Demolition lovers (FRERARD) pt.12.

Változó hangulatúak a napjaim, hol feldobottabb vagyok, hol mély letargia jellemző rám. Pasim örül, lehet hogy a kocsmák újra nyitnak lassan, én kevésbé vagyok ettől boldog.
Valamelyik nap meg szentimentálisra itta magát (XD), vagyis azt mondta, hogy majd ha vége ennek a járványnak, eladjuk a lakást és veszünk kertes házat. És hogy bízzak benne (TRUST ME...hehe), ketten megoldjuk. És hogy velem szeretne élni élete végéig. Wow.....de komolyan. Ennek ellenére még mindig eszembe jutnak azok a ribik (az a csótány nő akivel megcsalt, meg szólt a pletyka valami öreg nőről-fúj-, meg hívogatta pár éve az a vörös hajú goth ribanc) és a saját hatásom alá kerülök :(
Biztos a karantén is teszi.
Tegnapelőtt berepült egy darázs, én meg sikítottam, ahogy tudtam. Utána órákig fájt a mellkasom és a gyomrom, biztos ilyen pánikroham szerű izé volt. Tudom, hogy ez nem normális, de borzasztóan rettegek tőlük :(
Ide a kényszerzubbonyt!
És amíg nem visznek a zártosztályra, itt az új rész. Nos, khm mit írjak?!Csak kerültek bele olyan részek, amiket nem akartam belerakni, de ott vannak. Így alakult...

Famous last words: 

Gerard vállat vont, érdektelenséget színlelve, de melege lett és a gyomra azonnal megfájdult. A szervezetében lévő nyugtató azonban kissé csillapította a zavarodottságát.
- Nem túl sokat tudok a témáról.- a hangja kicsit megremegett.
- Úgy érted, te még nem…- Ray komolyan elcsodálkozott, mintha ezt nem feltételezte volna Gerardról. Gerardot pedig ez lepte meg.
Elsápadt és megrázta a fejét.
- Még sohasem.
És ezt lehetett volna magyarázni az évekig tartó középiskolás zaklatásokkal, az elszigeteltséggel, a mentális problémákkal, de Gerard sosem kereste rá a választ. Az iskolás házibulikból kimaradt, sosem járt el sehova, később a munkahelyen is kirekesztettként töltötte napjait, észrevétlenségbe burkolózva. A kolléganői átnéztek rajta és emberként sem tekintettek rá, nem hogy férfiként. Így a párkapcsolati és szexuális dolgok úgy léteztek Gerard előtt, mint megközelíthetetlen és áttörhetetlen falak.
- Mikey mondta egyszer, hogy még nem voltál senkivel, de azt hittem, viccel.
Gerard nem igazán tudta hova tenni, hogy Mikey, Raynek beszélt erről, különösen, hogy az öngyilkossági kísérleteit viszont nem hozta neki szóba. Persze a két dolog teljesen különböző, de egyik sem olyan, amiről egy testvér önként számol be.
Egyéb reakció helyett csak felsóhajtott.
- Nem részletezte, csak úgy említette. Biztos hencegni akart, mert neki akkor ott volt Alicia.- mondta gyorsan Ray, mert észrevette Gerard szomorú álmélkodását.
Mikor Mikey randevúzni kezdett egy Alicia nevű lánnyal, Gerard éppen túl volt az első öngyilkossági kísérletén és Somerdale-ben élt Elenánál. Nem sokat tudott így az egészről, csak édesanyja árulta el neki titokzatoskodva a telefonban, hozzátéve, hogy most már Gerard is igazán találhatna magának egy barátnőt. Mikey egy szót sem szólt neki sokáig a kapcsolatáról, aztán egy-két kelletlen, „igen, van barátnőm”,”nem nagy ügy, ugorjunk más témára” mondattal lezártnak is tekintette az ügyet. Amikor pedig Gerard ismét visszajött Newarkba, már nem voltak egy pár Alicia és Mikey. Öccse csúnya szavakkal illette a lányt, amik közül az ostoba liba volt talán a legenyhébb. Hogy mi volt a különválásuk oka, természetesen nem közölte Gerarddal, aki nem is merte ilyen személyes kérdésekkel faggatni. Akkoriban már nagy volt köztük a szakadék. Gerard úgy vélte, testvérét is megbántotta azzal, hogy magának ártott.
Eléggé belemerült az ekörül forgó gondolatokba, még mindig nagyon sajnálta, hogy a kapcsolatuk Mikey-val rosszul alakult, sőt mintha teljesen menthetetlenné vált volna.
Ekkor Ray simogatását érezte a karján, amitől kicsit összerezzent és feleszmélt. A fiú immáron teljesen közel ült hozzá, holott az előbb még jó fél méteres távolság volt közöttük az ágyon. A szoba ajtaja is be lett csukva, pedig Gerard emlékezett, hogy nyitva hagyta, mikor belépett.
- Azért ez elég hihetetlen. Már, hogy nem volt még kapcsolatod…- suttogta Ray.
Gerard elképedve nézte, ahogy Ray érintése átfutott a vállán.
- Hiszen olyan szép vagy…- toldotta még meg, aztán ujjaival gyengéden beletúrt a hajába.

Gerard megrázta a fejét tiltakozásul. Tudta, hogy nem az, falfehér a bőre és karikásak a szemei, a haja is folyton csapzott, érzelmileg meglehetősen instabil, alig szólal meg és mellé még visszahúzódó is, aki ha szorult helyzetben van, a könnyebb utat választva nyugtatókat vesz be, vagy ami ennél is rosszabb, az alkoholhoz fordul. Nem is értette, hogyan kelthette fel Ray érdeklődését. De nagyokat dobbanó szívvel várta, hogy mi fog történni ezek után.
Amikor Ray odahajolt hozzá és arrébb sodorta a hajtincseit, majd csókolgatni kezdte a nyakát, Gerard sóhajtott és felfogta, hogy egész életében most került először ilyen közelségbe valakihez. Elég valószínűtlen volt számára az egész. Fázni kezdett, ahogy Ray a nyaka után, az arcát csókolta meg. Aztán átölelte és olyan közel húzta magához, hogy Gerard szinte csak a szemeit látta és néhány kósza, világos színű, göndör hajszálat.
- Ha akármi, amit tettem, vagy teszek, ellenedre van, kimehetsz az ajtón. Nem zártam kulcsra…Azt ígértem neked, hogy nem használom ki a helyzetet, Gerard. Csak, ha te is szeretnéd, hogy kihasználjam…- mondta Ray és kicsit bizonytalannak tűnt, a szemei furán fénylettek.

Gerard nyelt egyet és egy röpke másodpercre az ajtó irányába nézett. A fejében átláthatatlanság uralkodott, a gondolatai már-már fájdalmasan keringtek. Rettenetesen szorongott, alig kapott levegőt és reszketett. De a teste ennek ellenére is vitathatatlanul izgalomban égett Ray ölelése által.
A kezei félszegen csúsztak Ray hátára.
- Igen, szeretném…- helyeselt, szinte alig hallhatóan.
Tényleg akarta, történjen bármi és nem szerette volna elrontani a félénkségével.
- Oké. - Ray elmosolyodott, de csak egy másodpercre. Aztán megcsókolta. Az érzés sosem tapasztalt, mondhatni idegen volt Gerardnak. Határozott, de gyengéd és nagyon furcsa. Ray elég hirtelen és gyorsan nyomta az ajkát Gerard ajkára. Gerard még a szemeit sem csukta be. Önkéntelenül is elhúzta kicsit a fejét és rögtön a félelem hasított belé, hogy Ray-nek csalódást okozott a tapasztalatlanságával, de Ray nem volt mérges, vagy ingerült.
- Rendben, megmutatom, hogy kell.- és jóval lassabban közelített Gerard felé, mint az előbb. Ajkaik óvatosan találkoztak, aztán szétnyíltak. Gerard döbbenten realizálta, hogy ez most valóban megtörténik vele. Hallotta a saját, őrülten sebes szívdobbanásait, ahogy Ray kezei átsiklottak a haján, aztán a vállai körül állapodtak meg. Ajka nedves volt és meleg, ahogy rátapadt az övére. És használta a nyelvét is, ami úgyszintén meglepetést váltott ki Gerardból. A szemei lecsukódtak, halk nyögést adott ki, ahogy megpróbálta ugyanazt csinálni, amit Ray, bár úgy vélte, nem megy neki és szánalmat keltően rutintalan. Aggódott emiatt, de Ray semmi jelét nem adta elégedetlenségnek, sőt egyre szorosabban bújt hozzá. Az illata, a mosópor frissességével összekeveredett plázai gyorsétterem füstje, megnyugtatóan ismerős volt Gerardnak. Ray szelíden simogatta őt a nyakánál, aztán a hátán végig. Kedves volt és törődő. Gerard egy idő után teljesen belemelegedett a csókba, még mindig félt, hogy elronthat valamit, de az izgatottság ösztönszerűen sodorta magával. A teste Ray érintésére akaratlanul is reagált. Hol halkabb-hol hangosabb sóhajtásokat hallatott, a homloka lázasan forró volt és izzadt, míg az ajka és az arca egy része az ő, és Ray, összekeveredő nyálától volt ragadósan nyirkos.
- Te mindenből a legjobbat érdemled…- mondta neki Ray, kapkodva a levegőt. Úgy látszott, ő is tűzbe jött, pedig Gerard igen ügyetlenül érintette meg. És bár rajtuk voltak a ruháik, azon a bizonyos ponton, érezte az ő izgalmát is, ahogy a csípőjük egymáshoz ért. Kemény volt. Akárcsak az ő férfiassága. 
Már csaknem feküdtek az ágyon, és Gerard nem is figyelte, mikor kerültek ebbe a helyzetbe. Egyre kevésbé érzékelte a környezetet, a hangok eltompultak körülötte, csak a szíve dübörgött, ahogy az vágyakozástól felizzott vére száguldott az ereiben. És összeforrtak a csókban, Ray és ő. Pont úgy, ahogy az irodalom tanárnő és az igazgató, az iskolaépület földszinti tantermében. Gerard már értette, és érezte, milyen jó ezen a módon szeretve lenni, távol mindentől, legfőképpen a világ sötétségétől és a félelmetes gondolatoktól. Ő is megsimogatta a másikat, de igen bátortalanul. Érezte, ahogy Ray belemosolygott a csókba, minden félénk érintésétől, de az ajkaik egy másodpercre sem váltak szét egymástól. A csípőjük egyszerre moccant meg. Ray cirógatta a haját, az arcát, aztán Gerard pulóvere alá nyúlva, húzta végig ujjait meztelen bőrén. A testük mindenhol összesimult és újra meg újra megmozdult, egy Gerard számára eddig ismeretlen, különös ritmusra, ami mind gyorsabb lett. Gerard nem tudta hogyan kell ezt, csak utánozta Ray-t. Ahogy Ray végigsimított a férfiasságán, hiába volt rajta nadrág, felnyögött és összerándult egész testében. Ez teljesen más volt, mint mikor saját magát érintette meg. Ritkán csinálta és akkor is úgy érezte, a családtagjai bármikor benyithatnak, ezért nagyon gyors volt mindig, a fejét a párnájába nyomta, hogy senki se hallja. Utána mindig rosszul volt és gyötörte a bűntudat.
De most már nem volt realitás, csak Ray volt és ő. Egy ágyon, ami cinkosan és halkan reccsent alattuk. A kínzóan szenvedélyes mozdulatoktól, egyre hangosodó és egyértelmű nyögések hagyták el az ajkát. Ez saját maga előtt is ismeretlennek hatott, kicsit megrémítette, de nem tudott mit tenni, hogy megakadályozza.
- Tetszik?- zihálta a fülébe Ray és izzadt homlokát Gerard arcának nyomta.

Gerard nem tudott felelni, remegések rohantak át rajta.
- Mert nekem nagyon tetszik. – suttogta Ray és kicsit erősebben markolta meg a fiú legérzékenyebb testrészét, a ruhán keresztül,
- Ray…- Gerard csak a másik nevét tudta ismételgetni.
- Csodálatos vagy, Gerard. – és érezte, ahogy Ray elkezdte kibontani a farmernadrág ezüstösen megcsillanó gombjait.

- Ray…
A gombok engedelmeskedtek, és ahogy Ray ujjai a nadrág alá férkőztek, mintha áramütés szaladt volna végig Gerard-on. 

Ez már túl sok volt. Képtelen volt megfékezni a cselekedeteit, az önkontrollja apró, hegyes kis szilánkokra repedt szét, a valóság kezdett a semmibe veszni. Lassan közeledő fényt pillantott meg, félig lecsukott szemei mögött a távolban. Lehet, hogy csak odaképzelte, lehet, hogy csak egy utcalámpa volt, de betöltötte ragyogással a szobát.
Egy pillanatig újra feltűnt a képsor, ahogy azon a napfényben fürdő délutánon, Mrs. Baley és Mr. Ford tökéletesen beszélték egymással a szeretet nyelvét és ezt cáfolhatatlanul ki is nyilatkoztatták, nem törődve semmivel. Gerard pontosan emlékezett arra, mit látott, a rajtuk lévő ruhadarabok eltakarták a lényeget, de akkor is tudta, mit csinálnak. És ő szemtanúja volt ennek, a zavartsággal összekeveredett, szinte fájdalmas izgalom, véget nem érő horizontja alatt.
Gerard vértelen arcára szokatlan pirosság került és egyre hangosabban nyögdécselt, gyorsabb mozdulatokat tett. Annyira akarta még ezt az érzést, hogy szinte hozzápréselte az ágyékát Ray kezéhez.
Ezt már nem tudta visszafordítani, az öröm villámgyorsan és megállíthatatlanul terjedt szét benne. Hangosan felnyögött és érezte, ahogy egy pillanatra megdermedt körülötte minden. A szíve kihagyott egy ütemet, aztán sokszorosára gyorsulva kezdett verni. Mindene erősen reszketett, izzadtság csorgott a szemébe, aztán le a nyakán. És csak kapkodott a levegőért. A nadrágjában, közvetlenül Ray ujjainál, forró nedvesség szivárgott. Gerard szorosan becsukta a szemeit, amint ezt realizálta. Hallotta, hogy Ray csodálkozóan fújta ki a levegőt, aztán érezte, ahogy lassan elhúzza a kezét a férfiasságától. A történések láthatóan őt is meglepték. Vajon mit hisz most róla? Gerard csak hevert nagyokat sóhajtva a feldúlt ágynemű között, remegve és verejtékben úszva. Nem merte kinyitni a szemét, de amint érzékelte, hogy Ray felkelt az ágyról, mégis megtette. Még mindig nagyon dobogott a szíve és szédült, ábrák cikáztak a szemei előtt, amint belenézett a sárgás lámpafénybe. Aztán lassan és félénken Ray-re tekintett. A fiú alkarjával törölte meg a homlokát, miközben a szekrényéhez sétált és egy törölközőt vett elő. Majd visszament az ágyhoz és mosolyogva nyújtotta át Gerardnak. 
- Az első élmények sosem tartanak sokáig, Gerard. – jelentette ki és megsimogatta Gerard izzadtan kócos haját, aztán megcsókolta az arcát, kicsivel a szája mellett.
- Fiúval nekem is most volt először bárminemű kapcsolatom. Azt meg sosem hittem volna, hogy te, meg én...Milyen bátor vagy! – mondta őszinte áhítattal.
Gerard szemérmesen és kipirulva mosolygott ezen, majd elkezdte törölgetni magát. Ray az ágy szélén ülve, elgondolkodva figyelte.
- Köszönök mindent, Ray. – szólalt meg kis idő múlva Gerard. Fogalma sem volt, mit kellene ilyenkor mondani.
Ray is lefagyott. - Azt hiszem, az ilyesmit nem szokták megköszönni. Amúgy meg szinte nem is tettem semmit.

A hangjában volt némi elégedetlenség, amitől Gerardban rossz érzések keltek életre. Igaz, Ray alig érintette meg, de neki ez jó volt és pont elég, hogy elragadja az extázis. Szerette volna, hogy Ray-nek egyértelmű legyen, neki ez mennyit jelentett. A lelke csordultig volt, az új élmények szétfeszítették belülről. Nagyon nem szeretett volna most az alagsorban egyedül maradni. Aggódott, hogy Ray elküldi, de a fiú semmi ilyet nem hozott tudomására.  Elment zuhanyozni és mikor visszajött, lekapcsolta a villanyt, majd szó nélkül mellé feküdt. Gerard kételyei kissé csillapodtak ettől. De még így is fel volt zaklatva és ezerféle érzelem kavargott benne, amiket jó lett volna talán kimondani. Viszont nem mert megszólalni, nem akarta ostobaságával elrontani, bármi is legyen most Ray és közötte.  Ray ránézett és tenyerét végighúzta Gerard karján, egészen a nyakáig. Aztán átkarolva a vállát, közelebb feküdt hozzá. Megcsókolta a haját és csak hallgattak a sötét szobában.

*****
- Mindjárt nálad leszek, nagymama!

Gerard Somerdale-ben volt és sietősen rótta az ismerős utcákat a könnyű, fel-feltámadó szélben. A fák mind barátként üdvözölték, ahogy a környék csendje is. Befordult a Sunset Drive-ra és meg sem állt Elena házáig. Benyitott a kertkapun.
- Nagymama, megérkeztem! – kiáltotta, de senki nem válaszolt. Gerard beljebb ment pár lépést.
- Itt vagyok! – szólalt meg valamivel halkabban és bizonytalanabbul. A ház baljós csendben fogadta. Élettelenség lengedezett az udvaron. A mindig gondosan rendben tartott gyep, most elhagyatott és fakó sárgás-zöld színű volt, az épület ablakain minden függöny be volt húzva.
Gerard rosszat sejtve lépdelt egyre beljebb és akkor meglátta Elenát. Ott állt a rózsakert közepén, háttal neki.

Megkönnyebbült és elindult feléje.
- Nagymama, végre találkozunk! Lerobbant a busz, azért késtem ennyit, kérlek, ne haragudj.- szabadkozott, ahogy megközelítette az asszonyt.
- Jó, hogy jöttél Gerard. – szólalt meg Elena és ekkor megfordult.
Gerard megtorpant a meglepődöttségtől. A nő egyáltalán nem úgy festett, mint általában. Az arca színe szürke volt, szája majdnem sötétkék, haja össze-vissza lógott, és csak egy hosszú fehér hálóinget viselt. Karjain tűszúrásszerű, piros pontok voltak. Gerard egy másodperc alatt felfogta, hogy Elena vénáinál a tűszúrások, tulajdonképpen az infúziók és injekciók nyomai, a fehér hálóing pedig kórházi viselet.
- Nagymama…- dadogta értetlenül.
- Gerard, én már nem vagyok itt…ezt csak képzeled…- mondta az asszony, Gerard azonban makacsul megrázta a fejét.
- Hiszen beszélgetünk.
Elena szomorkásan elmosolyodott.
- Drágám, én már halott vagyok. Ezt te is tudod jól.
- Nem, nem vagy halott! – vágott közbe dacosan és könnyes szemmel Gerard.
- Ott voltál a temetésen. Halott vagyok és ez is halott lesz itt mind. A rózsák el fognak hervadni. Vagy megmented őket? Nem hagyod, hogy elpusztuljanak?
Elena csak a fejét csóválta, aztán a színpompás virágoskertre mutatott. A tűzpiros, halványsárga, hófehér és narancsszínű rózsák lágyan hajladoztak a szélben.
- Te nagyon is élsz! Itt vagy velem és én veled, és együtt megoldunk mindent! – kiáltotta könnyek között Gerard, majd, kinyújtotta a kezét nagyanyja felé, de csak a levegőt fogta meg.
Elena lassan elindult a terasz lépcsőin, a ház ajtaja fényárban kitárult előtte.
- Ne feledd, benned van minden reményem.
- Nagymama! Ne menj! Segíteni akarok!

Gerard a saját hisztérikus sikítozására ébredt fel és arra, hogy hideg izzadtságban fürdik. A tüdeje nehezen emelkedve és süllyedve küzdött a levegőért. Haja vizesen tapadt az arcába, a szája kiszáradt. Felült az ágyban.
- Nagymama…- szakadt ki belőle egy fájdalmas nyögés.
Ray felkattintott az éjjelilámpát és arcán ijedtséggel, fordult felé.
- Jézusom, minden oké?- érdeklődött döbbenten.
Gerard körbepillantott a szobában, látta a feketeséget az ablak felől és hogy a digitális óra az íróasztalon, hajnali háromnegyed kettőt mutat.
- Rosszat álmodtam. – válaszolta nagy sokára, ahogy légzése, pulzusa kezdett normálissá válni és elmúlt az erős remegése.

Akkor vette észre, hogy vastag csíkban folynak a könnyei. A ruhája ujjával letörölte, aztán elsimította az arcába ragadt hajtincseit.
- Szeretnél róla beszélni?- érdeklődött előzékenyen Ray.
- Csak a nagymamámmal találkoztam, ott volt Somerdale-ben, a virágoskertben, azt mondta, a rózsák veszélyben vannak és segítenem kell. – hadarta idegesen Gerard, de aztán el is hallgatott, mert nem akarta Ray-t terhelni a problémáival és a lidérces lázálmaival. Sokszor álmodott hasonló dolgokat, ami részben a gyógyszerei mellékhatása volt, részben pedig a fejében állandóan pörgő gondolatoké. 
- Hát halálra rémisztettél. – csóválta a fejét Ray elfehéredve. Gerard tisztában volt azzal, hogy sokkoló lehetett erre felriadni.
- Ne haragudj. – kért elnézést.
- Nem azért mondtam, nem tehetsz róla. Szükséged van valamire? Víz, vagy más egyéb?- kérdezte Ray.
- Köszönöm nem. Úgy emlékszem, elfelejtettem bevenni az esti gyógyszereimet. A legjobb lesz, ha visszamegyek az alagsorba és pótolom. – felelte Gerard és felkelt az ágyból. Rögtön fázni kezdett, átizzadt ruhái miatt.
- De visszajössz, ugye?
Gerard szívesen élt volna az ajánlattal, de úgy érezte, már is is kiborította Ray-t.
- Nem akarlak folyton zavarni, aludj csak. – tette még hozzá Gerard, ahogy elindult a szobából kifelé.
Ray bólintott, ahogy tudomásul vette ezt és visszafeküdt az ágyba. Miután lekapcsolta a lámpát, Gerard látta, hogy csak bámul utána a sötétben.
- Próbálj pihenni. – szólalt meg aggódva.
- Te is, jóéjszakát. – csukta be az ajtót Gerard.
Koromsötét és nyugtalanító csend honolt a házban, ahogy az alagsor irányába ment.

A konyhánál ekkor váratlanul felgyúlt a villany, világosság lett, ő pedig beleütközött Mikey-ba és ez úgy hatott rá, mintha egy vödör jeges vízzel öntötték volna le. Fogalma sem volt, vajon testvére látta e, hogy Ray-től jött ki, vagy hallotta e az este folyamán, azokat a félre nem érthető hangokat. Elfogta a nyugtalanság, a szíve és gyomra remegni kezdett. Óvatosan végignézett a pulóverén és nadrágján lévő halvány, fehéres foltokon, amik ugyan megszáradtak már, de fényben még így is láthatóak voltak. Mikey okos volt és mindig hamarabb összerakta a részleteket, mint ahogy megszólalt. Azonkívül, volt egy fura stílusa és ritkán lehetett leolvasni az arcából, éppen mire gondol valójában. A fiú egy pohár vízzel a kezében álldogált a mosogató előtt, szemeivel egyenesen Gerardot pásztázta, aki zavarában szintén leemelt a polcról egy poharat, amibe vizet töltött és belekortyolt. A hátán izzadtságcseppek gyöngyöztek, ahogy kiitta a pohár tartalmát. Mikey mindezt szó nélkül követte nyomon. Gerard legszívesebben ráüvöltött volna, hogy szólaljon meg, de persze nem tette. Csak találgatta, mi járhat a fejében. Mikey csak nézett felé és Gerard látta, ahogy összeszorítja a száját, dühösnek, vagy bosszankodónak látszott, de néma maradt. És ez elviselhetetlen volt Gerard számára.
- Aludj jól. – búcsúzott, ahogy elmosta a poharat és visszarakta a helyére, a polcra, aztán gyorsan lesietett az alagsor védelmező falai közé.
*****
Mikor Gerardnak ismét munkába kellett mennie, újabb napok teltek el. Alig látta Ray-t és Frank is ritkán írt neki. Egyedül és elhagyatva érezte magát. És kínozták a rémálmok, amik egyre rosszabbak lettek. Elena valamennyiben benne szerepelt, de sosem úgy, ahogy Gerard emlékezni szeretett volna rá. És ez kezdte mindinkább felőrölni őt belülről. Egy-egy ilyen rossz álom után, természetesen nem is tudott visszaaludni, hanem csak nyugtalanul, leizzadva forgolódott és Ray-re gondolt. Meg arra, ha elég merész lenne, most felmenne az alagsor lépcsőin és benyitna hozzá a szobába. Talán Ray örülne a jöttének és átölelné. Annak a fura éjszakának az emléke naponta eszébe jutott. Fogalma sem volt, hogyan rendezze a szétszóródott érzéseit magában, mert ami történt, nem volt szokványos. Bár a családjában nem beszéltek a szexualitásról, de ez az egy dolog, mindig felháborodást keltett az apjában, aki megvetéssel beszélt az azonos neműek közti szerelemről. És igen, Gerard is eléggé megbotránkozott magában, mikor visszament akkor éjjel az alagsorba. Viszont sosem érzett még olyan izgatottságot, mint amikor Ray-el volt. Át akarta újra élni és egyúttal ő is örömet szeretett volna okozni Ray-nek, még ha nem is tudta, hogyan kell. De erre nem kínálkozott alkalom, Mikey kezdett rászokni arra, hogy késő estig a nappaliban nézi a televíziót. Gerard nem értette, mert ez nem igazán volt szokása, sőt mindig viszonylag korán feküdt le, vagy ha nem is, akkor a szobájában olvasott, vagy számítógépezett. Úgy vélte, öccse sejthet valamit és talán tetten akarja érni, ezért ha megfelelően bátor, sem próbálkozott volna meg bejutni Ray-hez. Inkább feküdt az alagsorban és újra meg újra végiggondolta a történéseket. A csókolózás nagyon tetszett neki. Egészen rendkívülinek és meghittnek érezte. Édes vágyódás borította el, ha arra gondolt, milyen jó lenne ezt órákig csinálni és közben ugyanúgy megérinteni a másikat, mint ahogy ez élete első ilyen alkalmával történt. Talán legközelebb már ügyesebb lesz.
Az új munkanap különösen borús és sötét égbolttal köszöntött Gerardra. Nem érezte jól magát, megint csak 3 órát sikerült aludnia, a többit virrasztással töltötte. Fájt a feje és rázta a hideg, lázasnak érezte magát, étvágya sem volt, viszont már megitta a negyedik kávét, amitől a szíve akart szétrobbanni. Mr. Evans telefonált, hogy elég, ha tíz órára megy, így még tudott kicsit rajzolni reggel. Voltak új ötletei, amiket az alváshiány miatti hosszú éjszakákon talált ki. Talán, lerajzolhatná Ray-t…Nem tudta, hogy a fiú mit szólna ehhez, lehet hogy nem tetszene neki, hogy papíron akarja megörökíteni. Vagy készíthetne egy rajzot Frankről. Bár sosem látta őt és a fiú nem írt a kinézetéről, de Gerard előtt lebegett egy-két kép, milyen lehet Frank. Megfordult a fejében, hogy igent kellene mondania, ha legközelebb felhozza a személyes találkozó lehetőségét, de erről azóta sem esett szó.
Gyalog indult el a plázába, hiszen nem lakott tőle túl messze. A borongós időjárás megmaradt, a szürke esőfelhő, úgy tűnt egész napra a vendége akart lenni a városnak. Az élet már beindult, mindenhol nagy volt a tömeg. Gerard elnézegette a jövő-menő embereket, mind siettek valamerre. Egy csoport kisiskolás jött vele szemben, a fiúk boldogan nevetgéltek, a lányok hangosan énekeltek. Aranyosak voltak és ártatlanok, Gerard kicsit mosolygott, mikor elvonultak mellette. A gyerekeké a jövő, Elena mindig azt hangoztatta és mikor még ő is ilyen kicsi volt, bizonyára fűztek hozzá is reményeket a szülei, amik mostanra egészen eltűnhettek belőlük és csak azt látták, mennyire nem az elképzelések szerint alakul a sora.
A bevásárlóközpont szokásos nyüzsgése, örvényként szippantotta be. Meggyorsította a lépteit, és kettesével vette a lépcsőket, hogy minél előbb kint legyen a zajos forgatagból. Jól eső érzés volt benyitni a képregényüzletbe, ahol többnyire alig lézengett néhány ember. Mr. Evans jókedvűen köszöntötte és ismertette vele az aznapi feladatokat. Gerard levette a kabátját és a raktárban maga elé vett egy nagyobb méretű, barna kartondobozt, ami tele volt képregényekkel. Ezeket kellett jegyzékbe venni, beárazni, majd kipakolni. Még mindig rossz volt a közérzete, kicsit szédelgett a kimerültségtől, de tudta, hogy nem ihat még több kávét, mert már így is szúrt a mellkasa és kezdett émelyegni a koffeintől. Igyekezett odafigyelni a munkájára, mindig úgy érezte, tartozik Ray-nek ezzel, hogy a legtöbbet hozza ki magából. És azt sem akarta, hogy Mr. Evans kiábránduljon. De ma valahogy nem ment semmi sem könnyen. Néha arra eszmélt, hogy csak ül a színes képregények felett és mered a semmibe.
- Hé, jól vagy, fiam? – kérdezte Mr. Evans és kezét Gerard vállára tette.

Gerardnak fogalma sem volt, mióta ülhetett csak úgy ott. Piros lett az arca, ahogy elszégyellte magát, talán Mr. Evans azt hitte, lógni akar a munka alól.
- Elnézést kérek, persze, jól vagyok. – vágta rá kényszeredett mosoly kíséretében.
- Keveset aludtál az éjjel, mi?- kíváncsiskodott a férfi.
Gerard szívesen közölte volna, hogy jóformán egyáltalán nem aludt, de inkább szépített valamit a helyzetén.
- Igen, olyasmi.
- Fogadjunk, hogy tudom, mivel töltöd mostanság az alvásra való idődet. – vigyorgott rá Mr. Evans.
Gerardban jéggé fagyott a vér egy másodpercre. Kikerekedett szemekkel és meglepve bámult Mr. Evans-re. Szemei előtt máris újra ott volt a még friss emlék, ahogy Ray meg ő feküdtek az ágyon. És Ray megcsókolta, ő pedig annyira suta volt, hogy alig tudta viszonozni. De Ray egyáltalán nem nevette ki.
- Én…- de nem jött ki több szó a száján.
- Mindent tudok a te kis titkodról. -  mondta még Mr. Evans.
Gerard így is hevesen kalapáló szíve még nagyobbakat dobbant és nem tudott érdemben reagálni, a kezei között lévő színes újság visszahullott a kartondobozba. Mr. Evans ekkor látta, hogy a poénja nem sült el túl jól.
- Jaj, ne ijedj meg, Gerard. A kis titok épp kint vár rád. – toldotta még gyorsan meg.

Gerardban hullámként csapott fel a zavarodottság. Annyira fura lehetett az arckifejezése, hogy Mr. Evans megforgatta a szemeit és szinte tagoltan ejtette ki újra.
- Kint van. A látogatód. – és hozzá kacsintott is.
Gerard egyáltalán nem várt senkit, ezért arcán tanácstalan értetlenséggel állt fel a székről és indult kifelé a raktárból. Ahol legnagyobb meglepetésére, Lindsey-t találta.
- Meglepetés! – kiáltotta vidáman a lány.
Gerard torka összeszorult, ahogy álmélkodva odalépett hozzá.
- Szia Lindsey! Hogy kerülsz ide?- kérdezte halkan és igencsak csodálkozva. Szemei fürkészve figyelték Lindsey-t, aki teljesen feketébe volt öltözve, csak az élénk színű rúzs ütött el ruházatától, a haja a szokásos módon kétfelé volt tűzve. A parfümje kellemes illata körbevette. Igazán csinos volt.
- A szüleimmel kiadó lakásokat nézegetünk, ahova majd beköltözhetek, ha ide jövök lakni. Találtunk is egy nagyon jó apartmant, itt a közelben. Apa és anya elmentek beszélni az ingatlanossal, én pedig megkértem őket, hogy kicsit szétnézhessek itt a plázába. Véletlenül éppen emlékeztem, hogy itt dolgozol, hát gondoltam, meglátogatlak. Remélem, nem zavarok?!- pillantott Gerardra, majd a háta mögött pakolgató Mr. Evans-ra.
- Dehogy is zavarsz, kedves! Gerard, menj szépen és hívd meg egy kávéra a kis barátnődet! – mosolyodott el szélesen a férfi és az ajtóhoz lépve, ki is nyitotta azt, Gerard és Lindsey előtt. Gerard megilletődve bólintott és a lánnyal együtt elhagyták a boltot.
- A főnököd azt gondolja, a barátnőd vagyok. – kuncogott Lindsey.
- Igen, lehet. – Gerard a pláza padlójának szürkés-fehér kockáit felelt a lábai alatt, ahogy mentek a földszinti kávézók felé.
- És neked ez nem baj? – kérdezte Lindsey óvatosan.
Mr. Evans mindig jót akart és a legjobbat hitte Gerardról is. Nyilvánvalóan azt gondolta, hogy Gerard fáradtságának Lindsey az oka. Vagyis, amit Lindsey-vel művelnek, legyen az Mr. Evans gondolataiban bármi is.
- Nekem nem. – válaszolta a fejét rázva.
- Oké, mert nekem sem. – helyeselt Lindsey és érdekes arckifejezéssel keveredett mosoly maradt az arcán. Gerard elég megtisztelőnek tartotta, hogy Lindsey-nek nem volt ellenére Mr. Evans feltevése, miszerint ők egy szerelmespár.
Az egyik földszinten lévő cukrászdában ültek le. Lindsey kávé helyett, süteményt kért és Gerard akárhogy tiltakozott, neki is ennie kellett. Nem tudta mi volt a neve pontosan az előtte lévő édességnek, a puha tésztából, a fehér porcelántányérra kikanyarodott eperlekvár, pontosan úgy nézett ki, mint a vér. Egy ideig csendesen ültek, lopva egymásra sandítva.
- Most már a célegyenesben vagyok! – jegyezte meg elégedetten Lindsey, beszélgetést kezdeményezve. Tényleg boldognak tűnt és Gerard örült a sikereinek.
- Mikor költözöl? – kérdezte.
- Amint leérettségiztem. Még úgy hét-nyolc hónap. – válaszolta Lindsey könnyedén.
- Az már nincs messze. – helyeselt Gerard.
- Ha ennyi évet kibírtam Somerdale-ben, ez a pár hónap valóban nem számít! Már alig várom, hogy Newarkban lehessek és belevethessem magam a nagyvárosi létbe! Annyi tervem van, hogy listát kellett írnom róla, nehogy egyet is elfelejtsek! – áradozott nevetgélve Lindsey.
Gerard nem tudta megérteni az eszeveszett áhítozását Newark iránt. Nem tudta, mit érez, de megpróbálta elfogadni. Valójában egy kalitkába zárt madárhoz hasonlította Lindsey-t, aki egész életében úgy élt, ahogy nem akart és most végre eljött az ő ideje.
- Ígérd meg, hogy találkozunk, ha ideköltöztem! Megmutathatnád jobban a várost, nem ismerek rajtad kívül senkit sem Newarkban. – kérte Lindsey.

Gerardot meghökkentette a lány kívánsága, de nem akart nemet mondani.
- Rendben.- bólintott halványan rá.
- Elmehetnénk egy-két jó helyre, ahová be lehet ülni egy italra, beszélgetni, vagy ahol rockzenét játszanak! – Lindsey álmodozva játszott a tányérja mellett lévő szalvétával.
- Nem járok szórakozni. – vallotta be Gerard és már az ötlettől is feszélyezettség kerítette hatalmába. Amikor tehette, kerülte a tömeget és emlékezett, Mikey mennyit győzködte, míg pár alkalom erejéig vele, Bobbal és Ray-el tartott, hogy megigyanak néhány italt.
- Akkor éppen itt az ideje elkezdeni! Ebben a hatalmas városban biztos van olyan hely, ahol el lehet ütni az időt. – győzködte kedvesen Lindsey, amire Gerard bizonytalanul bólintott.
- Majd megkérdezem a testvéremet, ő jártasabb ebben.- ígérte, mert nem akart utálatos lenni a vonakodásával.
Lindsey egyelőre beérte ezzel az ígérettel.
- Cserébe ráveszem anyukámat, hogy ő gondozza tovább Elena néni sírján a rózsákat.
- Köszönöm szépen Lindsey. – Gerard sokat gondolkodott, hogy Lindsey elköltözésével, miként fog megoldódni a virágok sorsa, de a lány megtalálta a megoldást. Nem is tudott elég hálás lenni ezért neki.
- Ugyan már, miért ne segítenék? És mondjak még valamit? Lehet, hogy Elena néni rózsakertje is megmenekül! Anya mesélte, hogy a Harrisburg-ieknek tetszett, mikor meglátták. – újságolta Lindsey.
- Harrisburg-iek?- kérdezett vissza Gerard.
- Igen, egy négytagú család, akik egészen Pennsylvania székhelyéről költöznek majd be. Ők vették meg a nagymamád házát.
Gerard azt hitte, rosszul hall, Lindsey szavai durván hasítottak a fülébe. Hirtelen melege lett.
- Megvették a nagymama házát? – ismételte el, amit a lány mondott és felfordult a gyomra.
- Nem is tudtad? Már hetekkel ezelőtt, nem sokkal Elena néni temetése után. De még nem költöznek be, anya és apa szerint az egész házat újjá akarják építeni, emeletet húznak fel rá, a hátsó kertben medencét és valami műhelyt is terveznek. – Lindsey hangja kezdett elhalkulni, ahogy érzékelte, a fiú mély megdöbbenését.
Gerard nem felelt, az arca egészen elsápadt, ugyanakkor elsötétedett a tekintete, a sírás kezdte fojtogatni. Csak bámult bele az asztalon lévő tányér szemkápráztató fehérségébe, amit itt-ott megtört a süteményből maradt kicsorgott lekvár fakó vörössége. Mint néhány jól megtermett, szabálytalan vércsepp.
- Nekem vissza kell mennem dolgozni. – szólalt meg kicsit rekedtes hangon és Lindsey nem láthatta, ahogy az asztal alatt ökölbe szorította a kezeit.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy a szüleid nem beszéltek erről. – ingatta a fejét Lindsey.
- Igazából biztos, hogy mondták, csak én nem figyeltem. – mentegette a szüleit Gerard, ahogy felpattant az asztaltól. A tányérok halkan zörrentek meg heves mozdulatától.
- Nem akartalak felidegesíteni ezzel. De hát, előbb-utóbb valaki úgyis megvette volna a házat. Nézd azt, hogy a rózsák valószínűleg túlélik. Ezt akartad, nem? – Lindsey már bánhatta, hogy elárulta ezt az újdonságnak ható információt Gerardnak.
Gerard fagyosan biccentett.
Lindsey-nek ez nem bírt akkora jelentőséggel és ő nem is várta el tőle, hogy így legyen. Ez az egész oda-vissza működött, ő nem értette Lindsey rajongását Newark iránt, a lány pedig nem érezte a fájdalmát a Somerdale-ben hagyott emlékekért.
- Persze, semmi gond. Most viszont megyek, félbehagytam a munkámat.
- De biztos, hogy minden rendben?- Lindsey arcán sajnálkozást lehetett látni.
- Igen, egészen biztos. Szia, Lindsey. – és Gerard elindult a pláza emeleti lépcsősoraihoz. Mikor egy másodpercre a kanyarban visszapillantott, még látta a lányt. Intett neki, mire ő is intett és értetlenül, szánakozva ült tovább a cukrászda asztalánál. Gerard sajnálta, hogy így ott hagyta, de egyszerűen nem tudott tovább maradni. A könnyek erőszakosan törtek elő a szemeiből, a haraggal párosult fájdalom, döbbenet mindennél rosszabb és súlyosabb volt. Ránehezedett és úgy érezte, a torkát szorítva, megfojtja. Belökte az emeleti mosdó ajtaját és az egyik fülkét magára zárta.
- Istenem…- ült le zokogva a piszkos padlóra.
A nadrágja vizes lett a földön lévő víztócsáktól, de nem érdekelte. Legszívesebben teljes erejéből ütötte volna a csempézett falat, addig, amíg eltörik a kezében a csont és addig, amíg a fehér csempék elkezdenek meghasadni. Úgy érezte, elárulták. Miért nem szóltak a szülei, hogy máris akadtak vevők a nagymamája házára? Hogyan bonyolíthatták le az adás-vételt a háta mögött? Neki miért nem szóltak egy szót sem? Mert elmebetegnek hiszik? Mert kímélni akarják? Joga lett volna tudni erről, hogy el tudjon búcsúzni a kis háztól, a Sunset Drive-tól és egész Somerdale-től! Miért fosztották meg ettől?
A rémálmok, amik mostanában az éjszakái részét képezték, ennek szólhattak? Elena így akarta figyelmeztetni? Mi lesz, ha a Harrisburg-ieknek mégis útban lesznek a virágok és mind egy szálig elpusztítják őket? Mi lesz a nagymamájának tett ígéretével?
- Én nem ezt akartam…- zihálta Gerard könnyek között.

Színes szirmú, törékeny rózsák suhantak el a szemei előtt. Halovány képek, amik gyorsan elvitték az utolsó csepp reményét is.

folytatása következik...