This is the best day ever:
Gerard
az íróasztalára hajolt és arcába hulló hajtincsein keresztül nézte az előtte
pislákoló mécsest. Ha nagyon
koncentrált, ha egyenesen a narancsszínű lángok közé nézett, látni vélte Elena
arcát és mosolyát.
Közeledett a karácsony és ez elborította szorongással. Általában Somerdale-ben
voltak néhány napot az ünnepekkor. Elena nagyon várta őket, sokféle finomsággal
készült, együtt díszítették fel a fát, elmentek az éjféli misére, utána
beszélgetve sétáltak haza és mindent átjárt az ünneplés szelleme. De most csak
fekete űr tátongott Gerard lelkében és naptár szentestét jelző kockájában is.
Az idei karácsony teljesen más lesz, már nem kelnek kora délután útra, hogy a
kisvárosba érjenek, a fát is majd csak Mikey-val fogják ketten díszbe
öltöztetni és az istentiszteletre sem látogatnak el. De a legfájóbb a nagymamája
hiánya lesz és Gerard egyelőre nem tudta, hogyan fogja ezt feldolgozni. Ahogy a
novemberről átfordult a naptár decemberre és a karácsony belátható közelségbe
került, úgy kezdett egyre inkább a lelkére telepedni a félelem. Tavaly ilyenkor
még telefonon értekeztek arról, Elena melyik süteményt készítse majd el, most
pedig legfeljebb gyertyákat helyezhetnek a sírjára. Ha egyáltalán eljutnak majd
a somerdale-i temetőbe, mert mind anyja, mind apja sokat dolgozott az év utolsó
hónapjában és talán az emlékezés fájdalma, talán más okok miatt, de húzódoztak
a temetőbe való kilátogatástól. Pedig Gerard úgy vélte, ha karácsonykor
elmennének a temetőbe és megállnának csendben a sírbolt előtt, akkor ők is
megnyugodnának és közel érezhetnék magukat Elenához. Neki ehhez nem kellett
sehova sem mennie, a nagymamája mindig ott volt vele, de ettől függetlenül
szívesen lerótta volna a tiszteletét a szív alakú márványsírnál. Bár legjobban azt
szerette volna, ha nagymamája még közöttük lehetne. Hiábavaló sóhajától a
mécses fénye imbolyogni kezdett. Olyan gyönyörű volt, órákig el tudta volna
bámulni, de nem volt rá lehetősége, mert Mikey nyitott be az alagsor ajtaján és
felkapcsolta a villanyt. A sötétséget
uraló tűz, amit Gerard Elena lelkéhez hasonlított, elhalványodott.
- Gerard, mi a francot csinálsz? Nem nyugszol, míg porig nem égeted a házat? –
kiáltott rá az öccse és az asztalhoz lépve, egy fújással eloltotta a mécsest.
- Ha nem baj, megspórolom a munkát a tűzoltóknak. Újabban piromán lettél? –
morgolódott.
Gerard szomorúan és vádlóan pillantott a testvérére.
- Csak gyújtottam egy mécsest a nagymamáért.
Mikey erre megenyhült.
- Elhiszem, hogy hiányzik, meg jön a szenteste is. Hidd el, hogy nekem is rossz
lesz.
- A mécses fényében, mintha láttam volna az arcát…- mondta félhangosan, merengve
Gerard. De ezt a kijelentését meg is bánta, mert Mikey természetesen furán
mérte végig.
- Hát te mindig tudsz meglepetést okozni, de nyugtass meg, hogy ez a
gyógyszered mellékhatása, mert megint a frászt hozod rám. Nem láthatod a
nagymamát a tűzben. Gerard, a nagymama halott.
- Igen, tudom. – Gerard hangja rekedtes és lemondó volt.
Mikey a fejét ingatta, mintha nem hinné el Gerard szavait, majd témát váltott.
- Azért jöttem, hogy megkérdezzem, kijössz e velem, meg Bobbal a karácsonyi vásárba?
Szétnézhetnénk, mi van ott. Igen, tele a város emberekkel, meg hideg is van, de
rád férne, hogy kimozdulj.
Gerardnak nem volt kedve ehhez, motiválatlannak érezte magát, ha nem a
képregényboltban dolgozott, akkor az alagsorban ült és epekedve várta, hogy
Frank írjon neki és megbeszéljenek egy újabb találkozót. Ezek a momentumok
kitöltötték az egész napját, másra nem vágyott. És Bobbal sem akart találkozni,
mert a fiú mindig gúnyolta és kinevette, Mikey hiába szólt rá, semmit sem ért.
Gerard éppen eleget hallotta a bántó szavakat a középiskolában, többet már nem
bírt volna elviselni.
- Köszönöm, inkább itthon maradnék. De kedves vagy, hogy gondoltál rám, Mikey.
– hárította udvariasan a felajánlást.
Mikey először meg akart sértődni, látszott az arcvonásán, de utána elégedetten legyintett.
- Várj...te a barátnőddel akarsz kimenni, így van? – mosolyodott el
megvilágosodva.
- Igen, tervezzük.- dadogta Gerard. Tehetetlen hazugsága fekete köddel takarta
el a szívét.
- Látom, megfogadtad a tanácsomat. Ez esetben, érezzétek jól magatokat. – és
felgyalogolt a lépcsőn. Gerard csak bólogatott és beletörődve figyelte, ahogy
testvére becsukja maga után az ajtót. Mégis, mit mondhatott volna neki?
*****
Gerard
eléggé csodálkozott, és nem tudta hova tenni, hogy Frank-el a következő
találkozót nem a pláza parkolójában, hanem a belvárosba beszélték meg, de úgy
gondolta, talán Frank-et magával sodorta az ünnepi készülődés. Hiszen még sosem
kérdezte a fiút a karácsonyhoz fűződő viszonyáról, megeshet, hogy Frank nagyon
is szerette a karácsonyi vásárokat, az ünnepi zenét, a tojáslikőrt, a fahéjas
süteményeket, a zsúfolásig megtelt utcákat és üzleteket. Neki mindig kicsit
szürreális volt, a hatalmas felhőkarcolók közé felállított több méteres fa,
amit aranyszínű gömbök és színes izzósorok díszítettek. Bár ezzel megbékélt, a
rengeteg ott tolongó embertől vitathatatlan szorongást érzett. Frank miatt
azonban erőt kellett vennie magán, és ha nehezen, de ezt is tette. Átfagyott
mindene, mire oda ért és már jó néhány méterről kiszúrta az óriási
emberáradatot a városközpontban. Kicsit aggódott, hogyan találja meg így
Frank-et, tanácstalanul nézett végig a minden irányból hömpölygő tömegen és
próbálta legyűrni heves és ideges szívverését. Nem volt könnyű, páran
nekimentek, meglökték a vállát, a hátát, mikor félve lecövekelt a járdán, hogy
szétnézzen, merre lehet Frank. A több felől szóló zene, a járókelők hangos
párbeszéde, a karácsonyi csengettyűk és temérdek világító, túlékesített
dekoráció egyaránt menekülésre késztette. Gyermekkorában sem szerette ezt
túlzottan, csak a szülei erőltették. Élénken élt a kép a fejében, mikor
végigsírta a Télapóval és a krampuszokkal való kötelező fotózkodást.
- Szia. – fagyos kezek kúsztak ekkor végig két oldalt a kabátja mentén és ettől
Gerard olyan ijedten fordult meg, hogy Frank előbb még derekán lévő ujjai,
mintha soha ott sem lettek volna.
- Megijesztettelek? Nem volt szándékos.- sajnálkozott Frank riadtan.
- Szia, csak elgondolkodtam, merre lehetsz, itt nagyon sokan vannak. – Gerard
nem akarta Frank-nek elárulni, de nem készült fel, hogy a fiú ilyen hirtelen
megjelenik ráadásul a háta mögött, ettől megrémült, fehér arca azonnal tűzvörös
lett és a szíve majd kiugrott a torkából. De boldog volt, hogy Frank végül
rátalált.
- És az időjárás is barátságtalan, ugye? -Frank gyengéden megfogta a karját és
arrébb húzta Gerardot az utca közepéről. Még így is forgalmas helyen álltak, de
már nem ütközött nekik minden arra járó.
- Nem fázom annyira. De miért itt találkozunk ma? Nem tudtam, hogy szereted a
karácsonyt, sosem említetted. – kérdezte Gerard.
Frank közben elindult az üzletsor mentén és Gerard nem tehetett mást, követte.
A kirakatok vakítóan szórták a szikráikat, mindenhonnan áhítatos, karácsonyt
idéző dallamok foszlányai hallatszottak ki. Frank elmélázott a kirakatok előtt.
Szemeiben visszatükröződtek a fényfüzérek, de az arcára nem ült ki a
karácsonyvárás légköre.
- Mikor kisgyerek voltam, a szentestét vártam a legjobban egész évben, apa
pazar ajándékokat vásárolt, meg ott volt a fadíszítés és anya is kitett
magáért. Azon az estén felvettük a legjobb ruhánkat és ünnepi teríték volt az
asztalon. Aztán az egyik ilyen karácsonyi vacsorán, a szüleim összevesztek.
Ott, a gyönyörűen megterített asztalnál. Égtek a gyertyák, az ajándékok a
sarokban, ők pedig üvöltöztek egymással. Én félve bámultam. Aztán elcsattant
egy pofon és apa elrohant otthonról. Emlékszem, az anya hófehér blúzán
éktelenkedő fekete és sötétkék foltokra, amiket a könnyektől elkenődött
szemfestéke hagyott és arra, hogy én is sírtam és azt kérdezgettem, mi lesz
most. De erre anya sem tudott válaszolni, helyette kibontottunk párat az
ajándékaim közül. Aztán apa valamikor hajnalban hazajött. Ez volt az utolsó
együtt töltött karácsonyunk, következő évben a szüleim elváltak.– elevenítette
fel az akkor történteket Frank és kezeit fázósan süllyesztette el a zsebében.
- Biztos rosszul viselted, hogy szétszakadt a családod.– Gerard emlékezett, a
karácsony, ha nem Somerdale-ben voltak, náluk is sokszor vált feszültté. És ő mindig
megkönnyebbült, mikor túl voltak az ajándékozáson és a vacsorán. Legjobban azt
szerette, mikor a megkapott játékaival elvonulva játszhatott a szobájában és
Mikey csatlakozott hozzá.
Frank csak nézte az üveg túlfelére ízlésesen kipakolt árucikkeket.
- Jobb volt ez így mindenkinek, apa sokszor viselkedett agresszívan. A válásuk
után békésebb évek jöttek. De hogy a kérdésedre válaszoljak, nem szeretem a
karácsonyt. Azt gondoltad, én tél és karácsonyszerető típus vagyok? – kérdezte
kíváncsian.
- Nem igazán. Nekem a nyár jut rólad az eszembe, Frankie. Olyan illatod van,
mint a napsütésnek, a tengernek, a homoknak és a boldogságnak egyszerre. - próbálta
megfogalmazni a százezer gondolata és véleménye egyikét Gerard. De nem volt
benne biztos, hogy Frank meg is érti. Sokszor nagyon elvont hasonlatok voltak a
fejében.
Vallomásával sikerült Frank-et is zavarba hoznia. A hideg ellenére rózsaszín
lett az arca és egy bátortalan mosoly jelent meg az ajka szegletében.
- Nahát, ilyesmit sem mondtak nekem még soha életemben.
- Minden, ami jó, az te vagy. – suttogta szégyellősen és olyan halkan Gerard,
hogy lehet Frank meg sem hallotta. Miközbenk azt kívánta, bárcsak léteznének
megfelelő jelzők, amik kifejezik a Frank iránti érzelmeit.
Frank
zavarában elfordult.
- Igazából, nem kedvelem a nyarat sem különösebben, sőt egyik évszak sem a
kedvencem, de ha választanom kell egyet, akkor az ősz. De lehet, csak azért
mert akkor születtem. – vont vállat.
Gerard óvatosan Frank-re pillantott és igazat adott neki. Ha Frank szemeit
nézte, egyértelműen nem a nyári napfény csillanása jutott eszébe az avart idéző
barna és a zavaros-zöld kavargó árnyalatáról. Sokkal inkább az ősz, elmúlást és
téli álmot váró időszaka.
- Igen, az ősz gyönyörű. – mondta halkan, magában hozzátéve, hogy olyan
gyönyörű, mint Frank. Merően bámulta Frank arcát, nem tudta levenni róla a
tekintetét és annyira szerette volna megcsókolni az ajkait, de túl sokan jártak
arra.
Frank is csak nézett rá és Gerard nem tudta, mennyi idő telhetett el így. Aztán
végül Frank észbekapott és továbbindult az ünnepi díszbe öltöztetett utcán,
Gerard csak ment a nyomában, szó nélkül. Lekanyarodtak a karácsonyi forgatagból
egy csendesebb, kis mellékútra, de még innen is lehetett hallani a Jingle
Bells-t. Mentek még egy keveset, aztán Frank megállt cigarettát keresett a
zsebében, majd mikor megtalálta, rágyújtott. Hanyagul nekidőlt az egyik ház
falának és elgondolkodva szívta a cigarettáját. Eléggé reszketett a keze, de
nem csak a hidegtől. Volt valami a hangulatában, a viselkedésében, amit Gerard furcsának
talált és nem értett.
- Mr. Williams az éjjel meghalt. – közölte ekkor Frank váratlanul és Gerard
érezte, átjárja a hideg, besüvítve a ruhája, sőt a bőre alá is. Igaz, nem
ismerte a férfit és a feleségével is csak néhány szót beszélt, de a tény akkor
is megrendítette.
Frank-en látszott a szenvedés, úgy tűnt harcol az ellen, hogy sírjon. Felvette
a kapucniját és lehajtotta a fejét. Szemei a szürke aszfaltot nézték.
- Nagyon sajnálom Frank. Miért nem mondtad hamarabb? – kérdezte elcsukló hangon
Gerard és szégyellte magát, amiért buta módon, évszakokról fecsegett a fiúnak.
- Reggel hívott Mary, hogy ma már nem kell mennem, mert John örökre elaludt.
Vétkesnek éreztem magam, hogy nem tehettem többet, hogy ennyi telt tőlem és nem
tudtam megmásítani a megmásíthatatlant. – sóhajtott fel Frank.
- Te mindent megtettél! – vágott a szavába Gerard.
- Nem dolgoztam ma, kértem egy szabadnapot, azt mondtam, rosszul érzem magam.
És végső soron ez így is van. Még sosem maradtam ki a műszakból, csak ha
tényleg beteg voltam. De John halála, még ha várható is volt, eléggé megviselt.
Bárcsak mondhattam volna valamit, hogy ne féljen, mert lefogadom, hogy félt. De
az utolsó, amit adtam neki, az egy jó adag fájdalomcsillapító volt, ami
legalább néhány órára mentesítette őt a szenvedéseitől. Szóval otthon voltam és
ittam egy kicsit. John emlékére. Ezért nem is ültem autóba és lehet, hogy ezzel
csalódást okozok, de az egésznek semmi köze sincs a karácsonyi vásárhoz, vagy
az ünnepekhez, csak itt tett le a busz. Miért, téged talán feldob ez a sok
tolakodóan giccses, tettetett dolog, ami kéretlenül ömlik felénk?– érdeklődött
lehangoltan Frank.
Gerard megrázta a fejét és kis hallgatás állt be közöttük.
- Tudod, most Mary-re gondolok, hogy milyen borzasztó lesz majd a karácsonya a
férje nélkül. És dühös vagyok Gerard.
Olyan nagyon dühös! – Frank ekkor eldobta a még füstölgő cigarettát és
erősen magához húzta Gerardot. Szorosan átölelte és csak zokogott. Gerard
ledermedt, ahogy Frank egész testében rázkódott, de rögtön viszonozta az
ölelést. Az ő szemei is könnyesek lettek és képtelen volt bármivel is lelket
verni Frank-be. Erre nem voltak alkalmas szavak, vagy protokoll, mert az igazi
gyászt kifejezések nem írják le. Mondhatta volna Frank-nek, hogy ne sírjon,
hogy nyugodjon meg, de tudta, a halállal szemben érzett harag, értetlenség és
szomorúság könnyeinek végig kell peregniük Frank arcán és neki meg kell
siratnia Mr. Williams-et. Ezért hát szavak helyett csak tartotta a karjaiban
Frank-et, simogatta a hátát és pár perc múlva a vigasztalhatatlan zokogás alább
hagyva, átváltozott csendes sírdogálássá. Frank egy idő után szipogva elhajolt
Gerardtól, kipirult arcán, átlátszó gyöngyökként ragyogtak a könnyek. Bánkódva
végigsimított a Gerard kabátjára került nagyobb könnyfolton.
- Ne haragudj, Gerard. Ígérem, összeszedem magam, csak kell egy kis idő. Azt
hiszem, ma nem én vagyok a legjobb társaság neked…- mentegetőzött.
Gerard megcsóválta a fejét.
- Senkivel sem lennék szívesebben, mint veled! – jelentette ki.
Frank hálásan biccentett.
- Beüljünk egy italra valahova? – kérdezte a szemét törölgetve.
De
Gerardnak más ötlete támadt. Egyfajta vigasz, amivel enyhíthetné Frank ok
nélküli lelki ismeret furdalását.
- Gyere. – mosolyodott el bátorítóan és elindult az utcán, Frank pedig
kíváncsiskodva és még mindig a könnyeivel lépdelt utána. Rövidesen megálltak az
eldugott kis kápolnánál. Gerard már járt erre többször és látta a templomot,
ugyan még csak kívülről, viszont biztonságot adónak és megnyugtatónak találta.
Frank csodálkozva nézett hol rá, hol a templom barna kapujára, ami szélesre
volt tárva és orgonazene szólt bentről.
- Lehet, hogy jót tenne, ha imádkoznál John-ért és Mary-ért, vagy csak itt
gondolnál rájuk. – tette hozzá Gerard. Frank tanácstalannak látszott.
- Igen…- aztán másodpercnyi hezitálás után levette a fejéről a kapucnit, majd
beléptek a templomba, ami apró volt és nem is túl díszes. De egyszerűségében is
szép, egy hely, ahol az emberek elvonulhattak az őket gyötrő dolgok elől és
kapcsolatba léphettek Istennel. A padokban idősebb nők és férfiak ültek, a
bejáratnál két nagy gyertya égett. A levegő itt is ugyanolyan hideg volt, mint
kint, csak a szél nem fújt.
Frank keresztet vetett, mire Gerard megdöbbent és ezt nem tudta leplezni.
- Katolikus iskolába jártam.- tette hozzá Frank halkan.
Gerard megilletődött bólintással válaszolt.Ezek után nem beszéltek, hanem csak
álltak ott. Gerard elmondott magában néhány imádságot, amit még a nagymamája
tanított neki. Ezekben benne volt minden, a múlt, a jelen, a jövő és azok,
akiket szeretett, azt kívánta, mindenki legyen boldog és egészséges a
családjában és Frank lelke is felszabadulást találjon. Hogy Frank mire gondolt
és miért imádkozott, Gerard nem tudta megállapítani, mert a fiú csak nézett
előre és könnyfátyolos tekintetében táncot járt a gyertya fénye.
Valamivel később elhagyták a templomot és újra kint voltak a téli utcán. Lassan
sétáltak vissza a karácsonyi vásár irányába.
Frank már nem látszott annyira feldúltnak, de a szemei még mindig pirosak
voltak a sírástól.
- A nagymamám azt mondta, hogy a templomban mindenki leteheti a lelke összes
terhét. Jobban vagy kicsit?- kérdezte Gerard.
- Igen, de még most is szomorú vagyok. Mr. Williams és mindenki miatt, akinek
segíteni próbáltam, de hasztalanul. Lehet, hogy túl sok ez már, túl nehéz
minden tragédiában szerepet vállalnom, de nem bírnám ki, hogy ne segítsek,
annak, aki szenved. – szólalt meg.
- Frank, amit tettél, sosem volt hasztalan!– mondta Gerard és fél szemmel
visszanézett a templomra, ahol az imént voltak. Még mindig látta az ólomüveg
ablakokból a gyertyákat világítani.
- Mr. Williams már nem szenved. Bár el kellett válnia a feleségétől, de ott
van, ahol a többiek. Lehet, hogy a bolygók között, vagy lehet egy hatalmas,
fehér teremben, ahonnan óriási erkélyek nyílnak, amikről lenézve rám, mind azt
gondolják, milyen szánalomra méltó vagyok. - csóválta a fejét Frank.
- Azt gondolják, remek ember vagy! És én is azt gondolom! – Gerard megtorpant
az utcán és Frank is így tett. Összevillant a tekintetük, ahogy Frank bánatosan
megfogta Gerard kezét és ujjait átfűzte Gerard ujjain. Mindketten vacogtak,
nagyon fáztak, a kezüket hideggé és pirossá tette a decemberi fagy.
- Egy ápoló, aki nem tud megbékélni a halállal. Te hallottál már ilyet?
Gerard megszorította Frank kezét.
- Ettől vagy különleges. Hogy makacs a szíved.
- Makacs? – kérdezett vissza csodálkozva Frank.
- Mary beszélt a makacs szívről. És te szíved ezek szerint túlságosan is az. De
ez nem baj. Egyáltalán nem…
Gerard szíve sem működött másképp, nem fogta fel a valóságot, nem tudott
túllépni rossz helyzeteken. Éppen emiatt tátongott rajta annyi vérző seb.
Frank és ő ebben is egyformának tűntek.
- Hát úgy látszik, nem viselem jól a veszteségeket, ezért soha ne hagyj el, oké?
– suttogta Frank kisírt, de csodaszép és bizakodó tekintettel.
- Nem foglak elhagyni. Az életemre esküszöm!- ígérte Gerard.
Frank-el maradni a világ végezetéig a leges-legszebb elgondolás volt Gerard
számára.
*****
Gerard szokatlan érzésekkel ébredt fel azon a reggelen. Megint keveset aludt a
visszatérő rémálmok miatt, utána pedig csak forgolódott az ágyában és kattogtak
a gondolatai. De ezen felül is volt valami nem mindennapi a hangulatában, amit
nem tudott megnevezni, és amivel nem tudott mit kezdeni. Szabadnapot kapott,
amit nem is bánt annyira, bár nagyon szerette az Elfelejtett bolygót,
mostanában Mr. Evans gyakori betegsége miatt, állandóan neki kellett bent
lennie. Ő rendelte az új árut a főnöke útmutatása szerint és átvette azokat.
Majd rendszerezte, beárazta és kipakolta, ráadásul a karácsonyi ünnepek alatt a
forgalom is jócskán megnövekedett, soha nem látott nyüzsgést tapasztalt az
üzletben. Ezért örült neki, hogy a mai napját otthon tölthette, azt tervezte,
végre teljesen befejezi a Frank-nek szánt ajándék rajzot, de az elhatározása
másképp alakult. Ugyanis Frank is szabad volt aznap és este találkozóra hívta.
Gerard nagyon boldog lett ettől és az érthetetlen érzések, a kialvatlansága, a
rossz álomképek nyomasztó súlya a semmibe veszett, amikor ott ült Frank mellett
az autójában és várta, hogy hol kötnek ki aznap. Frank ugyanis semmit sem
mondott, Gerard így csak találgathatott. Nem látott rajta kórházi viseletet, és
nem volt olyan módon ideges sem, mint amikor legutóbb a Williams házhoz mentek.
Szerencsére a külvárost, Bert lakhelyét is kizárhatta. És Belleville-t is. Ahogy
kijutottak Newarkból, az irány mindinkább ismerőssé vált, ám Gerardnak ez csak
akkor lett biztos, mikor már majdnem oda értek. Nem mert kérdezni, az izgalom a
mellkasában dübörgött, félelemmel vegyes várakozást érzett, amint magával
sodorta és elárasztotta a testét. Frank leparkolta a kocsit a nyaralónál. A
kietlen környéken egy lélek sem járt. Az udvaron álló, levelüket vesztett fák
összekapaszkodva álltak ellent a tél viszontagságainak. Nyugalom és
háborítatlanság honolt mindenütt.
Frank sóhajtott egyet. Gondterheltnek tűnt. Gerard nem faggatózott, mit
keresnek ott, volt egy felvetése, aminek megvalósulását nagyon akarta, de
szorongott is tőle. Frank-re pillantott és a szeme sarkából látta, hogy a fiú
is fél.
- Frankie, minden rendben? – kérdezte néhány perces némaságot követően.
Gerard aggódott a fiú miatt. Frank betegesen sápadt volt, a szemeit sötét színű
karikák keretezték, a haja kócosan állt.
- Csak nem nagyon aludtam éjszaka…- mondta Frank és hosszú idő óta, most
először szólalt meg.
- Én sem. – vágta rá Gerard.
Ismét csak kíméletlen, nyomasztó hallgatás volt jelen kettejük között, amit
Frank szakított meg, amikor kiszállt a járműből. Gerard is ezt tette. A hideg
rögtön végigfutott rajta, mintha itt sokkal jobban uralkodott volna a tél, mint
Newarkban. A város forgatagában a
zimankó megszorult a több tíz emeletes épületkomplexumok között, de itt nem
volt, ami megfogja. Frank lezárta az autót, kinyitotta a ház kapuját, aztán
átsétáltak az udvaron és beléptek a házba. Gerardra már ismerősen hatott a
kellemes meleg, ami a kandallóból áradt. A kanapé és az üdítőkkel, kekszekkel
megrakott asztal is jó emlékként köszönt vissza. Lehet, hogy Frank nem szívesen
emlékezett az első, együtt töltött éjszakára, de Gerardnak akkor is sokat
jelentett. Szerette visszapörgetni az agyában azt az estét, nem azért, ami
megtörténhetett volna, hanem azért, hogy ott lehetett Frank-el, foghatta a
kezét és mikor nyugtalanul ugyan, de elaludt, őrizhette az álmát, arcában,
lezárt szemei rezzenésében, halványpiros ajkában gyönyörködve.
- Kérsz enni, vagy inni valamit? – hallotta meg Frank-et, és látta, hogy
ledobja a kanapéra a kabátját.
- Nem köszönöm. – válaszolta. A gyomra fájt és tiltakozott az evés ellen.
- Én sem tudok most enni. – Frank odament hozzá. Lázasan fénylettek a szemei, a
levegővételei gyorsak voltak. Az arckifejezése különös volt, azóta, hogy
találkoztak. Olyan megmagyarázhatatlan volt, hasonlóan ahogy Gerard egész nap
érezte magát.
- Szeretnék veled lenni. – Frank, Gerard
terepszínű kabátja után nyúlt és lehúzta a cipzárját. Gerard értette Frank
kijelentését, mégis némán nézte, ahogy a cipzár szétnyílik. Majd megragadta a
kabátot és levette magáról. A ruhadarab nesztelenül földre hullott, Frank
sóvárogva pillantott utána.
- Akarod, hogy bemenjünk a szobába?- érdeklődött és elcsuklott hangja.
- Igen. – bólintott suttogva Gerard.
A helyzet nyilvánvaló volt, mégsem mondta ki egyikük sem. Frank ment előre,
kinyitotta az eddig szigorúan zárt ajtót. A helyiség homályosan és valótlanul
üdvözölte Gerardot. A függönyök elhúzva, az ágyon virágmintás ágynemű, aminek
friss illata érződött a szoba levegőjében. Gerard biztos volt benne, hogy Frank
aznap húzott tiszta ágyneműt.
- Így nem látlak, nem lenne gond, ha felkapcsolnám a lámpát? – kérdezte
óvatosan Frank.
- Nyugodtan.- egyezett bele Gerard.
Az éjjelilámpa visszafogott fénye világosította meg a falakat. Gerard
végignézett a szobán, majd az ágy mellett álldogáló rémült Frank-en. Szíve
egyre fájdalmasabban kezdett verni és izzadtság lepte el a hátát. Gerard
Frank-hez lépett és elkerekedett szemekkel figyelte, ahogy a fiú belekezd
valamibe, aminek kimenetelét még nem tudni. Frank bizonytalanul levette a
pulóverét és a pólóját, majd lerúgta a cipőjét és a nadrágja övét kezdte
kibontani.
- Ne haragudj, ha elszúrom. - nem nézett Gerardra, szemérmesen lesütötte a
tekintetét. Gerard átérezte kételyeit, ő sem volt még soha senkivel és tudta,
hogy Frank-nek bátorításra útmutatásra van szüksége, ugyanúgy ahogyan neki is.
- Nem fogod. – Gerard vett egy nagy levegőt, hogy az őrülten nagyokat dobbanó
szívét lecsillapítsa, majd váratlanul Frank nadrágjához ért és segített neki
kikapcsolni az övet.
- Te is félsz? – érdeklődött ekkor Frank és rettegés látszott a szemeiben.
- Igen, nagyon! – Gerard vallomása nem könnyítette meg a helyzetüket.
Frank megdöbbenve bámult rá és egymásba ütköző kezükre, a mellkasa gyorsan járt
az izgalomtól. Zavartan összemosolyodtak, aztán Frank Gerardhoz hajolt, hogy
megcsókolja. Az ajka és a nyála ugyanolyan hűvös volt, mint a szoba, a csókja
kétségbeesett és követelődző egyszerre. Remegve nyomta át a nyelvét Gerard
szájába, aki igyekezett visszacsókolni. Szédült, ahogy Frank csókolta,
szomjasan és mélyen, miközben próbálta levenni róla a ruháját. A pulóvere
cipzárja együttműködően siklott le, kibújt a cipőjéből is és már csak akkor
kellett Frank-től elhúzódnia, mikor a pólója került le róla, utána újra
visszatalált a másik ajkaira. A csók elragadta Gerardot, a szédülése erősödött,
a légzése zihálóvá vált. Finoman simogatta Frank hátát, majd érintése a fiú jól
érezhető bordáin haladt végig. Frank bőre izzadt és puha volt, a tetoválások
érdekes mintái itt-ott felváltották a fehérséget és ettől Gerardot még inkább
izgalom járta át, a férfiassága teljesen kemény volt és összepréselődő
ágyékuknál érezte, hogy Frank teste is hasonlóképpen reagál. Frank csukott
szemmel, nem megtörve a csókot, hátrált az ágyig és beleütközve lehanyatlott
rá, magával rántva Gerardot. Gerard hajtincsei Frank arcába zuhantak és a
fogaik összekoccantak, de nem bánták, csak meglepődött sóhajokkal nyugtázták.
Ajkuk, testük összesimult és elsüllyedtek az ölelés forróságában, Frank gyengéd
csókjai áttértek Gerard nyakára, meztelen mellkasára, hasára. Ajkának nedves
lenyomata, csillogóan fénylett Gerard sápadt bőrén és minden egyes csók halk
sóhajt váltott ki mindkettőjükből. Gerard hitetlenkedve könyökölt fel, amikor
Frank félszeg, de vágyakozó mozdulatokkal bontotta ki a nadrágját és kezdte el
lehúzni róla.
- Frank…
Gerard odaadást és tapasztalatlan tettrekészséget látott Frank-en. Már az
elképzelés is felhevítette és reszketni kezdett.
- Kérlek, engedd meg. - motyogta Frank ködös tekintettel.
Gerard megemelte a csípőjét és hagyta, hogy Frank teljesen leveszi róla a
nadrágot és az alsóneműt. Visszafeküdt az ágyra és a plafont nézte. Arca vérvörösen
lángolt, zavartan rezdültek meg a szempillái, ahogy a ruhaneműk az ágy mellett
értek földet. Még soha senki nem látta így és nem tudta Frank vajon mit gondol,
ahogy szembesül a kőkemény, letagadhatatlan izgatottságával. Frank-re nézett, a
fiú az ágy szélénél, láthatóan meg volt illetődve, levegővételei langyos
szellőként simogatták Gerard hasát és combjait, ahogy közelebb hajolt hozzá.
Végtelen hosszúnak tűntek a másodpercek, mikor Frank ujjai keresztülfutva az
ágyékát borító sötét szőrön, a férfiasságára kulcsolódtak, ugyanakkor az ajkait
is rányomva az érzékeny testrészre. Ő sohasem merte volna megkérni erre
Frank-et, de a fiú önszántából tette ezt vele és ezt még mindig nehéz volt
elhinnie. Gerard gerincén mintha áramütés szaladt volna át, egész teste összerezzent
és feltört belőle egy hangos nyögés. Egyik kezét gyengéden Frank puha
tapintású, barna hajába vezette és megmozdította a csípőjét, Frank ajkának és
nyelvének érintésével szinkronban. Frank-en nem látszott semmi viszolygás,
önzetlen volt, mozdulatai ritmusossá válva, hamar kihúzták a realitás talaját
Gerard alól. Izzadtságcseppek peregtek le az arcán, képtelen volt fékezni a
nyögéseit, a remegését, egyre Frank nevét mondta, mintha csak azt az egy szót
tudná kiejteni és valójában ez akkor így is volt. Leírhatatlan volt érezni ezt,
mintha az alagsor feketeségéből és mélabús magányából, a legvadabb, legmerészebb
éjszakai álma vált volna valóra. Ez a szenvedélyes, őrjítően ritmikus mozzanat,
amivel Frank szerzett neki örömet, nagyon távol volt már attól a somerdale-i,
ismeretlenségbe vesző, interneten kezdődő beszélgetéstől. Valóságon túli volt,
hogy idáig jutottak. Gerard fejében cikáztak a gondolatok, amiket elnyomott, az
egyre jobban feltörő élvezetének hangja és a teste mind sebesebb mozgása, de a
kéjjel összekeveredő szokatlan, keserű érzés, mégis könnyeket csalt a szemébe,
akármennyire nem akarta.
Félre fordította a fejét és belenyomta a párnába, hogy Frank ne lássa. Verejtékes
arcát áztatta a könny, nyirkos tincsei a homlokára tapadtak. Úgy érezte, nem is érdemli meg Frank jóságát,
törődését, szeretetét.
- Sírsz?- Frank oda hajolt Gerard arcához.
-
Bocsáss meg…- mentegetőzött Gerard, ahogy visszafordult Frank felé.
- Valami rosszat tettem?- kérdezte ijedt szemmel Frank.
Gerard megrázta a fejét.
- Nem! Tökéletesen csinálod és túl jó vagy hozzám! Szeretlek. – válaszolta és a
magához húzta Frank-et.
- Én is szeretlek! Kérlek, ne sírj, azt akarom, hogy boldog legyél! – ölelte
meg szorosan Frank.
- Csak hihetetlen, hogy most itt vagyunk. Te és én. Olyan boldog vagyok, Frank!
– Gerard ezt visszavonhatatlanul ki merte jelenteni. Az élete pergett át az
agyán, az a néhány szenvedés nélküli, jobb alkalom, amiben része volt. Még
sohasem érezte magát így, mint Frank ölelésében.
- Boldog.- ismételte a szót még egyszer. A szíve ki akart szakadni a
mellkasából és emésztette a vágy. Hagyta, hogy Frank megcsókolja. Jólesően
felsóhajtott, ahogy az ajkait megérezte a sajátján, és Frank nyelve elmerült a
szájában. Meg szerette volna mutatni Frank-nek milyen sokat jelent, hogy vele
van. Csókjai Frank nyakára kerültek, majd a mellkasára, nyelvével aprólékosan
végigjárva ott lévő tetoválást.
Szívesen
időzött itt el, Frank szívének közvetlen közelében. Frank zihálva irányította
lejjebb Gerard fejét, a hasa irányába és ő azonnal engedelmeskedett.
Felsóhajtott és kábán húzta le Frank-ről a nadrágot az alsóneművel együtt.
Érezte
Frank bőrének illatát, halványan a tusfürdőt, izzadtságot, cigarettát és furcsa
cukros illatot, ami olyan volt, mint a nagymamája által készített édességek. Az
izgalom kíméletlenül szorítani kezdte a felismeréstől. Senkinek sem volt ilyen
illata, ez volt Frank. Szégyellősen Frank férfiasságának irányába nézett. Az
ágyéka lüktetett, és a gyomra kicsire zsugorodott, ahogy nem vesztegetve az
időt a kezével és ajkával megérintette. Meleg volt és kőkemény. Frank
megrázkódott és felnyögött. Ujjai rögtön Gerard fekete haja közé kerültek, a
csípője megmozdult és egy ütemet kezdett el diktálni, amit Gerard is könnyedén
felvett. Sós cseppek keveredtek a nyálával, ahogy nyelve végighaladt az
érzékeny pontokon újra és újra, miközben Frank a nevét ismételgette hangosan
nyögdécselve. A szíve összeszorult és szédülni kezdett, a gerincén a jeges
érzés vonult végig. Jó volt hallani és látni Frank-et ekkora izgalomban, és
Gerard szívesen végig is vitte volna, de Frank ezt másképpen gondolta, mert
lihegve és kimelegedve elhúzódott tőle, majd fekvő helyzetbe nyomta Gerardot.
Gerard szavak nélkül is tudta, hogy mi a szándéka és azt is érezte, hogy ma meg
fogják tenni. Megcsókolta Frank-et, pedig ő is félt, gyakorlatlansága hegyként
magasodott felé. De ugyanakkor akarta, sokszor megjelent már ez a
fantáziájában, hogy vajon milyen lesz, ha elérkeznek kapcsolatuk ezen
pontjához. De most megfagytak az elképzelései, mint a kint uralkodó decemberi
időjárás. Csak Frank-et szerette volna minél közelebb tudni magához, érezni a
simogatását, ölelését, a bőrét a saját bőrén, és tapasztalni, hogy minden egyes
mozzanatukkal, felépül benne az élvezet. A testük most már mindenhol összeért,
és ahogy kéjesen lassan, de egyszerre mozdult, attól Gerard-ban bent ragadt a
levegő. Mintha minden megolvadt volna körülötte, az egyetlen hideg pont, a fiú
ajkában lévő kis karika volt.
- Érezni szeretnélek…- mondta ki bizonytalanul Frank.
De nem tudta, hogy kell és Gerard sem sejtette, a helyes módot, hiszen
mindketten először voltak ilyen helyzetben. Frank a nyálát használta és
fájdalom árasztotta el Gerardot, mikor a fiú ujjait megérezte magában. Remegve
ölelte és csókolta Frank-et, aki pár perccel később kihúzta belőle az ujjait.
Rutintalan volt, vágytól vezérelt és türelmetlenül túlfűtött, ahogy a
férfiasságával hatolt egyre jobban bele. Gerardból akaratlanul is gyötrelemmel
teli hang szakadt ki, igyekezett eltompítani, hogy Frank ebből ne vegyen észre
semmit.
- Gerard…Gerard…- hallotta Frank heves levegővételeit. A fiú izzadt homlokát,
Gerard vállának döntve kezdett mozogni. Gerard lecsukott szemei mögött,
feketeségbe vesző, apró pontok kergették egymást. Az érzést nem tudta mihez
hasonlítani. Folyamatosan fájt, de ennek ellenére az ő ajkából is nyögések
szálltak fel.
- Gerard…- Frank próbált gyengéd lenni, de az izgatottságtól felkavarodtak az
érzékei és szétfoszlott számára a külvilág. Gerard hátán, minden mozdulatától feljebb
kúszott az izzó hevültség. Alig kapott levegőt, a vére ezer fokon forrt, szíve
annyira őrült iramban dobogott, hogy azt érezte, meg fog állni. És hogy ezt ő
boldogan vállalná is, hiszen mindig vágyta az elmúlást, de akkor Frank lenne az
utolsó, akit láthatna és az ő karjai között, az ő ragyogó szemeinek képével
hagyná itt ezt a világot. Frank, akit tiszta szívéből szeret, és aki a
legnagyobb ajándék számára. Gerard teljes erejéből az ajkába harapott, és
megszorította az alatta levő lepedőt, hogy ne kiáltson fel fájdalmában, amikor
Frank gyorsabban és erősebben kezdett mozogni. Homlokáról verejték csepegett,
hajszálai Gerard bőrére ragadtak. Az ágy nyikorgott alattuk, támlája halkan a
falhoz ütődött és Gerard csak erre vissza-visszatérő koppanásra figyelt, de
hallotta a hangosodó és kontrollálatlanabb hangokat, amiket Frank kiadott. Szinte
az ő fejében is visszhangoztak.
- Gerard…én…- Frank nem bírta tovább, az egész teste reszketett, ahogy hangos
nyögésekkel, izzadtságban úszva, elérte az élvezet legfelsőbb fokát és
erőtlenül borult Gerardra.
És akkor üres csenddé vált a zaj, megszűnt a vad mozgás, a hangos
nyögdécselések, a sóhajok, csak Frank kapkodott levegő után és ölelte át
Gerardot, miközben arcát a nyakába fúrta párás sóhajokkal.
Az egész csak néhány röpke perc volt, csak pár ismétlődő mozdulat.
- Szeretlek, Gerard… - lehelte fáradtan.
Gerard nem tudott reagálni, hideg izzadtság borította el, a mellkasa szúrt, de
az érzés, ami majd kettéhasította úgy fájt, kezdett alább hagyni. Folyadék
csordogált ki a lábai között a feltúrt lepedőre. A Frank karikája által
felsebzett száján, világos vörös vércsepp serkent. Amint megérezte, a
csuklójával eltörölte.
- Szeretlek, hallod?- Frank felemelte a fejét és ránézett. Még mindig küzdött a
levegőért, a fura, vággyal teljes pillantásai helyett, megbánás csillant meg a
barna szempárban.
- Én is szeretlek. – mondta Gerard és ajkát Frank halántékára nyomta.
- Meg akartam állni, nem akartalak bántani. - pihegte sajnálkozva Frank. Aztán
Gerard mellé feküdt, de a kezét nem vette le róla. És csak nézték egymást.
Frank tekintetében őszinte bűntudat volt jelen. Pedig nem kellett volna így
éreznie.
- Nem bántottál. – rázta meg a fejét Gerard.
Frank nem volt rossz hozzá és habozás nélkül újra megtenné vele akármikor.
Ebben teljesen biztos volt.
- Alig hiszem el, nem tudom, mit mondjak…ez…jobb volt, mint bármi más, amit
valaha átéltem. Ez felülírt mindent. Most már az enyém vagy. Ugye? – Frank még
mindig sokkos volt.
- A tied vagyok, Frankie. – suttogott Gerard és végigsimította Frank arcát, aki
az érintésekre köszönet teljesen elmosolyodott és kimerülten lecsukta a
szemeit. A lámpafény narancsosan megvilágította ruhátlan bőrét. Gyönyörűszép
volt, ahogy ott feküdt.
És Gerard remélte, hogy Frank lelkiismeret furdalása hamarosan a múlté lesz.
Eltűnik, felszárad, hasonlóan a könnyekhez, vagy a lepedőn maradt vérfoltokhoz.
*****
Gerard az éjszaka közepén ébredt fel. Megint álmodott, de nem tudta pontosan
felidézni, hogy mit. Csak nagymamája arcára emlékezett és arra a mécsesre,
aminek lángját az alagsorban, az íróasztalán hívta életre. Fázott és zaklatottság
keringett benne az álomtól. A szívénél, mintha mély üreg tátongott volna, a
haja összeragadt, a homloka hűvös volt, a lábainál száraz, alvadt vér tapadt.
Még mindig fájdalmai voltak, amikor megmozdult, de elfojtotta hangosabb
sóhaját. A szobát a sötétség burkolta be. Mellette Frank egyenletesen
szuszogott, Gerard mosolyogva bámulta a csodálatos képet. Aztán az ablak felé
esett a pillantása, mintha alakokat, árnyakat látott volna, de csak az udvaron
lévő, magas fák hajladoztak kísértetiesen. Gerard betakarta Frank-et, magára
vett párat, a földön heverő ruháiból, aztán a nappaliba ment. A kandallóban
halkan ropogva élt a tűz, békés éjszakai összhatást nyújtva. Gerard öntött
magának az asztalon hagyott üdítőből, egy pohárba, aztán leült a kanapéra.
Nehéz hangtalanság vesztegelt a házban, persze ez nem volt csoda, a kis nyaraló
távol esett a forgalomtól, a nagyvárostól. Gerard szívesen maradt volna itt
akár heteket is, úgy hogy senki sem tud erről. Elrejtőzni mindenki elől, csak
Frank-el foglalkozva. Biztos sokat sétálnának a környéken és éjjelekbe nyúlóan
beszélgetnének a kandalló melegénél, majd egymást ölelve aludnának el minden
áldott éjjel. Azt is elképzelte, milyen jó lenne Frank-el kettesben itt lenni
az ünnepekkor és beleborzongott ebbe. Álmodozásából Frank szinte nesztelen
léptei riasztották fel.
- Frankie? – mosolyodott el Gerard.
Frank visszamosolygott rá. A haja rendezetlen volt, az arca kicsit álmos, nem
viselt mást, csak az alsónadrágját. Gerard képtelen volt máshova nézni a
mellkasán kívül, vonzotta a fakó bőr és a színes tetoválások. Éles vágy éledt
fel benne.
- Idegen a hely? Nem tudsz aludni? – kérdezte Frank, ahogy helyet foglalt
Gerard mellett a kanapén, majd kivette a fiú kezéből a poharat és beleivott.
- Ilyenkor már otthon is sokszor ébren vagyok, gyakran rajzolással töltöm az
időt reggelig. – magyarázta Gerard és szemeivel követte, ahogy Frank a poharat
az asztalra helyezte.
- Sokszor én is álmatlanul forgolódom az ágyamban, de nem akarok zajt csapni és
felébreszteni anyát. Csak fekszem, és folyton rád gondolok. – Frank Gerard ajkaihoz
húzódott és megcsókolta. A nyelve lágyan súrolta a szétrepedt sebet Gerard
száján. Kezei körbevették Gerardot, aki sóhajtozva viszonozta a csókot,
elveszve Frank ölelésében, érezve a teste melegét és bőre puhaságát.
- Hálás vagyok, hogy nekem adtad magad…Olyan nagyon szép vagy…
Frank vallomására, Gerard csak tiltakozóan csóválta a fejét, a sóhajai hangosabbakká
váltak, a teste vibrált. Nem volt szép és azt sem értette, Frank miért látja
még mindig annak. A szép az éppen Frank, az angyali arcával, a kívánatos, rózsaszín
ajkával, a diószínű szemeivel, amiket fekete, sűrű szempilla övez.
- Érints meg, Frankie…- csak ennyit tudott kinyögni, miközben Frank simogatásai
a pólója alatt bejárták a mellkasát és hasát, aztán lejjebb kerülve, lehúzták
róla az alsóneműt, felfedve kemény izgatottságot.
- Gerard…- Frank hangja csodálattal telt volt, ujjai letörölték a Gerard
férfiasságán lévő áttetsző nedvességet.
- Szép vagy…- nyomatékosította szavait a fiú és Gerard összerándult, amikor
Frank ujjai, az érzékeny testrészre fonódva kezdtek el le és fel mozogni. Szája
ismét Gerard ajkát terítette be akaratos és lázas csókokkal, nyelve belemélyedt
a szájába, aztán végigfutott az arcán, nyakán és kulcscsontján. Fogai
karcolásokat hagytak rajta, és Gerard biztos volt abban, hogy másnap ezek mind
meg fognak látszani. Mikey felháborodott szavai jutottak eszébe, de ennek ellenére
akarta, hogy Frank megjelölje.
- Frankie…- Gerard mozdulatai csillapíthatatlanok voltak. A háta megizzadva, a
kanapé támlájába nyomódott, de ő csak nyögdécselt félreérthetetlenül és hagyta,
hogy az ütem, amit Frank kialakított, és amitől az ő csípője ugyanúgy mozgott,
egyre szaporább legyen. Az éjszaka eseményei furakodtak a fejébe. Az emlékek és
a perzselő érzések, pillanatok alatt elmosódottá tettek mindent. Sóhajai
forróak lettek, Frank szintén meleg és szapora lélegzetét a nyakán érezte.
- Szeretlek, Frankie…- Gerard kimondta volna még ezerszer is, de képtelen volt,
és inkább érthetetlen nyögésnek hatottak a hangok, amik elhagyták az ajkát. Nem
tehetett róla, Frank érintéseiben és a saját felfokozott, kínzó vágyódásában, teste
reakcióiban fulladásig elmerülve, már nem tudta befolyásolni a tetteit. A szemei
szinte hátragördültek, és hangos, kiáltásszerű nyögést hallatott, ahogy
belesodródott az extázisba. Beharapta az ajkát és rövid körmei belevésődtek
Frank vállaiba. Elfogyott a levegő Gerard tüdejéből, a vére mintha felszaggatta
volna az ereit, olyan durván száguldott a testében. Ragadós melegség szivárgott
és terjedt az ágyéka felől, egyenesen Frank kezére és hasára, de a fiú nem
foglalkozott ezzel. Mosolyogva csókolta meg Gerard homlokát.
- Én is szeretlek…
Gerard pedig úgy ölelte magához Frank-et, mintha attól rettegne, hogy kámforrá
válik, és ő egyedül marad a kanapén. Frank már-már álomszerű létezése
párhuzamban állt azzal a rémképpel, és bizonytalansággal, hogy Gerard bármikor
elveszítheti. De Frank ott maradt és körbeölelte, hallgatva Gerard szívverését,
lassan enyhülő, még mindig szabálytalan légzését, közben meg-megsimogatva.
- Le tudnád rajzolni, milyen érzelmek vannak most benned? – érdeklődött és
kisimította Gerard arcába tapadt hajtincseit.
A kérdésre Gerard egyáltalán nem volt felkészülve. Kicsit el is pirult.
- Szerintem nem. – válaszolt meglepődve.
- De miért? Bizonyára jól megy a
rajzolás. –Frank az arcát megtámasztotta Gerard mellkasán, majd mélyen
belenézett Gerard szemeibe.
- Csak szeretek rajzolni, mert így tudom legjobban magam kifejezni, de ez bonyolult
lenne és túlon –túl színes. Nem vagyok hozzászokva, hogy ilyen képtelennek
mondható, felfoghatatlan színekkel rajzoljak, általában fekete volt minden belül
és egyszerűbb feladat volt azzal valamit alkotni. – mondta erre Gerard.
Aztán néma maradt és Frank arcát tanulmányozta, ami sokkal érdekesebb volt,
mint a saját érzései. Frank-ben folyton szemet szúrt neki valami újabb kis
részlet, amit eddig még nem vett észre. Sokkal inkább azt a világot örökítette
volna meg, amit Frank tekintetében megfürödve tapasztalt, bár valószínűleg
ahhoz is kevés a rajzkészsége.
- De azért tennél egy próbát? – Frank felült a kanapén és a szájába tett egy
szál cigarettát.
Gerard szelíden nézett rá.
- Nincsenek olyan színek a palettán, amik megmutatnák,
mit érzek irántad. –és ötlete sem lett volna, a lelkében létrejött dolgokat nem
lehet színekkel, alakzatokkal ábrázolni. Vakító, harsogó és parázsló, mint a
nyár, ugyanakkor dermesztő, mint a tél.
De csak egy szó.
Egyetlenegy.
Frank.
Gerard ezért az összes színt, árnyalatot, gondolatot és indokot, átkeresztelt
volna Frank-re.
folytatása következik...
