2023. december 11., hétfő

Nem tudok mindenkit boldoggá tenni, ember vagyok, nem Netflix

Hehe, egész jókat dob fel ez a faszbuk. Meg kevésbé jókat is, bár azt inkább  messenger, mert egy percre visszaállítottam a Szexmániás chat korlátozását és láttam hogy miket írt nekem még azóta és nem az bánt, amit írt, mert oké, ez a véleménye, szerinte mi felelőtlen lúzerek vagyunk, akik nem voltak képesek egy házat összekaparni, inkább hitelből vegetálnak. De az a felsőbbrendűség, ahogyan ezt leírja- miközben bőszen ekézi a pasimat hogy mekkora segg, bezzeg ő egy dolgos és becsületes ember, aki a családjával törődik csak (írja ezt nekem két szex iránti béna kuncsorgás között pf)-bőven elég volt, hogy az ujjaim a tiltást nyomják meg. Nem kéne ennyire flexelni és elszállni magától, nem olyan nagy szám és hát magasról lehet nagyot esni, nem kívánok neki rosszat, de megérdemelne egy kicseszett nagy pofára esést, és különben is tiszta szánalom, amit a neje háta mögött művel, menjen már a búsba, nem fog hiányozni.
Most amúgy a gyk-n nyüzsgök, előkerült a rocker srác, akivel régen dumáltunk a zenéről és most sajna végleg szakított a nőjével, meg írkálok a csajszival akinek ugyanúgy AIS-e volt és nem rég műtötték. Ja meg egy random fickó is rám írt, egy régebbi kérdésemre válaszolt privátban és azóta is írogat, mondjuk nem mindig értem hogy mit, mert  barokkos körmondatokkal fogalmaz :S
Meg kéne nyitni Z. fb messengeres üzenetét is, de ő mindig olyan bazi sokat ír, hogy elfárad a szemem, kisül az agyam, mire elolvasom.
A szombati forraltborozás naná, hogy nem jött össze, mivel pasim egyik haverjával szórakozta el az időt és este 7 után már se neki, se nekem nem volt kedvem a térre lemászni, annyit fagyoskodok amúgy is, pasimnak meg már nem kellett forralt bor, elég volt az a több üveg sör, amit bedöntött, míg a barátjával dumálgattak. Tehát itthon maradtunk, ő aludt én meg filmeket néztem itt-ott (pl. Kopp-kopp-jó beteg alkotás, de Keanu jóóó benne), meg Végállomás félelem epizódokat, közben mikulás csokikat pusztítottam, meg más egyéb édességet. Yay, mihez fog ez vezetni? Elhízáshoz ésvagy cukorbetegséghez. Le kellene állnom, de nem igazán megy sajnos és még csak most jön a nagy ünnepi kajálások időszaka.
Mondjuk azt nem tudom, családilag lesz e ilyesmi, az ősök hétvégén leruccantak hugiékhoz hogy meginvitálják őt és a pasiját a kari vacsira, de tesóm egyelőre tartja magát ahhoz hogy nem.
Apám csalódott, mert készül a vacsorára és anyám szerint sok ajándékot vett mindenkinek (állítólag lesz megint parfüm is, legalább luxicsövi leszek) és nem értem, miért nem lehet eljönni, két óráig félre rakni a sérelmeket, rendesen viselkedni, aztán hazahúzni és duzzogni tovább. Mit kell itt drámázni?! Attól jobb lesz?? Vagy ezzel akarja mutogatni a felsőbb rendűségét?? Fene tudja, de én ha hívnak elmegyek a karácsonyi vacsorára, ahogy a testvéremet ismerem, ő is befut, de előtte még itt kavarja az állóvizet értelmetlenül. 
Én küldök neki a héten egy képeslapot, amire vagy reagál, vagy nem, Á.-nak is írok szerintem, mert ő minden évben küld nagyjából. K.-nak nem tudom még, mert nem írta meg az új címét és valszeg oda sem érne már Angliába a lapom.
Meg hát ugye meg kellene már venni az ajándékokat, de egyelőre egy szemernyi kedvem sincs ehhez. Igaz, ma beszereztem egy ív csomagolópapírt, mondjuk, ajándék is kellene bele. Csak nem visz rá a lélek, hogy délutánonként még a plázába, meg a belvárosba nyűglődjek, de hát ezt nem csinálja meg senki sem helyettem, úgyhogy meg kellene erőltetnem magam, de ma is inkább zenét hallgattam itthon, ahelyett hogy a boltokat járnám, annyira nem megy ez nekem. Szeretnék írni valamit karácsonyra, de egyelőre csak a régi irományaimon szörnyülködöm :S
A héten még vár egy hivatalos ügy, gyógyszerek felíratása a háziorvosnál és jövőhéten is van egy hivatalos ügyem, mielőtt záródna az év elkezdődne leállás, amit már nagyon várok, de szerintem így van ezzel mindenki. Hosszú volt ez az év is és mit mondjak, a nagy álmokat nem hozta magával, de én már úgy vélem, örülni kell az egészségnek is.
Anyám unokatesója most halt meg a napokban és csak 63 éves volt, igaz betegeskedett, meg a felesége halála óta teljesen visszavonult (2 éve) mintha feladta volna. Anyám menni akart a temetésére, de nem lesz, hanem az urnáját a felesége urnájával együtt a fiuk otthon őrzi. Ez milyen fura nekem, bár lehet hogy így olcsóbb vagy nem tudom, a szomszéd férje és az anyja is urnában van elhelyezve a szekrényen :/



2 megjegyzés:

  1. Jajj ez a pasi! Igazán örülhetne a közös programnak 🙄
    Én megtaláltam a tavalyról maradt csomagolópapírt, így azt legalább nem kell vennem. Karácsonyi ajándékok nagy része beszerezve, nagyrészük már be is van csomagolva, még pár dolgot kell beszereznem, de fejben már azok is megvannak, csak meg kell rendelni. Idén a 90%-át neten rendeltem. Én nem tudok ugy vásárolni, hogy járom a boltokat és majd ott kitalálom. De nem is nagyon szeretek üzletekbe mászkálni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igazad van, hogy neten rendelsz. Én is minden évben elhatározom, mert tuti kényelmesebb és idegkímélőbb, mint boltról boltba járkálni, azt én sem szeretem.

      Törlés