Demolition lovers (FRERARD) pt.17.

A hétvége családi marakodások jegyében telt, ismét részese voltam az anyám vs. hugom, valamint, az apám vs. anyám meccseknek.
Agyfasz volt-röviden.
Szerencsére, ahogy a weekend eltelt, mindenki normalizálódott.
Dumáltam J.-vel fb-n, egy csajos horrorfilmnézős estét tervezünk, majd a járvány utánra,de mivel mindketten félősek vagyunk, lehet hogy a műfajon majd változtatunk :D
Pasim hétfőre beteg lett, és mivel a helyzet mostanra sem javult, szerintem ma már felhívja a háziorvost, vagy valami. 
És mivel itthon volt, a napjaim az ő körbepátyolgatásával teltek-rossz beteg, mint minden pasi-valamint a szokásos töménytelen mennyiségű online munkával, amit nagyon unok már. Wáhhh..
Akad a billentyű a laptopon, meg kéne már egy normális számítógépasztal, mert amin most van, az egyrészt nem ilyen téren funkcionál, másrészt a jó Isten tartja össze, mert már potyognak ki belőle a csavarok.
Elkészült a D. lovers új része, elég gyenge lett, többször átírtam, de most valahogy ilyenre sikerült. Angst, fluff stb. Bocs a hibákért, tuti vannak benne, de egyáltalán nem volt időm átnézni (most is ölemben a laptoppal síri csendben pötyögök, hogy fel  ne ébresszem a pasimat, ha beteg jobb ha inkább alszik).
És mit szóltok ehhez a fekete háttérszínhez???Ocsmány, ugye???Tudom én...

The light behind your eyes: 

Frank csak hallgatott, mintha átismételné, mit fog mondani. Arca pirosan lángolt. Gerard látta a küzdelmét és átérezte a bizonytalan izgatottságát, ugyanakkor mihamarabb szerette volna tudni, mit akart Frank elmesélni neki. De nem mert megszólalni, nem akarta, hogy Frank, sürgetésnek vegye. Végül hallott egy hosszú, levegővételt és Frank belekezdett.
- Szóval, amikor elromlott a számítógépem és olyan keveset tudtunk beszélni, annak nem csak az volt az oka, hogy ritkán jutottam el a könyvtári géphez, hanem az is, hogy volt egy barátnőm.
Gerard megdöbbent a kimondott szavaktól. Egy másodpercre eszébe is jutott, mikor a pláza udvarán, Ray bevallja neki, hogy van valaki az életében, aki egy rövidebb ideig a menyasszonya is volt. Persze, a két eset egyáltalán nem volt hasonló, de mégis kicsit úgy vélte. Szeretett volna mondani valamit Frank- nek, de nem jutott eszébe semmi olyan, amivel érdemben reagálhatott volna. Érezte, hogy ő is elvörösödik és az a ruhái teljesen rátapadnak a hátára az izzadtságtól.
Frank várt néhány másodpercet, majd folytatta.
- Jamia, az édesanyám egyik barátnőjének a lánya és anya ragaszkodott hozzá, hogy menjek vele kettesben moziba, vacsorázni. Jamia nemrég vetett véget a kapcsolatának a barátjával, akivel évekig együtt voltak és anya úgy vélte, majd én felvidítom. Nem volt hozzá kedvem, nem bírom ezeket a megrendezett találkákat, de nem akartam anyának csalódást okozni. Tehát találkozgatni kezdtünk és elég hamar kiderült, hogy nem is illünk össze. Ő még nem volt túl a csalódáson, folyton az exéről beszélt és azt akarta, hogy legyek olyan, szeressem ugyanazokat a dolgokat, gondolkodjak hasonlóan a világról. Egy pótlék voltam számára. Sejtettem, hogy ez nem normális dolog, ő nem is akar igazán megismerni, nem irántam érdeklődik, és hogy ki kellene szállnom, de nem szerettem volna megbántani. És végülis jó volt ragaszkodni valakihez. Így sodródtam tovább az eseményekkel és reméltem, hogy jobb lesz. Jamia elég hamar rávett, hogy fűzzük szorosabbra a kapcsolatunkat. És nem alakult valami jól. Legelőször náluk voltunk, az emeleti szobájában, míg a családja lent nézte a televíziót a földszinten. Borzasztóan képtelen helyzet volt és mondanom sem kell, hogy nem sikerült, kudarcot vallottam, ami mindkettőnket rosszul érintett. Ezután még ötször, vagy hatszor próbáltuk meg, de mindig ugyanez lett a vége. Nem értettem, mi a baj, hogy mi van velem, ő egy aranyos lány volt. Viszont, érthetően kezdte elveszíteni a türelmét, azt mondta, forduljak ezzel orvoshoz, de én nem akartam, ezen nagyjából mindig összevesztünk. Be akartam bizonyítani, hogy minden rendben, közben pedig rosszul voltam a nyomástól, ami emiatt rajtam volt. Az utolsó alkalom előtt már belázasodtam és hánytam és fogalmam sem volt, mit csinálhatnék másképp. Végül aztán Jamia szakított velem, mert megunta a vesződést.
Gerard csodálkozva hallgatta Frank történetét és igazán meglepte a fiú őszintesége. Az ilyen dolgokat nem sokan mesélnék el. Bizonyára szörnyű lehetett egy ilyen párkapcsolatban vergődnie, csak azért, hogy ne okozzon fájdalmat a másiknak. 
- Nagyon sajnálom. – tett hozzá. Frank beletörődve helyeselt.
- Szerintem jobb ez így mindkettőnknek. És neked volt valakid?- kérdezte hirtelen.
Gerard most még jobban meghökkent és eszébe jutottak az elmúlt napok viharos történései. A szomorúság végigvonult rajta.
- Ray Toro. – mondta és még mindig fájt ezzel magát szembesítenie. Ray fontos volt neki és az is lesz mindig, ebben biztos volt.
Frank felkapta a fejét és tagadhatatlan ámulat látszott rajta.
- És te, meg ő…- de végülis nem mondta végig a kérdését, inkább szemérmesen elhallgatott.
- Nem. Én még soha sem voltam együtt senkivel. – felelt a fel nem tett érdeklődésre szelíden Gerard, de nem nézett Frank-re. Igazán kínos volt ezekbe beavatni bárkit is.
Frank hitetlenkedve pillantott rá, ettől Gerardnak felgyorsult a szívverése és a padlót bámulta a kocsiban. Ő úgy nevelkedett, hogy a szexről ne beszéljen, ne is nagyon foglalkozzon vele, mert vannak fontosabb dolgok is az életben. És egészen addig az iskolai napig, amíg nem látta meg a tanárnőjét együtt az igazgatóval, nem is találta magát szembe ilyen nyilvánvalóan a tényekkel. Talán éppen ezért volt neki nehéz annak idején ezt feldolgoznia.
- Én azért meséltem el neked a kapcsolatomat Jamia-val, mert régebben te is leírtál magadról sok mindent, az életed rosszabb időszakait is. Nyilván, ami velem történt, kellemetlen dolog, senki sem beszél büszkén arról, hogy mennyire működésképtelen, de te vagy az egyetlen, akinek bármit elmondhatok. - magyarázta Frank. Gerard megtisztelőnek érezte a bizalmát, de valószínűnek vette, hogy semmi építőt nem tud Frank-nek javasolni.
- Köszönöm, Frank. Ha úgy érzed, bármikor szívesen meghallgatlak.  
Frank elmosolyodott kicsit. De még mindig elég feszültnek látszott. Gerard szerette volna tudni miért. Mert ez nem az az idegesség volt, amit ő is érzett, és nem is a félelem, ami benne is dolgozott.
- Teljesen őszinte szeretnék hozzád lenni, Gerard. Ezért el kell mondanom még valamit. Hazudtam neked! – bökte ki végül.
Frank kétségbeesett szavai kíméletlenül vágták át az esti csendet. A fiú könnybe lábadt szemekkel meredt Gerardra, aki értetlenül nézett vissza rá.
- Miben?- kérdezett vissza halkan és fájdalom hasított a gyomrába, a gerincén a hideg szaladgált.
- Nem a nagymamád temetésén láttalak először. Hanem, hónapokkal azelőtt. – válaszolta Frank és az előbbi pirossága ismét átment fakófehérbe.
- Ezt nem értem.- csóválta a fejét Gerard.
Frank vett egy nagy levegőt, Gerard szinte hallotta, ahogy fáj neki a sóhajtás is.
- Sok mindent nem tudsz még rólam. Nehéz az interneten keresztül egyenesnek lenni. De te az voltál, én viszont nem annyira. A nevem Frank Anthony Iero. Itt születtem és itt is élek, néhány mérföldnyire Newark-tól. Belleville-ben.
Gerard nem hitte el, hogy Frank ilyen közel lakik hozzá és eddig egy szóval sem említette, pedig már egy ideje visszatért Newarkba. De még mielőtt a csodálkozást kifejezhette volna, Frank folytatta.
- Az iskolában folyton csak piszkáltak és megvertek, néha egész brutálisan és ráadásként folyton betegeskedtem. Örökösen visszatérő tüdőgyulladásom volt, a szüleim már a legrosszabbat feltételezték, mindenféle vizsgálatokra küldtek, emiatt nem tudtam ott lenni a fontosabb teszteken és a rengeteg hiányzásom miatt, nagyon lemaradtam a tananyagban, végül abbahagytam a tanulást az érettségi évében.
Gerard együttérzően bólintott, jól tudta, mennyire kegyetlenek és elviselhetetlenek az iskolai évek, hiszen ő is alig várta, hogy leérettségizzen.
- Azóta levelező kurzuson tanulok, talán egyszer meglesz az érettségi. Mellette részmunkaidős segédápoló vagyok, egy itteni kórházban.
- Ápoló vagy egy kórházban? – kérdezte Gerard.
Tudta, hogy nem szabad elsőre ítélkezni, de Frank kinézete alapján erre az eshetőségre gondolt utoljára.
- Igen, a geriátrián. Tudod az melyik ág?- kérdezett vissza Frank.
Gerard nemet intett.
- Időseket kezelnek ott. És nekik a lelküket is ápolni kell, mert nagy szükségük van rá. Sokuknak nincs családja, vagy nem érnek rá törődni velük. Némelyikük egészen bámulatos életutat járt be, olyat, amilyenről én még csak nem is álmodhatok. Van köztük sok háborús veterán és tele vannak történetekkel. Gyakran beszélgetek velük, mert néha ez nekik a legnagyobb segítség. Múltkor megrovót kaptam, és majdnem kirúgtak, mert italt hoztam az egyik betegnek, Mr. Taylornak. De hát, ha valaki a hazáját szolgálta, nehogy már ne érdemeljen meg egy doboz sört, mindenféle ostoba szabályoktól. Igaz, néhány nővérrel nem jövök ki, lenéznek, és folyton belém kötnek, de az ott lévő betegek szeretete miatt ez lepereg rólam. Várj, azt hiszem, elkanyarodtam a mondanivalómtól…- Frank szemei boldogan csillogtak, ahogy a munkájáról beszélt. Gerard lenyűgözőnek találta Frank ápolói hivatását és az egészhez való önzetlen hozzáállását.
- Nagyon szereted a munkádat. – ítélte meg.
- Ez így van. Értelmet ad a mindennapjaimnak. – helyeselt Frank.
- És melyik kórházban dolgozol? – kérdezte Gerard.
A mosoly Frank arcán, mindjárt köddé vált.
- Amelyikben te is feküdtél.  Azért tudtam, hogy most is ott vagy, mert pár emelettel lejjebb dolgozom. Gerard, én a kórházban láttalak téged legelőször, az első öngyilkossági kísérleted után! Igaz, hogy én egy másik osztályon vagyok, de az édesanyám a pszichiátrián dolgozik, mint éjszakás nővér. Talán találkoztál vele. Lindának hívják és szőke hajú…
Gerardnak rögtön beugrott és tudta, Frank édesanyja csakis az a kedves és jóságos ápolónő lehet, aki mindig megengedte, hogy bemenjen a tv szobába.  
- Igen, emlékszem. – suttogta és elfutották a könnyek a szemét. Nem volt nehéz a kórházi napokat felidéznie, hiszen jobbára még el sem felejtette.
- Mikor lejár a műszakom, sokszor beugrom anyához, egy kávéra, vagy csak hogy beszélgessünk, mert nem akarok egyedül otthon unatkozni. Akkor is ez történt, amikor először megláttalak. A nyolcas kórterem nyitott ajtajában. Te nem vettél észre, nézted a plafont, a csuklódon vastag kötés, vér színezte pirosra, az ágynemű és a ruhád is véres volt. Az arcod falfehér. Olyan megfoghatatlan voltál. Aztán jött a főnővér és becsukta az ajtót. Mikor legközelebb arra jártam, már hazaengedtek. Aztán pár hónappal később, amikor ismét ott voltam, hallottam anyát, amint pár nővérrel a pultban arról beszél, hogy az a fiú, aki egy pengével annyira elbánt magával, most megint az osztályon van, ám ezúttal egy marék gyógyszert vett be. Rögtön tudtam, hogy rólad beszélnek. Sajnálkoztak egy sort, hogy biztos nagyon meg akarsz halni. Az egyik idősebb nővér, halkan hozzátette, hogy ha valaki ennyire akarja, azt hagyni kell, mert előbb-utóbb úgyis megteszi és sikerülni fog neki. Annyira mérges voltam rá hogy ezt mondta, anélkül hogy ismert volna téged. Mikor nem figyeltek, megnéztem a kórlapodat, megtudtam, melyik kórteremben vagy és bementem hozzád.
Gerard szeme kerekre nyílt.
- Te bejöttél a kórterembe?
Reszketni kezdett mindene és elgyengült.
Frank lesütötte a tekintetét.
- Mikor benyitottam, és megláttalak, még soha nem éreztem azt, amit abban a pillanatban. Te aludtál, infúzió folyt a karodba, amit lekötöztek az ágy rácsához, a szád ki volt sebesedve a gyomormosástól, a ruhádon hányás, a hajad nyirkos és izzadt, a szemeid alatt majdnem fekete karikák. Olyan megtörtnek és magányosnak látszottál. A gyomromban valami ismeretlen érzés volt, teljesen lesokkolódtam. Csak nézni akartalak, leülni az ágyad szélére, mondani pár jó szót neked, hogy nem adhatod fel és hogy nem vagy egyedül! De aztán hallottam, hogy jön arra néhány orvos és ki kellett jönnöm. Utána még párszor volt alkalmam látni téged, egyedül voltál a kórteremben, én meg azon töprengtem, hogy benyitok és beszélgetni kezdünk. De gyávább voltam annál, minthogy ezt megtegyem…
- Frank…- Gerard nem is vette észre, hogy egy könny, nedves csíkot hagyva maga után, végig pergett az arcán.
- A kórlapod tartalma viszont az agyamba vésődött, nem tudtam szabadulni tőle. Tudtam, hogy a neved Gerard Arthur Way és 1977. április 9.-én születtél, a legközelebbi hozzátartozóid, Donald és Donna Way.  És azt is tudom, mit írt Dr. Reid a kórlapodra, morbus dissidentiae phreneticae. Olvastam, milyen gyógyszereket kaptál és hogy az előző öngyilkossági kísérletkor mivel kezeltek. Azt is, hogy gyógyszer és alkohol problémáid vannak és hogy középiskolás korodban a szüleid már elvittek szakemberhez, mert nem tudtál beilleszkedni az osztálytársaid közé. Megjegyeztem a lakcímedet is és miután kiengedtek a kórházból, arról fantáziáltam, egy nap becsengetek hozzátok, valamilyen kitalált indokkal. De ezek csak elgondolások maradtak. Többször hajtottam el a ház előtt, amiben élsz, és néztem az ablakokat, hogy vajon melyik mögött van a szoba, hol az ágyad, ahol naponta lefekszel. Minden nap rád gondoltam, Gerard! Azóta, hogy először láttalak! És ez elég abszurd volt! Ragaszkodni valakihez, aki azt sem tudja, hogy a világon vagyok? Hogy ne őrüljek meg, többet kezdtem tanulni, dalokat írtam, gyakrabban gitároztam, előtérbe helyeztem a nagy álmomat, hogy végre egy punkzenekar tagja lehetek. De ez akkor is csak időleges megoldás volt, ha leszállt az este és egyedül maradtam, a gondolataim máris feléd szálltak. - Frank a zsebéből előhúzott egy szál cigarettát és meggyújtotta. Gerard a szeme sarkából nézte, ahogy dacosan fújja a füstöt, elmerengve a szürkésfehérségében. Látta a könnyeit is. Frank egy szó nélkül, kiábrándultan szívta végig a cigarettáját, néha-néha Gerardra pillantva, de inkább az autó ablakából elé táruló sötétségben veszett el a tekintete.
- Akkoriban lett otthon internetünk és többször rákerestem a nevedre, de sosem találtam semmit. Egészen addig a napig, amíg hihetetlen mód, de megjelent egy profil. Azon a rajzos fórumon, fénykép, vagy bármilyen információ nélkül. Csak a név stimmelt, de nekem már ennyi is elég volt, hogy bizakodjak. Nem hezitáltam, azonnal írtam neked, és nagyon boldog voltam, mikor válaszoltál és beszélgetni kezdtünk. Bár igaz, csak akkor bizonyosodtam meg arról, hogy tényleg te vagy a fiú a pszichiátriáról, mikor az öngyilkossági kísérleteidről meséltél nekem. Mindenképpen találkozni szerettem volna veled, én ezt az első perctől kezdve komolyan gondoltam. Sajnos, nagymamád temetésén kellett, hogy újból lássalak és emlékszem, mennyire megfagyott bennem minden. Csak álltam ott a hatalmas tömegben és bámultalak, a szívem majd kiugrott a helyéről. Láttam, ahogy keservesen sírsz és nekem fájt, ezt látni. Annyira szívesen odamentem volna hozzád, de tudtam, nem jó az időzítés…
Gerard a fejét ingatta.
- Te sosem tudtál volna rosszkor jönni, Frank…
Valóban jól esett volna neki, ha a temetés tragikus napján, Frank jelenlétét érezheti.
- Melletted akartam lenni, átölelni téged és letörölni a könnyeidet. Már a kezdetekkor ezt éreztem, ahogy legelőször megláttalak, ebben az egyben biztos voltam. Ott, akkor a pszichiátria nyolcas kórtermének ajtajában, valami végérvényesen megváltozott bennem. Oké, sejtem, hogy ezzel megijesztelek…- Frank hirtelen, észbe kapott és elhallgatott. A csendesség zavarba ejtően zuhant közéjük.
- Miért ijesztenél meg?- kérdezett vissza Gerard.
- Mert ez megszállottság, és mert magamat is megijesztem. Szánalmas vagyok.- vágta rá Frank.
Gerard nem volt képes gondolatokba, szavakba foglalni mit érzett, de rémületet semmiképpen sem. Frank beismerése nagyon megdöbbentette, de semmi negatív érzelem nem volt benne. Kicsit szédült a feje és az ámulat vette uralma alá, amivel igyekezett valamit kezdeni. Csodálkozott, mert még sosem találkozott senkivel sem, aki így figyelt rá és ilyeneket mondott neki. Nem is értette, hogyan kelthette fel Frank érdeklődését. Hogyan láthatta meg benne a jót, életének legrosszabb szakaszaiban, túl az összeomláson, a létezés feladásának peremén és hogyan lehettek érzései iránta, ott kórházi ágyán, vérben és izzadtságban, gyógyszerektől eszméletlenül.
Gerard azt sem fogta fel, hogyan érezhetett bárki, bármit is iránta a megvetésen, vagy az undoron kívül. Ráadásul úgy, hogy utána még fel is vegye vele a kapcsolatot.
- Ne mondd ezt! Egyáltalán nem vagy szánalmas! – rázta meg a fejét eltökélten.
Frank nem hitt neki, de hálásan elmosolyodott.
- Köszönöm, Gerard, és bocsáss meg, hogy ezt nem mondtam el hamarabb. Megértem, ha ezek után némi időt kérnél, hogy átgondolj mindent. Sok volt ez így egyszerre.
Gerard nem haragudott. Frank szeretettel fordult felé, hogyan is tudott volna haragudni? És időre sem volt szüksége, mert tudta, hogy szeretne még a fiúval találkozni.
Hangtalanul nézte Frank-et. Olyan törékenynek, védtelennek látta őt. Gyönyörűszépnek.
Próbálta összeterelni a széthullott gondolatokat a fejében. A szíve hangosan vert, ahogy óvatos és félénk pillantása végigjárta, a fiú zavarodott, helyes arcát, elidőzve rózsaszínű ajkain, a haján, a nyakán, a tetoválásán, a kezein, ahogy idegesen és ügyetlenül fogja a cigarettásdobozt. A könnyes, barna szemeiben fellobbanó, különös ragyogástól összeszorult a torka és a sírás fojtogatta. Ez a fény volt a legragyogóbb az őt körülölelő sötét éjszakában.
*****
Mikor Gerard kiszállt Frank kocsijából, és hazafelé sétált az úton, különösen érezte magát. Hideg volt kint, de nem fázott. Az érzések pedig össze-vissza csapongtak a szívében és próbált mindent megjegyezni, amit Frank-től hallott, hogy később vissza tudja idézni, amikor már leszáll az éjszaka és ő álmatlanul forgolódik.
Igyekezett nem zajt csapni, ahogy ajtót nyitott. De figyelmessége feleslegesnek bizonyult, ahogy a konyhából fényt látott kiáramlani.
- Gerard?- hamarosan meghallotta édesanyja hangját.
- Szia. – köszönt neki, ahogy belépett a helyiségbe. A nő az asztalnál ült, egy üres tányér társaságában.
- Hol voltál? Már fél 11 elmúlt. – kérdezte aggódóan és szemrehányóan.
Gerard nem is érzékelte, hogy így elszaladt az idő. Frank és ő beszélgettek, vagy csak hallgatagon ültek az autóban. De még az is jó volt, nem is akarta, hogy vége legyen.
- Ez volt az első munkanapom, kicsit elhúzódott. – mondta és szégyellte magát, amiért hazudott, az arca rögtön égővörössé változott.
- Azért hazatelefonálhattál volna. – korholt az anyja.
- Igen, igazad van. – ismerte be Gerard.
- Nem akarom, hogy apád felhúzza magát, ugye te sem? – szegezte neki a kérdést a nő.
- Legközelebb telefonálok, ne haragudj.– kért elnézést Gerard.
Anyja elmosolyodott.
- Megvártalak a vacsorával.
- Köszönöm, de nem vagyok éhes. – tiltakozott Gerard.
Egy falatot nem tudott volna enni, de anyja meg sem hallotta.
- Vedd le a kabátodat, moss kezet és egyél! – rendelkezett, így Gerardnak nem volt más lehetősége.
Alig ült le az asztalhoz, megjelent Mikey is, meglehetősen álmos ábrázattal.
- Nem mondod, hogy most értél haza? – morgott, amint meglátta a másikat. Gerard helyett, az anyja válaszolt.
- De képzeld! A főnöke eddig ellátta munkával! Szerintem még korai volt visszamennie, ugye szerinted is?- nézett Mikey-ra, ahogy pakolt a konyhaszekrényben.
- Honnan tudjam, anya? Fáradt vagy? –pislantott Mikey Gerardra, aki a fejét rázta.
- Nem.
Tényleg nem volt fáradt, még annak ellenére sem, hogy este kilencig csakugyan dolgozott. Inkább izgatott volt és még mindig Frank-en járt az esze. És azokon a mondatokon, amiket neki mondott, a szemeinek csillogásán, ahogy félve rámosolyog és ettől kábultnak érezte magát.
- Kicsim, csak nem te is megéheztél? – anyja előzékenyen tolt elé is egy terítéket, de Mikey nem kért enni. Ennek ellenére helyet foglalt Gerard mellett az asztalnál.
- Milyen volt megint a plázában?- kérdezte.
Gerard, aki étvágytalanul szemezett a tányérjára kiszedett étellel, ezt kihasználva gyorsan letette a kanalat és örült, hogy nem kell szándéka ellenére ennie. Szerette, ahogy édesanyja főz, és értékelte, hogy képes volt ilyen későn miatta a konyhában ülni, de fájt a gyomra az idegességtől és egy sor ismeretlen, meg nem határozott érzelemtől. Bár beszélhetett volna testvérének Frank-ről! Elmondhatta volna neki, mennyire nem mindennapi ember! Szomorú és eléggé visszafogott, befelé forduló, a világ számára. Külsőleg pedig egy lázadó benyomását kelti. Tetoválásai voltak, amikből egyre többet vélt felfedezni rajta, ahogy nézegette. És az ártatlanul szép arc. Gerard vére újra és újra forró lett, nem csoda, hogy egyáltalán nem ment neki az evés.
- Meg kell szoknom, de örültem, hogy ott lehetek. – felelt.
Mikey körbenézett és látta, hogy anyjuk éppen elhagyta a konyhát.
- Figyelj, beszéltem ma Bobbal és bocsánatot akar kérni tőled, amiért olyan szemét volt a kórházban. – közölte.
- Nem neheztelek Bobra. – vont vállat Gerard.
- Pedig kellene, Bob néha elég primitív. Azt mondja, majd kárpótol egy itallal valamikor. Szerintem használd ki és húzd le anyagilag, valami harminc éves whiskey-vel.
Gerard halványan elmosolyodott Mikey ötletén.
- Nem ihatok alkoholt, Mikey…
- Akkor te üdítőzöl, én meg iszok Bob pénzén, a megbocsátás jegyében.
Gerard rá sem ismert az öccsére, Mikey olyan volt, mint régen, mintha nem történt volna köztük semmi. Mintha sosem tátongott volna a testvéri kapcsolatukon szakadék. Ez jó érzéssel töltötte el. De eszébe hozta Ray-t is. Ha nem történik meg közöttük, az ami számára annyira jó és fájdalmas egyszerre, akkor biztosan barátok maradnak Mikey-val.
- Majd meglátom. – biccentett. Nem akart Bobbal találkozni és azt sem hitte, Bob lelkiismeretét zavarja, hogy a kórházban bántó szavakat mondott rá. Inkább úgy gondolta, testvére áll a háttérben és Mikey-t nem akarta megbántani. Vele szívesen töltött volna el egy estét, lett volna mit átbeszélniük.
- Rendben, legyen így. – Mikey megsimította Gerard vállát, aztán felállt az asztaltól.
- Nem maradsz még?- Gerard örömmel vette öccse társaságát, rögtön hiányérzete támadt, hogy nem ül ott mellette.
- Sajnos holnap korán kelek. Biztos neked is hosszú napod volt, pihenj le te is. – tanácsolta Mikey.
Gerard bólintott.
- Aludj jól Mikey.
- Te is. – Mikey arcán apró mosoly jelent meg, ahogy a szobája felé ballagott.
*****
Az újabb találkozásuk szombatra esett, mert Frank-nek a héten végig dolgoznia kellett, de pénteken írt, hogy a szombat este neki már biztos jó, ezért Gerard is megkérdezte a főnökét, dolgozhatna e most kivételesen szombaton. Máshogy nem tudta volna megoldani, hogy este kimaradjon, ugyanis soha életében nem csinált ilyet, kivéve, mikor az öccsével, Bobbal és Ray-el megittak néha pár italt, ezért valószínűleg felkeltette volna a családja érdeklődését. Anyja természetesen örült volna, ő mindig sokat noszogatta, hogy mozduljon ki, meg persze hogy ezt egy lánnyal tegye. A nő bármit megadott volna, hogy Gerardnak végre barátnője legyen és akkor is nagyon büszke volt, mikor Mikey randevúzgatott Alicia-val. Apjával kapcsolatban már voltak fenntartásai Gerardnak, a férfi inkább azt preferálta, ha a fia otthon van, legalább addig sem csinál semmi zűrt alapon. Mikey egészen biztosan gyanakodni és faggatózni kezdett volna, ha előáll, hogy programja akadt és Gerard nem akarta lerombolni a most épülő bizalmát. A munkával ráadásul le is foglalja magát, és még sosem dolgozott szombaton a képregényboltban. Ezért, mikor Mr.Evans igent mondott, várakozással tekintett az előtte álló napra. Mikey pont aznapra tervezte volna a Bobbal való találkozást, ki is nézett egy helyet erre a célra és kicsit csalódott lett, mikor Gerard bejelentette, hogy aznap sajnos dolgoznia kell.
- Nem baj, majd áttesszük máskorra. Nem úszod meg, és mi azért iszunk helyetted is. – ingatta a fejét megbocsátóan.
A bevásárlóközpont tényleg sokkal pezsgőbb volt hétvégén és a képregényüzletben is több nézelődő jelent meg azon a napon, ezért gyorsan elszaladt a szombat. Gerard fura módon még idegesebb volt a mostani találkozó miatt, mint az előző két alkalommal és a már eddig tapasztalt, hányinger, gyomorfájás, szapora szívverés megszokottan jelentkezett nála, ahogy Frank autója megállt a pláza parkolójában. Amint megpillantotta a fiút, ez az érzés csak rosszabb lett, még a levegő is a tüdejében akadt. Frank megvárta, míg beül és bátortalanul mosolygott rá.
- Szia. – köszönt és elnyomta a cigarettáját.
- Szia. – nyögte ki, Gerard is, ahogy levegőhöz jutott. Tekintete elveszett Frank arcának részleteiben és a gondolatai nehezen találták meg az utat, hogy bármit is tegyen.
- Azt hittem, ez a találkozás váratni fog magára a legutolsó beszélgetésünk után és lesz mit átgondolnod velem kapcsolatban. Amiket akkor mondtam, elég meredeknek és kaotikusnak hangozhattak.- sóhajtott fel Frank. Nyugtalan rezdülések voltak a mozdulataiban, ahogy keze a kocsija kormányán pihent, Gerard látta a szaporán emelkedő és süllyedő mellkasát is. Frank egyértelműen zavarban volt, hasonlóan hozzá. Az arca örökös elpirulását sehogy sem tudta meggátolni, mint ahogy azt sem, hogy mindig jól leizzadjon, vagy hogy úgy reszkessen, mint aki fázik, és hogy furán rekedtté változzon a hangja, ha Frank-hez beszél.
- Én értettem minden szavadat és minél hamarabb találkozni szerettem volna veled. – próbálta megnyugtatni Frank-et. Valóban nagyon várta, hogy újra láthassa, még akkor is, ha alig aludt az előző éjjel és a szíve már-már fájdalmasan gyorsan vert a fiú társaságában.
- Akkor nem érzed kellemetlenül magad velem?
Gerardot már a feltételezés is elképesztette.
- Nem! – vágta rá halkan, de meggyőzően.
Frank köszönetteljesen nyugtázta.
- És milyen volt a napod? – érdeklődött váratlanul.
Gerardnak tetszett ez a kedves kérdés. Az anyja is mindig ezt kérdezi az apjától, ha hazaér. Igaz, az apja sohasem kérdez vissza, csak azt mondja, jó napja volt, vagy éppen nem olyan jó, aztán már megy is be a tv elé a kanapéra. Gerard szokta látni, ahogy anyja titokban mindig várja, hogy apja egyszer tőle is megkérdi, de hiába. Szomorúságot érzett anyja hiábavaló reménykedésétől.
- Jó volt, viszonylag sokan fordultak meg az üzletben, hétköznap nem ekkora a forgalom. És neked?
- Ma nem kellett dolgoznom, gitároztam és vettem pár dolgot az élelmiszerboltban, amit anya felírt, aztán mikor hazajött az éjszakás műszakból, csendben maradtam, hogy pihenhessen. Szóval elég átlagosan telt a nap. – sorolta Frank, aztán kicsit hallgatott, mielőtt ismét megszólalt.
- És most mit csináljunk? Elmenjünk valahova?
Gerardnak nem hiányzott egyetlen zajos szórakozóhely sem, amúgy sem fogyaszthatott alkoholt. Tanácstalanul pillantott Frank-re.
- Van ötleted?
Frank egy kis ideig gondolkodva összpontosított az autója műszerfalára.
- Eljössz velem a planetáriumba?
Gerard felvillanyozódott, életében egyszer volt csak a városi planetáriumban, még egy iskolai program keretében, de mivel az osztálytársai ott is folyamatosan zaklatták, így rossz emlékként élte meg. Utána többször szeretett volna eljutni oda, pár éve még Mikey-t is megkérte, aki igent mondott, de aztán más elfoglaltsága akadt, így a terv megvalósítatlan maradt.
- Nagyon szivesen.- felelte kis mosollyal az arcán, mire Frank beindította az autót.
*****
A planetáriumban éppen elérték a legutolsó előadást. Rajtuk kívül csak alig néhány ember volt ott, ezért leghátulra ültek le.
- Képzeld, még sohasem voltam itt! – fogta meg Frank egy pillanatra izgatottan Gerard karját, ahogy a terem elsötétült. Gerard rögtön összerezzent az érintéstől és Frank-re nézett.
- Én is csak egyszer. – dadogta szemlesütve.

Frank pedig úgy kapta el a tenyerét, mint akit tűz égetett meg és inkább a plafonra szegezte a tekintetét, ahol egy vetítőgép segítégével, az égbolt ábrázolódott koromfeketén, csillagokkal és bolygókkal.
Az előadás nagyon élvezetes volt, Gerardot lenyűgözte a látványvilág, ami szemléletesen bemutatta az égitesteket. Számára a tejútrendszer végtelensége elérhetetlen és titokzatos volt. Áhítatott érzett, ahogy az égitestek méretéről és légköréről szó esett, ezeket emberi ésszel nehezen lehetett felfogni. Egy más világ volt, amihez ő nem érhetett fel, de ámulatba ejtette, és ahogy óvatosan Frank-re nézett, látta, hogy ő is elképedve, tátott szájjal nézi a színes és realisztikus képeket. Olyan volt, akár egy kisfiú.
Aztán a keze teljesen hirtelen Gerard kezéhez ért és mire Gerard felé fordult, Frank ujjai már rákulcsolódtak az övéire. A meglepetéstől egy sóhaj hagyta el az ajkát és végigrohant testén egy apróbb reszketés. Frank keze izzadt volt, de meleg, szemben Gerard szintén nyirkos, de jéghideg ujjaival. Frank nem nézett Gerardra, de izzott az arca, ezt még a félhomályban is látni lehetett. Gerard arca is piros volt és égett, tekintete lassan vándorolt végig összekapcsolt ujjaikon, aztán visszatért a bemutatóhoz, beharapva az ajkát a zavarodottságtól. Érezte, hogy a szíve mennyire lüktet és nehézzé vált a légzése, halántékán izzadtságcsepp gördült le. Néha Frank-re sandított, de semmi visszajelzést nem kapott, az egyedüli kontaktus közöttük a szorosan egymásba fonódó kezük volt. Gerard nem mert megmozdulni egész bemutató alatt és Frank sem változtatott semmit a helyzeten, viszont annyira elvarázsolta az előadás, hogy mikor felgyúltak a fények, ő akkor is csak hunyorogott és fogta Gerard kezét. Gerard lefagyott, a gyomra kicsire szűkült, a torka kiszáradt, de nem akart véget vetni ennek az igencsak felkavaró érintkezésnek. Álmaiban sem gondolta volna, hogy Frank megfogja a kezét és azt kívánta, bárcsak tarthatna még, de kezdetét vette az első sorokban a halk morajlás, és az ott ülők felálltak a székeikből, így Frank is észbe kapott és lángvörös arccal húzta el a kezét Gerardétól. Az ujjaik nehezen váltak szét, szinte ragadósak voltak az izzadtságtól, Frank a ruhájába törölgetve pattant fel a székről és Gerard is követte. Csendben hagyták el a planetárium épületét, nem is nézve egymásra. Frank csak az autóban kezdett el beszélni, úgy tűnt, nagyon nagy hatással volt rá a műsor.
- Istenem, ez csodálatos volt, nem is értem, hogy maradhatott ki eddig az életemből! Vagyis de, úgy hogy a szüleim sosem hoztak el ide, akárhogy is kértem. Gyűlölték egymást, semmilyen közös programra nem voltak hajlandóak, az én kedvemért sem, aztán meg elváltak. – dünnyögte letörten.
- Én az öcsémet kértem meg, hogy kísérjen el, de lemondta. – tette hozzá Gerard.
- Tudod, mindig is akartam egy hatalmas plakátot a szobám plafonjára, ami ugyanúgy ábrázolja a naprendszert, mint ahogy most láttuk. De a szüleim nem engedték meg. Úgy akartam esténként elaludni, hogy ezeket láthassam. Arra gondoltam, milyen lehet sodródni a bolygók között. Persze, nem mint ember. Hanem…nem is tudom…Szeretem azt hinni, hogy ha majd nem leszek, akkor a lelkem elszáll az üstökösök és holdak között, elvegyülve a bolygóközi porral. Nem árt neki a mágneses mező, és akár közel mehet a Szaturnusz jégkristályos gyűrűihez is. Vagy butaság ezt képzelni, mert csak mennyország és pokol létezik? – kérdezte Frank.
Gerard nem találta furcsának ezt az eszmefuttatást. Ő is tudni szerette volna, mi van a földi léten kívül és mi történik az élet után. Mikor a pengét végighúzta a csuklóján és előtört a vére, vagy mikor teljesen részegen bekapott egy marék gyógyszert, természetesen nem ez foglalkoztatta, de Frank mondanivalója figyelemreméltó volt.
- Lehet, hogy amit édenkertnek neveznek, az tulajdonképpen ez lenne? És a testünkből kiszakadva a világegyetembe kerülünk? Akkor a nagymamám is ott van és onnan néz le?- Frank kérdései Gerardban is felvetettek érdekes dolgokat.
- Igen, elképzelhető. – bólogatott Frank.
- Csak szeretném, ha jó helyre került volna, ha már nem lehetünk együtt. – Gerard szemeibe könnyek szöktek, akárhol is volt, akármit is csinált, ha Elenára gondolt ezt nem tudta sírás nélkül megtenni. Frank ezt látva, meghatódva végigsimította a vállát, amitől Gerardnak rögtön melege lett és megrökönyödött, halk sóhajtás tört fel belőle.
- A nagymamád ott van, ahol a legjobb emberek. – mondta Frank biztatóan.
Gerard helyeselt.
- Néha meglátogat engem az alagsorban, ahol lakom. Beszélgetünk, és azt mondja, nem fog elhagyni sohasem. Sokszor ez tart engem életben. Azt várom, hogy jöjjön. De a kórházban nem jelent meg egyszer sem. Akkor azt hittem, végleg elvesztettem.– árulta el suttogva. Azt várta, hogy Frank őrültnek nézi, de ehelyett, megértést látott a fiú arcán.
- Ő mindig veled lesz Gerard, nem szűnt meg létezni, csak mert nem látható. Ott belül, te nagyon is tudod ezt. – húzta végig egyik tenyerét Gerard mellkasán, a szívénél. Gerard zavartan és könnyes szemmel nézett rá, ettől Frank azonnal megszakította a szemkontaktust és kicsit elhúzódott.
- Én sem mentem be a kórházba hozzád, pedig tudom, hogy ott voltál. Láttalak is egyszer a kórház folyosóján. Oda kellett volna mennem, de nem tettem, és ezt nagyon megbántam azóta. Ne haragudj rám! – Frank közelebb hajolt Gerardhoz, barna szemeiben bocsánatkérés örvénylett.
- Semmi baj, Frank.
Gerardnak nem voltak pontos emlékképei azokról a napokról, ha hatottak a gyógyszerek tompává vált és összefolyt minden a szemei előtt. Annyira szédelgett, hogy megállni is alig bírt a lábán. De ilyenkor is kiment, amíg volt egy kis ereje, mert a szüleit, a testvérét, vagy Ray-t várta, a huzatos folyosón, a nagy fehér üvegajtónál, ami egy határ volt és elválasztotta a látogatót a hozzátartozótól, a beteget az egészségestől. Gerard rengeteget állt itt feleslegesen, mert nem jöttek hozzá. Volt, hogy a földön ült, mert rosszul volt, de nem akart bemenni és lefeküdni, nem akarta feladni, édesanyja ölelését szerette volna érezni, vagy hogy az apja megbocsát, látni akarta Mikey-t, aki szavakkal bíztatja és Ray csókjairól is sokat álmodozott.
- Te csak álltál ott, a bőröd még a csempéknél is fehérebb volt. Bennem pedig erős késztetés volt, és ha nem lettem volna annyira gyáva, akkor feltépem azt a rohadt ajtót, egyenesen odamegyek hozzád és minden egyéb magyarázat nélkül egyszerűen megölellek.
Gerard ismét érezte Frank ujjainak simogatását, és amikor lenézett, a fiú már megfogta a kezét. Ugyanolyan szorosan, mint a planetáriumi előadás alatt.
Gerard szíve szinte felgyulladt, testének minden része lángban égett.
- Frank…- mondta ki, ahogy félszegen végigpillantott Frank arcán, megállva a szemeinél, aminek fénye még jobban táplálta a benne lángoló tüzet.
Megszorította Frank kezét, jelezve hogy nem akarja elengedni. A hüvelykujjával érezte Frank gyors pulzusát a csuklóján. Ahogy a fiúra nézett, Frank olyan volt, mint aki mindjárt sír és Gerard nem tudta miért.
- És tudod mit? Lehet, hogy ha még bátrabb vagyok, vagy olyan rámenős, mint azok a srácok, akik iskolás koromban folyton elvertek, akkor nem törődve semmivel, odahúzlak magamhoz és megcsókollak…Igen, ezt akartam abban a pillanatban. Csak hát én nem vagyok valami bátor…
Gerard homlokán hideggé vált az izzadtság, a torka és a szája kiszáradt.
- Én sem vagyok bátor, Frank, de boldog lettem volna, ha megteszed. – jelentette ki remegő hangon. Magát is felettébb meglepte, hogy ügyetlenül ugyan, de kezdeményezett.
-Tényleg? - a fiú egy másodpercig nézte őt könnyfátyolos szemekkel, majd hozzáhajolt. Gerard bólogatott és a szíve mintha kihagyott volna egy ütemet, mikor várta, hogy mit tesz a másik. Frank ajka Gerard ajkára csúszott. Gerard szemei ettől pedig lecsukódtak. Frank elengedte a kezét, de csak hogy átölelhesse és Gerard is így tett. Frank máshogy csókolt, mint Ray. A szája forró volt és nedves, a kis ezüstös karika Gerard ajkára nyomódott.  Frank hajában, a ruháján és a nyálában cigaretta érződött. Sokáig csak az ajkaik érintkeztek, és még jobban megölelte Gerardot, mielőtt a nyelvét is átcsúsztatta volna a szájába. Langyos levegő áramlott Gerard arcába, ahogy Frank felsóhajtott abban a pillanatban, mikor ezt megtette. Közben finoman beletúrt Gerard hajába. Gerard, bár az izgatottság elborította, sokkos volt, de az agya nem blokkolt le úgy, mint amikor Ray-el csókolózott. Most nagyon is tudatánál volt. Viszonozta Frank csókját, nem volt még nagy rutinja benne, de a nyelve utat tört Frank szájába, amit nyögésszerű sóhajtással kísért. Frank erre megrándult. Gerard hasában ismerős érzés ébredt fel, ami a vérében kezdett el terjedni, de még mindig tisztán hallotta a forgalmat az utcán, autódudákat és más egyéb hangokat, bár a kiürült parkolóban voltak, de szemhéjai mögé beférkőztek a színes neonok. Aztán ezek halványultak, Gerard érezte a saját, feltörő vágyakozását és csak arra gondolt, mennyire különleges ez az este.
Nem figyelte hány perc telt el, de ahogy zihálva szétváltak, Gerard látta, hogy Frank ajka vérvörös, a nyál átlátszóan csordogált rajta egészen az álláig, amit a fiú a kabátja ujjával törölgetett. Remegtek a kezei. És Gerard is remegett. És végképp nem tudta, mit mondjon. A szíve dübörgése nehezen csillapodott. Figyelte, ahogy Frank cigarettára gyújt mellette. Gerard egészen olyan volt, mint aki ivott. Nem is tudta, hogy ilyen bizonytalan, furcsa állapot létezhet alkoholfogyasztás nélkül. Az izgalom elég magas fokára ért el Frank csókjától, ahogy kezei az ölében pihentek, érzékelte, milyen kemény a férfiassága. Átszaladt az agyán az a szégyentelen kérdés, hogy vajon Frank teste is ilyen reakcióba lépett e. Az ajkát harapdálva nézte a fiút, ahogy újra és újra a szájához emelte a cigarettát, majd hosszan kifújta a füstjét. Az ajka felett gyöngyözött az izzadtság. Gerard hosszú időnek érezte, ahogy ismét ránézett, miután elszívta a cigarettát és végre felé fordult.
- Ez életem legszebb napja.– jelentette ki fényesen ragyogó szemekkel és mosolygott, Gerard szívverését gyorsabbra változtatva. Frank mosolya gyönyörű volt. Ahogy maga Frank is.
- Én is nagyon jól érzem magam. – vágta rá.
Frank odafordult Gerardhoz és szeretettel megérintette az arcát, egészen az izzadtan összetapadt fekete hajáig. Ujjai odaadással siklottak végig a tincseken. De a mosoly helyett egészen komoly lett az arckifejezése. A szemei eltökélt fénnyel égtek.
- Soha nem fogom hagyni, hogy magányos legyél és hogy sötét gondolataid támadjanak! Tudom, hogy a nagymamád mindig veled lesz, de én is! Ezt megígérhetem!
A szavai mögött nem volt egy csepp kétség sem, olyan elhatározással jelentette ki.
- Köszönöm, Frank! – hálálkodott Gerard.
- Bízz bennem! - és Frank megcsókolta Gerard arcát.
Gerard késő este ért haza, a ház sötéten várta. Attól félt, Mikey esetleg ébren van, de meglepetésére, nem látta a fogason a kabátját. Eszébe jutott, hogy valószínűleg Bobbal iszogatnak még. Gyorsan lesietett az alagsorba és az éjjelilámpa fényénél, kibújt a pulóveréből. Cigaretta illatát vélte felfedezni a ruhadarabon, és élénken bevillantak neki az este eseményei. A planetárium feketébe borult bemutatóterme, ahol szorosan ültek egymás mellett az plafon felé kémlelve. Frank ujjai, ahogy összefonódnak az ő ujjaival és ettől neki forrni kezd a vére, aztán az autóban a beszélgetésük, a csókjuk, aztán a csodálkozó hallgatás, amit Frank tört meg, azzal hogy bízzon benne. De ezt nem is kellett volna kérnie! Ő már akkor bizalmat érzett iránta, mikor még csak írásban kommunikáltak. És milyen messzire jutottak mostanra! Az élet csakugyan teljesen kiszámíthatatlan…
Gerard végigdőlt az ágyon és képtelen volt nem Frank-re gondolni. A jobbára el sem múlt izgatottsága visszatért és hevesen vibrálva, elárasztotta teste minden részét.
*****
Az alagsor ajtajának durva csapódása ébresztette. Riadtan ült fel az ágyon. Valaki felé tartott az éjszaka homályából, de Gerard először nem tudta azonosítani. Másodpercek múltán realizálta, hogy öccse az, aki miután erőteljesen csukta be az ajtót, megbotlott, így az utolsó két lépcsőt egyszerre tette meg lefelé.
- Francba.- szitkozódott magában a nagy robaj után, majd eleséséből nehézkesen talpra állt.
Gerard rögtön észlelte, hogy öccse részeg, ami ritkán fordult elő, mert mindig jobban ismerte a mértéket nála.
- Mikey?- kérdezte maga elé bámulva.
- Most hívhatsz nyugodtan Michaelnek, megérdemlem. – legyintett a fiú, eligazgatva zilált barnás haját.
- Megsérültél? – kérdezte ijedten Gerard.
- Dehogy, minden rendben! – nyugtatta meg Mikey.
Gerard felkattintotta a lámpát és megvárta, míg testvére az ágyához érve leül. Mikey a kelletnél nagyobb lendülettel vágódott az ágyra, fejével majdnem Gerard vállának ütközve. Édes alkohol illata volt.
- Nem akartalak felébreszteni. – dünnyögte.
- Ezek szerint, jól telt az este Bobbal?- mosolyodott el Gerard és kisimította testvére haját az arcából.
- Az nem kifejezés!
- Örülök.- bólogatott Gerard.
- Sikerült egy órán belül lerészegednünk, így elmentünk a plázába is. Bob, ha berúg, megbolondul és mindenképpen be akart menni, hogy megnézze, nem tudsz e mégis velünk jönni. A fejébe vette, hogy leitat téged. De a képregényüzlet már zárva volt. Viszont a hangszerbolt még nem. – mesélte Mikey nevetgélve.
Gerard szíve összefacsarodott és rossz érzése támadt.
- És mi történt?
Mikey nevetése, utálatba csapott át.
- Toro ott volt, és nem egyedül, hanem a kis barátnőjével. Nem tudom az a nő mit keresett ott, de nem is érdekes. Viszont Ray alig engedte meg, hogy szétnézzünk, és hogy kezünkbe vegyünk pár gitárt vagy ilyenek, nagyon idegesnek látszott. Ezerszer voltunk már bent nála a boltban, ilyet sosem csinált. Aztán kitessékelt minket, hogy záróra. El sem hiszem, hogy ilyen kiállhatatlan volt! Cserébe, Bob klasszul összefogdosta az ajtóüveget, az italát is oda akarta locsolni, de arról lebeszéltem, na nem mintha nem érdemelte volna meg. Először téged ver át, aztán meg a barátaival szemétkedik. – elmélkedett bosszúsan Mikey. Gerard lehangoltan hallgatta testvére beszámolóját és látta Mikey-n, hogy fáj neki, a Ray és közte kialakult konfliktus.
- Ray engem nem vert át…- szólalt meg halkan, de Mikey közbevágott.
- Jó, persze nevezd, ahogy akarod, védheted Ray-t, de ha valaki két emberrel létesít egy időben kapcsolatot, az nem tisztességes. Jobb is, hogy nem telefonáltam neki. – vonogatta a vállát Mikey.
- Remélem, egyszer megint barátok lesztek.– bizakodott Gerard.  
Mikey elhúzta a száját.
- Most is azok lennénk, ha nem mászkál utánad.
- Én is kerestem az ő társaságát. – hajtotta le a fejét Gerard és felidéződtek benne a várakozás percei, amikor esténként, ugyanígy az ágyában volt és minden neszre szívdobogva felkapta a fejét, azt remélve, Ray lesz az.
- Hagyjuk az egészet! Fel szeretnék jutni valahogy a szobámba, mert szédülök. – szakította félbe Mikey. Valóban elég sápadt volt, a szemei le-lecsukódtak.
Gerard finoman maga mellé fektette az ágyba.
- Most mit csinálsz? – értetlenkedett Mikey. Gerard készségesen arrébb húzódott az ágyon.
- Nem kell felmenned a szobádba. Ha szeretnél, itt alhatsz. – és a takaróján ráterítette öccsére.
Mikey nem tűnődött, örömmel fogadta a felajánlást.
- Úgy, mint annak idején?
Gerard lekapcsolta a lámpát. A sötét beterítette az alagsori szobát, csend volt, csak Mikey halk szuszogása hallatszott. Gerard nézte a testvérét maga mellett. Számára Mikey, ugyanaz a kisgyerek volt, aki egykor a vihar elől nála talált menedéket. Csak az évek teltek el.
- Igen, pontosan úgy. – suttogta még és látta öccse szája sarkában a gyermekkorból hátramaradt, gondtalan mosolygást.

folytatása következik...