2020. március 26., csütörtök

Amikor a online munkáról az öngyilkosság jut eszedbe, avagy (sz)operatív törzs és hasonlók

Tegnap tök szarul voltam, fájt a fejem, rázott a hideg, a torkom is kapart :O na mondom, biztos én is koronás leszek, mint a kristálycukor, de reggelre nagyjából helyre rázódtam. Anyám szerint, az emberre akkora nyomással van ez a járvány dolog, hogy már beképzelni magának a tüneteket.
Vagy megfáztam, tettem hozzá én. Szerintem ez a helyzet. Megint olyan hideg lett az időjárás, arra ébredtem hajnalban is, hogy rohadtul fázom :/ 
Facebook-on bejelölt a főnök,a colos csaj,meg N. is, tehát a home office-nek közössèg èpítő ereje van. De amúgy meg elég szívás. Az eleje egész ígéretesen indult, normális tempóban, hogy a számítástechnikában kevésbé jártasabbak is fel tudjanak zárkózni. Bátran állíthatom, ez nem ment mindenkinek, van akinek még most is gondot okoz bármit csinálni. De persze vannak, akik hasítanak, É. feljött messengerre dicsekedni, hogy ő már mennyi mindent megoldott. Ritkán beszélünk amúgy, mert É. megosztó személyiség. R. egyenesen rühelli és látványosan levegőnek nézi, sőt letolt engem is nem egyszer, hogy miért nem koptatom le É.-t. De én nem vagyok ilyen, nem akarok bunkó lenni, ugyanakkor az is igaz, hogy É. néha kicsit sok és nem veszi észre magát, pl. odajön és csatlakozik egy beszélgetéshez, de úgy hogy félbeszakít mindenkit és a témához totál nem illő sztorit dob fel *-* szóval fura nőszemély (fb adatlap szerint hajdobálgatós is az ismerőse)és igazából nincs is nagyon sok közös témánk vele, általában ő beszél, ha összefutunk és folyton villog azzal, neki milyen jól megy.
Mindegy, tehát nehezen indult az itthoni munka, én meg arra gondoltam, írok egy listát, hogy mit fogok csinálni a karantén alatt az üres időmben.

Ilyenek szerepeltek benne, hogy sok pihenés, zenehallgatás, ID ès Columbo maratonok, nagytakarítás féleség, ruha válogatás, írás, meg néhány "betegebb" ötlet (nem röhögjetek kérlek, de eskü elgondolkodtam azon, hogy meg kéne tanulni country zenére táncolni, jó tudom, karantén van és elment az eszem).
Igen, ilyesmiket képzeltem lelki szemeim elé...
Hát.....így közel két hét után azt kell írjam. Egy nagy francokat lesz nekem ilyenekre időm!!!!!!
Annyi gebasz van a home office miatt, hogy nagyjából az egész napom a laptop előtt töltöm-szemkifolyásig kb.-és mikor meg lenne egy kis szabadidőm, akkor ott a főzés, meg a pasim is hamarabb jön haza, mivel háromkor bezár minden hely.
Szóval semmire, semmi időm sincs.

Reggel már tisztára motiválatlan vagyok és felkelni sincs kedvem. De muszáj ugye. Meg hülyeségeket is álmodom. Egész nap kávétól kávéig vagyok nagyjából. A többi csak káosz a fejemben :( Valamelyik nap kimentem, mert volt pár elintéznivalóm. Semmi mozgás nem volt és nagyjából öt emberrel, ha találkoztam. A levegő is tisztább volt, szóval arra jutottam, hogy egész jó így a város, hogy nincs az az idióta tömeg. Szóval valószínűleg az embereket utálom, nem is ezt a várost.
Hát ez van most velem. 
A bezártságtól még mindig nem szenvedek, azzal úgy nincs gondom. A szabadidő hiánya az már jobban megvisel. Valami rendszeren töröm a fejem, amivel ezen javíthatnék, hát egyelőre nincs ötletem.
De holnap már péntek, utána hétvége, addig is k
itartást mindenkinek!!!!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése