Vár álmokból

Ahogy az időjárás rosszra fordult, úgy lett pocsék a hangulatom is. Ja nem is, az hamarabb ment levesbe. Néha azon gondolkodom, talán mégiscsak be kellene szedni az antidepresszáns gyogyit. Vagy nem tudom. Éjjel forgódom, nappal meg le vagyok lombozva. És ehhez most még pasimnak sincs sok köze. 

Sokkal inkább a környezetnek és annak a bizony fájó felismerésnek, hogy ebből nem nagyon lehet elmenekülni, bárhogy  akarom. Még minimum két év, mire a hitel kipörög. Én itt addig hótziher, hogy megbolondulok, nem beszélve a filléreskedésről, az örökös számlatartozásokról, hogy nincs nyaralás, vagy bármi, ami örömmel tölt el, csak a hitelt fizetem és ennyi. (bár most örültem, mert kijött a lakógyüléses jegyzőkönyv és csak az előkelő harmadik legtöbb tartozás cím lett az enyém, hurrá, voltam már első is)

Már az öncsődről olvasgattam, mint mentő öv, de hamar rájöttem, hogy az nem segítség, ha elveszik azt, amiért eddig kínlódtál, plusz kirendelnek melléd egy pénzügyi embert, aki tudta nélkül egy doboz gyufát nem vehetnél. Hát köszi, de annál nagyobb kontrollt, mint amit a szomszéd gyakorol felénk (kikészít amúgy ő is), már nem szívesen viselnék el. Tehát egy centivel sem jutottam előbbre a hogy lehetne innen a francba eltűnni témában.

A pénteki agytágitás nem volt vészes. Már félig a hétvégében voltam.

Szombaton pasim ment szülinapi bográcsozásra a rock kocsmába. Nem örültem neki, hogy oda megy. Persze régen én is sokat megfordultam arra, sok jó este emléke van a fejemben, de sajnos több a rossz, így én már vagy 8-10 éve tuti nem voltam ott pedig 10 perre van innen. 

Na és ki volt még ott szintén? Hát egykori világi nagy barátosném Sz.! Pasim beszélt is vele kicsit. Ő még mindig jár a rock kocsmába és bár a baráti köréből már senki sem, de így is feltalálja magát. Érdeklődött felőlem is és azt üzente, majd messengeren írni fog. 

Aztán minek? Egy csomó év telt el és mikor én akartam vele régebben beszélni, folyton bunkó hangnemben lekoptatott, hogy nem ér rá, mert ő dolgozik (ezt sokszor nagy betűvel írta, mert nekem akkor asszem épp nem volt munkám). Persze amúgy ráért ő, csak nem nekem. Igy hát nem hinném,  hogy van létjogosultsága az ügynek. Meg aztán ezt csak a pia mondatta vele, fél percig sem hittem, hogy majd valóban hivni fog. Ugyan már. 

Sz. valaha nagyon jó barátnőm volt, imádtam, sokat buliztunk együtt, rengeteget nevettünk és az az Sz. örökre a szívemben marad, de elérhetetlen lett, lerázott, mikor egyetemre ment és munkát vállalt, ezt én elfogadtam. Évek óta egy szót se beszéltünk és már nem is fogunk. Ez száz százalék.

Ha Sz. nem is, de egy ismeretlen nő rám írt és be akart rángatni egy hülye mlm-es fosba ilyen parasztvakitasokkal, hogy ideje hogy a saját főnököm legyek, meg hogy a siker csak rám vár, 180 fokot fog változni az életem blablabla. Aham, mesélj még. Vagy inkább ne tedd, nem érdekel. Szóval tiltottam.

A hétfő délután ugye megint fejtágitással telt, találkoztam B.-vel a helyről és kicsit dumáltunk az elszalasztott álmainkról. Belefutottam az egyik kisfőnibe is, aki úgy két éve még tök jó fej volt, aztán egy évre külföldre ment melózni és mikor visszajött eléggé megváltozott, nagy lett az egója. Váltottunk pár rövidke szót, de láttam hogy nem igazán érdekli amit mondok, mert folyamat a telefonját nézte, aztán hirtelen egy a hátam mögött lévő csajnak kezdett kalimpálni "hello egy perc és dumcsizunk". Majd rám nézett nagy szemmel és megkérdezte:bocs, mondtál valamit?!

Mintha ott se lettem volna. Hát ez nem gyengén megalázó volt, mondtam neki, hogy nem fontos és eloldalogtam. Gáz, ha az embert konkrétan egy kupac kakinak, vagy még annak sem nézik. 

Holnap is lesz okosítás, de szerintem csak 5 percre beugrok, megmutatom magam és húzok is el. Úgyse vesznek észre ezekszerint.

A héten még egyik este meg szeretném nézni a Little voice-t, mert ezer éve nem láttam és imádom (Brenda Blethyn zseniális benne) és kreatívkodni is szeretnék. Wattpadon múlt héten írt egy csaj, hogy már többször is újra olvasta a D.loverset. Az ao3-n meg egy olvasó az egyik Columbine fanfictionomat véleményezte. Jól esnek ezek a dolgok. Ezért is akarok depresszív hangulat és töprengés helyett írni. Hátha helyre ráz lelkileg. 

Más kiút jelenleg szerintem úgysincs.