Így már, hogy lassan egy hónapja tart ez a karanténosdi, nem írom, hogy kezdek megőrülni-de amúgy lehet-bár inkább egyszerűen csak motiválatlan és szomorú vagyok és nem tudom, hogyan tudnék lelkesebb lenni és hogyan érhetném el azt, hogy bárminemű dolog elvégzése ne tűnjön lehetetlennek.
Hiába nem jár pasim sehova sem emiatt a járvány miatt, hiába ül itthon, egy szóval sem beszélünk többet. Biztos komolyan veszi azt az intelmet, hogy csökkentse minimálisra a személyes érintkezést. Egész klasszul megy neki :(
Jó, nem képzeltem maratoni beszélgetéseket, de annál mindenképpen többet reméltem, hogy egész este szótlanul a tv-t nézi, aztán fél 10-kor meg kötekedik faszságok miatt.
Oké, magamtól is többet vártam...
Fáj a fogam, ha nem az, akkor a fejem, ha nem a fejem, akkor a vesém. És nincs kedvem semmihez. És nem is lesz itt semmi, mert nem tartjuk a húsvétot sem, pasim elhúz dolgozni és még apám sem jön el meglocsolni :/ Ez van.
Na, és az érzés, mikor alapból szar a kedved, a pasid napok óta paraszt veled, korán keltél, rosszul aludtál, és a kávéd felett bámulva, a hajnali nap fényében, megpillantasz egy süldő százlábút vidáman átsuhanni a falon *-* Páratlan…
Meg, mikor a facebook feldobja ismerősajánlásként a hajdobálgatóst és csőrikét :O (nem, nem soha!!!!!!).
És az sem semmi, mikor rájössz, hogy az egyik felettesed, egy volt általános sulis iskolatársad :S A csaj pár hónapja dolgozik csak a hely-en, ismerős volt nekem, de nem tudtam honnan, aztán a hely fb csoportját böngészve megláttam a nevét és egyből beugrott.
Szerencsére ő eddig még nem ismert meg, gondolom. Mondjuk névről tuti nem és mivel vagy kettő évfolyammal felettem járt, szerintem arcról sem (azóta már nem hordok béna szemüveget, meg lement pár kiló), meg amúgy is, ő mindig is a népszerű lányok bandáját erősítette, miért emlékezne egy nyomira?!
Hát, végülis nem írtam szülinapi üdvözletet Sz.-nek, inkább elkezdtem gondolkodni az egykori „barátságunkon” (vagy nevezzük bárminek) és sorra jöttek elő azok a részletek, amik az idő múlásával sem szépültek meg.
Pl. mikor ellopták a telefonját és én próbáltam vigasztalni, mire az utca közepén rám kiabált, hogy fogjam már be. Vagy amikor sírva felhívott, hogy adjak neki kölcsön tízezret, mert nem tudnak mit enni az akkori pasijával, majdnem adtam neki, csak éppen nekem sem volt, de kiderült később, hogy bulizásra kellett volna. Vagy, hogy minden hétvégén, mikor találkoztunk, én fizettem az összes italát kb. (és jó sokat meg bírt ám inni alkoholból), mert ő folyton azt mondogatta, milyen csóró, holott mindkét szülője felsővezetésben dolgozott és egy barominagy házban éltek. Vagy, (barátságunk utolsó éveiben) bármikor ráírtam a fb-n, 10-ből 8-szor, köszönés helyett mogorván azt írta, nem ér rá velem beszélni, aztán persze csevegett másokkal. Ugyanez volt a találkozókkal is, velem általában nem ért rá összefutni, másokkal annál inkább és ezt rögtön ki is posztolta. De idesorolhatnám azt is, mikor találkoztunk, beültünk valahova és egy másodpercre sem volt képes lerakni a kicseszett telefonját a kezéből. Vagy, hogy olyan mobilt akart megvetetni velem, amit ő, meg a fickója eltűntként jelentettek be a rendőrségen stb.
Hogy, a pasimat idézzem: egy nagy szar volt ez, nem barátság. És egy csomó időm, pénzem ráment.
A végén annyira felidegesítettem magam ezen, hogy leállítottam a követését a fakebukkon, sőt menjen a francba, a szülinapjával együtt :/
És a Single ladies XD ez a dal...tipic példája, mikor a feldolgozás jobb az eredetinél (A Trump féle is jó hihi). A srác haja klassz és tök jól táncol.
Hiába nem jár pasim sehova sem emiatt a járvány miatt, hiába ül itthon, egy szóval sem beszélünk többet. Biztos komolyan veszi azt az intelmet, hogy csökkentse minimálisra a személyes érintkezést. Egész klasszul megy neki :(
Jó, nem képzeltem maratoni beszélgetéseket, de annál mindenképpen többet reméltem, hogy egész este szótlanul a tv-t nézi, aztán fél 10-kor meg kötekedik faszságok miatt.
Oké, magamtól is többet vártam...
Fáj a fogam, ha nem az, akkor a fejem, ha nem a fejem, akkor a vesém. És nincs kedvem semmihez. És nem is lesz itt semmi, mert nem tartjuk a húsvétot sem, pasim elhúz dolgozni és még apám sem jön el meglocsolni :/ Ez van.
Na, és az érzés, mikor alapból szar a kedved, a pasid napok óta paraszt veled, korán keltél, rosszul aludtál, és a kávéd felett bámulva, a hajnali nap fényében, megpillantasz egy süldő százlábút vidáman átsuhanni a falon *-* Páratlan…
Meg, mikor a facebook feldobja ismerősajánlásként a hajdobálgatóst és csőrikét :O (nem, nem soha!!!!!!).
És az sem semmi, mikor rájössz, hogy az egyik felettesed, egy volt általános sulis iskolatársad :S A csaj pár hónapja dolgozik csak a hely-en, ismerős volt nekem, de nem tudtam honnan, aztán a hely fb csoportját böngészve megláttam a nevét és egyből beugrott.
Szerencsére ő eddig még nem ismert meg, gondolom. Mondjuk névről tuti nem és mivel vagy kettő évfolyammal felettem járt, szerintem arcról sem (azóta már nem hordok béna szemüveget, meg lement pár kiló), meg amúgy is, ő mindig is a népszerű lányok bandáját erősítette, miért emlékezne egy nyomira?!
Hát, végülis nem írtam szülinapi üdvözletet Sz.-nek, inkább elkezdtem gondolkodni az egykori „barátságunkon” (vagy nevezzük bárminek) és sorra jöttek elő azok a részletek, amik az idő múlásával sem szépültek meg.
Pl. mikor ellopták a telefonját és én próbáltam vigasztalni, mire az utca közepén rám kiabált, hogy fogjam már be. Vagy amikor sírva felhívott, hogy adjak neki kölcsön tízezret, mert nem tudnak mit enni az akkori pasijával, majdnem adtam neki, csak éppen nekem sem volt, de kiderült később, hogy bulizásra kellett volna. Vagy, hogy minden hétvégén, mikor találkoztunk, én fizettem az összes italát kb. (és jó sokat meg bírt ám inni alkoholból), mert ő folyton azt mondogatta, milyen csóró, holott mindkét szülője felsővezetésben dolgozott és egy barominagy házban éltek. Vagy, (barátságunk utolsó éveiben) bármikor ráírtam a fb-n, 10-ből 8-szor, köszönés helyett mogorván azt írta, nem ér rá velem beszélni, aztán persze csevegett másokkal. Ugyanez volt a találkozókkal is, velem általában nem ért rá összefutni, másokkal annál inkább és ezt rögtön ki is posztolta. De idesorolhatnám azt is, mikor találkoztunk, beültünk valahova és egy másodpercre sem volt képes lerakni a kicseszett telefonját a kezéből. Vagy, hogy olyan mobilt akart megvetetni velem, amit ő, meg a fickója eltűntként jelentettek be a rendőrségen stb.
Hogy, a pasimat idézzem: egy nagy szar volt ez, nem barátság. És egy csomó időm, pénzem ráment.
A végén annyira felidegesítettem magam ezen, hogy leállítottam a követését a fakebukkon, sőt menjen a francba, a szülinapjával együtt :/
És a Single ladies XD ez a dal...tipic példája, mikor a feldolgozás jobb az eredetinél (A Trump féle is jó hihi). A srác haja klassz és tök jól táncol.
Nálam mindenki jobban táncol. Ja, mikor régen az eredetit láttam, arra gondoltam, nem is nehéz a koreográfia-de az amúgy-viszont nekem semmi ilyesmi nem menne, mert még az alsótagozatos tánccsoportból is kiraktak (hálistennek).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése