Fordítás :Columbine: The Untold Story Of Dylan Klebold /Disneygirl8/

Hello !

Még mindig Columbine, még mindig fordítás...
Most a harmadik rész, felvirrad az ítélet napja...

Chapter 3. Bye

Kinyitottam a szememet a sötét szobában amin egy fénysugár sütött keresztül. Ahogy felültem, eszemben jutott milyen nap van ma. 04. 20. Emlékszem, vissza feküdtem, nem akartam felkelni a meleg ágyból. Becsuktam a szemem és a képen megjelent az iskola tele emberekkel. Láttam az arcukat, amikor meglátták mi van nálam lebuktak az asztalok alá és sírtak. Majd végre látják, hogy nem csinálnak több baromságot. Lehet, hogy leckét adok nekik, és nem csak nekik, mindenkinek. Az egész ország megtudja, hogy túl messzire ment. És azok is akik baszogattak engem.
Felkeltem az ágyból, motivált a düh és a bosszú vágy. Bele néztem a tükörbe. A szemem kék volt, de valamilyen oknál fogva ma reggel szürkének, halottnak látszott. Nem volt benne élet, nem volt benne cél, kivéve a bosszút.
Felöltöztem és fogat mostam mint minden nap, de motivációval. Ahogy a lépcső tetején álltam, hallottam amint anyám reggelit készít. Arra gondoltam le kellene mennem és beszélnem vele. De mit mondjak ?! Hé anya, köszönöm hogy felneveltetek, de ez az utolsó alkalom hogy látjuk egymást ! Nem ! Nem tudtam volna beszélni vele, látni őt. Ő észre vette volna a könnyeket a szememben és a szürkeséget a tekintetem mögött. Ahogy rám nézne rögtön tudná hogy valami nem stimmel. Ő mindig tudja ha valami rossz. Gyorsan lementem a lépcsőn, remélve hogy nem vesz észre engem. Éreztem hogy egy nagy gombóc van a torkomban, ha csak a reakciójára gondoltam mikor majd meghallja mit tettem.
Nyeltem egyet és össze szorítottam az állkapcsomat. Ez az...Az utolsó alkalom hogy a házamban vagyok. Körülnéztem.
- Hogy lett minden ilyen rossz ?! - kérdeztem magamtól.
Láttam a hosszú fekete kabátomat a fogason lógni. Megragadtam és levettem. Még egyszer körbe néztem és búcsút mondtam annak a helynek amit úgy hívtam otthon. Úgy éreztem magam, mint aki háborúba megy és nincs esélye a vissza térésre.
- Dyl ? - kérdezte anya.
Azt hiszem meghallotta ahogy lejöttem a lépcsőn.
- Bye ! - mondtam neki gyorsan. A hangom rekedt volt ahogy a szemem ismét megtelt könnyekkel.
Letöröltem őket és dühös voltam amiért ilyen gyenge vagyok...
folytatása következik...