Demolition lovers (FRERARD) pt.24.

Nos hát, egy hét online meló lesz! Kezdésnek legalábbis, ez is úgy hogy még hétfőn be kell menni eligazításra pár órát. Waoww...nem semmi. Persze, nem vagyok telhetetlen és lehet, hogy ezt az egy hetet is telerakják annyi melóval, hogy kiakadok.

Megvettük a mécseseket (vettem karácsonyi süti illatú gyertyát, de ha meggyújtom, semmilyen illata nincs), már csak a koszorúk vannak hátra, de azt jövő héten intézem. Remélem, még lesz választék, bár már most is káosz van, tömeg és hülyék mindenhol. A buszon össze is vitatkoztam egy öreglánnyal, aki úgy utazott, hogy egyik széken a szatyrait tárolta, a másik ülésen ő ült, a keskeny buszfolyosóra meg kirakta a gurulós kiskocsiját, pluszba a lábát és miután átestem majdnem rajta, még neki állt magyarázni. Szóltam neki, hogy bocs, de folytatta. Így mondtam, hogy a már kalandvágyból a tömött buszon utazik, legalább ne terüljön el, mint furulyaszó az Alföldön. Tudom, tudom udvariasabbnak kellene lenni, általában az is vagyok, de némelyek viselkedése erősen bicskanyitogató.

A múltkor meg láttam, hogy egy papi a botjával ütötte a tizenöt év körüli kissrác lábát, csak mert nem várta meg, míg az öreg leszáll a busszal, mondjuk elfértek egymás mellett, így akár konfliktus nélkül is felmehetett volna a bácsi, de hát na, úgy szép az élet, ha zajlik. Kíváncsi lennék, az unokáival is ilyen vehemens e? 

Amúgy a mi régiónk van egyik legjobban elöregesedve (vagy hogyan fogalmazzak), ami még nem lenne baj. A gáz az, hogy ilyen agresszív a nagy részük sajnos.

De persze a fiatalok sem semmik olykor, de erre ki sem térek.

Jövő héten vasárnap utazunk vidékre gyertyát gyújtani, eredetileg szombat lett volna, de húgomnak más programja van aznap. Már várom az utazást, legalább egy kis kikapcsolódás. Addig meg elmerülök majd az online munkában újra.

És itt a sztori 24.-ik része. Az időhiány miatt iszonyatosan lassan írtam meg és tulajdonképpen még lett volna egy +18 jelenet is, de ha még azt is megírom, kb. november közepe lett volna. Így felrakom anélkül. Mérhetetlen angst, alkoholfogyasztás, hallucinációk és más egyebek. Csak saját felelősségre. 

(Ha a címet olvasom, máris rákezdek, hogy : When I was a young boy, my father took me into the city....LOL)

Welcome to the black parade: 

- Ezért életfogytiglani börtönbüntetést, vagy Pentobarbital-t kapok!

Frank sokkos zokogással vegyült, alig érthető szavai Gerard agyába égtek. Mint egy végtelenített felvétel, egyre csak ugyanazt az egy kijelentését hallotta...börtön...Könnyein keresztül a padlóra nézett. Brett életnélküli arcát figyelte. Még sohasem látott halottat. Szerencsére családjukban nem sokszor hunyt el közeli hozzátartozó, kivéve nagyapját és nagymamáját. Gerard biztos volt benne, hogy nem tudta volna halottként látni egyiküket sem. Ahhoz túlságosan szerette őket. A jó emlékeket akarta magában megőrizni. Nem a  hidegséget és a lélekvesztett ürességet. 

Fura érzések rohanták meg, ahogy fél szemmel, szipogva Brettre sandított. Szégyellte magát, de nem vélt felfedezni sok különbséget a férfi arckifejezésében a halála előtt és után. Csak az ördögi gonoszság jutott eszébe. Brett nem tett túl sok jót életében és kitudja, belülről már réges-régen halott volt a megátalkodott tettei miatt.

- Nem, ez nem történhet meg! - tiltakozott, ahogy Frank szavai eljutottak hozzá. 

- Pedig meg fog. - vágott a szavába Frank, az arcán szüntelenül végigpergő könnyeket törölgetve.

- Nem tudsz valamit tenni? 

Gerard kétségbeesett és át sem gondolt kérdésétől, Frank szinte hátrahőkölt.

- Mit tegyek? Támasszam fel? Azt hiszed, ha lehetne, nem próbálnám? Gerard, én egy ápoló vagyok, nem a Mindenható! Egy ápoló...aki túl messzire ment...- guggolt le Brett teste mellé és tanácstalanul meredt előre. Az arca fehérebb volt a legfehérebbnél, amit Gerard valaha látott, a szemei vörösen égtek a sírástól, a lélegzete remegett és idegesen harapdálta az ajkát. 

- Bárcsak visszapörgethetném az időt!

Gerard is ezt szerette volna, holott nyilvánvalóan tudta, hogy lehetetlen. És azt is sejtette, hogy vígaszt kellene nyújtania Frank számára, de egyszerűen lebénult a történtektől. Kietlen szavak száguldoztak a fejében, az elmúlt pillanatok sziklaként betemettek, sötétté változtattak mindent. 

Még emlékezett a párbeszédre, mikor Somerdale-ből visszafelé Frank azt mondta, szívesen lakna a kisvárosban. Lenne egy apró, kedves házuk, ahol esténként Frank gitározna a verandán, Gerard pedig gondoskodhatna a rózsákról, ahogy mindig is megálmodta. Csak Frank és ő, virágok és boldogság. Halvány és szépséges fantáziaképek, amiket egyszeriben mocskossá és nyirkossá tett Brett halála. És csak egy kérdés keringett a ház falain belül: mi lesz most?!

Gerard hiába kereste a fejében a gondolatfoszlányt, azt a kis fényt, amibe kapaszkodhatna. A rózsák szirmait akarta érezni az ujjai alatt, látni a színeket, tudni, hogy minden rendben, de csak a feketeség maradt. És a belül harsogó zajos ordítás, a dermesztő félelem. 

- Egy átkozott gyilkos vagyok! - jelentette ki Frank.

- Nem vagy gyilkos! És ezt te is tudod! - mondott neki ellent Gerard. Mindennél jobban szerette volna Frank-et átölelni, mélyen beszívni az illatát, érezni a testét, a karjait maga körül és sírni vele együtt.  De csak állt ott, mintha a padlóra szegezték volna, közvetlenül Brett mellé. 

Hosszú és kilátástalan percek vonultak el így felettük, míg Frank erőtlenül megszólalt. Gerard alig ismert a hangjára.

- Csak azt tudom, hogy most el kell mennünk innen. 

- Hova? - kérdezte Gerard.

Frank lehajtotta a fejét.

- A Passaic folyóhoz. 

Nem indokolta a választ, de nem is kellett, Gerard értett mindent. Döbbenten fújta ki a levegőt. A hideg futkározott a hátán a tervtől, ami körvonalazódott előtte. De nem volt más választásuk, ez volt az egyetlen, bizonytalan esélyük.

- Rendben. - bólogatott engedelmesen.

Frank gyors mozdulatokkal beletúrt a férfi ruhájába és eltávolította a Brett zsebeiben lévő azonosító okmányokat, aztán az apja hálószobájába ment, ahonnan egy lepedőt hozott. Gerard segítségével ebbe tekerték Brett-et. Az egész filmszerű és szürreális volt, Gerard mintha kívülről látta volna saját magukat.

- Ne bámuld az arcát, úgy csak nehezebb lesz! - tanácsolta Frank, miután észrevette, hogy Gerard szemei Brett megmerevedett arcvonásain függenek. Gerard nem tudott gépiesen cselekedni, belül forrongott és még mindig nem hitte el, hogy ezt teszik.

- Jó...- nyelt egyet és elfordította a fejét. Ezek után némák voltak és csak rettegő tekintetük találkozott olykor a hófehér, sima lepedő anyaga fölött. Frank még mindig a könnyeit törölgette. A homloka izzadt volt, zihálva lélegzett, úgy nézett ki, mindjárt elájul. Gerard sem érezte magát jobban, a fűtött ház ellenére is vacogott, fájt a háta, a légcsöve, fojtogatta a sírás, ábrák ugráltak a szeme előtt. Az önuralom és az idegösszeroppanás peremén egyensúlyozott, egyre kevesebb sikerrel. De tartani akarta magát és végigcsinálni ezt Frank-el. Eltűnteni Brett-et a jeges, téli Passaic folyó árjában. Már a gondolatmenet is ijesztő és borzongatóan iszonyatos volt és Gerardnak halvány fogalma sem volt, hogyan viszik ezt véghez. De nem is volt ideje ezen merengeni, amíg Brettet kellően be nem takarták a lepedőbe. Frank annyira rá tekerte a fehér anyagot, hogy alig lehetett kivenni az alakját, mintha ezzel a sok réteggel el tudta volna fedni a megmásíthatatlant. De persze nem így volt, viszont minden mesterkélt önáltatás egy kis erőt adott a következő lépésükhöz. Míg Frank kiment a sűrű hóesésbe, hogy autójával közvetlenül a ház hátsó bejárata elé parkoljon, Gerard úgy érzékelte, valóban megállt az idő sodródása és évek telnek el, mire a fiú visszaér. A nyitva hagyott ajtón keresztül besüvített a kegyetlen szél, megrezegtetve az ablakon lévő függönyöket. Gerard állt egy darabig nézve a padlón hagyott testet. Brett, akinek a létezéséről eddig nem is tudott és bár így maradt volna mindörökre, bár ne keresztezték volna egymás útjait! Mert elképzelése sem volt, hogyan lesz ezután, de semmi nem lesz olyan, mint régen. Ebben teljesen bizonyos volt. A szíve nyugtalanul ugrott össze, ahogy elmerült a kínzó képzetekben. Brett...ő is tisztán jött a világra, még ha utána el is ragadta a gonoszság. Brett, aki olyan szörnyű dolgokat csinált Frank-el, darabokra törve az ártatlanságát...És még ki tudja, milyen bűnei voltak. Brett, aki a cselekedetei ellenére is, valakinek a gyermeke volt. 

- Istenem...mit teszünk? - suttogta Gerard maga elé, ahogy végül megeredtek a könnyei, forró árként zuhogva végig az arcán, elvegyülve csapzott hajtincseivel és ráhullva a ruhája gallérjára. Zokogva kuporodott le a földre, magának hasztalan azt parancsolva, hogy ne omoljon össze, de akkor úgy érezte, nem lesz erre képes, ez az egész meghaladja az erejét. 

- Gerard? - nyikorogva nyílt az ajtó és Frank lépett be rajta, a haján hópelyhek fehérlettek, a szemei pedig ragyogtak a sírástól. Kezeit összefagyva süllyesztette a zsebébe.

- Az autó készen áll. - mondta elcsigázottan és tétován bámulta Gerard küzdelmét a sírással.

Gerard bólintott és  vett néhány nagy levegőt, szemei a padlót pásztázták. Sós könnyek marták az arcát. Maga sem tudta miért sírt, csak azt érezte, hogy nagyon fél, féltette Frank-et és érzett némi sajnálatot Brett egykori, emberi mivolta iránt. A nagyfokú ijedtségen túl, a pánik is marcangolta.

- Jól vagy?- tette fel a kérdést Frank, de ő is sejtette a választ. Gerard nem volt jól, viszont erőt véve magán, abba hagyta a sírást és végigtörölt arcán a ruhája ujjával.

- Igen. - válaszolt kurtán.

Frank mellé lépdelt és a vállára tette a tenyerét. 

- Akkor induljunk.

*****

Nem volt egyszerű a testet az autóig elvinniük, nehéz volt, merev és jéghideg, többször meg kellett állniuk a műveletben, de végül el tudták helyezni a hátsó ülésre fektetve. Frank nekidőlt a kocsinak és elszívott egy cigarettát, Gerard pedig az ünnepi, fényárban úszó házakat nézte. A hó kitartóan szitált, lassan maga alá temetett mindent. Talán őket is. A vastag hólepel alatt még fájóbbak voltak a gondolatok. Karácsony este volt, a csodák ideje. De az ő helyzetükön nem segíthetett már semmi, ide sokkal több kellett volna, mint egy csoda. Gerard nem mert megszólalni, valójában nem is tudott mit mondani. Reszketett a hidegtől és az idegességtől. Úgy érezte, hajszálvékony az a felszín, aminek tetején jelenleg létezik és ami elválasztja a tébolytól, attól hogy elkezdjen rohanni a legnagyobb hókupac irányába, aztán lerogyjon a fagyott földre és csak heverjen ott, amíg a hideg végez vele. Ez lett volna a legegyszerűbb, de leggyávább megoldás. A háta mögött hagyni mindent. A szerelme Frank iránt azonban nem engedte ezt. A fiúval kellett maradnia! Gerard megígérte magának, hogy bármi történjék, szíve minden szeretetével a fiú mellett fog állni. Most is, hogy előttük tornyosult életük valószínűleg legnagyobb próbatétele! Reggel még azon aggódott, mit fognak szólni a szülei az igazsághoz, hogy Frank-et szereti, most ez az egész a semmibe hullott és már csak lényegtelen, apró ténynek látszott, a valóság mellett, miszerint ma meghalt egy ember és ők Frank-el szerepet játszottak ebben. 

Szakadt a hó, mikor Frank és Gerard elindult a Passaic folyó felé. A terület nem volt messze a várostól, Gerard jó párszor járt arra, főleg gyermekkorában, bár kellemes emlékeket nem őrzött a helyről. Elhagyatott hely volt a folyó és körzete, Gerard hallott ijesztő sztorikat, több ember tragikus, vagy épp rejtélyes eltűnése kötődött a folyóhoz. Olykor apja, vagy anyja is említette, a híradásokból, vagy más szóbeszédekből, hogy holttesteket hordoz a folyó, emberek merültek el benne, akik sohasem kerültek elő. Valószínűleg Frank is ebben bízhatott, hogy a hullámsír elnyeli, magába fogadja Brettet az idők végezetéig, de erről egy szó sem esett köztük az út során. És egyébről sem, Gerard a műszerfalat bámulta fátyolos tekintettel, Frank pedig a nehézkes látási viszonyokkal dacolva vezette a járművet a koromsötét, havas, csúszós úton, mialatt Brett lepedőve burkolva feküdt a hátsó ülésen. Örökkévalóságnak tűnt az a néhány mérföldes út, de egyszer csak Gerard arra eszmélt, hogy a kocsi lefékez a folyó egy teljesen kietlen részén. Ide már csak vékony sugárban értek el a lámpák fényei, a narancs színek elkopva megbújtak a kopasz, öreg fák ágai között. A partot piszkos hó fedte be, ami alól néhány autógumi és más hulladék kontúrja sejlett fel. Frank gondterhelt ábrázattal vizsgálgatta az ablakból a környéket pár percig, aztán kilépett a vakító hóesésbe. A kinti, hideg, metsző levegő áramlott Gerardra. Látta Frank megtört tekintetét, amikor az autó hátsó ajtaját nyitja. Szinte kipattant a járműből hogy segítsen neki. És innentől kezdve teljesen kikapcsolt. Mint egy repülőgép, autópilótára váltott,  elméje így segítette, hogy ne zavarodjon meg teljesen. Érzékelte a körülötte lévő dolgokat, a hideg időjárást, hogy mennyire fázott a keze. Érezte a havazást, ahogy a pelyhek simogatóan az arcára hullottak, ahogy a jég ropogott a talpa alatt, érezte a még mindig nehéz testet a kezei között, a fagyos vizet, ahogy a cipőjét áztatták a partközelben. Hallotta a halk csobbanást és hogy Frank sírni kezdett mellette, de minden sokkal tompábban és homályosabban érkezett el hozzá, mintha csak statiszta lett volna,  valaki a háttérből és a mozdulatok, tettek, nem tőle származtak volna. Frank szipogva bámulta a vádlóan fodrozódó víztükröt, mint aki újra és újra realizálta tettüket. Ahogy Brett teste eltűnt, nesztelenség burkolta be őket és a víz, mintha mi sem történt volna, folyt tovább, fahordalékot, jégdarabokat és immár rettenetes titkukat magával hurcolva.

- Nem akartam, hogy meghaljon!- Frank erőtlenül kapaszkodott bele Gerard kabátjába, miután visszamentek az autóhoz. 

- Tudom, Frank!- Gerard magához húzta Franket és szorosan átölelte.

- Nem akartam ezt...- mondta újra Frank.

- Persze, hogy nem...- suttogott Gerard, de az ő szemét is elfutották a könnyek.

- Megöltem egy embert, Gerard!- zokogta Frank. A sírás szétszaggatta a környékre telepedett némaságot. 

- Ne mond ezt!- Gerardnak fájt így hallani. Csak szerencsétlen időben estek meg rossz dolgok, de Frank nem hibás, nem vádolhatja magát. Annyira meg akarta nyugtatni Frank-et, de magán sem sikerült uralkodnia és akárhogy is tiltakozott, de átsuhantak agyán a lehetséges következmények, amiket Frank remegő hangon vázolt is, mikor már a kocsiban ültek, de mégsem indultak el, mintha egy nem látható hatalom tartotta volna sakkban őket.

- Az apám az ünnepek után biztos elkezdi keresni Brettet, hiszen úgy volt, hogy nála fog lakni. Csak idő kérdése, mikor kerül a partra, mikor azonosítják. 

- Ki fog derülni, hogy baleset volt! - vágott közbe Gerard.

De a fiú szkeptikusan csóválta a fejét.

- Én adtam neki azokat a tablettákat, felelős vagyok a haláláért. A vizsgálatok úgyis bebizonyítják, hogy nem volt víz a tüdejében, tehát nem a folyóban lelte a halálát. 

- Ne menjünk ennyire előre! - kérte Gerard.

-Innentől kezdve egyfolytában rettegni kell, mikor akadnak rá Brettre. - Frank üres, semmibe révedő tekintettel, sokkosan nézett maga elé.

- És mi lesz, ha sohasem találják meg? Olyan nagy ez a folyó.- elmélkedett Gerard. Kellett a remény. Egy új mozdulathoz, egy újabb lélegzethez, mindenhez.

- De hogyan éljek tovább így?- kérdezte Frank elkeseredetten.

Gerard megsimogatta a vállát.

- Én veled leszek. 

Forróság járta át a szívét, ahogy Frank-re pillantott. Szívfacsaró volt így látnia. A haja és kabátja elázott a hóesésben, az arca fáradt volt, de gyönyörű, reményvesztett, varázslatos barna szemei könnyben úsztak, a sápadtsága megsokszorozódott, a tetoválások mintái így még láthatóbbak lettek a fehérségétől. Tétova volt, tanácstalan és összetört. Gerard azt kívánta, bárcsak magához tudná ölelni Franket, úgy, hogy lelkének minden kis része összeforrjon a karjai között és ne érezzen bizonytalanságot. 

- Nem ránthatlak bele! Ez az út talán a semmibe visz - mondott ellent Frank.

- Akkor a semmibe megyünk. Te és én! - jelentette ki Gerard elszántan.

Nem látott a jövőbe és nem tudott mást adni, csak a szerelmét, de abban biztos volt, hogy osztozni akar Frank-el mindenben, ami rájuk vár, legyen az jó, vagy éppen borzalmas.

- Mi ketten? - illetődött meg Frank.

- Persze! Nem lehet másképp!- helyeselt Gerard.

- És mindennek a végén majd együtt elégünk a tisztítótűzben? - kérdezte Frank és újra a szomorúság árnyékai jelentek meg arcán. 

Gerard nem akarta, hogy Frank a végre gondoljon. Hiszen ő annyi mindent adott neki, és a lénye, a szeretete kapcsolta Gerardot az élethez, ám végül bólintott. Tulajdonképpen, ő is nagyon sokat fantáziált az elmúlásról, gyakran egyetlen kiútként tekintett rá és kétszer is be akart nyitni a megsemmisülés kapuján, ott hagyva mindent, csak ügyetlenségén múlt, hogy nem sikerült. 

- Igen...

Frank hálásan sóhajtott, majd újabb könnyek gördültek le az arcán, pedig már láthatóan kimerült a sírástól. Gerard megértette, Frank túlon-túl jó volt, hogy csak úgy átlépjen Brett halálán. 

- Tényleg örökké velem maradsz? - csillant meg Frank könnyes szeme és ölelése finoman siklott végig Gerard hátán, amitől a fiú vacogása felerősödött. A szemei lecsukódtak, ahogy magához vonta Frank-et.

- Örökkön-örökké...- felelte.

*****

Miután Brett testét leengedték a folyón, visszamentek Frank apjának házába és órákig takarítottak. Majd Frank összeszedte Brett holmiját, amit egy konténerbe hajított.

Jóval elmúlt éjfél, mikor Gerard megtorpant a házuk előtt, a még mindig erőszakosan és tántoríthatatlanul szállingózó hóesésben. Mintha egy másik világból csöppent volna vissza a newarki, hóval borított utcára. És valójában ez így is volt. A legzordabb zugokat járta meg a folyó mentén, a legsötétebb dolgokat művelte Frank, és ő. És most ott állt a karácsonyi díszek forgatagában, ekkor tudatosult benne ismét, hogy ünnep van és ettől keserű könnyek szaladtak a szemébe. Valóban úgy van, ahogy nem is olyan régen Frank-nek mondta, ez a szenteste a legemlékezetesebb az életében. És a legborzasztóbb, a legsúlyosabb is. A teher, ami lelkiismeretére nehezedett, csaknem összeroppantotta. Most már nem kellett színlelnie és tartania magát Frank miatt, most már egyedül volt és sírhatott. A zokogás nagy erővel rázta, szinte fulladozott tőle, összepréselte a tüdejét egészen apróra. Forgott vele a világ, míg azt a pár lépést megtette a bejáratig. Nekidőlt az ajtónak és csak kapkodott levegő után. A hajtincsei megfagytak a hidegtől, a kabátja csupa víz volt, a nadrágja és cipője sáros. Az arca, keze a zimankótól volt fájóan jéghideg. Fényeket vett észre az ablakból, ahogy lenyomta a kilincset és benyitott. Meleg fogadta, az arcára szárítva könnyeit. Ugyanekkor azonban mozgolódást hallott és egy hangosabb káromkodást apjától. Számadással tartozott a családja felé, ezzel tisztában volt, de nem gondolta át, mit is mondjon nekik. Még csak szorongani sem volt ideje, válaszokat sem tudott összerakni magában, mert alighogy a nappaliba lépett, ott állt előtte apja és anyja, még mindig ünnepi öltözetben. Apja kifejezéséről sütött a düh, anyja pedig nemrég bizonyosan sírt, Gerard gyűlölte, hogy újra csalódást okozott nekik. Pedig vártak rá, a sarokban feldíszített karácsonyfa hangulatos sugarakkal árasztotta el a nappalit, a konyhaasztal azonban már üres volt, leszedték a terítéket.

- Te Istenverte kölyök, hol a csodában voltál és mit képzelsz magadról, megint elment az a kevés eszed? - ordította az apja rögtön. Anyja erre belekarolva csitította.

- Donald, az ég szerelmére! 

De a férfit nem hatotta meg Donna esdeklése. Gerard szomorúan állt vele szemben és úgy vélte, a pofont is megérdemelné. 

- Sajnálom...- nyögte ki elfojtott hangon.

- Sajnálod? Azt elhiszem! Neked még a karácsony sem számít!Gondolom, ismét részeg vagy, így van?

Apja feltételezésétől összeugrott Gerard gyomra.

- Nem...- suttogta, dacosan állva apja magyarázatot követelő ábrázatát.

- Akkor beszélj, ajánlom, hogy állj elő valami indokkal, hogy miért most kerülsz csak elő!- üvöltötte a férfi.

- Édesem, halálra aggódtuk magunkat, merre jártál? - tudakolta az anyja jóval szelídebben.

- Válaszolj, ha jót akarsz! Egész este itt ültünk és arra vártunk, hogy megjelenj! Te,  meg a híres barátnőd! Véleményem szerint, Lisa nem egy létező személy, hanem a te agyszüleményed! - förmedt rá apja újra és ingerülten lazította meg, a még mindig viselt nyakkendőjét.

Gerard nem tudott reagálni, a szavak úgy fagytak cserepes ajkaira, mint a jégpáncél az utcákra. Képtelen volt beszélni, egy szót is kiejteni a száján. A szemei előtt összemosódott minden és vér szökött árulkodóan az arcába.

- Ugye ez nem így van? Azért nem jött el a barátnőd, mert összevesztetek, ez a helyzet? - Donna aggodalmaskodva lépett Gerardhoz és míg a fiú a válaszokat fogalmazta meg magában, anyja kezei átsiklottak csuromvizes haján, majd homlokán.

- Jó ég, hiszen te lázas vagy! - állapította meg.

- Az Istenért, tényleg ez a legfontosabb most? - apja nem vette komolyan, de anyja leintette.

- Donald, a fiunk beteg!

- Semmi bajom, anya...- mondta halkan Gerard. 

Csak egyedül akart lenni, bár nem tudta, az mennyire segített volna rajta.

- Biztos meghűltél ebben az ítéletidőben, Azonnal le kell feküdnöd, öltözz át, én készítek egy teát!- rendelkezett Donna és mintha egyszeriben elfelejtette volna Lisa hiányát, a miérteket és az egész félrecsúszott karácsonyi vacsorát. Gerard beletörődve bólintott, tulajdonképpen nem vette észre, hogy lázas lenne, csak még  mindig nagyon fázott. Apja a ténytől megenyhült kicsit, mert nem folytatta a szemrehányást, csak szemeivel figyelte, ahogy Gerard legyalogol az alagsorba.

- Jó, tedd amit anyád mond, de ez nincs elfelejtve, még beszélgetünk!- morgolódott. 

Valamivel később Gerard az ágyában feküdt, száraz ruhákban. Az arca piroslott a láztól, a teste tűzforró volt, izzadt és émelygett. A haja még mindig nyirkos volt, elgyötörten nézte a csésze forró teát és a lázcsillapítót az éjjeliszekrényen, amit Donna rakott oda.

- Te és Lisa, ugye összekülönböztetek? - kíváncsiskodott óvatosan az asszony az ágy mellett állva.

Gerard hangosan felsóhajtott, amit a nő igennek vett.

- Nyilván nem akarsz erről beszélni, főként nem velem, de hidd el, minden párkapcsolatban előfordulnak nézeteltérések. Apád és én is sokat vitázunk. Az a kislány biztosan nagyon szeret téged és nemsokára kibékültök.- próbált Donna lelket öntetni Gerardba.

- Igen, anya. - helyeselt Gerard fásultan.

Donna simogatása végigfutott az arcán.

- Most már pihenj szépen. - tanácsolta és elindult a lépcsők irányába.

Gerard utána szólt.

- Nem akartam tönkretenni a karácsonyotokat! Bocsássatok meg!

Donna meglepődött a már-már rémült szavakon, csodálkozva fordult hátra.

- Csak megijedtünk, hogy bajod esett, mikor nem jöttél haza időben. Apád nem gondolta komolyan, amit mondott, én pedig mindent megbocsátok, hiszen az anyád vagyok!

A fiút meghatotta édesanyja szeretetteli önzetlensége. Pedig ő nem ezt érdemelte! Inkább apja feddő szavait és esetleges tettlegességét kellett volna megkapnia, mert megrémisztette őket az eltűnésével. Zavartan hallgatott és csak nyelte a könnyeit.

- Köszönöm. - mondta hálásan.

- Most aludd ki magad! Fontos, hogy mielőbb meggyógyulj, mert várnak az ajándékaid a fa alatt. - Donna bátorító szavaitól Gerard egy másodpercre gondtalan kisgyermeknek hitte magát. A nő lekapcsolta a villanyt. 

- Szeretlek anya. - búcsúzott anyjától. 

- Én is szeretlek. - csukódott anyja mögött az ajtó. Az alagsort elárasztotta a végeláthatatlan sötétség és ahogy Gerard maga maradt, máris a szemei elé furakodtak az elmúlt órák történései, Brett váratlan megjelenése, ahogy Frank-el bánt, ahogy gyógyszer követelt, a verekedésük, Frank vallomása, amiből feltárultak a fiú szenvedéssel teli nyáriszünetének részletei, a ráeszmélés Brett halálára, majd a terv, amit cselekedetek követtek az elhagyatott folyóparton, a lelkiismeretük lázongása, és a jövőtől való rettegés. Frank-re gondolt, aki egyedül, talán éppen ugyanígy fekszik az ágyán és félve a könnyeivel küszködik. Bárcsak ott lehetne mellette! Gerard tudta, hogy ma éjjel nem fog tudni aludni. Az ágya mellett elhelyezett széken feltornyozott ruhák, mintha egy alakot rajzoltak volna ki, mintha Elena ült volna ott, hófehér hálóingjében, ezüstös hajával, mindig jóságos, de most komor arckifejezésével.

- Mama! - Gerard felpattant ülő helyzetbe és csak nézett az Elena körül lévő halvány fény nyalábra, ami végigragyogott az éjszaka színein.

- Olyan jó, hogy eljöttél, Mama! - Gerard szíve megtelt hasogató fájdalommal, végtelen szégyennel.

- Gerard...- suttogta a nő letörten.

- Frank és én borzasztó dolgot csináltunk! Az a férfi halott, akárhogyan is történt, ez visszavonhatatlan, ebből nincs menekülés! Mindent elrontottam, mióta elvesztettelek! Folyton hazudok a szeretteimnek! Frank-nek pedig azt mondom, ne féljen, miközben én is félek! Jobban, mint eddig bármikor! Nagymama, úgy szeretném, ha magadhoz ölelnél! - kérte Gerard. Valódi ölelés után vágyakozott, de ez lehetetlen volt. Azonban szinte azonnal lágy, cirógató szellőt érzett maga körül, átsuhanva a vállán, könnyektől nedves arcán, meglebbentve hajszálait.

- Én is azt szeretném a legjobban, de nem lehet.- hallotta Elena kedves hangját.

- Kérlek, vigyél magaddal! - sóhajtotta Gerard reménytelenül, de elutasításba ütközött.

- Lehetetlent kérsz! Nem akarom, hogy ezt kívánd!

Gerard könnyei lecsorogtak láztól forró arcán. 

- Akkor csak maradj itt, ne menj még! 

De Gerard beletörődő kérése ellenére, nagymamája, amilyen hirtelen ott termett, úgy el is tűnt és Gerardra ismét ráköszönt az egyedüllét.

- Mama...mind a pokolra jutunk!- feküdt vissza az ágyába, a hűvös párnák, perzselő nyugtalanság és a karácsony éjjelén meghalt álmai közé. 

*****

A karácsony és a szilveszter közötti napok magánnyal és szorongással, időnkénti apátiában teltek Gerard számára. Mintha egy időzített bombán élte volna az életét, ami szívverésével egy ütemben ketyegett, robbanásra készen. Alig evett, szinte nem aludt és árgus szemekkel nézte a televízióban a híradásokat, rettegve hogy esetleg megtalálják Brettet. A párkapcsolati problémájáról nem esett komolyabban szó. Anyja kérdésére, Gerard egy újabb valótlansággal, röviden azt állította, igyekszik helyre hozni. Apja nem mutatott érdeklődést ezek iránt, a munkájába, az újból feléledt csalódottságába és ebből irányuló sértődöttségbe temetkezett, Mikey pedig jobbára Bob társaságában élvezte a téli szünetét. A képregénybolt sem nyitott ki, helyette Mr. Evans az éves leltárt rendelte el az ünnepek között, így Gerard legalább órákra elfeledkezett arról, amiben vergődik. Ha dolgozott, úgy érezte, meg sem történt a karácsony esti tragédia, és neki semmi más feladata nincs, mint boldognak lenni Frank-el. De amint kilépett a pláza épületéből, máris minden eszébe jutott és lejátszódott benne. Frank-nak végig dolgoznia kellett a kórházban, ezért napokig nem találkoztak, pedig Gerardnak nagy szüksége lett volna a közelségére, ölelésére, a csókjára, a szeme fényére, viszont szilveszter napjáig várnia kellett erre. 

Az év utolsó huszonnégy órája átlagosnak ígérkezett, kettesben tervezték, Frank meghívta Gerardot Belleville-be, az otthonába. Üres volt a ház, mivel Linda szilveszterre Summit-ba utazott a barátaihoz. Gerard megtisztelőnek érezte, hogy a fiú vendégül látja, nem is szeretett volna mást, csak egy csendes, közösen eltöltött estét, hogy végre megnyugodjon a szíve és kicsit eltompuljanak a félelmei. Ám utolsó pillanatban változott az elképzelés és amikor Frank érte ment, közölte, hogy Bert óév búcsúztató összejövetelére hivatalosak. Gerard elhűlt a bejelentéstől, Frank rögtön hozzá is tette, hogy neki sincs hozzá kedve, de Bert addig erősködött, míg igent mondott. Ettől persze Gerard egyáltalán nem volt meggyőzve, tisztában volt azzal, hogy Bert nem rokonszenvezik vele, és ő is szívesebben tartotta volna magát távol a férfitól.

- Csak beugrunk egy rövid időre és már megyünk is! - ígérte Frank és Gerard hinni akart a szavában. Bert külvárosi háza továbbra is nyomasztó volt, de most italokkal és szendviccsel megrakott asztalt látott, hangos zene szólt és vendégek nyüzsögtek harsányan a piszkos, nikotintól sárga falak között. Frank hamar elvegyült, hiszen jó pár meghívottat ismert a kórházból. Gerardnak viszont teljesen ismeretlen volt a társaság, ezért csak ült a kanapén, ugyanott, ahol a legutóbb és bámulva Frank-et, ahogy egy sörrel a kezében társalgott az emberekkel. Nézte a csodálatos arcát, ahogy figyelmesen hallgatja az ismerősei szavait, miközben az ajkához emeli a sörösüveget. Lazának és gondtalannak tűnt, pedig Gerard sejtette, mennyi erejébe került ezt az álcát magára erőltetnie. Neki ez nem sikerült, forró láva égett és kavargott a mellkasában, fájt a feje és egyáltalán nem érezte ott jól magát. Mikor már nagyon szédelgett és légszomja volt, a fürdőszobába menekült. Még innen is hallotta a fülsüketítő zenét és a vendégek nevetgélését. A fejében azóta volt kibírhatatlan a zaj, mióta beléptek Bert házába, ez elől pedig nem tudott elbújni. Megmosta egy kevés hideg vízzel fehérre sápadt arcát és csak állt a csempéknek dőlve, hevesen zakatoló szívvel. 

- Csak nem rejtőzködsz, Gerard? - hallott ekkor egy gúnyos nevetést.

Bert állt vele szemben, igencsak ittasan. De ezenkívül teljesen olyan volt, mint amikor legutoljára találkoztak, sápadt, kiismerhetetlen arc, megvető tekintet, hosszú, zilált haj, nagyméretű tetoválások, rendezetlen ruhák. 

Gerard torka elszorult, a gondolatait uraló morajtól nem hallotta, hogy a férfi rányitott.

- Nem. - jelentette ki bizonytalanul. 

Bert mellé ballagott és alaposan végigmérte. Szemeinek fürkésző szikrái kellemetlenek voltak Gerard számára.

- Azt hittem, le sem szakadsz a kis barátodról és egy pillanatra sem hagyod magára. Amúgy sem értem, mit gondolt Iero, mert csak őt hívtam meg, de gondolhattam volna, hogy téged is elhoz, mint valami szerencsehozó kabalát. - tette hozzá és minden szava fröcsögött a gyűlölettől. 

Gerard nem szólt erre semmit, csak ki szeretett volna menni a helyiségből, de Bert elé állt és a csuklóját durván megmarkolva, maradásra késztette. 

- Remélem feltűnt, hogy egyáltalán nem kedvellek!- jelentette ki dühösen. Gerard ijedten nézett rá, és tűrte, hogy minden egyéb magyarázat helyett, Bert a falhoz löki. A testük ezután összeért minden létező ponton. Bert megmozdulása, Gerard középiskolás éveit juttatta eszébe, amikor a sportolók ugyanígy bántak vele.

- Félsz, ugye?- szegezte neki a kérdést provokatívan és az arcába nevetett.

Gerard nem válaszolt. Szívverése sokszorosára nőtt és néma pánik ült ki az arcvonásaira. 

- Helyes, félj is! Van mitől! Tényleg azt hiszed, jobb vagy nálam?- kérdezte Bert,  a szorítása fájdalmasabbá vált

- Én nem vagyok jobb senkinél! - rázta a fejét Gerard.  

Bert elégedetten bólintott.

- Igen, ez jó meglátás. Csak egy hullaszínű szerencsétlen vagy és fogalmam sincs, mit lát benned Iero. Azért ne éld bele magad, hogy ez így marad, előbb-utóbb te is múltidő leszel, mint az a Jamia. És akkor jövök én, mert én már akkor ott voltam, mikor Frank téged még nem is ismert és erre ő is rájön majd! Minden a helyére fog kerülni, ennek így kell lennie, engem nem állíthat meg semmi!- magyarázta indulatosan Bert. 

Gerard kihasználta a másodpercet, amíg Bert elmerült saját fölényességében, kirántotta a karját a férfi ujjai közül és gyorsan kisietett a fürdőszobából. Egyenesen Frank-nek ütközött, aki rögtön kiszúrta zaklatottságát.

- Éppen téged kereslek. Minden oké? - érdeklődött.

Gerard némán, kimelegedve, torkában dobogó szívvel bólogatott, de nem lehetett letagadni a felindultságot, ami forgószélként végigsöpört rajta. 

Frank látta, ahogy Bert is kisétált a fürdőszobából és kajánul vigyorogva feléjük integetett, miközben a kezébe kapott egy italosüveget, Gerard gyomra felfordult, Frank pedig össze is rakta a részleteket.

- Bert mondott, vagy tett valamit?

- Nem, minden rendben! - ellenkezett Gerard hevesen.

Frank nem hitt neki, mert még mindig Bertet figyelte kitartóan, de végülis nem kérdezősködött.

- Ha gondolod, mehetünk, eleget voltunk már itt. 

Gerardnak természetesen nem volt ellenvetése.Rövidesen már a kocsiban ültek és a lármás szilveszteri parti után furcsán feszült volt közöttük a csend, csak a The Misfits zenéje szólt és Gerard még mindig rosszul érezte magát Bert szavaitól és ismét rátört a jobbára el sem múlt lelkiismeretfurdalással vegyült félelme a szenteste történései miatt. Azóta nem látta Frank-et. Jó, de ugyanakkor keserédes is volt újra elsüllyedni a ragyogóan szomorú, barna szempárban.

- Apát kiengedték a kórházból.- szólalt meg kis idő múlva a fiú.
- És hogy van?- érdeklődött Gerard.
- A körülményekhez képest jól. Viszont bejelentette Brett eltűnését a helyi rendőrségen, mivel nem hallott felőle és Brett anyja, Sheryl néni is telefonált apának, hogy Brett-ről semmi híre és ez nem vall rá. - mesélte nagy sóhajokkal Frank. A hallottak letaglózták Gerardot, szóhoz sem jutott hirtelen. A lavina, amit Frank előre megjósolt, tehát elindult és nem lehetett megtippelni, őket mennyire sodorja el. 
- Nemsokára minden ki fog derülni. - összegezte Frank csüggedten.
- Egyáltalán nem biztos!- csóválta a fejét Gerard, de Frank csak szívta a cigarettáját és merengett.
- Nem tudom, meddig lehet bírni egy ilyen súlyos titok terhét. Az elmúlt pár nap maga volt a pokol. Minden áldott éjjel Brett-el álmodtam, már ha tudtam aludni. Mintha követne, kísértene! Ehhez nekem nincs erőm! - fakadt ki végül és elnyomva a cigarettát, az autó kormányára hajtotta a fejét. Gerard részvétteljesen simogatta meg a hátát.
- Nagyon is erős vagy! - mondta és belecsókolt Frank hajába. A cigarettafüst szúrós illata és az alkoholos italok édeskés aromája meleg érzéseket hozott a hasába. A szeretet határtalan érzését. 
- Nélküled nem! Ugye nem hagysz magamra? - Frank ajka éhesen tapadt ekkor Gerard szájára, aki ekkor realizálta, milyen hosszú idő telt el, mióta utoljára csókolóztak.
Fájdalmasan felnyögött Frank felvetésén.
- Soha! 
- És van még kedved velem tölteni a szilvesztert?- törte meg a csókot Frank.
- Persze, mást sem szeretnék! - vágta rá Gerard.
- Oké, akkor vegyünk valami alkoholt, a felejtés máshogy nem fog működni. - indította be az autó motorját Frank.
Hamarosan egy éjjel-nappali italboltban álltak habozva a polcok előtt és válogattak a különböző alkoholtartalmú készítmények közül. A fiatal pénztároslány kedvesen mosolyogva pillantott rájuk, ahogy a kasszához léptek.
-Hello, kérhetek egy igazolványt? 
Frank zavarba jött, Gerard viszont azonnal átadta az okmányait. A lány hosszan és kérdőn elmélkedve nézte őt, ettől az idegen, szokatlan pillantástól sötétvörössé változott az arca. Míg a lány átfutotta az adatokat, tudatosodott benne, hogy Frank még nem nagykorú. És fura, mert ez eddig a másodpercig egyáltalán nem feszélyezte, mindig úgy vélte, bár Frank fiatalabb nála, mégis sok mindenben érettebben gondolkodott. 
- Ez rendben van, legyen szép estéjük és boldog új évet! - csilingelt a pénztáros hangja és vissza adta az igazolványt. Fizettek és összepakolták a megvásárolt italokat, de Frank félre értelmezte az eladó rutin gesztusát.
- Aligha lesz boldog az új év, tudván hogy apám mostohatestvérét beraktuk a Passaic folyóba és már a rendőrök is keresik. - morgott félhangosan. 
A pénztáros értetlenül fordult feléjük és lehet hogy kérdezett is volna valamit, ha nem érkeztek volna újabb vevők a pulthoz.
- Istenem, láttad, hogy nézett ránk az a lány? - kérdezte Frank felháborodva, mikor kiléptek a boltból.
- Ezen ne csodálkozz! Kérlek, ne csinálj ilyeneket, ha nem akarod, hogy a titok kitudódjon. - figyelmeztette Frank-et Gerard.
Frank egyetértően helyeselt.
- Ne haragudj, igazad van, nem tudom mi ütött belém. Ez az egész itt körülöttünk egy valóságos rémálom...- vonogatta bánatosan a vállát. 
- Igen...- Gerard egyetértve végigpillantott a papírzacskóban lévő italokon. A barna, vízszerűen átlátszó, bordó színű italok élesen csillantak meg az éjszakai neonfényekben, felkínálva pár hamis percnyi felejtést. 
- Ezt mind meg akarod kóstolni?- tudakolta félénken.
- Nem csak én, te is. Szilveszterkor mindenki iszik! - felelte Frank.
Gerard nem hitte, hogy jó ötlet részeggé válni. Ő gyógyszert szedett, amire tilos volt szeszesitalt fogyasztani és úgy vélte, igazából Frank-nek sem kellene az alkoholhoz fordulnia, az nem old meg, nem radíroz ki semmit. Mégsem tiltakozott kellően erélyesen Frank unszolására, csak ült mélabúsan az autóban. Frank házában pedig újabb és újabb pohárral ivott az italokból. Ahogy a különféle likőrök a szervezetébe kerültek, úgy kezdett egyre inkább szomorúan halványodni és kifakultabbá válni a nagyon is heves, szinte idegesítő színekben vibráló, felkavarodott világa. Ültek Frank szépen berendezett szobájában, a kényelmes ágyon, ittak és beszélgettek, vagy makacs hallgatásba burkolóztak és Gerard csak az üvegek koppanását hallotta a parkettán. Imbolygott vele a szoba és a mozdulatai koordinálatlanok voltak, rossz arányban összekevert vodka-narancs csorgott le az állán, ragacsos sávot maga után hagyva. Az ital íze szörnyű volt, Gerard mégis ismét kortyolt belőle, pedig nem lett volna szabad. Le kellett feküdnie. Az ágynemű hűvösen ölelte körbe, izzadtságban fürdő testét. Frank mellé könyökölve mosolygott rá, de  ez  nem a már ismert, kisfiús, ártatlan mosoly volt, az alkohol és ittasság kéjt festett ajkaira. Különös volt így. Gerard vére forrt a látványtól, az ágyéka lüktetett, férfiassága keménnyé változott. És zuhanni akart, elveszni Frank-ben, a testében, az érintésében és illatában. Érezte a csókját, a nyelvét, ami édeskés volt az italoktól és ez még jobban megrészegítette. Gerard viszonozta a csókot, engedte, hogy Frank ajkát végighúzza a nyakán, majd elkezdje gombolni a ruháit. Gerard most és talán először életében, nem volt annyira félénk, nem fojtogatták gátlások, az alkoholtól nem is volt teljesen tudatánál. Részegsége hullámán ringatózva sodródott. Frank finom csókokkal hintette végig az arcát és a száját, miközben kipirult arcal, csillogó szemekkel, homlokára tapadó, izzadt hajjal, reszketve, hajolt felé az ágyon. Gerard csak gyönyörködött benne.
- Olyan nagyon szép vagy, Frankie. - suttogta megilletődve.
Mindig is csodálatosnak tartotta Frank-et. Az első perctől kezdve így volt. Már akkor belefeledkezett a szépségébe, törékenységébe, már akkor elfogta a gyengeség, melegség, ami megolvasztotta belülről, lángtengerré változtatta a szívét. Frank beletúrt a hajába, újra megcsókolta és Gerard csak hagyta, hogy minél mélyebben beletemetkezzen, elhagyva minden félelmét, a múlt és a jövő ijesztően lebegő képét, árnyékát, hogy belőle merítsen erőt.
- Szeretlek. Gerard.- sóhajtotta Frank.
- Én is szeretlek Frank. Nagyon. 
*****
Az alkoholos befolyásoltság hazug. Megtéveszt és elragad, aljas csapdákat állít, amikbe Gerard folyton belesétált. Mintha több éves kábulatból eszmélt volna. Nem tudta, mennyi az idő, egy pillanatig azt sem ismerte fel, hogy Belleville-ben, Frank otthonában van. Homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, ajkát még mindig fűtötte Frank szenvedélyes csókja és a fiú nyirkos kezeit érezte a lábai között, a nadrágja a térdéig volt tolva, nem emlékezett, mikor jutottak el idáig. Zihálásokat hallott és a saját nyögéseit, de ezek nem az élvezetnek szóltak. Rosszul volt. És amint oldalra nézett, mintha Brett kiélt arcát vélte volna felfedezni a függönyök felől. A férfi szájáról egyetlen kijelentést olvasott le. 
Bűnös. 
A látomás letaglózta. Megrándult és összeugrott a gyomra, heves hányinger tört rá, amit a többféle ital okozott.
- Ki kell mennem a levegőre. - mondta és kibontakozott Frank karjai közül, majd a nadrágját magára húzva, cipő nélkül bukdácsolt ki a szobából, az udvarra. Nem ismerte a házat, benyitott pár szobába, mire megtalálta a kijáratot. Amint kilépett az ajtón, térdre esett a betonon és csak ült ott, nem tudta meddig. Egyszercsak felkapcsolódott az udvari lámpa, Frank lépett mellé aggódva.
- Gerard...- és tenyerét a vállára rakta.
De Gerard csak a tél füstös illatát érezte. A betonudvar szürkeségén ott gőzölgött a hányása, ő pedig fuldoklott és nem bírt felállni, pedig átkozottul hideg volt az éjszaka.
- Sajnálom...- nyögte, izzadtan összeragadt hajtincsei mögül.
- Nincs mit sajnálnod, néhanapján mind elbotlunk. - vágta rá gyorsan Frank.
- Bert azt mondta, hamarosan el fogsz hagyni. - Gerardot még mindig bántotta Bert utálattól csepegő kijelentése. Fájt neki és egyúttal félelmet ültetett belé. Hogy Frank váratlan megjelenése az életében, csak egy villámcsapás, egy gyors zápor.
Frank meglepődve térdelt le mellé.
- De te elhiszed egy szavát is?
- Valóban időpazarlás velem vesződnöd. - jegyezte meg akadozó nyelvvel Gerard, Frank mérgesen csóválta a fejét.
- Bert egy munkanélküli börtöntöltelék. Egy hülye. Semmit sem tud rólam. Életem legjobb része, hogy rád találtam, nincs ember a földön, aki miatt eldobnám ezt. Azt hittem, már réges-régen tudod.- dünnyögte csalódottan.
Gerard nem akarta megbántani Frank-et, de tudta magáról, hogy egy vesztes. Mindvégig az volt, kudarc, aki most is a saját nyálában és könnyeiben fetreng az év utolsó napján.
- Köszönöm. - Gerard csak annyit bírt mondani, a kifejezések egymást kergették az agyában, de nem álltak össze értelmesen, mintha a fejét is vodka-narancs töltötte volna meg.
- Ne köszönj semmit. Ez természetes. Bármeddig elmennék érted! Nincs lehetetlen, ha rólad van szó, Gerard! Gyere segítek, jussunk vissza a házba. - karolt bele szeretettel Frank.
Az alkoholos befolyásoltság azonban csalóka is.  Pillanatnyi jót ad, amit aztán többszörösével vesz vissza, szenvedést köszönetül hagyva. Ezt Gerard saját bőrén tapasztalta. Hosszú percek estek ki az emlékeiből. Egyik pillanatban még Frank segítségével állt fel a földről és a ház felé mentek, aztán a fürdőszoba hűvös padlóján tért magához. Elviselhetetlenül zúgott  a feje, zsibbadt a szája és még mindig émelygett. A teste remegett és minden összemosódott a szemei előtt. A homloka és ruhája vizes volt. 
Ahogy a fejében harsogó zsivaly alább hagyott, riadt sírás ütötte meg a fülét. A nevét ismételgették. 
- Gerard! 
Az élénksárga fényektől lüktetett Gerard szeme, de igyekezett a hangforrás irányába pillantani. 
- Szépen kérlek, mondj valamit! - ujjak szántottak végig a nyakán, az arcán, finom simogatásokkal és még mindig hallotta a zokogást.
- Frankie...- Gerard csak suttogni tudott.
- Gerard! - Frank hirtelen mozdulattal megkönnyebbülten borult a mellkasára, kellemes sötétség került Gerard arcába ettől, ami megnyugtatta. Frank csak ölelte vég nélkül. 
- Mi történt? - érdeklődött rekedt hangon.
- Nem emlékszel?- kérdezett vissza Frank, még mindig szorosan ölelve őt.
Gerard a fejét rázta és erőtlenül megérintve a fiú hátát, viszonozta ölelését.
- Nem...
Döbbenet követte a választ.
- Azt hittem, meg fogsz halni!
- Meghalni?- kérdezett vissza Gerard. 
- Igen! Ijesztő volt, semmire sem reagáltál, hideg voltál, az ajkad elkékült, a szemed hátrafordult, én nem tudtam, mit tegyek...- hadarta Frank és még mindig reszketett a félelemtől.
- Olanzapine és Alprazolam...alkohollal.Figyelmeztetnem kellett volna téged, hogy ilyen elő szokott fordulni. - mondta halkan Gerard, mire Frank dermedten nézett rá karikás, kisírt szemeivel.
- Micsoda?
Gerard nem bírt többet beszélni. Őszintén sajnálta, amiért halálra rémisztette a fiút.
- Nem haltam meg. - és a plafont kezdte el nézni. Hallotta, ahogy Frank még mindig hitetlenkedve szipog mellette, miközben a kezét szorongatja és az fürdőszoba ablakából feltáruló, vérszínű égen a tüzijáték fényei éltetik az új év eljövetelét.

folytatása következik...