Rendesen befűtött a nyár, lassan élve égünk el, de nem számít. Nem bírok aludni a melegtől és ezt már nehezen viselem el, tekintve, hogy a lakásban is 31 fok körül van, elhúzott függönyök mellett is. Azt hallottam, ma jön a lehűlés, de reggel ugyanúgy a saját izzadtságomban fürödve keltem fel és nem éreztem egy szemernyi hűvösséget sem. És amúgy is olyan hülyeséget álmodtam megint, hogy a pasimnak volt egy másik élete a fővárosban és egyszer kiderült, egy csomó íratot, fotót és videofelvételt találtam, az egyik videon egy színesbőrű csajjal táncolnak, aki terhes. Álmomban ránéztem a pasimra, hogy az ő gyerekét várja e a nőci, de mire pasim válaszolt volna, felébredtem :S
Az itthoni "lábadozásom" jól telik. Minden reggel marha motiváltan ébredek és már kávézásnál eltervezem, hogy akkor ma ezt és ezt csinálom meg. Legégetőbb-hihi stílusosan a kánikuláshoz igazítva-a ruhák selejtezése lenne és minden áldott reggel úgy indulok neki, hogy na majd akkor ma...de nap végén megállapítom, hogy nem ma sem :/ Béna vagyok tudom :D De bele tudok feledkezni egy-egy műsorba, pl. hétvégén a 90 nap jegyesség szerintem II. évadát bámultam kb. fél napig (Jenny a kedvencem, de amúgy mindenkinek respect, aki egy pasi, vagy nő miatt egy teljesen idegen kulturában kezd új életet, én nem mernék), vagy a neten lógok és zenét hallgatok, vagy ff-t olvasok. Még mindig hiányzik a D. lovers és tudom, hogy kellene kezdenem valamit a Still breathing sztorival, bele kellene vetnem magam a folytatásba, de közben több más történet is van a fejemben, sőt voltam valamelyik nap anyáméknál és megtaláltam két ezer éve írt "remekművemet", komolyan, még körülbelül gyerekként írtam, kék tollal, csíkos füzetbe XD. Na itthon, nagy ráérésemben átolvastam és fogtam is a fejem a blődségektől, amiket anno naiv tizenegy-két évesként írogattam. Vicces és tanulságos volt egyszerre, tükrözi, hogy milyen béna voltam, de azt hittem, hogy tuti jó történeteket alkotok, meg hogy írónő leszek (hahahahahhh). Mondjuk, az alapötletek nem annyira gázak, tehát ha lenne baromi sok időm feljavítgatni, még tűrhető is lenne. Esetleg.
Ja, a hét elején voltam H.-nál, mert előzőleg telefonon megbeszéltük, hogy elugrom hozzá beszélgetni kicsit. Vittem sütit is Larának, de a megbeszélt időpontban nem volt otthon, hiába csengettem. Hívtam mobilon és azt mondta ügyintézni indult, de akkor visszafordul. Fura volt, mert hát megbeszéltük a találkozót. Olyan 15 perc múlva jött és kicsit szétcsúszottnak tűnt, kérdezte, hogy mikor műtenek, de hát már múltkor mondtam neki, hogy megműtöttek.Elmondtam neki az eredményt, ezen örömködött úgy másfél percig, majd rákérdezett, hogy nincs e ötezer ft-m pár hétre kölcsönbe. Majdnem sikerült véletlenül a képébe röhögnöm, hónap végén, jaj...Mondtam, hogy dehogy van és hogy ez az év anyagilag csőd és minden nap matekozom, hogy fizessek ki közel 60 ezer ft hitel, 22 ezer ft mobilszámla és 20 ezer közös ktsg (közös köcsög) mellett más egyebet is és hogy ez nem kis fejtörés, de amúgy adnék neki. Már volt rá példa, de H. most örökölt több százezret-ha nem többet-szóval fogalmam sincs hova lett az a pénz. Utána a telefonomat akarta elkérni, hogy felhívjon valakit, de aztán nem volt nála a telefonszám, végül még váltottunk pár szót, de látszott rajta, hogy sietne és nem akartam feltartani. Kicsit érdekes és elszomorító és lelombozó volt a szitu, vártam hogy találkozhassak H.-val és nem így képzeltem. Ő a kb. legrégebbi barátnőm. Meg vele olykor tényleg találkozunk is, nem csak ígéri, aztán elhúz másokkal, mint A. pl.
K. levelét is megírtam végre, igaz tök rövidre sikeredett, de semmi sem jutott eszembe, örült a jó eredményemnek, én meg az ő szingliségének, mivel hivatalosan is elvált a szociopata exétől, igaz a fickó még próbálkozna visszakapni, de K.-nak esze ágában sincs visszafogadni.
A házidokimmal is egyeztettem, mondta hogy maradhatok nyugisan, ha gondolom és igen, én gondolnám, de a hely-en nem hinném, hogy értékelnék, így abban maradtunk, hogy szerdáig még itthon vagyok és utána megyek vissza. Az még egy hét yeahh!!!!Egyáltalán nem hiányzik onnan senki, jó, talán I., mert vele klasszul el lehet beszélgetni és nem nyomul erőszakosan, mint R (már ő sem nyomul, közben rátalált T.-re és vele lóg, hetek óta nem írtunk egymásnak egy sort sem), de máskülönben, ha a hely-re gondolok, utálatot érzek és hogy egyáltalán nem akarok vissza menni oda jó darabig még. Hát de ez nem kivánságműsor.
Na, de még előttem van pár nap, amit igyekszem kiélvezni. Ma délelőtt 11 fele elvileg felugrik J. Zselykével, legalábbis tegnap ezt ígérte. Szóval addig meg összekapom magam és elmegyek a boltba, veszek egy jégkrémet és az egyik padon ülve kényelmesen elfogyasztom.
Szép napot mindenkinek <3
Az életem egy film, aminek nem túl jó a szereposztása, ráadásul a sztoriját sem értem...
2021. június 30., szerda
Furcsaságok, betegszabi, közben pokoli meleg a háttérben
Jó ez a dal, a csaj kb. olyan szakadt, mint én XD
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése