Az antiszociális lét könnyedsége, avagy szeretem az embereket...ELKERÜLNI

(a laptopom kiírkálja, hogy lejár valami licensz, amit meg kellene újítani, de nem fogom, azért remélem így is működni fog a szerkezet)
Ugh, egyáltalán egy picikét sem vágyom vissza a hétköznapokba...Komolyan, ha belegondolok, hogy holnap megint kezdődik minden előről, elkap a frász. Ha meg arra gondolok, hogy megint találkoznom kell azzal a sok idiótával, pl. a hajdobálgatóssal, vagy az utálkozó, kalácsképű barátnőjével, meg a többiekkel hát összeszorul (vagy inkább felfordul) a gyomrom.
Egyikük sem hiányzott, sőt igazából R. sem hiányzott. Bírom, meg minden, de kb. két hete annyi interakció volt közöttünk, hogy kellemes ünnepeket kívántunk egymásnak. Szóval valószínűleg neki sem hiányzom én.
És akkor még ott van az undorító koránkelés és a még gyomorforgatóbb tömegközlekedés is, nembeszélve arról, hogy most kezdődnek a jó kis mínuszok. 
Hurrá! Hurrá! Hurrá!
Olyan gyorsan elrepültek ezek a napok,amik igazából semmiről sem szóltak és ez volt éppen a jó. Későn feküdtem, későn keltem (jó nagy baromságokat álmodtam, de ez lényegtelen), ID doku és egyéb film maratonokat nyomattam (pl. bár 97-es film, de most láttam először a Con air-t és tökre tetszett, vagy az Énekelj! rajzfilmet, ami meg nagyon aranyos volt), meg Amcsi motorokat és Hogyan készült?-eket néztem vég nélkül. Meg ettem,néha írtam és baromi jól elvoltam. 
És nem hiányoztak az emberek.
Egyik sem.
Egy nagyon nagyon kicsit sem.
Nem kellett beszélnem, mikor nem akartam és nem kellett megjátszanom, hogy örülök, meg hogy érdekelnek más dolgai. 
Mondtam is telefonban anyámnak, hogy ezt meg bírnám szokni. Erre ő helyeselt, mert hasonképpen érzett.
Hja, milyen könnyű antiszoc életet élni. Kár, hogy kivitelezni nem lehet :( Legalábbis hosszútávon.
Holnaptól kénytelen leszek megint emberek közé menni.
SÓHAJ...