2024. március 20., szerda

Bizonytalanságok, lélegzet, más egyebek, de semmi fontos

Amióta a Tűzben edzett-et nézem olyan új szavakkal gyarapodott a szótáram, mint markolattüske, pengetükör, delamináció :P
És Jesse Hu zseniális késeket készít huszonévesen.
Egy másik fószer meg azt mondta a késére, hogy olyan szexi, mint a felesége.
Romantikus ikonok...
Ajh, nekem is jól esne pár kedves szó hahaha azt várhatom. De pasim ritkán mond szépeket, vagy ha mond is, széttrollkodja rögtön, illetve kétségeket ébreszt bennem.
Pl. mondja, hogy szeret, mire én nevetve mondom -viccesen és ezt ő is tudja-és mi lesz  rajongókkal? Erre ő, ha vannak is rajongók, nem érdekelnek. Kérdezem: miért, hát vannak?! Erre ő, de nem érdekelnek...Bízzunk benne, hogy ő is viccel, de nála ugye nem lehet tudni.
És naná, hogy rögtön beugrik az a menyétképű exe, akivel megcsalt, vagy a másik hányinger, az az egykor vörös, most épp szőke ribi, aki régebben hívogatta.
Az biztos hogy a kocsmák körül potyaleső cafkák sajnos sűrűn kóricálnak, teszik magukat és vihognak, amíg a faszik fizetik az italukat. Ha már potyalesés, Tini mamira megint lecsapott a gyámügy, mivel 5 hétig (!) nem volt képes bevinni a lányát oviba. Vagy délig aludt, vagy az előző napi tivornyája miatt másnapos volt. De persze pecázni meg csavarogni simán elmegy. Erre nincs is mit reagálni, magának keresi a bajt. 
Amúgy még csak szerda van, a hét lassú és a szépen induló tavaszias idő is hidegre fordult, reggel -2 fok volt. Várom a jövő hetet, akkor jön a húsvéti hétvége, amit klassz lenne nem a lakás falain belül rohadva eltölteni. A mostani 
hosszú hétvége meg nem is volt hosszú, sőt tök rövid volt, és nem írtam a fanfictionomat, meg a torna sem jött össze, de mégis hasznos volt, mert befestettem a hajamat. Csillog, selymes, de elég sötét lett, szóval köze sincs a dobozon látott árnyalathoz, de bízom benne, hogy pár mosás és kifakul. Várnom kellett volna, míg lesz olyan hajfesték, amivel előtte festettem, mert az nekem nagyon tetszett, de most már mindegy. A lenőtt hajamnál ez is jobb, mert amúgy tényleg nem rossz szín, csak nekem túl sötét. Régen emoid és rocker korszakomban, amikor ezt ezerrel sugároztam kívülre is, csak feketét hordtam és el sem tudtam képzelni, hogy más színű legyen a hajam, mint kékesfekete, vagy hollófekete (néha egy-egy bordó csík bejátszott), de most már inkább az ibolya, meg a vöröses árnyalatokat preferálom. Hát változnak az idők. Ez legyen a legkevesebb. Vasárnap pasim névnapozni ment (most van neki és egy sor havernak) és azt mondta, hogy menjek át a kocsmába én is, mert egyik haverja ott van, meg a csaja és a lány cukrász és hozott sütit és mondta pasimnak, hogy hívjon el engem is. A süti csábító volt, de nem voltam szociális hangulatban, így nem mentem, különben is este volt. A névnapi parti amúgy állítólag káoszban fulladt, mert majdnem verekedés tört ki a szóban forgó páros és egy másik duó között *-* na hát ilyen szupi  programot nem kár kihagyni szerintem. Hétfőn az utcán belefutottam K.-ba, a hely-ről. A buszára várt szegény és még 50 perc volt neki hátra. Jó sokat beszélgettünk, meg röhögtünk. K. jó fej csaj és szívem szerint elhívtam volna ide a lyukba, egy kávéra, vagy kólára, a fagyoskodás helyett, de persze nem tettem. K.-nak tuti gyönyörű háza van és durván égne a pofám, ha meglátná ezt az odút. Sajnos én ide soha senkit sem engedhetek be. És ez valahol szomorú. Ami viszont nem az, a tény, hogy a szomszéd úgy tűnik, leszállt rólam, biztos megsértődött, hogy apám csak 3 napig tudta foglalkoztatni a fiát. Nincs ajtó püfölés, kilincs rángatás, erőszakos nyomulás, felkérdezés...mintha ismét kapnék levegőt. Nem tuti, hogy így marad örökre, de most jó. Már csak a banknak kellene békén hagynia, de nyilván nem teszik és egészen kicsi tartozások miatt is a végtelenségig üldöznek. Ma beszéltem épp egy ügyintézővel, aki megértőbb volt valamivel, mint  múltkori nő, de persze a dolog lényege mindig ugyanaz, fizessek vagy zűr lesz. Pasim azt mondta, hogy esetleg próbáljak meg mellékesbe otthon végezhető munka után nézni. Jót nevettem. Nem tudom, hol él. Olyan, mint otthon végezhető meló nincs, már ami nem lehúzós kamu, vagy MLM, amiből szart se keres az ember. Ha lenne, persze bevállalnám, de eddigi tapasztalataim alapján ezt kell írnom, nem létező kategória. 

Ez a klip megviselt ×_×

2 megjegyzés:

  1. Te miért vagy még ezzel a csávóval? Megcsalt, bunkó veled... én nem értelek. Szeretsz szenvedni te is, mint Róka?

    VálaszTörlés