Demolition lovers (FRERARD) pt.10.

Nem tudok semmi újat írni, nem történik semmi. A pasim végülis nem ment dolgozni, így már péntek óta össze vagyunk zárva, kisebb-nagyobb megszakításokkal. Egyelőre még bírunk egymással.

És hoztam a 10.-ik részt a Demolition lovers-ből. Eva kedves kommentjei és a Wattpadon lévő több, mint 400 megtekintés, csillagozások és ottani kommentek visszahozták a hitemet a sztoriba *-* Köszönet érte mindenkinek <3

Új rész tehát. Kezd összeállni a fejemben az egész, így értelmet fognak nyerni a következő történések. És fluffffffffff :P Asszem. Hibákért bocs.

Kellemes húsvéti ünnepeket :*

I never told you what I do for a living:

Mikor reggel Gerard felébredt, Ray már nem volt mellette, csak az összegyűrődött takaró emlékeztette a fiút az elmúlt éjszakára. A másnaposságtól hasogató fejfájás és az émelygés rögtön rá is nehezedett. Fázott és pokolian érezte magát. A vodka íze még mindig a szájában volt, nem sok kellett, hogy elhányja magát. Ray hiányától csalódottan ült fel az ágyban. Hallgatózott, de csend honolt a házban, így összeszedte magát és felkelt az ágyból. A lába előtt fehér lap hevert, lehajolt érte és felvette. A jelentkezési nyomtatvány volt, a képregényboltba. Valahogy kieshetett a  zsebéből. Szédelegve nézte a gépelt betűket, a személyes adatainak kihagyott üres sorokat és eszébe jutott a tegnapi eseménysor. Ami a nappaliban kezdődött italozással, a konyhában folytatódott közös főzéssel és végül itt ért véget, Ray karjaiban. Gerard nagyon összezavarodott. Számára jó volt a tegnap. Jó volt, hogy Ray nem ment dolgozni és szóba elegyedtek. Jó volt beszélgetni vele és jó volt, hogy meghallgatta őt. Az érintései, a közelsége, a testének melege, az ajka, ahogy a homlokához ért, heves felfűtöttséget keltett életre Gerardban. Még sosem találkozott hasonló érzelmekkel. Gondolataiba merülve hagyta el a szobát, kezében a papírlappal. A ház már üresnek tűnt, csak a konyha asztalon lévő kávéscsészék árulkodtak a szokásos reggeli rohanásról. Gerard megtorpant az asztal előtt és találgatta, vajon Ray melyik csészéből ivott, melyik porcelánhoz ért az ajka. Kirázta a hideg, aztán elpirult és kimondatlanul is zavarba esett ezektől a fantáziálásoktól. Ekkor azonban hangok ütötték meg a fülét és rövidesen ott állt nem messze tőle az öccse.
- Azt hittem, már mindenki elment. - lepődött meg Gerard.

Mikey vállat vont.

- Láthatod, hogy nem. - mondta halkan, ahogy végigmérte Gerardot, aki a zsebébe gyűrte a jelentkezéshez szükséges papírt.

- És minden rendben? - érdeklődött gyanakodva Mikey. Tekintete fürkészően futott át Gerard arcán.

Gerard határozottságot színlelve bólogatott, de hideg izzadtságban úszott mindene és erőtlennek érezte magát. Fél szemmel a bárpult felé nézett, de az italosüveget nem látta, reménykedett hogy Ray pakolta el és nem a szülei, vagy a testvére, akinek a pillantása amúgy is olyan furcsa volt ezen a reggelen.

Mikey mindeközben elkezdett pakolni a táskájába. Gerard figyelte, ahogy hanyagul dobálja be a füzeteit. A fiú nem tűnt nagyon jókedvűnek és mivel Gerard sem volt jól, inkább elindult az alagsor felé. Már a lépcsőknél járt, mikor öccse újból megszólalt.

- Te csináltad tegnap a vacsorát? Csak, mert egész finom volt.

Gerard meglepve fordult hátra.

- Köszönöm, örülök, ha ízlett.

- Emlékeztetett a nagyi főztjére.- toldotta meg még Mikey és egy másodpercre ábrándossá váltak a szemei.

- Tényleg?- Gerardot az öröm járta át Mikey dícséretétől. Ennél szebbet nem is hallhatott volna.

Mikey bólintott.

- Jót tett neked, hogy annyit voltál nála, sok egyéb mellett, legalább tanultál pár receptet. - tette még hozzá.

Gerard is így érezte. Hogy a legjobb volt, ami történhetett vele, a nagymamájánál töltött idő.

- Azt hiszed, nekem nem hiányzik a nagyi?- szegezte neki a kérdést ekkor Mikey.

Szomorúság suhant át vonásain.

Gerard megrázta a fejét.

- Én tudom, hogy neked is rossz nélküle.- jelentette ki. Egy pillanatig sem gondolta azt, hogy Mikey másképp érez.

- Az apró, mindennapi dolgokban veszem észre leginkább a hiányát, mint például az ilyen ételek. Szóval, köszönet az élményért. - jegyezte még meg a fiú.

- Nem egyedül készítettem a vacsorát, Ray segített. - árulta el Gerard, de ezt rögtön vissza is vonta volna, mert Mikey arca elkomorult és gondterhelt kifejezések költöztek az arcára.

- Mármint, közösen főztetek?- kérdezett vissza.

- Ray tegnap nem ment dolgozni, mert nem érezte jól magát és felajánlotta, hogy segít. - Gerard torka elszorult és úgy vélte, minden egyes szavával elárulja Ray-t, ezért inkább nem mondott többet.

- Oh, értem. A nagybeteg Ray, aki aztán hirtelen meggyógyult, mi?!- Mikey félhangosan morgott és fejcsóválva pakolt tovább.

Gerard összezavarodott, nem teljesen értette a fiú felindultságát, de mivel nem jutott eszébe semmi, amivel a helyzeten javíthatna, elköszönt Mikey-tól és gyorsan az alagsorba ment. Lent félhomályban úszott minden. A feje majd kettéhasadt a fájdalomtól, ezért lefeküdt az ágyra. Hallotta, ahogy pár perc múlva Mikey becsukja a ház ajtaját és elindul iskolába.

Újra magában maradt. De alvás helyett bámulta a plafont és rögtön Ray-re gondolt. Arra az utolsó éjszakai pillanatra, álom és ébrenlét vékony határán, mikor ott fekszenek az ágyon és Ray azt mondja neki, hogy jóéjszakát.

Gerard felsóhajtott. Valami egyszerre jéghideg és tűzforró rohant át rajta, gondolataiban egymást váltották a tegnap este képei, amik most a másnaposság okozta fejfájással keveredtek. És ott voltak a kérdések is. Ray miért olyan jó hozzá? Mi járhat a fejében? És a szívében? Vajon lehet ez egy kapcsolat kezdete?

*****

Eseménytelen mindennapok következtek. Ray megint nem keresztezte Gerard útját, korán hagyta el a házat és későn jött vissza. Gerard azt gondolta, talán Mikey figyelmeztette őt megint, hogy hagyjon neki békét. Pedig ő nem ezt akarta! Arra vágyott, hogy láthassa a fiú életteli, vidám mosolyát, a göndör hajkoronát, hogy hallhassa a hangját és érezhesse az érintéseit, de hiába sóvárgott utána, ez nem következett be. Az egyedüli alkalom, mikor összefutottak a nappaliban, csak egy pár szavas beszélgetés volt, mert Mikey is ott állt, ezért mindketten rendkívül zavarba jöttek és Gerard csak átnyújtotta a kitöltött jelentkezési lapot Ray-nek, aki motyogott egy okét, aztán gyorsan elsietett. Gerard kérdéseit megválaszolatlan hagyva.

Rossz, hogy ennyire ritkán beszélünk. 

Írta Gerard egyik délután Franknek, mikor végre sikerült egy olyan lehetőséget teremteni, hogy kapcsolatba lépjenek.

Nekem is rossz, de a gépem még mindig a szervízben van és csak akkor tudok írni, ha eljutok a könyvtárba. És sajnos most sincs túl sok időm, csak amennyit az ebédszünetem enged. Betemet a munka...

Reagált erre Frank.

Sajnálom, Frank.Tudom, hogy te mindent megteszel, hogy tudjunk beszélni.

Gerard nem akart követelőzőnek tűnni, csak magányos volt és szinte szomjazott az emberi szavakra, amikből Elena halála óta nem sok jutott neki.

Biztos nemsokára elkészül a gépem és akkor újra többet tudunk beszélni. Addig nem tehetünk egyebet, csak hogy türelemmel leszünk. De most mesélj, minden rendben veled? Megszoktad már újra a nagyvárost?

Érdeklődött Frank.

Nem mondhatnám. Szinte egyáltalán nem mozdulok ki, csak ha állásinterjúkra megyek.

Válaszolta Gerard.

És van valami pozitiv fejlemény?

Kíváncsiskodott Frank.

Gerardnak eszébe jutott a képregénybolt, ahová Ray segítségével eljuttatta az önéletrajzát. A reménykedésével együtt. Nagyon szerette volna megkapni azt az állást.

Beadtam a jelentkezésemet egy képregényboltba.

Válaszolta.

De hiszen az csodás!

Frank őszintén örült Gerard kilátásainak.

Igen, mindig is ilyen munkáról álmodtam. 

Helyeselt Gerard.

Akkor higgy benne, hogy megkapod, és sikerülni fog!

Bíztatta Frank.

Gerard megpróbálta megfogadni a szavait, de nem ment neki. Mindig is kevés volt az önértékelése és sohasem gondolta, hogy az elképzelései valóra válhatnak.

Ezért döbbent meg teljesen, mikor egy átlagos este, Mikey megállt az alagsorban, a lépcsők alján és pár másodperc csend után kibökte.

- Ray azt üzeni, hogy felvettek részmunkaidőbe a képregényüzletbe. Holnap kezdhetsz. Nyolcra várnak.

Gerard nem hitt a fülének, a gyomra ugrott egyet és égni kezdett az arca. Felnézett a rajzából, a kezében megremegett a grafitceruza. Elképesztő volt ezt hallania.

- Istenem...- nem tudta szavakba önteni az érzéseit és nehezen gyűrte le szapora szívverését.

Mikey viszont nem látszott lelkesnek, neki a kezdetektől fogva nem tetszett, hogy Ray állást akart szerezni neki.

- Sok sikert. - tette még hozzá és mielőtt Gerard bármit is szólt volna, már el is tűnt. Pedig Gerard annyira szerette volna, ha együtt örülnek. De egyedül hagyta. Vagyis mégsem, mert Gerard úgy érezte akkor, hogy Elena ott van vele. Szinte tisztán látta az ágyán ülni, hosszú, fehér hálóingjében. Vállát verdeső ezüstösszürke haját érezhetetlen, földöntúli szellők lebbentették meg. De a mosolya nagyon is igazi volt. Míg élt is, mindig így mosolygott. Bátorítóan és erőt adón.

Gerard szeme könnybe lábadt. Biztos volt benne, hogy nagyanyja segített neki.

- Köszönöm szépen, nagymama! - hálálkodott.

*****

A bevásárlóközpont egyik emeletének eldugott sarkában lévő aprócska képregénybolt az Elfelejtett bolygó nevet viselte. Mikor Gerard először belépett oda, bár nagyon ideges volt, de rögtön megállapította, hogy mennyire illik rá ez az elnevezés. A hely, mintha a nyolcvanas-kilencvenes évekből ragadt volna ott. Szólt a zene, a sárgára festett falakat képregényekből ismert szuperhősök poszterei borították, a pult mögött lévő magas polcok pedig roskadoztak a régi és újabb képregényektől. A tulajdonos, Mr.Evans, előzékenyen megmutatott mindent és barátságosan tekintett Gerardra.

- Ray mutatta a rajzaidat, meg amúgy is csupa jót mondott rólad és ha ő dícsér téged, azt neki el kell hinnem. Mert Ray egy klassz srác. - mondta könnyedén.

Gerard eddig is vérvörös arca, még erősebb pirosas színt öltött a zavartól. A szívverése Ray nevének hallatán is gyorsabbra váltott.

- Igyekszem rászolgálni a bizalomra. - ígérte halkan.

- Ha belejössz a munkába és megszereted, beszélhetünk a teljes munkaidőről is. Csak ne félj már ennyire! Ez egy képregénybolt, ezt a munkát nem lehet elrontani! És mosolyogj!  - veregette meg a hátát Mr. Evans.

Gerard bólintott, de a félelmét nem tudta csak úgy lesöpörni magáról. Az idegen, szokatlan szituációk mindig is bénítóan hatottak rá. Egész testében reszketett és alig kapott levegőt az izgalomtól, a háta a ruhája alatt csupa veríték volt. De nem akart csalódást okozni a férfinak, ezért magára erőszakolt egy mosolyt.

- Remek! Látom, hogy jól megleszünk!- jelentette ki elégedetten Mr.Evans.

Gerard első napja a munkamenet megismerésével telt, Mr. Evans türelmesen elmagyarázott számára mindent, aztán kapott egy egész kartondoboznyi képregényt, hogy vegye nyilvántartásba és pakolja ki. Aggodalma, hogy esetleg hibázik, csak lassan halványodott. Mintha egy felolvaszthatatlanul nagy jéghegy lett volna a szíve közepén. A tennivalók lefoglalták, a különféle képregények teljesen elbűvölték, szinte odaszegezték a szemeit a lapokhoz. Közben jött néhány nézelődő és vásárló, Mr. Evans segítségével, Gerard útbaigazította őket. De mindent egybevéve, a kis kereskedés távol állt a nyüzsgéstől és valóban egy nyugodt, kihalt szeglete volt a hatalmas bevásárlóközpontnak.

Záráskor Gerard nem érzett fáradtságot, szívesen maradt volna még, nem is emlékezett, mikor érezte magát utoljára így. Mr. Evans megdícsérte és azt mondta, legközelebb már egyedül is maradhat a boltban. Gerardnak jól esett, hogy a férfi bizalmába avatta. A vígkedélyű Mr. Evans, családi történetekkel szórakoztatta, míg keresztülvágtak a pláza elnéptelenedett folyosóin.

- Elvigyelek, Gerard?- kérdezte az autójára mutatva, de a fiú nemet intett.

- Köszönöm, hazasétálok. Nem lakom messze.

- Rendben, akkor szép estét! - ült be a járműbe Mr. Evans, majd elrobogott Gerard előtt. A fiú köszönt és sokáig nézett az egyre messzebb járó kocsi után, aztán elindult a parkoló betonútján, amit színes neonfények és reklámtáblák világítottak meg. Az agya egyre csak zakatolt, szinte már fejfájásig. Színes képregénykockák, szövegbuborékok ugráltak előtte, így jól esett neki a kinti hűvös levegő. Nehéz, de valahogy mégis kellemes napon volt túl.

- Szia, téged vártalak! - hallotta meg ekkor Ray vidám hangját és ez kirántotta a gondolatai ködös forgatagából. A fiú a pláza egyik padjának támláján ül, göndör fürtjeit aranyszínűvé festette a háttérben világító lámpa fénye. Gerard ledermedve állt előtte. Forróság ütötte meg, mégis fázott.

- Szia.- a szíve nagyot dobbant, ahogy realizálta a helyzetet.

- Nos, milyen volt az első napod? - kérdezte mosolyogva Ray.

- Köszönöm nagyon jó! Hálás vagyok, amiért segítettél munkához jutni.  Itt csupa érdekes és lenyűgöző dolgot tanultam, gyorsan teltek az órák. - sorolta el halkan Gerard és szánalmasnak érezte magát, ahogy próbált nem ránézni Ray-re. De a fiú mosolygó arca, mágnesként vonzotta.

- Örülök. Hidd el, amint belejössz, második otthonként fogod szeretni a helyet. Akartam vinni neked délben kávét, de pont akkor kaptunk árut és nem mehettem. - árulta el Ray.

Gerardnak jó volt ezt hallani.

- Kedves tőled. - illetődött meg.

- Majd legközelebb bepótoljuk a kávézást. Vagy akár mást is ihatunk. Vodka, mint legutóbb?- Ray játékosan kacsintott és Gerardnak felidéződött az az este, minden ambivalens részletével együtt. A részegsége miatti ostoba viselkedése okán meglehetősen szégyellte magát.

- Bocsáss meg azért, ami akkor történt. -  suttogta és leszegte a fejét. Akkor tudatosult benne az is, mennyi nap telt el, mióta kettesben voltak, Ray és ő.

- Istenem, reggel majd meghaltam, annyira másnapos voltam! - csóválta a fejét Ray és Gerard egyáltalán nem látott rajta rosszalló kifejezéseket, ez kicsit megnyugtatta.

- Én is rosszul éreztem magam másnap. Sajnos, előfordul, hogy többet iszom, mint kellene.- sóhajtott fel Gerard.

- Ugyanmár! Ne kérj bocsánatot! Én kész lennék bármikor megismételni. Veled még berúgni is jó dolog, Gerard. - mosolyodott el újra Ray.

Gerard nem gondolta jónak az ittasságot így utólag. Akárhányszor ez történt vele, utána mindig bánta, hogy az alkoholhoz menekült, de megkönnyebbült, hogy Ray másképp fogja fel a helyzetet.

- Köszönettel tartozom, hogy végighallgattál és megértettél. - jelentette végül ki hálával a hangjában. Elena halála óta nem volt az életében senki, aki ezt tett volna vele, kivéve Frank-et, de sajnos mostanában, Gerard bárhogy is szerette volna, meglehetősen keveset tudtak írni egymásnak.

- Az egy tökéletes este volt! És egy tökéletes reggel, hiszen melletted ébredtem! - mondta Ray szelíden és ezzel alaposan zavarba hozta Gerardot. A fiúnak a hideg futkározott a hátán. Beharapta az ajkát és csak elmélázva, szemlesütve hallgatott.

- Velem még nem fordult elő ilyesmi...- dadogta tanácstalanul.

- Hogy más mellett aludj?- kérdezett vissza meglepve Ray.

Gerard elvörösödve bólintott. Borzasztóan kevés, nagyjából a nullával egyenlő bárminemű tapasztalata volt ezen a téren.

Ray rápillantott, aztán gyorsan elkapta a tekintetét a bevásárlóközpont fénysugarai felé. Mintha kicsit ő is zavarba esett volna.

- Hát, velem sem túl gyakran esik meg az ilyesmi és ezért is jelent sokat nekem. Meg más miatt is. - és még mielőtt Gerard bármit is kérdezhetett volna, felpattant a pad támlájáról, ahol eddig ült és zsebébe süllyesztett kézzel tett pár lépést előre. Gerard értetlenkedve nézte.

- Te is haza indultál, ugye? - kérdezte hirtelen Ray.

- Igen. - felelte rá Gerard.

- Akkor menjünk, későre jár.- tanácsolta Ray. Gerard pedig szó nélkül elindult a nyomában.

Sötét este ereszkedett a városra, a házak ablakából világosságot lehetett látni, a családok ilyentájt ültek vacsorához, vagy nézték a tv műsorokat. A forgalom is enyhült kicsit, főleg arrafelé, amerre Gerard és Ray ment. A fiú kényelmetlennek érezte a csendet kettejük között, az előbb még beszélgettek, aztán Ray elhallgatott és azóta csak ballagott mellette némán. Göndör haja eltakarta az arca nagy részét, így Gerard még lopva sem tudott ránézni, hogy megállapítsa, milyen gondolatai vannak.

- Szóval akkor elfáradtál az első munkanapodon?- érdeklődött egyszercsak Ray és Gerard szíve a torkába ugrott fel, amint újra meghallotta a fiú hangját. Azt hitte, elrontott valamit és Ray azért nem szól hozzá.

- Nem vagyok fáradt. - tiltakozott, amint szóhoz jutott.

- Az első napok az izgatottság miatt mind könnyűnek tűnnek, de lesz olyan, amikor súlyos kimerültség és fásultság fog rád telepedni. Persze ettől, még az Elfelejtett bolygó az egyik legjobb hely a környéken, ahol a munka igazából nem is munka. Egy időben én is át akartam menni oda dolgozni, de nem szerettem volna pácban hagyni a főnökömet, tudod, számít rám...- elmélkedett Ray.

Gerardnak akkor jutott eszébe, amit Mr. Evans mondott, hogy Ray mennyire megbízható és jó ember. Igazat kellett adnia a férfinek, mindennel kapcsolatban, amit Ray-ről állított.

Tűzforróság ébredt a mellkasában és egy apró mosoly bújkált a szájánál, de igyekezett titkolni.

- A felnőtt lét nem egyszerű, de szerintem bármi jobb a középiskolánál! Szent ég, emlékszel a sulira?- Ray megállt egy gyalogátkelőnél, melynek másik oldalán egykori iskolájuk fehér, hatalmas épülete tornyosult, az előtte elterülő zöld gyeppel, meg az amerikai zászlóval.

Gerard gyomrában rögtön idegesség ébredt. Az érettségije óta kerülte ezt a környéket, ha mégis erre kellett jönnie, még a fejét is a másik irányba fordította, mert nem tudta elfelejteni a középiskolát. Sohasem tudta kitörölni a gondolataiból az ott töltött szenvedéssel teli, hosszú éveket. Ezer meg egy, szörnyű emlékkép égett az agyába, amik most előjöttek, ahogy meglátta az intézményt. A rengeteg verbális sértegetés, gúnynév, és a fizikai bántalmazások. A tornaóra beli megalázások, ahol a tanár, majd az öltözőben, vagy a mosdóban a sportolók töltötték rajta a kedvüket. Egyszer az egyik fiú úgy megütötte, hogy ömleni kezdett az orrából és a szájából a vér és az egyik foga megsérült. A ruhái rendre elszakadtak egy-egy agresszív incidens után, a taneszközeit, iskolai szekrényét is folyton tönkretették. Az étkezőben sokszor dobták meg ételdarabokkal, az udvaron pedig szeméttel. Számtalan esetet fel tudott volna idézni, mert akárhogy akarta, nem tudott szabadulni azoktól az időktől. A valóságos rémálomtól. Az egész nem volt más, mint a lelke egy részének végleges megsemmisülése. Vér és könnyek. Imádkozás, hogy minél előbb végetérjen. Hogyan is felejthette volna el?!

- Miért beszélünk az iskoláról? - kérdezte válasz helyett.

Ray szomorúan sóhajtott.

- Nekem nem megy ki a fejemből, amit akkor veled tett az a sok rohadék! Jó, én is kaptam rendesen, ahogy sokan mások, de veled bántak a legkegyetlenebbül és neked tűrnöd kellett. Egyszer szemtanúi voltunk egy ilyennek a folyosón, én pedig megkérdeztem Mikey-t, miért nem segítünk neked, de ő válasz helyett elsietett...

Gerard arca teljesen forróvá vált az indulatoktól, amik benne voltak, ahogy nehéz iskolai évei ismét felszínre törtek.

- Mikey-t is ugyanúgy bántották! - vette védelmébe öccsét, remegő hangon. Látta maga előtt a gyakori jelenetet, ahogy tanítás után, Mikey egy lila folttal a szeme alatt érkezett haza, ő pedig próbálta vigasztalni, de neki is hasonló sérülései voltak.

- Akkor is tehettem volna valamit. Talán. De én olyan ostoba voltam! Csak tétlenül bámultam a te szenvedéseidet, miközben az járt a fejemben, hogy szerencsés vagyok, amiért most nem engem vernek. Amint vége volt az óráknak és az ebédnek, máris rohantam haza, hogy végre otthon legyek és hallgathassam a kedvenc zenéimet, de az sem nyugtatott meg és elég rosszul éreztem magam. Sokszor éjszaka sem tudtam aludni, csak ezen az egészen és rajtad gondolkodtam. És most, hogy veled élek egy házban, gyakran eszembe jutnak az akkori érzések...- mesélte Ray szomorúan.

Gerard elnézően vállat vont.

- Már régen volt.

- Akkor is...önzőnek érzem magam. - suttogta Ray.

- Nem vagy az. – állította Gerard.

A fiú szkeptikusan pislogott rá, aztán továbbindultak, a hátuk mögött hagyva a Newark középiskola sötét momentumaival teli épületét. Újabb csendben eltöltött percek peregtek le, mialatt ők csak sétáltak, egészen a házukig, amit beterített az este kékesfeketesége, csak Mikey szobájából szűrődött ki lámpafény.

Ray megállt az ajtó előtt. Csak nézte Gerardot, Gerard visszanézett rá, kicsit zavartan, idegesen és sodródva a szemeinek színében.

- Bocsánatot szeretnék kérni. Ne haragudj, amiért cserben hagytalak!- jelentette ki Ray és ez meghökkentő volt Gerard számára.

- Emiatt nem kell vezekelned! - mondta végül szelíden és egy másodpercre elmosolyodott.

Hosszú idő óta nem tudott mosolyogni semmin sem, de Ray ártatlan gyötrődése eltöltötte a szívét melegséggel.

Gerard tudatában volt annak, hogy Ray nem tudott volna közbelépni. A sportolók mindig csapatosan támadtak rá és jóval erősebbek is voltak. Tisztában volt ezzel, de szemei mégis megteltek az emlékek miatti könnyekkel.

A fiú bólintással vette tudomásul, majd benyitott a házba. Gerard ment utána és becsukta maga után az ajtót. Ray azonban nem kapcsolt villanyt és nem is ment a nappali felé, hanem megtorpant és hirtelen ott voltak a sötét, szűk, előtérben a ruhákkal teliaggatott fogas és a sarokba állított, művirágokkal telerakott dekorváza között. Gerard álmélkodva sóhajtott fel, Ray pedig még mindig el volt keseredve.

- Bár megváltoztathatnám a múltbeli eseményeket! Évek teltek el igen, de számomra fontos volt, hogy ezt elmondjam neked.
- Örülök az őszinteségednek. De nincs miért haragudnom. - Gerard szerette volna meggyőzni őt arról, hogy fölöslegesen emészti magát, de nem volt ötlete, mit is tehetne még. Így csendben maradt és csak Ray lélegzetvételeit hallotta és sejtette mennyire közel van hozzá, alig néhány centire. Érezte a testének melegét, ettől az izgalom fájdalmasan hasított a gyomrába. Állt ott és arra gondolt, egy ilyen hosszú és felkavaró nap után ezt szeretné csak. Éjfeketséget és Ray közelségét. Bármennyire is nem szabadna, de így érzett. Aztán Ray ujjai megérintették az ő ujjait és a szíve mind őrültebb ütemet kezdett verni. 

- Gerard...

Ahogy Ray kimondta a nevét, abban végtelen gyengédség volt. Így csak Elena tudott hozzá szólni.

- Gerard, tetszel…- szólalt meg ekkor újra Ray. Az ujjai finoman kulcsolódtak az övére. Gerard fázni kezdett ettől a különös érintéstől, de nem húzta arrébb a kezét. A fiú tenyere meleg volt, szemben az ő jéghideg, idegességtől most nyirkos bőrével.

- Azt hiszem, már a középiskolában is tetszettél! Én még sohasem éreztem ezt. Olyan furcsa...nem tudom megfogalmazni...És nem tudom, miért is árultam el! Nem kellett volna, mert az ilyesfajta érzelmek egyáltalán nem helyesek. Ugye?

És itt elhallgatott. Talán Gerardtól vált feleletet, de ő végképp nem tudta, mi a helyénvaló és mi nem az. Sokkolóan hatott rá az egész, nem hitte el, amit hallott. A feje zsongott a gondolataitól, a levegő bentragadt a tüdejében, összeszorult torkán át készült kiugrani a szíve.  Ray eddig semmilyen jelét nem adta annak, amit az előbb mondott. Gerard gyakran látta, hiszen hetente megfordult a házukban, hogy Mikey-val lógjon, néha beszéltek egy keveset, vagy az iskolában, ha összefutottak, köszöntek egymásnak, de soha nem volt ennél több. A csodálkozástól nem tudott megszólalni.
- Gerard, te vagy az?- hallottak egy hangot és léptek zaja verte fel a közéjük ékelődött csendet. A villany felkapcsolódott, Ray hátrébb lépett párat és mire Gerard édesanyja odaért, már majdnem a nappalinál járt. A hívatlan fénysugár bántóan járta át a házat és tépte sokfelé az előbbi pillanatot.

- Jóestét, Mrs. Way. - köszönt tűzvörös arccal, de udvariasan.

- Szia Ray, azt hittem, a fiam jött. - köszönt vissza barátságosan a nő.

Ray egy kósza pillantást vetett Gerard felé, aki még mindig ott állt az előtérben, ugyanúgy elpirulva, kimelegedve és lesokkolva.

- Ő is megérkezett, együtt jöttünk.- felelte kurtán Ray és gyorsan a szobájába ment. Gerard már csak az ajtó halk csukódását hallotta. Édesanyja nem figyelt fel zaklatott viselkedésére, boldogan ölelte át.

- Kisfiam! 

- Szia, nem tudtam, hogy te is itthon vagy. - dadogta Gerard, viszonozva az ölelést. Csak öccse szobája felől látott fényt.

- Igen, hamarabb hagytam abba a munkát, szörnyű fejfájásom van, lepihentem kicsit. De ez most nem fontos, mesélj, milyen volt az első nap az üzletben?Annyira izgultam érted!- karolt bele az anyja és együtt mentek a konyha felé.

folytatása következik...