Hányinger és hülyeségek

Levágtam pasim haját nagyon rövidre. Olyan kis csirkefeje lett XD

Jelentem, a Tűzben edzett egy rohadt cool műsor (*-*) nemrégiben találtunk rá pasimmal és woah...de tényleg.

Az előbb rákattintottam az "5 dolog, amire sose keress rá a neten" cikkre és megnéztem mikre nem szabad rálesni. Mert én ugye csak azért is...meg is bántam, de már késő volt. A nemibetegségesnél totálisan kiégtem. Vagyis a szemeim égtek ki, szívesen kitéptem volna őket, hogy beáztassam egy hétre Cloroxba. Ez már nekem is tömény volt.

Hányingerem lett.

Vagyis alapból hányingerem van, mert délután anyáméknál össze-vissza ettem mindent, Monte szeletet, szendvicset, fornettis péksütit. Aztán itthon még pizzás csigát és tepertős pogácsát. Én meg a normális táplálkozás cöhhh...nem is csodálkozom, hogy bálnatestem lesz és hogy rosszul vagyok.

Közben azért répát is rágcsálok, ha nem is napi szinten, de gyakran. Egész megszerettem és azt olvastam jót tesz a bőrnek, meg ilyesmi. 

A hétvégét már nagyon vártam, lepusztít a korán kelés fizikálisan és mentálisan egyaránt. Rendesen le is eresztettem tehát péntekre, ahogy szoktam. Annyira, hogy a délutáni buszon a sofőr tök kedvesen kérdezett valamit, én meg bambán lestem és vigyorogtam válasz helyett (nyomorék ikonok). Amúgy ez a pasi új és még tök lelkes, nem vagyok én ehhez szokva, kérem. Én még ott tartok, hogy felénk furák és kiégettek a sofőrök, már az is jó, ha köszönnek és pl. Mr.Utálom az életemet gyakran magyaráz a bérlet miatt. 

Aztán itt a ház előtt beleléptem egy adag kutyaszarba és azt az előszobában szét is hordtam. Még jó hogy időben észrevettem, mert az kellett volna, hogy mindent összekenjek. Káromkodtam is szépeket. Meg kéne etetni a kutyagumit azzal, aki nem szedi össze a kutyája után. Sajnos itt az idióta övezetben jóval több olyan egyén van, aki nem szedi fel, mint aki igen. Mert ugye menő kutyát tartani, meg cuki muki stb., de a végterméket már nem olyan buli eltakarítani, a sok hülye meg taposson csak bele, kit izgat pf...

Ja, amúgy hétvégén ha nem reggel 9-ig aludtam,

vagy gyorsba letudtam a főzést, mosást, teregetést,  akkor filmeztem (Pl.Fejlövés, ami egy 1968-as magyar filmdráma, érdekes történet, de elég nyomasztó), zenéket hallgattam és súlyosságokon agyaltam, pl. hogy ha lenne esküvőm (de nem valószínű hogy lesz), a Red jumpsuit apparatus-your guardian angel (emo ikonok), vagy Meat Loaf-I'd do anything for love c. dalára lenne jobb bevonulni. 

Tudom, extragáz vagyok. De volt némi szabadidőm a baromságokra és valahonnan előbújt a romantikus énem, meg a hülye énem is. Esküvő? Nálunk? Majd ha fagy. Pasim már közölte az elején, hogy ő ugyan nem vesz el, mert neki is olyan jó szar élményei voltak a jegybenjárásról, mint nekem. Már írtam, hogy Aputest és Narkomán is adott gyűrűt, sőt az Aputesttel már ki is volt tűzve a dátum(fujjj). Még jó, hogy kiderült mekkora manipulatív, erőszakos, hazug, hűtlen gyík és ott hagytam a francba (nem volt nehéz, a kapcsolatunk vége felé kiábrándultam belőle a sok kamuzása miatt és már akkor én sem voltam szent, többször is smaciztam Szexmániással a rock discoban, meg felfigyeltem Mr. Népszerűre a rock kocsmában és arról ábrándoztam, hogy leszólít vagy hasonlók, később Aputest után tényleg összejöttünk kis időre, de ez egy másik sztori, ne is menjünk bele).

Na, pasim anno ugyanebben a cipőben járt, esküvő napja kitűzve (karácsonyra tették, ez mi közhely már), már intézték a helyszínt, tervezték a meghívót etc., de a kis menyasszonya közben összeszűrte a levet pasim haverjával, aztán egy nap pasim arra ért haza a közös albijukba, hogy a cuccait a nő összepakolta és ajtót mutatott neki. Gerinces megoldás. És erre a "nőre" se lehet rosszat mondanom, mert pasim ideges lesz, meg anno mikor pár éve sms-t váltottak és én nehezményeztem a dolgot, még pasim akadt ki, hogy miért ne dumálhatna az exével? Egy ilyennel minek dumálna btw?

A témához visszakanyarodva, tehát pasim nem akar nősülni és igazából én se akarok nagyon férjhez menni. Csak a klassz ruha, a sok finom kaja, meg a zenék miatt...de kizárólag ezekért meg csak nem kéne. Jaj már, mikbe vagyok...Na, el is nyomom magam menten.

Freeze (Mikey/Gerard)

Hello hogy van mindenki? Én fázok és dagadt vagyok, meg pénztelen, mint mindig. De bő egy hónap és itt a tavasz! Jaj, ez az iromány meg egy èves és én elfelejtettem ide rakni (mondjuk, nem kár, meg az AO3-n és Watt-on publikálva van)XD Nem műfajom az incest, és 2023. januárjában sem hiszem, hogy másképp vélekedtem, de azért megírtam, mert na közléskényszer, grafománia és társaik. Van egy másik ilyen is legépelve és van még pár vázlatban papíron, mind a You left my heart, an open wound, And I love you for szériába tartoznak. Lehet hogy majd azokat is idepakolom.

Warning: Handjobs, blood, first time, kissing, self-hatred, angst, unhealthy relationships stb.

Olvasását senkinek sem ajánlom!!!Csak azért tettem fel, hogy itt is meglegyen.

===Nem azért szerettem, ahogy kinézett, azért szerettem, ahogy rám nézett...===

Jeges szél kavarta fel és fújta arcomba a havat. Némán baktattunk a jeges úton. A bokáig érő hótól menni is alig lehetett. Nagyon hideg volt, egyre azt diktáltam magamnak, hogy csak még pár lépést tegyek meg. Már láttam a hófedte filagóriát és ez egy kis erőt, kitartást adott további távolságok megtételéhez a fájóan fagyos hidegben.
- Anya és apa meg fognak ölni, mert összetörtem a kocsijukat. - szólaltam meg egyszer csak lehangolva.
- Majd azt mondom, én vezettem. - vágott a szavamba Gerard önzetlenül.
Egyikünk sem tudott igazán autót vezetni, de ezt most kivételesen én szúrtam el. Én győzködtem őt, hogy menjünk egy kört ebben az ítélet időben.
- Köszönöm, de vállalnom kell a felelősséget! - hárítottam a felajánlását és a szemem sarkából rápillantottam. A haján keményre fagyott a hó, az arcát rózsaszínre változtatta az erőszakos szélfúvás. Ijesztően sötétvörös vér csordult végig orránál és ajkán.
- Megsérültél!- sóhajtottam fel rémülten, ahogy realizáltam.
Biztos az ütközésnél történt...de hogy a francba lehet, hogy rajtam egy karcolás sincs?!
- Semmiség. - rázta meg a fejét Gerard, ahogy a hóba köpte a vért. A piros szín apró körök képében terült el és festette be az érintetlen havat, a forró nyál szinte sercegett benne.
- Mi lesz most?- kérdeztem és megkönnyebbülve pillantottam meg a házunk tetejét a hó súlyos leple alatt.
Gerard véres ajkai cinkos mosolyra nyíltak.
- Szeretlek. - csak ennyit mondott halkan.
A szó, mint egy madár repült az ég irányába.
Rosszallóan és zavartan tiltakoztam.
- De ez nem válasz.
- De, ez a válasz. Minden kérdésre. - jelentette ki Gerard állhatatosan és újra betegesen sápadttá vált az arca, pedig az életet jelképező rózsaszín jobban állt neki.
***
Végre átjutottunk a sosem látott hótömegen, majdnem térdig vizes lett a nadrágom és ettől még jobban fázni kezdtem. Sikerült az ajtót is kinyitni és amint beléptem, éreztem némi melegséget, de kevés volt, nem is tudom, hány mérföldet gyalogoltunk a metsző hidegben, otthagyva az autót összetörten, szomorú emlékként.
- Jaj a kocsi! Istenem!- újra fellángolt bennem tettem bénító ténye, de nem voltam képes kellően belemerülni, csak meleget szerettem volna magam körül. A szüleim hálószobája felé iramodtam, belöktem az ajtót és cipőstől, sáros, havas nadrágban, kabátot is magamon hagyva beroskadtam az ágyba, a takarót teljesen magamra húzva. Haloványan átjárt a melegség és semmi sem számított, pedig mosdóba kellett volna mennem, de nem volt erőm rá, annyira vacogtam. Vajon ilyen a fagyhalál?
Gerard is benyitott és a kandalló mellé ült, fura mód, nem zavarta a jéghideg padló. Igyekezett begyújtani.
- Nemsokára melegebb lesz. - a hangja megnyugtatóan csengett, mialatt a gyufa tompán sercent.
- Hát remélem, mert ez kibírhatatlan. - nyögtem fel.
Percek teltek el csendben, aztán Gerard is az ágy felé indult. Ahogy leült a szélére tétován, megreccsent a keret és erre nyitottam ki a szemeimet. Habozás nélkül engedtem be magam mellé. Hálásan sóhajtva nyugtázta. És csak néztük egymást. Pedig nem kellettek volna ezek a pillantások. Nem volt szükség ilyen kusza szituációkra. De nem bírtam levenni róla a szememet. Mióta az eszemet tudtam, találtam benne valamit, ami megfogott, de régebben még túl kicsi voltam, hogy szavakba, gondolatokba öntsem mindezt. Most már, hogy idősebbé váltam, a dolgok a fejemben felépítődtek és óhajokká álltak össze. Ahogy ott feküdtünk, meg akartam érinteni a bátyám nyirkos haját, elmerülni azokban a hosszú, fekete tincsekben. Csókkal akartam eltörölni az arcán éktelenkedő, bordóra száradt vért és még annyi mindent szerettem volna, de már a gondolattól is a szégyenkezés töltött meg. A furcsa izgatottsággal együtt.
- Még mindig nagyon hideg van. - súgtam neki és próbáltam lecsillapítani a vad szívverésemet.
- Igen, tudom...de ebben a szobában így is a legelviselhetőbb hőmérséklet. - bólintott Gerard.
- Szerinted miért a szüleink hálószobájában érezni legjobban a meleget? - kérdeztem, mert azt tudtam, hogy hideg az én szobám, az övé az alagsorban meg egyenesen jégverem. De a szüleinké, főleg ha már órák óta ropogott a tűz a kandallóban, mindig nagyon kellemes volt.
- Talán mert ezek között a falak között a legtöbb a szeretet.- vágta rá Gerard egy cseppet sem átgondolva a válaszát.
Megmosolyogtam az ártatlan szentimentalizmusát.
- Igen, az lehet. Vajon apa és anya mikor érkeznek vissza?- érdeklődtem, mintha neki nagytestvérként ezt is tudnia kellene.
- Jönnek, amint kicsit alább hagy a hóvihar. Ne félj, hamarosan itt lesznek. - olyan nyugalom áradt a hangjából, hogy én sem éreztem akkor a szorongást. Pedig a közelmúltban törtem össze a családi autót, amiért vélhetően nem kapok majd dícséretet. De ez akkor nem érdekelt.
Félénken Gerard felé fordultam, mire azonnal a karjaiba zárt. Csupa víz volt a kabátja. Olvadó jég és benzin illatát éreztem rajta és ez különösen tetszett. Testének lágysága biztonságérzetet adott nekem. Amit csakis vele és mellette tapasztaltam. Ő volt a bátyám, a példaképem, a titkos bálványom. A mindenem...
***
- Istenem...úgy fázom! - sóhajtottam az éjjel csendjébe.
A tűz szinte kialudt, a lehűlt helyiség kíméletlenül ontotta a kínzó hidegséget. Nem tudtam aludni, minden részem jéggé dermedt a takaró alatt is. Kint dühöngött a hóvihar, a szél olyan erősen cibálta az ablak előtt lévő villanyoszlopok kábeleit, mint a játékos fiúk a lányok haját az iskolában.
Gerard sem aludt. Úgy tett, de valójában ébren volt. Hangomra nyugtalanul fordult meg és pillantott rám jéghideg párnáink között.
- Akarod, hogy felmelegítselek?- kérdezte bizonytalan, reszkető hangon.

Ahogy ránéztem, a szeme fehérje világított az éjszakában. Nem feleltem, csak szaporán bólogattam és ő máris közelebb húzódott. A combjaink egymáshoz préselődtek és megdöbbenve éreztem, milyen forró mindenütt. De hogyan? Engem majd megvett az Isten hidege, ő pedig ekkor lázban ég?! Gerard karja védelmezően fonódott körém, egy kis meleget adva, és én reflexből végigsimítottam rajta. Azt akartam, hogy vonjon még inkább magához. És ő megtette. Nem volt közöttünk apró távolság sem. Megrohantak az ambivalens gondolataim. Nem! Nem jó ez így! Ez zakatolt a fejemben, de közben ott lüktetett bennem az ösztönös kíváncsiság, a "mi lenne, ha"..., és a "csak egyetlenegyszer...", vagy az "érezni akarom, hogy..."
Szavak, kifejezések repkedtek az agyamban.
Igen. Akarom. Őt.
Egyszerűen csak ennyi. El akarok süllyedni a körülírhatatlan mélységben, ami a lényében van és fürdeni az érzésekben, amit tőle kapok, ha együtt vagyok vele.
Ez már nem most vette kezdetét, és mindig is ott volt vele, velem és körülöttünk. Folyton elszorult a torkom, ha a testvérem alagsori szobájának ajtaja előtt haladtam el, ha lementem a lépcsőkön és a félhomályban láttam őt rajzolni. Sosem küldött el, mindig örömmel fogadott és mutatta meg a rajzait. Te jó Isten! Milyen gyönyörűen rajzolt! Ő volt a legtehetségesebb, akit valaha ismertem. A világnak látni kellett volna ezt és elismerni őt. De a világ rossz volt és kegyetlen, az emberek soha nem értették meg őt, sok bántást kapott és nagyon magányos volt. Én tudtam, megfigyeltem mennyire...
Még mindig megbabonázva néztem Gerardot és a vágyak éles késekként szabdalták fel az ellenállás vékony anyagát.
Gerard másabb volt, mint bárki. Szebb és jobb. Ártatlanabb. Gyönyörű volt mindene, de kiváltképp a szíve. Magamnál akartam tartani, mint valami különleges ékszert. Nem törődve semmiféle józan ész által megszabott korláttal.
De ez tilos volt és elítélendő. Ez durva volt. Mint egy betegség. Megijesztett és megfertőzött. Éppen ezért rántottam jobbra a kormányt a jégfedte úton, de ügyetlenségemre csak egy kisebb fának csapódtunk.
Hát ezért tettem, Gerard miatt. Bevallottam. De egyelőre csak magamnak.
Hirtelen oldalra fordítottam a fejem, a homlokom Gerard nedves ajkának ütközött és egyszerre rohant át rajtunk a reszketés. Én éreztem a testén. És ő az enyémen?!
- Olyan csodálatos vagy, Mikey.- suttogta nekem gyengéden.
- Te vagy az! - ellenkeztem határozottan.
- Ez nem igaz.- hitetlenkedve ragyogott az arca, még az éjszaka feketeségében is.
A haja össze volt ragadva, de így is tetszett, puha volt a bőre, ahogy megsimogattam, ujjaim futva cikáztak végig a vállánál, majd a mellkasán. Várakozóan felgyorsult a légzése.
- Úgy szeretlek. - lehelte és váratlanul összesimult az arcunk, egymáshoz szorult a szánk. Döbbenten sóhajtottam fel a csóktól. Istenem, ez valóban megtörténik?! Gerard cserepes ajkán fémízű alvadt vért és egy kisebb nyílt sebet éreztem, más volt, mint gondoltam, de így is jó érzés volt őt megcsókolni. Eszembe jutott, hogy még soha sem láttam senkivel sem, hiszen mindig az alagsor fekete egyedüllétének árnyékában élt. Nem tudom, melyikünk kezdeményezett, de már a csupasz bőrt érintettem a ruhája mentén. Minden tiszta lett és bátorrá váltam. Vaktában tapogatóztam utána, a nadrágja öve után, hogy kibonthassam és ő is ezt akarta csinálni az én nadrágommal, de nem sikerült neki, mert remegett a keze, persze az enyém is. Nagyon féltem, féltettem őt, a világunkat, hogy kifordul a sarkaiból, de akkor sem álltam le. Mert akartam és mert túl jó volt...
Gerard izgalma, az azonnali keménysége döbbenetes volt számomra. Forró volt, nyirkos, lüktető, eleven! Már elképzeltem ezt, már lejátszódott a gondolataimban, de átélni minden fantázián felüli volt. A szívverésemet a fülemben hallottam, ahogy félve, de izgatottan mozdultunk újra meg újra. A nyakamba suttogva mondta ki a nevemet szeretettel telve. A homloka a hideg ellenére izzadt lett, a ruhái is rámelegedtek. A teste reszketve, hevesen összerándult kezeim között. És nyögdécselni, zihálni kezdett. Túlságosan hamar...
***
A reggel kettétépte az éjszakát annak összes történésével együtt. Mikor felébredtem, már nem találtam magam mellett Gerardot. Eltűnt, mint a kandallóban lángoló tűz. Fájt a fejem, emésztő haragot éreztem és sírni szerettem volna. Úgy igazán, szívből, mint egy kisgyerek.
A lepedőn, az ágyneműn vádló foltok. Bűn...
A Gerard bőrén lévő véraláfutásos zúzódások, amiket mind finoman végigsimitottam.
A sóhajok, amik nyögésekké változva hagyták el ajkait
A teste, ahogy kezemhez tapadt egyre ismétlődő ütemben, majd ragadós forróság borított el mindent.
Én voltam a hibás, én voltam a felelős.
Az én érintéseim rajta.
Aztán az övé rajtam.
Tegnap éjjel ő és én...
Minden megváltozott...
Lelöktem magamról a takarót és rögtön belémnyilallt a csontig hatoló hűvösség. Erőtlenül a konyha irányába vánszorogtam. Hallottam, hogy kint süvít a szél és ez átjárta a folyosót is. A nappali ajtaja résnyire nyitva volt, a tv-ből a híradó foszlányai szálltak tompán felém, "az elmúlt évek legnagyobb havazása"...
Vajon lesz e út, ami hazavezeti a szüleimet?
"Elszigetelt városok"...
És elszigetelt emberek. Hiszen most mi is ilyenek vagyunk! Két kis öböl, két fakó fénypont gyengén pislákolva.
Összeszorult torokkal léptembe a konyhába. A lámpák vakítva köszöntöttek, a függönyök meglibbentek a huzattól, ahogy az ajtót nyitottam.
Kávéillat és jól eső pára fogadott.
És ő. A szíve összes szeretetével. Láttam a mosolyát, azt a mosolyt, amit előző éjszaka már láthattam. Csak én tudtam, mi rejlik mögötte. És még mindig akartam őt, ez nem múlt el a reggel beköszöntével. Sőt, erősödött, ahogy odasétáltam mellé, játszva az érdektelent. Pedig ha Gerard sejtette volna, mi van bennem...Szótlanul nyújtotta oda nekem a kávéval teli csészét, amibe azonnal beleittam. A friss kávé forró lávaként melegített belülről, kellett is, mert még mindig nem volt kellően meleg a házban és a zord tél mindenhol győzedelmeskedett.
- Jó reggelt! - köszönt Gerard kedvesen és ölelésre nyíltak karjai.
A zavart vágy tűzfolyamként zubogott végig rajtam és engedtem, hogy sodorjon.
- Neked is. - a kávéscsészém koppant az asztal lapján és ahogy szabaddá vált a kezem, máris belegabalyodtam zilált, fekete tincseibe. Elvesztem bennük, beszívtam fura illatát és csak hullottam, nagyon nagyon mélyre.
A szívem lázadva dobogott, ahogy Gerard ügyetlenkedve megölelt, kis félelemmel, mintha üvegből lennék.
Nehéz sóhaj szakadt ki a mellkasomból. De így kellett ennek történnie? Te jó ég, nem így terveztem. Egyáltalán nem. Én megfogadtam, hogy soha egy szóval, vagy tettel nem árulom el az igazat. De ahogy előző nap a hóval fedett, jégpáncélos úton száguldottunk az autóval, szólt a Smashing pumpkins-tól a Today, minden könnyednek és szívfacsaróan meghittnek tűnt a bátyám társaságában. Az a momentum gyengített el és kibukott belőlem a valóság.
Szeretlek...ezt mondtam neki. És amikor ő szelíden mindösszesen négy szóval reagált, zúgni kezdett a fejem, megijedtem, megzavarodtam és elrántottam a kormányt. Sok volt ez egyszerre. Elutasítást, döbbenetet, undort vártam a részéről, ami majd észhez térít, de ehelyett valami elfogadót, édeset és érzelmeset kaptam, azzal hogy szégyellősen azt mondta nekem.
- Én is szeretlek, Mikey.
***
Ahogy visszaidéződött ez bennem, ismét rámterült a megmagyarázhatatlan harag és elhúzódtam tőle.
- Francba is Gerard! Figyelj rám! - kiáltottam.
Megilletődve pislogott.
- Nem baleset volt, direkt csináltam! Azt akartam, hogy belezuhanjunk abba a mély szakadékba és a kocsi felrobbanjon! Azt akartam, hogy elégjünk a robbanás tüzében! Mindketten ezt érdemeltük volna! Mert betegek vagyunk!!!
A hangom egészen megváltozott, az igazág kijelentése új tónus adott neki.
Ő nem lepődött meg.
- Talán valóban jó lett volna, ha ez történik. Te és én együtt a legvégén - Gerard tenyere félszegen a hátamhoz ért.
- De még ehhez is rohadtul béna vagyok! - szitkozódtam, aztán lerázva magamról ölelését, arrébb léptem és inkább szobroztam a huzatos ablaknál. De Gerard nem fogta fel, utánam jött és újra kényelmesen fullasztó ölelésébe vont. Amit akartam, de a józan gondolkodás keretein belül nem lehetett.
- Miért vagy ilyen átkozottul furcsa?- szegeztem neki a kérdést idegesen.
Válasz helyett csak nézett rám nagyra nyílt, álmélkodó szemekkel.
- Mert az vagy! Mindenki annak tart! Sosem mondasz semmit, csak hallgatagon ülsz a hülye alagsori szobádban és rajzolással foglalod le magad. Az összes barátom elpártolt tőlem és ez mind miattad van! - löktem el indulatosan a kezeit magamról.
Még mindig nem szólalt meg és ez bosszantott. De ő csak állt velem szemben elfogadóan, beletörődve a negatív véleménybe. Hozzászokhatott már, az iskolás éveit a kirekesztés és bántalmazás jellemezte, senki sem barátkozott vele, többen viszont erőszakosak is voltak. Így nem is akart már annyira embereket maga köré és maradt neki az alagsor ködös magánya, a rajzolás és a zenehallgatás menedéke. Ez volt ő. Állandó sápadtság, betegesnek ható, fehér bőr, kócos, sötét haj, halovány ajkak, kifejezően lángoló, barnás-zöldes szemek, fura, de szép arc, na meg a hülye folyton hordott kockás ing, az ócska fekete farmernadrággal. Ő volt Gerard Way, a testvérem, aki kb. mindenki szerint egy vesztes volt. Kivéve engem, mert én teljesen mást gondoltam róla.
- Minden haverom azt hiszi, hogy én is olyan vagyok, vagy leszek majd, mint te. Hogy ez családilag öröklődik! Jó mi? De én nem akarom, hogy ezt higgyék rólam! Nem szeretném, ha egy elromlott, flúgos csődtömegnek gondolnának! Mégis úgy vélem, azzá válok lassan. Mert vonzalmat érzek irántad, és mert folyton közeledben akarok lenni! Bárcsak ne lenne így! Bárcsak ne éreznék semmit sem, ha rólad van szó!- tehetetlenül fújtam ki a levegőt és néztem rá. Szótlanul bámult vissza. A száján még látható volt a tegnapi ütközés általi mélyebb seb. Összefacsarodott a szívem.
- Miért nem mondasz semmit?! Csak nézel bután. A pokolba...
Aztán rezignáltan elfordultam. Tulajdonképpen nem bírnám ki, ha nem lenne itt. Ha rám omlana, eltakarna az egyedüllét, úgy mint a kertet a kint zuhogó hó.
Tulajdonképpen én hazudtam és hazudok még magamnak is. Fenébe, az egésznek nincs semmi értelme. Nincs itt semmi, csak sok megmagyarázhatatlan érzelem és megválaszolatlan kérdés.
***
Gerard bizonytalan mozdulatokkal elmosta a kávéscsészét, majd fát tett a konyhai kályhába és figyelte, hogy kel mind jobban életre a narancsos színű tűz, ami felvette a harcot a tél viszontagságaival.
Hát sosem lesz a fagynak vége?!
Lehangolva mentem vissza a szobába és másztam be az ágyba. Beburkoltam magam a takarókkal. Az ablak felől rám virított a grafitszürke ég, szinte világított a függöny mintáinak mentén. A világosszínű sávok össze-vissza kavarogtak, imbolyogtak a plafonon és a falon. A tető kísértetiesen ropogott a rá nehezedő hó súlyától.
A szüleim cserben hagyott, betört szélvédőjű autójára gondoltam. Már biztos vastag hólepel fedte. Hó, ami alatt nekünk is lennünk kellene, akkor velünk együtt megszűntek volna ezek a rémisztő érzelmek, tettek, amiket soha senki sem tudhat meg, olyan borzasztó és szavakba önthetetlenül elítélendő.
Mégis újra akarom! És akármi történik, akarni fogom!
Szóval felesleges az önáltatás.
Indulatokkal telve fordultam oldalra és lecsuktam a szemeimet. Aludni szerettem volna, de nem ment.
Rövidesen nyílt az ajtó és Gerard lépett be rajta. Megtorpant a kandalló előtt és hezitált, hogy begyújtsa e, a gyufát kereste, de az sehol sem volt.
- Hagyd. Úgyis elalszik. - szóltam neki oda halkan.
Elhúzta a kezeit a fahasáboktól.
- Bocsáss meg. - a hangja bűnbánóan csengett.
Meglepődve hördültem fel.
- Bocsánatot kérsz? De miért? Én viselkedtem úgy, mint egy bunkó.
- Hajnalban be kellett volna fűtenem, de akkor olyan furcsán éreztem magam. Boldog voltam...
- A boldogság furcsa?- vágtam a szavába és elpirosodott az arcom.
Nem csak nekem, neki is jó volt...
- Nekem igen...- ingatta a fejét.
- Mert ritkán érzed. - véltem, erre Gerard csak vállat vont.
- Az én feladatom, hogy ne fázz, vigyáznom kell rád! - fakadt ki.
- Csak kívülről fázom. Lehetne sokkal rosszabb is Ha például elfagyott volna a szívem. De ne aggódj, te forrón tartod. Akaratom ellenére. Régóta és állandóan. És igazad van, a szeretet a válasz az összes kérdésemre. Mert a szeretet itt van, mert te magad vagy a szeretet. És lehet hogy nem is akkora tragédia, ha olyan flúgos leszek, mint te!- hadartam el fáradtan. Valahogy sohasem voltam jó a nagy vallomásokhoz.
- Mikey...- Gerard elcsodálkozott és talán mondani akart volna valamit, de nem hagytam szóhoz jutni.
- Sokkal kevésbé fáznék, ha idejönnél.- és arrébb csúsztam az ágyon.
Nem kellett kétszer kérnem, mellettem termett és átölelt. Míg tekintetébe a néma csodálat varázsolt ideges szikrákat.
- Én is rántottam már el a kormányt jó párszor azon az úton...- árulta el pár perces hallgatást követően.
Meghökkentem.
- Istenem...
- De sosem sikerült abba a szakadékba zuhannom, pedig milliószor elképzeltem. És másféleképpen is, gyógyszerek, vagy penge...
- Ne mondj ilyeneket! Nem akarom hallani...- tiltkoztam.
- Utálom magam!- jelentette ki dacosan.
- Én meg még mindig szeretlek téged, az idők kezdete óta és indok nélkül, csak úgy, őszintén, ahogy csak szeretni tudok! Tehát ennek tudatában ne árts magadnak! - vágtam közbe, át sem gondolva, mit mondok. Csak jöttek a szavak, pehelykönnyűen, felszabadítóan.
- Szeretsz? Hihetetlen még mindig. -Gerard hangja elcsuklott.
Beismerősen bólintottam.
- Az autóban nem viccből mondtam.
- Én is szeretlek. Mindennél jobban. Amikor elárultad nekem, hogy szeretsz engem, minden álmom teljesült, úgy éreztem, mindent elértem. És ha azt kérnéd, holnaptól ne legyek, megtenném. Hiszen szerettél és hagytad, hogy én is szeresselek. Már nem volt céltalan a létezés. - Gerard ölelése erősödött körülöttem, de még így is gyengéd volt, jól esett magamon érezni a karjait, hallani hevesen dobbanó szívét, hozzám simuló testét.
- Maradj velem, csak ennyit kérek! - a felkavarodott érzésektől könny buggyant ki szememből, amit Gerard finoman letörölt. Fogalmam sem volt mi fog következni ezek után, de néhány dologban már biztos voltam. Szeretem Gerardot, úgy ahogy csak lehet! És csak a szeretet van, csak az számít igazán. Így igazi, így teljes a kép.
Csak ő meg én, a takaró alatt, távol mindentől.
A hó kitartóan szitált kint, függönyén át homályba veszett a nagyvilág, de ez a fagyos idő sem bánthatta már a szívünket. Az álmok és vágyak a lelkünkbe ivódva és a szoba összes szegletében szétszóródva láthatatlanul szunnyadtak, mindentől védve.

Pasim nem lazsál és már hétfőn széttrollkodja az amúgy is hosszú hetet

Abszolút motiválatlan vagyok. Tegnap is délután akartam friss bejegyzést, de ültem itt az üres bejegyzés felett, aztán csak kiléptem.

Szeretnék írni, de olyan nyomi vagyok, hogy nem megy. Pedig klassz lenne új sztorikat kreálni és befejezni a régieket, a Still breathing-et és azt a 2015-ös történetet, amit úgyse rakok mi sehova, de idegesít hogy már majd 10 éve befejezetlen.

Unom és utálom ezt a jéghideg patkánylyukat, kész gyötrelem az itt lét, mindig fázni olyan kiábrándítóan gyötrő és mikor H. azt mesélte hogy náluk 30 fok van, majd elő vett a rívás.

Mindent halogatok, nagy nehezen megcsináltam 2 leckét a Duolingóból, de ez semmi, mások a fb-n kirakják hogy gyémánt, meg arany meg mittudomén milyen ligások már. Én meg csak tötyörgök. 

A tornát is csak megnéztem, de hogy csináljam is? Majd hoooooolnap...és nem répát rágok épp hanem rizses húst eszek és tuti utána lecsúszik egy piskóta szelet is. Nem beszélve arról, hogy az ősöknél tuc kekszes Milkát ettem. 

Megaszánalom vagyok sajnos.

Pasim is felbaszott tegnap, pedig igyekszem hozzá kedves lenni, meg ő is az volt. Szóval mindketten nagyon harmonikusak (harmónikásak) voltunk, amíg nem csörgött pasim telefonja. A tesója hívta (állítólag) úgyhogy azt mondta elugrik hozzá 10 percre. Ehhez képest este 9-kor én hívtam hogy hol a csodaba járkál és nem is a tesojával volt már, hanem egy nekem ismeretlen havernál, aki hétfő este random házibulit rendezett és ott magyarázott nekem a háttérbe. Mondjuk nem sűrűn érdekelt, az viszont idegesített hogy pasim teszi ott magát a telefonba a barátai előtt és azt hiszi hogy kis vicces.

Milyen beteg lelkű egyén csinál házibulit hétfőn?? 

Fél 10 körülre azért hszakeveredett a drágám, de én jelenleg is csenddel büntetem (nem biztos hogy ez neki büntetés). 

Ezek a hülye játszmák még mindig kiakasztanak.

A szomszédnak is vettem egy doboz bonbont, mert múlt héten volt a névnapja és most esett le csak. Tegnap átvittem neki. Mondta kicsit szemrehányóan, hogy azt hitte már fel se köszöntöm, mert amúgy 19.-én volt. Okkkké, de én még ha nem írom fel vagy a faszbuk nem figyelmeztet rá, elfelejtem, mert szita agyam van. A 19.-ről nekem annyi van, hogy rocker R. szülinapja, ezt is csak a fb értesitésből tudom.

Amúgy most nagy az öröm a szomszédnál mert eladtak valami házat vidéken. Én azt se tudtam, hogy van vidéki házuk, azt meg főleg nem, hogy árulták *O*

Nekem is jól jönne egy ilyen lehetőség. Tudnék vele mit kezdeni.

Hahaha, vicces milyen idiótán álmodozó vagyok.

Itt a döghideg lakásban.

Szomorú hétfő, meg, kedd, meg szerda, meg csütörtök

Újabb iskolai lövöldözés ezúttal Iowa-ban. Az elkövető, Dylan Butler, egy 17 éves fiú, akit évek óta piszkáltak és már a húgát is bántani kezdték a suliban, valszeg ettől kattant be és fogott fegyvert. Következmény 5 sebesült és 3 halott, a lövöldöző, az igazgató és egy ártatlan kissrác, aki csak rosszkor volt rossz helyen. 

A sulis bántalmazás újabb áldozatai ők mind.

Az emberek sosem tanulnak.

R.I.P.

És néztem a Natalia Grace ügyet is és oké hogy a kiscsajjal sem stimmel valami, de a nevelőszülei is durván nem százasok az tutifix.

A No doubt is újra összeáll idén. Cool banda volt, a kezdetekkor legalábbis tuti jó zenét toltak (Tragic Kingdom era). De most láttam, hogy Gwen Stefani szétplasztikáztatta már magát, pedig szép csaj volt.

Nah, újra itt. Az év harmadik hetét kezdtük és az év harmadik hétfője a blue monday, vagyis a legszomorúbb nap az évben. De asszem, nekem az egész hét az eddig.

Nem nagyon sikerült magamba erőt verni általános letargia van rajtam és csak vánszorgok, meg ténfergek, mint egy agyonvert muslica.

A kedd is szívás volt, migrén+menstruáció kombóval, a szerda is inkább szarda az extrém hideggel,  csütörtökre meg már esett az az okádék eső is. Szóval még meg is áztam vagy kétszer. És a fejem megint fáj folyamatosan. Jó már, hogy holnap péntek.

Hétvégén a szombat unalmas volt, pasim végre megcsinálta az eldugult csapot. Este J. hívott, hogy tudnék e vigyázni Zselykére másnap délután 4 körül pár órára. Mondtam hogy naná. 

Másnap egykor csörgött is a kaputelefon és csodálkozva vettem fel, mert ugye 4 órát mondott J. előző nap. De nem ők voltak, hanem- és most kapaszkodjatok meg-az az elmeroggyant nő, aki apámra hajtott és zaklatta fb-n anyámat, meg engem is. Le is van tiltva mindenhonnan, szegény totál elmebeteg

(egy kis szösszenet arról mennyire flúgos pl. a seggfejek és jó helyek bejegyzésnél).  Azt kérte menjek már ki, mert beszélni akar velem. Gőzöm nem volt mit akarhat, nem is érdekelt, mert én már nem nagyon akartam látni a múltkori balhéja óta és beszélgetni főleg nem akaródzott vele, de egye kutya kimentem. 

Ez a kis szerencse csomag nagyot alakított és azt akarta, hogy hívjak már neki egy taxit hogy haza juthasson, mivel elindult egy  nagy rakás cuccal a Németben elő gyerekéhez, de az állomáson tudta meg, hogy a német sztrájk miatt nem indulnak vonatok. Mobil meg ugye nem volt nála, mert hát minden értelmes ember úgy utazik külföldre, hogy nem visz magával telefont. Evidens pffff.

Most erre mit lehet mondani?!  Természetesen hívtam neki taxit és meg is vártam vele. És mily meglepő, elhangzott tőle a köszönöm varázs szó. De ettől még nem a kedvencem a nő és tudom, hogy én se neki, csak én voltam aki útba esett és segíteni tudott ezáltal, azért jött erre.

Később jöttek J. és Zselyke is és kicsit vigyáztam rá, cuki volt.

Vasárnap este még pasim is elhúzott valami haverjához és míg vártam, hogy jöjjön, mert kulcsot naná hogy nem vitt, a Comedy Central csatornán néztem a Beavis and Butthead-et és király, hogy már szinkronos és megint tizenévesnek éreztem magam (mikor húgommal néztük keső este az mtv-n) és valószínűleg agyban annyi is lehetek, mert jókat röhögtem.

Ja és találtam a youtube-n egy tök jó 10 perces tornát és becsszó el is kezdem hamarosan, mint ahogy a nassolásról is leállok.

Aztán jött ez a nyomi hét és a dilidoki irodáját is fel kellett hívni, mert sehol sem találtam a füzetet és nem tudtam az időpontot, mikorra kell menni. Kiderült hogy mára és a füzetke is meglett, miután már nem kerestem, jellemző...

Semmi kedvem nem volt amúgy most a pszichiáterhez menni, de nem volt már pofám lemondani sem, így délután a csodás esőben fullra beázott cipőben, de mentem. És amúgy jó volt, elmeséltem neki anyám kórházi kálváriáját és azt mondta ez kemény lehetett. Az volt tényleg.

Bírom a dokit amúgy, kötetlenül el tudunk csevegni és nem érzem egy orvosi vizsgálaton magam. 

Majd márciusban kell ismét menni. A doki azt mondta, reméli hogy addig jobb dolgok esnek már csak meg velem.

Hát azt én is remélem. 

Jöjjenek a jobb dolgok. 

És meleg...mert idefagyok (a kotorék is botrányosan hideg persze).

Kéményseprőt látok, szerencsét találok...ja nem

A héten lett volna a kötelező

fűtőberendezésvizsgálat, ami alól nincs kibúvó, pedig nincs fürdőszobai gázos fűtésünk (ezer éve elromlott elektromos fűtőberendezés van csak és villanybojler) sem kémény, tehát nem létező dolgokat jönnek ellenőrizni és jegyzőkönyvezni. És már írtam nekik, hogy nincs miért jönniük, ne fussuk már mindig ugyanazon köröket, de akkor is jöttek. Helyesebben most nem, mert nem volt senki sem itthon, de hagytak egy új időpontot amin már itthon kell lennem, mert a papíros szerint a következő elmulasztásos alkalom után rám hívják a katasztrófa  védelmet. A rohadékok.

A leállás utáni első hét letargikus volt. A koránkelés...bahhh...Ráadásul bejött a hideg is és sapkát kellett felvennem. Írtam már hogy rohadtul nem vagyok sapka fan, ezért hát nem is nagyon van fejfedőm, mert soha egy sem állt jól és emiatt szarul éreztem magam a sapkában és igyekeztem kerülni hogy felvegyem. Volt egy drapp kötött sapka, ami úgy ahogy még elmegy kategória, de az véletlenül két ruha között H.-hoz került, bár lehet hogy nem, de szerintem máshova nem tűnhetett el. Mindegy, mert igyekeztem kapucnival átvészelni a telet, de a -6, -8 fokok reggel már az én ingerküszöbömet is átlépték, így muszáj voltam sapka után nézni itthon.

Tudtam, hogy van, mert kaptam innen-onnan. Találtam is egyet igaz fehér de ki bánja. A kapucni úgyis eltakarja. Meg bízom benne, hogy jövő héten már nem lesz ilyen hideg és akkor fel se kell venni.

A hely-en megint bedobták a bombát, hogy mégsem 2024 végén vagy 2025 elején zárja be a kapuit, hanem hamarabb nyáron vagy ősszel. Ettől máris idegállapotba jöttem és messengeren konzultáltam B.-vel és K.-val, még ő az a két csaj, akikkel a hely-en jóban vagyok és igaz ritkán találkozunk, mert máshol vannak, de szoktunk írásban referálni. 

Ők is ledöbbentek és nekik sincs halvány lila segédfogalmuk sem, hogy akkor merre tovább. Munkák terén nagy büdös semmi ez a város, szóval van ok a parára. Persze akár mázlink is lehet, a hely2 lehet átvesz pár embert, már volt erről szó, de nyilván szelektálni fognak, szóval kitudja mi lesz itt. B. ügyes szerintem, jól kommunikál és kedves, neki nyert ugye van, de K. kb. velem van egy szinten. Mármint nem olyan lúzer, mint én, csak ő is félénk, meg ilyesmik. 

Nincs nap, hogy ne pörögjek ezen a bezár a hely témakörön. Ptsd lesz a vége. 

Jut eszembe, jövő héten dilidoki, de nem találom az időpontos füzetet, amibe az orvos mindig bevési a következő találkozás idejét. Majd felhivom az irodát hét elején, mert azt tudom hogy tuti nem hétfő. 

Szerintem szerda. 

Vagy csütörtök. 

Szenilis barom vagyok. Telefonálnom kell.

Tegnap a Ballagást néztük megint pasimmal és egész nap a zenéje jár a fejemben *-* 

Ja, pasim lerottyant, fáj a feje és a torka. Ma már az én fejem is fáj és kapar a torkom, meg tré a közérzetem, mert drágám kórságosan csókdosott.

Majd bedobok egy strepsilst, vagy felest (házi gyógymód yeee) és pihenek a hétvégén. 

Totál elkenődve, avagy holnaptól vége a jó világnak

Jó volt ez a pár plusz nap, de ugyanakkor nehezebb is lesz holnaptól vissza térni a hétköznapi dolgokhoz.  És kedvem sincs egyáltalán hozzá. De ugye ez nem választható program. 

El is felejtettem leírni, hogy a leállás alatt elküldtem 2 helyre az önéletrajzomat, de csak kíváncsisagból, bár szerintem vissza se jeleznek, mert nem felelek meg a feltételeknek. Egyikhez B kategóriás jogsi is kellene, mert külterületen van. Meg stabil nyelvtudás, szóval esélytelen, meg nem is váltanèk most. Asszem. 

Olyan gyorsan elillant ez a két hét, anyám betegsége miatt persze nem volt felhőtlen, de a végére csak jó lett, mert rendbe jöttek a dolgok. Legalább tudtam pihenni és sokáig filmezni(Szupercella, Sípoló macskakő, Egy nő fogságban ezeket néztem mostanság, na meg Favágók, Raktarvadászok, Aranyásók epizódokat és természetfilmeket), kapucsínózni, álmodozni, létezni abban a szabad világban, ahol szívem szerint ennél sokkal több időt is szívesen töltenék. 

Ma már tök szomorúan keltem fel 8 óra után. Holnap 5-kor szól újra az a tetvedék ébresztő, jön a rohadvány reggeli buszozás és a délutáni 15-20 perceket késő busz fogvacogassal körítve a megállóban. És állítólag érkezik az igazi hideg. Mert miért is akkor jött volna, mikor nem kellett menni sehova? Ugye... 

De ma még ma van, bár csak fél szívvel tudok bármihez is lelkes képet vágni. A karácsonyfát sem szedtem le, majd jövő héten valamikor.

Paprikás krumplit főztem és egészen ehető lett. Már amúgy unom a főzést és ötleteim sincsenek, miket csináljak.

A szekrény ajtaja reggel leszakadt, mikor a holnapra való ruhákat akartam kipakolni. Megkértem pasimat csavarozza már vissza az akkus csavarozójával. Eltökölt itt vele egy ideig, először türelmes volt, a végére viszont válogatott káromkodások közepette dolgozgatott. Mondjuk végül siker koronázta tetteit. De a dugulós fürdőszobai csap miatt már mégsem mertem szólni. Úgy tűnik a lyukban idén is elszaródik minden. 

Meg sem lep.

Holnaptól pedig véget vetek a nassolásnak!!!

Botrány, miket össze nem zabáltam az ünnepek és a leállás alatt. Rá sem merek állni a mérlegre.

Szóval ezt abba kell hagyni, nincs mese. Majd répát rágok helyette, jó lesz az, de a mai tepertős pogácsát amit apám hozott még meg eszem. 

Meg a Duolingózást is újra szeretném kezdeni. Nagyon nagyon elhanyagoltam és hónapok óta elő se vettem. Pedig nem ártana. A végén azt is elfelejtem, amit eddig tudok.

A gyk-s fickó sajna nem szívódott fel, néha írkál, de minek...Legutóbb azt kifogásolta, hogy nem vagyok bőbeszédű és megadta újfent a számát, hogy ha beszélni jobban szeretek, akkor akármikor hívhatom.

Höhö...de nem fogom.

Azért küldött pár jó zenét. Szerintem a zene az egyetlen közös érdeklődési körünk. Ő klasszikus rock vonalon mozog főként. Egy részét ismertem amiket küldött, ezeket faterom hallgatja. 

Pölö ezt itt alább. 

Menő.

Nosztalgia 4ever.

Mindenkinek kitartást az új héthez!

Változott a menetrend

R.I.P. Tom Wilkinson. Ő is eltávozott...Egyik kedvenc filmem (Alul semmi) egyik kedvenc szereplője(Gerald Cooper) volt.

A héten itthon maradok! Anyámnak még segítségre van szüksége és van pár orvosi időpontja, viszont fater mától már dolgozni ment. 

Nem is bánom, hogy a héten még kimarad a hely. Abszolút nem hiányzik. Meg szívesen segítek anyámnak, befizetem a csekkjeit, kivaltom a gyógyszereit, teszek-veszek nála és ugye dokihoz is elkísérem. 

Ma délelőtt a háziorvoshoz mentünk leadni a zárójelentését. Holnap meg egy szakrendelésre van jelenése, oda megyek vele.

Közben itthon is kéne valamit csinálni, de csak főzök, mosok, mosogatok ilyenek. A nagyobb szabású tervek jelenleg úgy látom, tervek is maradnak. Mondjuk lehet pénteken átpakolom és kiselejtezem a nagyszobai szekrényt, aznapra úgy nincs tennivalóm. Na, meglátjuk majd. 

A szilveszter szokás szerint döguncsi volt. Itt voltunk a kotorékban. Pasim már fél 11-kor kidőlt, én éjfélig néztem a tv-t, de sok értelmes nem volt. Sőt, belekezdtem a Hivatali eltávozás c. filmben, azt hittem, Demi Moore miatt jó lesz, de annyira brutalisan ultragyagyi volt, hogy inkább mentem aludni. Bár a petárdázás miatt nem ment könnyen, egyes kis pöcsfejek még az erkélyre is bedobálták a petárdát, pedig itt a házak mellett van egy üres, sík terület, de nem, nekik az épületek között, az erkélyeknél kell robbantgatni.

Másnap 10-ig aludtam, aztán tovább tömtem a fejemet mindenfélével, főleg édességgel, de így az ünnepek végére kissé herótom lett és egyik nap a karácsonyi leveshez vett, de fel nem használt sárgarépát is rágtam. Amúgy jó, szóval rá kellene szokni, egészséges és nem hízlal. 

Pasim is neki kezdett a kevesebbet cigi ígéret betartásának, de egyelőre lassan halad. Hát de legalább elkezdte. Az is valami. Kiderül, majd mi sül ki belőle. 

Én drukkolok neki.

A gyk-s fickót is leépítettem. Creepy volt. Először lekezelően és kioktatóan írt, aztán rám akart nyomulni, elkérni a címemet, számomat, de közöltem vele, hogy biztos nem kapja meg, mert van párom. 

Ezután frusztrált lett és pl. kiakadt mert nincs ügyfélkapum, lehordott minden boomernek, majd vekengett, hogy egyedül volt karácsonykor, akkor kicsit megsajnáltam, de utána ismét bunkózott és érthetetlen dolgokat írt, meg politizált, így nem válaszoltam neki. Párszor rám írt, hogy hol vagyok, de 31. óta felszívódott, így remélem már nem is fog jelentkezni. 

Remélem a 2024. nem nagyon bővelkedik majd a nyomasztó, fura fazonokban. De ha mégis, mert különleges adottságom van ahhoz, hogy bevonzam a őket, majd igyekszem a helyzetet jól kezelni.

Új év indul!

BÚÉK mindenkinek :*