Könyvek, giccsek, depis, emo szobor, meg dolgok, amik nem töltenek el boldogsággal

Szombat délután kellemes meglepetésként eljöttek hozzám J. és a kis Zselyke. Jót beszélgettünk, nevettünk, a kicsilány meg imádnivaló volt.
A hét első két napján anyáméknál segítettem a káosz felszámolásában, ami a festéssel és járólap lerakással járt. Minden telis-tele volt zsákokba pakolt cuccokkal, amik kipakolásra vártak. Az első, ami a kezembe akadt egy közös kép a narkomán exemmel, valamint egy levél, amit sosem küldtem el és amit akkor írtam neki, miután egy szó nélkül lelépett a közös albérletünkből. És találtam még nagyon sok mindent egészen kisiskolás koromig visszamenőleg. De nem volt sok időm nosztalgiázni, mert várt a munka. Megdöbbentő volt látni, anyáméknak milyen tetemes mennyiségá giccshalmazuk van, amiknek valahogy újra helyet kellett találni, ez nem volt könnyű, mert egy-két polcot és szekrényt felszámoltak, így a hely is kevesebb lett.Na, meg a könyvek!!!Igazán változatos könyvállományuk van, kezdve a természetkönyvektől, az ifjúsági kötetekig, a második világháborún át, a Bhagavad gitáig, szóval, szeretnek olvasni :D
Nagy nehezen mindent betuszkoltunk a polcokra, de én mondom-vagyis írom-ha még lett volna úgy 10 könyv, vagy még úgy 5 ilyen szépségesség, mint ez a bánatos emo szobor a képen, azt már gőzöm nincs, hova pakoljuk.

A két nap végére kellemesen elfáradtam és izomlázam is lett, de megérte, nagyon szép lett anyámék háza és szerintem amit akartunk, kettesben megcsináltunk. Apám  a nyakunkba akarta varrni segítségképpen a tinimamit, de mondtam hogy ha ő jön, én megyek. Nincs most kedvem hozzá, nem rühellem, vagy ilyesmi, csak jobb volt ez így kettesben. Közben tudtunk beszélgetni is, ami hétköznap így kicsit háttérbe szorul, hiszen mindenki járja a maga útját. A tinimamit amúgy sem tudom értelmezni, már hogy miért ennyire ő az apám szíve csücske, akit meg akar menteni. Igyekszem nem csodálkozni már semminek a miértjén, de azért felszaladt a szemöldököm a fejem tetejére, mikor mondta anyám, hogy apám még az augusztusi nyaralásra is vinni akarja őt meg a fickóját :O :O Még jó, hogy mi oda nem megyünk. Az a kemping a gigadarazsaival, meg a veszekedésekkel kecsegtető family vacationnal, asszem egyszer bőven elég volt :/ Milyen tré lenne, ha még tinimamiékat is ott kellene bámulni.
Tegnap este meg váratlanul felbukkant A. Éppen a napokban gondolkodtam azon, hogy lassan tényleg írni kellene neki, de megelőzött. És nem is írt túl vidám dolgokról sajna. Azzal kezdte, hogy mivel engem tart a legjobb barátnőjének, elmondja miken ment keresztül az elmúlt hetekben. Már ezen ledöbbentem, már hogy a legjobb barátnője lennék, hiszen ennek az elmúlt hónapokban, már egy éve lassan, nem sok jelét adta. Aztán meg leírta, hogy váratlanul terhes lett a pasijától-már nem attól, akivel együtt él, hanem a másiktól-aki persze nem vállalta a következményeket, mondván,, hogy ő még bulizni és élni akar. És mivel A. annyira bele van zúgva ebbe a fasziba, azt tette, amit ő akart, szóval február végén terhességmeszakításra ment. A. bizonygatta, hogy ez volt a legjobb döntés, hiszen ezzel a palival nincsenek is együtt hivatalosan, vagyis nála alszik, meg közösen buliznak stb., de neki ott a publikus pasija, akinek szintúgy már van más, tehát ez egy tök értelmetlen, nyitott kapcsolat, de a ház miatt nincs most megoldás. Meg ugye nem publikusnak is ott az exe, akit még úgyszintén az ágyába fektet, és végülis A. terhessége is úgy derült ki, hogy orvoshoz ment, mivel elkapott valami nemi izét :/ Csak lestem nagyokat a laptopom monitora előtt és nem tudtam hirtelen hogyan reagáljak. Természetesen nincs jogom ítélkezni, nem is tettem, de én az abortusszal (egészséges babák esetén), úgy vagyok, hogy nem pártolom és nem hiszek benne. És ehhez nem vallási okok vagy más egyéb meggyőződés vezet. Én, akármilyen lehangolt is tudok lenni, az életben hiszek.
Emlékszem, mikor H. is a megszakítás gondolatával kacérkodott és én ugye elkísértem nőgyógyra, szarul éreztem magam, mert ő meg tőlem kérdezgette, mit tennék a helyébe, de hát én nem adhattam tanácsot, nem vághattam rá, hogy tartsa meg! Hiszen az az ő élete. És ez egy baromi nehéz döntés, amit külső emberek nem hozhatnak meg.
A. azt írta, hogy nehéz napokon van túl, sokat volt egyedül, a fickó nem nagyon segített az ügyintézésben, csak fuvarozta a műtét napján oda-vissza, viszont már másnap bunkózott. Sajnálom, hogy A. nem írta meg hamarabb, biztos sokat őrlődött és biztos sokat volt egyedül. Talán, ha rendesen tartottuk volna a kapcsolatot, elkísérhettem volna ezekre a helyekre és barátnő módjára, legalább lelkileg tudtam volna támogatni.
Sajnos a pasival azóta sem szakított, sőt szerinte, ez közelebb hozza őket majd egymáshoz (WTF?) és biztos, a következő babát, majd megtartják...
Aha, persze...
Én tudom, hogy bolond dolog a szerelem (jelen esetben, szarelem), de én azt az alakot, aki nemi betegséget ragaszt rám, majd teherbe ejt és kényelmi szempontból abortuszra kényszerít, ott hagynám a bús picsába. 
Na, erről legyen elég ennyi.
Tegnap pasim is késő éjszaka jött, mert lelket ápolt, ugyanis egy barátját váratlanul ott hagyta a barátnője, pedig 3 hónapja költöztek el a saját házukba. Boldogságrákennroll, erre a csaj benyögi, hogy pár hete van másik pasija, és inkább azt választja. Előtte pár nappal meg még esküvőt terveztek.
Komolyan, mi van az emberekkel?
Holnap megyek nődokihoz és kiderül a műtét időpontja. Hát, nem várom. Jó lesz úgy a kórházban dekkolni, hogy az influenza meg a koronavírus miatt szigorú látogatási tilalom van.
És vettem újabb hajszínezőt. Ezúttal lilásfeketét.
Érzem, ez lesz az igazi...