A weekendre elég jól legyűrt ez a francos betegség, úgyhogy túl sok mindent nem terveztem, ebédre mirelit volt és csak a mosógép tette a dolgát, míg én igyekeztem a gyógyulás útjára találni.
A szomszéd ezt naná hogy meg akarta vétózni és itt kopogott, meg csengetett all déj. Végül pasim kiment és mondta, hogy beteg vagyok és most pihenek. Erre 20 perc múlva újra kezdte. De akkor már senki se nyitott ajtót neki. Nekem ez már kajak sok, ez már durva belemászás a magánszférámba.
Beszéltem H.-val utaztak fel csavarogni Pestre. Még írtam K.-nak is.
Nem ment valami könnyen, ráadásul az ősök kitaláltak egy olyat, hogy vasárnap családi buli, azaz gulyás parti.
Nem voltam oda meg vissza. Egyrészt én vasárnap este már a másnapra készülök vendégség helyett. Másrészt beteg voltam és nem akartam senkit se lefertőzni. Szóval próbáltam meggyőzni a szülőket, hogy én távol maradnék eü okokból. Kezdetben nem akarták felfogni, hogy csakugyan szarul vagyok, közben lázam is lett és ilyen durva köhögés rohamok jöttek rám, ki kellett menni az erkélyre, a levegőtől jobb lett. Végül szombat este apám mondta, hogy inkább maradjak otthon és kúráljam ki magam. Hogy mennyire hitte el a sztorimat, az más tészta. De betegebb voltam annál, mintsem bizonygassak bármit is.
Szombat este nem szándékosan, de egy sulis lövöldözős filmbe botlottam, amit még nem láttam eddig, a címe: Ne add fel! Egész nézhető alkotás volt. Utána még néztem az Ismeretlen hívás c. filmet, egynek az is elment.
Más filmélmény nem volt, vagyis a Kígyók a városban-t lestem, de már nem tudom pontosan melyik napon. Csak arra emlékszem, hogy röhögök az olyan mondatokon, mint:a kezemben volt a farka...és: épp hogy csak megfogtam a farkát...
Jó tudom, a kígyó farkát emlegetik, de akkor is hihihi meg hahaha (gyerekes ikonok).
Vasárnapra leheletnyivel jobban lettem, a köhögés, nátha maradt, de a lázam elmúlt és persze lelkiismeretfurdalásom támadt, amiért kimentettem magam a családi banzáj alól. Ígérem, legközelebb menni fogok. Már ha még hívnak. Apám küldött kaját és húgom adta be, mikor este hazafelé itt jöttek el. Nem tudom, ő vajon hitt e nekem.
Kaptam túrófánkot és sütit is, ami tök jól nézett ki, ilyen hólabda szerűség volt. Megkóstoltam és valami brutal erős volt, ami marta a torkomat és hiába mostam fogat, meg ittam akármit is, az a csípős íz nehezen múlt el. Anyám szerint az sütőrum, mert hogy ő is beleszaladt ebbe a dologba, úgyhogy csak csínján eszegetem a sütit, még van 3 db, naponta egyet eszek és elfogy. Amúgy olyan jól néz ki, de nagyon csípős. Minek rakták bele ennyi sütőrumot?! Anélkül is jó lett volna, ez semmi pluszt nem adott hozzá. Csak szétrohasztotta a nyelvemet és a torkomat.
Hétfőre a strepsils/tea/nurofen megtette a hatását, mert jelentősen jobb lett a közérzetem. Ennek örömére délután miután legyűrtem az aznapi hólabdát, kerestem egy tornát a neten, hogy enyhítsek a nassolás miatti bűntudaton és addig se a sütőrum okozta mellékíz miatt kinlódjak. Az első videót passzoltam, mert a nő sokat traccsolt és idegesítő volt, meg a popsi szótól sikitani tudnék.
A második videó jobb volt, mert nem volt duma csak a zene volt nyomasztó, de az nem zavart nagyon. Szerintem röhelyesen festettem torna közben, de úgyse látott senki és ha heti 2x tudnék tornázni, mellé még ugye a reggeli gyaloglás is ott van, egész jó lenne. Hát meglátjuk, mennyire leszek motivált a későbbiekben.
Ja, ao3-n valami drágaság kommentelt a YB/MGK sztorihoz hogy jó és hogy folytassam. Úgy örültem, de azt a történetet már lezártam (sőt szerintem össze is lett kicsit csapva). Persze kitudja, még átgondolhatom a folytatást.
Uh, holnap meg Valentin nap...tehát be kell szereznem némi szivecskés édességet pasimnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése