem értettem, miket kérdez, meg azt se mindig tudtam megállapítani, hogy nekem intézi e a mondanivalóját, vagy a mellette ülő asszisztensnek, mivel nem nézett rám :S
Kiderült, hogy egy centivel kisebb a mióma, mint ahogy az MR-en látták és ez azért jó hír.Visszaügettem a dokihoz, a tömeg onnan is eltűnt, egyedül egy kiscsaj ült a váróban,aki megszakításra akart időpontot kérni (a kezében lévő papír szerint) és szerintem be volt szívva, vagy passz, mert egy másodpercet nem tudott nyugton maradni, mindig matatott valamivel, dobolt a lábával, fetrengett a széken, vagy csak merően bámult a képembe. Nagyon menni akart gondolom, de engem előbb hívtak be, mint őt. Az orvos rendes volt és azt mondta, amit eddig, hogy ha nem okoz gondot ez a mióma, nem kell aggódni miatta, de félévente azért nézessem meg újra uh-n, ja és tavasszal menjek a kontroll citológiára.
Nődoki letudva egy kis időre, két hét és a kardiológia jön. Utána tüdőgyógyászat. Nem jó év elején ebben a hidegben csinálni a kontrollokat, egyszerűbb nyáron, mikor nincs rajtam öt kiló ruha, de annyi jó az egészben, hogy legalább akkor idén már ezeket is kihúzhatom a tennivalók listájáról.
Így is heti szinten a hely megszűnésén pörgök. Hétvégén megnéztem az álláshirdetéseket és annyira semmi de semmi épkézláb ajánlat nem volt, hogy elkezdtem félni, mi lesz, ha majd rám is ez vár.
J. írt messengeren egy horrorisztikusat, mégpedig hogy a kutyájuk, aki pár hete fialt, valami ismeretlen oknál fogva megölte és megette a saját kölykeit!!! A négyből szám szerint kettőnek csak a darabjait hagyta, egyet úgy megsebesített, hogy később ő is elpusztult. Azért ez durva! Még nem hallottam ilyet, hogy az anyakutya a saját kölykeit egye meg. :(
K.is írt, pozitív lett a covid tesztje :S
Ja, apámék komolyan vették a reklámot, miszerint kezdd az évet lakásfelújítással, úgyhogy nekiálltak az előszobát, fürdőszobát és a konyhát megcsinálni. Új csempe, új padló, új konyhabútor, pasim segített a csempézésben, nagyon szép lett, bordó/fehér ami nekem álomszín a konyhában. Mindig azt akartam, hogy ha lesz egy szép, tágas konyhám, ez a két szín lesz benne.
Apám a segítségért cserébe vett egy rakás finomságot nekünk, csokit, nápolyit, túrórudit, péksütiket, kekszet, joghurtot, sajtot, egész este csak ettem, pedig megfogadtam, hogy idén nem csinálom, valamiféle mértékletességet gyakorlok. Hát eddig ez nem igazán működik.
És ez a kép XD XD XD a héten ez a legviccesebb dolog,amit láttam és percekig ezen nevetgéltem magamban, sőt reggel a buszon is eszembe jutott és ott is (infantilis ikonok).

 

Émelygés

Pénteken megettem egy pizzás péksütit, igaz este 8 is elmúlt már, de olyan jól esett. Sajnos el is rontottam vele a gyomromat, két napig hányingerem volt és hasfájásom, úgyhogy diétáztam ( a nagy karácsonyi zabálások után ártani nem fog), most már jobb, de étvágyam annyira nincs.
Aki pedig a városi menetrendet szerkesztette, nagyon mélyen dugja a seggébe, mert csak szívtam vele egész héten. A reggeli csatlakozás elérését, mint kitűzött célt, már elengedtem, egyszerűen nincs összehangolva a két busz, mindig van szerencsém végignézni, ahogy elhúz a búsba és kénytelen vagyok egy másikkal +még 25 perc könnyű sétával megtoldani az egész projektet (a mai mínusz 8 fokos andalgást különösen imádtam-szarkasztikus ikonok).
Délután is nagyon ki van centizve és eddig el is  értem, kivéve ma, mikor három perccel korábban süvített el a járat és ott már csak 40 perc múlva jött volna a másik, így átmásztam egy másik megállóba, ahol meg úgyszintén nem jött negyed óráig semmi.
Ez az év nem a szuper közlekedésről fog szólni,érzem.
Meg másról sem.
A hely-nek, ha csak csoda nem történik, annyi. Nyáron, vagy legkésőbb ősszel brutális leépítések lesznek, a csürhe háromnegyedétől megválnak és akik maradnak is csak félállásban lehetnek. Mindezt lazán,telefonba közölte az a nőci, aki azzal volt megbízva, hogy személyesen mondja el. Persze őt ez már nem érinti, mivel addigra nyugdíjba megy, úgyhogy minek is bajlódott volna az egésszel. Hozzátette, hogy akkor menjünk tanfolyamra, meg ajánlott pár másik céget, ahol szokott lenni felvétel. Megnéztem a honlapjukat és nyomasztóak, plusz messze vannak, szóval nemigen jönnek szóba.
Nem kedvelem a hely-et, de rosszul vagyok, ha belegondolok, hogy megint jön a totális bizonytalanság, az álláskeresés kilátástalansága, a munkaügyi központban dolgozók néha fura reakciói (pl.azt hitték, drogos vagyok, vagy alvilági dolgokba bonyolódtam, csak mert gyakran bejártam új lehetőségek után érdeklődni), vagy a szarabbnál szarabb helyek, ahová kiközvetítettek és amik nagy része már azelőtt betelt, hogy egyáltalán meghirdették :( Nem beszélve az anyagi vonzatáról, most kaptuk a levelet, hogy a pasimra is kirótt egy jó kis büntit a nav, háromszázezer forint és még ha részletekbe kérjük is havi nagyon sok és ehhez jönnek a hitelek, a számlák és még ennivalót nem vettünk.
Ebben a városban eléggé korlátozottak a munkalehetőségek, vagyis a jókra lecsapnak,vagy soha meg sem ürül.
És ami ennél is gázabb, hogy még mindig nem tudom egyértelműen elmondani, mi az a munka, ami szívvel-lélekkel végeznék.
Így hát eléggé félek most. És el vagyok keseredve nagyon.
Pasim pluszba ultrabunkó,empátia nulla és ordít velem. Legszívesebben sírnék, de itthon van és nem lehet (nem akarok).
R. is hívott hétfőn, hogy mi újság velem.Ledöbbentem ezen, mert kb.november óta nem hallottam felőle, ha jól emlékszem. Váltottunk pár szót, kérdeztem, mi  a helyzet a melójával, de kitért a válasz elől, lehet hogy nem  is dolgozik, de már írtam régebben, hogy nincs is rászorulva.
H.-val is beszéltem,  de ő sem mondott semmi újat.
K.meg mióta Tinderen keres magának pasit, el van tűnve.  Remélem akad számára egy normális alak, legalább neki legyen jó ez az év.
Holnap meg még délután a nődokihoz is megyek, hét elején elértem és azt mondta, hogy ugorjak be hogy megnézzük jobban az MR leletet. Ultrahang is lesz.

Haha ez a dal :P a 15 éves, gondtalan (emoid) énemnek van rá szüksége :D :D :D
A vége ütős lett.

The weird time of life pt. 02.

Remélem, mindenki jól van és az év első hete mindannyiótoknak zökkenőmentesen telt. Nekem hosszú volt és strapás, álmatlansággal és szorongásokkal :S Egyetlenegyszer sikerült elérni a csatlakozást,a többi nap szopórolleren utaztam. De apám rendes volt, mert csütörtökön és pénteken kocsival hazahozott.
És négy kardiológust kellett felhívni, mire egyet találtunk, aki fogad oltási igazolvány nélkül, január végére kaptam időpontot.
Ja,a szembeszomszéd múltkor leszólított, hogy gyorsan jöjjek be, mielőtt valaki meglát minket és pletykálni kezd (ezt nem egészen értettem), mert van egy szatyor, szerinte rám való ruhája. Vonakodva mentem be, mert én nem tudom őt csak úgy ide áthívni és a lakását látva (mint egy múzeum)valószínűleg ha egy hetet pakolnék,takarítanék egyfolytában, sem lenne esélyem megfelelő körülményeket teremteni itt. Tök sokat dumáltunk, ő ezer éve itt él és mindenkiről tud mindent. Leselkét utálja, de megvitattuk a Keleti banya és a Kutyás biccs problémákat is. Mondtam neki mindent, ami a csövön kifér, lehet hogy az illetékesekhez is eljut, mondjuk pont nem érdekel, ez a véleményem és kész. Akartam vinni neki csokit a ruhákért cserébe, de nem fogadta el, és ez nekem fura, nem szeretek viszonzás nélkül kapni dolgokat. A ruhák sajnos nagyok lettek, pedig amúgy jók. De anyám örült neki.
Mindenkinek jó hétvégét!
És folytatom az alábbi kínlódást is, egy kis plusz tizenhatossal.
Senki se utáljon pls.

Ch. two.

Now I can't sleep, I'm all alone, and what we reaped was what we sowed. So can we meet somewhere in the middle? Nem tudom, mikor érkezhetett meg, de arra eszméltem, hogy nyílt a bejárati ajtó és belépett rajta. A szemeim előtt összemosódtak a dolgok, csak azt érzékeltem, hogy közeledik hozzám. Gyorsan felkattintottam az éjjeli lámpát és reflexszerűen megragadtam az ott lévő, már félig kiürült italosüveget. Nagyokat kortyoltam belőle, mert ahogy megláttam Dominicot, máris a hatalmába kerített az a jól ismert érzés, amit egyáltalán nem akartam.
- Alszol?- lepődött meg Dominic és lecövekelt az ágynál.
- Micsoda hülye kérdés. - háborogtam ahogy felültem az ágyamon és makacsul iszogattam tovább, miközben a pillantásom végigfutott rajta. Eléggé vizesnek látszott a haja és a ruhája.
- Te meg hogy nézel ki? - röhögtem fel.
Észrevette, hogy bámulom és máris mosolygott. Hogy utáltam a szemei csillogását, meg azt a gyűlölnivaló mosolyát! Minek van itt? Miért nem múlatja az idejét máshol, valaki mással?
- Vihar van odakint. - magyarázta.
- És mégis mit akarsz? - tértem a lényegre türelmetlenül.
Láttam, hogy zavarba jött.
- Heteken át hívtalak és te sosem vetted fel...
- Ja, és aggódtál, mi? - szegeztem neki a kérdést, amire kicsit elbizonytalanodva biccentett.
- Hát akkor közlöm veled, hogy remekül vagyok. - morogtam felháborodva és lefeküdtem az ágyra, magam mellé helyezve az italomat, mint egy mindig segítő jóbarátot. Végső soron az is volt, az üvegben lévő alkohol elfedte amiket éreztem és gondoltam.
- Nem Colson, ez nem igaz. - ítélte meg Dominic a fejét csóválva. Együttérző szomorúság volt az arcán és részvét a hangjában.
- Te már csak tudod. - dünnyögtem sértődötten. Lépteket hallottam és döbbenten vettem észre, hogy Dominic leült az ágyra, közvetlenül mellém. A pillantása a hátamba fúródott. Hirtelen nem tudtam, hogyan reagáljak, nem jutott eszembe semmi értelmes és féltem, hogy majd Dominic szólal meg, azt pedig végképp nem akartam. Jó volt most a csend és ezt ő is így gondolhatta, mert tőle szokatlanul, de nem mondott egy árva szót sem, így teltek el hosszú és meglehetősen kínos percek. Az árnyékokat néztem a falon és hallottam az ablaknak csapódni az esőcseppeket. Részeg voltam, de nem annyira, mint akartam, viszont már nem esett jól egy újabb adag az italból.
- Tudok segíteni valahogy? - kérdezte végül Dominic.
Megráztam a fejem.
- Nem kell segítség! Ez csak egy rossz időszak, ennyi! Van, hogy úgy érzem, mindent amit lehet, elrontottam az életemben, hitvány voltam az emberekhez és cserben hagytam azokat, akik a legfontosabbak nekem! És néha az az érzésem, hogy minden csak még pocsékabb lesz és nem lehet megakadályozni. Csak zuhanok és nincs aki elkapjon. - hadartam el és szorosan becsuktam a szememet. Nem akartam most erről beszélni és főleg nem vele. Ez túl személyes volt, nem tartozott rá.
Hallottam, ahogy Dominic felsóhajtott.
- Én elkapnálak. Akármikor. - jegyezte meg azonnal és sokkolóan hatott rám ez a kijelentése. Csodálkozva fordultam meg az irányába és néztem rá most már nyíltan. A haragom, ami Dominic megjelenése miatt bennem uralkodott, inkább magam ellen irányult. Egy barom vagyok, Dominic igazán rendes volt, nem vette magára a sértegetéseket és a legnagyobb eső közepette is meglátogatott.
- Csakugyan?- kérdeztem vissza halkan.
- Igen! - vágta rá Dominic, kicsit elpirulva.
- Hát...köszönöm.- hálálkodtam szánalmasan.
- Bármit megteszek érted, Colson.- mondta Dominic elszántan.
A viselkedése elhomályosította a keserű letörtségemet, és erőt adott a felismerésemhez. Hogy ez egy elítélendő, de ugyanakkor tökéletes pillanat, amit az elmém legmélyén már végigjátszottam párszor. Ő itt van és mosolyog, azt állítja, mindenre hajlandó, én is itt vagyok, igaz ittasan, de ez részletkérdés. Kuszává, értelmezhetetlenné vált az egész, csak bámultunk egymásra a félhomályban, és közöttünk volt valami abszolút nem mindennapi. És meglehet, rajtam múlt, hogy merek e tovább lépni. Cikáztak bennem kételyek, de ugyanakkor válaszokat is akartam, hogy minden olyan e, mint a fantáziáimban.
- Bármit...- ismételtem utána és már csak arra emlékeztem, ahogy félre nem érthetően hozzá hajolok. Rögtön tudta, mi a szándékom és bár lett volna ideje, lehetősége elhúzódni, vagy felpattanni az ágyról, nem csinált semmit, csak a növekvő megdöbbenést láttam rajta. A lámpa fényénél, nehezen leplezhetően,alaposan végignéztem rajta. Csuromvizes volt, de ez nem zavarta, ajkai félig szétnyíltak, mégsem szólalt meg, izgatottan kapkodta a levegőt, ellenben, a szemei különös, megnyugtató fényben ragyogtak, ami még jobban feltüzelt.
- Milyen furcsa ez most...-jegyezte meg hitetlenkedve, mint aki még nem került ilyen helyzetbe és lehet hogy ez így is volt, sohasem beszéltünk efféle témákról.
- Itt csak te vagy a furcsa. - jelentettem ki barátságtalanul, mire szelíd mosollyal ingatta a fejét.
- Igen, tudom. De miért pont ma éjszaka történik? Évek óta ismerjük egymást. - a hangja kicsit remegett.
- Számítanak az időpontok?!- vágtam közbe arrogánsan, magabiztosságot tettetve, igaz, belül teljes volt a felfordulás és a szívem is majd kiugrott a helyéről, mégis akartam, még ha nem is tudtam, hova vezet majd.

Félresöpörve minden félelmemet, ellenérvemet és tiltakozásomat, nyomtam a számat az övére és megkönnyebbültem, mikor pár másodperc múltán Dominic viszonozta a csókot. A kezeim végigsúrolták a hátát, ahogy magamhoz öleltem, ő is megölelt, a fogaink koccantak, a nyelveink ügyetlenül csúsztak egymáshoz.
Nem tudom, miben különbözött, de soha, senki sem csókolt még meg úgy, ahogy ő tette. A pulzusom hamar felgyorsult, ahogy ő is belehullott a felhevültségbe. Amikor hangosabban kezdett zihálni, az engem is még jobban felhúzott, nem tudtam gondolkodni, az agyam üres volt, Dominic ruháját marokra fogva fekvő helyzetbe rántottam. A kissé durva és heves mozdulattól kihagyott egy ütemet a légzése és felborult az éjjeli lámpa, így sötétség vonta be a szobát, de akkor azt nem is bántam, túlságosan új volt még nekem ez az egész.
- Ne haragudj...- a zaj visszazökkentett kicsit és igyekeztem finomabb lenni, Dominic megbocsájtóan csóválta a fejét, nem panaszkodott, döbbenetes módon hamar alkalmazkodott mindenhez. Különös volt és ezt akkor éjjel nem csak az eddig megtapasztalt viselkedésére tudtam ráfogni. Ismerős, de mégis más. A nyelve forró volt, ahogy az egész teste is lázasan meleg, ehhez ellentétes kontrasztot adott a nyakában lévő lánc jéghidegsége. Ujjaim hamar beférkőztek Dominic esőtől nyirkos ruhája alá. A pulóver alatt nem viselt semmit, ez meglepett. A bőre számomra szokatlanul lágy volt. És sötét ellenére is láttam, milyen fakófehér, míg rajtam alig lehetett találni már szabad területet a tetoválásoktól, rajta, eltekintve a két fekete szívtől és egy kisméretű elefánt tetoválástól, nem volt semmi ábra. Túl tiszta volt és ettől belém költözött egy kis keserűség, de nem akartam kimutatni. Hajtott előre a megmagyarázhatatlan vágyakozás, amiben ő nem gátolt meg. Egy szóval, vagy mozdulattal nem tiltakozott, sőt a csókoktól és az érintésektől gyorsan eljutott az izgalom magasabb fokára. Éreztem a szíve gyors dobbanását, ahogy ölelt és ahogy a testünk összesimult, felfedeztem titkolhatatlan izgalmát is. Kétségbeesetten kereste a kettőnk közötti súrlódást, ami vitathatatlanul jó érzés volt számomra is, az én testem is hasonlóan reagált ezekre a megismétlődő mozdulatokra. Kemény volt és nehezen realizáltam, hogy esetleg én okoztam ezt, hallottam a sóhajait, amik mind hangosabbakká váltak, ezekből a hangokból bátorságot merítve kezdtem kibontani a nadrágját.
- Nem kell ezt tenned, ha nem akarod...- suttogta rémülten.
- Akarom! - bizonygattam, ahogy elhúzódtam tőle, megtörve a csókot, bár ez nagyon különbözött mindattól, amit valaha csináltam. Jó, hogy éjszakai feketeség vonta be a szobát, így nem kellett szembesülnöm a meztelen valósággal és bár elképzeltem már őt ruha nélkül, sokkal könnyebben ment így.
A gombok hamar eltűntek az útból, teret engedve a továbbiaknak és bármilyen hihetetlen is volt nekem, de tetszett Dominic-nak a dolog.  Remegett, ahogy a kezem alá nyomta a csípőjét, a teste rögtön felvette azt a ritmusos, gyors mozdulatsort, amit felállítottam. Megcsókoltam, de már nem tudott visszacsókolni, izzadt a homloka, sós volt a nyála, ajkáról hangos és kéjes nyögések hasítottak az éjjeli csendbe. Én viszont minden izgatottságom ellenére is csendben maradtam, magamban döbbenten azt találgatva, hol vannak a határok, meddig mehetek el és hogy tényleg ennyire könnyű lenne az egész? Mert az volt. Vagy csak Dominic működött egyszerűen, nem tudtam. Pedig én nem voltam jó, még csak nem is voltam józan és nem gondoltam úgy, hogy gyengéden, vagy rutinosan csinálom, amit vele teszek, de hallgattam az ösztöneimre és az eddigi élményeimre, ami csak felkapott és elvitt, de Dominicot jobban, mert váratlanul, egy hangos nyögést követően megmerevedett, aztán csak zihált még mindig engem ölelve. Az ujjaimat elborította a sűrű forróság és még nagyobb elképedésbe estem.
Nobody taught me how to love myself, so how can I love somebody else?- Oh...-csak pislogtam magam elé az áthatolhatatlan éjszakába. Hirtelen teljesen józannak éreztem magam. És nagyon zaklatottnak.
Dominic lihegve utánam kapott, de arrébb húzódtam és a felgyűrődött ágyneműbe törölgettem a kezemet, a zavarodottság tűzként égett az arcomon, a hátamat hideg izzadtság lepte be. Éreztem, hogy Dominic utánam tapogatózik az ágyban, talán viszonzást akart adni vagy hasonlók, de én nem azért csináltam.
- Ezt inkább ne...sokat ittam, használhatatlan vagyok. - ellenkeztem.
Nem vártam cserébe semmit, megtettem, mert meg akartam tenni, mert gondoltam magamban valamire. De hogy azt kaptam e, amiben reménykedtem? Hát ez jó kérdés volt.
Visszatettem a helyére a felborult lámpát, bekapcsoltam és cigarettára gyújtottam. Dominic begombolta a nadrágját, de még mindig szaporán lélegzett és olyan fájdalmasan bámult rám, nem is bírtam nézni. Túl intenzív és durván reális volt, amit megtettem vele, a tenyerem alatt éreztem még a teste puha kanyarulatait, a férfiassága kőkeménységét, az ajkamon ott volt a csókja és még mindig hallottam azokat a bűnös hangokat, amiktől végigszaladt a gerincemen a hideg. Még mindig izgalomba voltam. A rohadt életbe...
- Akarod, hogy hazamenjek?- érdeklődött pár perc kellemetlen csendet követően Dominic. Az ablak felé pillantottam, szakadt az eső.
- Nem kell, maradhatsz, kint ítéletidő van. - válaszoltam kelletlenül, majd végigszívtam a cigarettámat. Ezalatt Dominic még mindig engem nézett, izzadtan kócos hajtincsei alól, ami kezdett idegesíteni. Mégis mit várt ezek után? Happy end-et? Romantikát? Hogy egymás karjaiban alszunk el?
- Colson, én...- kezdett volna bele furcsán elrekedt hangon, de én újra sötétséget csináltam a helyiségben, jelezve, hogy nem kívánok beszélgetni.
Keservesen csengett a hangja, tudtam, hogy mindennél jobban akarna beszélni, de egyáltalán nem akartam tudni a mondanivalóját.
- Kérlek aludjunk. Reggel korán kelek. - mondtam szűkszavúan, mire Dominic engedelmesen elhallgatott, én pedig nyugtalanul bámultam semmibe, míg a szemeim le nem csukódtak.

folyt. köv.

Hajsza 2022

BÚÉK mindenkinek!!!!!!!!
A szilveszter full átlagos volt, pasim bealudt, én a tv-t néztem, bár elég béna műsorokat adtak az év utolsó napján is, de hát egész 2021 nyomi volt ugye. Éjfél előtt azért felráztam a békésen szendergő páromat, hogy legalább koccintson velem egyet, ha már vörös pezsgőt vett és olyat még eddig nem ittam és kezdődjön akkor jól az év. Akartam újévi fogadalmakat tenni, hogy abba hagyom a nassolást, végre túl adok ezen a rémálom lakáson, meg hogy kedvesebb leszek, meg új tetkó, meg színesebb haj, meg sokat írok, de elfelejtettem és amúgy is, hiába ígérek én fűt-fát magamnak, ha nem tartom be.  Azért terveim vannak, illetve egy nagyszabású tervem van, innen elhúzni, de már nem merem leírni, hogy ez így is lesz (pedig nagyon nagy vágyam).
Szóval ez volt nálunk 31.-én, semmi extra.
Bezzeg az ősöknél már nem volt ilyen punnyadás. Apám összefutott  valami ezer éve nem látott baráti házaspárral szilveszter előtt és hirtelen felindulásból meginvitálta magukhoz óévbúcsúztatni és ők éltek is a lehetőséggel. Ez azonban nem bizonyult jó ötletnek, mivel a megbeszélt esti időpont helyett már délelőtt odamentek. A fickó meg estére jól beivott. Annyira, hogy összeveszett a nőjével, aki elviharzott haza. A pasi viszont maradt, ivott tovább, aztán részegen bepróbálkozott Tinimaminál (mert hát ugye ő is ott volt), belekötött anyámba, összeveszett apámmal, végül elaludt a nagyszobai szőnyegen. Hajnalban felébredt és csendesen távozott, a bejárati ajtót tárva-nyitva hagyva és köszönetképpen azért még összerókázta a teraszt :/ Apámék csalódottak voltak, hogy mennyire negatívan változott a faszi az évek alatt míg nem találkoztak és esküdöztek, hogy soha nem hívnak meg senkit szilveszterre :S
Az újév után pedig ismét jönnek a hétköznapok. És azt hozták, amit vártam. Káoszt. Főleg a  közlekedésben. Az új menetrendről már most kijelenthetem, hogy egy kalap kaka. Kb. perceken múlik a csatlakozás, ha lekésem, húsz percig állhatok a buszmegben, délután ugyanez. Na, meg a forgalom...az új menetrenddel nyilván azt akarták elérni, hogy ne legyenek dugók reggel és délután, de ez megbukott, mert ugyanolyan a helyzet, tíz percekig lépésben haladó tömött buszokkal. Idegbaj.
A hülye mellkasi fájdalmaim is előjöttek, pedig a szünetben jól voltam, de ma éjjel is arra ébredtem, hogy nagyon gyorsan dobog a szívem, mértem egy vérnyomást, az jó volt, de a pulzus 103-as volt. Vissza aludni sem tudtam egy jó darabig, utána meg már nem lehetett, mert ötkor szólt az ébresztő.
Anyám kapacitál, hogy menjek kardiológushoz egy felülvizsgálatra, hát ártani biztos nem ártana, de szerintem ez pszichés vagy mi. Pedig már nem is kávézom és annyira nem is hiányzik, talán csak az illata.
A nőgyógyászt is le akarom tudni jövő héten, majd felhívom az orvost, tud e fogadni.
Tehát itt van 2022, és nem könnyű az átszokás a mindennapi gyötrődésbe, meg tök hosszú hónap mindig a január, nincs mit várni, nincs ami visz előre, csak az, hogy kötelező felkelni és tenni, amit kell, motiváció nélkül.
Hát most ez van.
De lesz még jobb is.
Bizakodjunk.