És woow ez a csóka is ide költözik, remek. Egy újabb tajparaszt a meglévők mellé.
És úgy rábasztam az ujjamra véletlenül a szeméttároló ajtaját (amit egy idióta szétbarmolt és nem lehet becsukni), hogy véraláfutásos lett.
Ja, reggel a postás is bunkózott. Hozta K. csomagját, amiért fizetni kellett. Megjegyeztem, hogy mennyire drága, erre beokoskodott, hogy minek rendelgetek össze-vissza, ha ki sem tudom fizetni. Ne zavarja, hogy egy barát küldte és nem rendeltem. Na, nem is adtam neki borravalót, pedig minden postás kap tőlem, ha hoz valamit.
Oké, évvége van, mindenki idegbajos már.
Amúgy telnek a napok. Túl gyorsan is sajnos. Igyekszem kihasznàlni, sokat pihenek, zenét hallgatok, filmezek, borzasztó fanfictionokat olvasok és írok (hahhh), tömöm a fejem és hízok, reggelente ágyban iszom a kávémat, közben laptopozok, mint a nagyasszonyok. Meg lehetne ezt gyorsan szokni.
Közben azért agyfasz is volt, mert a bojlerünk úgy gondolta, idén már szabira megy és nem ad nekünk több melegvizet. Történt mindez karácsony után egy nappal. Meg sem lepődtem már. Hiszen ebben a fosfészekben folyton tönkremegy valami.
Hívott pasim szerelőt, de nem tudott jönni, mert elutazott, így apám egyik ismerősét hívtam, próba szerencse alapon. Hát nem volt elragadtatva, de azt mondta megnézi, mit tehet, úgyis pont erre jön. Hozta a feleségét és a legkisebb gyerekét, így ők is bejöttek addig. Mondjuk, viszonylag rend volt, de a nő így is kiakadt, hogy milyen hideg van és hogy tudunk mi így élni, mert nekik a 110 nm-es, négyszobás házukban nincs ilyen hideg.
Meg hogy milyen szar a lakás elosztása. Nem esett jól nyilván, de tökéletesen igaza volt. Kérdezte, hogy tényleg szeretek e itt élni, de persze mondtam, hogy dehogyis szeretek és legszivesebben tovább állnék, de nincsenek rá anyagi eszközeim.
Mindeközben a fickó megreparálta a bojlert. Azt mondta, egy ideig jó lesz, de ez is, mint itt nagyjából minden, elavult és idővel cserélni kell.
Kifelé menet a nőci együttérzően megsimitotta a vállamat és annyit mondott nekem: menekülj!
Öööh...oké...
Ha ő, egy kvázi idegen is ezt tanácsolja, tényleg külső szemmel is tré lehet a helyzet.
Ja, apámék kis üdvöskéje a Tinicafat (mobilom Tónicafatra javította LOL) beújitott egy hajdúnánási fószert magának. A neten szedte össze és most végre személyesen is randiztak, mert a pasas tegnap eljött hozzá és vasárnapig marad is. Mondjuk szerintem ebből lagzi nem lesz, mert az ürge mindenféle kifogásokkal hárította a Tinimami buzgó nyomulását, miszerint jövő hétvégén meg már ő menne hozzá Hajdúnánásra (2-3 óra innen kb.).
Szóval ez egy ilyen alkalmi izé, ne is gondoljuk tovább, pedig olyan jó lenne, ha Tinimamci nem csak békákat csókolgatna hasztalan, hanem rátalálna a herceg, meg a fehér ló és valamelyikkel lelépne innen, a szüleim életéből.
Ha már ribancok, jó hír, hogy a tyúkmellű rohadvány kibékült az exével, a Facebook-on legalábbis ott feszítenek elegáns cuccokban az ünnepi asztalnál. Igaz, egyik se mosolyog, csak lesnek bambán, de én már ennek is tudok örülni.
A másik jómadarat azt az Esztikét (TERPESZTer), meg volt szerencsém látni a buszon kedden, mikor hazafelé jöttem a bankból. Sajnos túl sokat láttam fészen a fejét, ahhoz hogy megjegyezzem. Azért photoshop bejátszott nála, mert élőben annyira nem szép, mint a közösségi oldalakon. A rózsaszín sapkában meg idiótán is festett. Összeakadt a tekintetünk, nem is egyszer, szerintem jól tudta ő is, ki vagyok. És tuti, hogy annak idején róla beszélt pasim, hogy lehetett volna vele kapcsolata. Az biztos, hogy egy ideig telefonálgatott pasimnak, hogy a nyaka nyúljon meg.
Azért tudakozóban megnéztem a város másik végén lakik e még, de sajna jók voltak a megérzéseim, mert ide a közelbe költözött. Na, jó lesz figyelnem (paranoiás ikonok). Bár már régebben történt, de akkor is, az ördög nem alszik és tele a világ ilyen sunyi ribikkel. De tegyük ezt most félre és készüljünk az év utolsó napjára!
Apám pasis partira utazik a haverjaival valami faluba, így elhivtam anyámat, töltsön itt egy kis időt, csak jobb, mint egyedül ücsörögni otthon (vagy Tinimuterral és lovagjával). Nagy pörgést nem ígérhetek, de lesz virsli, hamburger, pezsgő, meg ilyenek. Szóval csak elleszünk.
És mit fogadok meg az új évre? Nem is tudom, van e értelme fogadkozni, hiszen az élet képes átrendezni a dolgokat.
De több türelem, nyugalom és pozitívabb szemlélet jó lenne. Meg bátorság apróbb tennivalók (fogászati) és nagyobb (lakás) ügyekben.
Megígérem, mindent megteszek, hogy jövő nyáron eljussunk a nyaralóba.
Valamint, hogy belehúzok és befejezést kanyaritok a függőben hagyott sztorijaimnak. Meg újabbakat is szeretnék írni.
Köszönet, hogy itt voltatok, köszönet sok kommentért és minden egyes kattintásért.
Eredményes boldog új évet kívánok mindenkinek!!!
Szia, drukkolok, hogy sikerüljenek a tervek, jó lenne!
VálaszTörlésBÚÉK!
Szia, köszönöm szépen a drukkot. BÚÉK!
TörlésBoldog új évet neked is! Ahol most laktok, az albi, vagy saját lakás?
VálaszTörlésSzia köszönöm a jókívánságokat. Buék neked is. Sajnos ez az én lakásom, jelenleg. Eredetileg egy rokonunké volt (meg a banké, mert hitel van rajta, amit most én próbálok fizetni), de ő 5 éve meghalt. Az albérletet eladták és nem találtunk másikat, így keveredtünk ide. Bár máshogy történt volna.
Törlés