Punnyadt napok ezek, az ember csak eszik, alszik, sokáig néz tv-t (én speciel ID maratonokat tartok, tegnap láttam a Rebecca Zachau ügyet, meg még sok más egyebet is, ja és újra megnéztem a Komfortos mennyországot, még mindig nyomaszt, de az jár a fejemben, hogy a könyvet csak el kéne olvasni). Elég könnyű hozzászokni ehhez. Mondjuk tegnap korán keltem, be kellett mennem a postára, mert még ünnepek előtt jött egy ajánlott levél és azt kellett kivenni.
A karácsony eltelt, semmi kirívóan extra nem volt, se családi balhé, se haragszomrád, amin csodálkozom is (a mi famíliánk nem ilyen békés).
24-én itthon voltunk, fadíszítés, főzés, egész gyorsan elment a nap. Este ajándékozás, pasim örült a könyvnek és az illatszernek, amit adtam, ő meg bonbont és konyhai felszerkót adott. Örültem én is, mert épp nem volt már egy normális edényem sem.
25-én családi vacsi, hugomék is jöttek. Én meg szoknya-harisnya kombinációban, plusz csizma, szerintem úgy festettem, mint egy country énekesnő, már csak a gitár hiányzott, de a többieknek tetszett, főleg mert nagyon régen nem volt rajtam szoknya. A hajamra viszont nem volt idő, így csak rákentem némi coloristát, pasimnak nem jött be (ilyen hajjal velem egy úton nem jössz XD), szerintem annyira nem volt gáz, egynek elment, bár a fotókon abszolut nem látszik, hogy bármilyen más színe lenne a hajamnak, mint ami eddig.
A vacsora finom volt, jó sok ajándékot is kaptunk, parfümből, tusfürdőből és testápolóból szerintem egy évre tuti elég készletem lesz. És...többek között kaptunk még egy okos tv-t, és én úgy ledöbbentem, hogy szóhoz sem jutottam, pasim sem (utána mondogatta, hogy nem szabad elfogadni, de hát ajándék szóval...) és apám erre besértődött kicsit, már hogy azt hitte, nem örülünk, pedig csak nagyon meglepődtünk. Én amúgy sem tudok, megrendelésre örülni. Örömködni meg főleg nem. Azt meg kimondottan utálom, ha mások azt nézik, milyen érzések vannak az arcomon. Örültem én, persze hogy örültem, de nem ugráltam hátraszaltóban, mert az nem én vagyok. Viszont ettől meg apám szólogatott be párszor sértettem. Kicsit ott szar lett a hangulat, de elmúlt később. Utána viszont pasim esett depibe egy karácsonyi dal hallatán. Neki már nem élnek a szülei, szóval megértettem, hogy ezért rühelli a karácsonyt. Próbáltam vígasztalni, több kevesebb sikerrel. Mondtam neki, hogy én bármikor meghallgatom és ne feledje, hogy nincs egyedül.
Utána ő is helyrerázódott, eszegettünk, dumálgattunk és olyan fél 12 fele taxiztunk haza.
A tv-t másnap tesóm barátja beüzemelte, azóta azt nézzük és persze apámnak is megköszöntem többször, remélem rájött, hogy csak a meglepődéstől fagytunk le pasimmal.
Mindent összevetve, egész tűrhető karácsonyunk volt.
És mostanra a pasimról is eltűnt a depresszió teljesen, sajnos a normálisság is és ma pl. kifejezetten bunkó volt velem. Mindegy, ráhagytam, mert nem volt kedvem veszekedni.
Most már csak a szilvesztert kell normálisan eltölteni és indulhat 2020.
Remélem, sok-sok jóval...Amit most nem részletezek, már leírtam elégszer.
Ha addig nem írnék, mindenkinek nagyon boldog, eredményes új évet kívánok!!!!!
Jövőre ugyanitt. Hamarosan folytatom a Frerard sztorit (szerintem január első napjaira kész lesz az új rész) és közben jó lenne újra belevetni magamat a Still breathing történetbe is.
