Tél a kastélyban

Hát eljött az év utolsó napja és most ígéreteket kellene tenni, hogy mi lesz ezek után másként. De egyelőre örülök annak, ami most van. Anyámat hazaengedték a kórházból, igaz gyengécske még, de legalább már otthon van és hála K.-nak, nem csöves karácsonyunk volt.
Talán lehetne ez az újévi fogadalom, hogy próbálok a kis dolgoknak is örülni (eddig is próbáltam, de most még jobban) és persze visszaadni azok jóságát, akik segítettek.

Boldog, sikerekben és egészségben gazdag új évet mindenkinek!!!Kívánom, hogy mindenki álma valósággá váljon!

És hát itt ez az izé...dátum szerint 2005-ös, egy füzetben találtam rá, kockás papírlapokra írva, kettéhajtva. Azt hiszem, értem miért volt így elrejtve. Röviden tömören borzasztó.
Legszívesebben oda mennék az akkori tizennégy-tizenötéves énemhez és megkérdezném, miben tudok segíteni?!
Oké, azt tudtam hogy általános sulis csesztetés volt akkoriban és emellett masszív középkor mániám volt, írtam is sokat ilyen témában, de ez akkor is...Szegény akkori én :S

+18! Non-consensual sex, loss of virginity, angst, slash, violence, rape, religious content, Biblical references.

***Tél a kastélyban***

Az angyal könnyei: Korábban kelt fel, mint bárki más, még szinte vaksötét volt, mikor ő már tette a dolgát és fáklyafény mellett enni adott az állatoknak. Szerette ezt csinálni, az állatok kitartóan, hűségesen hallgatták, szinte megértették őt, úgy vélte egyedüli barátai ezen a kies helyen.
Tavasszal érkezett a kastélyba, mikor minden virágillatban és langyos napmelegben fürdött. Egy álmot dédelgetve lépett be az udvar területére, hogy az Úr szolgájaként részt vesz az isteni küldetésben. A kolostorban, hol egészen eddig élt, az apácák és papok mind erre az útra szánták, hogy Isten szelíd katonájaként véghez vigye, beteljesítse sorsát. Ő is erre vágyott, csak ezt szerette volna. A szent utat bejárni és emellett tiszta szívvel és hittel segíteni akinek csak lehet. De úgy tűnt, a küldetés még várat magára és mintha elfeledkeztek volna a létezéséről az udvarban, úgy érezte magát, mint egy sarokba tett láda. Nem bukkantak elő jelek, egész életét befolyásoló nyomok, csak nap múlt napra és az udvarban rekedve tette magát hasznossá. Ellátta az állatokat minden kora hajnalban, később a kastély könyvtárában segédkezett és felolvasott könyvekből, ha arra kérték. Elég jól tudott olvasni és szeretett is. Erre még az apácák tanították. Legkedvesebb könyve a Biblia volt, ebből szeretett legjobban olvasni. Volt egy sajátja, ezt az édesanyjától kapta kisgyermekként, mielőtt a kolostorba került volna. Kapott egy rózsafüzért is és ez volt legféltettebb, legbecsesebb kincse. Ez adott erőt, a hit nagysága mellett, amivel együtt született és amit nevelői csepegtettek belé. Bűn nélkül, csakis Istennek akart élni, ha már fogantatása merő bűn volt, hisz apját nem ismerte, fiatal édesanyja pedig már ideje korán a vallás és a kolostor nevelésére bízta.
Napjai tehát imával és munkával teltek, korai ébredésekkel és korai nyugvásokkal, mert alig bukott le a nap a horizonton és burkolta be sötétség a tájat, az ő kicsiny szobájában a gyertya is kialudt. Ezt így érezte jónak, nem hiányzott neki a mulatozás, pedig a kastélyban gyakran hajnalig folyt a bor, a lakomák és szólt a zene. De ő ezektől távol maradt, a nyugati szárny,ahol helyet kapott egy lakatlan, hosszú és huzatos folyosó volt. Közel az állatokhoz és távol az emberektől. De nem is bánta, mert gyakran érezte hogy nem igazodik el az emberi viselkedésen, nem illik a lovagok közé. Gyengébb, alacsonyabb és félénkebb volt náluk. Irtózott az erőszaktól, a fegyverekhez mit sem értett, csak a jót akarta tenni. Kinézete is más volt, hiányzott belőle a férfias erő. Az egyik hölgy a könyvtárban azt mondta neki, hogy angyali a külseje, de ő pirulva utasította el ezt. Hol volt ő az angyalok szépségéhez?! Csak sápadt volt, vértelen arcához élénk barna szempár és dús, puha barna haj társult. Ezt édesanyjától örökölte.
A lovagok nem értették és talán szándékosan nem keresték a társaságát. De ő ezzel megbékélt és együtt tudott élni, a magány jó tanító volt, megfelelő az elmélkedésre és az imákra. Arról ábrándozva, hogy egy napon rátalál a saját útjára. Egyedül, társak nélkül. Mert talán ő is elkerülte az embereket, tartott tőlük és erre jó oka volt. Még nyár elején az egyik vendég lovag különös és rémisztő mód közeledett hozzá az istállóknál. Csak ketten voltak ott és a férfi részegen nevetve húzta le magáról a ruháját, felfedve férfiasságát, majd felé lépve, a hajába markolt és igyekezett őt térdre kényszerítve az ágyékához préselni. Az arca lángot vetett és tiltakozva kiáltott. Volt annyi lélekjelenléte a döbbenetében, hogy felpattanjon és elrohanjon nyugati szárnybéli szobájába. A szíve ki akart ugrani a bordái közül, émelygett és sírhatnékja támadt. A szoba padlójára roskadt és addig imádkozott, míg szédülni nem kezdett. Azokban a napokban eme történés emlékével mindennél jobban vissza vágyott a kolostor biztonságába, majd rájött, hogy nem lehetséges, mert most már a kastély az ő otthona és itt kell élnie, a jelre, az útkeresésre várakozva. Persze neheze nyugodott meg és minden nap emlékezett az incidensre, főleg ha az istállóknál járt.
Eljött az ősz, majd a hideg, kegyetlen tél ami elhozta az elmúlást és a hó nehéz illatát. Az addig távol lévő lovagok visszatértek, az ünneplések folyamatossá váltak. De ő nem vett részt egyiken sem, csak tette amit eddig. Az állandó zűr-zavart igyekezett megszokni. Nehéz volt. Mint ahogy az is, hogy a könyvtár, az udvar tele lett ismeretlen emberekkel és ez sokszor félelemmel töltötte meg szívét. Rossz érzései csak fokozódtak, mikor egy tetőtől-talpig feketébe öltözött lovagot pillantott meg érkezni az udvarba. Nem tudta ki ő, de Sötét lovagnak nevezte el mert fekete volt a páncélja, a lova, a szakálla, a tekintete. Hatalmas termete és öblös hangja tekintélyt parancsoló volt. Beleborzongott, ha csak meglátta. És túl gyakran találkozott össze vele. Olyankor a lovag nem szólt semmit, csak merően nézett felé, mintha a lelkébe látott volna. Rettegést érzett ettől és felelevenedtek benne a nyári rossz történések pillanatai. Így még senki sem nézett rá, ilyen áthatóan és minden részét szemügyre véve, miközben fura mosoly játszott az ajkán, amit ő egyáltalán nem értett. De nem is akart a dolgok mögé látni, nem akart tudni miért van ez. Csak zavartan visszamenekült a szobájába és belemerült a Biblia soraiba. Az imádságok mindig segítették és könnyebbé tették neki a létezést, felemelték a felhők fölé, Isten közelébe. Ahová egy napon el kívánt jutni, testét és életét hátrahagyva, mindent az Úrnak ajánlva. Ezért élt a földön hogy szolgáljon és várja a célt, a szentséges feladatot. Hogy legyőzze az akadályokat és tetteivel a gonoszt is. De ehhez nem volt kellő erővel felvértezve. Ismét mulatság zaja tette hangossá a kastélyt, a zene eljutott a szobájáig és a jószágok is nyugtalanok voltak emiatt. Kiment hozzájuk, hogy lecsendesítse őket. Míg a sötétben vacogva állt, szemei elidőztek a narancs fényeken a kastély főépülete felől. Zavarodottá tette a lárma, a női sikolyok, a lovagok nevetése és a muzsika dallamai. Sült hús illatát érezte és felkavarodott a gyomra. Visszaindult a szobájába. A nyugati szárny most is jéghideg volt, a huzat meglibbentette haját és végigsöpört rajta meg a folyosón, ahogy benyitott a hatalmas kapun. Nyugtalanságot érzett belül, mintha figyelnék, mintha nem lenne egyedül és balsejtelme néhány lépés után beigazolódott, mert egy kéz markolta meg erősen a csuklóját és neki csak egy meglepett félig hallható felkiáltás esett ki a száján. Halálra rémült. A Sötét lovag állt vele szemben a már látott,  megmagyarázhatatlan mosollyal az arcán. Szorítása fájdalmas volt, pillantása beléfagyasztotta a vért és nem jöttek ki hangok a torkán. Remegni kezdett, amikor a férfi a falhoz nyomta és gyönyörtelve nézegette, mint egy vadász a meglőtt vadat. Lélegzete az arcába csapódott. Bor és verejték. Ő is izzadt, szíve fogságba esett madárhoz hasonlóan vert össze vissza. Menekülni akart, de nem volt rá esélye. És a férfi megszólalt, hangját különös tónus festette meg.

- Nézlek már egy ideje. Te nem vagy olyan, mint a többiek, mint ez a sok koszos disznó. Tiszta vagy. Egy angyal. Látom , érzem és ez feltüzel...Már olyan régóta akarlak és akartam ezt...- és a lovag váratlanul az ajkához hajolva megcsókolta.
Tűz kelt életre a mellkasában, mindent elborító lángok, a reszketése fokozódott. Még soha senki sem érintette és csókolta őt meg! Ez tiltott volt számára, ő az Istennek szánta magát egész testével és lelkével. Neki ajánlotta fel érintetlenségét. El akarta húzni a fejét, egész lényével küzdött, harcolt a cselekedet ellen, de vasmarkok csukódtak arca köré, ott tartva őt és nyelv feszítette fel ajkait, hogy a szájába hatoljon.
Imák sokasága futott át rémülettől megrészegült agyán. A teste merev kőfalhoz volt hasonlatos, mégis érezte a lovag teljes valóját neki feszülni. Zokogni akart, elsüllyedni, megsemmisülni. Feje zúgott, mindene lüktetett és nem látott kiutat, de Isteni segítség érkezett, mert a nyugati szárny kihalt folyosóját léptek hangja verte fel és fáklyák tüzének narancs színe játszott a falakon. A Sötét lovag elégedetlenül oldalra nézett és lihegve elengedte őt. Ahogy utat nyert, máris rohant a szobája rejtekébe. Ott lerogyott az ágyára és könnyekbe fúlva nyúlt Bibliája után feloldozást és oltalmat keresve.
Ezek után a borzasztó élmények után félve, remegő szívvel lépett a kastély fő épületébe és forró pír lepte el arcát, ha a Sötét lovagot megpillantotta. Kimondhatatlan szégyent érzett, pedig nem tett semmit, de mégis folyton feldübörgött ereiben a vére, ha csak távolról is látta a férfit. Amit tett vele, azok valós emberi cselekedetek voltak, amiktől a kolostorban óva intették, ő ezekről mit sem tudott eddig, gyarlóságnak vélte. Pedig mióta a kastély lakója lett, párszor szemtanúja volt a szolgák titkos légyottjainak az istállók mögött. Ám akkor sem értette, hogy megy ez. Ami történt döbbenetet és értetlenséget sodort magával, amit el akart temetni magában mélyre, nagyon nagyon mélyre.
A napok közben teltek, még több hó esett és még zordabb lett az időjárás. Benne pedig még inkább felizzott a türelmetlen vágy egy szent küldetés iránt. Ki akarta zárni maga körül az embereket és furcsa, bűnös viselkedésüket, persze ez lehetetlen volt, elméje és teste vásznán foltok keletkeztek és nem tudott felejteni. A Sötét lovag napokra eltűnt, aztán visszajött, csak bámult feléje, majd újra nem látta napokig. Mikor megint az udvarba vetődött, ő éppen az állatokkal foglalatoskodott. Összerezzent, ahogy látta leszállni éjszínű paripájáról. A riadalomtól a kezei között lévő holmik mind a földre hulltak. A lovag pedig ezúttal nem a kastély főépülete felé indult, mint általában, hanem feléje lépdelt és ez bénultsággal lepte be őt. Rémülten hátralépett, de csak az istálló falának ütközött neki olyan erővel, hogy belesajdult a háta. Érezte a vért az arcából kiszállni és érezte ijedt rezdüléseit egész lényében. A lovag megállt előtte.
- Újra itt vagyok, angyal. - közölte.
- Ember vagyok, ahogy te is. - szólalt meg és elcsuklott a hangja.
- A legutóbb...én részeg voltam, soha nem akartalak bántani és most sem akarlak. Ne félj tőlem! Elég, ha én félek magamtól. Sok volt a harc mostanában és körülöttem a gonoszság. Segítségre és fényre van szükségem!
A lovag szavai elképedést ültettek szívébe. Mintha egy másik személy lett volna. A szemei esdeklően csillogtak és szomorúnak tűnt.
- Hogyan segíthetnék?- kérdezett vissza azonnal és készségesen.
A lovag fél percig töprengett.
- Talán olvashatnál nekem a Bibliádból. Ma éjjel...
- Éjjel?- csodálkozott el.
Az éjszaka túl hideg és teljesen fekete, a folyosón csak fáklyák lobbannak kísértetiesen és minden lélekbehatolóan nyomasztó.
- Kérlek!- a lovag arcán gyötrődő kifejezés vonult át.
Erre ő nem is gondolkodott többet. Mindenkinek segíteni kell, ő ezt tette nap mint nap. Betegeket ápolt, bíztató szavakkal erősítette a csüggedőket. Segítenie kell hát a Sötét lovagnak is. Ez nem kérdés.
Bólintott.
- Rendben.
- Eljövök érted. Pontban éjfélkor. - suttogta a férfi és hátra sem nézve a kastélyba indult. Ott hagyva őt benne dúló nyugtalan viharral.

Az éjfél lassan jött el, szinte számolta magában a perceket, míg a nyugati szárny folyosójának homályában várakozott. Nem tehetett róla, de remegett mindene és belül emésztette a félelem, amit hiába próbált legyűrni. Ahogy hiába viaskodott szinte fájdalmas szívverésével is. Imákat mondott újra meg újra, kezeiben Bibliáját és édesanyja rózsafüzérét szorította. A Sötét lovag pontosan érkezett, nem mondott semmit,egy hang nélkül vezette át a keleti szárnybéli lakhelyére. Ahogy a nyomában botladozott, érezte mennyivel melegebb van itt és nem volt huzat sem. De csend sem, mert a főépület zajai, a mindennapi élet neszei ide jobban elértek. Húsételek és zamatos gyümölcsök illata keringett a levegőben keveredve a falak dohos szagával.
A lovag a legeldugottabb szobában volt elszállásolva, ahová néma gyaloglást követően értek el. Ahogy megtorpantak a szoba előtt a férfi körbe nézett, majd kinyitotta az ajtót, ami morajlással engedelmeskedett.
- Fáradj be!- invitálta, mire ő félve belépett. Fáklya világossága fogadta, amikor megilletődve beljebb ment. A lovag szobája ugyanolyan apró és félhomályos volt, mint az övé, kis ablakokkal és egy ággyal, más el sem fért volna ott. Hangos kattanást hallott ekkor, mire hátrahőkölt és ösztönösen lépett egyet. A padló reccsent és őt elborította a jeges iszonyat. Rosszul érezte magát és szeme sarkából szüntelen a férfit figyelte az ajtó mellett.

- Nem szeretném, ha bárki megzavarna minket.- magyarázta az ajtó bezárását nyájasan, aztán közeledni kezdett feléje, mint egy komor viharfelhő.

- Egyedül akarok lenni veled, te angyal. Mert biztos vagyok abban, hogy egy angyal vagy. - ismételte meg amit már párszor elmondott.
A rosszat jelző érzések marni kezdték belülről, de hinni akart a lovag jó szándékában, így figyelmen kívül hagyta amit hallott. Pillantása még mindig a zárt ajtón függött. A tenyere izzadni kezdett szent könyve és a rózsafüzér mentén.
A lovag pedig megszólalt.
- Én is tanultam valamit, amit el akarok mondani és talán tetszeni fog...Éjszaka ágyamban kerestem, akit szeret a lelkem. De hiába kerestem, nem találtam. Azért hát fölkelek, bejárom a várost, keresem a tereken és az utcákon, akit szeret a lelkem. Hiába kerestem, nem találtam...
Rögtön felismerte a sorokat és érzékelte a lovag szemeinek fényét. Ádáz fény volt ez és a mosoly, amitől úgy félt és amivel őt illette a nyugati szárny hideg folyosóján, újra ott tükröződött az arcán.
- Menjünk korán a szőlőkbe, nézzük meg, fakad-e a szőlő, kinyílt-e virága, virágoznak-e a gránátalmafák? Ott ajándékozlak meg szerelmemmel. A mandragórák illatoznak, ajtónk előtt ott a sok édes gyümölcs, van friss, van aszalt is: szerelmesem, neked tartogattam!
- Énekek éneke.- vágta rá reszkető hangon.
- Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kiván ő...Tetszik amit hallasz? Lám, nem csak te vagy járatos a szentírásban. De hagyjuk mára az efféle időtöltést.- mondta a férfi.
Maga alá temette a félelem súlya, most már érezte, hogy csapdába esett, a levegő a tüdejében akadt és nem volt képes megszólalni csak elképedve bámult a lovagot, akiről kis ideig azt hitte hogy jó.
De csak kéjes volt. Igen, kéj, eddig mit sem sejtett erről, de most már halványan felismerte. A gyomra kicsire zsugorodott és fel akarta tépni az ajtót, hogy kiszaladhasson, de csak egy elkeseredett sóhajra volt ereje.
- Kérlek ne...
A lovag meg sem hallotta.
- Elvarázsolt a szépséged. Egy valódi angyal! A mennyország követe! Jóságos és tiszta! Mintha nekem lett volna teremtve! Én rossz vagyok, száz csatát megjártam, vérben és halottakban gázoltam. Az én lelkemet már nem lehet megmenteni, nekem nem is kell a megváltás. Tudtam, hogy hiszékeny vagy és könnyű szerrel ide tudlak csalogatni. Mióta megláttalak akarlak, el akarok merülni benned! Ez minden vágyam. Összetörni, összezúzni téged a testem által! 

Megrázta a fejét és szorosan becsukta a szemeit. Mintha ezzel meg nem történté tenné, eltörölné az egész helyzetet. De a lovag karjai ekkor már erősen közre fogták és a földre rántották. Por szállt az arcába, a kezeiben lévő Biblia lezuhant, a rózsafüzér szétszakadt, gyöngyei szétszóródtak. Keservesen feljajdult, ahogy ezt realizálta, de nem volt lehetősége gondolkodni, durva ajkak vették birtokba az ő kicserepesedett ajkát, nyelv nyomódott mélyre a szájában, szakáll dörzsölte vörösre az állát és kezeit lefogta, feje felé kényszerítette az erősebb, cserzett marok. Eszeveszetten vergődött, jajveszékelt, amikor is egy ütés érte az arcát. Meleg vér öntötte el és a lovag tenyere a csuklójáról az arcára szegeződött.

- Hallgass el, te átkozott!- a férfi fenyegető szemei felvillantak, miközben  teljes súlyával ránehezedett. Szabad kezei állatiasan tépték le róla a ruhát, feszítették szét lábait.
Küzdeni akart ezellen, belülről kiabált, zsigereiből sikoltozott, egész teste rázkódott, de törékenysége képtelen volt felvenni a harcot. Elméje elködösült, meg-megrándulva, rettegve feküdt a férfi alatt, hol jéggé válva, hol forróvá hevülve. Képzelete kis időre elragadta a valóság elől az ég kékjének irányába, Isten színe elé és az ő jóságának ragyogásába. Ahova szeretett volna kerülni születése pillanatától fogva. Éles lüktetés szelte ketté, minden gondolatát elhomályosítva és ez mind rosszabb lett a Sötét lovag durva mozdulataival. Ahogy a férfi belényomult, ő csak kiáltozott, de senki sem hallhatta meg, száját tenyér fedte le. Szemeiből könnyek törtek elő, gerince és csípője lángokban állt, elevenen égett. És mintha belülről pusztult volna el. Nem tudta mihez hasonlítani, de sosem érzett ekkora fájdalmat.
- Istenem, segíts rajtam! - mondta ki többször is, de a férfi hangjai és a nyögések, amiket kiadott mindent elnyomtak. Vad zihálás töltötte meg a szobát és a fülét, ezenkívül saját szenvedése, zokogásának morajlása is benne dörömbölt. De tudta, hogy Iste megmenti, csukott szemei mögött határtalan világosság jelent meg és a mozdulatok váratlanul abba maradtak, hörgések és nyögések kíséretében.
Minden véget ért egyszerre. A férfi ráhanyatlott és kapkodott a levegő után. Percek teltek el így, ő lélegezni sem mert, csak akkor, mikor a tenyér lekerült az arcáról. Mindene fájt, vér cseppent ki megsebzett, szétrepedt ajka mentén, izzadtság tapasztotta haját a homokára és jéghideg verítékben úszott mindene. Szíve még mindig hevesen dübörögve vert, a rettegés terhe még nem gördült le róla még mindig rajta volt összenyomva őt. Alig hallhatóan imádkozni kezdett, mire a Sötét lovag szinte undorral nézett rá, aztán lenyalta az arcára száradt könnyeit.
- Talán tévedtem és mégsem vagy angyal. Vagy ha az is voltál, én emberré tettelek. Most már te is csak egy haszontalan halandó vagy.- köpte oda a szavakat, amire ő nem mondott semmit. Így aztán a férfi felkelt földről és kis ideig bámult még feléje elgondolkodva, mielőtt magára hagyta volna.
Amint az ajtó becsukódott, ő rögtön oldalra pillantott, a Biblia és a darabokra hullott rózsafüzér ott hevert tőle nem messze, de túl gyenge és sérült volt ahhoz, hogy elérje bármelyiket is. Ám így is tudta, hogy Isten ott van, érezte erőt adó hatalmas jelenlétét.
- És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, amelynek vize el nem fogy...
Az Isten végtelenül könyörületes és majd vígasztalóan a keblére veszi, semmissé téve a vétkeit.
A fájdalom szűnni látszott, kezdte elhagyni testét, most már csak könnyei peregtek végig arcán, szemei üresen meredtek a vastag kőfalakra, míg a lábai között csordogáló vért mohón itta a hideg padló.

Minden a régi lesz, vagy nem

Gipsy Rose szabadult a börtönből. Remélem most már úgy élhet, ahogy ő akar.

És holnap anyámat is kiengedik a kórházból. 

De mennie kell még pár szakrendelesre, pl. nefrológia, vagy a depi miatt pszichiátria. Jó lenne ha ez egy új, jobb kezdet lenne, vagy a régi kerékvágás, de annak is csak a jobb része. Hát nem tudom. 

A pofátlan Tini hiéna már előre jelezte, hogy szilveszterkor felugrik (potya kaja time) és szerintem ez a legnagyobb bunkóság a kórházból frissen engedett ember nyakára ülni. De ebbe semmi beleszólasom.

A karácsony átlagos volt, 23.-án voltunk a karácsonyi vásárban a pasimmal és ittunk forralt bort. Volt élő zene, egy nő feldolgozásokat énekelt a színpadon. A Marilyn Manson Sweet dreams király volt:D 

Hazafelé hullott már a hó rendesen és ettől ici-picit xmas feelingem lett. A parkon át jöttünk és poénkodtunk össze vissza. Jó volt egy pár percre elfeledkezni a gondokról. 

Majd mindennap mentem a kórházba, ha nem én, akkor fater, vagy tesóm. Mellette főztem, fát díszítettem. 24.-én pasim adott sampon+balzsam csomagot és én is oda adtam neki a szokásos, uncsi ajándékomat. 

Másnap felugrottunk apámhoz, ne legyen már egyedül.

Volt töltött káposzta és egy kis csevegés, de elég csendes volt az idei karácsonyi összejövetel. Anyám nélkül nem volt ugyanaz.

Átadtuk az ajándékokat (sok jót kaptam parfüm, 3 tusfürdő, zokni csomag, pénz) és utána ment mindenki a dolgára. 

A busz eltévedt és tök más úton kalandozott, pasim persze félmaxosan (apámmal és hugival pálinkaztak) puffogott :S

Azóta sok minden nem történt. Hálaég, anyám fénysebesen gyógyult a belgyógyászati osztályon. Kapott szobatársat, a Szökős nénikét, aki az első napokban mindig le akart lépni. Persze anyám sem volt lelkes, hogy az ünnepek egy részét a kórházban kell töltenie. De aztán mondták neki, hogy szilveszterre otthon lesz és akkor megbékélt. 

Sokan érdeklődtek iránta napi szinten. H., K., nagynénik, fater haverjai. De pl. A.-nak hiába írtam meg, elolvasta és egy jobbulast kívánok sort sem küldött :/

Tegnap hármasban látogattuk meg anyámat, pedig csak egyedül akartam, de húgom mindenáron jönni akart és apámat is oda rángatta. Előre sejtettem, hogy megint  balhézni akar. És ez így is lett. Előszedte az ezer éves sérelmeit és anyámra zúditotta emelt hangon persze. Rém kellemetlen volt. Mégiscsak egy kórházban voltunk. De ez őt nem nagyon érdekelte. Apám meg se szólalt, én meg igyekeztem mondani, hogy nézzünk előre, ne a múltban mászkáljunk, de tesóm nagyon haragtartó. Inkább reménykedni kellene egy kedvezőbb új évben és félrerakni a haragot. Én ezen vagyok legalábbis. Próbálok bízni abban hogy a dolgok a helyükre billennek.

Pasim tegnap mesélte, hogy a kocsma előtt kvázi felajanlkozott neki (meg a haverjának) egy drogos csöves nő, hogy ha ad pénzt vonatjegyre, akkor szexel vele. Szerencsére nem éltek e páratlan lehetőséggel (STD rulez). Hát fúj...egyre trébb hely ez a külváros.

Akarok még idén ide írni, legalább egy régi, borzasztó novellámat, mert a sok gixer mellett az új sztorik írására nem volt agyam. Pedig úgy szerettem volna előrukkolni valamivel. De idénre maradnak a réges-régi agymenések. Óh, ha ma éjjel be tudnám pötyögni a laptopon...

Karácsony 2023

Köszönöm szépen a kedves és bíztató szavakat. Anyukám kicsit jobban van. Átvitték a belgyógyászati osztályra. Már nincs monitorozás alatt, de még mindig szoros orvosi felügyeletet igényel. Már nem zavart, de sokat alszik. A vesefunkcios eredményei rosszak, felmerült a művesekezelés, de ez még szerencsére nem biztos. 

Remélem ez kimarad és anyum a gyógyulás útjára lép. 

Sajnos a családban ez a vese gyengeség gyakori, mamám egész életében ezzel küzdött, egyik húga huszonéves korában veseelégtelenség miatt szanatóriumba került és sajnos meg is halt. Én is eléggé felfázós vagyok és szegény anyám is az. Jó kis örökség ez :S

K.-t hívtam és nem győztem hálálkodni a pénz miatt. Azóta sem térek magamhoz, ilyet velünk csak úgy olyan ember nem tett, akit személyesen nem ismerek. Ő azt mondta, minden évben segít valakinek. Tavaly egy kisgyerekes barátnőjét mentette meg a kilakoltatástól. És azt mondta, volt mikor neki sem volt kajára való sem és ugyanígy idegenek segítettek rajta. Azt mondta ez a karma. Adj jót és azt kapsz vissza. 

Nekem a karmáról a Nevem Earl c. sorozat jut eszembe, ott volt ilyesmiről szó, és lehet hinni kellene benne. Mindenesetre K. egy angyal. Kétségtelenül.

És további jó emberek is vannak még, akiket érdekel anyukám sorsa és naponta érdeklődnek, pl. H., meg apám két húga. Ennyi drukk mellett anyum csakis egy dolgot tehet, mégpedig hogy meggyógyul.

Addig pedig tartjuk a lelket apámban, aki értelemszerűen nagyon maga alatt van és nem akar karácsonyi vacsit, sőt találkozni sem akar senkivel sem. De ez így nem lesz jó, a magány nem segít, csak depressziót hoz magával. Szóval remélem rá tudjuk beszélni hogy mégis csak össze röffenjünk az ünnepek alatt egy kis időre.

Hangulatom nulla, a kedvem rotty, a kotorékban is a sötét lehangoltság uralkodik (mint mindig). 

Még nem tudom hogy lesz a családi karácsony, csak a szokásos menetrendet tudom. Holnap főzés (nem tolom túl, lesz húsleves, sült és rántott hús, hagymás máj, két köret és francia saláta) és persze fadiszites. A többi kiderül út közben. 

Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánok!

SZABÓ LŐRINC: KARÁCSONYEST, NYUGALMAS ESTE…

Karácsonyest, nyugalmas este,

szemünk a friss havon mereng;

és lelkünk bánattal övezve

ki tudja merre, merre leng?

– A szél kint a havat kavarja

és trombitálva jár a tél;

a lelkünk félve gondol arra,

ki tőlünk most oly messze él…

Karácsonyest. – Egy drága könnyben

óh mennyi boldogság van itt!

A gondolatunk messzeröppen

és lelkével ölelkezik:

 

– elcsöndesül az ég haragja,

csillag ragyog, elült a szél

és lelkünk áldva gondol arra,

ki nemsokára visszatér…

Mélyütés

Nem bírtam írni...Akartam, de nem ment. Most is nehéz.

Anyám derékfájása nem múlt el, sőt egyre rosszabb lett és semmi fájdalomcsillapító nem hatott rá. De persze anyám igyekezett elbagatellizálni,hogy majd jobb lesz.De nem lett jobb. Szombaton 4 körül apám telefonált, hogy anyám egész nap nem kelt ki az ágyból, tegnap óta nem evett, nem ivott. Csak alszik és ez már aggasztó, és be kellene menni vele a kórházba, de ő is beteg, lázas, így ha tudok, menjek már én kísérőkènt. 

Ha már fater hív és ezt mondja, tudtam nagy a gáz, így gyorsan elkészültem és mentem is. 

A sürgősségi, naná hogy tele volt, ráadásul maszk is kellett volna, de máson se volt, így nem cseszett le minket senki. Persze anyám most sem akarta beismerni, hogy rosszul van, és erősködött, hogy nagy hűhót csapunk a semmiért, pár nap és jobban lesz, de nem volt már értelme az ellenkezésnek, én is úgy voltam vele, lássa egy doki és ha szerinte is kis semmiség, akkor no para. 

Szóval ültünk és vártunk és teltek az órák. A tömeg nőtt, egy srác szivszaggatóan ordított és nyögdécselt a folyosón. Ja, és láttam egy ápolót, aki tökre olyan volt mint Frankie a D.lovers irományomból. Elismerően hümmögtem is magam elé, hogy ejjha életre kel amit írtam, woow. 

Anyám kérdezte is, minek örülök, de nem mondtam semmit. Mert amúgy nem is örültem, csak meglepődtem. Ja meg azon is hogy egyesek ötödmagukkal jönnek be és kajak nevetgélnek, eszegetnek, mint egy családi pikniken.

Az idő lassan pergett, emberek jöttek-mentek, a székek kényelmetlenek voltak, anyámnak is fájdalmai voltak már nem csak a hátánál, a hasánál is. A feje is fájt és émelygett is. Közben volt uh és röntgen. Meg vizelet vizsgálat. És vártunk tovább. Néha úgy tűnt, ezer éve ott rohadunk és sosem lesz vége. De aztán hívtak anyámat, aki akkorra már nem érezte magát olyan rosszul, legalábbis ezt mondta és gondoltam biztos kap valami gyógyszert a hátfájására, aztán hazaküldik. De mikor a kezelő orvos megjelent a vizsgáló ajtajában és velem akart beszélni, egyből tudtam hogy baj van, mert megfigyeltem, hogy van aki csak úgy kijön és az mehet a dolgára, míg akinek a rokonait hívják, na ott gixer van. 

És akkor még finoman fogalmaztam. Bent a doki elmondta, hogy nagyon szarok lettek a vizelet eredmények, ez nem hátfájás, hanem brutális gyulladás van anyám szervezetében, ami már-már életveszélyes, így azonnali kezelést igényel és kórházi bentfekvést. A sokkolódás és realizálás után anyámat felvitték az őrző részletre, én meg mentem az ősök házába cuccokat összepakolni. Akkorra már erősen késő este volt és apám meg húgom felváltva hivogattak, hogy mi van. Ők is ledöbbentek, hogy anyámat bent fogták. Apám kocsival vitt vissza a kórházig, én meg eltévedtem és higgyétek el, irtó ijesztő hely a kórház éjjel, sehol egy lélek, csak szürkeség, fel-felvillanó lámpák, full üres folyosók, nyomasztó az egész komplexum. Mire visszatalaltam az osztályra, anyám már az ágyban feküdt bemonitorozva, infúziózva és persze kétségbeesetten. És azóta is ott van. Körülöttem meg hullámvasút lett az élet.

Szarul alszom, az evés is néha kimarad és minden háttérbe szorul. Napra-nap múlik és csak vonszolom magam előre, próbálok nem agyalni, nem szorongani, nem sírni, délután meg kórház és újból kezdem. 

Anyám hol jobban van, hol kevésbé. 

Most épp oxigént is kap, de már legalább nincs a monitoron. A hangulata is változó, meg olykor zavart is. Van hogy fullad, köhög és haza akar menni, de az egyelőre nem jön szóba. 

Nagyon hiányzik, mert hívni sem mindig tudom, csak ha a nővérek feltöltik a mobilját, pedig sokszor jó lenne beszélni, mert mi napi szinten dumáltunk amúgy. Hiányoznak a tanácsai (pl. most K. küldött egy csomagot tele mindennel, pénzzel is és nem tudom, illik e elfogadni a pénzt), meg az hogy csak úgy hívhassam. 

A családi karácsony így értelemszerűen elmarad, igaz húgom kapacitálta apámat, hogy tartsuk meg, de fater azt mondta anyám nélkül nem tart semmit. Így csak annyi lesz, hogy átadjuk egymásnak az ajándékokat 25. vagy 26.-án.

Ha már ajándékok, még holnap hátra van egy kör, pedig már semmi energia nincs hozzá (eddig sem volt mondjuk). Elég béna dolgokat vettem, de az eszem mindig anyámon jár és semmi karácsonyi feelingem nincs, nehézkes minden ezügyben.

H.-nak elmondtam és megrendült, mert az ő anyukája is ezen az osztályon feküdt még 2010-ben, mielőtt meghalt volna. H. azóta is hívott hogy megkérdezze, jobban van e anyukám, rendes tőle.

Még a gyk-s csaj tudja, meg a gyk-s faszi, de neki azért mondtam csak el, hogy hagyjon békén, ne nyomuljon erőszakosan és ne kérdezze meg napi 3x, hogy miért nem írok. 

A szomszéd ma adott egy tábla csokit megkésett névnapi ajándéknak. Örültem.

Meg ugye itt van K. csomagja. A pénz nem hagy nyugodni. Úgy érzem, nem fogadhatom el. Nem ismerem K.-t személyesen, fogalmam sincs el lehet e fogadni az összeget. Írtam neki, hogy felhivnám a héten, de még nem tudom mit csináljak a pénzzel, küldjem vissza, vagy ne? Pasim szerint tartsam meg, azért lett küldve, de nekem ez nem ilyen egyszerű.

Szerintetek? 

A hivatalos ügyet is kipipálhatom. Igaz 2 órát ott dekkoltam és majdnem bemászott elém egy nő, mert rossz volt a sorszám automata, de az ügyintéző engem hívott, mert látta hogy régen ott ülök. Erre jött a nőtől a falmelléki duma: Jaj bocsánat nem tudtam, hogy te is ide vársz. 

Ó, én nem ide várok drágám, csak hobbiból hivatalokban ücsörgök pf.

De nem volt erőm vitázni most és a fő, hogy már ezt is lerendeztem. 

És péntek déltől érkezik leállás.

Most már csak anyámnak kellene itt lennie, hogy a dolgok helyre billenjenek. Bár így lenne! 

Szerintem még egy karácsonyom sem volt ilyen kedvtelen és borúsan magányos.

Mindennel bajom van, csak nem ünnep közeleg?

Mára megint lett egy herpeszem, pedig még az előző is alig múlt el. Gyorsan rákentem a herpesz kencét, hátha nem nő bazinagyra. Pasimnak is van amúgy, épp tegnap láttam. Yay jól le vagyunk pukkanva. 

Ennél jobban csak anyám van lerokkanva, beállt a dereka és szerintem injekciós kúrára volna szüksége, de hallani sem akar erről. Pedig pasimnak is csak ez segített hasonló helyzetben. 

Ha már pasim, meg tud lepni azért...megfogadta hogy jövőre leszokik a dohányzásról. Én ebben maximálisan támogatom, szeretném ha lerakná a cigit, de nem lesz egyszerű ügy, mert 15 éves kora óta szívja, és azt mondta, a leghosszabb idő, amíg nem gyújtott rá, 4 nap volt. Lehet nikotin tapaszt kéne adnom neki karácsonyra, vagy az bunkóság lenne??? 

Hét elején elmentem a körzeti orvosi rendelőbe receptet íratni, mert sose veszik fel a telefont. Felkészültem, hogy ezren lesznek, de csak hárman voltak előttem (wtf?). Igaz az egyik nő 50 percet volt bent, meg soron kívül behivtak egy nagyon köhögős nénit. 

Végre lassan én következhettem, de egy utánam 10 perccel kis családdal érkező, közönséges c type nő úgy gondolta ő eleget várt, belibben előttem. Oda is furakodott az ajtóhoz, hogy ha nyílik, bevágtat. Én viszont szóltam neki, hogy én következem, de nyugi recept lesz csak, ami 2 perc. Erre hepciáskodni kezdett, hogy ő volt itt előbb és hogy ő jön, meg nem látott engem és tuti utána érkeztem stb. 

Persze hogy nem látott, nem ért erre rá, hiszen 5 percenként kirohangalt cigizni a kétajtós szekrény urával és a szintén nagydarab, sittes kinézetű fiával. Idegesített amúgy a fejhangù, támadó vádaskodása és ha nem ilyen patkány, hanem pl. tényleg szarul van, még előre is engedem, de így biztos hogy nem, miért hagyjam magam egy ilyennek? Különben meg az én receptjeim felhőbe való fellövése és az ő több 10 oldalas orvosi papírjainak a dokival való megvitatása közt van egy jelentős idő különbség. Meg amúgy is várja ki a sorát, én is azt tettem. Nem is értem, mit gondolt magáról. 

Bent a doki kérdezte mi volt a hangoskodás, én meg mondtam, hogy az utánam jövő "hölgy" kissé morcos és türelmetlen. És elnézést kértem, mire azt mondta ne én kérjek elnézést, hanem az aki nem tud viselkedni. 

Igaza van végülis, miért én érezzem szarul magam a tajparasztok miatt?! Kifelé menet elhaladtam a nőci előtt és megegyeztem neki, hogy remélem nem rokkant meg a 2 perces várakozás miatt.

Annyira gáz, hogy egy éve megint nincs rendes körzeti orvos, csak helyettesítők, akik legalább 2 körzetet visznek a sajátjukon kívül. Így persze hogy fejetlenség van és másfél óra a várakozás egy tetves receptre is. 

Szerintem jövőre körzetet váltok, már tervezem egy ideje és úgysem ide tartoznék, csak mikor a Narkománnal összecuccoltunk, akkor valahogy ide jelentkeztünk át. A másik rendelő sincs sokkal messzebb és hátha ott lehet telefonon is receptet íratni.

A héten más választásom nem lévén,  összeszedtem magam és nekikezdtem az ajándékok beszerzésének. Egy része már megvan, sok bénaságot vettem, mert semmi ötletem. És jövő héten folytatni kell mèg. Meg kedden ott lesz a hivatalos ügy is. Aztán ott a karácsonyi főzőcske és a családi banzáj is (ha lesz), szóval az odébb van még, hogy én vígan pihengélek. 

Húgom semmit sem reagált még a karácsonyi lapomra, pedig tuti odaért már, mert hétfőn lett feladva és Á. írt messengeren, hogy megkapta. 

Lehet hétvégén ráírok, hogy most akkor mi van, mert ha még mindig haragszik a háromnegyed famíliára és nem óhajt eljönni a karácsonyi családi vacsorára sem, akkor én sem töröm magam az ő meg a pasija ajándékai miatt.

Holnap meg már szombat (bár inkább zombat mert fáradtak vagyunk) és egy hét a leállásig! És holnap elvileg tényleg lemegyünk a pasimmal a térre forralt borozni. 

Vagyis kitudja...hiszem, ha látom *-*

Nem tudok mindenkit boldoggá tenni, ember vagyok, nem Netflix

Hehe, egész jókat dob fel ez a faszbuk. Meg kevésbé jókat is, bár azt inkább  messenger, mert egy percre visszaállítottam a Szexmániás chat korlátozását és láttam hogy miket írt nekem még azóta és nem az bánt, amit írt, mert oké, ez a véleménye, szerinte mi felelőtlen lúzerek vagyunk, akik nem voltak képesek egy házat összekaparni, inkább hitelből vegetálnak. De az a felsőbbrendűség, ahogyan ezt leírja- miközben bőszen ekézi a pasimat hogy mekkora segg, bezzeg ő egy dolgos és becsületes ember, aki a családjával törődik csak (írja ezt nekem két szex iránti béna kuncsorgás között pf)-bőven elég volt, hogy az ujjaim a tiltást nyomják meg. Nem kéne ennyire flexelni és elszállni magától, nem olyan nagy szám és hát magasról lehet nagyot esni, nem kívánok neki rosszat, de megérdemelne egy kicseszett nagy pofára esést, és különben is tiszta szánalom, amit a neje háta mögött művel, menjen már a búsba, nem fog hiányozni.
Most amúgy a gyk-n nyüzsgök, előkerült a rocker srác, akivel régen dumáltunk a zenéről és most sajna végleg szakított a nőjével, meg írkálok a csajszival akinek ugyanúgy AIS-e volt és nem rég műtötték. Ja meg egy random fickó is rám írt, egy régebbi kérdésemre válaszolt privátban és azóta is írogat, mondjuk nem mindig értem hogy mit, mert  barokkos körmondatokkal fogalmaz :S
Meg kéne nyitni Z. fb messengeres üzenetét is, de ő mindig olyan bazi sokat ír, hogy elfárad a szemem, kisül az agyam, mire elolvasom.
A szombati forraltborozás naná, hogy nem jött össze, mivel pasim egyik haverjával szórakozta el az időt és este 7 után már se neki, se nekem nem volt kedvem a térre lemászni, annyit fagyoskodok amúgy is, pasimnak meg már nem kellett forralt bor, elég volt az a több üveg sör, amit bedöntött, míg a barátjával dumálgattak. Tehát itthon maradtunk, ő aludt én meg filmeket néztem itt-ott (pl. Kopp-kopp-jó beteg alkotás, de Keanu jóóó benne), meg Végállomás félelem epizódokat, közben mikulás csokikat pusztítottam, meg más egyéb édességet. Yay, mihez fog ez vezetni? Elhízáshoz ésvagy cukorbetegséghez. Le kellene állnom, de nem igazán megy sajnos és még csak most jön a nagy ünnepi kajálások időszaka.
Mondjuk azt nem tudom, családilag lesz e ilyesmi, az ősök hétvégén leruccantak hugiékhoz hogy meginvitálják őt és a pasiját a kari vacsira, de tesóm egyelőre tartja magát ahhoz hogy nem.
Apám csalódott, mert készül a vacsorára és anyám szerint sok ajándékot vett mindenkinek (állítólag lesz megint parfüm is, legalább luxicsövi leszek) és nem értem, miért nem lehet eljönni, két óráig félre rakni a sérelmeket, rendesen viselkedni, aztán hazahúzni és duzzogni tovább. Mit kell itt drámázni?! Attól jobb lesz?? Vagy ezzel akarja mutogatni a felsőbb rendűségét?? Fene tudja, de én ha hívnak elmegyek a karácsonyi vacsorára, ahogy a testvéremet ismerem, ő is befut, de előtte még itt kavarja az állóvizet értelmetlenül. 
Én küldök neki a héten egy képeslapot, amire vagy reagál, vagy nem, Á.-nak is írok szerintem, mert ő minden évben küld nagyjából. K.-nak nem tudom még, mert nem írta meg az új címét és valszeg oda sem érne már Angliába a lapom.
Meg hát ugye meg kellene már venni az ajándékokat, de egyelőre egy szemernyi kedvem sincs ehhez. Igaz, ma beszereztem egy ív csomagolópapírt, mondjuk, ajándék is kellene bele. Csak nem visz rá a lélek, hogy délutánonként még a plázába, meg a belvárosba nyűglődjek, de hát ezt nem csinálja meg senki sem helyettem, úgyhogy meg kellene erőltetnem magam, de ma is inkább zenét hallgattam itthon, ahelyett hogy a boltokat járnám, annyira nem megy ez nekem. Szeretnék írni valamit karácsonyra, de egyelőre csak a régi irományaimon szörnyülködöm :S
A héten még vár egy hivatalos ügy, gyógyszerek felíratása a háziorvosnál és jövőhéten is van egy hivatalos ügyem, mielőtt záródna az év elkezdődne leállás, amit már nagyon várok, de szerintem így van ezzel mindenki. Hosszú volt ez az év is és mit mondjak, a nagy álmokat nem hozta magával, de én már úgy vélem, örülni kell az egészségnek is.
Anyám unokatesója most halt meg a napokban és csak 63 éves volt, igaz betegeskedett, meg a felesége halála óta teljesen visszavonult (2 éve) mintha feladta volna. Anyám menni akart a temetésére, de nem lesz, hanem az urnáját a felesége urnájával együtt a fiuk otthon őrzi. Ez milyen fura nekem, bár lehet hogy így olcsóbb vagy nem tudom, a szomszéd férje és az anyja is urnában van elhelyezve a szekrényen :/

Jégszív, békevágy

Naivság lett volna azt gondolni, hogy hétfőn tényleg lesz fűtés. Mert nem ért ide a fickó, apámmal üzent reggel, hogy nem jó a kocsija és kedden jön. Hát nem  dobtam el az agyam, de mivel nem éltem bele magam, nem is ért csalódás. Mondjuk abban sem hittem igazán, hogy keddre ideér, de csodák csodája, tényleg jött. 

Szerencsére pasim itthon volt és mire én is hazaértem a konvektor már kicserélve vígan ontotta magából a meleget. 

Sőt pasim még össze is sepert és kivitte a szemetet. Igaz, ezt szemrehányóan közölte, de hát végülis ő is itt él a lyukban, néha ő is tehet ilyesmiket. 

Amúgy ha ő meg én összefognánk egész normálisan rendbevághatnánk a kotorékot így az ünnepek előtt. De ez aligha fog megtörténni. 

Tehát keddre lett másik konvektor. Így visszacuccoltunk a másik szobába és pasim örvendezett, hogy vége a vendégágyas éjszakáknak. 

Apám tényleg rendes volt, hogy segített. Biztos jóval lassabban ment volna ez a dolog, ha nem szól a szerelő haverjanak és ha nem szerez konvektort. Szóval hálás vagyok neki.

A hét amúgy ezen kívül átlagos. Olykor minden bajom van, fáj a fejem, a gyomrom is és szokott random káprázni a szemem, ami elég idegesítő. Ja, lett egy gigantikus herpeszem is.

A koránkelés mindig fárasztó és már várom a leállást, ami december 22.-én kezdődik és egészen január 3.-ig tart majd. 

Uh, de messze van még...

Olvasgatom hajnalban a D.lovers-t és hiányzik az ilyen szintű írás. Maga a sztori is hiányzik. Szerettem, pedig irtó lehangoló. De elfog a nosztalgia, mert a karanténes káoszos lezárások idején írtam a nagy részét, de karácsony előtt posztoltam az első fejezetet és hát a történetben is van egy időszak, ami az ünnepek alatt játszódik. 

Meg mostanában verseket is olvasok, Juhász Gyulától, Tóth Árpádtól, Reményik Sándortól. 

Megnyugtató elfoglaltság. Sulis koromban is szerettem az irodalmat, szerintem a kedvenc tárgyam volt, a biosz mellett.

Persze kellene lassan vásárolgatni a karácsonyra, de még sehol sem vagyok ezzel. Ötletem sincs és eddig erőt sem bírtam magamba verni, hogy neki álljak.

Azt sem tudom, lesz e családi összeröffenés, húgom nem óhajt szóba elegyedni anyámmal, és én sem beszéltem tesómmal november elseje óta. Faternak azt mondta, én nem állok vele szóba, de ez nem igaz. Csak momentán nincs nagyon mondanivalóm. Nem haragszom, csak már elfáradtam a folytonos féltékenykedésébe, a veszekedésbe és unom a magyarázkodást, így nincs kedvem belemenni idegölő vitákba. Jobb a távolság, így nincs újabb balhé. 

Persze kicsit bánt az ügy, néha úgy vélem írni kéne neki, mert jó lenne a béke, de ez nem csak rajtam múlik. Helyesebben kis részben múlik rajtam. Mert csak akkor lesz karácsonyi vacsora, ha tesóm békét köt anyámmal. De egyelőre ez nem tűnik reálisnak, mert tesóm nagyon makacs és nem közelednek az álláspontok. 

Hát van még pár hét karácsonyig. 

Reméljük a csodát, hogy húgom megenyhül.

Szombaton rá akarom venni pasimat egy forraltborozásra a karácsonyi vásárban, hátha dob egy kicsit az egyelőre 0 ünnepi hangulaton.

Mondjuk erről a tervemről még pasim nem tud hihihi.

Lady Konvektor hányattatásai

Yey kedves névrokonaim, boldog Vivi napot mindenkinek!

Negatív a citológia eredményem!!!Ennél jobb névnapi ajándék nem is kell.

Már nem tudom miket akartam előzőleg írni és valszeg aktualitását is vesztette.

Írok hát a közelmúltról és a jelenről.

A hét eleje átlagos volt, bár pasim a szülinapját ünnepelte egyik nap és elhúzott darts-ozni a tesójával és mindent is ivott. 

Pluszba a bátyja lelombozta azzal, hogy mesélt neki a szüleikről. Ugye pasim ősei régen és fiatalon haltak meg. Pl. pasim faterja akkor mikor pasim csak 4 éves volt, rá 10 évre az anyukája is meghalt és pasimat a nagyija vette magához, aki nem sokkal pasim 18. szülinapja után halt meg. 

Ezért túl sok emléke nincs róluk, de ugye van egy másik tesója az a Tamás akit kiskorában látott utoljára, mert elkerült tőlük kitudja miért. Meg vannak még több féltesói akiket nem is ismer (neemm ez nem a Barátok közt). 

Na mindegy szóval úgy jött haza hogy csalódott, mert az apja is ilyen meg olyan volt, meg az anyja is...de mondtam neki hogy inkább hagyja őket békében nyugodni és a szép dolgokra emlékezzen.

Hát de nem?? És senki sem tökéletes. Azt meg nem vágom, pasim bátyja mit húz elő ilyen sztorikat pont pasim szülinapján. 

Aztán ugye jöttek a fostos esők, meg a hó, ami ugy kellett ide mint egy falat kenyér. 

Minden cipőm fullra, bokáig beázott. A vesém is fájni kezdett persze. 

A hóra meg ismét nem készült fel a város (se az ország), itt a tömegközlekedésnek annyi volt, másfél óráig tartott hazajönnöm és ebbe benne volt egy faja 40 perces buszra várakozás. Imádtam :S

De az I-re a pontot a gázóra ellenőrzéses sztorika rakta fel. Láttam a faliujsagon kiírva, kötelező jelleggel és két dátum volt megadva. Gondoltam essünk túl rajta mielőbb. Én kis naiv azt hittem, (mert úgy rémlett) annyi lesz, hogy bejön a fickó a gázóráig, ellenőrzi és csókoltam. Legutóbb mintha úgy lett volna. 

De ez az ember az egész lakást körbe járta még oda is bement, ahol nincs gázfűtés mert pl. fürdőszobában villanybojler van, meg ezer éve rossz fűtőtest amit soha be se kapcsolunk, de hiába mondtam nem hitt nekem. 

Kínos volt a szitu, mert rumli volt, nem számítottam hogy mindenhova bemegy vizsgálódni. Szóval szívesen láthatatlanná váltam volna. Amúgy is szégyellem ezt a lakást, mert nem engem tükröz. 

Na és ahogy ez a nagy könyvben meg van írva, a szerkenytyűje bejelzett a nagyszobai konvektornál.

Emberünk erre közölte, hogy ez szivárog és ki kell kapcsolni most azonnal. Le is plombázta, jegyzőkönyvet írt és okoskodott hogy nem kellett volna elhanyagolni és mind megyünk a sittre ha ez berobban stb. Mondtam neki hogy évente ellenőrizni szoktuk szerelővel és eddig senki sem említette, hogy szivárog. Akkor azért  baszott le hogy meg kellene válogatnunk milyen szakemberre bízzuk ezt stb. És hogy ezt a plombát csak olyan szedheti le, akinek erre jogosultsaga van. 

Miután kellően a földbe döngölt és elment, sírtam egyet az idegtől és mert tél van, kurva hideg, mi meg itt maradtunk a kikapcsolt, lezárt fűtőtesttel. 

Pasimat hívtam később, ő is egy szerelő havert, de az nem ért rá. Megadott egy másik elérhetőséget, az a szerelő csodák csodája ki is jött még aznap, de segíteni érdemben nem tudott, mert egyrészt neki nem volt erre a feladatkörre jogosultsága, mivel nyugdíjas már, másrészt idén már nem is vállalna melót, mert műtétre vár. 

Ez baj....gondoltam és telefonáltam az ősöknek, hogy most mi a franc legyen. Apám ígérte, szerez konvektort és szerelőt is ha kell. Szóval kedves volt. Kölcsön akartam kérni az egyik hősugárzójukat, mert ugyan nekünk van egy, de édeskeveset melegít. Sajnos nekik se volt, vagyis az egyik elromlott, a másik meg a Tini hiénának lett kölcsön adva még tavaly és azóta se adta vissza.

A nagyszobából fűtés híján tehát át kellett költözni a kisszobaba. 

Boldogság, rock and roll. Főleg mert egy személyes heverőn nyomorogtuk végig az első éjszakát és jó, ha 3 órát aludtam. Pasim annyit sem. Még szerencse, hogy pénteken hivatalos úgy intézese miatt nem mentem a hely-re de így is megviselt voltam, fájt a fejem, nem beszélve a giga méretű karikákról a szemem alatt. 

Péntek este már okosabbak voltunk és pasim szerzett egy matracot, azon aludt. Mondtam, hogy alszom én rajta, de lovagiasan magára vállalta eme tettet. Szóval ez az éjjel azért jobb volt. 

Pénteken reggel a buszon J. húgával E.-vel találkoztam és Rick and Morty-t néztünk a mobilján (nem rossz, már pár részt én is néztem régebben, de én jobban bírtam anno a South parkot meg a Beavis and Butthead-et-boomerikonok, nosztalgiázosikonok, ). 

Este 7 felé H. és Lara fel akartak jönni csak úgy random, megnézni a teknőst, meg dumalgatni. Nagy szokásuk a hirtelen felbukkanás, de mondtam hogy mi van a fűtéssel és hogy most inkább ne. Kicsit megsértődött H., hallottam a hangjan a telefonban. 

A szomszédba is belefutottam, megölelgetett, hogy milyen régen nem látott.

Ja pénteken este apám szólt hogy vasárnap hozza a konvektort és hétfőn jön a szerelő is délután felé. Már csak addig kell így ki kibirni elvileg. Tök rendes volt hogy ilyen gyorsan segített. 

Hétfőn tehát minden vissza áll a régi kerékvágásba.

És megnyugodhatunk.

Elvileg...

Nem akarok idén már sírni semmi miatt és főleg emiatt a rohadt patkányfészek miatt nem.

Könnyek terén is száraz decembert akarok tartani.

Vajon sikerülni fog?