2023. október 31., kedd

Totál elveszi a kedvem

Apám meg anyám állandó veszekedése, amit velem vitatnak meg. Tiszta háborús zóna már a messengerem. Nagyon frusztráló ez és lehúzza a hangulatot. Már gyomoridegem van, ha látom, hogy bármelyik rám ír.
És még itt van húgom is, aki közölte, hogy szerdán valszeg nem jön velünk, mert anyámmal nincsenek beszélőviszonyban. 
Anyám nekem is mondta minap, hogy úgy érzi, nem állok mellette ahogy kellene. Ez rosszul esett, mert én másképp vélem és ahogy tudom támogatom.
És most hogy apám vs anyám meccsek zajlanak felső fokon, már annyira én sem akarok. Tutira végig ordítozzák az utat és én azt kihagynám. 
Meg állítólag fater kijelentette hogy idén egyedül megy (vagy magával cipeli a Tini hiénát ugye, az kapható ilyenekre).
Pedig olyan szépséges ilyenkor a Tisza part és már úgy vártam az utazást. De nem ilyen áron. 
Vettem egy cipőt magamnak, muszáj volt mert az összes meglevő cipőm beázik és/vagy szétszakad lassan. Kimondottan utálok cipőt vásárolni, de most szerencsém volt, mert olcsón és hamar letudtam. 
Ja hétvégén láttam a Halálos tavasz c. 1939-es magyar filmet. Már végignéztem párszor, de mindig elvarázsol a hangulata, meg az a mai szemmel hihetetlen romantika, ami az akkori érát uralta. Amúgy mamám egyik kedvenc filmje volt és lemezen megvolt neki a film zenéje is, emlékszem mikor kisebb voltam és náluk töltöttem a nyarat sokat hallgatták.
Most tudtam meg, hogy forgattak hozzá egy alternatív befejezést is, ami nem drámával végződik. Youtube-n fent volt és megnéztem és fura volt. Szerintem ehhez a műhöz (sajnos) a szomorú vég passzol jobban. 
Pasim vasárnap Fradi meccsre ment Pestre, így egész este egyedül voltam és a telefonon online szókeresőt játszottam (imádom, hogy olyan szavakkal dicsér, mint lenyűgöző és fantasztikus) aztán egyik zenecsatornán Foo fighters×Linkin park×Green day válogatás ment, úgyhogy azt hallgattam nagy nosztalgiával. Szóval király volt az egyszemélyes bulim. 
Olvastam, hogy van új Green day klip is, meg jön az új album. Hát remélem nem olyan gázos, mint a legutóbbi aminek nem tudom így hirtelen a címét, de pár számot hallottam anno és nem az én világom.
Később elkezdtem nézni a Fogságban c. filmet és annyira rohadt jó volt, teljesen a képernyő elé ragasztott. Közben pasim is hazaért 11 felé és magyarázott, hogy késő van, kapcsoljam le a tv-t, de mondtam neki hogy ezt végig nézem, ha törik ha szakad. Meg amúgy is, ő a fővárosba járkál focimeccsre, nekem meg a filmezés marad, mint hobbi. 
A Fogságban című alkotás felzaklatott. Igazi nehéz, nyomasztó film. Remek színészi alakitásokkal(a zsaru állati helyes volt benne, Hugh Jackman meg zseniális amúgy is). 
És hogy hogy nem, ennek is van egy alternatív befejezése állítólag. 
Itt a film trailere. 
Ha valaki megnézné a videa-n fent találja magyar szinkronnal. Szerintem én még leülök elé minimum egyszer.
Reggel egy hajléktalan nő (bár a haja jobb volt sz enyémnél) kért tőlem 50 ft-ot, aztán még azt akarta hogy menjek is be neki a boltba energia italért. WTF?! Én még magamnak sem vennék energiaitalt *-*

2 megjegyzés:

  1. szia, igazából szerintem nem kell egyik szülőd mellé sem állnod vagy támogatnod őket a konfliktusukban. Sőt. Felnőtt emberek magánügye a házasságuk állapota, nem is igazán tartozik rád a veszekedésük. Ha zavar, egyszerűen megkérheted őket, hogy ne vonjanak bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy ideig nem zavart, igyekszem békiteni őket, de mostanra már elfáradtam ebbe és úgyse tudok megfelelni mindkettejüknek és amúgy se változik semmi sajnos.

      Törlés