Csütörtökön letudtam a nőgyógyászt, mázlim volt, mert egy órán belül sorra kerültem. Most már csak az eredményre kell várni, drukkoljatok légyszíves, köszönöm.
Pénteken meg elkezdett fájni a fejem és ez egész szombaton makacs módon kitartott, mikor lehajoltam, az nagyon rossz volt, meg alapból fájt folyamatosan és olykor úgy hasított a fejembe a fájdalom, mintha kést szúrtak volna bele. Így már este 10 után lefeküdtem, remélve hogy másnapra elmúlik. Így is lett, nagyjából elmúlt, de vasárnap már nyomott voltam, mint általában, mert hát vége a hétvégének és még mindig több, mint 4 hét a téli leállásig. ÁÁÁ, geesus...leírni is kritikus.
Csináltam kekszes tejfölös sütit és a pasim is meglepett, mert végre rászánta magát és belement, hogy levágjam a haját. Már régóta tervezte, de ez eddig csak elképzelés maradt. Most nem azért, de egész jó lett, fura picit, mert én mindig csak hosszú és/vagy raszta hajjal ismertem. De jól áll neki amúgy a rövid haj, ezt már régebbi képekről is láttam.
Délután húgom is benézett és kaptam egy újabb adag ruhát. Hahhahhahhahha (hisztérikus ikonok). Helyem egy centi sem, nem tudom mit csináljak vele. Egyelőre semmit :D a szomszéd meg hozott egy meleg papucsot nekem, hogy ne fázzon a lábam. Kedves tőle, örültem, most jól jön, mert lehűlt az idő. Itt vannak a télikabátos, sapkás hónapok. Sapka...az vicces ügy, mindegyikben úgy festek, mint akinek elgurult a gyógyszere, bár létezne olyan fejfedő, ami jól állna, de ezidáig még egy olyat sem sikerült találnom.
Na, mindegy, a fejfájás a múlté, így hát most befejeztem az új részt.
ch. twelve.
Cause when I said forever, I meant forever, now: Aznap reggel nem csak a nap ragyogott be a szoba ablakán, hanem Dominic mosolya is sugárzott, ahogy kávéval ébresztett.
- Mennyi az idő? - érdeklődtem még félálomban.
- Mindjárt hét óra. - jött tőle a válasz és izgatottan állt az ágynál kezében a bögrével, amiben a friss kávé gőzölgött.
Sóhajtottam és felültem az ágyban, majd átvettem tőle a kávét.
- Miért nem hagysz aludni?! Legalább hétvégén...
- Ne haragudj Colson, csak arra gondoltam, csinálhatnánk valamit.- ötletelt Dominic félénken.
- Elég gyakran szoktunk csinálni valamit. - vágtam vissza vigyorogva, de Dominic most nem erre értette.
- Elmehetnénk valahova kettesben. - mondta aztán a padlót kezdte nézni. Láttam, hogy zavarban van, és kezdtem én is érdekesen érezni magam. Ez most valamiféle randevú lenne? Fel is háborodtam rögtön magamban, de ennek nem adtam hangot.
- Mármint azonnal?- kérdeztem vissza zúgolódás helyett.
- Nem azonnal, később. Volna hozzá kedved?- pillantott rám ekkor Dominic.
- De hova mennénk? - bámultam bele a kávém barnaságába.
- Ahova te is szeretnéd. Le a partra, vagy csak úgy sétálnánk, vagy beülnénk egy italra...- sorolt fel néhány tippet Dominic, de bizonytalan volt. Az italozás része jól hangzott, de kissé korainak tartottam, ilyenkor elkezdeni, a part és a sétálás viszont ijesztőnek tűnt számomra. Nem akartam a randevú címkét erre az egészre ráaggatni, de ahogy Dominic felettem állt és reménykedve nézett engem, egyértelműen valami ilyesmire gondoltam, mégsem mondtam nemet.
- Végülis, úgysincs semmi tervem mára.
A délelőtt és kora délután eseménytelenül csordogált, Dominic a konyhában foglalta el magát, én meg tv-t néztem, a telefonomat nyomkodtam és vártam, hogy mi lesz, mert tényleg ötletem sem volt, hogy is fogunk ebbe belekezdeni. Majd egyszer csak Dominic titokzatoskodó mosollyal besétál és én ugyanilyen vigyorral a képemen pattanok fel az ágyból, hogy aztán a tengerparton andalogjunk? Kirázott hideg és olyan bénának éreztem magam. Meg bántam is, hogy nem hajtottam el Dominicot még kora reggel, mikor ezzel a butasággal jött. Feszültté tett, hogy olyan távolságokba merészkedünk, ahová már nem kellene. De nem volt mit tenni, ha már belementem ebbe a kis délutáni kalandba, szemétség lett volna visszakozni. Pedig kedvem aztán nem volt hozzá. De mégsem voltam egy barom, aki elrontja mások hangulatát és mikor Dominic csakugyan bejött a szobába az én általam megjósolt várakozó, félszeg, de ragyogó mosolyával, morgolódás és időhúzás helyett, megadóan vele tartottam. Nem volt elképzelése, merre menjünk, így eleinte csak össze-vissza sétálgattunk a belvárosban, elvegyülve az emberek tömegében. Ha elfáradtunk, helyesebben ha én fáradtam el, leültünk egy padra és cigiztünk, vagy megittunk egy-két sört. És közben Dominic mesélt az élete azon részleteiről, vagy olyan kedvteléseiről,érdeklődési köréről, amit eddig nem hallottam. Nehezen hittem el, hogy van még ilyen, de volt és le is taglózott. Mintha minden egyes másodperccel többet akart volna nyújtani nekem magából, a lelke minden kis zugát.
- Néha úgy vélem, már mindent tudok rólad. - jegyeztem meg.
- Így van Colson, te sokkal jobban ismersz, mint én magamat. - helyeselt Dominic és úgy látszott, elégedett a döntésével.
- Mégis miért teszed ezt? - kérdeztem elmerengve a cigarettám felett.
- Miért ne tenném?- kérdezett vissza gyengéden Dominic.
- Mi értelme van ennyire kiadni magadat, az összes kis titkoddal együtt? Miért csinálod? - csóváltam a fejemet.
- Ennek két egyszerű oka van, egyrészt, mert százezer százalékig bízom benned és a leges-legfontosabb ok, szeretlek. - magyarázta Dominic és mikor erről beszélt ijesztően magasztossá vált az arckifejezése.
Ahogy kimondta, még mindig szörnyű súlya volt a szónak, aminek terhét nem kívántam viselni.
Valóban én lennék erre a legalkalmasabb? Kizárt! És a bizalom amit irányomban táplál? Hülye hátsó szándékaim voltak, amiket megvalósítottam vele, aztán meg le akartam lépni. Mi van, ha én is benne voltam abban, hogy a múltkor bevette azokat a pirulákat? És én különben sem voltam hozzá olyan jó, hogy ezt a rajongásszerű alárendeltséget és a rám zúduló tűzforró szerelmet megérdemeljem. Ez egyszerre volt fullasztó és nagyszerű. Vagyis a nagyszerűnél fényévekkel jobb. Tiltakoztam, hogy ezt elismerjem, mert nem akartam, hogy jó legyen. De az érzéseim makacsul szembemeneteltek a józan érvekkel és Dominic véleményét sem tudtam megváltoztatni.
- A szeretet ami a szívemben van irántad, legjobb dolog, amiben valaha részem volt!
Aztán ivott a sörből, én pedig megbabonázva figyeltem, ahogy puha ajka az üveghez ér.
If I die, would you cry? Would you come and bury me alive? Később lekeveredtünk a partra. A kellemes idő ellenére is alig jártak arra, és ez így volt a legnagyszerűbb. Dominic örömét lelte a parti sétában, mint egy kisgyerek, aki a cukorkaboltba tévedt. Fel-alá rohangált és rúgta az aranyszínű homokot, nevetését és hangját visszhangozta a környék. A söreink már elfogytak, hát szereztünk mást, az egyik partmenti büféből vettünk többek között egy üveg pezsgőt, amit a hozzá kapott színes papírpohárból, később pedig csak úgy az üvegből ittunk. Gyorsan fogyott, nekem meg már szédült a fejem és csak hajszolták egymást a gondolatok, a képek az agyamban. Szánalmasan festhettem, de nem érdekelt. Ragadt a kezem a pezsgőtől és leöntöttem a ruhámat is. Ittas voltam és sajnálatosan kanos. Beleborzongtam Dominic boldogan ragyogó szemeibe, mosolyába és abba a hangulatba, ami körbevett minket. Ültünk a homokban, a víztől alig néhány centire. Olyan közel volt a tenger, hogy nedves lett a cipőnk, homok tapadt a tenyerünkre és a nadrágunk szárára.
- Mit éreztél volna, ha akkor éjszaka meghalok?- kérdezte egyszer csak Dominic és a vidámságomra rögtön árnyékok vetültek. Francba is, ez a hülye Harrison, nagyon ért hozzá, hogy megölje a légkört.
- Muszáj erről most beszélni? - hördültem fel.
- Kiváncsi vagyok. Azt tudom, hogy szívességet tettem volna mindenkinek a halálommal, mert senki sem szeretne olyan lenni, mint én, mindenkinek idegesítő vagyok, akivel nyomasztó együtt lenni. De neked hiányoztam volna?- kérdezett újra Dominic és végigsimított a haján, izzadt homlokára homokszemek kerültek. Elmerengtem a reménytelenségén, hogy mennyire várja a választ. Megadtam hát magam.
- Igen, valószínűleg hiányoztál volna! Most jó? Amúgy szerintem felesleges erről témázni, hiszen nem történt meg. Itt vagy, ülsz mellettem és velem együtt iszod ezt a felmelegedett löttyöt. És élsz! Ezáltal pedig részesei vagyunk egymás mindennapjainak és még valaminek, amit nekem túl nehéz elmagyaráznom, pedig annyira csodálatos!- hadartam el, de hirtelen el is hallgattam. Istenem, miket beszélek?!
- Csodálatos?- kérdezett vissza örömmel Dominic, látszólag tetszett neki a szó, szívesen ízlelgette.
- Hallhattad. - vontam vállat és már visszavontam volna a mondataimat, mert nem akartam, hogy Dominic még órák múlva is ezen sztorizzon.
- Köszönöm. - Dominic sugárzott a boldogságtól. Én meg csak néztem őt és társalgás helyett, az ajkait akartam birtokba venni, ami biztos kesernyésen pezsgőízű volt és ragacsos, de akkor is kívántam. Úgyis teljesen üres volt a part. Az suhant át az agyamon, hogy milyen veszett módon vágyom rá, hogy az enyém legyen, holott bizonyos szempontból már az enyém is volt, nekem adta az első alkalmat.
És én is akartam adni neki valamit, amiről talán később, ha már nem leszek vele, is eszébe jutok.
- Esetleg átszúrhatnám a füledet. Szeretnéd? - az ötlet hirtelen jött és tetszett. Való igaz, Dominic bőrén már hagytam jó sok sötét foltot, de ezzel a megmozdulásommal máshogy is megjelölhettem.
Dominic várhatóan meglepődött, kis ideig hezitált is, de aztán bólintott.
- Rendben.
Diadalittasan felnevettem, majd elkértem tőle az egyik ruháját díszítő biztosítótűt, amit előbb pezsgővel locsoltam le, hogy fertőtlenítsem, majd még az öngyújtómmal is átmentem rajta. Aztán nem vesztegetve az időt, odahajoltam Dominichoz és bármi figyelmeztetés, vagy finomság nélkül átlyukasztottam a fülcimpáját. Az élmény hasonlatos volt az első szexünkhöz, az érintetlen terület nehezen engedte át az újat, ami jelen helyzetben a biztosítótű volt és ez persze fájdalommal járt. Dominic halkan felszisszent és az ajkába harapott. A kezei megrezzentek a homokban. Adrenalin robogott át rajtam is, de végigvittem a tervemet. Aztán elégedetten húztam ki a biztosítőtűt a frissen áttört fülcimpából. Vércsepp maradt az ujjaimon, amitől összeugrott a gyomrom, de csak izgalomtól.
- Ugye nem volt annyira fájdalmas?- kérdeztem.
- Nem...jó volt. - nyitotta fel a szemeit Dominic.
- Jó? - mosolyodtam el és hittem neki, hogy rá izgatóan hatott ez az egész. Amúgy rám is, tehát nem tudtam mit hozzáfűzni, a vércseppet eltöröltem az állánál, aztán megilletődve mosolyogtunk egymásra. Fura és bensőséges pillanatok voltak.
- Ha visszaértünk a lakásba, majd keresünk bele valami karikát, nekem van pár darab. - ajánlottam és olyan felismerhetetlenül gyengéd lett a hangom, hogy megrémültem.
- Oké. - helyeselt Dominic és most már tényleg úgy véltem, hogy meg kell csókolnom. Ám mielőtt ezt megtehettem volna, harsány ordítások szelték ketté a part eddigi kihaltságát.
I don't wanna go out tonight, I wanna be right here, right by your side. While all the people are cruel, you're an hour away. Don't feel like feelin' sad today:
- Hé, Colson Baker, micsoda véletlen!
Oda sem kellett volna néznem, hogy tudjam, Travis hangját hallom, akinek nyomában Ollie sietett végig a part mentén. Mindketten vigyorogtak és kiabálva integettek felém.
- Gyere már ide!
- Remek. - morogtam a szememet megforgatva. Az időzítés nem volt valami jó, sőt Travis, meg Ollie pokolian rosszkor jártak éppen erre.
Kelletlenü felsóhajtottam és én is intettem, aztán Dominicra néztem tanácstalanul. Semmi kedvem nem volt hozzájuk, most teljesen mást akartam, az izgatottság homálya lassan oszlott el, dübörgött a szívem, bizsergett mindenem, de tudtam, hogy oda kell mennem.
- Mindjárt visszajövök. - dünnyögtem egykedvűen, ő bólintott, én meg feltápászkodtam és odaballagtam a tőlem nem messze röhögcsélő Travis-hez és Ollie-hoz.
- Mi a helyzet? - érdeklődtem legyűrve a vörösségemet, a torkomban lévő gombócot és lesöpörve a kezemen lévő homokszemeket.
- Velünk semmi új, de veled úgy tűnik, annál inkább történnek az események. - jegyezte meg Ollie gúnyosan. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni a hangsúlyt és kettejük kaján pillantását.
- Nem hiszem el, hogy már megint Harrison társaságában látunk, ráadásul a tengerparton...- csóválta a fejét Travis rosszallóan.
- Mi bajod a parttal? - kérdeztem vissza flegmán, de Travis csak a vállát vonogatta
- Engem ez már meg sem lep, folyton kettesben lófráltok. - legyintett Ollie.
Fél szemmel Dominicra lestem, ott ült, ahol az imént. És visszavárt. Éreztem. A szívem még mindig gyorsan vert.
- Akartok is valamit, vagy csak faggatózni jöttetek? - tértem a tárgyra egyáltalán nem szívélyesen.
- Egy házibuliba vagyunk hivatalosak. Esetleg jöhetnél.- közölte Travis.
- Most? - csodálkoztam el.
- Most tartják. Szóval, mi a válaszod? - szegezte nekem a kérdést Travis türelmetlenül.
- Nem tudom...- húzódoztam.
Ha valami, amihez nem volt indíttatásom, az egy házibuli volt, persze értékeltem Travis és Ollie invitálását és meg is lepődtem, mert az utóbbi hetekben nem volt túl jó a viszonyunk.
- Az egykor volt szép idők emlékére. - sandított rám Ollie nosztalgikus képpel.
Való igaz, régebben sok összejövetelen voltunk együtt, szólt a zene, olyan hangosan, hogy már belül lüktetett, mi meg ültünk egy-egy félhomályos sarokban, a kanapén és csak hülyéskedtünk, röhögtünk, ittuk az alkoholt a következményektől való félelem nélkül.
Travis viszont érzékelte a habozásomat és dühösen közbe is vágott.
- Természetesen nem kötelező. Azt hiszem, változnak a dolgok, a régi Colson velünk tartott volna, de az új Colson beéri annyival is, hogy a tengert bámulja az idióta Harrisonnal. Nekem nem tetszik ez az új Colson, úgyhogy menjünk innen Ollie. - tett pár lépést ingerülten, aztán megtorpant, hogy bevárja Ollie-t.
- Haver...- sóhajtotta Ollie leverten és Travis után eredt. Gyorsan felmértem a helyzetet. Nem akartam őket megbántani, hiszen a barátaim voltak, még ha mostanság ez nem is így nézett ki és bár Dominiccal akartam lenni, ennek ellent mondva, beleegyeztem az ötletükbe.
- Várjatok, veletek megyek! - szóltam utánuk, pedig a gond sötét felhői gyülekeztek a homlokomon, főleg mikor ismét visszapillantottam Dominic felé.
- Helyes. Akkor búcsúzz el a kis barátodtól, a kocsimnál várunk. - vigyorodott el fölényesen Travis.
Biccentettem és odamentem Dominichoz, ő akkorra már felkelt a homokról és kíváncsian nézett rám.
- Elmegyek velük. - böktem ki és égni kezdett az arcom.
- De hova? - lepődött meg Dominic és letargia csillant szemei zöldjében.
Nem akartam elárulni neki az igazat, hogy az általa szervezett programot egy ostoba házibulira cseréltem le.
- Csak úgy el. Régen lógtunk már együtt. Kell ilyen is néha. Te se unatkozz, inkább csinálj valami programot, hívd el Adam-et, igyál pár italt, vagy ilyesmi. Szabad az estéd. Jó mulatást! - mondtam ki tettetett könnyedséggel szavakat, de legbelül nem ezt akartam. Nem akartam elengedni Dominic-ot, főként nem Adam-mal és átkoztam a balszerencsét, hogy az utamba hozta most Travist és Ollie-t. De már nem tudtam visszacsinálni.
- És mikor jössz vissza? - kérdezte Dominic.
- Fogalmam sincs, ne várj túl hamar. - ezzel elindultam Travis autójának irányába, miközben a kedvetlen keserűség marta belül a lelkemet. Olyan gondtalan volt ez a nap, különleges és meghitt, Dominic lénye tette azzá. Most meg teljesen másfelé kanyarodott az egész és akaratom ellenére, a barátság nevében részt kell vennem egy házibuliban, ahelyett hogy Dominic-ot csókolnám kifulladásig, simogatnám ahol érem, majd szédülve takarnám be forró és gyönyörű testét az enyémmel.
Francba is...
folyt. köv...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése