2020. október 1., csütörtök

Csarab

Vagyis Calluna. Milyen dallamosan hangzik! Na, és én ezt a virágot kaptam a szülinapomra a pasimtól. Gyorsan utána is olvastam, hogyan is kell gondozni, mert köztudott, hogy én akármilyen virágot képes vagyok sajnos önhibámon kívül, jobblétre szenderíteni. Ami nagy szó szerintem is. Fura, hogy a fanfictionomban a szereplők rózsákat nevelnek, én meg még egy kaktuszt is kiszárítok-vagy kirohasztok, mikor, hogy. De remélem a csarabommal máshogy lesz. Drukkoljatok!
A születésnapom amúgy jó volt, de erről már írtam ugye, sokan felköszöntöttek még 26.-  a után is a fakebukkon, aminek örültem. Az exem is írt, és ahogy számítani lehetett, azóta is löki  a dumát, hogy találkozzak vele. De nekem egy porcikám sem kíván vele találkozni. Tényleg fogalmam sincs, mi nem világos neki, és hogy nem veszi a lapot, hogy minden ilyen ajánlata alól rögtön kibújok. És azt írta, hogy ez neki hogy fááááj :/, jaj mindjért sírok és majd sajnálom, ha lesz rá időm.
Annak idején, szégyellem, de sajnos volt egy elkeseredett pár hét, amikor képes lettem volna Aputestet egy szempillantás alatt lecserélni erre a delikvensre, ez már a kapcsolatunk végén volt, nem voltam már Aputesttel boldog. Szóval akkor jött képbe ez a fickó, tényleg akartam vele valami kapcsolatot, cserébe ő csak húzta az agyam, hitegetett a baromságaival, majd lebukott a barátnője előtt és sms-ben lekoptatott, hogy a nőjét szereti és úgy állította be az egész szitut, hogy én másztam rá. Az meg nekem fájt. Egy-egy. Ugorjunk, ha lehet.
Meg amúgy is beteg vagyok. Egész héten náthás voltam, hét elején brutál fejfájás is társult ehhez, meg a fogam is vacakolt, most meg már köhögök is. Szerda reggel elaludtam, nem nagyon, de kicsit gyorsabban kellett összekapnom magam. Jót tenne egy kis szünet, de  még mindig nincs online munkavégzés :/ :/ :/ 
H.is felköszöntött, telefonon tök jól elbeszélgettünk, meg a kislányával is, imádnivalóan cserfes. Kellene már vele H.-val személyesen találkozni. Olyan klassz lenne.
Ja, R.-től meg arckrémet és csokit kaptam, meg is lepődtem, hogy ajándékot adott. Tegnap délután meg a plázában lógtunk, vagyis ő lógott, én csak beugrottam és dumáltunk kicsit. Hamarosan autóvezető tanfolyamra fog járni. Hát jó neki. 
Pasim telefonja tegnap elromlott, ma már be se lehetett kapcsolni, így vennie kell holnap egy másikat.Nem mai készülék volt már, a net is lassan vánszorgott rajta, de elég jól bírta eddig. 
Vasárnap J.-ékhez ugrunk ki egy kis összejövetelre, kerti parti lenne, de az idő nem a legjobb mostanság, én konkrétan fázom, mikor kora reggel kilépek a ház kapuján. Nem tudom, mennyire lesz jó egész nap kint dekkolni, meg az időpont sem túl szerencsés, vasárnap már az ember a hétfőre készül lélekben. Én legalábbis mindenképpen.
Remélem, jövőhétre tényleg beüt a vitamin és képes leszek érdemi megmozdulásokra is. Szeretném már folytatni a Demolition loverset. Annyira szeretném, de egyszerűen képtelen vagyok rászánni magamat, hogy leüljek és írjak. De nem csak az írással vagyok így, hanem kb. a dolgaim háromnegyedével. 
Hogy lehetek ilyen punnyadt?!?!?!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése