Jégszív, békevágy

Naivság lett volna azt gondolni, hogy hétfőn tényleg lesz fűtés. Mert nem ért ide a fickó, apámmal üzent reggel, hogy nem jó a kocsija és kedden jön. Hát nem  dobtam el az agyam, de mivel nem éltem bele magam, nem is ért csalódás. Mondjuk abban sem hittem igazán, hogy keddre ideér, de csodák csodája, tényleg jött. 

Szerencsére pasim itthon volt és mire én is hazaértem a konvektor már kicserélve vígan ontotta magából a meleget. 

Sőt pasim még össze is sepert és kivitte a szemetet. Igaz, ezt szemrehányóan közölte, de hát végülis ő is itt él a lyukban, néha ő is tehet ilyesmiket. 

Amúgy ha ő meg én összefognánk egész normálisan rendbevághatnánk a kotorékot így az ünnepek előtt. De ez aligha fog megtörténni. 

Tehát keddre lett másik konvektor. Így visszacuccoltunk a másik szobába és pasim örvendezett, hogy vége a vendégágyas éjszakáknak. 

Apám tényleg rendes volt, hogy segített. Biztos jóval lassabban ment volna ez a dolog, ha nem szól a szerelő haverjanak és ha nem szerez konvektort. Szóval hálás vagyok neki.

A hét amúgy ezen kívül átlagos. Olykor minden bajom van, fáj a fejem, a gyomrom is és szokott random káprázni a szemem, ami elég idegesítő. Ja, lett egy gigantikus herpeszem is.

A koránkelés mindig fárasztó és már várom a leállást, ami december 22.-én kezdődik és egészen január 3.-ig tart majd. 

Uh, de messze van még...

Olvasgatom hajnalban a D.lovers-t és hiányzik az ilyen szintű írás. Maga a sztori is hiányzik. Szerettem, pedig irtó lehangoló. De elfog a nosztalgia, mert a karanténes káoszos lezárások idején írtam a nagy részét, de karácsony előtt posztoltam az első fejezetet és hát a történetben is van egy időszak, ami az ünnepek alatt játszódik. 

Meg mostanában verseket is olvasok, Juhász Gyulától, Tóth Árpádtól, Reményik Sándortól. 

Megnyugtató elfoglaltság. Sulis koromban is szerettem az irodalmat, szerintem a kedvenc tárgyam volt, a biosz mellett.

Persze kellene lassan vásárolgatni a karácsonyra, de még sehol sem vagyok ezzel. Ötletem sincs és eddig erőt sem bírtam magamba verni, hogy neki álljak.

Azt sem tudom, lesz e családi összeröffenés, húgom nem óhajt szóba elegyedni anyámmal, és én sem beszéltem tesómmal november elseje óta. Faternak azt mondta, én nem állok vele szóba, de ez nem igaz. Csak momentán nincs nagyon mondanivalóm. Nem haragszom, csak már elfáradtam a folytonos féltékenykedésébe, a veszekedésbe és unom a magyarázkodást, így nincs kedvem belemenni idegölő vitákba. Jobb a távolság, így nincs újabb balhé. 

Persze kicsit bánt az ügy, néha úgy vélem írni kéne neki, mert jó lenne a béke, de ez nem csak rajtam múlik. Helyesebben kis részben múlik rajtam. Mert csak akkor lesz karácsonyi vacsora, ha tesóm békét köt anyámmal. De egyelőre ez nem tűnik reálisnak, mert tesóm nagyon makacs és nem közelednek az álláspontok. 

Hát van még pár hét karácsonyig. 

Reméljük a csodát, hogy húgom megenyhül.

Szombaton rá akarom venni pasimat egy forraltborozásra a karácsonyi vásárban, hátha dob egy kicsit az egyelőre 0 ünnepi hangulaton.

Mondjuk erről a tervemről még pasim nem tud hihihi.