Menekülj!

Akkora bunkók vannak komolyan és én mindig beléjük botlom. Előbb viszem ki a szemetet, ott molyol egy faszi a cuccaival. Köszönök neki, mire rám förmed, hogy ne csukogassam már be az ajtót, mert ha nem látnám, beköltözik épp. Mondtam neki, hogy én nem csukogatok be semmit, ma először jöttem ki a lakásból a szeméttel. 

És woow ez a csóka is ide költözik, remek. Egy újabb tajparaszt a meglévők mellé. 

És úgy rábasztam az ujjamra véletlenül a szeméttároló ajtaját (amit egy idióta szétbarmolt és nem lehet becsukni), hogy véraláfutásos lett.

Ja, reggel a postás is bunkózott. Hozta K. csomagját, amiért fizetni kellett. Megjegyeztem, hogy mennyire drága, erre beokoskodott, hogy minek rendelgetek össze-vissza, ha ki sem tudom fizetni. Ne zavarja, hogy egy barát küldte és nem rendeltem. Na, nem is adtam neki borravalót, pedig minden postás kap tőlem, ha hoz valamit.

Oké, évvége van, mindenki idegbajos már.

Amúgy telnek a napok. Túl gyorsan is sajnos. Igyekszem kihasznàlni, sokat pihenek, zenét hallgatok, filmezek, borzasztó fanfictionokat olvasok és írok (hahhh), tömöm a fejem és hízok, reggelente ágyban iszom a kávémat, közben laptopozok, mint a nagyasszonyok. Meg lehetne ezt gyorsan szokni. 

Közben azért agyfasz is volt, mert a bojlerünk úgy gondolta, idén már szabira megy és nem ad nekünk több melegvizet. Történt mindez karácsony után egy nappal. Meg sem lepődtem már. Hiszen ebben a fosfészekben folyton tönkremegy valami. 

Hívott pasim szerelőt, de nem tudott jönni, mert elutazott, így apám egyik ismerősét hívtam, próba szerencse alapon. Hát nem volt elragadtatva, de azt mondta megnézi, mit tehet, úgyis pont erre jön. Hozta a feleségét és a legkisebb gyerekét, így ők is bejöttek addig. Mondjuk, viszonylag rend volt, de a nő így is kiakadt, hogy milyen hideg van és hogy tudunk mi így élni, mert nekik a 110 nm-es, négyszobás házukban nincs ilyen hideg.

Meg hogy milyen szar a lakás elosztása. Nem esett jól nyilván, de tökéletesen igaza volt. Kérdezte, hogy tényleg szeretek e itt élni, de persze mondtam, hogy dehogyis szeretek és legszivesebben tovább állnék, de nincsenek rá anyagi eszközeim. 

Mindeközben a fickó megreparálta a bojlert. Azt mondta, egy ideig jó lesz, de ez is, mint itt nagyjából minden, elavult és idővel cserélni kell. 

Kifelé menet a nőci együttérzően megsimitotta a vállamat és annyit mondott nekem: menekülj!

Öööh...oké...

Ha ő, egy kvázi idegen is ezt tanácsolja, tényleg külső szemmel is tré lehet a helyzet.

Ja, apámék kis üdvöskéje a Tinicafat (mobilom Tónicafatra javította LOL) beújitott egy hajdúnánási fószert magának. A neten szedte össze és most végre személyesen is randiztak, mert a pasas tegnap eljött hozzá és vasárnapig marad is. Mondjuk szerintem ebből lagzi nem lesz, mert az ürge  mindenféle kifogásokkal hárította a Tinimami buzgó nyomulását, miszerint jövő hétvégén meg már ő menne hozzá Hajdúnánásra (2-3 óra innen kb.). 

Szóval ez egy ilyen alkalmi izé, ne is gondoljuk tovább, pedig olyan jó lenne, ha Tinimamci nem csak békákat csókolgatna hasztalan, hanem rátalálna a herceg, meg a fehér ló és valamelyikkel lelépne innen, a szüleim életéből. 

Ha már ribancok, jó hír, hogy a tyúkmellű rohadvány kibékült az exével, a Facebook-on legalábbis ott feszítenek elegáns cuccokban az ünnepi asztalnál. Igaz, egyik se mosolyog, csak lesnek bambán, de én már ennek is tudok örülni. 

A másik jómadarat azt az Esztikét (TERPESZTer), meg volt szerencsém látni a buszon kedden, mikor hazafelé jöttem a bankból. Sajnos túl sokat láttam fészen a fejét, ahhoz hogy megjegyezzem. Azért photoshop bejátszott nála, mert élőben annyira nem szép, mint a közösségi oldalakon. A rózsaszín sapkában meg idiótán is festett. Összeakadt a tekintetünk, nem is egyszer, szerintem jól tudta ő is, ki vagyok. És tuti, hogy annak idején róla beszélt pasim, hogy lehetett volna vele kapcsolata. Az biztos, hogy egy ideig telefonálgatott pasimnak, hogy a nyaka nyúljon meg.

Azért tudakozóban megnéztem a város másik végén lakik e még, de sajna jók voltak a megérzéseim, mert ide a közelbe költözött. Na, jó lesz figyelnem (paranoiás ikonok). Bár már régebben történt, de akkor is, az ördög nem alszik és tele a világ ilyen sunyi ribikkel. De tegyük ezt most félre és készüljünk az év utolsó napjára! 

Apám pasis partira utazik a haverjaival valami faluba, így elhivtam anyámat, töltsön itt egy kis időt, csak jobb, mint egyedül ücsörögni otthon (vagy Tinimuterral és lovagjával). Nagy pörgést nem ígérhetek, de lesz virsli, hamburger, pezsgő, meg ilyenek. Szóval csak elleszünk.

És mit fogadok meg az új évre? Nem is tudom, van e értelme fogadkozni, hiszen az élet képes átrendezni a dolgokat.

De több türelem, nyugalom és pozitívabb szemlélet jó lenne. Meg bátorság apróbb tennivalók (fogászati) és nagyobb (lakás) ügyekben. 

Megígérem, mindent megteszek, hogy jövő nyáron eljussunk a nyaralóba.

Valamint, hogy belehúzok és befejezést kanyaritok a függőben hagyott sztorijaimnak. Meg újabbakat is szeretnék írni.

Köszönet, hogy itt voltatok, köszönet sok kommentért és minden egyes kattintásért.

Eredményes boldog új évet kívánok mindenkinek!!!

Csillagváros

Vettem nemrég az antikváriumban 350 kemény forintért egy könyvet, ami a bolygókról, csillagokról, természeti jelenségekről  szól. Meg tele van nagy, színes ábrákkal, ami mindent jól szemléltet. Mióta a Demolition lovers-et megírtam azóta akartam egy ilyen könyvet, meg amúgy is érdekelnek ezek a dolgok. Szóval most ezt olvasgatom és épp a csillagvárosoknál járok.

Tök jó. És lenyugtat. Komolyan. 

De most evezzünk nyugtalanítóbb vizekre. Yes, yes, a karácsonyról fogok írni, bár agyaltam azon, hogy ez a bejegyzés inkább menjen a levesbe, de attól, hogy nem írom le, még megtörtént.

Az ünnepek előtti készülődés, meg maga a szenteste átlagos volt. Bár rohadtul nyomasztott, hogy nem bírtam befizetni a hiteleket és a hónap elején kellett volna. A bank persze 23-ig napi 8-10x csörgetett, de nem volt energiám felvenni és elregélni, amit már vagy 10 bankosnak 10x elmondtam. Mégpedig hogy nincs pénzem és akkor se tudok most fizetni, ha maga Ferenc pápa jön ide. Aztán 24.-én abba maradtak a hívások, nekem meg kezdődött a főzőcske és fadíszítés kör. Igyekeztem jókedvű lenni és csak erre koncentrálni, de néha lelkiismeretfurdalásom lett, hogy nevethetek e önfeledten, örülhetek e bárminek is az elmaradt hitelek súlyával a vállamon. 

A kaja jól sikerült, húsleves volt, sült hús, fokhagymás oldalas, rizs, krumpli és desszertként a szomszéd karácsonyi sütije, amit ajándékként készített el nekem. Meg is illetődtem. Még senki sem sütött nekem karácsonyi sütit. 

A pasim sem feledkezett el az ajándékról és aznap annyira morcos sem volt. Kaptam tusfürdőt és golyós dezodort. Én könyvet adtam neki, meg illatszercsomagot (tudom, marha kreatív...). Megnéztük az Életrevalóak c. filmet és én azt hittem, az valami súlyos drama, de kellemesen csalódtam, mert vígjáték volt. A Hullám c. alkotásba már belealudtam, pedig azt már félig-meddig láttam is és van benne sulis lövöldözés. 

Mivel sokáig voltunk ébren, 25.-én kómás voltam egész nap, és fájt a fejem is. Na, meg lelkileg nyomasztóan hatott rám a családi vacsora közelsége, ami általában balhét hoz magával. Este 6-ra mentünk, előtte 20 percig még nyitvalevő dohányboltot kerestünk, mert pasim kávézni akart. De nem volt szerencsénk. 

Az ősöknél vihar előtti csend lengedezett, ami vihar ki is robbant, amint húgomék megérkeztek. Innentől már csaknem végig vita volt tesóm és anyám, anyám és apám, valamint anyám és húgom pasija között. Ja, az én pasim is beszállt, pedig kértem még itthon, hogy ne masszon bele, de x ital után már azt érezte, hogy neki okoskodnia kell feltétlen. Tesóm stílusa amúgy is olyan, hogy a hideg ráz tőle, rendesen kísérteties és megfagy a levegő tőle. Engem is betalált kétszer, utána ignoráltam is, amit hamar észrevett és mondta, hogy amugy nem akart megbántani, de...

Ah, hagyd nincs de...megszoktam ezt...

A veszekedés legalább az ajándékok átadása idejére fel lett függesztve. Azt hiszem, ez volt az egyetlen értékelhető, békésebb momentum az este folyamán. 

Kaptam egy csomó mindent, Max volume szempilla spirált, vitamin csomagot, fehérneműt, testápolót, 3 db (jó drága) parfümöt (Far away Beyond, Yves Saint Laurent Manifesto L' elixir, Bvlgari Omnia Christalline). Amiknek fényében máris nem volt olyan nagy szám az én szerény kis ajándékom (oke, tudjuk ez nem a pénzről szól). Pasim 4 (!) tusfürdőt kapott idén karikor, lehet benne pancsikolni yeyyy.

Nagyon örültem minden ajándéknak, mind hasznos és szép. 

Még sosem voltak ilyen luxi parfümjeim. Mindegyik olyan jó illatú! A Far away-ból már volt nekem Rebel, a Classic, meg az Infinity, ez a Beyond még csak a szeretném listámon szerepelt. 

Az Yves Saint Laurent nekem eddig elérhetetlennek tűnt. Kb. mint a Bvlgari, egy volt munkatarsnőm használt mindig Bvlgarikat, neki volt Coral, meg Amethyste belőle. 

Ja, nem mellékesen pénzt is kaptam, ami holnap megy a rohadék szemét banknak, hadd örüljenek. 

Este 11 körül értünk haza taxival, pasimnak már bőven elég volt. 

Tesómék meg akkor is vitáztak mikor eljöttünk. 

Itthon még kicsit néztem a tv-t, belefutottam az AZ -ba, de még mindig képtelen vagyok végignézni, így inkább a Karácsonyi vakációt néztem egy darabig, az legalább kikapcsolt fejben. 

De a nagy igazság az, hogy belül szomorú vagyok, mert botrányos volt az idei karácsonyi vacsora.  Pedig lehetett volna akár tök jó is.

Megállapításaim:

- húgomnak stílusa kajakra vérfagyasztó és senki sem mer ellentmondani neki

- pasim napraforgó 

- nem kellene erőltetni ezt a kötelező együtt vacsorázásos dolgot, mert az esetek többségében balhéba fullad

- a mi családunk szerintem félig- meddig működésképtelen (sad ikonok)

- az ételek nagyon finomak voltak

- az ajándékok szuperek, bár én is adhattam volna többet mindenkinek

Pasim holnap megy dolgozni, azt mondja, nem is baj. Nekem január 9.-ig Hawaii van:P 

Lehetne aludni, de most is már fél 8-tól ébren vagyok, azt álmodtam hogy egy fodrasz elcseszte a hajam. Ja meg hogy a régi albérletben lakunk még (de jó lenne) és cseng a telefon, ami egy régi, tárcsás fehér készülék, nem tudom hol van, aztán megtalálom,  felveszem, de cseng tovább. Álomfejtés szerint ez tennivalót jelent. És tényleg. Holnap be kell mennem a bankba.

De ma még ma van, szóval pihenek, tv-t nézek, zenét hallgatok és asszem folytatom a sohanemleszpublikus fictionom további javítását, hátha jövőre sikerül majd befejeznem. Meg a jelenleg folyamatban lévő 2 ff-met is. 

Karácsony 2022

Itt a karácsony szelleme, vagy nem tudom mivel magyarázzam, hogy egy rakás sosem látott ember jelöl ismerősnek fészen, ma pl. valami Borka Berettyóújfaluból. Mondjuk, ő vissza is vonta a jelölést, tuti véletlenül jelölt be. Amúgy szimpinek tűnt, lehet visszaigazoltam volna ;)

És harmadik napja ébredek fel hajnali 3-kor, hogy aztán 4-ig forgolódjak és utána kómásan keljek 5-kor. Most már zúg egy kicsit a fejem emiatt, de nemsokára itt a péntek, ki kell tartani. 

Venni kéne még hajszinezőt, meg gombelemet a csengőbe, meg csomagolópapírt, mert nem lett elég. De az ajándékok legalább mind megvannak!! 

Némelyik egész kreatívan sikerült, pedig ajándék vásárlásban gyenge vagyok köztudottan, de most szerintem jobbakat vettem, mint tavaly. Egyedül csak a borzasztó anyagi helyzet szabott határt mindennek. Ez az ünnep nehezebb lesz ebből a szempontból, nem lesz csak leves, egy féle főétel és egy köret, meg valami nagyon filléres desszert. 

Sajna pasim már keddtől nem dolgozott, de szerencsére két ünnep közt lesz munkája elvileg.

Mivel itthon ült (ha épp nem a barátaival lógicált), nem tudtam az írással sem foglalkozni. Ugyan van egy félig elkészített saját szereplős novellám, de nem biztos, hogy az valaha is kikerül, nagyon béna. A többi sztorihoz meg hozzá se nyúltam sajnos. 

És van még sok dolog, amivel így vagyok. Ez van, leeresztettem.

Míg hugiék motiváltan még karácsony előtt lefestették az csodapalotájukban előszobájukat, addig itt ebben a kihűlt, homályos vakondjáratban minden totál megrekedt és egy centit nem haladt tovább. És ez idén így is marad. Már tökmindegy, annyira nem érdekel. És a banki tartozásom sem, ha azt most kipengetném, vajas kenyér se lenne az asztalon karácsonykor. A kaja meg még mindig fontosabb, mint a hitel. Gondolom emiatt nem törik rám az ajtót szenteste (bár ezt a bankoknál nem lehet tudni).

Apámtól kaptam magvas pogácsát,kókuszkockát, meg konyakmeggyet, neki is làtok végigkóstolni, közben jöjjön egy kis karácsonyi kérdezz-felelek, Medea ajánlására. Köszönöm neki ezúton is.

Mi az a tevékenység, amitől instant karácsonyi hangulatba kerülsz? 

Forralt borozás és karácsonyi vásár.

Karácsonyfa- minimalista dekoráció 1-2 színben, vagy minél több/színesebb/csillogóbb, annál jobb? (És műfenyő, vagy igazi?)

Nekünk műfenyőnk van, amire gazdagon aggatunk díszeket. A színek változatosak, van lila, zöld,illetve, ezüst üveggömb készletem, meg bordó gyöngysorom, meg ugye az égők.

Szeretsz ajándékokat venni/ csomagolni?

Nem, dehogy! A vásárlást nem nekem találták ki. És csomagolni sem szeretek, mert béna vagyok benne.

Kinek tudsz a legnehezebben karácsonyi ajándékot adni?

Egyértelműen apukámnak. Őt nehéz meglepni.

Mi az a klasszikus karácsonyi étel, amit messziről elkerülsz?

Ilyen nincs. Bár a halat nem nagyon szeretem és mivel pasim meg egyenesen utálja, így halételeket nem készítek.

Volt már olyan céges karácsonyi bulid, ami emlékezetes volt valamiért?

Volt a hely előtt egy szuper melóhelyem, ahol szó szerint imádtam lenni! Sajnos csak rövid ideig dolgoztam ott, mert az a cég megszűnt. De egy ottani karácsonyi partin részt vettem és nagyon jó volt a klassz ételek és a jó hangulat miatt.

Melyik a kedvenc karácsonyi vásárod?

Én csak az ittenin voltam.

Melyik a kedvenc szaloncukrod?

Karamellás, csokis, rumosdiós, trüffeles. De jöhet a kókuszos és a zselés is. Na meg az extrémebbek is, pl. pálinkás vagy zserbós.

Ha bármelyik országban tölthetnéd a karácsonyt, hova utaznál?

USA, Anglia.

Bónusz kérdés: melyik a kedvenc karácsonyi dalod?

Tizenéves tiniénemé ez volt :D 

Most meg kb. ez :P 

Aki szeretné, töltse ki és jöjjön ünnepi hangulatba tőle. 

Békés,boldog és meghitt karácsonyt kívánok mindenkinek!

Selejttelep

Ez egy szomorú bejegyzés lesz. Előre is sry.

A csütörtök szar nap volt, egyik kisfőni lecseszett. Ja és beígértek valami prémiumot, amiből aztán nem lett semmi, csak pár ajándékcsomag, de az se mindenkinek. Nekem sem. 

A hely2-ről meg olyan pletykák érkeztek, hogy nem voltak  elragadtatva a felhozataltól. Vagyis attól a kb.5 vállalkozó szellemű delikvenstől, aki adott helyen, időben megjelent. Hát oké, én beleadtam mindent, de ha nem, akkor nem. Úgyse nagyon akarnék odamenni.

A péntek is tré volt, megint eltűntek dolgok és most még I.-re se gyanakodhatunk, mert a héten betegszabin volt. De akkor ki a bánat szórakozik? Miért jó ez neki? Erre persze nem volt válasz, a cuccok nem lettek meg és az eső is nekiállt esni a hazaúton. 

A ház előtt messziről virított az a három szatyor szemét, amit megint odapakolt az ablakunkhoz az a nyomoronc balfék, aki ezzel poénkodik hetek óta. Már fel sem idegesített. Gépiesen a kukákhoz vonszoltam a szatyrokat. Egy fickó ráérősen cigizgetve végig is mozizta, remélem jól szórakozott, máskor hozzon popcorn-t is.  Tiszta retek és víz lett az egyetlen jó kabátom. 

Még mindig van hátra egy hét karácsonyig és a leállásig. Ráadásul szerdáig még szopóágon is lesz mindenki a hely-en. Nesze nekünk kari feeling. A csütörtök már nem lesz olyan vészes, a péntek meg csak fél nap, de néha azt érzem, sose jön el. 

Az ajándékok még hiányosak, de jövőhéten belehúzok. Nincs más választásom. Pedig kész inkvizíció ez nekem. Nincs türelmem hozzá, az emberek meg agyhalottak és totál kiakasztóak. Minden elismerésem a kereskedelmi és vendéglátóipari dolgozóknak. 

Tegnap a szomszéd is àtcsörgött, de merül az elem a csengőnkben és néha alig hallani. Erre teljes erőből ütni kezdte az ajtót, szívbajt hozva rám. 

Azzal a fantasztikus ötlettel állt elő, hogy vágjunk már rendet a bicikli tárolóban. Ehhh, szombat kora délután...mondtam neki, hogy épp ebédet készítek, most kezdtem bele, meg nekem a tárolóhoz kulcsom sincs, meg sok közöm se, szóval rakjuk át máskorra, ha lehet. Nem volt túl lelkes a szomszéd, biztos megsértődött, amit sajnálok. Bírom, meg minden, és okes értem, ő egy pörgős egyéniség, aki unatkozik. Na, de én meg pont nem. 

Ja meg mondta, hogy az egyik nő M. néni a másodikról, magán kardiológusnàl volt és hogy ez mekkora pénzkidobás, meg flancolás. Nem értettem vele egyet, én is jártam idén magán szívdokinál, mert félév a várólista az államiban és gondolom, M. néni se akart szívrohamot kapni addig. Mellesleg, kinek mi a pénzkidobás. Nekem az a sok cigi, amit a szomszéd elszív. Meg amit pasim...Jövőre állítólag brutálisan felviszik a dohány árát, nem mintha most olcsó lenne. 

Ha már pasim, még mindig idegbajos. Bár néha vannak jobb percei, de ritkán. 

Ma pl. az egész délelőttöt végigcsavarogta, 8-tól 12-ig, hazajött és kötekedett kicsit, majd ledőlt sziesztázni. Pfff...remek és konstruktív időtöltés. Délutánig fel se kel, utána kajál majd úgyis hívja valamelyik kis barátja és a csavargás folytatódik. Beszélni kellene vele, tudom. Már ha lehetne, és nem kiabálna, meg bunkózna rögtön. Olykor arra gondolok, van valami másik nője. 

Rá is lestem arra a cafatra,akivel kavart a hátam mögött, fb szerint még mindig egyedülálló, de október óta semmit se posztolt. Persze ezer más nő lehet a képben, ribik mindenhol teremnek, viszont nem akarok ilyesmiken rugózni, nincs még a paranoiáimra is energiám.

Szeretnék változtatni ezen az egészen, mert ez így nem jó egyikünknek sem , de jelenleg betemet az ajándék mizéria és nem nagyon látok túl a csóróságunk emelte falon sem. 

A bank annyiszor hívott, meg üzent, végül felvettem nekik és kedélyesen elcsevegtem a hölggyel, aki a jó égnek sem nem értette meg, hogy nem tudok annyit és akkorra fizetni, mit kéne. És nem, nincs rokon vagy barát, aki kölcsön ad, ünnepek előtt főként nem. Nekem erre nincsenek embereim. 

Apám is azon lovagol, hogy átalakítás nem lett kész, de ez engem már hidegen hagy. Pénz  nélkül mihez kezdjek, hogy csináljam? Pasim se motivált finoman szólva. Majd befejezzük, ha lesz miből. Ezen a penészes, letargikus, sötét lyukon nem sokat dob, hogy egy fél szoba újszerű. 

Rövid, avagy 10 nap van karácsonyig...ajajj

Jó étvágyat mindenkinek! Én a tarhonyás hús után még eszek egy kis kocsonyát, pedig nem is szeretem annyira. De hát hangolódni kell az ünnepekre, ha már mindjárt itt vannak.
Hiányoltam a havat, hét elejére le is esett, de nem valami sok, az is már csak nyomokban van meg.
Hétfőn a hely-en volt egy röpke kis agytágítás, de semmi extra, alig voltak, meg úgy igazából nem tudtunk meg sok újat a jövőre vonatkozóan.
Kedden összekapartam magam egy kis délutáni ajándékbeszerző túrára. Elballagtam az egyik bevásárlóközpontba, hátha találok pár bitang jó akciót és letudom az ajándékvásárlás nagy részét. Hát nem jött annyira össze, vettem néhány dolgot, de a nagyja még hátravan. Bénáztam az automata pénztárnál is egy sort és közben az jutott eszembe, mennyire fölösleges volt elmásznom ide, mert nem vagyok sokkal beljebb.
Ja, láttam Tinimami anyját, aki a bevásárlóközpontban melózik, egy az egyben úgy néz ki, mint  mélyen tisztelt lánya (hozzáteszem, hogy a csaj már másfél hete nem dekkolt az ősöknél, persze ez nem jelent semmit hosszútávon) *-*
Hazafelé meg anyám egyik régi kolléganőjével jöttem úgy 3-4 megállót, végig politizálta az utat :D
A mai délutánomat meg a hely2-n töltöttem, a kérdezz-felelek sztoriban. Még mindig menekülési kényszerem van, ha megállok a hely2 meghatározhatatlan árnyalatú, ledurrant, rózsaszín épülete előtt, plusz  rozsdás ezer éves kerítés, meg a szépen lefagyott beton előtte, de a portás legalább normális volt. Itt sem volt tömeg, vagy öten lézengtünk a kapu előtt. Aztán a portás jött és beengedett minket, majd két emeletet lépcsőztünk és végül megálltunk a folyosó végén lévő, lepedővel letakart kanapé előtt. És vártunk kicsit. Közben egyik csaj megunta és lelépett, de utána jött az igazgató és egyesével kellett bemenni egy terembe, ahol két hapsi (egyik jegyzetelt folyton) és egy nő ült az asztal egyik oldalán, a másikon meg én. Tisztára, mint valami vizsga. Kérdezgettek, hogy mik a terveim és hogy el tudom  e hosszabb távon képzelni a hely2-t, meg hogy mit változtatnék, ha tehetném és mi a tetsző és nem tetsző benne. Igazából semmi rosszat nem tudtam előadni, mert csak nyomasztónak találom, ronda az épület színe, hasonlít egy börtönhöz szerintem, meg egy csomót kell gyalogolni, hogy felérjünk a dombra, ahol van, de ezek nem igazi negatívumok és persze nem is említettem. Az interjú vagy 10 percig tartott és kedvesen megköszönték a részvételemet. Nekem is jó érzés volt végülis, pedig hezitáltam, hogy menjek e, de jól tettem, hogy ott voltam. Hogy aztán ebből mi lesz, a jövő zenéje, de már idén nem is akarok ezzel törődni. Majd lesz valahogy.
Inkább nyakig elmerülök a szaloncukor kínálat felfedezésében, a további ajándékok vásárlásában (pedig a hideg ráz tőle) meg a karácsonyi menü kiagyalásában. Na, meg pasim jobb kedvre derítésben, tegnap is ideges volt és lehangolt, de lövésem sincs, mit tegyek vele.
Kéne egy nagyobb takarítás is.
És olyan jó lenne írni valamit...
Mondjuk, forralt borozás mellett.
Közben zenét hallgatni.
Stílusosan christmas metalt :P

Decemberi nihilke

Hé, hol van a beígért hóesés? Itt csak eső esett, de az masszívan egész hétvégén. És ez nem valami hangulatfokozó. A héten úgyis legalább háromszor megáztam, úgyhogy köszönöm, elég lesz már. 

Nem csak az eső volt kitolás, hanem pasim viselkedése és esküszöm, úgy írnék már valami pozitívat róla, meg a kapcsolatunkról, de nem nagyon van mit. Egész héten kiállhatatlan és depressziós volt, ja nem, tegnap megdícsérte az ebédet, de ennyi. A habot a tortára az rakta fel, hogy ma reggel elhúzott itthonról, de úgy hogy a villany felkapcsolásakor lecsapódott a biztosíték, ő viszont nem ment a villanyszekrényhez, hogy visszakapcsolja, hanem mintha mi sem történt volna felszívódott, én vettem észre, hogy nincs áram, mikor fél 7-kor kimentem pisilni. Azért ez már gáz, hogy ennyire ne érdekelje semmi. Értem én, hogy nem szereti az ünnepi felhajtást, meg szomorú is, mert a szülei már nem élnek (a kilencvenes évek óta, még gyerek volt pasim), de ennyire leeresztve még nem is láttam. Remélem, sikerül majd lelket verni belé, mert bő egy hete csak kiborul mindenen és vitázik, meg duzzog. 

Amúgy senkinek sem könnyű hetek ezek, még mindig semmi ötletem, kinek mit vegyek, az anyagi oldalt nem is firtatom. Most épp itt ülök egy üres papírlap felett, hogy összeírjak pár ajándék tippet, de ehelyett inkább ezt a bejegyzést írom. Na, ennyire nincs motivációm. 

Az idén utoljára találkoztam rocker R.-el is valamikor hét elején. Együtt áztunk szét a ramaty időben. Szegény már akkor elég beteg volt, aztán pénteken írt, hogy megfázott, lázas lett, megy a dokihoz és mivel neki jövő héten pénteken van utoljára iskola, már valószínű nem fog jönni, főleg mert 18.-án utaznak a családdal valami külföldi rokonhoz és csak januárban érkeznek vissza. Jó neki.

Itt még nyoma sincs az ünnepi szabadság szellőjének. Sőt, hétfőn tájékoztató a hely-en, szerdán délután meg valami kérdezz-felelek interjúvoltatás a hely2-n. Pfff...De könyörgöm, minek??? Máshol már karácsonyi bulikat szerveznek, tart az évzárás, itt meg mèg ilyesmikkel szórakoznak. 

És hol van még a december 23., 12 óra, mikor is kezdetet veszi a leállás (amiről még mindig nincs konkrét info, hogy végleges e)? Meglehetősen messze, bár ha az ajandékbeszerzésre gondolok, akkor ez az idő kevésnek tűnik. 

És jó lenne karácsonyra egy rövidke  történetet is írni, ez már kb. hagyomány, de hogy összejön e, az még a jövő kérdése. Én nagyon szeretném, de félek majd minden az utolsó pillanatokra fog maradni és nem jutok oda, hogy még is csináljam. Ahogy magamat ismerem...

 

Világok

Wow, a Micimackóból meg  horrorfilmet csináltak...Nem semmi...

Szerdán jöttek a gázórát cserélni és ahogy ezt borítékolni lehetett, a konvektorokat nem tudtuk visszakapcsolni. A pasim nem is nagyon próbálkozott, mert rohant dolgozni, én meg délután, mikor hazaérkeztem kínlódtam egy sort, aztán bőgtem egyet, hogy gigantikus lúzer vagyok, a konvektorok meg őskövületek és ott egye meg a fene az egészet. Pasim mondta, hogy majd a tesója munka után beugrik és megnézi mit tehet, de féltem, hogy nem fogja tudni ő sem visszakapcsolni, és decemberben azért már ne egy konvektor (mert annyit csak beröfentettünk) fűtse az egész kócerájt, ami amúgy is 19 fokos max, akárhány konvektor üzemel itt. Szóval inkább hívtuk a szerelőt, aki átnézte legutóbb az összes fűtőtestet. Fél órán belül kijött, tíz perc alatt beindította a masinákat és még pénzt sem akart elfogadni. De azért kapott. Aranyba kellene foglalni az emberke nevét! Apám meg pasim persze mondogatták, hogy miért nem vártam meg a pasim bátyját, de mi van ha mégsem jön el, mert nem ér rá, vagy eljön de nem jár sikerrel? Nekem ennyi megért, hogy ne fagyoskodjunk tovább. Legalábbis ne a 15 fokra kihűlt lakásban, mert hogy itt totál szét lehet fagyni továbbra is, az fix. 
A hely-en még semmi sem utal arra, hogy vége, szerintem-és mások szerint is-majd január elején, közepén robbantják a bombát.
Nézegettem álláshirdetéseket, találtam is egyet, ami tetszik. Havi 800 ezer a fizu (annyit el se tudnék költeni hihi) és csak a hétfő meg a péntek lenne jelenléti meló, a kedd-szerda-csütörtök home office (tudnám értékelni az ilyet,heti szinten visszasírom az otthoni munkás heteket). Hmmmm...yeee...nagy kár hogy ehhez egyetemet kellett volna végeznem. 
Láttam egy szerintem olyan undorítóan megfogalmazott hirdetést is, hogy majd lehidaltam. Egy kajáldába kerestek alkalmazottat. Ilyet írtak hogy "itt a vendég szent, tehát mindig igaza van, te pedig mindig mosolygósan pattansz minden kérését teljesíteni, ha nem ilyen beállítottsággal rendelkezel, nem illesz közénk" 

Ez milyen szöveg már?! 
Pfff...és a fizetés sem valami wow faktor. 
E. rámírt messengeren hogy mizu van és hogy rég hallott rólam. Igen, úgy volt, hogy telefonon majd beszélünk, de aztán szépen elfelejtődött. Jó sokat írt. Két állásban dolgozik, a hipermarketben üzletvezető, a benzinkúton is szépen megy a karrierje, mert ott is ajánlottak neki egy vezetői állást, de még nem tudja hogy dönt majd. Amúgy viszont nincs ideje semmire sem, fáradt és magányos, az exe szédítette, hogy majd visszamegy hozzá, de végülis lekopott és lett új nője. Szegény E. tök egyedül karácsonyozik a macskáival. 
Én hívnám, hogy jöjjön hozzánk, de annyira szereti a fővárost és annyira el akarja felejteni, hogy valaha élt errefelé is, hogy úgysem jönne. Meg aztán ő nagyon igényes, a képeiről az jön le, hogy iszonyat ad magára, meg persze egy drága és fancy albérletben él. Én szégyellném egy ilyen ledurrant, lehangoló környezetbe beengedni, mert ő tuti nem ilyesmihez van szokva. 
Ha már karácsony, még mindig 0 kedv és indíttatás az ajándékbeszerzésre, pénz se sok van, de azért egész múlt héten puhítottam pasimat, hogy menjünk már le a karácsonyi vásárba egy forralt bort inni. Hátha akkor hangulatba jövök. Igent mondott, de szombaton már nem volt ilyen lelkes, leginkább a haverokkal lógott volna, úgy kellett rábeszélnem, hogy csináljunk már valamit közösen. Nagy nehezen leértünk a vásárba, ahol jó nagy tömeg volt, kisgyerekes családok, karácsonyi dekoráció ezerrel, fények, ünnepi zene, meg kutyák idétlen ruhákban.
Pasim ismerőse ott dolgozott az egyik forralt boros standnál, így ott vettünk egy-egy italt. Aztán később még a forró karamellát is kipróbáltuk. Egész jó volt, bár pasim keserűnek találta. A vásárról annyit hogy az árak az egekben, egy vagyon el lehet(ne) költeni. A koncertet nem vártuk meg, egyrészt úgy 2 vagy 3 éve volt az a nem túl kellemes karácsonyi vásáros emlékem, mikor azon a rock koncerten a pasim vígan táncikált egy másik nővel a szemem láttára (és azóta is azt mondja, én voltam a hisztis), másrészt idén semmi olyan előadó nem fog fellépni, aki érdekelne minket, harmadrészt kezdtünk fázni. De azért jó volt kicsit egy másik, ünnepibb világban lenni, kizárni a rossz dolgokat és forralt bort iszogatni, nézelődni, nevetgélni, dumálni gondtalanul. Ez olyan rövidéletű, apró kis dolog, aztán gyorsan vissza is köszönnek a szürke hétköznapok. 
Hazafelé ott mentünk el annál a kajáldánál, amit a hirdetésben olvastam, hogy a vevő szent és pattogni kell nekik mosolyogva, már egy órája bezárt, de egy szomorú arcú lány még ott törölgette a pultot :S 

Vasárnap Zselykére vigyáztam, mert J.-ék a karácsonyi ajándékokat akarták megvenni és addig rám bízták a kislányt. Itt volt vagy 5-6 órán keresztül (J. és a pasija megszállott shoppingolók, vagy ezer üzletet végignéztek), aranyos volt, de így a végére elkezdte unni magát.
Egyik beszólása:- én szeretek nálatok lenni, csak a ti házatok annyira csúnya...

Nos, gyerekszáj ellen nincs orvosság, vagy hogy mondták a Mrs. Doubtfire c. filmben XD
Amúgy tök igaza volt. Ez egy csúnya ház. Ne is szépítsünk.

A hétvége villámsebesen elillant, ma már ismét hétfő, még mindig több mint két hét a leállásig, én pedig egyre nagyobb és mélyről jövőbb sóhajjal nyomom le reggel ötkor a telefonom ébresztőjét (ezen még rontott ma az is, hogy az eső is esett elég szépen).

Elbújt a fény, itt a sötét

Az érzés és a gondolatok, mikor felkattintod a villanyt és ismét kiég a villanykörte (ami alig pár hete lett cserélve, gyerekek tényleg ilyen bénák a mai villanykörték?), és hajnali öt óra múlt, tehát sötét van mindenütt.  A fejemben lévő kisördög már kalapáccsal kezdte szétverni a kiégett körtét, a csillárt, a szobát, a lakást arghrrrrrrr....
Amúgy is rajtam van kicsit a sírhatnék a hülye anyagi fosladékságok miatt, meg fázom is, legszívesebben bekuckóznék az ágyba csupa édességgel és zenét hallgatnék, meg filmet néznék (vagy elutaznék Izlandra mondjuk, most láttam róla klassz képeket) és tavaszig nem bújnék elő. De hát ez nem ilyen egyszerű.
Valami végigkarcolta a szájpadlásomat és nagyon fáj ha enni kell, na meg a fogam is fáj néha, mire ettől a ténytől dühösen, idegből elkezdtem fogkefével súrolni, akkor meg neki kezd vérezni. 
Meg begyulladt a szemem és olyan egy szögből, mintha dupla szemhéjam lenne. Jó sok bajom van mi?
A szexmániás exem még mindig találkozni akar, attól függetlenül, hogy a nője cirka két hónap múlva szül :S Én viszont nem akarom látni, menjen már oda, ahova gondolom. Hagyjuk is, ez hülye.
R. is megcsörgetett messengeren éjszaka, reggel láttam csak, megkérdeztem, hogy mizu, de nem írt semmi konkrétat.
Most hétvégén szeretnék elmenni pasimmal a karácsonyi vásárba forralt bort inni és tenni nagy ívben a csóróságunkra, meg a bankok vergődésére.
Hétvégén gyógyulgattam, majd hirtelen ötlettől vezérelve nekiugrottam a ruhák selejtezésének, mert untam már a zsákokat kerülgetni. Két óra alatt feszámoltam a cuccok háromnegyedét, lett egy nagy szatyor ruha H.-nak (majd hétvégén elviszem nekik), egy másik a Tinimamcinak (már le is csapott rá és elvitte), a többi meg megy a ruhagyűjtő konténerbe, ha apám ráér és elviszi. Ennek eléggé örültem, persze még maradt, de már tényleg csak egy kevés. 
A hétvége szomorú bűnügyekől szóló hírek és dokumentumfilmek nézésével telt, mert hát tegyünk még egy lapáttal ugye a nyomott kedvemre. Szóval most a nyivákolásom helyett erről írok.
Pénteken az ID-n adták a Garnett Spears ügyet. Garnett egy öt éves kisfiú volt, aki élete nagy részét kórházban töltötte, de a dokik nem tudták kitalálni, mi baja van. A kisfiú anyja blogot is vezetett kisfia állapotáról, sokan együttéreztek vele, támogatták, sokan tisztelték a harcért, amit a gyermekéért tett. A valóságban azonban Garnett betegségét Münchausen syndromás anyja Lacey idézte elő, aki háztartási sóval mérgezte egészen kisbaba korától a gyermekét. Tette ezt egészen 2014. januárjáig, amikor is egy végzetes adag sót juttatott az épp akkor is kórházban fekvő Garnett szervezetében, minek következtében a kisfiú elhunyt. Az esetről a kórházi kamera is felvételt készített, így bukott le Lacey (a video a youtube-n is fent van), aki jelenleg is büntetését tölti. A kisfia december elején lenne 14 éves :(
A másik tragikus eset 2009-ben történt és a Farmville-i gyilkosságok néven vált ismertté. Richard Mccroskey egy magányos, horrorcore raongó srác, megismerkedett Myspace-n Emmával és barátágot kötöttek. A fiú idővel beleszeretett  lányba és személyesen akart vele találkozni, így elutazott hozzá, hogy együtt részt vegyenek egy koncerten. Sajnos a dolgok nem alakultak a tervei szerint, ugyanis a lánynak egyáltalán nem jött be a fiú, nem mutatott érdeklődést iránta, látványosan ignorálta és másokkal flörtölt. Valószínű Richard ezt nem tudta feldolgozni és begőzölt, mert egy baltával megölte a lányt, az anyját és Emma barátnőjét, majd Emma apját is, aki később ment a házba, mert nem érte el a családot. A gyilkosságok után Richard lelépett a házból, de a reptéren elkapták és letartóztatták. Életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

A harmadik eset tavaly történt. A csinos, szőke, 13 éves Tristyn Bailey-t eltűntként kezdték el keresni. Később holtan találták, 114 késszúrás volt a testén. A gyanú hamar az egyik osztálytársára Aiden Fucci-ra terelődött, akivel a térfigyelő kamerafelvétlek szerint együtt volt látható a lány. A fiú házának átkutatása során találtak egy véres felsőt és egy olyan késhez tartozó tokot, mint amilyennel a lányt megölték. Egy barát szerint Aiden gyakran beszélt és fantáziált az ölésről.A tárgyalások jelenleg is folynak, ha elítélik, Aiden élete hátra lévő részét végig börtönben töltheti.
És ez csak három eset amiket kiemeltem. Sajnos a világ tele van ilyen borzasztó hírekkel.
Bocs mindenkitől...
És a végére hagytam pedig az elején akartam leírni, hogy negatív lett a citológiám!!!!!!!!!

A Captain Morgan csak a náthából gyógyít ki, de a csóróságból nem

Olvastam ma pár blogot és nagy részükben a téli depi van túlsúlyban. Hát nálam is többnyire. Pedig nem akarom, de...Mondjuk nem is tudtam virulni nagyon, mikor kedden hazavergődtem és azt láttam, hogy csillár helyett egy csupasz villanykörte világít a kisszobában. Viszont pasim meg Mr. Univerzális ott csevegtek lazán a lakásban. Kérdésemre, hogy mi a bánatos lófütyi van a csillárral, az volt a válasz, hogy Univerzális barátunk összeakadt pasimmal és ha már így megvolt a találkozás öröme, pasim beinvitálta, hogy kóstolja meg a nemrég kapott rumot. És ha már ott van, cseréljenek  villanykörtét, kellemeset a hasznossal alapon (reggel ugyanis kiégett). De a csillárt már nem rakták vissza, jól van az úgy szellemben. Mert hogy Mr. Univerzálisnak ment a vonata. De a rumra volt ideje ugye...No komment. 

Engem viszont lehangolt hogy a villanykörte ott lógott csillár nélkül főleg úgy hogy tudom, pasim azt egy fél évig nem rakja vissza, ha rajta múlik. Kaffogtunk is egy sort. Mivel őt egy bizonyos focicsapaton, a haverjain és a saját kényelmén más nem érdekli, az a csillár ott fog elrohadni ahova lerakta.

Ráadásul pasim kb. egész héten tuskó módon viselkedett. 

Én meg beteg lettem, megint az ilyen tájt megszokott torokfájás, nátha, szar közérzet jött elő, plusz egy hetyke kis herpesz a számra és hiába kentem rá a drága herpesz ellenes krémet, akkor is jó nagyra nőtt. 

Most már úgy ahogy jobban vagyok, azt hiszem, szerdán volt a mélypont. Akkor minden hatványozottan volt jelen. Ittam is a teát, bármennyire rühellem, de raktam bele rumot is kicsit nyehehhehee, meg kell mondjam, a tea ízén javított határozottan.  Hát a száraz november az így ugrott, amúgy is egész évben száraz novembereztem, de legalább javulni kezdtem, fene tudja a teától, vagy a rumtól. 

Apám megszánt és egyik nap hazahozott kocsival, ne kelljen a rohadvány busszal szenvednem. 

Rocker R.-es reggelek is voltak, igaz csak kettő a héten, szegény Rocker R. ki van, mert az osztályfőnöke nem csípi túlzottan és válogatott szívatásokkal ajándékozza meg. Nem értem, hogy lehet őt utálni, mikor olyan cuki...

Ma meg még egy kis délutáni ügyintézés is várt rám, aminek sikerességében nem nagyon hittem, de másfél óra várakozás és 15 perc ügyintézés után ezt is letudtam. Persze van még idén tennivalóm, hétfőn a nőgyógyászt  hívom, biztos megvan már a citológiai eredményem is. 

Ja, jövő héten jönnek a gázórát is cserélni, hála égnek, pasim marad itthon emiatt. 

Meg a dilidokimmal is lesz egy randim mostanság. 

És ugye itt a karácsony is. Hihetetlen hogy egy hónap sincs hátra addig. És nekem komoly félelmeim vannak emiatt. Főként a pénzügyi oldalát tekintve. Nagy nagy trutymóban vagyunk ezügyben. Nem szépítek, totál le vagyunk égve, az anyagi csőd szélén táncikálunk, a bank ma csak 8-szor hívott, de nem vettem fel. Nyakamon van minden határidő és naná, hogy nem fogom tudni tartani. 

Szóval dunsztom sincs, miből lesznek fedezve az ajándékok. Meg karácsonyi vacsora. Nem is szeretnék erre gondolni. Pedig lassan időszerű lenne, de csak szorongás vész rajtam erőt, ha ezen kezdek agyalni. 

Tényleg, pasimnak is venni kéne valamit, mert szülinapja lesz yay yay yay.

The weird time of life pt. 12.

Csütörtökön letudtam a nőgyógyászt, mázlim volt, mert egy órán belül sorra kerültem. Most már csak az eredményre kell várni, drukkoljatok légyszíves, köszönöm.
Pénteken meg elkezdett fájni a fejem és ez egész szombaton makacs módon kitartott, mikor lehajoltam, az nagyon rossz volt, meg alapból fájt folyamatosan és olykor úgy hasított a fejembe a fájdalom, mintha kést szúrtak volna bele. Így már este 10 után lefeküdtem, remélve hogy másnapra elmúlik. Így is lett, nagyjából elmúlt, de vasárnap már nyomott voltam, mint általában, mert hát vége a hétvégének és még mindig több, mint 4 hét a téli leállásig. ÁÁÁ, geesus...leírni is kritikus.
Csináltam kekszes tejfölös sütit és a pasim is meglepett, mert végre rászánta magát és belement, hogy levágjam a haját. Már régóta tervezte, de ez eddig csak elképzelés maradt. Most nem azért, de egész jó lett, fura picit, mert én mindig csak hosszú és/vagy raszta hajjal ismertem. De jól áll neki amúgy a rövid haj, ezt már régebbi képekről is láttam.
Délután húgom is benézett és kaptam egy újabb adag ruhát. Hahhahhahhahha (hisztérikus ikonok). Helyem egy centi sem, nem tudom mit csináljak vele. Egyelőre semmit :D a szomszéd meg hozott egy meleg papucsot nekem, hogy ne fázzon a lábam. Kedves tőle, örültem, most jól jön, mert lehűlt az idő. Itt vannak a télikabátos, sapkás hónapok. Sapka...az vicces ügy, mindegyikben úgy festek, mint akinek elgurult a gyógyszere, bár létezne olyan fejfedő, ami jól állna, de ezidáig még egy olyat sem sikerült találnom.
Na, mindegy, a fejfájás a múlté, így hát most befejeztem az új részt. 

ch. twelve.

Cause when I said forever, I meant forever, now: Aznap reggel nem csak a nap ragyogott be a szoba ablakán, hanem Dominic mosolya is sugárzott, ahogy kávéval ébresztett.
- Mennyi az idő? - érdeklődtem még félálomban.
- Mindjárt hét óra. - jött tőle a válasz és izgatottan állt az ágynál kezében a bögrével, amiben a friss kávé gőzölgött. 
Sóhajtottam és felültem az ágyban, majd átvettem tőle a kávét.
- Miért nem hagysz aludni?! Legalább hétvégén...
- Ne haragudj Colson, csak arra gondoltam, csinálhatnánk valamit.- ötletelt Dominic félénken.
- Elég gyakran szoktunk csinálni valamit. - vágtam vissza vigyorogva, de Dominic most nem erre értette.
- Elmehetnénk valahova kettesben. - mondta aztán a padlót kezdte nézni. Láttam, hogy zavarban van, és kezdtem én is érdekesen érezni magam. Ez most valamiféle randevú lenne? Fel is háborodtam rögtön magamban, de ennek nem adtam hangot.
- Mármint azonnal?- kérdeztem vissza zúgolódás helyett.
- Nem azonnal, később. Volna hozzá kedved?- pillantott rám ekkor Dominic.
- De hova mennénk? - bámultam bele a kávém barnaságába.
- Ahova te is szeretnéd. Le a partra, vagy csak úgy sétálnánk, vagy beülnénk egy italra...- sorolt fel néhány tippet Dominic, de bizonytalan volt. Az italozás része jól hangzott, de kissé korainak tartottam, ilyenkor elkezdeni, a part és a sétálás viszont ijesztőnek tűnt számomra. Nem akartam a randevú címkét erre az egészre ráaggatni, de ahogy Dominic felettem állt és reménykedve nézett engem, egyértelműen valami ilyesmire gondoltam, mégsem mondtam nemet.
- Végülis, úgysincs semmi tervem mára. 
A délelőtt és kora délután eseménytelenül csordogált, Dominic a konyhában foglalta el magát, én meg tv-t néztem, a telefonomat nyomkodtam és vártam, hogy mi lesz, mert tényleg ötletem sem volt, hogy is fogunk ebbe belekezdeni. Majd egyszer csak Dominic titokzatoskodó mosollyal besétál és én ugyanilyen vigyorral a képemen pattanok fel az ágyból, hogy aztán a tengerparton andalogjunk? Kirázott hideg és olyan bénának éreztem magam. Meg bántam is, hogy nem hajtottam el Dominicot még kora reggel, mikor ezzel a butasággal jött. Feszültté tett, hogy olyan távolságokba merészkedünk, ahová már nem kellene. De nem volt mit tenni, ha már belementem ebbe a kis délutáni kalandba, szemétség lett volna visszakozni. Pedig kedvem aztán nem volt hozzá. De mégsem voltam egy barom, aki elrontja mások hangulatát és mikor Dominic csakugyan bejött a szobába az én általam megjósolt várakozó, félszeg, de ragyogó mosolyával, morgolódás és időhúzás helyett, megadóan vele tartottam. Nem volt elképzelése, merre menjünk, így eleinte csak össze-vissza sétálgattunk a belvárosban, elvegyülve az emberek tömegében. Ha elfáradtunk, helyesebben ha én fáradtam el, leültünk egy padra és cigiztünk, vagy megittunk egy-két sört. És közben Dominic mesélt az élete azon részleteiről, vagy olyan kedvteléseiről,érdeklődési köréről, amit eddig nem hallottam. Nehezen hittem el, hogy van még ilyen, de volt és le is taglózott. Mintha minden egyes másodperccel többet akart volna nyújtani nekem magából, a lelke minden kis zugát.
- Néha úgy vélem, már mindent tudok rólad. - jegyeztem meg.
- Így van Colson, te sokkal jobban ismersz, mint én magamat. - helyeselt Dominic és úgy látszott, elégedett a döntésével.
- Mégis miért teszed ezt? - kérdeztem elmerengve a cigarettám felett.
- Miért ne tenném?- kérdezett vissza gyengéden Dominic.
- Mi értelme van ennyire kiadni magadat, az összes kis titkoddal együtt? Miért csinálod? - csóváltam a fejemet.
- Ennek két egyszerű oka van, egyrészt, mert százezer százalékig bízom benned és a leges-legfontosabb ok, szeretlek. - magyarázta Dominic és mikor erről beszélt ijesztően magasztossá vált az arckifejezése. 
Ahogy kimondta, még mindig szörnyű súlya volt a szónak, aminek terhét nem kívántam viselni. 
Valóban én lennék erre a legalkalmasabb? Kizárt! És a bizalom amit irányomban táplál? Hülye hátsó szándékaim voltak, amiket megvalósítottam vele, aztán meg le akartam lépni. Mi van, ha én is benne voltam abban, hogy a múltkor bevette azokat a pirulákat? És én különben sem voltam hozzá olyan jó, hogy ezt a rajongásszerű alárendeltséget és a rám zúduló tűzforró szerelmet megérdemeljem. Ez egyszerre volt fullasztó és nagyszerű. Vagyis a nagyszerűnél fényévekkel jobb. Tiltakoztam, hogy ezt elismerjem, mert nem akartam, hogy jó legyen. De az érzéseim makacsul szembemeneteltek a józan érvekkel és Dominic véleményét sem tudtam megváltoztatni.

- Buta egy dolog ezt érezned. - motyogtam és forgott a gyomrom, meg elfogyott a levegőm. Dominic csak a fejét csóválta.
- A szeretet ami a szívemben van irántad, legjobb dolog, amiben valaha részem volt!
Aztán ivott a sörből, én pedig megbabonázva figyeltem, ahogy puha ajka az üveghez ér.
If I die, would you cry? Would you come and bury me alive? Később lekeveredtünk a partra. A kellemes idő ellenére is alig jártak arra, és ez így volt a legnagyszerűbb. Dominic örömét lelte a parti sétában, mint egy kisgyerek, aki a cukorkaboltba tévedt. Fel-alá rohangált és rúgta az aranyszínű homokot, nevetését és hangját visszhangozta a környék. A söreink már elfogytak, hát szereztünk mást, az egyik partmenti büféből vettünk többek között egy üveg pezsgőt, amit a hozzá kapott színes papírpohárból, később pedig csak úgy az üvegből ittunk. Gyorsan fogyott, nekem meg már szédült a fejem és csak hajszolták egymást a gondolatok, a képek az agyamban. Szánalmasan festhettem, de nem érdekelt. Ragadt a kezem a pezsgőtől és leöntöttem a ruhámat is. Ittas voltam és sajnálatosan kanos. Beleborzongtam Dominic boldogan ragyogó szemeibe, mosolyába és abba a hangulatba, ami körbevett minket. Ültünk a homokban, a víztől alig néhány centire. Olyan közel volt a tenger, hogy nedves lett a cipőnk, homok tapadt a tenyerünkre és a nadrágunk szárára.
- Mit éreztél volna, ha akkor éjszaka meghalok?- kérdezte egyszer csak Dominic és a vidámságomra rögtön árnyékok vetültek. Francba is, ez a hülye Harrison, nagyon ért hozzá, hogy megölje a légkört.
- Muszáj erről most beszélni? - hördültem fel.
- Kiváncsi vagyok. Azt tudom, hogy szívességet tettem volna mindenkinek a halálommal, mert senki sem szeretne olyan lenni, mint én, mindenkinek idegesítő vagyok, akivel nyomasztó együtt lenni. De neked hiányoztam volna?- kérdezett újra Dominic és végigsimított a haján, izzadt homlokára homokszemek kerültek. Elmerengtem a reménytelenségén, hogy mennyire várja a választ. Megadtam hát magam.
- Igen, valószínűleg hiányoztál volna! Most jó? Amúgy szerintem felesleges erről témázni, hiszen nem történt meg. Itt vagy, ülsz mellettem és velem együtt iszod ezt a felmelegedett löttyöt. És élsz! Ezáltal pedig részesei vagyunk egymás mindennapjainak és még valaminek, amit nekem túl nehéz elmagyaráznom, pedig annyira csodálatos!- hadartam el, de hirtelen el is hallgattam. Istenem, miket beszélek?!
- Csodálatos?- kérdezett vissza örömmel Dominic, látszólag tetszett neki a szó, szívesen ízlelgette.
- Hallhattad. - vontam vállat és már visszavontam volna a mondataimat, mert nem akartam, hogy Dominic még órák múlva is ezen sztorizzon.
- Köszönöm. - Dominic sugárzott a boldogságtól. Én meg csak néztem őt és társalgás helyett, az ajkait akartam birtokba venni, ami biztos kesernyésen pezsgőízű volt és ragacsos, de akkor is kívántam. Úgyis teljesen üres volt a part. Az suhant át az agyamon, hogy milyen veszett módon vágyom rá, hogy az enyém legyen, holott bizonyos szempontból már az enyém is volt, nekem adta az első alkalmat.
És én is akartam adni neki valamit, amiről talán később, ha már nem leszek vele, is eszébe jutok.
- Esetleg átszúrhatnám a füledet. Szeretnéd? - az ötlet hirtelen jött és tetszett. Való igaz, Dominic bőrén már hagytam jó sok sötét foltot, de ezzel a megmozdulásommal máshogy is megjelölhettem.
Dominic várhatóan meglepődött, kis ideig hezitált is, de aztán bólintott.
- Rendben.
Diadalittasan felnevettem, majd elkértem tőle az egyik ruháját díszítő biztosítótűt, amit előbb pezsgővel locsoltam le, hogy fertőtlenítsem, majd még az öngyújtómmal is átmentem rajta. Aztán nem vesztegetve az időt, odahajoltam Dominichoz és bármi figyelmeztetés, vagy finomság nélkül átlyukasztottam a fülcimpáját. Az élmény hasonlatos volt az első szexünkhöz, az érintetlen terület nehezen engedte át az újat, ami jelen helyzetben a biztosítótű volt és ez persze fájdalommal járt. Dominic halkan felszisszent és az ajkába harapott. A kezei megrezzentek a homokban. Adrenalin robogott át rajtam is, de végigvittem a tervemet. Aztán elégedetten húztam ki a biztosítőtűt a frissen áttört fülcimpából. Vércsepp maradt az ujjaimon, amitől összeugrott a gyomrom, de csak izgalomtól.
- Ugye nem volt annyira fájdalmas?- kérdeztem.
- Nem...jó volt. - nyitotta fel a szemeit Dominic.
- Jó? - mosolyodtam el és hittem neki, hogy rá izgatóan hatott ez az egész. Amúgy rám is, tehát nem tudtam mit hozzáfűzni, a vércseppet eltöröltem az állánál, aztán megilletődve  mosolyogtunk egymásra. Fura és bensőséges pillanatok voltak.
- Ha visszaértünk a lakásba, majd keresünk bele valami karikát, nekem van pár darab. - ajánlottam és olyan felismerhetetlenül gyengéd lett a hangom, hogy megrémültem.
- Oké. - helyeselt Dominic és most már tényleg úgy véltem, hogy meg kell csókolnom. Ám mielőtt ezt megtehettem volna, harsány ordítások szelték ketté a part eddigi kihaltságát.
I don't wanna go out tonight, I wanna be right here, right by your side. While all the people are cruel, you're an hour away. Don't feel like feelin' sad today:
- Hé, Colson Baker, micsoda véletlen! 
Oda sem kellett volna néznem, hogy tudjam, Travis hangját hallom, akinek nyomában Ollie sietett végig a part mentén. Mindketten vigyorogtak és kiabálva integettek felém.
- Gyere már ide!
- Remek. - morogtam a szememet megforgatva. Az időzítés nem volt valami jó, sőt Travis, meg Ollie pokolian rosszkor jártak éppen erre. 
Kelletlenü felsóhajtottam és én is intettem, aztán Dominicra néztem tanácstalanul. Semmi kedvem nem volt hozzájuk, most teljesen mást akartam, az izgatottság homálya lassan oszlott el, dübörgött a szívem, bizsergett mindenem, de tudtam, hogy oda kell mennem.  
- Mindjárt visszajövök. - dünnyögtem egykedvűen, ő bólintott, én meg  feltápászkodtam és odaballagtam a  tőlem nem messze röhögcsélő Travis-hez és Ollie-hoz. 
- Mi a helyzet? - érdeklődtem legyűrve a vörösségemet, a torkomban lévő gombócot és lesöpörve a kezemen lévő homokszemeket.
- Velünk semmi új, de veled úgy tűnik, annál inkább történnek az események.  - jegyezte meg Ollie gúnyosan. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a hangsúlyt és kettejük kaján pillantását.
- Nem hiszem el, hogy már megint  Harrison társaságában látunk, ráadásul a tengerparton...- csóválta a fejét Travis rosszallóan.
- Mi bajod a parttal? - kérdeztem vissza flegmán, de Travis csak a vállát vonogatta
- Engem ez már meg sem lep, folyton kettesben lófráltok. - legyintett Ollie.
Fél szemmel Dominicra lestem, ott ült, ahol az imént. És visszavárt. Éreztem.  A szívem még mindig gyorsan vert.
- Akartok is valamit, vagy csak faggatózni jöttetek? - tértem a tárgyra egyáltalán nem szívélyesen.
- Egy házibuliba vagyunk hivatalosak. Esetleg jöhetnél.- közölte Travis.
- Most? - csodálkoztam el.
- Most tartják. Szóval, mi a válaszod? - szegezte nekem a kérdést Travis türelmetlenül.
- Nem tudom...- húzódoztam.
Ha valami, amihez nem volt indíttatásom, az egy házibuli volt, persze értékeltem Travis és Ollie invitálását és meg is lepődtem, mert az utóbbi hetekben nem volt túl jó a viszonyunk.
- Az egykor volt szép idők emlékére. - sandított rám Ollie nosztalgikus képpel. 
Való igaz, régebben sok összejövetelen voltunk együtt, szólt a zene, olyan hangosan, hogy már belül lüktetett, mi meg ültünk egy-egy félhomályos sarokban, a kanapén és csak hülyéskedtünk, röhögtünk, ittuk az alkoholt a következményektől való félelem nélkül. 
Travis viszont érzékelte a habozásomat és dühösen közbe is vágott.
- Természetesen nem kötelező. Azt hiszem, változnak a dolgok, a régi Colson velünk tartott volna, de az új Colson beéri annyival is, hogy a tengert bámulja az idióta Harrisonnal. Nekem nem tetszik ez az új Colson, úgyhogy menjünk innen Ollie. -  tett pár lépést ingerülten, aztán megtorpant, hogy bevárja Ollie-t.
- Haver...- sóhajtotta Ollie leverten és Travis után eredt. Gyorsan felmértem a helyzetet. Nem akartam őket megbántani, hiszen a barátaim voltak, még ha mostanság ez nem is így nézett ki és bár Dominiccal akartam lenni, ennek ellent mondva, beleegyeztem az ötletükbe.
- Várjatok, veletek megyek! - szóltam utánuk, pedig a gond sötét felhői gyülekeztek a homlokomon, főleg mikor ismét visszapillantottam Dominic felé.
- Helyes. Akkor búcsúzz el a kis barátodtól, a kocsimnál várunk. - vigyorodott el fölényesen Travis.
Biccentettem és odamentem Dominichoz, ő akkorra már felkelt a homokról és kíváncsian nézett rám.
- Elmegyek velük. - böktem ki és égni kezdett az arcom.
- De hova? - lepődött meg Dominic és letargia csillant szemei zöldjében.
Nem akartam elárulni neki az igazat, hogy az általa szervezett programot egy ostoba házibulira cseréltem le.
- Csak úgy el. Régen lógtunk már együtt. Kell ilyen is néha. Te se unatkozz, inkább  csinálj valami programot, hívd el Adam-et, igyál pár italt, vagy ilyesmi. Szabad az estéd. Jó mulatást! - mondtam ki tettetett könnyedséggel szavakat, de legbelül nem ezt akartam. Nem akartam elengedni Dominic-ot, főként nem Adam-mal és átkoztam a balszerencsét, hogy az utamba hozta most Travist és Ollie-t. De már nem tudtam visszacsinálni. 
- És mikor jössz vissza? - kérdezte Dominic.
- Fogalmam sincs, ne várj túl hamar. - ezzel elindultam Travis autójának irányába, miközben a kedvetlen keserűség marta belül a lelkemet. Olyan gondtalan volt ez a nap, különleges és meghitt, Dominic lénye tette azzá. Most meg teljesen másfelé kanyarodott az egész és akaratom ellenére, a barátság nevében részt kell vennem egy házibuliban, ahelyett hogy Dominic-ot csókolnám kifulladásig, simogatnám ahol érem, majd szédülve takarnám be forró és gyönyörű testét az enyémmel.
Francba is...

folyt. köv...

Bámulások

Igaz, hogy pasimnak csak hó végén lesz szülinapja, de egyik kis haverkától már kapott egy üveg jó drága rumot *-* Hát nahhh...
Azt mondta pasim, hogy majd karácsonykor felbontjuk és megkóstoljuk. Okké, bár  tőlem aztán ott maradhat, ahol most is van, mert nem vagyok tengerész.
A hét sötét és nyomi, ez már az igazi november. A városban kint vannak a karácsonyi dekorok, bár lehet, hogy még tavalyról maradtak ott, kitudja. Tegnap az eső is esett, de hogy, hogy nem, sikerült nem szarrá áznom. Összefutottam hugommal délután, de nem egyedül volt, hanem egy társasággal, többek között azzal a furán viselkedő, nem túl kedves rózsaszín hajú csajjal, akivel nyáron is (most felül sárga, alul zöld hajszínben tündökölt a drága) és aki most hanyagul szívta az e-cigijét, közben meg olyan lenézően pillantott végig rajtam, hogy ezt a tekintetet nekem évekig tartana így begyakorolni. Nem tudom, amúgy mi baja velem, egy szót nem beszéltünk eddig, nem is ismerem, hozzáteszem, nem is akarom :S Tesómmal sem sokat társalogtunk, mert siettek, de jó volt azért találkozni vele.
A buszon százezren voltak persze, de valahogy találtam ülőhelyet, pechemre két csaj ült velem szemben, akik mindenkin röhögtek, mindenkire megjegyzést tettek és szerintem kameráztak a telefonjukkal. Jó, hát rajtam lehet is nevetni, mert béna a hajam, ronda egér fejem van, de ők sem a Kardashian tesók voltak az fix, az egyik csaj pöttyös cicanacit húzott fel a 90 kilójára, plusz gagyi, tigriscsíkos mintás plüss kistáskája volt, a másik csaj arca meg tele volt szétvakart, durván piros, gyulladt pattanásokkal...de hát önkritika az nem volt. Viszont idegesített a kitartó, bántó bámulásuk és próbáltam hasonlóan visszanézni rájuk (ha már tesóm színeshajú barinőjének sikerült, talán nekem is összejöhet), meg alig vártam, hogy leszállhassak.
Annyira gyűlölöm, ha bámulnak!
Ja, tegnap este írt a munkahelyi K., akivel egy csomót beszélgettünk múltkor tudjátok, hogy valami fura rejtélyes módon a szekrényébe lett bedobálva az összes eddig eltűnt dolog a hely-ről. Ugye azt írtam, hogy jó pár cucc vált kámforrá mostanság és valaki ezt nem intézte el egy legyintéssel, hanem tovább akarta vinni az ügyet a vezetőség felé. Többen I.-t gyanúsították, de én őt nem olyannak ismertem, hogy ezt megtenné. Meg már tök mindegy, hogy ki emelt el ezt-azt, az illető beijedt és megszabadult a holmiktól, csak éppen szegény K.-t hozta ezzel tré helyzetbe. Mikor vissza adta a talált dolgokat, nekem is fél óráig magyarázta kétségbeesetten, hogy semmi köze sincs az egészhez. Mondjuk, én elhittem, és remélem, hogy ilyesmik többet nem fordulnak elő.
És holnap délután nődoki...hazudnék, ha azt állítanám, várom, sőt, idegesít rendesen, de túl szeretnék esni rajta, hogy legalább már ezen ne kelljen stresszelni.

Jó lenne, ha a hétvége 5 napból állna

Reggel valahogy tök jó kedvvel ébredtem, kipihentnek éreztem magam, a nap is sütött és az sem baszott fel, hogy belelocsoltam a kapucsinómat a frissen húzott ágyneműbe :/ Pedig olyan furát és nyomasztót álmodtam. Mégpedig, a rokonunkról, aki 5 éve meghalt. Álmomban egy régi, de szép nagy kertes házban lakott és mentem meglátogatni, vittem neki kaját stb., valami fickó állt a teraszon egy fehér-barna kutyával és a rokonom mondta, hogy az albérlője, aki nemrég költözött be. Aztán a rokon a kezembe adta a mobilját, hogy hívjam fel az egyik tesóját, Margit nénit, közben egy másik telefonján engem csörgetett, hogy ez az új száma, mentsem el és csak azt láttam, hogy 23 az első két szám. Vajon ez mit jelenthet, vagy jelent egyáltalán valamit? Esetleg 2023-ban valami változás lesz? Margit néni remélem rendben van. Na, ennyit az álmokról, meg az álomfejtésről, lassan már olyan leszek, mint K. Angliából, aki jóshoz jár. A hét lassan telt, fáradt vagyok és abszolút nincs már kedvem a hely-hez. Pedig az egyik csajjal K.-val egyik nap délután olyan jól eldumáltunk és nevetgéltünk, hogy ránk sötétedett. Sajna ritkán találkozom össze K.-val, mert a hely egész más részén van, de annyi közös van bennünk, hogy átfutott az agyamon, őt szívesen vendégül látnám, ha nem ebbe a rottyon lévő lakásban lennék. Közben anyám hívott, hogy mi van, miért nem veszem fel a telefont, akkor esett le, hogy azt ígértem, beugrok még hozzájuk is, így gyorsan elköszöntem K.-tól és még elvágtáztam az ősökhöz is. Apám a múlt héten összeveszett a Tiniribivel, de annyira, hogy utána nem is tárgyaltak, sőt fater le is tiltotta fb-n és a mobilján is. Tökre örültem, hogy megszabadultunk ettől a piócától, de pasim visszahozott a valóságba, azzal hogy rákérdezett,  ugye nem hiszem el, hogy ez örökre szól? És hát így legyen telitalálatunk a lottón, mert szombaton már ott feszített apám kocsijába az a majom. Aki rávette az anyját, hogy írassa táppénzre magát, mert ő reggel nem bír korán kelni és oviba vinni a gyerekét. De akkor örömmel kimászik az ágyból, ha potyázásról van szó anyáméknál, vagy vedelésről az expasijával. Komolyan...úgy megcsapkodnám az ilyet. A vicc meg az az egészben, hogy még így is több a pénze, mint nekem. Jó, hát ő nem fizet hitelt, sem számlákat és az anyja (meg az én szüleim) nyakán élősködik, nyilván jobban áll anyagilag. Mi meg sehogy. Lyukakat tömködünk és emiatt vitázunk pasimmal. Belegondolni is ijesztő, hogy majd jön a karácsony és a nem létező pénzünkből kellene ajándékokat venni. Durva lesz, az biztos.Péntek reggel rocker R.rám csörgött, hogy fussunk már össze, mert rég látott, úgyhogy még vele is beszélgettem kicsit. Várja a téli szünetet, mert külföldön tölti majd valami rokonnál. Én nem utazom sehova (sajnos), de így is várom a téli leállást (jó messze van még, vagy 6 hét), ami lehet végleges lesz, még mindig nem tudni. A hely2 sem vonz egyáltalán, így nézegetek hirdetéseket, de elborzaszt mind, a nagy elvárások miatt, némelyik hirdetés szövege bicskanyitogató, mindenhova ezerrel vigyorgó, fullra terhelhető, mindenhez jó képet vágó embereket keresnek. Pffff, én nem vagyok ilyen..Jövőhéten csütörtökön meg nődokihoz megyek délután, letudom a citológiát és akkor idén csak a dilidoki marad hátra, esetleg a bőrgyógyászat, de az inkább átcsúszik jövőre, mert még mindig nincs a doktornő, akinél már többször voltam, és aki helyettesíti, egy sült paraszt, jártam már nála, hagyjuk is. Ja, a fogorvoshoz kéne még eljutni, a gyökérkezelt fogam évek óta fáj, ha éppen olyanja van. Már látta több doki, volt röntgen is, de állítólag semmi baja. Annyira azért nem rohanok, mert a körzetis fogorvosnál is helyettes van egészen januárig, vagy hogy. Meg amúgy is félek, pedig J. ajánlotta a saját fogorvosát, akit nagyon dicsér, mert nem is drága és aki októberben húzott neki egy letört hátsó fogat. Megnéztem a rendelő honlapját, a váró tetszik (kivéve a tűzpiros függönyt), de a kezelő elég nyomasztó mert teljesen fehér és csempézett és ugyanolyan, mint a sürgősségi fogászat. De persze attól még okés lehet, csak én minden fogorvostól félek és akkor megyek csak, ha nagyon muszáj, pedig nem szabadna ezt így elhanyagolni, de pocsék élményeim vannak a mogorva, érzéstelenítőt sosem adó iskolafogászatos spinéről. 

STILL BREATHING (Mike/Billie Joe) pt. 23.

A hétvége unalmas és filléreskedő volt, mert a pénteki csekkbefizetés után gyakorlatilag totál kiürült a kasszánk, így felkerestem a neten"hogyan főzzünk kevésből" tartalmú weboldalakat és szombaton azok útmutatásai alapján készítettem az ebédet. A vacsora szendvics volt és pasim is belátta, nem kell naponta kétszer főtt ételt enni :S
Vasárnap a szomszéd adott zöldbabfőzeléket pörkölttel és apám hozott pogácsát, meg májkrémet.
Hát ez most ilyen. De pasim ma kér előleget. Muszáj, mert a bank már megint fenyegetőzik. Én meg azon tűnődöm, meddig lehet ezt még így csinálni :S
Tegnap az egyik kedvenc fanfictionomban végre lett friss rész, nagyon elvont, nagyon jól meg van írva, de nagyon adult és nagyon grafikus, mondhatni, kicsit gore, forgott is gyomrom tőle, mert pechemre pont evés közben olvastam.
Reggel meg egy szeretetcsomag várt az erkély alatt, vagyis egy újabb zsák szemét, amiben ugyanolyan állateledeles konzervek voltak, mint múltkor. Pasim meg is jegyezte, hogy van egy utálónk. Szerintem csak nekem van, őt nem utálják :D
Első blikkre a kutyás ribancra tippelek (a Keleti banya nem lehet, mert ő madamka, nem piszkolná be a kezét és állatot sem tart), de erre konkrét bizonyítékom nincs, ha ő volt, ha nem, szakadjon meg, hogy éjszaka ilyen olcsó kiseded dolgokkal üti el a fene sok szabaddidejét (hashtag nyomorultcsicskavagy, hashtag utalokittlakni). Mindegy, nem húztam fel magam rajta, mert akkor belemennék az idióta emberünk kretén játszmáiba. Holnap kukanap, majd rendezzük akkor.
Ja, láttam Narkomán exem fb-jén, hogy valami nővel van lefotózva. A nőci idősebb, de jól tartja magát, persze lehet hogy csak haverok (vagyis a kép alatti gratulációkra mind a Narkomán, mind a csaj azt írták, hogy barátok csak), de ha mégsem, ez  nő, fix, hogy nem olyan béna, mint én voltam és nem fogja hagyni a Narkomán anyjának, hogy szétszedje őket, bevágja az asszonyt a sarokba.
Na, és itt az új rész is. Megint a Still breathing-ből, most ebben vagyok benne azt hiszem, de nincs elfelejtve a másik sztori sem.
Szép hetet mindenkinek!!!!!

SICK OF ME:

Wonderin' out the door
I am on to you
Your comin' back for more
Am I losing you?
So you got your problems
So you got it alright
Do you have a conscience?
Do you have a reason? 
Well I'm sick of you too.

Az az éjszakai beszélgetés volt az egyik legnehezebb dolog Mike életében. Bevallania, hogy eleget tesz Missy kívánságának, és Renoba utazik egy látszatházasságot színlelve. Akarata ellenére, de a lelkiismerete megnyugtatására. Mike mindent elmondott Billie-nek, és a fiú megértő volt, jól fogadta a hírt. Mike látta az együttérzés ragyogását a szemeiben, ahogy azt mondta, ez így helyes és Mike jól döntött. De a férfi csak részben vélte ezt, minduntalan egy nyugtalanító érzés motoszkált benne betöltve őt tetőtől-talpig és álmatlan éjjeleket okozva. Nem sok ideje volt tépelődnie, el kellett rendeznie mindent, mert Missy minél előbb indulni akart, Billie-vel is csak lopott percekre tudott találkozni, pedig ő többet akart. Hosszú, szenvedélyes csókokat, öleléseket, de az idő és a bokros tennivalói lettek legnagyobb ellenségei. Mike nem is tudta pontosan, megállítani vagy előre forgatni akarná a napokat, heteket, hogy Billie-vel legyen. Egészen bizonytalanul ült be nagyszüleitől örökölt, régi, fekete kocsijába, oldalán Missy-vel, hogy Reno-ba menjen. Végig mereven bámulta az utat, közben szólt az autórádió és Missy mesélt valamit, de ő nem figyelt túlzottan. Az utolsó, sietősen ügyetlen csókjukra gondolt az iskola szertárában Billie-vel, a fiú forró ajkára, a testére, ami egyszerre volt puha és kemény, a szívdobbanásaira, sóhajaira, a karjaira, ahogy lángolóan körbefonták. És emlékezett az ígéretére amit tett, hogy siet vissza hozzá. Nem érezte elég erősnek magát ehhez, távol lenni attól, akit igazán szeret és ostoba hazugságot előadni Missy szüleinek kitudja meddig. Sem Billie, sem Missy családja nem érdemelte meg ezt. Mike-ot elevenen tépték a kérdések, biztos, hogy ez a megfelelő lépés, a jó irány? 

Reno-ba érve Missy hamar az üzletbe vetette magát. Mike ha nem tudott a nőnek segíteni, többnyire Pauline és Bradley társaságában töltötte a napot. Minden idegen volt, csak kínlódott és feleslegesnek érezte magát, bár Missy anyja kedves volt, az apjával továbbra sem találta a közös hangot, így maradt a kínos feszengés és a csend. És Mike tovább küzdött a kételyeivel valamint Billie hiányával. Amikor lehetősége adódott, felhívta Billie-t, de ezt csak utcai fülkékből tudta megvalósítani, aztán Missy dühösen kérte, hogy minél kevesebbszer tegye ezt meg, mert a szülei gyanút fogak. Mike kelletlenül bólogatott és magában azt kívánta, bárcsak így lenne, és kiderülne az igazság, akkor vége lenne az egésznek. Egyre nehezebben vert erőt magába, hogy jól alakítsa a hűséges és szerető férjet, de mégiscsak jól csinálta, mert egyik vacsoránál Pauline mosolyogva bámult rájuk, ahogy csendesen ettek.
- Említettem már, hogy a testvéred hívott és azt mesélte, gondja akadt a házasságával? - kérdezte váratlanul.
Missy egyből lecsapott a témára.
- Valóban és micsoda? Nekem folyton azzal dicsekszik, milyen szuper az élete a férjével és a gyerekekkel. 
Pauline a fejét ingatta. 
- Részleteket nem mondott, de tanácsadóhoz járnak. 
- Ki hitte volna?!- kortyolt az italába elhűlve Missy.
- Még jó, hogy nálatok minden rendben van drágám, ahogy rátok nézek, látom mennyire szeretitek egymást. 
Pauline kijelentésétől Mike keze megremegett, majdnem magára öntötte a vörösbort, szerencsére sem Missy, sem az anyja nem látta ezt. Az arcából rögtön kifutott a vér és felháborodott sóhaj hagyta el  száját, szíve gyors ütemet kezdett verni. Missy is zavarban volt.
- Igen, nálunk minden oké. - biccentett fagyosan, fél szemmel Mike-ot vizslatva.
- Akkor már csak egy unoka hiányzik. - szólt közbe zordan Missy apja, aki eddig hallgatagon kanalazta a vacsorát.
- Bizony. Milyen szép is lenne! Ugye már nem kell sokat várnunk?- érdeklődött lelkesen Pauline és Mike úgy érezte, kínosabb már nem is lehetne az egész. A tehetetlen felindultság, a mindent benövő álságos valótlanságok miatti düh a torkát kaparta. Mint naponta ezerszer, most is realizálta, milyen messze van Billie-től, pedig csak rá vágyott, az ő érintésére, csókjára és a hangjára. Nem bírta tovább, felugrott az elegánsan megterített asztaltól, kis híján felborítva néhány poharat. Bradley, Pauline és Missy csodálkozva figyelték hektikusságát.
- Ízlett a vacsora, Michael? - kérdezte Pauline és Mike-ot kirázta a hideg a tárgyilagosságától.
- Persze, köszönöm nagyon finom volt.- hebegte és pánikszerűen kisietett az étkezőből, egyenesen a verandára, ott lerogyott az egyik kerti székre majd csak nézett maga elé a lámpák fényében és az este szürkületében. Missy rövidesen kijött utána.
- Zseniális vagy! Mindenki azt hiszi mi vagyunk a boldog és kiegyensúlyozott Mr. és Mrs. Pritchard. - gúnyolódott és könnyedén lehuppant Mike mellé.

- Unokát szeretnének. - suttogta Mike és akaratlanul is előjöttek az ezzel kapcsolatos fájó emlékei, amikor Missy teherbe esett és nem akarta megtartani a babát, ő hiába könyörgött, a felesége hajthatatlan maradt. Aztán a vetéléssel minden csepp reménye darabokra tört. Könnyeket érzett a szemében, az a kisbaba azóta is ott volt a szívében, nem vesztette el egészen, az övé is volt és örökre az is maradt. 
Missy azonban most sem hazudtolta meg magát. Legyintett.
- Én meg sikeres tárgyalásokat szeretnék! Ne törődj a szüleimmel, azt hiszik, olyan leszek, mint a nővérem, aki hivatásos anyává nőtte ki magát az évek alatt. Csak csináld, amit eddig! Légy az én alkalmazkodó, támogató kis férjem!
Mike ettől tárgynak érezte magát, egy munkaeszköznek, émelyegni kezdett és letargikusan pislogott a nőre.

- Mégis meddig?
Missy vállat vont.
- Azt akarom, apám száz százalékig biztos legyen, hogy nálam jó kezekben van az üzlet. Szóval bírd ki még egy darabig. Viszonzásul megkapod a válási nyilatkozatot aláírva és mivel én itt maradok Reno-ban, eltűnök az életedből is. Ezt tolmácsolhatod annak a másiknak. - válaszolta és nem titkolt undor ült ki az arcára, mikor Mike új kapcsolatát említette.

Mike-nak tehát nem volt más választása, legyűrte minden negatív érzelmét, a hazugság okozta lelkifurdalását és tette amit Missy mondott. Létezett. Egy különös realitásban. Ahol nagyon nem találta meg a helyét. A feszélyező érzelmekbe ráadásul aggodalom kezdett keveredni, mert nem érte el Billie Joe-t telefonon, akárnyszor telefonált, nem vették fel a vonal túloldalán, amit Mike nem tudott mire vélni. Hallani akarta a fiú hangját mindegy hogy miről, csak azt szerette volna, hogy beszéljen, hogy újra vadabbul dobbanjon a szíve és ellepjék a perzselő lángnyelvek, de nem tudott vele kapcsolatot létesíteni. Calvin a helyettese, akit megbízott az órái leadásával, rendszeresen tájékoztatta az iskolai tényekről telefonon, így Mike nyomon követhette a diákok tanulmányait és fél szívvel otthon lehetett, de ez nem volt felszabadító, nem adott nyugalmat, mert Mike kérdésére Calvin elmondta, Billie éppcsak elégségesre írta meg az egyik fontos tesztet, azóta pedig nem jelent meg az órákon. Mike világa rögtön kifordult a sarkaiból, napok szálltak el és nem hallott Billie felől, most pedig rossz hírt kapott róla. A férfi ereiben a félelem kezdett el terjengeni. Villámgyorsan döntésre jutott, mégpedig hogy visszalátogat Oakland-ra és felkeresi Billie-t. Missy-nek iskolai vészhelyzetre hivatkozott, neje természetesen nem hitte egy szavát sem és nem tetszését fejezte ki, de Mike-ot semmi sem tudta volna visszafogni az utazástól, szinte elmenekült, ott hagyott mindent Reno-ban, értetlen apósát és anyósát, sértődött feleségét és a mesterkélt dolgokból felépített várát, de nem érdekelte semmi sem, minél hamarabb Billie-nél akart lenni. Terv nélkül, ijedten kattogó aggyal vezette le a majd négy órás utat. Késő délután parkolt le Billie Joe és családja fehérre festett, egyszerű kis otthona előtt. Nem mérlegelt, hogy kit talál otthon, hogy mit fognak szólni a fiú testvérei vagy éppen az anyja, minden másodlagos volt, látni akarta Billie-t és választ kapni a baljós kérdésekre. Torkában dobogó szívvel lépkedett, majd torpant meg a ház előtt és ugyanazt a fura szorongást érezte, mint amikor legelőször járt itt és szembesült Billie anyjának a saját fia iránti megvetésével. Már akkor is féltette Billie-t, csak még nem tudatosult ez benne.

Az udvar üres volt, ahogy belépett, kihaltság lengedezett a betonon, egyedül a kutya ugatott barátságtalanul a hátsó kert felől, mintha csak ő lenne jelen, de Mike a nyitott kapuból úgy vélte, ez nem így van. A fejébe bántóan tolakodtak a gondolatok, az izgalma fokozódott, izzadt a tenyere, szúrt a mellkasa. Csak néhány lépésre volt a bejárattól, mikor nyílt az ajtó és Billie ledermedt arca, élénken villanó zöld szeme nézett vele farkasszemet. A fiú kialvatlannak és egyben zavarodottnak látszott. Csíkos pólóján nagyméretű foltok éktelenkedtek, ahogy sötét farmerján is, a mozgása koordinálatlan volt. De más is meglepte Mike-ot, Billie Joe megszokott, mostanában szőkés tincsei teljesen eltűntek, kócos haja újra feketében játszott.

- Ismét fekete? - ez volt az első, Mike szerint is triviális kérdése.
Billie szégyenlősen megvonta a vállát, egyik kezében egy cigarettásdobozt tartott, amit gyorsan a zsebébe süllyesztett, de a másik kezében lévő sört, már nem tudta hova lerakni. Gyűrött volt, Mike nem tudta jobban definiálni az összképet.

- Mike?- és reszketett a hangja.
Egy másodpercre a férfi is lefagyott, úgy érezte, most már illene előállnia valami érvvel, mit is keres ott, de ehelyett az ajtóhoz sietett és reflexből, szorosan, mindenféle indok és reakció helyett, átölelte Billie-t. Aki nyomban viszonozta is az ölelést, Mike felsóhajtott, ahogy Billie kezei köré fonódtak, a gerincén borzongás cikázott át, mert a Billie-nél lévő hideg sör a hátához nyomódott, de nem bánta, nem zavarta, boldogan fúrta bele arcát a fiú izzadtságtól nyirkos, sós bőrébe és tartotta közel magához a vibráló, forró testet, ami máris izgalmat teremtett benne, és Mike örökre így akart maradni. 
- Szia...- lehelte.
- Szia, de hogy kerülsz ide?- kérdezte Billie és hitetlenkedve nézegette Mike-ot,félszegen mozdulva az arca felé, talán meg akarta csókolni, és a férfi is szomjazott erre, de inkább a tárgyra tért.

- Beszélnünk kell. Feltéve, ha nem fogok hányni az idegességtől. - bújt ki a válasz elől. 

- Végleg visszajöttél? - érdeklődött reménykedve Billie.
Alkoholosan meleg levegő szállt feléje és Mike akkor döbbent rá, hogy az ügyetlen mozdulatok, a rendezetlen ruházat, az érdekesen csillanó szemek, a kipirult arc azért van, mert Billie ittas, ez a felfedezés pedig elkeserítette, mégsem hozta szóba. 
- Sajnos még nem. De mi történt veled? A helyettesem azt mondta, alig elégségesre sikerült a teszted! Amit nem értek, azt a témát együtt vettük át!
Mike emlékezett, hogy Billie szóról szóra visszamondta, amit tanított és Mike mosolyogva csókolta a száját, dícsérő szavakat suttogva neki.
- Éjszakás műszakban voltam, nem volt időm átnézni a tananyagot. - hajtotta le a fejét szégyenkezve Billie és a kezében lévő sörösdobozra bámult.
- Ha jók az információim, nem jársz be a tanításra sem. Többször is hívtalak, de nem vette fel senki a telefont. Elmondhatnád, mi folyik itt.- kérte szelíden, de szomorúan Mike. Valahol a lelke legmélyén, volt egy jóslata, amitől rettegett, és úgy látszott, igaza volt, Billie Joe nem tud megbírkózni ezzel a képtelen helyzettel.
Billie csak nézte a földet és még zaklatottabbnak tűnt, mint az imént.
- Plusz műszakokat vállaltam a gyárban, ami miatt még az iskolába sem tudtam eljutni. Akartalak hívni, mert a telefonunk elromlott és még nem jöttek megjavítani. Anya kitépte a falból, egy veszekedés során. Ezért nem tudtál elérni. - árulta el végül.

- Mikor vitáztatok édesanyáddal?- kérdezte Mike megütközve.

Billie bánatosan vállat vont.
- Éjjel és nappal, folyamatosan vitázunk. - válaszolta és Mike akkor látta a nyitott ajtóból a nappaliban össze-vissza dobált holmikat, amik mind indulatos történésekről árulkodtak. Az asztalt italosüvegek, csikkekkel tele hamutálak borították, a földön pedig szerte-szét ruhák, párnák, takaró és használati tárgyak hevertek, mintha leseperték volna őket a helyükről. Mike-ban a sajnálat keserűsége pezsgett fel.

- Istenem...- ekkor érezte a fiú hűvös ujjait szeretettel végigsimítani a karján.
- Hiányoztál Mike...annyira nagyon hiányoztál! - suttogta ábrándosan Billie. Mike torka kiszáradt.

- Te is hiányoztál és aggódtam, hogy nem válaszolsz a hívásokra. Igazság szerint, most is aggódom.- Mike úgy érezte, Billie visszasodródott a régi életéhez, a kilátástalan, italokkal átvészelt homályos külvárosi estékhez. Ez pedig erős szorongást ébresztett benne. 

Billie elmosolyodva tiltakozott, majd közelebb hajolt a férfihez. A szemei vágytól ködösek voltak és nem izgatta a külvilág.
- Miattam nem kell aggódnod! Itt minden olyan, mint volt. Nem számít! Úgy örülök, hogy itt vagy...kérlek csókolj meg! 
-Jó...- Mike is csak ezt akarta most, tehetetlenül sóhajtva húzta magához Billie-t, aki örömmel zihálva fogadta ezt. Ám ekkor hangokat hallott és árnyakat látott feltűnni. Meglepődött, Billie egy szóval sem említette, hogy nem egyedül van és bár nemrég még nem törődött azzal, hogy a fiú családja otthon van e, vagy sem, most gyorsan és megilletődve hátrált egy lépést. Billie kérdőn pillantott rá, de akkor már feltűnt egy fiatal, tizenhét év körüli lány, nyomában két kiskamasz fiúval. Ámulóan furcsa, tekintetük belefúródott Mike-ba, aki felfogta, hogy Billie négy testvére közül három áll vele szemben. 

- Billie...- a lány mondani akart valamit, de Billie megelőzte.
- Ő itt Mr. Pritchard. Ő a tanárom. - alázat volt a hangjában, ami szívdobogató, de bizarr is volt Mike számára.
- Mike vagyok és örvendek. - helyesbített zavartan és pironkodva biccentett.

A lány és a két fiú hang nélkül szintén bólintottak köszönésképpen, de távolságtartóak voltak és kissé ijedtek, mint akik nem tudnak mit kezdeni a szituációval. 
- Be kellene jönnöd, anya hamarosan hazaér és dühös lesz...- szólalt meg félve lány, de Billie megrázta a fejét.

- Most elmegyek Mike-al! 
- Francba, miért viselkedsz így? Balhét akarsz?! Gyere már be!- csattant fel Billie egyik öccse, aki tizenégy-tizenöt éves forma lehetett és kinézetre ő hasonlított legjobban Billie-re.

- Nem! El szeretnék menni vele!- kiáltott vissza dacosan Billie és indulat színezte vörösre az arcát. Mike elkötelezettséget, fájdalmat és megdönthetetlen állhatatosságot hallott a hangjában.
- Talán mégis csak be kellene menned...- jegyezte meg, de Billie visszajelzés helyett makacsul elindult az udvaron át a kapu felé.

A húga komoran a fejét csóválta.

- Ez helytelen Billie, ugye tudod?- szólt a fiú után, háborgó pillantása súrolta Mike-ot, aki biztosra vette, hogy tudnak arról, ki is ő valójában, legalábbis valamennyit.

Mély zavarában nem tudott mit mondani, nem is mert a lány szemébe nézni, összeszűkült torokkal elbúcsúzott és Billie után sietett, aki már az autó előtt várta, a sörét iszogatva, lemondó és dühös arckifejezéssel. Mike szótlanul kinyitotta neki a jármű ajtaját, és ő is beült a volán mögé, majd gyorsan elviharzott a ház elől, mintha szökésben lettek volna. Mike az úton végig a Billie testvére által kimondott szót ízlelgette. Helytelen...
Abszolút negatív kifejezés volt ez. Mike előtt ott lebegett Billie Joe hugának fél szemmel elkapott grimasza is. A letargia a húsába eresztette karmait. Lehet, hogy nem kellett volna most így itt megjelennie?
Gondolataiból Billie ébresztette fel.
- Sajnálom Mike. Most csalódtál bennem?
Mike összerezzent és Billie-re nézett. A csüggedt, sápadtkás, feleletre váró arc, a kíváncsi szemek, a zilált haj, rögtön elgyengítette, mert még mindig gyöngyörűnek tartotta a fiút, de fájdalmas is volt látni, hogy rezignált és alkoholos befolyásoltság alatt van.
- Miért gondolod ezt? - kérdezett vissza és figyelte, ahogy Billie megitta az utolsó korty sörét, aztán ölébe helyezte a dobozt.

- Mert ma egész nap csak ittam a  söröket. Értelmetlenül.- felelte halkan.

- De nincs ez folyton így. Én tudom. - jelentette ki Mike, mintha tényleg tudná.
- És az elrontott teszt, meg a kihagyott tanítási napok miatt is. - felelte halkan Billie.

- Jól itt hagytalak és ez így számodra nehéz. - foglalta össze válasz helyett Mike.

- Nélküled minden nap az. Mert te adsz erőt és irányt, mutatod, merre menjek, de egyedül elszúrom. Mint mindent az életben.- bánkódott Billie.
Mike arca buzdító mosolyra húzódott, de sajnálkozás volt mögötte.

- Semmit sem szúrtál el. - vígasztalta gyengéden Billie-t és megsimította a vállát. Billie köszönnetteljesen kapott a férfi kezei után és fogta ujjai közé. Mike örömmel sóhajtott fel, a kicsit hideg és nyirkos érintéstől.

- És most hova megyünk?- érdeklődött Billie.
Mike a Reno-i út előtt felmondta a hotelszobáját és Missy engedélyével átmenetileg az összes holmiját áthordta a valamikori közösen bérelt házukba, aminek kulcsa most is a zsebében volt. Mivel sajnos nem maradhatott sokáig a városban, de kettesben akart lenni Billie-vel, csak ez az egy ötlete volt.
- Hozzám, vagyis a régi albérletbe, ahol már te is voltál. - válaszolta kicsit habozva, mert nem tudta, Billie mit fog szólni a dologhoz, de a fiú egy bólintással elfogadta a felvetést, így hamarosan az autóval meg is álltak Mike régi otthona előtt. Csendben mentek egymás mellett Billie-vel és míg Mike kinyitotta az ajtót, igyekezett legyűrni a kellemes, ám kissé frusztráló érzelmeket amik felszínre törtek benne. Már nem érezte otthonának a házat és régen is járt itt. Missy is főleg Reno-ban volt, de Mike-ot mégis meglepte a kis káosz, amit most tapasztalt, a behúzva felejtett függönyök, a mosogatóban hagyott tányérok és csészék, az asztalt beterítő sminkfelszerelések, a szék karfákra hajított blúzok és szoknyák. Mintha nem lenne már gazdája a háznak és mintha felesége sem kötődne már ide. Mike persze ezt meg is értette. Missy azt mondta neki, a válás után felbontja a bérleti szerződést és Reno-ban fog élni.

- Foglalj helyet. - mutatott a kevésbé rumlis kanapéra. Míg Billie leült, ő a konyhába ment és kinyitotta a hűtőt, de az üres volt.

- Kérsz inni valamit? - szemei elégedetlenül végigpásztázták a polcok tartalmát, de mindösszesen egy pár korty narancslét és néhány filter teát talált. 
- Köszönöm, nem, azt hiszem, eleget ittam már. - Billie meglehetősen kókadozott, szemei le-lecsukódtak. Mike letelepedett mellé, átkarolta és hagyta, hogy a fiú a vállára hajtsa a fejét. 
- Néha vannak ilyen időszakok, hogy csak az alkohol segít.- motyogta megértően és boldogság cikázott végig rajta, hogy Billie végre a karjai között van. 
- Annyira csodálatos vagy! Féltettél engem és eljöttél hozzám Reno-ból, ez nagyon sokat jelent. Nem is tudom, hogy háláljam meg a sok törődést. - tűnődött Billie még mindig csukott szemekkel.
- Semmit sem kell meghálálnod.- Mike epekedve nézte a fiút, annyira meg akarta csókolni, türelmetlenül, teljes szívével vágyott erre. Felhevülve tapasztotta száját Billie kicsit kiszáradt, sörízű ajkaira és halkan felnyögött, mikor a  fiú nyelvét megérezte. Hirtelen nem számított semmi, sejtelmes, heves izgalom vette szárnyaira.

- A világ végéről is eljöttem volna miattad. Felemésztett, hogy nem hallottam felőled.- suttogta amint egy pillanatra szétvált a szájuk.
- Dalokat írtam neked...- árulta el Billie és ajka nedves nyomot hagyva tévedt át Mike a nyakára, amitől a férfin végigszaladt a hideg.
- Dalokat? Bárcsak hallhatnám...- Mike vére az arcába szökött és rekedt sóhajtás szakadt ki a tüdejéből. Kezei vaktában lesiklottak Billie mellkasán érezve a kemény, apró mellbimbókat, majd hasán, a nadrágja szegélyéig.  

- Szerettem volna dalok által szavakba foglalni, hogy kész pokol van itt nélküled, aminek a tüzében égek...

- Én is csak gyötrődöm, Billie.- vágta rá Mike és összerázkódott, ahogy próbálta kibontani Billie nadrágjának övét. Billie szintén összerándult és élesen kifújta a levegőt.

- De egy másik láng erősebb és izzóbb mindennél. Bennem lobog és élve felperzsel. Kívánlak Mike, folyton rád gondolok. Ott vagy az agyamban, a szívemben, a véremben és a testem minden részében. Ott vagy nappal, mikor fuldoklom a létben és ott vagy éjjel, mikor magamat érintem...- Billie ujjai gyengéden rákulcsolódtak Mike ujjaira, majd a fiú az ágyékára nyomta a férfi kezét. Mike érezte a kőkeménységet még a farmernadrág anyagán át is. Izgatottsága nehéz súllyal temette maga alá, a saját férfiassága is ennyire kemény volt.
- Én is kívánlak! - ismerte be Mike kimelegedve és elveszve az érzésben. Billie az érintése alá tolta magát, a csípője megmoccant. 
- Fantáziákat látok magam előtt, amiket át akarok élni veled. Ruha nélkül feküdni az ágyon és csókolni, simogatni téged minden létező ponton. És elmenni a végsőkig, érezve a hasító fájdalmat, amikor bennem vagy, a mind ütemesebb és mélyebb mozdulatokat, majd az utána következő gyönyört. Te is gondolsz erre néha? - Billie zihálva lélegzett, tűzforró volt, mint akit láz gyötör, zöld szemeiben homályosan úszott a kéj, ajka piros lett. Mike is szédelgett az izgatottság miatt, amit Billie szavai váltottak ki belőle 

- Többször, mint hinnéd. - ismét csókolni kezdte Billie-t, míg tenyerét becsúsztatta a már szétnyitott nadrágba, a kemény, lüktető és ragadósan nedves érzés még valósabb lett így, már csak egy vékony alsónemű volt az útjában. 

- És most szeretném megtenni...-nyöszörgött Billie esdeklően.

- Szeretkezni akarsz?- suttogott döbbenten, ahogy eljutottak elméjébe Billie szavai, amiktől jeges izzadtság lepte el a gerincét. Sokszor átpörgött már benne, milyen lenne beteljesiteni ily módon a kapcsolatát a fiúval, hogy mennyire, érzéki és titokzatos lenne. Valószínűsíthetően rövid is, a túlzott izgalom miatt.
Billie szemérmesen bólintott, szempillái alól bátortalanul nézve Mike-ra.
- A tiéd vagyok. Vigyél el a létezésből...

folyt.köv...