A lassúsága szavakkal leírhatatlan.
Épp ezt ecseteltem anyámnak, aki másnap mondta, hogy egy munkatársa említette neki, hogy eladná a laptopját, mert újat vesz. Az ára is baráti, meg nekem tényleg nincsenek giga igényeim, menjen rajta a net, lehessen írni vele, zenét hallgatni, asszem ennyi.Október, november fele kaphatnám kézhez, de egyelőre nem élem bele magamat, pár éve már ígértek nekem egy tuti biztos laptopot, ami azóta sem ért ide valahogy *-*
De azért már eljátszottam a gondolattal, hogy azon írom a Still breathing-et és nem fagy le ötszázezerszer, meg nem ír ki fos hibaüziket,
Csúcsszuper lesz!
A pasim nem csúcsszuper viszont. Tegnap megint összekaptunk, mert titkolózik. Amit rühellek. Elkezdett sztorizni J.-ékről, hogy tud róluk valamit, aztán a mondat közepén azt mondja, hogy inkább hagyjuk, nem árulja el, mert én vagyok a legpletykásabb lény a földön. Hát kösz, azért van nálam pletykásabb is szerintem.
Úgy utálom, mikor ezt csinálja! Akkor bele se kezdjen, ha közben meggondolja magát! Aztán szó szót követett, jelenleg nem nagyon tárgyalunk.
Rosszul esik, hogy ennyi együtt töltött év után így áll hozzám, hogy az én barátomról hallott infót nem mondja el nekem. Meg hogy ennyire nem bízik bennem, holott nem én csaltam meg, hanem ő engem és még kitudja, mikről nem tudok.
De néha nagyon elegem van abból. hogy kb. háztartási robotgépnek használ, aki őt körbe ugrálja, de amik a normális párkapcsolathoz tartoznak-pl. beszélgetés-az már nem fekszik neki. Ellenben a kis haveroknak mindig szívesen a rendelkezésére áll.
Meg aztán volna ebbe a lakásban is mit csinálni, de nem fűlik hozzá a foga. Hónapok óta könyörgök, hogy cseréljen ki egy konyhai járólapot-ért hozzá-mert feljött és ketté tört, vagy csavarozza már be a leszakadt szekrény ajtót stb.
Bezzeg überelhetetlen ex barátnőjének még kerti melókat is bevállalt :S
Én tényleg azon vagyok, hogy működjön a dolog köztünk, de neki is tenni kéne érte néha.
Legalábbis szerintem.
Amúgy tré hideg van kint, a fejem két napig fájt kegyetlenül, most már elmúlt, helyette a fogam sajog, mert hát úgy nem igazi semmi, ha nem fáj *-*
Ja, és az Alma és Hagyma c. mese nagyon beteg...most meg a tv-ben, fél szemmel nézem, de auuuu...durva...azt hittem, a Kalandra fel és a Nagyfater bátyó a legsúlyosabb, de van lejjebb is ezek szerint.
Vajh milyen szeren vannak, akik ezeket kitalálják?!?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése