Demolition lovers (FRERARD) pt.19.

Öhh, szerintem az van, hogy apám és a tinimami között van valami romantikus szál, egyszerűen nincs más ésszerű magyarázat arra, hogy hétfőtől-vasárnapig miért találkozik a csajjal napi szinten.
Sad, but true *-* *-* *-* Nem hiszem, hogy anyám nem látja....
Vasárnap meggyőztem magam, hogy nem olyan béna a hajam (nem a frászt) és hajfestés helyett sétáltam a 31 fokban és szép házakban gyönyörködtem. Emberek napoztak, boroztak a teraszukon ésatöbbi. Irigy ikonok. Úgy szeretném, ha végre rám is irigykedne valaki, nem csak én csorgatnám a nyálamat házakra és élethelyzetekre. Szép álom, jahh...Amúgy találtam eladó épületeket. Nem dobna meg valaki úgy 30 millióval?
És normál kerékvágás ajhhh....nem írok róla, nem akarok...tragic.
Tegnap megtaláltam azt a folyékony szappant, amit még a karantén előtt vettünk R.-el a drogériába (LOL DROGéria), mert akkor még úgy volt, hogy lesz meló, csak mindenkinek vennie kellett folyékony szappant, és egyből beleszerettem az illatába, mert nekem a nyarat idézte fel. Meg pálmafás doboza volt, ami külön tetszett. Örömködve felbontottam és hát...megromolhat egy folyékony szappan???Mert tök vállalhatatlan az illata. Konkrétan a hányinger kerülget tőle...Vagy a nyárnak ilyen gusztustalan illata lenne? Nem hinném...bár az idei nyár (idei év) elég hányás eddig.
A folyékony szappant eltekintve is hányingerem van, nem kellett volna egyszerre meginnom azt a gyümölcsös sört...
És Demolition lovers új rész, gratulálok magamnak, sikerült elpornósítanom (van ilyen szó?) az egészet. Hmmmmm....

Blood: - Nagyon fázol? – kérdezte mosolyogva Frank, mikor Gerard a pláza parkolójában beült az autójába. Kifejezetten télies volt az a nap, és estére bőven fagypont alá esett a hőmérséklet.
- Nem. - Gerard megrázta a fejét és kicsit ráhúzta a kabátja ujját jéghideg kezeire. De a hűvös levegő pirosra csípte az arcát és ezt nem tudta Frank elől elrejteni.
- Látom.- biccentett Frank.
- De itt meleg van. – mondta Gerard, bár kellett neki egy kis idő, hogy felengedjen.
- Igyekeztem pontosan ide érni, ne haragudj, hogy nem sikerült. – Frank bocsánatkérően Gerardhoz hajolt, majd halványan megcsókolta az arcát. Gerard örült ennek. A szívdobogtató cigarettaillat, Frank forró és nedves ajka, fénylő szeme, máris melegséget teremtett a mellkasában és a dermedtsége is kezdett múlni.
- Nem késtél. Kilenc óra múlt pár perccel.  – suttogta és nagy volt a kísértés, hogy egy hirtelen mozdulattal elfordítva a fejét, a száját érje a csók. De nem merte ezt meglépni. Még mindig túlságosan félénk volt Frank-el szemben.
- Az egész városban nagy a forgalom és anya is elhúzta az időt a főzéssel. – mentegetőzött Frank, miközben beindította a jármű motorját és kikanyarodtak a bevásárlóközpont néptelenné váló parkolójából.
- Hova megyünk, Frank? – kérdezte csodálkozva Gerard, amikor észlelte, hogy Frank célirányosan vezetett kifelé a városból, anélkül hogy egy szót is szólt volna. Az előbbi jó hangulata is a múlté volt.
- Belleville-be. Apámat holnap engedték volna ki a kezelésről, de végül már ma hazajöhetett és valószínűleg üres a hűtője. Anya pedig úgy érzi, hogy a válásuk ellenére, gondoskodnia kell apáról, meg sajnálja is, amiért beteg, így főzött neki és megkért, hogy vigyem el. Ugye, velem tartasz? – barna szemei reménykedően csillantak Gerardra.
- Nem fogok zavarni? Édesapádnak pihenésre volna szüksége. – Gerard félni kezdett, mint mindig, amikor új emberekkel kellett találkoznia. Folyton azt érezte, mennyire kevés és milyen kínos a jelenléte. Ráadásul Frank apja most jött ki a kórházból és bizonyára nincs felkészülve egy látogatóra.
- Apám akkor is tud pihenni, ha te ott vagy, légy nyugodt. Nekem sokat jelentene, ha eljönnél. Legalább látnád a házat, ahol a gyermekkoromat töltöttem. És szeretném, ha találkoznátok apával is, ha megismernéd őt. Ne aggódj, csak velem szigorú, másokkal általában meglepően laza, még így betegen is. – magyarázta zavartan Frank.
Gerardnak jól esett, hogy Frank szeretné bemutatni az édesapjának.
- Persze, szívesen elkísérlek. – próbált lelket önteni Frank-be, mert a fiú elég idegesnek tűnt, csak nézte az utat üveges tekintettel és szaporán vette a levegőt.
- Csak ne félnék ennyire! Rettegek, milyen állapotban találom. Sosem engedi, hogy a kórházba bemenjek hozzá, egyedül anya látogathatja. Nekem megtiltotta, amit nem is értek, hiszen a fia vagyok. Igyekszem nem összeomlani, de folyton szíven üt, és sírhatnékom támad, ha megpillantom, sápadtan és összetörve. – mesélte Frank, miközben egy szál cigarettát tett a szájába és meggyújtotta. Gerard nagyon is jól tudta, miről beszél Frank. A nagypapájával ugyanez történt, és ő sem mehetett be hozzá Mikey-val, a nagymamája és az anyja is azt mondta, a nagypapa nem akarja, hogy úgy lássák őt. De akkor Gerard még kicsi volt, és kérdés nélkül elfogadta a tiltásokat. Elenánál már más volt a helyzet, igaz a nő váratlanul lett beteg, de ha ilyen kéréssel fordult volna felé, Gerard nem hitte volna, hogy képes megfogadni. Számára Elena akkor is egy jóságos, csodálatos és gyönyörű nő volt a kórházi ágyon, nem volt változás, a betegség nem másított meg semmit, sőt még szebbé tette. És erősebbé, hiszen Elena küzdött az életben maradásért. Gerard tudta és érezte ezt. Bár segíthetett volna neki ebben!
- Nagyon sajnálom, Frank.- mondta és együttérző könnytől fénylettek a szemei.
- Köszönöm! Nem is tudod, milyen nagyra értékelem, hogy most itt vagy. – hálálkodott Frank.
*****
Az autó hamarosan beért Belleville-be és nemsokára egy kis mellékútra kanyarodva, egy sárga színű, egyszintes ház előtt parkolt le.
- Hát itt volnánk. – jegyezte meg komor ábrázattal Frank. Gerardra nézett, majd kiszállt a kocsiból és a csomagtartóból egy műanyag dobozt vett elő, amibe az édesanyja az ételeket pakolta. Gerard a járműből szemügyre vette az épületet, ami jó állapotú volt, mégis valahogy elhagyatottan szomorkás összképet festett. Az utcára néző ablakokon el volt húzva a függöny, az udvaron üresség honolt, a fehér bejárati ajtón pedig még a nyári dekoráció volt feltűzve. Gerard próbálta elképzelni, ahogy Frank kisgyermekként ezen a betonudvaron játszott, vagy az apjának segített a garázsban.
- Gyere. – szólalt meg Frank és elindult. Gerard is elhagyta az autót és segített Frank-nek kinyitni a kertkaput és a ház ajtaját is. Fülledt meleg csapta meg, ahogy beléptek az előtérbe.
- Istenem, apa megint feltekerte a fűtést!– Frank, Gerard kezébe nyomta a ládát, majd szinte letépte magáról a kabátot, amit a fogasra dobott.  Az egész teste vibrált az idegességtől és a félelemtől.
- Apa, merre vagy?- kiáltotta el magát, de senki sem felelt. Frank gyorsan elindult a nappali felé, de ott semmi mozgást nem látott, annak ellenére, hogy a villany fel volt kapcsolva.
- Kérlek, tedd le a pultra a dobozt, addig megkeresem az apámat. – mondta Frank és eltűnt az egyik szoba ajtaja mögött. Gerard a szürke márványlapra helyezte a levessel, valamiféle tésztával, csokis keksszel és gyümölcsökkel megrakott tárolót, aminek tetejére egy pasztell rózsaszín üdvözlőkártyát tűztek, rajta gyöngybetűkkel: jobbulást! Linda.
Az írást már látta a kórházban, hiszen Frank édesanyja több vizsgálatkérőt töltött ki neki is, Gerard akkor rácsodálkozott, hogy a sietős nővérszakma ellenére, mégis milyen arányos betűket kanyarított, ő nem tudott szépen írni, igaz soha nem is törekedett rá.

De ez a kártya most merőben más volt, mint a kórházi papírok. Féltés áradt a betűkből, felelősségérzet, pedig már nem lett volna kötelessége főzni a volt férjére, Linda ezt mégis megtette, és nyilván nem először. Gerard megindítónak érezte ezt, az arca egészen forróvá vált. Biztos volt abban, hogy Frank édesanyja jó szívét örökölte.

Hamarosan kinyílt az ajtó, amin Frank nemrég belépett, és a fiú megkönnyebbülten ment elől, mögötte egy álmos, kedvetlen tekintetű férfi, köntösben és pizsamában. Gerard nagyon illetlennek vélte, hogy ilyen késői órán zavar egy lábadozó beteget, tekintete rögtön lefutott a szürkésfehér járólapra és az ott lévő mintákat kezdte el figyelni. Kint kellett volna maradnia a kocsiban és ott megvárnia Frank-et, de hát a fiú kérte meg és nem akarta elutasítani, hiszen Frank el is mondta, mennyire zaklatott az apjával való találkozás miatt és mindenképpen segíteni szeretett volna, hogy oldódjon a félelme.
- Apa már szóltam, hogy ha alszol, zárd kulccsal a bejárati ajtót, így bejöhet bárki. És a villanyokat se hagyd égve! – sorolta rutinszerűen Frank. A férfi azonban érdektelenül ingatta a fejét.
- Jól van, úgy lesz. – vágta rá morcosan, unva a kioktatást.
- Melegítsek levest? Vagy mit ennél? – érdeklődött Frank, ahogy Gerard felé, a konyhapulthoz ment. Piros arcán, bánatos feszültség játszott.
- Nem vagyok éhes Frank. Ha az leszek, melegítek magamnak, nagyfiú vagyok.- dünnyögte a férfi, aztán megállt pár méterre Gerard előtt.
- Ki a barátod? – kérdezte, és jókedvet színlelt. Csakugyan egy másodperc alatt más emberré vált, ha idegennel hozta össze a sors.
Frank ünnepélyesen vigyorgott, miközben zsebre dugta a kezeit.
- Apa, ő itt Gerard.
Frank apja Gerardhoz ballagott és kezet fogtak.
- Frank vagyok, az idősebb. – köszönt szívélyesen.
- Gerard Way. – mutatkozott be Gerard.
- Örvendek. – Frank apja igyekezett vidámnak és erőteljesnek látszani, de gyenge volt és szemlátomást nagyon fáradt.
- Elnézést a késői látogatásért…- szabadkozott Gerard, de a férfi leintette.
- Ugyan, még nincs késő! Ez Frank otthona is, az ő barátait bármikor örömmel fogadom.
Frank apja szimpatikus volt Gerardnak, és ahogy lopva elnézte, pár arcvonását, Frank-ben vélte felfedezni és a hangjuk is hasonlított.
- Tényleg nem eszel? – érdeklődött még egyszer Frank.
- Tényleg nem! Lefekszem aludni, hosszú volt a mai nap. Jóéjszakát fiúk. – a férfi elindult vissza a szobájába.
- Jóéjszakát, örülök a találkozásnak. – köszönt el tőle Gerard.
- Mi még maradnánk kicsit. – szólt utána Frank.
- Hogyne, ameddig akartok. Csak majd zárd be az ajtót, ha elmentek. – intett idősebb Frank, de hátra sem pillantott.
- Rendben, bezárom, ha már te sohasem zárod be. – dünnyögött Frank, mikor hallotta a férfi szobája ajtajának csukódását.
- Az édesapád nagyon kedves. – jegyezte meg Gerard.
- Mondtam, hogy nem lesz vele gond. Csak nekem így olyan, mintha másik apám lenne, ő régen nem ilyen volt…- mondta Frank elkenődve. Feldúltnak látszott.
- Csak kimerült.- Gerard nem teljesen értette, hova akar Frank kilyukadni.
- Akkoriban apa erős volt és tiszteletet parancsoló. Én féltem tőle, mert szigorú volt. Említettem, mennyire ki tudott borulni, ha rossz jegyet kaptam, vagy ha túl buta voltam a házifeladathoz. Olyankor kivetkőzött magából és ordított, máig a fülembe cseng, amiket akkor kiabált. Most pedig erőtlen és lelassult, akinek az is nehezére esik, hogy kijöjjön a szobájából és egyen pár falatot. Félre ne érts, nem akarok megint rettegni a dührohamai miatt, de ez a mostani állapot sem jó. Már minden mindegy neki, azt hiszem. Feladta és innen csak egy-két lépés a halál.- Frank elhallgatott és pislogott maga elé. Gerard megrendülten látta, hogy könnyezik.
- Ne mond ezt! Édesapád jobban lesz. – vigasztalta, mintha biztosan tudná, hogy ezt hozza a jövő, de csak azt sejtette, hogy Frank-nek nagy szüksége van a támogatásra. Úgy szerette volna megölelni, de csak félénken megsimogatta a vállát. Frank szipogott párat, aztán vett egy erőt adó sóhajt.
- Remélem, igazad van. Ha már itt vagyunk, akarod látni a régi szobámat? – kérdezte.
*****
Gerard meglepve bólogatott. Frank eltette a hűtőbe az élelmiszereket, aztán a folyosó felé vette az irányt, Gerard csendesen követte, nem akarta, hogy a felverjék az idősebb Frank-et. A folyosó végén lévő helyiséghez mentek, és már az ajtóból következtetni lehetett, hogy az Frank szobája volt annak idején. Az ajtót együttesek matricái díszítették, hanyagul felragasztgatva. Ahogy beléptek, Frank arcán nosztalgikus mosoly jelent meg, bár a szemei még könnyesek voltak.
- Kerülj beljebb!- invitálta Gerardot, majd bezárta maguk mögött az ajtót. Mivel sötét volt a leengedett függönyök miatt, Frank felkapcsolta a lámpát, így kellemes, narancssárga fénysugár terítette be a szobát.
- Igazán szép. – Gerard szemei ámulva körbejárták a kékre festett falakat, a szürke padlót, amin nagyméretű, sötét színű szőnyeg volt leterítve. Az egyik sarokban íróasztal és szék, a másikban egy ágy volt, kockás takaróval és egy-két plüssjátékkal. Gerard őszintén meghatódott, mikor látta ezeket. A másik falnál lévő magas szekrény, telis-tele volt könyvekkel, de ott volt elhelyezve egy földgömb is és zenei magazinok, valamint számtalan kisautó, ami úgyszintén utalt Frank gondtalan és játékos gyerekkori éveire. Az ágy melletti éjjeliszekrényre egy bekeretezett családi fotó volt rakva, ami azonnal megragadta Gerard figyelmét. Csak bámulta és önkéntelenül is a saját családja jutott eszébe.
- Tetszik ez a kép, Frank. – és nehezen vette le a szemeit, az ott szereplő, idilli hangulatról, az önfeledt percekről, az egymást szorosan ölelő családtagokról.
- Igen, ott éppen boldogok voltunk. – lépett mellé Frank és ő is vetett néhány pillantást a képre. Aztán, mint aki nem akar ezen hosszasan gondolkodni, elsétált egészen az ablakig. Kicsit arrébb mozdította a sötétítőfüggönyt és kitekintett a sötétbe burkolt utcára. Az onnan bejövő fények megvilágították az arcát és látható volt, hogy még mindig szomorú. Gerard szintén az ablakhoz ment és ő is kinézett, de egy lélek sem mászkált kint a hidegben, csak a szemközti ház ablakából hömpölygött ki világosság, ami színeket vetített Frank lehangoltságtól sápadt arcára. Gerard nézte Frank-et és megpróbálta átérezni azt, ami benne uralkodott. A félelem, valaki elvesztésétől, a reménybe való végsőkig kapaszkodás, ezek a dolgok számára sem voltak ismeretlenek. Hiszen ő az utolsó másodpercig hitte, hogy Elena magához tér, felépül és minden olyan lesz, mint volt, folytatják az életüket, újra együtt nevelik a rózsákat.
- Mit szólsz a szobámhoz?- kérdezte egyszer csak Frank.
- Nagyon otthonos. – vágta rá rögtön Gerard, ahogy emlékeiből felocsúdott.
- Igen, én is szerettem itt élni! Apa semmit sem dobott ki, még az iskolás füzeteim is megvannak, szépen összerendezve valamelyik fiókban. Mert még mindig azt hiszi, hogy visszajövök ide és vele fogok lakni. És Isten az atyám, ez meg is fordult a fejemben párszor, mióta beteg. Mert a gyereknek kötelessége segíteni a szülőt, ha rászorul. De aztán arra a sok dologra gondolok, ami miatt anya és én szenvedtünk, például apa agresszív magatartása, és hogy párszor megcsalta anyát, vagy kezet emelt rá. Vagy éppen rám. És hogy eléggé tartottunk tőle. Ezek az emlékek visszafognak attól, hogy akárcsak ideiglenesen is, de ideköltözzek. Pedig tudom, hogy azt várja, de valahogy mégsem megy. Eljövök hozzá, beszélgetek vele, rendet rakok és feltöltöm a hűtőjét, de nem bírnék itt lakni. Azt hiszem, rossz ember vagyok, Gerard.  – Frank lemondóan csóválta a fejét.
- Nem, te jó vagy! Szépen és türelmesen beszélsz édesapádhoz és figyelsz rá. Támogatod a gyógyulását. – cáfolta meg Frank kijelentését Gerard.
- Nem hinném, hogy így lenne, de köszönöm.- Frank kétkedően elmosolyodott és Gerardnak nem jutott eszébe más, amivel még több önbizalmat adhatna a fiúnak, pedig úgy szeretett volna. Fájdalmat érzett a lelkében, zavarodottan hallgatott és csak nézett a függönyön túli mozdulatlan utcaképre. Észrevette, hogy Frank figyeli őt, de nem merte viszonozni a pillantást.
- Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled, Gerard! Te adsz nekem erőt!- szólalt meg Frank váratlanul.
Gerardnak jól estek ezek a szavak.
- Ez fordítva is így van, Frank!
Ha meg kellett volna neveznie embereket, akik valóban átsegítették az élet nehézségein, a nagymamáján kívül, magától értetődően Frank-et tudta volna mondani.  Hálás volt a fiúnak, már akkor is, mikor még nem volt köztük személyes kapcsolat. Amióta pedig az életébe lépett, minden új értelmet nyert. Gerard nem akart ismét Ray-re gondolni, de most mégis ezt tette. Mert Frank teljesen más volt! Frank-el különleges hangulata van mindennek, vele még a régvolt szobája ablakánál állni is, nem átlagos és felkavaró.
Végre ránézett Frank-re, aki szintén pont akkor pillantott rá. Szégyellősen összemosolyogtak.
- Alig hiszem el, hogy itt vagyunk kettesben! Egyáltalán az is elképesztő, hogy velem vagy! Elérhetetlennek gondoltalak, mikor hónapokkal ezelőtt csak a kórlapodat tarthattam a kezemben! Bár valamilyen módon, akkor is közel éreztelek magamhoz. Ahogy olvastam, amit az orvosok, nővérek írtak rólad, hogy milyen volt a hangulatod, vagy éppen nem ettél, vagy belázasodtál. Olyan volt, mintha mellettem lennél! Pedig még csak nem is ismertelek. Betegesen fog hangzani, de akkor izgalmat éreztem. Nem csak lelki, hanem fizikai vágyakozást. Annyira, hogy a mosdóban magamhoz nyúltam…- Frank elhallgatott a sokkoló és őszinte vallomás után. Az arca tűzben égett. Gerard arca ugyanilyen színt öltött. A gyomra és a mellkasa fájni kezdett, a szíve őrülten vert. Frank kimondott szavaihoz rögtön társult egy kép a fejében és ettől rázta a hideg, izzadtságcseppek gurultak le a hátán, halántékán. Akkor vette észre, hogy a kabátja még rajta van. De mégsem ettől volt melege. Vett egy mély levegőt és Frank ezt látta, de nem tudott segíteni a zavarán, ő is hasonló érzelmeket élt át és várt a magyarázatra, amit senki sem tudott neki megadni.
- És most is izgalmat érzek.- tette még hozzá tehetetlenül és kicsit rezignáltan.
Gerard a fiú keze után nyúlt és megfogta. Frank engedte, hogy összekulcsolja az ujjaikat, sőt közel lépett Gerardhoz.
- Zavarba hozol.– suttogott Gerard. Számára megdöbbentő volt, hogy valakiben vágyakat ébresztett. Ezt nem is tudta teljesen megérteni. Frank megnyalta az ajkát és csak nézte Gerardot, az érdekes színű, barna szemeivel, amiktől Gerard folyton gyengének érezte magát.
- Valahányszor csak rád pillantok, ez történik. – Frank félszegen Gerardhoz hajolt és megcsókolta. Aznap először. Gerard felsóhajtott, ahogy összeért a szájuk és az egyszerre forró és jéghideg érzés végigkúszott a gerincén, amikor Frank nyelve találkozott az övével. Ezt várta, mióta beült Frank autójába. És most végre újra érezhette Frank határozott, de óvatos ölelését maga körül, a simogatásait, amik végighaladtak a hátán és eljutottak egészen a nyakáig, a cigarettaillatot, a hajának puha cirógatását, ahogy az arcába hull.
Nem hallott mást, csak Frank lélegzetét és felgyorsult szívét, ami ugyanúgy lüktetett, mint az ő szíve. Érezte a testét, ahogy összetapad az ő testével, az egyértelmű, kemény izgatottságot, ami a másolata volt a sajátjának, a kis reszketéseket, amik rajta is átszaladtak. Agyában megállíthatatlanul száguldoztak a gondolatai, megfakulva az izgatottságtól, attól amit Frank mondott neki és attól, hogy most újra együtt voltak, összeforrva egy szenvedélyes csókban. Ráadásul egy fontos helyen, Frank régi szobájában.

Frank pihegve elhajolt tőle, Gerard a megszakított csók miatt csalódottan nyitotta fel a szemeit. Frank ajkán nyál csillogott, a homloka nyirkos volt.

- Frank…- Gerard hangjában fájdalom volt, ahogy Frank hátrébb lépett egy lépést. Gerard nem értette, mi történik.
- Baj van?- kérdezte aggódva, de Frank nemet intett és csak bámult rá.
- Gondoltál már valaha arra, hogy…- ismeretlenül ködös volt a tekintete, amiből Gerard nem tudott olvasni és csak azt érezte, ahogy a fiú egyik tenyerét finoman a vállára helyezve, térdelő helyzetbe szeretné nyomni.
- Tudnál...most…
A hangja könyörgő volt.
Gerard gyomra ugrott egyet és perzselt a nyelőcsöve, ahogy felismerte a helyzetet, de azon nyomban engedelmeskedett. Frank nagyon meglepődött, ahogy Gerard hezitálás nélkül letérdelt elé. Mintha hirtelen visszazuhant volna a valóságba, tiltakozóan kifújta a levegőt.
- Gerard…
Gerard elsöpörte izzadt haját és érezte a bizonytalanságot elhatalmasodni magán. A mellkasa, szívének minden egyes dobbanásánál szét akart robbani.
- Gerard…- Frank már teljesen más hangsúllyal ejtette ki a nevét. Vitathatatlan félelemmel. Gerard is félt persze, hiszen semmilyen tapasztalata nem volt. Igaz, látott már jeleneteket, mivel előfordult, hogy Mikey és Bob a beígért filmek helyett, korhatáros alkotásokat kezdtek nézni és komolytalanul vihogtak, az ilyen szituációknál. Bob persze akkor sem tudta tűrtőztetni magát és gúnyolódva kérdezgette Gerardot, hogy vele történt e már ilyen, és ha igen, meséljen róla. Mire Mikey csak a szemeit forgatta:- persze, több tucatszor, mind tudjuk, a bátyám ennek a mestere, te hülye! Gerard akkor inkább visszamenekült a szobájába, mert eléggé rosszul érezte magát és nem csak Bob beszólásai miatt, hanem mert, az akkor látottak gondolkodóba ejtették. És most, hogy ott térdelt Frank előtt, sem tudta világosan, mit és hogyan kell csinálni. De meg akarta mutatni Frank-nek milyen sokat jelent neki. Még ha ezt szavakkal eddig nem is hozta a tudomására. Levegő után kapkodott, és a kezei nagyon remegtek, ahogy Frank nadrágjának övét igyekezett kibontani, hogy aztán lejjebb húzhassa a ruhaneműt róla. A fiú mindezt elképedve nézte.

- Nem kell ezt csinálnod! – rázta a fejét ijedten, mint aki megbánta a tetteit.
Gerard felnézett Frank-re, akinek szenvedéllyel vegyült, kétségbeesett tanácstalanság tükröződött az arcán. Vajon rajta is ez látszódhatott?
- Valóban akarod?- Frank hangja reszketett.
Gerard akarta. Az alagsor magányában gondolkodott már rajta, milyenek lehetnek Frank testének legtitkosabb részei, vagy hogy mennyire fehér és lágy a bőre, milyen lehet az érzékeny területeket megsimítani. 
De válasz helyett, tovább folytatta az öv kibontását, és most már Frank is segített neki. A szemeik összevillantak és az ujjaik is egymáshoz értek egy pillanatra. Mindkettejüknek izzadt a keze. Aztán Gerard már csak egy tompa neszt hallott, mikor a nadrág az alsóneművel együtt leért a földre és az övcsat a padlóhoz ütődött. Frank kiengedett egy halk, de vágyakozással teli nyögést, Gerard arca pedig vörössé vált, a mellkasa kényelmetlenül szorított és szédült is. Lenyűgözve és szorongva nézte másodpercekig Frank merev férfiasságát, aztán közelebb hajolt, odacsúsztatta a kezét, majd ezzel egyidőben az ajkával is megérintette. Furcsa érzés volt. A meleg, kőkemény testrész pulzálva reagált Gerard ajkának és nyelvének félénk, rutintalan érintésére. Frank ismét felnyögött és közben Gerard hajába túrt, ujjai eltűntek a fekete hajtincsek kuszaságában, Gerard lecsukta a szemeit. Nem tudta, ilyenkor ez e a helyes, csak követte az ösztöneit és egy gyakorlatlan mozdulatsort.

- Szeretném, ha Frankie-nek szólítanál. Soha senkinek nem engedtem meg, hogy így hívjon, de tőled annyira szeretném hallani!- kérte Frank lázasan ragyogó tekintettel.

Gerard ekkor nyitotta ki a szemeit és csodálkozó ajka egy kissé elvált Frank kemény és szivárgó férfiasságától.
Látta, Frank felhúzódott pulóverénél egy tetoválás színes és érdekes mintáját a fiú bőrén, amitől egy másodpercre lefagytak a gondolatai. Arcszíne pirosról fehérre váltott és érezte, a saját ágyékának erősödő lüktetését.
- Frankie. – teljesítette a fiú kérését, mire egy hangos nyögés volt a felelet, aztán Gerard ajkai újból Frank férfiasságára kerültek.
- Olyan ügyes vagy…- Frank szemei lecsukódtak, egész testében megrándult és a csípője ritmusosan kezdett el mozogni.
- Sokkal jobb, mint elképzeltem. – Frank egyik kezével még mindig marokra fogta Gerard haját, nem durván, csak éppen ott tartotta, mintha megnyugvást és biztos pontot adna neki. Másik kezét levezette Gerard kezéhez és ujjai ráfonódtak a fiú ágyékánál lévő ujjaira, segítve és mutatva az ütemet.
- Ne hagyd abba…Gerard…- sóhajtotta kéjesen és ahogy Gerard mozdulatai gyorsabbra váltottak, úgy mondta ki a nevét egyre hangosabban és érthetetlenebbül. Míg végül csak a zihálások és egyértelmű nyögdécselések visszhangoztak a takaros szoba falai között és Gerard fejében is. Ezek a hangok az ő izgalmát is növelték. Csupán pár percbe telt, míg Frank teste megfeszült, a feje hátravetődött és hangos nyögésekkel elérte a szexuális extázis. Sűrű, sós íz terjedt szét Gerard szájában és csorgott le a torkán. Könnyes lett a szeme és egészen megilletődött ettől. Hallotta Frank nehéz levegővételeit és ahogy felnézett rá, ő szeretettel végigsimított az arcán. Ekkor Gerard észrevette, hogy Frank ujjai között ott maradt egy-két fekete hajszála. Különös, ő nem is érezte, hogy Frank ennyire szorította volna a haját.
Az apró simítás után, Frank kimerülten, reszketve húzódott el és vette vissza a nadrágját, teret adva a realitásnak. Gerard még a földön térdelt, tetőtől-talpig leizzadva, egyszerre kínzóan izgatottan és sokkosan, szájában a sós folyadék fura ízével, amiből néhány csepp a nyálával együtt, a kabátján gyöngyözött, tetteinek szótlan tanújaként. Ahogy a nyögések megszűntek súlyos lett a csend. Frank nekidőlt a falnak és oldalra nézett.  A késő esti fények szikrái újra megfestették szép arcvonásait, ahogy kicsit kinyitotta az ablakot, hogy a hideg levegő lehűtse. Gerard felállt a padlóról és ő is az ablakhoz sétált.

A tél hűvössége bántóan áramlott rá, ő pedig annyira át volt hevülve. Esetleg, mondania kellett volna valamit, de csak kérdések voltak a szemeiben, Frank-hez hasonlóan, akit szintén rémült meglepettség kerített hatalmába.
- Kint hagytam a cigarettámat.  – szólalt meg nem odaillően, és Gerard azt várta, hogy Frank majd elhagyja a szobát, hogy behozza a dobozt, de a fiú nem ment sehova.
- Te már nem először csináltál ilyet…- ítélte meg Frank, jó pár perc kellemetlen hallgatás után. Szavaiban nem érdeklődés volt, hanem sziklaszilárd kijelentés.
- Még soha! - rázta meg a fejét Gerard és nem értette, Frank miért állítja ezt.
- Mikor a kórház mosdójában megérintettem magam, nem sok időm volt, bármikor benyithattak volna, ezért pont erre gondoltam, hogy megteszed és ez pár perc alatt a csúcsra juttatott. De ez veled százezerszer jobb, mint az összes fantáziálásom egyszerre. - vallotta be Frank, mire Gerard szemérmesen lehajtotta a fejét.
- Csak láttam filmrészleteket, amiket az öcsém és a barátja néztek, mikor a szüleink nem voltak otthon. 

Gerard szégyellte magát, és nem is gondolta úgy, hogy volna tehetsége ilyenhez, csak megpróbálta kitalálni, mi jó Frank-nek és félve ugyan, de az érzékeire támaszkodott.
- Elragadtattam magam, mert nagyon be voltam indulva, de ugye nem érzed azt, hogy kényszerítettelek?- Frank idegesen harapdálta az ajkát.
Gerard kezdte azt hinni, hogy hibát követett el. Túl hamar engedett Frank-nek? Olyan gyorsan történt minden, mozdulatok, hangok és érintések, amik őt is magukkal vitték.
- Nem, nem volt kényszer! Én szerettem volna örömet okozni neked.
Frank erre óvatosan magához húzta Gerardot és fejét a mellkasába fúrta, kezeivel pedig átölelte.
- Azt sikerült. Hihetetlenül jó voltál, Gerard. Nagyon köszönöm!
Gerardnak egyből beugrott, mikor élete legelső intim helyzetében, ugyanígy köszönetet mondott Ray-nek és ő azt mondta, hogy nem szokás az ilyesmit megköszönni. És lehet, hogy igaza volt.
- Neked bármit, Frankie!

Frank jólesően felsóhajtott a beceneve hallatán. Gerard megcsókolta Frank verejtékes homlokát és végighúzta a kezeit Frank hátán, ahogy bezárta őt az ölelésébe.
*****
- Még soha életemben éreztem magam ilyen furcsán. – Gerard a somerdale-i ház rózsakertjében állt. Szikrázó napsütés, felhőtlen kék ég és zöldellő fű. És rózsák. Rengeteg. De mind piros. Gerard még nem látott ennyi egyforma virágot. Hozzászokott, hogy a rózsák változatosak, nem kizárólag vörösek, hanem fehérek, narancsosak, sárgák, lilák és ezek kombinációi. Nyugtalanító volt ez a temérdek lángoló, vörös rózsa, de Elenának tetszett. Elégedetten szemlélte a növényeket, viszont arcvonásai átalakultak, ahogy unokájához fordult.
- Hát, a tetteid egy kissé, hogy is mondjam, kaotikusak…- nem rosszalló volt, csak féltő. Elena sosem szidta le semmiért sem Gerardot, a maga szelíd módján adta tudtára, ha valamivel nem értett egyet.
- Igen, szerintem is. De nem tudok mit tenni ez ellen! Frank leírhatatlan hatással van rám! Csak azt érzem, hogy érte mindenre képes lennék. Meghalnék, ha úgy akarná…
- Ezzel ne viccelődj! A halál végleges, Gerard! Az nem egy buta játék, amivel pillanat hevében elütjük az időnket. – Elena még komorabb lett. Gerard pedig nem akarta elkeseríteni a nagymamáját.
Hogy a halál a földi lét végét jelezve nem visszavonható, azzal tisztában volt, mint ahogy arra a makacs elhatározására is emlékezett, mikor ezek tudatában akarta lezárni az életét.
- Ne haragudj, nagymama…- kért elnézést bűnbánóan.
Elena megbocsátva simította meg Gerard arcát.
- Frank nem kérné, hogy az életedet add érte! Ő szeret téged!
- Szeret? – kérdezett vissza kikerekedett szemekkel, de boldogan Gerard.
- Hát persze! Ezt meg is fogod tapasztalni. Csak arra kérlek, ne menj el a végletekig! Nézz körül! A rózsák most hozzák a legszebb virágaikat! Élnek! Neked is ezt kell tenned! Az élettel sokkal nagyobb áldozatot, rögösebb utat vállalunk magunkra, mintha halált választanánk, de megéri! Higgy nekem, Gerard!
*****
- Hiszek neked nagymama! Hiszek neked!- ismételgette Gerard hánykolódva az ágyán, amikor is gyengéd rázogatást érzékelt a karjánál.
Mikey-t látta az ágya szélén, furcsálló tekintettel, kezében egy pohár vízzel. A háttérben éjszakai, bágyadt homály.
- Mikey? Történt valami?- meredt rá Gerard értetlenül.
- Ezt én is kérdezhetném. Épp a nappaliban néztem a tv-t, mikor hallottam, hogy kiabálsz. – számolt be Mikey ijedten.
Ettől Gerard ereiben meghűlt a vér.
- Mit mondtam?
- Sajnos nem hallottam tisztán és összefüggéstelenül is beszéltél, valakiről, aki megváltoztatta az életedet, és hogy meghalnál érte. És utána a nagymamát emlegetted, hogy hiszel neki. – elevenítette fel Mikey az eseményeket.
Gerard kurtán bólogatva felült az ágyon. A pólója a hátára ragadt az izzadtságtól, a szíve még hevesen vert. Mikey oda adta neki a vizet. Gerard belekortyolt, majd az éjjeliszekrényére rakta.
- Köszönöm Mikey. Az néha előfordul, hogy rosszat álmodok. – hadarta, hogy öccsét megnyugtassa.
Mikey a homlokára tette a kezét, ellenőrizve, hogy van e láza.
- Nem tetszik, hogy a halált emlegetted. Szeded rendesen a gyógyszereidet? – tudakolta gyanakvóan.
- Természetesen. Anya ellenőrzi, megkérdezheted. Ne aggódj és ne is szólj neki erről, csak megijedne! Kérlek!
Mikey nem szívesen egyezett bele.
- De csak ha válaszolsz a kérdésemre. Ugye, nem Ray miatt van ez az egész? Ő volt az, akiről álmodban azt mondtad, hogy meghalnál, ha arra kérne?
Mikey választ kutató tekintete majdnem keresztbenyársalta Gerardot.
- Ray elköltözött innen, kibékült a barátnőjével és már nem is beszélünk. Nem tudom, mit álmodhattam. - jelentette ki elgyengülve. Ez nem teljesen fedte a valóságot, de ami iránt a testvére érdeklődött, hogy Ray mennyire szerepel még a mindennapjaiban, az igaz volt.
Mikey felállt az ágyról. Nem volt teljesen meggyőzve, de beérte ennyivel.
- Hát oké, akkor ha minden rendben, én megyek. Jóéjszakát.
- Neked is jóéjszakát. – búcsúzott Gerard, aztán ahogy testvére elhagyta az alagsort, máris előjöttek az álom töredékei, a sok vérszínű rózsa a somerdale-i kertben, nagymamája intő szavai. Magukkal hozva a szégyenkezést, és a lelkiismeretfurdalást, amik fekete árnyékukkal maguk alá gyűrték Gerardot. Ez az érzés azóta vele volt, hogy újabb, vadabb szintre emelték a kapcsolatukat Frank-el, a fiú szobájában. Gerard mocskosnak érezte ezt, mintha Frank gyerekkorának ártatlan helyszínét tett volna tönkre, úgy hogy pár szobával arrébb, Frank nagybeteg apja aludt. Erre nem talált megfelelő jelzőket.
Magán is csodálkozott, hogy Frank első, jóformán ki sem mondott szavára megtette, amit tett, de akkor kikapcsoltak a gondolatai és mindenáron meg akart felelni Frank-nek. És persze neki is jó volt, még emésztette az izgalom emiatt. Szembesülni egy másik ember felfűtöttségével, sőt saját maga által tovább vinni azt, ettől elszorult a torka, de igyekezett kontroll alatt tartani a pánikot, ami az ismeretlen miatt tört rá. Csak azt akarta, hogy Frank-nek jó legyen. A kontraszt, ahogy Frank bőrének tejfehérsége, az ágyékánál lévő selymes szőr miatt sötétebbre váltott, a pillanatok, amikor a fiú a nevét nyögte, ujjaival a haját simította, a csípője mind gyorsabban mozgott és eljutott a csúcsra, kitörölhetetlen lenyomatként tapadtak meg Gerard elméjében. Saját viselkedése esetében azonban elfogta az undor. Kicsit tartott attól is, hogy mit hihet most róla Frank, annak ellenére, hogy az este jól fejeződött be, még beszélgettek kicsit, aztán a fiú hazahozta Newarkba. Nem látszott kiábrándultnak, vagy felháborodottnak. Búcsúzáskor hosszan megcsókolta és ölelkeztek is. Frank szemei ugyanolyan kedvesen ragyogtak rá, és még sokáig integetett Gerardnak, amikor ő gyalog elindult a házuk felé.
Mégis kétségek gyötörték, hogy elrontott valamit és félve várakozott a következő alkalomra, hogy láthassa Frank-et. Arcán pirosság húzódott végig, ahogy Frank sötét színű kocsija megállt előtte a bevásárlóközpontnál, a szokott helyen.
Amikor beült mellé, és köszönt neki, Frank máris mosolygott és ez megnyugtatta. De volt benne valami újszerű. Szeretetteli volt, de ahogy Frank végigmérte Gerardot, más is megbújt mosolygása mögött.
Mámoros volt. Gerard legalábbis így vélte. És meglehet, hogy ő is így mosolygott vissza rá. Cinkosan, megosztozva egy izgató titkon.
Frank megpuszilta Gerardot az ajkán, Gerard reflexből átölelte Frank-et, persze tudta, hogy túl forgalmas helyen vannak, és ennél nem lehet köztük most több, de még egy kis ideig akarta érezni a fiú hevítő közelségét.
- Hogy vagy?- kérdezte Gerard.
Frank nagy sóhajjal visszaült a vezető ülésre.
- Rosszhírem van.
Gerard megijedt.
- Mi történt?
- A mai estét nem tölthetjük együtt. Behívtak egy kis időre dolgozni. – válaszolta borúsan Frank.
Gerard kedvetlenül bólogatott.
- Értem. Mennyi az a kis idő?
- Nem tudom, néhány óra. Miért? – kérdezett vissza Frank.
- Megvárhatlak.
Gerard nem akart még hazamenni, egész álló nap a találkozást várta Frank-el, nem tudott enni, a munkájára koncentrálni, aludnia is keveset sikerült. Frank-el szeretett volna maradni. Megcsókolni őt, érezni, hogy a nyelve átsiklik a szájába, hogy Frank magához öleli, és mindketten izgatottak. És körbeveszi őket a sejtelmes forróság, aminek tüzénél a gondok, problémák elporladnak.
- Hol szeretnél rám várni? A kórházba ilyenkor már nem engednek be civileket, az autómban ülve pedig fáznál. – Franknek nem volt ötlete, ahogy Gerardnak sem jutott eszébe semmi. A pláza is zárva volt már, egyedül meg nem szeretett volna bárokban ücsörögni.
Frank arca ekkor felderült

- Oké, már tudom! – és beindította a járművet. A külváros felé vezetett az útjuk. Gerard ritkán járt erre, úgy érezte, mintha másik bolygóra csöppent volna. A környék ugyan nem volt nagyon gondozatlan, de kissé nyomasztó látványt keltett, a sok egyforma, barna téglaháztól, a repedezett útburkolattól, a ritkán ürített szemetesektől és a gyér növényzettől. Az autó keringett még egy ideig, a Gerard számára idegen utcákon, majd megállt egy épületnél.
- Biztos, hogy meg akarsz várni? – kérdezte még egyszer Frank eltűnődve, de Gerard kitartott az álláspontja mellett.
- Persze. De hol vagyunk?
Frank elővette a cigarettáját és rágyújtott.
- Egy ismerősömnél. Úgy hívják, hogy Bert. Együtt dolgoztunk a geriátrián amíg el nem rontott mindent, de ez nem lényeges. Lehet, hogy nem szép helyen él, de alapvetően egy normális fickó. Többnyire…Nézd, talán inkább mégiscsak haza kellene, hogy vigyelek.
Frank maga sem tudta, hogy mit tegyen és ezzel nem tette könnyebbé Gerard helyzetét. Gerardnak nem a helyszínnel volt baja, mert ő sem lakott a legfényesebb utcában és a legnagyszerűbb házban. Sokkal inkább az frusztrálta, ahogy Frank bizonytalankodott és évődött. Ez félelmet keltett benne, ami a gyomrába mart és émelygést idézett elő.
- Minden rendben van, Frank, mehetünk. – próbálta megnyugtatni a fiút.
Hiszen ha Frank szerint rendes ez a Bert, akkor az bizonyára úgy van.
- Azt sem tudom, itthon van e, kihaltnak tűnik a ház. Persze pénz nélkül ugyan hol lenne. - Frank kiszállt az autóból, ahogy Gerard is, és együtt benyitottak a kapun. Végigmentek a romos udvaron, aminek nagy részét használaton kívüli, szétszedett műszaki berendezések és autóalkatrészek foglalták el. Lámpa híján, vaktában tapogatóztak, mire megtalálták a csengőt, az ajtó mellett. Gerard üres tekintettel bámult a sötétbe, és akárhogy akarta, a szorongás elterjedt benne. De bízott Frank döntéseiben. Feltétel nélkül.
Rövidesen fényt láttak meg, némi káromkodást hallottak és léptek zaja közeledett feléjük. Aztán ott állt velük szemben a srác, egy viseltes pólóban és szakadt farmernadrágban, kócos, hosszú hajjal és összegyűrt ábrázattal. Idősebb volt és alkoholszagot árasztott.
- Te mi a francot keresel itt Iero?- morgott, cseppet sem barátságosan.
- Neked is jó estét. – köszönt Frank, nyugalmat magára erőltetve.
- Francba, nyomd el a rohadt cigidet, ha kérhetem és ne füstölj a képembe! És nyögd ki, mit akarsz! – dühöngött Bert. Frank eleget tett a férfi kérésének.
- Így már jó?
- Fogjuk rá. Ez meg ki? – bökött kíváncsian, a Frank mögött pár lépéssel álldogáló Gerard felé, aki biccentett, mire Bert zordan és szenvtelenül bámult rá. Gerard nem tudta, miért mondta Frank róla, hogy alapvetően normális, mikor ennek nem sok jelét mutatta, ráadásul ittas is volt.
- Ő itt Gerard és nálad maradna, mert nekem el kell mennem, dolgozni…- vázolta a tényállást higgadtan Frank.
- Dolgozni? Hát persze! Én meg nem vagyok jótékonysági egylet! Nincs lakása, vagy mi? És ha épp nem érek rá? - mérgelődött Bert.
- Tudom, hogy ráérsz, se barátnőd, se munkád! – vágott vissza Frank.
- Fulladj meg, Iero. – átkozódott Bert.
- Tartozol nekem! – vágott a szavába Frank, mire Bert kelletlenül megadta magát.
- Jó, nem bánom, bejöhet a haverod.– dohogott és kitárta az ajtót, hogy Gerard beléphessen rajta.
 Frank bólogatott, de Gerard elég riadt volt és nagyon ellenszenvesnek gondolta Bertet. Szíve szerint kisétált volna onnan. Hátratekintett, mire Frank biztatta.
- Menj nyugodtan! Bert csak eljátssza a rosszfiút!
- Anyád mást mondott. – röhögött fel Bert és ahogy Gerard tétovázva elment mellette, egyből elvigyorodott.
- Érezd otthon magad! Ülj le a nappaliban! – mutatott egy ütött-kopott kanapéra, ami egy rozoga asztalra pakolt, régi tv készülékkel szemben helyezkedett el. Gerard vonakodva ült le a homályos szobában és látta, ahogy Frank szemei fenyegetően felvillantak.
- Ne legyél bunkó és gusztustalan Bert, csak most az egyszer!
- Ígérem, jó leszek…- Bert még mindig kacarászott.
- Ettől félek én is…- motyogta Frank.
- Semmi bántódása nem esik a gyereknek, de máskor azért telefonálj ide, mielőtt esti programokat szervezel nekem. Na, menj, vár a munka. – Bert kihangsúlyozta a munka szót és Gerard már csak az ajtó nyikorgását hallotta, ahogy a férfi becsukta és odaballagott hozzá a nappaliba. Szemei a tv képernyőre szegeződtek, ugyanúgy ahogy Gerardnak.
- Természetfilm, klassz…Valahol hallottam, hogy nincs is nagy különbség az állat és az ember között, csak mi, velük szemben, a saját fészkünkbe piszkítunk és élvezetet okoz nekünk, ha bánthatjuk egymást…
Gerard nem tudta, viccel e. De rossz érzés volt itt lennie ezzel az ismeretlen és lobbanékony magaviseletű férfivel. Félelem cikázott végig rajta és dörömbölt az ereiben.
- Mi is a neved? – kérdezte Bert közönyösen, az ajtófélfának támaszkodva.
- Gerard.- válaszolta halkan a fiú.
Bert bólogatott.
- Iszol egy sört, Gerard?
- Nem kérek, köszönöm. – rázta a fejét Gerard.
- Én azért hozok magamnak. – Bert az ajtó mellett lévő hűtőből egy sört vett ki és felbontotta. Aztán levágódott a fotelbe. Annak ellenére, ahogy kifakadt Frank cigarettáján, most komótosan rágyújtott.
- Bocs, amiért nem tapsoltam örömömben, mert Iero idecipelt téged, de átkozottul másnapos vagyok. – magyarázta, ahogy beleszívott a cigarettába.
Gerard elnézően vállat vont és figyelemmel kísérte a cigarettafüst útját a megsárgult plafon felé. Nagyon feszélyezve érezte magát Bert társaságában. Talán, csak mert nem ismerte, talán csak a rossz első benyomás miatt, de nem szeretett volna vele sokáig kettesben lenni.
- Persze, már megszokhattam volna, hogy Iero engem lelki szemetesládának használ, a házamat meg menedékhelynek. Legutóbb az a lány…pontosan ott ült, ahol te, és ő is ilyen viccesen és szánalmasan elképedt volt. Hogy is hívták…Jamia…- Bert elmerengett a cigarettája felett, a hamu a szőnyegre esett, de nem bánta, unottan vette tudomásul, ahogy lyukat éget a piszkos szőnyegbe.
Gerard megdöbbent, amikor ezt hallotta. Vajon mi lehetett az ok, amiért Frank Jamia-t, Bertre hagyta?
- Franknek akkor is dolgoznia kellett a kórházban? – kérdezte bátortalanul.
Bert gúnyosan bólintott.
- Oh, igen, a kórházban…Frank jó, és segít az embereknek, nem hagyja szenvedni egyiket sem. Ott van, hogyha kell. És ezt szeretem benne. – az eddig fölényes arckifejezés, egészen gyengéddé változott. Gerardnak kezdett átláthatatlan lenni a kép. De nem mert kérdezni. Ám Bert pedig kérdések nélkül is beszélt.
- Gondolom, Frank nem sokat mondott rólam. Hát minek is tette volna, nem igaz? A kórházban munkatársak voltunk egy kis ideig. Vagy barátok, nevezd aminek szeretnéd…Én bármit megadtam volna, hogy ennél több legyek. Hogy a dolgokat közösen vigyük végbe, mert van ebben az egészben valami felemelő. Együtt a világ ellen. Mindenki ellen…A megváltoztathatatlan ellen…De Iero-nak más kellett. Akit nem nevezett meg sosem. Pedig kértem szépen, és csúnyán is. Gyengéden, és erőszakkal is. Egyszer bevágtam neki egyet, vérezni kezdett az orra. Addig akartam ütni, amíg elárulja. Tudni szerettem volna, de nem mondta el. A titkok pedig távolságot szülnek a barátok között. A sejtelmesség olykor kijózanító. Eddig azt hittem, az a Jamia, akibe úgy bele van habarodva. Erre megjelenik veled…Fene sem tud kiigazodni ezen a tetű Frank-en.
Gerard olyan képet vágott, hogy Bert nevetni kezdett.
- Túl sok az információ, ugye? Légy nyugodt, köztünk sohasem történt semmi!
Gerard álmában sem gondolta volna, hogy Bertet romantikus szálak fűzik Frank-hez. És hogy mindent megtett volna érte. Frank-nek csakugyan ennyire jelentéktelen volt Bert, hogy még csak egy szóval sem említette?! Sajnálta a férfit, mert ahogy erről mesélt, tisztán látszott rajta a hiábavaló küzdelem az érzéseivel. De a részleteket nem nagyon tudta felfogni, az egész kaotikus, nehezen értelmezhető volt. Miféle dolgokat kellett volna Bertnek és Frank-nek közösen csinálni?
- Mitől kell megmenteni az embereket? – kérdezte végül, mire Bert felvonta a szemöldökét.
- Nem tudsz még mindent Frank-ről. És én nem fogok erről előadást tartani, Gerard. Majd Frank elmondja. Ha akarja. Ha érdemesnek talál rá. Kitudja…Nos, nem láthatunk bele a fejébe, de ha rád nézek…Jézusom, most tényleg? Te lennél, akiért Frank annyira odavan? – Bert megbántottan és féltékenyen háborgott.
Gerard nem tudott erre mit mondani, elnézett az arrogáns és hitevesztett Bert mellett, míg az a sörét iszogatta, bár szemlátomást nem lett volna szüksége még több szeszesitalra. Gerard szívesen lett volna már a kapun kívül és csak azt remélte, Frank nemsokára visszaér. Mert azon túl, hogy lebénította és fojtogatta Bert társasága, egyre több kérdés fogalmazódott meg benne.

folytatása következik...