Tell me I'm a bad man, kick me like a stray Tell me I'm an angel, take this to my grave

A múltkor csak úgy kapcsolgattam ide-oda a tv-ben, amikor hallottam, hogy a jóságról beszélgetnek és azt mondta az egyik férfi, hogy mindenkiben lássuk meg a jót és tegyük a jót az életben, ahol csak tudjuk. Arra gondoltam, meg lehetne fogadni a tanácsot és hogy eddig én egy csomó embert utáltam és lehet, hogy csak fel kellett volna ismernem a jóságot a személyiségükben. És ettől akár én is jobb lehetnék.
Ezek igazán megható és szép szavak, milyen jó lenne így is cselekedni, mindenkiben meglátni a jót. Csakhogy vannak helyzetek, ahol ezt igen nehéz megtenni, vagyis szinte lehetetlen. Példaként felhoznám azt, hogy pénteken valaki, egy nagy üvegdarabot rakott az ajtónk elé, pasim majdnem bele is lépett, ahogy jött haza a munkából.

Szépen, dekoratívan volt odahelyezve, pont a hegyes végével felfelé. Pasim meg én álltuk ott lefagyva, hogy mi a franc...
Most ez komoly, hogy valaki ebben éli ki magát?!
Rögtön el is kezdtem káromkodni, hogy veszett volna meg, az az életképtelen, aki ezt művelte, bocs de az ilyeneknél nem tudom visszafogni magamat. Hallottam, hogy a szembeszomszéd ajtaja halkan és diszkréten megrezzen :S 

Amúgy is rá gyanakodtam, folyton ide söpri a retket az ajtónk elé, meg amúgy is szálka vagyunk a szemében, mivel ő mindenképpen az egyik fiának és a csajának akarta megkaparintani szegény rokonunk lakását, át is jártak hozzá szédíteni. Mikor mi idekötöztünk (04.20.-án stílusosan, Hitler szülinapján és a Columbine iskolai lövöldözés napján, esküszöm nem volt direkt, de vélek némi párhuzamot felfedezni a dátumok egyezése között), találtunk pár üres, de rokonunk által aláíratott sima fehér papírt (gondolom, arra akartak írni valami eltartási félét vagy passz), meg pár olyan gyógyszert amit ő sosem szedett.
Ez a nő amúgy is leginkább egy viperához hasonlít, rám mosolyog, kedveskedik, de látom rajta, hogy szívesebben látna kiterülve. Én próbálok normálisan állni hozzá is, oké rühellem, de köszönök meg letörlöm a képemről az elmész a picsába kifejezést, szóval teljesen korrekt vagyok. De ő még így 3 év után is az ellenséget látja bennem és ilyen-olyan kis rohadékságokkal múlatja a baromi sok idejét. És az már csak hab a tortán, hogy többször kiszedte a postánkat a postaládából, amit aztán valami irtó büdös cuccal lelocsolva dobott vissza, ha jön hozzám a postás, lóg az ajtóban, hogy ugyan mit kaptam stb.

Sajnos bizonyíték nincs rá, hogy az üveget ő dobta ide, van még pár sárgalapos idióta itt, de ő a legesélyesebb.

Szombaton anyám váratlanul felugrott. Anyák napoztunk kicsit, bár nekem fáj a torkom egy hete, de örültem neki hogy jött, mert mostanában nagyon ritkán találkozunk. Eljött a szokásossal, sápadt vagyok, sovány vagyok, de már ez is hiányzott kicsit, szóval jó volt vele találkozni. Kikísértem a buszhoz, aztán visszafelé meg kerülnöm  kellett, mert egy bedrogozott gyerek ordított az utca közepén. Sehol senki persze. Ő meglátott, abba hagyta az üvöltést és célirányosan elindult felém. Elég félelmetesnek tűnt, nem akartam megvárni, míg oda jön hozzám, mert nem nagyon tudta hol van és mit csinál és biztos nem az időjárásról akart volna csevegni, így cseppet sem feltűnően irányt változtattam és elhúztam. Ja, maszk azért volt rajta :D
Amilyen régen nem tömegközlekedem, el is felejtettem, milyen szar környéken lakom. Mikor még jártam kora reggel, heti többször jutott pár tarháló csöves, de még ők a jobbik verzió. Az a durva, amikor az ilyenek fekszenek az úton és lépkedem át őket...Hát na, itt vannak az enyhítések a kijárási korlátozásokban és máris előbújnak a buckalakók.

Vasárnap magam alatt voltam, nem tudom miért, plusz tré közérzet is társult hozzá. Néha az emberen rajta van a bőghetnék minden ok nélkül is.

Hugomék erre jártak, megcsörgetett és kiugrottam a ház elé pár percre, jó régen nem láttam őket is.
Este megnéztem újra az Énekelj!-t és kicsit jobb kedvem lett. Szerintem az egyik legjobb mai mese.

Igazából elég nulla a szociális életem, nem is hiányzik a nyüzsgés. A járvány miatt egy csomó fesztivál elmarad, pl. az a rock feszt is, amiért minden évben nyávogok-jó tavaly már nem érdekelt annyira, biztos kinövöm idővel-ami annyiból jó, hogy legalább nem idegesít, hogy nem jutottam el rá. Jó, hazudnék, ha azt állítanám egy spontán házibulinak nem örülnék azért...egyedül iszogatni nem mindig szórakoztató.

Az online munka meg lassan elviszi a maradék eszemet is. Néha azt érzem, hogy ha nem azt csinálom, egy naplopó gyökér vagyok. De maga az elgondolás, hogy itthon dolgozok, tetszik. Még mindig nem tartok ott, hogy örülnék, ha ez változna. Néha elkezdek félni,hogy mi van, ha egyik nap közlik, hogy vége a karanténnak, és másnap már visszaáll minden. Azt hiszem, idegösszeomlást kapnék kicsit.
Ma amúgy egész nap ki-be ugrált a net a laptopomon :/
Pasim munkatársa meg beteg lett, láz stb., rögtön koronagyanúval kórházba került, a teszt negatív lett, valami más baja volt.
Tinimamiékat bezzeg még a koronavírus is elkerüli, ők egész múlt héten apáméknál kecóztak. Nekem már az agyamra mennek így látatlanban is. De apám el van velük, viszi-hozza őket, bevásárolnak, kirándulnak együtt. Apám albérletet szerzett nekik majdnem (hála az égnek majdnem, mert ha valakik, akkor ők nem érdemelték volna meg), és ez zavar elég rendesen. Nélkülem elvan hetekig, de a Tinimami mindig ott kell legyen. Gőzöm sincs mitől olyan nagy szám a kiscsaj, fiatal kora ellenére, egy gyakorló alkoholista, van egy gyereke, akit nem is ő nevel, csak úgy van bele a világba, a pasija dettó :O nem tudom, mit kell őket sztárolni. 

De hát én még nagyon sok mindent nem tudok ezen kívül sem.
És a végére egy kis zene. Régen tökre bírtam az Offspringet. Ezt nem tudom mire vélni, úgyhogy csak poénból rakom ki, biztos ők is annak szánták. A táncoló macskák elég viccesek.

Felléptek volna a Volt-on, akartam mondani J.-nek, mert ő eléggé szerette a bandát, de már nem aktuális (pedig én úgy elképzeltem, hogy sikerül annyi pénzt gyűjteni, hogy egy napra elmenjünk a Voltra, aj képzelegni nagyon tudok).

Ja, ki akartam ide rakni a messengeres avatart,tudjátok, amit mindenki elkészíthet magának, a saját arcképe alapján. De még nem jutottam odáig. Majd legközelebb.