Holnap lesz egy éve, hogy a rokonunk itt hagyott minket. És nekem minden nap eszembe jut. Gyakran azon agyalok, mit tenne, mit mondana erre, meg arra. Sajnálom, hogy nem búcsúzhattam el tőle, úgy ahogy megérdemelte volna. De mikor utoljára láttam, a kórházban, már négy napja nem volt magánál.
Nagyon hiányzik és sokszor még mindig nem fogom fel, hogy nincs közöttünk.
Sokat álmodom vele, legutóbb pl. azt, hogy egy magas épületben voltunk, ő meg én és én álmomban is tériszonyos voltam, mert mondtam neki, hogy nem merek egyedül lemenni a lépcsőkön, menjünk le együtt. És kérdeztem, hogy de ugye nem engeded el a kezemet soha? És ő erre azt mondta, hogy soha nem fogja elengedni a kezemet.
Nem hiszek annyira az álmokban, de biztos hogy ez így van. Fogja a kezem és mindig itt van velem, mint az én őrangyalom.
Égjen érte most a gyertya és a többiekért, a rokonokért, barátokért.
Mindenkiért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése