2023. március 8., szerda

Kikelet és társai

Hétvégén belenyírtam a frufrumba, mert idegesített és mert konkrétan úgy néztem ki, mint bármelyik tag a The Ramones-ból. Jobb nem lett szerintem, meg mára sikeresen el is feküdtem. Na, de nem is én lennék, ha nem lenne katasztrofális a hajzatom. Anyám szerint el kéne jutnom a fodrászhoz, de én még nem érzem elég kétségbeesettnek ehhez magam. Meg annyira nem is érdekel most, már annak is örülök, hogy hála a hajnövesztő vitaminnak, már nem hullik úgy. Sőt, szerintem vastagabb szálú is lett. És rebellis módozatban úgy nő, ahogy ő szeretne. Nem áll útjába sem olló, sem elképzelés, arról hogy kéne kinéznie.
Ja, hétvégén pasimat a lépcsőházban felkérdezte egy fazon, hogy mikor áll szándékunkban kiegyenlíteni a közös költség tartozásunkat. Szegény pasim úgy meglepődött a hirtelen kérdéstől, hogy dadogott egy majd-ot és elsietett. Én viszont puffogtam egy sort, mikor pasim elmondta, a muksó nem is tagja a közgyűlésnek, szóval mi a franc köze van hozzá?! Ez az átka annak, hogy minden lakónak elküldik azt, hogy ki mennyit fizetett és valljuk be, én tartozom nem is kevéssel, de rajta vagyok a tartozás kiegyenlítésén. Pl. a héten is fizettem be és mivel a vízdíjból is jár vissza, amit beforgatnak a hátralékba, úgy már azért nem annyira vészes a helyzet. Szóval nem kellene mindjárt felháborodottan pattogni. De ez itt a tébolyda ugye és itt kaffognak mindenért.
A hét elején elzarándokoltam a haziorvoshoz pasim receptjeiért. Az új házidoki két hónapig nincs valami miatt, úgyhogy megint helyettesítés van, vagyis minden nap más orvos és ráadásul mindig csak délután. Én persze megint kifogtam egy közepesen tuskó, idősebb dokinőt, aki a száját húzta, mikor megkértem, hogy ha lehet, 3 havi gyógyszert írjon fel praktikussági okokból. Pedig ez nekik is jó, hogy nem járok a nyakukra és nekem is jó, mert nem kell havonta odamenni. Szerencsére nagy duzzogva felírta a doki a 3 havi adagot, nem tudom mivel nehezebb, mint a havi recept.
Hát igen, régen minden jobb volt, a régi orvosom sosem csinált ebből ügyet és automatice 3 hónapra írta fel a cuccokat. Meg amúgy is, a régi orvosom tudta a nevemet, segítőkész volt, érdeklődő és egyebek. Most ez az új fiatal orvosnő hol van, hol nincs ezekszerint, így megint részben elhagyatott és káoszos a körzet.
De az anyagi helyzetem is az, hétvégén már azt böngésztem a neten, hogy lehet a lakást vissza adni az eszközkezelőnek és esetleg bérlőként benne maradni. De ez elég drasztikus lépés lenne, meg én nem akarok itt lakni, én inkább tiszta lapot húznék és eltűnnék innen, mint a kámfor. Az lenne a legjobb megoldás. Tehát nem adom fel bármennyire is csömöröm van már ettől, még csinálom tovább, fizetem a hitelt, amíg bírom (bár ebben a hónapban a fele még hátra van), hátha egyszer meglesz érte a jutalom. 
Bocs amúgy, tudom extrán lelombozó vagyok, az elkeseredés beszél belőlem, hogy a hitel miatt mennyi mindentől fosztjuk meg magunkat. Mennyivel könnyebb lenne, ha nem kellene a hitellel szívni, filléreskedni és minden más fizetni valóval elmaradni. Milyen klassz lenne, ha a terveink egy részét meg tudnánk valósítani úgy hogy nem állna az útjába anyagi akadály. 
Oké, majd egyszer...biztosan...
Addig is örülök, hogy holnap már csütörtök, jövő hét szerdán sem kell majd korán kelni, és örülök a nőnapi finomságaimnak, a pizzás háromszögnek (lehet nem ez a neve, de én úgy hivom) amit apám adott és a csokinak, amit pasim.
Éljenek a nők! Puszi :×


2 megjegyzés:

  1. Jaj nalunk pont az inverze van a kozoskoltseggel. Mire megtudjuk h hatralekunk van, mar ugyved kuldi postan az ejnyebejnyet. Valahogy a tarsashazkezelo mondjuk az emelesrol nem szol.... Meg amugy lofaszt se csinalnak, megbiztak egx megbizhatatlan takaritoceget akik havi egyszer szetkenik a koszt a folyoso koven de mast nem csinalnak... Bocs h itt rageltem.
    A dokit meg nem ertem. Lehet amugy mindig visszadobaljak a patikabol a 3 honapra felirt receptjeit mert keptelen szabalyosan jol felirni h kiadhato leg,en a gyogyszer. Vagy nemtom. Azert nem olyan nehez az..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kommentet. Ismerős amiről írsz, lenyúljak az embert, pl. itt takarító sincs, de felszamolnak takarítási díjat, nem is keveset. Ja meg sárga kuka, nagy szemetes zsák sincs, míg az összes többi házban sem. Meg még sok más dolog se.
      Szerintem is jobb 3 havi receptet feliratni, így egyszerűbb, nem jarkalunk havonta a nyakukba, ez nekik is jó.

      Törlés