A héten megint offoltam egy tányért :/ ez most a mikróban robbant szét érthetetlen módon, pedig már sokszor melegitettem rajta a kajámat. Jó, ehhez legalább nem fűzött érzelmi szál, mert egy egyszerű fehér tányér volt kék csíkkal a szélén, kb. menza feeling és lehet, hogy azt még Narkomán exem anyja adta a fiacskájának, mikor összecuccoltunk. Lehet, hogy nem, de úgy rémlik.
Fáj a fogam, ha meleg éri, meg náthás is vagyok. Lehet a fogfájás a náthával függ össze? Elmúlhatna mindkettő, bár a fogfájás jobban zavar.
Szerdán a csaj (nevezzük Ribi 1-nek, ő és a barinője Ribi 2, csak a pasikkal, a bulikákkal és a külsejükkel törődnek), aki cseszett átküldeni a múltkori gyűlés tartalmát, bájosan pillogva leszólított a hely folyosóján, hogy kéne egy kicsit segíteni az egyik prezentációban. Átdobtam neki messengeren a vázlatot, ami alapján meg tudta volna csinálni, de ő azt akarta, hogy az egészet készen küldjem el neki.
Hát persze, mást nem üzentek? Megirtam, hogy nem lehet egy az egyben másolni, azt a főnökök kiszúrják, volt már ilyenből probléma a hely-en. Nem is írt erre semmit Ribi 1, de kit érdekel.
R.-nek új fiúja van, a fakebukk szerint. Nem pasija, fiúja, mivel 22 éves a kis zsenge rocker a gyerek. Együtt mennek mindenféle koncertekre. Mert R. ugye lagzis zene fanból átvedlett rockerré most. Yay, nagyon no komment.
Voltam ma a tüdőgyógyásznál és nagyon jó ez a kora délutáni időpont, mert fél óra alatt végeztem.
Este 8-kor meg váratlanul becsengettek H.-ék. Mármint H., a kislánya Lara és hozták az egyik kutyát is. Meglepődtem, meg már épp zuhanyzáshoz készülődtem, de pár percet dumáltunk.
Bírom az ilyen spontán esti viziteket, ja nem...nem értem, miért nem ír előtte, ez így kínos volt nekem.
És ami még kínos, az a béna adult content-es fanfictionom. De hát eléggé szeretem írni és különben is ez az utolsó előtti fejezet.
Warning: +18!, slash, sex, blowjob, angst, romance, feelings, unhealthy relationship.
I guess we're all out of time when I say, "Fuck you", I'm lying. I don't want you to go, go: Persze nem sikerült elaludnom. Miért is sikerült volna, mikor már akkor egy nagy seggfejnek éreztem magam, mikor teljes erőmből bevágtam a szoba ajtaját, hogy rám szakadjon a lelkiismerettől nehéz magányosság, meg a gondolatok tömege, ezek pedig lehetetlenné tették a pihenést.
Szembe kellett hát néznem azzal, hogy én voltam a hibás a fennálló, általam már néha kezelhetetlen és kellemetlen szituációért, mégis Dominic-ot büntettem. Holott ő csak a szeretetét adta, önzetlen volt és hagyta hogy amit lehet, kapzsi módon el is vegyek tőle. Igen, ha úgy tetszik, kihasználtam őt és a körülményeket, mert azt hittem, tudom kontrollálni. De ez rohadtul nem volt igaz. A zilált, kaotikus érzelmeim, a semmihez sem fogható vele átélt leírhatatlan élmények, uralmuk alá hajtottak és erős hatást gyakoroltak rám. Nem tudtam elmenekülni és már értelme sem nagyon volt, mert hiába sétáltam volna ki az éjjel közepén a lakásból végleg, Dominic attól még ott maradt volna bennem kitörölhetetlenül. Kiábrándultan vettem tudomásul, hogy az önuralom csúfosan elbukott, én meg vereséget szenvedtem a józan ész felett vívott háborúmban. Csak a gyötrelmes romok maradtak hátra, amiket még a mostani értelmetlen kirohanásommal tetéztem is. Most pedig a lelkem leomlott darabjaiból kellett volna kihoznom valamit, ami jobb és világosabb, mint a jelen pillanat. Ilyen volt például a bocsánatkérés. Utálatosan viselkedtem és szemmel láthatóan fájdalmat okoztam Dominic-nak azzal, amiket mondtam és amiket tettem. Nem kellett volna darabokra tépnem a közös dalunkat tartalmazó papírokat. Azokban a betűkben mi ketten léteztünk. Mikor együtt írtuk a dalt, kivételes és gyengéd hangulatú volt közöttünk. Nekem is tetszettek azok a momentumok, hogy közel ült hozzám és hogy véletlenül egymáshoz ért az ujjunk a ceruzáink felett. Dominic lelkesedése magával ragadott, szép mosolya és az arca felragyogása írás közben, szinte ragályos volt és azzal, hogy szétszaggattam a lapokat, elpusztítottam ezeket a törékeny perceket, ez pedig kegyetlen húzás volt tőlem. De akkor azt akartam, hogy fájjon neki, hogy vigyen el minden vele kapcsolatos érzést és lépjen le a francba. Most már nem ez volt a szándékom. A haragom alább hagyott, csak a lelkiismeretfurdalás marcangolt, ahogy forgolódtam az ágyon, tudván, hogy úgysem megy majd az elalvás. Megittam hát a maradék sörömet, rágyújtottam párszor, aztán idegesen dübörgő szívvel, feszülten vártam, hogy Dominic visszajöjjön a szobába. Egyáltalán nem siette el, fogalmam sem volt mit csinált kint olyan sokáig, de jóval elmúlt már éjfél, mikor halkan benyitott és a cipőjét, pulóverét leléve befeküdt mellém az ágyba. Hallottam kicsit gyors lélegzetét és éreztem a tekintetét hosszan végigvonulni rajtam. Tisztában voltam azzal, hogy az ostobaságom felzaklatta, így ő sem fog tudni csak úgy aludni. Időhúzás helyett gyorsan megfordultam és vagy fél percig csak bámultam rá kérdőn. Ő ugyanígy nézett vissza rám. Aztán végül belekezdtem.
- Összezavart, ami azon a házibulin történt velem. Én még soha, senki miatt nem váltam működésképtelenné. Erre még jött az, hogy eltűntél. Elméleteket gyártottam, mit csinálhatsz, kivel vagy, később aggódtam is.
- Aggódtál miattam?- Dominic hangjában őszinte boldogságot és meglepettséget hallottam.
Összeugrott a szívem.
- Igen, hogy valami bajod lett, vagy ilyesmi. És minél több idő telt el, annál frusztráltabb lettem. Végeredményként rád zúdítottam az összes indulatomat. Egy barom voltam, ne haragudj, jó?- az arcom égett és mintha ólomból lettek volna a szavak, nehéz volt kiejteni őket.
Dominic elnézően mosolygott és finoman végigsimított az egyik alkaromon.
- Nem haragszom. Sohasem fogok haragudni semmiért. Tudhatnád már. Szeretlek Colson.
Megráztam a fejem.
- Nem lehet az összes szemétségemre ürügy a szeretet!
- Pedig az. A szeretet erősebb akárminél.- tartott ki az álláspontja mellett szilárdan Dominic és nekem erre nem volt semmi reakcióm, le voltam taglózva és még mindig bántott az önvád.
- Pedig nyilvánvaló, hogy egy rohadék vagyok...
- A mindenem vagy Colson! Bárcsak éreznéd, mennyire lángolok érted! - vágott a szavamba Dominic és láttam, hogy semmivel sem tudnám meggyőzni az ellenkezőjéről. Ahogy engem nézett, ahhoz szavak sem nagyon kellettek, a pillantása tele volt szédült sóvárgással és határtalan, szelíd imádattal. Mint egy békés, mély tó, aminek zöldje az összes ballépésemet elmosva fogad magába. Úgy hogy többet nem tudok, de nem is szeretnék visszatérni a felszínre.
- Majd összeragasztom a széttépett lapokat és folytathatjuk a dalt is, ha még van kedved, lassan úgy is elkészül. - jegyeztem meg.
- Szívesen írnám veled továbbra is, nekem sokat jelent.- vágta rá Dominic rögtön.
Örültem, hogy így vélekedik.
- Oké, akkor így lesz. De most aludjunk, mindjárt itt a reggel.- tanácsoltam és lecsuktam a szemeimet, ám ekkor Dominic kissé hideg tenyerét éreztem átsuhanni a mellkasomál. A szemeim felnyitódtak és Dominic akkor már ott feküdt közvetlenül mellettem, egy centi sem volt a testünk között.
- Vagy ne aludjunk?- a kérdésem idétlenre sikerült.
- Még nem vagyok álmos. - suttogta Dominic.
Hőhullám söpört végig rajtam a felismeréstől, hogy mi a szándéka. Az izgalom máris nagy erővel éledezni kezdett bennem.
- Azt hiszem, én sem. - ismertem el és ez lehetett az engedély, amire Dominic várt, mert ajkai az enyémre tapadtak, a nyelve máris a számba került.
Hidin' all my feelings, but I know that I'm not dreaming: A csókja éhes volt, a szája meleg és nedves, narancskóla ízét véltem felfedezni a nyálában és egy pillanat alatt elfeledkeztem mindenről, ami eddig nyomasztott. Csókoltuk egymást és nem tudom, mennyi idő pergett le így felettünk, csak Dominic heves lélegzetét hallottam és forró levegő áramlott az arcomba. Éreztem a nyelvét az enyémmel keveredni és éreztem az érintéseit, ahogy nyirkosan hideg ujjai kíváncsian a ruhám alá kerülnek, felfedezve és gondoskodóan simogatva engem a mellkasomon, hasamon, úgy hogy számomora is idegen és furcsa hangokat adjak ki. A másodpercek, a percek, elmosódtak, csak a szánk érintezett szünet nélkül. Az izgatottság szikrái pattogtak körülöttünk, csak az élénk mozdulatra emlékszem, ahogy hirtelen felékerekedtem és most én kezdtem el őt csókolgatni. Ajkaim lassan, meleg nyálcsíkot húztak az arcára, a nyakára.
- Vedd le a ruháidat, látni szeretnélek. - kértem meg rá, mire ő azonnal és szemlátomást örömmel engedelmeskedett. Gyorsan lehúzta magáról a pólóját, a nadrágját és az alsóneműjét. Elégedett, rekedt sóhajt tört ki belőlem a tettrekészségétől, a szívverésem ezerszeresére gyorsult, és minden részemet beterítette a keserédes epekedés, ahogy végignéztem immár ruhátlan testén, a fehér és puha bőrén, a vágyódástól szaporán fel-alá emelkedő mellkasán, az ágyékához vezető sejtelmesen sötétebb részen, és kőkemény férfiasságán. Ahogy ez a látvány elém tárult, nem hezitáltam, a vérem, az ösztön máris vitt tovább, nem adva teret az erkölcsi kételyeknek, sem másnak. Visszafeküdtem a testére és adtam pár hanyag csókot a szájára, majd másodpercekig elidőztem a nyakán, kulcscsontján és mellbimbóin. Ő csak zihált és reszketett alattam és ettől az én izgalmam is csak nőtt. A tenger illata, tömény és sós izzadtság, valamint homokszemek kerültek a számba a bőréről, ahogy lejjebb haladtam és ezek a partmenti sétánkat juttatták eszembe, aztán láttam és megcsókoltam azt a pár véraláfutást a törzsén. A sérülések lilás-vöröses örvényei kirajzolták előttem a durva parkolóban történt verekedést, amit Dominic említett. Melegség öntötte el szívem zugait, hogy nem feküdt le Adam-el, nem csapott be, valójában rá kellett ébredem, hogy Dominic sohasem vert át és mérhetetlen hálával tartoztam ezért neki. Ajkaim célratörően haladtak a férfiassága felé és hamarosan megízleltem őt. Boldogsággal és hitetlekedéssel fogadta, amit nem értettem. Ő is akármikor megtette értem...Ujjai lesiklottak a hajamra és finoman elmerültek a tincseimben. Hamar nyögdécselni kezdett, csípője a számhoz nyomódott hektikusan és kicsit talán vadul is, de elkápráztatott a pulzáló keménysége, amit én okoztam és tetszett nekem, ahogy repíti a mámor. Mindig is imádtam nála ezt az akaratlan, színtiszta élvezetet, amit megjátszás nélkül közvetített felém. Félig nyitott szemeimen át láttam, hogy Dominic megfejthetetlen, gyönyörben úszó kifejezéssel, levegő után kapkodva nézeget engem, majd visszahanyatlik az ágyra és hagyja, hogy irányítsam. De én azt akartam, hogy most ő vezessen, kicsit a lelkiismeretem miatt, hogy megbántottam és érdeklődésből is. Elhajoltam tőle és visszakerültem az arcához. Sejtettem, hogy nem lehetett messze a csúcsponttól, nehezen kapott levegőt, verejték gyöngyözött a szája felett, nyugtalanul vibrált a teste, a pupillái kitágultak, a zöld színt átvette a gerjedelemmel átitatott fekete. 
Sietve lehúztam a nadrágomat és az alsómat. A pólómat magamon hagytam, itt most Dominic volt a lényeg és ő úgyis meztelen volt. Észrevettem, hogy az ágyékom irányába bámult és szinte már kínosan hosszú ideig nézett oda. Megilletődött kérdések és szeretetteliség voltak a tekintetében, ahogy lágy érintése végighúzódott a férfiasságomon.
- Most te mondod meg, hogyan csináljuk!- suttogtam neki és így történt, hogy először, de szemtől-szemben, nyíltan feküdtem vele, ettől kicsit zavarba jöttem, de elfogadtam és persze fel is tüzelt az új pozitúra. Az ajkaink, kezeink ismét egymáshoz értek, a bőrünk újból izzadtan tapadt össze a felgyűrt lepedőn. Fura volt ez a közelség, de tetszett, együtt lüktetni és lélegzetni vele. Minél előbb még többet akartam, így hamar a lényegre tértem és erős lökésekkel, mélyen mentem bele. Már az első másodpercben lesokkolt, hogy mennyire jó ez, egyszerre végletekig szokatlan és megmagyarázhatatlanul ismerős, mintha a kedvenc helyemre, vagy haza értem volna. Dominic-nak viszont nem volt ilyen egyértelműen élvezetes, tudtam, hogy több előkészítés kellett volna, vagy több nyál, de azzal is tisztában voltam, hogy Dominic hozzám hasonlóan bizarr módon szereti, ha fáj. Persze láttam, lebénítja a hirtelen jött, szenvedélyből fakad fájdalom, hideg verejték lepte el, szorosan összeszorította a szemeit, csak kicsit mozdult, és kezei védelmet keresően simultak a hátamra, holott én okoztam pont a keserves érzéseket.
- Nagyon fáj?- érdeklődtem és végighúztam ajkamat az állkapcsán, majd az arcát csókoltam meg, egyfajta bűnbánó kárpótlásként a szenvedésekért.
Rám nézett pirosság és fehérség rohant át az arcán felváltva, majd szaporán bólogatott.
- Fáj, de semmit sem csinálnék szívesebben!
Meggyőző volt, de mégsem akartam kínozni.
- Sajnálom...- sóhajtottam és bármilyen őrjítő volt, igyekeztem a durvaság helyett óvatosabban moccanni. Utána már nem beszéltünk, nem is nagyon tudtam volna, mert amit tettünk, nagyon hamar elhalványította a realitást. Ahová kerültünk, ott nem fértek el a szavak, nem is kellettek mert minden a lelkünk legmélyéről érkezően vitathatatlan és elképesztő volt...
Csókolóztunk és mialatt az ajkunk és nyelvünk szinte eggyé vált, az egyik kezemmel magunk közé nyúlva gyengéden, de magabiztosan simogatni kezdtem Dominic férfiasságát a csípőm mozdulataival egyszerre. Úgy éreztem, ezt kell tennem, és így vált teljessé a kép. Dominic reakciói azonnal láthatóan megváltoztak, az öröm érezhetően terjedt benne, ahogy átengedte magát a szelíd határozottságomnak. Vérforraló volt számomra, hogy teljesen közelről figyelhettem, ahogy Dominic-ot egyik másodpercről a másikra beteríti a kéj és csukott szemmel, verítékben úszva, kétségbeesett hangon nyögdécselve szorult újra meg újra a kezemhez további érintésekért. Hamar szinkronba kerültünk, együtt mozdultunk, miközben mindketten egyre gyorsabbá, hangosabbá és izzadtabbá váltunk. És közösen indultunk el a biztos beteljesülés útján, ami előbb Dominic-ot érte utól. Hangos nyögések közepette cikáztak át rajta a féktelen reszketések és elöntötte ujjaimat a belőle kitörő sűrű nedvesség. Ez az élmény és még néhány erősebb mozdulat tolt át engem is a határon, ami elválasztott a megsemmisítő extázistól. Az érzés összezúzott, eltemetett maga alá, a levegő kifogyott a tüdőmből, a szívem szét akart robbanni darabokra és mindenem reszketett. Rároskadtam Dominic verítékes testére és hallgattam össze-vissza kalapáló, rendetlen szívverését, ami ugyanolyan kaotikus volt, mint az enyém. Percekig feküdtünk így az ágyban, szó nélkül, lihegve, leizzadva a ragadósan nyirkossá vált lepedőn. Dominic törődően cirógatta a hajam, és éreztem, milyen odaadással néz rám, de én szemkontaktus helyett elbámultam a szoba ablakába, onnan ki a koromsötét éjjelbe. Újból bántóan zakatolt az agyam, hogy mit tettem az este folyamán, ez fájón mart belém, ugyanakkor szokatlan, légies könnyedség is keringett bennem. Persze, lehet hogy csak túlcsordultak az érzelmek. De Dominic-ban is, mert váratlanul megszólalt.
- Te akartál már valaha sírni a boldogságtól?
Rekedt volt a hangja és mikor rápillantottam, ábrándos szemeit elfutotta a könny.
- Ne csináld ezt! - tértem ki a válasz elől felháborodottan, erre ő azonnal a szemeit kezdte törölgetni sajnálkozva.
Hogy szorongatott e a sírás a boldogság miatt? Igen, egyszer, mikor megszületett a lányom. De máskülönben soha! Egészen eddig, mert most nagyon nem tudom, hogy mi ez a fanyar örömszerűség egy fél lépésre a keserves sírás küszöbétől?!
Uralkodni akartam magamon és nem voltam erre felkészülve, így csak elvörösödve megcsóváltam a fejem és visszafordultam az ablak felé, hogy Dominic ne lásson és ne is sejtsen semmit.
Olyan buta ez a Dominic és rohadtul infantilisek a kérdései!
Standing there, you look at me, understanding everything. Yeah, it's so fascinating. You patch up the blood and the cuts. But our blood got mixed up. So I guess we belong to each other: Mielőtt beléptem volna a szobába, sokáig elmerengve néztem Dominic-ot, ahogy az ágyon ülve a gitárja mellett betűket kanyarít egy gyűrött lapra. Tudtam, hogy munka után új dalokon dolgozik és kilátásban van pár fellépés is. El volt foglalva és nem akartam zavarni, de volt valami, amit oda akartam neki adni, még mielőtt elmegyek tőle.
Bámultam rá, mint ha nagyon régen láttam volna, pedig egészen kora hajnalig együtt voltunk. És olyan volt most is, mint általában, kócos bordós-barnás hajtincsek, élénk, zöld tekintet, egyszer kisfiúsan lelkes, máskor felnőttesen komoly arckifejezés, sötét színű ruhák, fekete, kopott körömlakk, rózsaszín zokni, ezüst lánc és lakat, mégis megborzongtam, a szívem gyorsabb ritmusra vert és szűknek éreztem az előszobát, ahol épp tétován ácsorogtam.
- Szia. - köszöntem neki végül.
- Szia. Nem hallottam, hogy megérkeztél. Mióta vagy itthon?- fogadott csodálkozva és mosolyogva.
- Most jöttem nemrég. - feleltem és odaballagva, leültem az ágyra.
- Mindjárt elpakolok. - Dominic zavartan szedte össze a papírjait, de megállítottam a kezét és az egyik írását magam elé húzva, szemügyre vettem fekete filctollal írt sorait.
- Mennyire rossz? - kérdezte Dominic az arcomat tanulmányozva válaszokra várva.
- Fura, de egyáltalán nem rossz.- ráztam meg a fejemet, mert tetszett, amiket a papíron olvashattam, még ha túl valódi is volt. De hát ez volt Dominic és az ő élete, aminek hetek óta nagyon is a részese vagyok.
- Jól esik hogy ez a véleményed, Colson.
A gyomrom ugrott egyet, ahogy Dominic kimondta a nevemet, ennél jobban már csak a nézése volt rám felkavaró hatással. A nyelőcsövem úgy égett, mintha valami erős szeszesitalt ittam volna. Nem is akartam sokáig időzni a közelségében.
- Hoztam neked valamit. - jelentettem ki és Dominic meglepett érdeklődésével kísérve, előhúztam a karikát a zsebemből.
- Emlékszel, azt mondtam neked, hogy adok egy karikát a frissen átszúrt füledbe. Hát itt van, még mielőtt végleg kimegy a fejemből.- hadartam el jól mellőzve Dominic pillantásait és oda nyújtottam neki a kis ezüst karikát, amit ő kitörő örömmel vett át.
- Köszönöm szépen, nagyon örülök! - lelkendezett és le sem tagadhatta volna a boldogságot, amit érzett, mintha valami iszonyú értékeset kapott volna. Megforgattam a szememet, nem akartam, hogy túlgondolja, ez csak egy vacak, olcsó karikafülbevaló, de ez a lökött Harrison kevés dologtól is feldobódik.
- Nincs mit, megígértem.- biccentettem, higgadtságot magamra véve, pedig zúgott a fejem és akaratom ellenére vont hatása alá a szédület Dominic boldogságától.
- Segítesz berakni? Mihamarabb viselni szeretném. - érdeklődött Dominic, de ehhez most nem volt erőm, nem akartam hozzáérni, nem akartam sokáig tartó, gyötrő izgalmat, így elutasítóan felálltam az ágyról.
- Szerintem boldogulsz magadtól is. - és az ajtó felé indultam.
- Hova mész?- Dominic kicsit csalódott volt.
- Hagylak gyakorolni és teszek egy kört a parkban, szép az idő. - feleltem habozva és vissza sandítottam rá, de ő már akkorra egy kupacba rakta a dalszövegeket és a gitárt is a falnak támasztotta.
- Nem baj, ha veled megyek? - kérdezett reménykedve.
Fogadni mertem volna, hogy ő is jönni akar, flegmatikus vállrándítással egyeztem bele, mert ez már tényleg csak egy kis dolog volt a sok melléfogásom és problémám tengerében. A baj klasszikus értelemben és csupa nagy betűvel az nem itt kezdődött...
folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése