By faszbukk.
Ez tetszik *-* Azt hiszem, ha éppen most írnék valamilyen Columbine fictiont, tuti beleraknám.
De most a Still Breathing új részét hoztam, nem kevés kihagyás után. Ég a pofám emiatt tényleg, de felvettem a fonalat, ismét visszacsöppentem a történetbe, és rájöttem, hogy még mindig imádom ezt a BIKE sztorit, szóval majd igyekszem hozni most már emberi időben a folytatást.
Stray heart:
Everything that I want
I want from you
But I just can't have you
Everything that I need
I need from you
But I just can't have you
Újrakezdés. Milyen gyönyörű szó! Magában hordozza a jövő összes, sokat érő reménységét. Átsugárzik a jelenlegi kaotikus helyzeten, előremutat a pozitiv irányba. Mike legalábbis így látta. És könnyednek érezte magát. A lelkét. Amint elhagyta Missyvel egykor közös otthonukat, mintha a súlyok, amiket eddig cipelt, leszakadtak volna róla. Végre nem gondolta teljesen egy gerinctelen, hazudozónak magát és tudott a tükörbe nézni undor nélkül. Pedig maradt hátra sok elvarratlan szál, de az a pár nap, amit a szállodában töltött, ismerkedve fura, új életével, felhőtlenséget varázsolt köré. Ábrándozva feküdt az ágyon, szempillái alól nézte a plafont, a falat, aztán összetalálkozott a tekintete Billie zölden izzó szemeivel. És nem tudott nem mosolyogni rá.
Igen, a fiú amikor csak tudott, ott volt vele. Jött munka előtt, vagy utána és késő éjszakáig is ott maradt. Ezalatt a néhány nap alatt Mike úgy érezte, mintha mindig is így élt volna és nem értette, hogy létezhetett eddig Billie közelsége nélkül.
- Mit szólnál Oregonhoz, vagy Montanahoz? - kérdezte váratlanul Mike, mert bár Billie nem tudta, de a férfi fejében az államok térképe rajzolódott ki, telis-tele barátságos kisvárosokkal, kedves házakkal, emberekkel.
- Biztos szép helyek lehetnek. - tette hozzá meglepődve Billie.
- Vagy Oklahoma?- folytatta a tervezgetést Mike.
- Anya onnan származik. - suhant át egy lelkes mosoly Billie arcán.
Mike felkönyökölt az ágyon.
- És milyen ott az élet?- kíváncsiskodott.
- Nem tudom, mert még sosem jártam arra. Anya pedig nem igazán szeretett a gyerekkoráról beszélni. - mondta Billie.
- És te szeretnél ott lakni? - érdeklődött Mike.
Mindenképpen el akarta hagyni Californiát. Ahol eddig az egész életét töltötte, most börtönként tornyosult körülötte, felette. Még az eddig imádott, felhőtlen kék égboltot is rácsokként fogta fel. Új lapot akart húzni. Egy teljesen tisztát.
- Nekem mindenhol jó lesz, ahol velem vagy. - válaszolta erre Billie.
Mike biccentett.
- Valahogy én is így vélem. Teljesen mindegy, hová vet minket a sors. Csak együtt legyünk.
És kezei finoman siklottak végig Billie Joe hátán, megállva selymes, világos színű hajtincseinél. Magához húzva a fiút, dőlt vissza az ágyba, a párnák oltalmazó fehérségébe.
- Boldog vagyok és izgatott, de kicsit félek, Mike. - sóhajtotta Billie, kis hallgatás után.
- A sok újdonságtól, amik majd várnak ránk? - kérdezett vissza Mike.
Természetesen ő is félt és megértette Billie-t. Hiába tűntek izgalmasnak az új dolgok, mindenképpen óriási változások előtt álltak. Amik forgószélként söpörnek majd végig az eddigi életükön és átalakítanak mindent. És még Mike nyakában volt egy válóper is. Bele sem mert jobban gondolni.
- Nem, Mike. Attól, hogy bármikor vége lehet. Hogy te is eltűnsz, mint eddig minden jó az életemből. Apa, Amanda...
- Azt hiszed, elhagynálak? - Mike megütközve bámult Billie-re, aki elsápadt és gyorsan szabadkozni kezdett.
- Nem úgy gondoltam! Csak túl jó most minden és egyúttal túl sérülékeny is.- csóválta a fejét kétségbeesve.
- Hiszen te vagy a mindenem, Billie. - suttogta Mike.
- Ahogy nekem is, te. De én egy senki vagyok. -jelentette ki Billie.
- Ne mondj ilyet, egyenrangúak vagyunk! Ez már régen nem az iskoláról szól! És én már nem a tanárod vagyok! Hanem a társad. Vagyis nagyon szeretnék az lenni, örökre. - Mike próbálta elmagyarázni az érzelmeit a fiúnak.
- Társak vagyunk...ez nagyon tetszik de mi történik, ha nem lesz elég a szeretet, amit adni tudok?! - tűnődött Billie.
- Olyan sosem lesz! A te szereteted annyit ér nekem, mint a levegő.- vágott Billie Joe szavába Mike. És eltökélte, hogy nem hagyja Billie-t elmerülni a bizonytalanságban és az önbizalomhiányban. Bár érezte, nehéz fába vágta a fejszéjét, hiszen azt is tudta, hogy aki olyan kevés jót kapott, mint Billie, nehezen bízik bármilyen ígéretben.
A kulcsát használva nyitott be a házba. Már reggel megbeszélte Missy-vel hogy ma összeszed még pár dolgot. Nem is akarta húzni az időt, kényelmetlenül érezte magát ott, ahol éveket leélt. Kínos és kellemetlen volt ismét ezek között a falak között lennie, így azt tervezte, hogy amilyen gyorsan csak lehet összepakol és elhagyja a házat. A hálószoba felé sietett és ekkor pillantotta meg Missyt. A konyhaasztalnál ült és meredt a semmibe.
Jó pár napja nem látta már és olyan ismeretlennek tetszett így neki. Pedig ugyanaz volt, a haja gondosan feltűzve, a ruhái finomak és elegánsak, ahogy a sminkje is, a parfümje még mindig hívogatóan édes. Nem változott, de mégis más volt. Csak Mike nem tudta megmagyarázni magának, miben.
A meglepődéstől szíve ideges lüktetésbe kezdett, cseppet sem volt ez jó.
- Missy...Úgy látom, rosszkor jöttem, megyek is, majd máskor visszanézek. - szabadkozott és önkéntelenül is hátrált párat,de a nő fáradtan tiltakozott.
- Ne, Mike, maradj! Nekem nem kellene itt lennem, hiszen megbeszéltük. - sóhajtotta.
- Biztos? - torpant meg a férfi tanácstalanul.
- Persze. - biccentett Missy.
- Néhány perc lesz, ígérem. - mondta Mike és gyorsan a hálószobába ment és kitárta a ruhásszekrényt, hogy ingeket és zakót vegyen ki onnan. Missy kis idő múlva utána ment és megállt a hálószoba ajtajában, onnan kísérte figyelemmel, ahogy Mike nyugtalan és zavart mozdulatokkal dobálja egymás hegyére a ruhaneműket.
- Nagyon rohansz? - érdeklődött.
Mike próbált nem rá nézni, hogy elfedje csapongó érzelmeit.
- Nem annyira.- rázta meg a fejét és abbahagyva a pakolást szemkontaktust teremtett a nővel.
- Remek, akkor ülj le egy kicsit és beszéljünk. - Missy a konyha irányába ment, Mike pedig határozatlanul követte. Mire a konyhába lépett, a nő már a széken ült, előtte két pohár vörösborral. Egyiket Mike elé tolta.
- Vezetek. - utasította vissza az ajánlatot a férfi, pedig szíve szerint egy szuszra lehúzta volna nemcsak a pohár, hanem az üveg tartalmát. Alig bírta leplezni, hogy mennyire szorong. Talán Missy is átgondolta és belátja, hogy a kapcsolatuk menthetetlenül a végponthoz jutott, talán most pont kerül a dolgok végére és ez egyszerre volt felszabadító, de nyomasztó is.
- Oké, ahogy érzed. - vont vállat Missy.
- Nézd, szívből sajnálom, hogy így alakult az egész. Aljas volt tőlem ez a viselkedés és megértem, hogy gyűlölsz. Sőt, azt is megérteném, ha egész életedben így éreznél. De mégis arra kérlek, csináljuk végig úgy a válóperünket, hogy nem esünk egymás torkának. Én hajlandó vagyok bármilyen kompromisszumra...- Mike szava elakadt és várta, hogy Missy mondjon valamit, de a nő csak vizslatta őt, méla undorral, fény nélküli, üres tekintettel.
- Válóper, mi? Ennyire fontos neked, hogy megszabadulj tőlem? Vagy a nőcskéd akar ennyire gyorsan az újabb Mrs. Pritchard lenni?- érdeklődött, mire Mike arcát vörösség öntötte el.
- Nem erről van szó. Én csak azt hittem, te is ezt szeretted volna velem tisztázni...- dadogta.
- Hát tévedtél! Ennél sokkal fontosabb és tragikusabb oka van annak, hogy beszélni akartam veled.- kortyolt az italába indulatosan Missy.
- Tragikus?- kérdezett vissza értetlenül Mike.
Missy ivott egy újabb korty bort.
- Apa ma hajnalban kórházba került, mert szívrohamot kapott.
A kijelentés jeges árként sodorta el Mike-ot. Sosem voltak túl szoros kapcsolatban az apósával, aki jobbat szánt a lányának és lenézte őt, mert csak egy tanár, nem egy jól szituált üzletember. De persze a hír mélyen megdöbbentette.
- Istenem, nagyon sajnálom! Tudok valamiben segíteni? - érdeklődött előzékenyen.
- Éppenséggel tudnál. - felelte a nő.
- És mi lenne az?-kérdezett vissza Mike.
- Utazz el velem Renoba! Most apa mellett van a helyem, ez evidens, de szeretném, ha velem tartanál. Nem akarom, hogy a családom, főleg a nagybeteg apám azon aggódjon, mi az oka, amiért nem jöttél velem. Nos, hajlandó vagy megtenni ezt értem? Apáért?
Missy szavai igencsak lesokkolták Mike-ot, nem tartotta valami jó ötletnek ezt a közös utazást, viszont azt is tudta, hogy ha ilyen történik a családban, úgy az életszerű, ha egy házaspár mindkét tagja megjelenik. Még akkor is, ha valójában már nincsenek együtt. Meg aztán, Missy is vele tartott a kórházba, mikor Mike nagyszülei betegedtek le.
- Ez csak természetes.- válaszolt végül némi hezitálást követően.
Missy arcán gúnyos arckifejezés cikázott át.
- Lekötelezel.
Mike frusztráltan bólintott és égett az arca.
- Mikor indulnánk?- kérdezte halkan.
- Ma kora este van egy gép Renoba, arra gondoltam, utazhatnánk azzal. Nem szeretnék holnap reggelig várni. Megoldható? - pillantott rá Missy kérdőn.
- Betelefonálok a munkahelyemre és elrendezek mindent. - mondta Mike.
- A kis barátnődet is? - gúnyolódott Missy.
Mike észlelte a provokálást a mondatai mögött és nem akart veszekedést. Át akarta vészelni az egész Reno-i utazást úgy, hogy megtesz amit tud és hogy ne érezzen Missy-vel szemben lelkiismeretfurdalást.
- Mindent. - erősítette meg a szavait Mike.
Missy lehajtotta a még poharában maradt bort és felállt az asztaltól.
- Akkor megyek csomagolni.
- Igen, én is még visszamegyek a szállóba...- szólt utána Mike, de felesége nem reagált rá semmit, csak a hálószoba ajtó halk puffanását hallotta, amit igennek vett. Gyorsan vissza autózott a szállodába, bepakolt pár ruhát és minden utazáshoz szükséges holmit egy bőröndbe. Tudta, hogy Billie este tízig dolgozik és még csak üzenetet sem tudott neki hagyni, de nem volt ideje kigondolni, mit tegyen, ezért a fejében teljes kétségbeeséssel indult el Missyért, hogy aztán együtt szálljanak fel a Renoba tartó repülőre. A nő egy árva szót sem szólt az autóút alatt és később a repülőgépen sem volt beszédesebb, elutasítás áradt az egész lényéből és Mike ezt teljes mértékben meg is értette, tiszteletben tartotta. Nem volt joga azt várni, hogy Missy kedves legyen vele, hiszen átverte. Nem is érdemelt mást, csak ezt a passzív és megvető magatartást.
A repülőtérről egyenesen a kórházba mentek, Missy idegesen rohant előre, és zokogva borult az anyja, Pauline és a testvére, Erin nyakába,akik apja kórterme előtt várták. Az arcukon sápadt aggodalom volt, a szemük kisírva, Mike tekintete is elhomályosult, ő is átélte már ezt a szituációt és csak remélte, hogy Missy apja jobban lesz. Pauline szívélyes öleléssel üdvözölte.
- Köszönöm,hogy eljöttél Mike, ez sokat jelent. - mondta hálatelt hangon és ettől Mike még pocsékabbul érezte magát.
- És hogy van apa?- kérdezte szemét törölgetve Missy.
- Az orvosok stabilizálták az állapotát, szóval valamennyire jobban,de még elég gyenge. - vette át a szót Missy nővére.
- Hogy történhetett meg ez? - pislogott könnyeivel küszködve Missy.
- Apád túl sokat vállalt, alig pihent, kávékon élt, tudhattam volna, hogy ez lesz. Mostanában sokat panaszkodott, hogy nincs jól...-sírta el magát ismét Pauline.
- Miért nem szóltatok róla? Miért kellett eltitkolni? - vágott anyja szavába dühösen Missy.
- Jogunk lett volna tudni arról, ha apa betegeskedik. - adott igazat Missynek Erin.
- A legutóbbi családi összejövetelen kért meg rá, hogy ne ijesztgesselek titeket ilyesmikkel, hiszen már a saját életeteket élitek. Neked Erin ott a családod, Missy te meg dolgozol. - ingatta a fejét az asszony.
- Ez akkor sem volt fair. - háborgott Missy.
- Csak óvni akart benneteket. - igyekezett Pauline megnyugtatni felhergelt lányait.
- De nincs erre szükség, felnőttek vagyunk! Csak hagyjátok, hogy segítsünk. Akármit is mond ezekután apa, én biztos nem hagyom magam lerázni. - Missy apja kórtermébe indult.
Nővére sietve ment a nyomában. Pauline egy pillanatra Mike-ra nézett.
- Mi nem akartunk semmi rosszat. - motyogta csüggedten.
Mike látta rajta, hogy mindent csak a gyerekei iránti szeretetből tett, nem akart pánikot okozni és megértette. Az asszony kicsit a nagymamájára emlékeztette, az arca vonásaiban, szemeiben, felismerni vélte. Átkarolta a nő vállát.
- Tudom. És Missy is tudja. - közölte megnyugtatóan, majd ők is beléptek a kórterembe. Fényes fehérség és sterilség fogadta Mike-ot, a fertőtlenítő erős szaga szinte hasította a levegőt. Missy apja az ágyban feküdt nyitott szemekkel, mindenféle készülékek voltak rákapcsolva, de ébren volt. Erin és Missy megszeppenve szobroztak az ágyánál.
- Nézd csak, Bradley...Mike is itt van. - próbált mosolyogni Pauline.
- Jóestét Mr. Palmer. - köszönt udvariasan Mike. Missy apja bólintott, de túl gyenge volt egy hosszabb kommunikációhoz.
Pár percig csak álltak a férfi körül, a másodpercek mintha rozsdás kerekeken gördültek volna nyikorogva tovább, és lassúak voltak, nagyon lassúak. Mike hol a fehér csempéket, hol az ütemesen csippanó gépeket nézte, hol a halványsárga padlót, hol pedig a könnyeivel küzdő Missyt. Kapart a torka és fájt a gyomra.
- Most már minden máshogy lesz, csak hogy tudd. - kezdett bele Missy és egy dacos kamaszra emlékeztetett. A szemei ingerülten fénylettek, az arca kipirult.
- Kérlek Missy, apádnak pihennie kell. - intette volna csendre az anyja, de Missy folytatta.
- Eddig a kis hercegnőd voltam, akit mindentől féltettél, és hagytam, mert valahol jó is volt ez, de most ennek vége. Itt vagyok, mert beteg lettél és itt is maradok, ameddig jobban nem leszel. Ha egy hónap, akkor annyi, ha több, azt is vállalom. Erin, benne vagy te is? - Missy nővérére pillantott, aki nem osztotta ennyire a meglátását.
- Pár napot itt leszek, de vissza kell mennem Yrekába, várnak a gyerekek.
Missy csalódottan húzta el a száját.
- Megértem. Nekem viszont nincs gyerekem, szóval nem kell sehova sem sietnem. Oakland megvár. - és jelentőségteljesen Mike-ra nézett, akinek a szíve felugrott a torkáig és inkább bámulta tovább a padló egyhangú színeit, mintsem hogy belenézzen Missy rendíthetetlen tekintetébe.
Missy apja erőtlenül megforgatta a szemeit, jelezvén, hogy történjék, ahogy Missy akarja. Az ő kis hercegnője ezúttal is győzelmet aratott.
- Most pedig hozok kávét, ki kér? - nézett körbe Missy, Mike közbevágott, mert úgy érezte, apósa szeretne kicsit csak a szűk családjával lenni, amit el is tudott fogadni, mióta Missy-t elvette, nem volt közös témája a férfival, Bradley őt mindig is egy kívülállónak tekintette.
- Majd elmegyek én. - ajánlkozott és már ki is lépett a kórteremből. A kórházi folyosón nyüzsgés fogadta, annak ellenére, hogy már késő este volt, nagy élet folyt a gyógyítóhelyiségekben, a folyosókon pedig betegek és hozzátartozók várakoztak. Mike elsétált a kávéautomatáig, majd megpillantotta a gép mellett lévő telefonkészüléket és már nyúlt is a zsebébe apróért, hogy Billie Joe számát tárcsázza, remélvén hogy nem a fiú anyja veszi majd fel. Szerencséjére éppen Billie fogadta a hívást.
- Hallo...
Mike-ot elfutotta a forróság, a szíve máris gyorsabban kezdett el verni.
- Billie...Itt Mike...- suttogta elcsukló hangon.
- Mike, hova tűntél? Munka után jártam a szállóban, de hiába kopogtam, nem voltál ott, a recepción azt mondták, hogy elutaztál...- Billie hangja értetlen és rémült volt.
- Ez igaz, ma elugrottam pár holmimért és Missy is a házban volt, azt mondta az apja szívrohamot kapott, kórházban fekszik és mindenképpen el kell mennie hozzá Renoba...
- Te jó ég, nagyon súlyos az állapota? - kérdezte Billie.
Mike-nak jól esett, hogy a fiú őszintén érdeklődik Missy apja felől.
- Valamivel jobban van. - válaszolt.
- Szóval akkor most te is Nevadában vagy?- csodálkozott el Billie.
Mike szégyent érzett és káoszt, ami szétterjedt benne.
- Hát igen. Missy megkért, hogy kísérjem el. Tudod, nem akarta felizgatni az apját azzal, hogy vége a házasságának. Én is így tartottam ezt helyesnek. - vallotta be.
Pár másodpercig mély hallgatás volt a vonal másik végén.
- Haragszol rám ezért? - kérdezte félve Mike.
- Nem dehogy! Szerintem jól döntöttél. Most ott a helyed Missy mellett. - felelte Billie.
Mike megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Köszönöm, hogy így véled, Billie.
- Te olyan jó ember vagy, Mike. - mondta erre Billie Joe.
De Mike pont az ellenkezőjét érezte. Hogy egy silány, csapnivaló ember, egy hazugságtócsa kellős közepében.
- Nem, te vagy a jó ember, hogy átérzed a helyzetet, akár meg is haragudhattál volna. Istenem Billie, még sohasem találkoztam hozzád foghatóval. - ismerte el Mike.
- És meddig leszel Renoban? - érdeklődött Billie.
- Még nem tudom, pár napot biztosan. Elrendeztem a helyettesítésemet az iskolában is, de amint tudok, utazok vissza. Csak minden olyan kaotikus most...- mondta Mike.
- Hiányzol és nagyon szeretlek. - mondta erre Billie.
- Én is szeretek Billie. Nemsokára újra találkozunk és tovább szőjük az álmainkat. - ígérte Mike.
- De addig is vigyázz magadra és gondolj rám. Mert én mindennap rád fogok gondolni, minden órában és minden percben. Nagyon,nagyon szeretlek...- suttogta Billie.
Mike szíve olvadozott a fiú szavaitól és a hangsúlytól, ahogy ezt a gyönyörű vallomást kimondta.
- Persze, hogy csak rád gondolok, ezt kérned sem kell, és hívlak, amikor tudlak. Aludj jól.- búcsúzott Mike.
- Jóéjt neked is. - hallotta még a túloldalon Billie hangját, majd a vonal megszakadt. Mike-ra pedig ráomlott egy csomó érzelem. Úgy szeretett volna most Billie Joe karjai között lenni. Szinte éhezett az ölelésére. A hideg kirázta a magányosság érzésétől, ami ott a reno-i kórház folyosóján bántóan feltámadt benne. Jó ideig állhatott ott a kórház folyosóján, mert egyszer csak megjelent Missy anyja, nővére, majd maga Missy is. Haragosan nézett végig rajta.
- Kösz a kávét, nagyon finom volt.- morgott.
Mike-nak teljesen kiment a fejéből a kávé.
- Éppen most akartam vinni... - szabadkozott.
- Semmi baj, úgyis késő van már a kávézáshoz. - mentette meg a helyzetet Pauline, majd Erinnel együtt a kórház kijáratához sétáltak.
Missy azonban még ott maradt és csak nézett merően Mike szemeibe, ami eléggé zavarta a férfit. Nem tudott már mit mondani és Missy hamar rájött, hogy Mike nem is a kávé miatt sietett ki a kórteremből. Az asszony telefonfülke felé bökött.
- Megnyugtattad a kicsikédet?
Mike úgy tett, mint aki nem hallotta ezt.
- És most mi lesz? - kérdezte, hogy kivágja magát.
Missy felháborodva beletúrt szétzilálódott tincseibe, majd ő is a kórház parkolójának irányába indult. Mike nézte a lépteit, ahogy távolodott, majd váratlanul visszafordult.
- Mit állsz ott? Gyere, elmegyünk anyámékhoz, előkészítették nekünk az én régi szobámat. Remélem nem zavar, hogy egy ágyban alszunk, vagy te nem tudom, mit csinálsz, én mindenesetre lefekszem, mert irgalmatlanul hosszú volt ez a nap.
- Igaz, hosszú és lélekfacsaró. - helyeselt Mike és kellemetlen borzongás szaladt végig mindenén, ahogy követte Missyt.
folytatása következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése