2018. november 9., péntek

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 17.

Tegnap bejelölt egy tök helyes rocker sràc fb-n.Nem is magyar.Tuti tévedés.
A városban belefutottam az exembe!!! Aki a múltkor besértődött és megígérte, hogy soha többé nem ír. Próbáltam elslisszolni mellette, de lehetetlen volt, így meg álltunk és néhány percet dumáltunk. Szerencsére sietett és jelentem, már nem haragszik, csak nem akar terhelni. Cöhh...akkor ne basztasson. Ennyi.
És egy csomó helyen kint vannak a karácsonyi díszek. Tudnám miért, még két hónap van karácsonyig *-*
És itt a Still breathing új része. Semmi extra, középszerű. De most erre tellett :S


1000 hours: 
Let my hands flow through Your hair.
Moving closer a kiss we'll share
Passionate love to be all night long
We'll never break, as one too strong 

Az együtt töltött, különleges és  felkavaró éjszaka után nehezek voltak a vissza állás napjai Mike számára. Teljesen össze volt kavarodva, nem találta a helyét. Missy társasága, a hangja, az egész lénye soha ennyire nem volt a terhére. De nem tehetett mást, játszania kellett a szerepét, a jó és szerető férj álcáját kellett magára húznia és tovább fodroznia a hazugságtengert, amit kavart maga körül. Ha volt ideje, persze gondolkodott és eljutott arra a pontra, hogy néhány tényt leszögezett magában. Megtette azt, hogy legalább a saját gondolataiban nevén nevezte a tényeket. Hogy szerelmes. Hogy megcsalja a nejét és viszonya van egyik tanítványával. Aki ráadásul azonos nemű vele. Ezek a megállapítások már egyenként is felháborították Mike-ot, akinek régen soha eszébe sem jutott volna ilyeneket tenni. De ez az új, számára sem teljesen ismert Mike, másképp vélekedett mindenről és a pillanatnyi sokkolódásokon túl, észvesztően szenvedélyesnek találta a szombati éjjelt, amit folyamatosan visszaidézett magában és az izgalom villámként söpört rajta végig ettől.
Az iskolában sem volt egyszerű a helyzete, alig tudta kontroll alatt tartani a viselkedését, ha Billie Joe-t megpillantotta, elállt a lélegzete, a szívverése pedig sokszorosára gyosult. Ha éppen beszélt valamelyik kollégájával, vagy egy diákkal, belezavarodott a mondatba, mindent elfelejtett és tűzpiros arccal dadogott, miközben igyekezett a tekintetét levenni Billie-ről. Ha pedig órát tartott, képes volt negyvenöt percen keresztül bámulni Billie-t egy újság takarásában, arról ábrándozva hogyan érintené és csókolná meg, ha lehetősége adódna. Aztán persze izgatottan várta, hogy végre kettesben lehessenek és ezeket meg is valósíthassa.
Halk kopogás törte meg az osztályterem csendjét, Mike felnézett, de a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül nem látta, ki az. Nem várt senkit, éppen lyukasórája volt, amiben igyekezett utólérni magát a sok adminisztrációs lemaradásban.
- Tessék! - szólt ki hangosan.
- Szia Mike. - nyikordult az ajtó, Billie lépett be rajta.
A férfi aznap még nem is látta, kész őrültek háza volt körülötte, dolgozatok és tanári értekezletek, ráadásul helyettesítenie kellett egy beteg munkatársát is néhány órán. Zúgott a feje és fájt a szeme, az előtte torlódó javítandó dolgozatok pedig mintha sosem fogytak volna el, így ebédszünetben és lyukasórában is a papírmunkák felett ült. 

Boldog mosolyra húzódótt a szája, de egyúttal az ámulat is magával ragadta, ahogy megpillantotta Billie-t.
- Ismét szőkére festetted a hajad? - érdeklődött, mintha nem látná és szédülni kezdett a látványtól.
- Nem tetszik? - kérdezett vissza megszeppenten Billie.
Mike letette az asztalra a tollát.
- Nekem te mindenhogy tetszel. - jelentette ki azonnal és szemei mereven függtek Billie kócos és piszkosszőke haján.
A fiú félénken biccentett, miközben Mike íróasztalához sétált. 
Mike gombócot érzett a torkában, ahogy egyre csak nézte és nem tudott másfelé tekinteni. Irgalmatlanul gyönyörűnek és izgalmasnak találta Billie-t. Még a szava is elakadt. 

- Hoztam neked valamit. - mondta Billie, megtorpanva az asztal előtt.
Mike visszazökkent a valóságba. 

A fiú egy papírlapot nyújtott feléje, idegesség látszott rajta.
- Mi ez? - kérdezte Mike.
- A házidolgozat, tegnap írtam meg. - válaszolta Billie.
- De hát azt csak jövő hétre kértem. - értetlenkedett Mike.
- Éjszaka nem tudtam aludni. - csúsztatta a lapot az asztalra Billie.
 - Nem tudtál aludni? - nézett maga elé Mike. 
Ismerte jól, milyen ez az állapot. Mostanában az ő pihenése sem volt éppen békés és többet forgolódott álmatlanul, vagy bámulta a plafont Billie-re gondolva.
Billie helyeselt.
- Igen, mert te jártál a fejemben, Mike. Szüntelenül ott vagy minden gondolatomban, hogy mennyire veled szeretnék lenni, érezni az érintésed, hallani a hangodat. - vallotta be.
Mike mosolyogva csóválta a fejét.
- Te is mindig nagyon hiányzol, ha nem vagy velem, de igazán pihenhettél volna, ahelyett, hogy neki kezdesz a beadandónak.
- Legalább hasznosan töltöttem azokat az órákat, észre sem vettem és már hajnal volt. - vont vállat Billie.
- Mindenképpen átnézem, Billie...- pillantott kíváncsian a papírra vetett betűkre a tanár. Mivel szabadon választható témát adott meg, nagyon érdekelte, miről is írt Billie. Látta, hogy a fiú szemeivel követi, ahogy maga elé húzza a papírt, majd váratlanul félretolja.
- De majd később. Most teljesen mást szeretnék. - suttogta cinkos mosollyal és felállt a székéből, hogy az asztalon a dolgozatokból rakott halom felett, Billie Joe ajkához hajoljon.
Billie szemében egy kis ijedtség és megilletődöttség villant és Mike-nak is eszébe jutott a "régi énje", aki ugyanilyen rémülten kérte meg Billie-t, hogy hagyja el a szertárat, mert az egész helyzet illetlen és nem helyén való.
Most pedig egy majdnem nyitott ajtajú tanteremben van, félre nem érthető szituációban egy tanulóval. Mi ez ha nem vakmerőség? És realitást vesztett szerelem?
Mike vágytól fűtötten csókolta meg Billie ajkait és csúsztatta be nyelvét a másik szájába, majd elégedetten tapasztalta, hogy Billie viszonozza ezt. A férfi karjai máris Billie derekára fonódtak. A lendülettől az asztalon tornyosuló papírok alig hallható suhogással hullottak mindenfelé, Mike kávésbögréjére, a tollára és a földre. De Mike-ot ez egyáltalán nem foglalkoztatta, csakis Billie-vel akart törődni és a csókjába menekülni az egész összekuszálódott élete elől. Rögtön féktelen öröm és izgalom borította el, amint tapasztalta a fiú ajkát a sajátjára nyomódni és érezte a kezeit a hátán. Az ő kezei is mind szorosabban fogták közre Billie-t, végigsimítva a ruháján és eljátszva a gondolattal, milyen lehet anélkül. Mike, a szombati nap óta nehezen uralható vágyakozásban lángolt, szinte minden másodpercét a Billie Joe-ról való ábrándozás tette ki. Színlelte hogy nem így van, de nem a földön járt, nagyon messze volt a valódi, gondokkal és próbatételekkel teli élettől, a feleségétől, a tanítástól és mindattól, ami eddig a lényeget adta neki. Ezek a dolgok mind halványakká változtak, csak Billie volt mindenhol, mindennél ragyogóbban. 
Mike a fiú nyakát simította, aztán beletúrt szőke tincseibe és felsóhajtott, miközben teljesen átadta magát a csók hevének. Billie légzése is gyorsabbá vált, szenvedélyes szikrák pattogtak körülöttük. Mike pedig annyira szerette volna még közelebb tudni magához, de ott volt közöttük az asztal.
- Kívánlak. - suttogta, ahogy ajkuk egy másodpercre elvált egymástól.
Billie lecsukott szemekkel helyeselt.
- Én is...Tegnap éjszaka, mikor a házidolgozatot írtam, végig rád gondoltam és aztán magamhoz nyúltam...- árulta el Billie.
Mike gyomra belesajdult a hallottakba, a férfiassága még keményebb lett. 

- Billie. - nyögött fel és újabb csókban forrtak össze.
- Azt képzeltem, hogy velem vagy...- mondta halkan és levegőért kapkodva Billie. 
- Meg akarlak érinteni, érezni szeretném a bőrödet az enyémen, érezni a tested vibrálását...most...- zihálta a férfi és kibontakozva a forró ölelésből, a szertár kulcsa után kutatott a papírokkal fedett asztalon. Nem bírt parancsolni az ösztöneinek, a Billie iránti heves kívánalmának, a végletekig felizgatta a fiú látványa, a csókja és a tudat, hogy ott van és az ő szeretője...csak az övé...

Billie csodálkozva nézte Mike izgalomtól reszkető mozdulatait, ahogy türelmetlenül húzza ki egyik fiókot a másik után, a szertár kulcsát keresve. A gondolatai már előre száguldottak, a koromsötét szertár csendességébe, ahol végre Billie-vel lehet, csak ezt akarta.
Ám ekkor az iskolai csengő bántó hangja visított fel. Mike összerezzent és Billie-re pillantott. Máris vége a lyukas órájának? Teljesen elvesztette az időérzékét, felülírt benne mindent, a Billie iránt érzett vágyakozás. Fájdalom hasított bele a felismeréstől és maró üresség, hogy nem valósíthatja meg, amit eltervezett. Az izgalom ott rezgett benne és most kénytelen volt ezt félre tenni. 
- Te jó ég...el is felejtettem...- motyogott és letörten visszatolta a fiókot, aztán a papírokat kezdte el rendezni. 
Billie arca piros volt a zavarodottságtól.
- Úgyis mennem kell dolgozni. - tette hozzá és még mindig szaporán vette a levegőt.
A tanár már hallotta a diákok lépteit közeledni a folyosón a tanterem irányába. 
- Meddig dolgozol? - kérdezte gyorsan.
- Este tíz óráig. - lehelte a fiú.
Mike kihasználta azt a pár másodpercet, ami még hátra volt a tanulók megjelenéséig és magához húzva a fiút, egy ügyetlen csókot nyomott Billie élénkszőke hajába.
- Tizenegy körül felhívlak, rendben? - suttogott vágyakozóan. 
- Rendben.- vágta rá Billie és összemosolyogtak.
Mire az első tanítványok a terembe értek, Mike már egyedül ült az asztalnál és higgadtnak tűnve köszöntötte őket. De magában forrtak a vágyai és arra gondolt, sokkal szívesebben érezné Billie testét az ujjai között, mint a tollat és a tankönyvet. 
Az este úgy alakult, hogy Missynek tovább kellett bent maradnia a munkahelyén. Mike, hogy a magányát és az időt elüsse, elővette a dolgozatokat. Persze rögtön Billie írását kereste és máris szívdobogást kapott, ahogy elkezdte olvasni a sorokat.

Kulcs a boldogsághoz
Az egész rosszul kezdődött. Rosszkor jöttem. Anya nem akart engem. Annak köszönhetem az életemet, hogy apa rábeszélte anyát a kórházba vezető úton, hogy tartson meg engem. Pedig anya nagyon nem akarta ezt, még fiatal volt és a nővérem is alig múlt egy éves. De engedett apának és így kaptam lehetőséget az életre.
Februárban születtem, egy csütörtöki napon és apa azt mesélte, nagyon boldog volt, mert fiút akart. Anya viszont lányt várt és dühös volt, meg is fogadta, ott a kórházban, hogy nem lesz több gyerekük. De az élet másképp hozta, vagy ők változtatták meg az elképzeléseiket, mert pár éven belül született még egy hugom és két öcsém, így a család gyorsan héttagúra bővült.
Sosem volt könnyű az életünk, mindig kevés volt a pénzünk és a külvárosban laktunk. Apa kamionsöfőrként dolgozott, alig volt velünk, anya meg pincérnő volt és nehezen küzdött meg a rászakadt gyerekneveléssel, apa távollétével, a saját munkájával. Mindig ideges volt és egy idő után rászokott a drogokra, amikhez gyógyszereket és italt is gyakran használt. Apa is hamar az önpusztítás útjára lépett, ő is ivott, sokszor volt részeg, de akkor legalább őszinte. Sokat mesélt az életéről, az utakon szerzett tapasztalatáról. És én örömmel hallgattam a történeteit. Később maga mellé ültetett és a kezembe nyomta a gitárt. Tőle tanultam meg zenélni.
Anya és köztem nem volt ilyen jó a viszony. A kezdetektől szakadék tátongott közöttünk, amit nem tudtam áthidalni, bárhogy is próbáltam. Nem sikerült elég jónak lennem számára, akárhogy igyekeztem, neki én a "mihaszna Billie Joe" maradtam, akivel csak baj volt és számtalanszor a fejemhez vágta, hogy bár meg se születtem volna.
Apa volt az egyetlen, aki feltétel nélkül szeretett, aki sosem bántott meg egy szóval sem, mindig az elsőszülött fiának hívott és megbocsátott, akármilyen hibát vétettem. Mert hibáim voltak szép számmal. Az iskola sosem vonzott, a tanulás nem ment jól, már egész fiatalon zűrökbe keveredtem, és mivel anya folyton semmirekellőnek hívott, dacosan kerestem újra meg újra a bajt, a rossz társaságot, az alkoholt, cigarettát és nem tagadom, a kábítószert is. De apára mindig számíthattam, ő akkor sem mutatta a csalódottságát, mikor ezek a rossz dolgok kiderültek rólam. Ő volt, akibe kapaszkodhattam, akármi is történt. De apa betegségével ez a biztos támasz kezdett kihullni a lábam alól. Később pedig összedőlt és az egész családot alapjaiban rengette meg, apa halála. Tizennégy éves voltam, máig nem tudtam megbírkózni a veszteséggel. Úgy éreztem, magamra maradtam, velem szemben pedig az egész világ.
Anya nem sokáig szomorkodott, rosszabbnál-rosszabb alakokkal állt össze, akik vertek minket és üvöltöttek az arcunkba. De anya nem látta, vagy nem akarta látni, helyette még inkább elmerült a káros szerekben. Ahogy én is egyre jobban sodródtam a perifériára. 
Nem érdekelt semmi, kirúgtak két középiskolából is, utána már nem próbálkoztam a tanulással, inkább dolgozni mentem.
Volt egy lány, Amanda, akiről azt hittem, tényleg érdeklem, ez erőt adott kis időre, de később kiderült, csak sajnált azért volt mellettem, és amint tehette tovább állt,követve az álmait.
Nekem már nem voltak álmaim, meg akartam halni, nem számított hogyan, nem válogattam az eszközökben. A 
kocsma lett az új otthonom és sokszor a kábulat a legjobb barátom. Azt akartam, hogy vége legyen, mert nem találtam a kiutat, talán már nem is kerestem. Sötétség és néha felvillanó kis fények jellemezték a napjaimat. Csak túléltem minden átkozottul hosszú huszonnégy órát, sokszor alkohol és más tudatmódosító szerek segítségével.
Mígnem egy ilyen ritkán és röviden felbukkanó optimistább időszakomban, hirtelen elhatározásból beíratkoztam ismét az iskolába. Bizonyítani szerettem volna anyának, hogy nem vagyok elveszett és magamnak is meg akartam mutatni, hogy meg tudom csinálni. Persze kétségek gyötörtek, mert néha felülkerekedett bennem az érdektelenség, visszahúzott a régi életem és anya hirtelen támadt betegsége és úgy éreztem, egyáltalán nem vagyok a iskolapadba való. De most, ahogy ezeket a sorokat írom, már tudom, a legjobb döntésem volt mégis az iskolában maradni, hiszen a tanulás hatalmán túl, sok más dolgot is kaptam.
Megismertem a világ legnagyszerűbb emberét, akinek örökké hálás leszek azért, hogy nem mondott le rólam, akármennyire is reménytelennek látszottam, azon a csendes délutánon, amikor beléptem a osztályterem ajtaján, hogy javítani szeretnék.
Ő pedig adott egy második esélyt.
És még annyi mindent.
Útmutatást, hogy merre menjek.
Törődést, ami annyira új nekem, hiszen eddig nem tapasztaltam.
Őszinteséget, amit apán kívül senki más nem adott nekem.
Bizalmat, amit nem is mindig érdemeltem meg.

És szerelmet...Valódit, ami földig rombol és egekig emel.
Soha, még álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha több lesz köztünk tanár-diák kapcsolatnál. Sőt, még most sem hiszem el, hogy így történt. 
Ő megváltoztatott bennem mindent.
Ő, akinek nevét boldogan mondom ki naponta többször, a kezembe adta a boldogság kulcsát, a lehetőséget, hogy jobb ember lehessek.
Vagy sokkal inkább a felismerést, hogy nem is kell semmiféle kulcs, mert a boldogság ajtaja előttem is nyitva állhat.
Nagyon szeretlek, Mike! BJA.
Mike életében először hatódott meg úgy egy házidolgozaton, hogy a könnyei is kicsordultak.
Billie Joe Armstrong pedig életében először kapott jelest egy munkájára.

Folytatása következik...

2 megjegyzés:

  1. Egyáltalán nem lett középszerű! Nekem nagyon is tetszik ahogy leírod a szereplők gondolatait, érzéseit, kétségeit...
    A fogalmazás külön tetszett a végén!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy neked tetszett, én nem érzem olyan nagyon jónak ezt a részt, inkább olyan átkötő fejezet szerűség. Igyekszem a folytatással.

      Törlés